Új Szó, 1992. július (45. évfolyam, 153-179. szám)
1992-07-14 / 164. szám, kedd
1992. J ULIUS 1744. iÚJSZÔM RIPORT NAGYATÁD RÁKERÜLT A TÉRKÉPRE MENEKÜLTSORSOK (II.) NEM MIND ÖRÖM, AMI NYARALÁS Az ideális nyaralás hallatán mindenki előtt másvalami jelenik meg. Tengerparti heverészés jelenti a kikapcsolódást az egyiknek, erdei barangolás és nomádélet a másiknak, falusi élet a harmadiknak, egzotikus országok felfedezése a negyediknek.. . A vágyálmok nem mindig teljesülnek. A legtöbbünk kénytelen a nyaralást szerényen megoldani - ha egyáltalán elutazik valahová. Alábbiakban azokat szeretnénk figyelmeztetni a különböző veszélyekre, akik megengedhetik maguknak az utazást, de ajánljuk e kis írást a pénzteleneknek is - vigasztalódásként. Mert: Kevés kivétellel valamennyien időjárásérzékenyek vagyunk, nehezen tűrjük a hőmérséklet- és légnyomásváltozást, frontok idején elesettek, fejfájósak, ingerlékenyek vagyunk. Ezt még a megszokott környezetünkben is nehezen viseljük el, nem pedig távoli helyeken! Aki jókora tengerszint feletti magasságban töltheti a szabadságát, ne nagyon örüljön, kivált ha a cuki luxusvilla a-meredek hegytetőn van. Még akkor se örüljön, ha pompás a kilátás! Mert amíg felér, kifullad, a tűző nap a maradék erejét is kiszívja, a leégéstől elmélyülnek a ráncai, két hét alatt tíz évet öregszik. Kimerülten tér haza... Még rosszabb azok helyzete, akik repülővel utaznak messzi tájakra. Szegény szervezetük megsínyli az időeltolódást, s mire hozzászoknának, indulhatnak haza - ahol minden kezdődik elölről. Nyári betegség a nátha, a gyomorrontás, a hasmenés - s ez külföldön sokkal jobban megviseli az embert; lelkileg is, mert az idő nagy részét az ágyban tölti. A miénkhez hasonló klimatikus viszonyok között töltött szabadság jelenti "az ifjúság forrását - mondják a kutatók. A Földközi-tenger mellett tavasszal és ősszel legalább egy évvel fiatalabbnak érzik magukat az emberek (ezt állítják a kísérletek végzői!), de nyár derekán kínszenvedést jelent a tengerpart. A középmagas hegyek között a magas vérnyomásban szenvedők születnek újjá, ugyanis 1000 méter tengerszint feletti magasságban csökken a légnyomás, következésképp a vérnyomás is az erekben. Az osztrák orvosok szerint a hegyekben eltöltött három hét, hónapokra normalizálja a vérnyomást. De akinek zűr van a szívével, ne merészkedjen 600 méternél magasabbra a tenger színe felett. A hegyi klímát nem ajánlják az alacsony vérnyomásúaknak. Nekik a tengerpart a gyógyszerük. Az idegesekre ezzel szemben nyugtatóan hatnak a hegyóriások, mert az oxigénszegény levegőben kénytelenek mélyebben és nyugodtabban lélegezni, ami jótékony masszázst gyakorol a felborzolt idegekre... Bármit ajánlanak is a nyaralástudorok, a nyugalomra vágyót boszszantaná, ha ezrek lármáznának körülötte a népes tengerparton, és ellenkezőleg, aki azt szereti, ha a nap minden percében történik valami, attól dilizne be, ha horgászok társaságában kellene ücsörögnie a folyóparton két hétig. Nyaralási tanácsadónk végén csak annyit mondhatunk: aki megteheti, utazzon oda, ahová kedve tartja. Akinek lehetőségei korlátozottak, az se mondjon le mindenről. A városlakó menjen falura, a vidéki ugorjon fel a városba.. Ha nem telik tengerpartra, a szülök fogják a gyerekeket és menjenek el a strandra. Beugró négy személyre, kóla a gyerekeknek, kávé a mamának, kisfröccs a papának, napi néhány fagyi két héten keresztül - alig kerül többe, mint két hét a tengerparton... Hová menjünk hát szabadságra? i - Tulajdonképpen nem is érdekes. (kopasz) türelmet, megértést igényelnek. Sokan közülük nem ismerik a vécét és egyszerűen a szoba közepére piszkítanak. Bepillantottunk a betegek közé... Az öregek magukba roskadva, szótlanul ültek vagy feküdtek. Az idegen jelenlétét föl sem fogták. Órákig, napokig képesek bámulni a semmibe. A tábor lakóinak orvosi ellátásához önkéntesek is hozzájárulnak. Különösen akkor nélkülözhetetlen segítségük, amikor nagyobb csoport érkezik. A legnagyobb magyar menekülttábor már csaknem megtelt, de a múlt héten felállított sátrak további 500 személlyel növelhetik a lakók számát. - Két héttel ezelőtt mindöszsze 850 menekültünk volt, most már több mint 2500 lakónk van. Ez a szám tulajdonképpen a változó hadi helyzettől függ. Kisebb-nagyobb csoportok állandóan érkeznek. A tegnapi éjszaka kivételes volt, mindössze egy német újságíró jött - magyarázza Györkös Lajos, a tábor igazgatóhelyettese. A legnagyobb nyomás július 2-án nehezedett a tábor vezetőire. Aznap ezer, testileg, lelkileg összetört embert kellett elszállásolniuk. A gyerekek közt többen a kiszáradás határán voltak. A biztonsági és egészségügyi szűréssel együtt az említett csoport két órán belül elfoglalhatta szállását és enni kapott. - Valamennyi munkatársunk jelesre vizsgázott emberségből és önzetlenségből, - jellemzi a tábor dolgozóit az igazgatóhelyettes. Egyikük például szabadságon volt, egyszerre csak megjelent az irodában és szemrehányásokkal illetett, mert nem hívtam be segíteni, és neki a rádióból kellett értesülnie az új menekülthullámról. - Azt hiszem, európai módon fogadtuk, fogadjuk a menekülteket. Minden tőlünk telhetőt megadunk nekik. Olyan véleményt is hallottam már, hogy a nemzetközi szervezetek túl komfortosnak tartják a magyar menekülttáborokat. Sajnos, külföldről már alig kapunk adományokat és a hazai segítség is megcsappant. Kevés a nyári holmink, fehérneműnk. Épületenként mindössze két hűtőszekrényünk van. Televízióból is elkelne még jópár. Rengeteg itt a kisgyerek, több bébiételre lenne szükségünk. Az élelmiszer-ellátás terén eleinte gondot okozott, hogy az iszlám vallásúak nem fogyasztottak sertéshúst. Ezt gyorsan megoldottuk. A táborlakók többsége dolgozni szeretne. Mi sajnos, csak egy részüket tudjuk foglalkoztatni. Az unalom, a végtelen várakozás az emberek legnagyobb ellensége. Ha adományok érkeznek, a tábor azonnal felvillanyozódik. Sokan szinte megvadulnak. Olykor megvádolnak bennünket, hogy elsikkasztjuk a holmik egy részét. Hiába magyarázzuk, hogy ez egy elosztóhely és a szállítmányokból másoknak is kell juttatni. Addig nincs békesség, míg ki nem ürülnek a raktárak. Györkös Lajos szerint a inagyatádi menekülttábor úgy működik, mint egy kisebb város. Valóban, hiszen van iskolája (jelenleg természetesen ott is tart a vakáció), óvodája, étterme, könyvtára, kávézója, sportpályája. A hívők vasárnaponként istentiszteletekre járnak. Az eszszéki Nemzeti Színház művészei is tartottak itt előadást. A táborban temetnek, házasodnak és húsz gyermek itt látta meg a napvilágot. Születési helyükként Nagyatádot jelölik. Vajon mikor jutnak vissa szüleik, nagyszüleik sokat próbált hazájába? ORDÓDY VILMOS (Folytatjuk) Adzsidi Nove: Ha nem lenne szétlőve a térdem, hazatérnék és harcolnék Reményvesztetten Muzulmán madonna - ma (A nagyatádi menekülttáborban már húsz kisbaba született) A tétlenség a legrosszabb (Méry Gábor felvételei) Adzsidi Nove kilóg a sorból. A betegszoba lakói rajta kívül egytől egyik üveges tekintetű agg emberek. Ő életerős fiatal. Csakúgy sugárzik belőle az energia. Mégsem tud a nővérke segítsége nélkül egy tapodtat sem tenni. Menekülés közben két találat érte a lábát. Az egyik golyó szétroncsolta térdkalácsát. A 39 esztendős muzulmán férfinek nincs látogatója. Bennünket is bizalmatlanul fogad. Csak miután tolmácsunk hoszszadalmasan elmagyarázza, hogy egy a Csehszlovákiában megjelenő magyar laptól jöttünk, és fényképe, illetve nyilatkozata nem jugoszláv újságban lát napvilágot, hajlandó beszélni. Amikor sorsa felől érdeklődünk, nem saját baját ecseteli, nem súlyos sérüléséről beszél. Feleségét és három kiskorú gyermekét emlegeti. Kemény vonásai meglágyulnak, elérzékenyül. „Minden gondolatom az övék" - hangsúlyozza. „Képtelen vagyok bármire is összpontosítani. Hiába kezdek el olvasni, nem tudom követni a cselekményt. Az a tudat, hogy az enyéim valószínűleg valamelyik osztrák menekülttáborban vannak, én meg itt, és semmit sem tudunk egymásról, ez szinte megőrjít. A vöröskereszt segítségével próbálok életjelt adni magamról, de nem tudom, milyenek az esélyeim. Amikor a szerb betolakodók megjelentek Adzsidi Nove hazájában, ó feleségét és gyermekeit menekítette. Megbeszélték, hogy ha biztonságban lesznek, utánuk megy, de erre már nem kerülhetett sor. A katonák elfoglalták falujukat és a lakóknak egy órát adtak, hogy összeszedjék holmijukat és takarodjanak. Az emberek összeszorított fogakkal teljesítették a parancsot, de úgy sem úszták meg lövöldözés nélkül. Adzsidi súlyos sérülésével egy bozótba kúszott, és ott félig ájultan vészelte át a vérengzést. Szerecséje volt. Barátai rátaláltak, a szabadkai kórházba szállították, ahol megműtötték. - Ha tehetném, visszamennék és fegyverrel a kezemben harcolnék az igazságtalanság ellen - mondja indulatosan a sérült férfi és még hozzáteszi: A szerbek földönfutóvá tettek sokezer embert. Elfoglalták a muzulmán településeket. Lehet, hogy a mi házunkba is betelepedtek már, hiszen arra uszítják őket. Néha hallgatom a belgrádi rádió híreit, felháborító, mennyit hazudnak. Sajnos, vannak, akik felülnek a propagandának. - Minden szerbre haragszik? Itt a táborban is vannak jópáran. Milyen velük a kapcsolata? - Nem, az én gyűlöletem nem vak. Voltak, vannak szerb barátaim. Együtt jártunk vadászni. Sose voltak köztünk nézeteltérések. A politikusok vétke, hogy halálos ellenségekké lettünk. A szomszédos épületben is betegek vannak. Itt az orvosok, ápolónők feladata talán még egy fokkal nehezebb. Lelki betegeket kezelnek. A pszichiátria lakói többnyire idős emberek. Kovács Éva ápolónő szerint sokukat a háború, a hozzátartozók elvesztése juttatta az elmeosztályra. - A muzulmán áradattal több skizofrén beteget is kaptunk. Hihetetlenül sok gondoskodást,
