Új Szó, 1992. július (45. évfolyam, 153-179. szám)

1992-07-14 / 164. szám, kedd

7 INTERJÚ .07 SZÓi 1992. JÚLIUS 14. (Folytatás az 1. oldalról) tárgyalásokra, ahol lényegében ugyanerről ,vólt szó. Akkoriban, az alkotmánytörvényt készítve, mindnyájunk megelégedésére született egy konstrukció. Ezt azután különböző nyomásra alaposan körülnyírbálták. Megnyugtatásképpen azt mondták: csak kerettörvény, a részletsző törvényt majd Szlovákiában csinálhatjuk meg. Én akkor ezt elhittem, majd jócskán becsapódtam. Hasonló tanulság volt számomra 1990 őszén a nyelvtörvény vitája is. Az ominózus perpatvar reggelén František Mikloško összehívta a magyar képviselőket, és azt kérte, hogy támogassuk a^: úgynevezett koalíciós nyelvtörvényt. Bennem akkor a Husákkal történt hajdani megbeszélések rémlettek elő. Felálltam hát és azt mondtam: vajon az SZNT elnöke kezeskedik-e afölött, hogy kérésének meglesz az elégtétele is? Ő volt annyira tisztességes, hogy azt felelte: azt nem tudja garantálni. Erre kimondtam kerek perec, hogy én akkor ellene szavazok a nyelvtörvénynek, mert a politikában nincs előlegezés, kimosolygott ígéret; kiváltképp, ha életünk legdrágább területét, a nyelvet akarják megnyirbálni. itt is ezt mondom, és semmiféle majd-ígéretekkel nem hagyom magam elkábítani. Ha a szuverenitási nyilatkozat nem tartalmazza majd a kisebbségi önigazgatást garantáló passzust, akkor az én szavazatom csak az lehet, hogy: nem. .- Szemforgatás lenne letagadni, hogy a történelem órái pillanatnyilag másként járnak, önkéntelenül adódik a kérdés, vajon mit hozna, pontosabban mit hoz a szlovák önállóság a magyaroknak? Szerintem már csak azért is jogos ez a kérdés, mert most újra az a Vladimír Mečiar a szlovák kormányfő, akiről tavaly szeptemberben ön azt nyilatkozta, hogy a kisebbségi program dolgában akkoriban Mečiarék mondták a legtöbbet; míg a fontos cseh és szlovák pártoknak - ahogy azt interjúi egyikében kifejtette - nem volt nemzetiségi programjuk... - Nézze, okulva az okulandókon, nagyon sok bennem az aggály, a fenntartás. Nemzedékem egyik kiábrándító tapasztalata, hogy a politikát nem szabad személyekhez, ígérgetésekhez kötni. Én nem vagyok bizalmatlan Vladimír Mečiarral szemben, ámbár tény, hogy újbóli miniszterelnöksége óta bőven akadnak meghökkentő megnyilatkozásai. Már az új képviselők beszentelésének napján ütköztünk. Szóvá tettem neki, hogy a magyar parlamenti koalíciót egyszerűen elmellőzi az általa irányított lavina. Azt felelte, miért most jövünk, amikor már a tisztségeket osztogatják, holott ő még tavaly felkínálta az együttműködést. Erre csak azt mondhattam: mi nem azért politizálunk, hogy valaki megveregese a vállunkat, hanem öntörvényeink szerint, a saját tapasztalatainkból kiindulva alakítjuk ki politikai magatartásunkat. Hasonló differenciánk volt Ivan Gašparovičcsal, a pozsonyi parlament új elnökével is, amikor kiderült, hogy a magyar kisebbség nem lesz arányosan képviselve az SZNT elnökségében. Ő azzal nyugtatott: majd a következő ülésen megoldjuk. Újra megjelent tehát a majd kísértése; holott a politikában egyszerűen nincs elfogadható, elhihető majd... Nyilván ez, és hát a megélt történelem csalódásai, becsapottságai okozzák, hogy a felvidéki magyarság ódzkodik az önálló Szlovákia gondolatától. - Képviselő úr, ön miként értékeli a szlovákiai magyarság önigazgatás-igényével szembeni szlovák reakciókat? - A magam véleményét mondom, ha leszögezem: érettnek látom a helyzetet arra, hogy az önállósuló Szlovákiában a magyarság az oktatásügy, a kultúra és a helyi gondok megoldásában az önigazgatás elvét gyakorolhassa. És hogy rögtön a lényegre térjek: függetlenül attól, mit mond erről Magyarországon akárki. A szlovák politikának mindig kéznél van ez a reflexe, hogy ezt meg azt valahonnan súgják nekünk. Nos, nem vagyunk mi annyira falusi kiskántorok, hogy nekünk súgni kelljen. És arra, sem árt visszaemlékezni, hogy a tavalyi megbeszéléseinken Vladimír Mečiar nem zárkózott el a nemzetiségi önigazgatás elve elől. Sőt! Újraválasztott miniszterelnökként - amikor a pozsonyi parlamentben társalogva arra figyelmeztettem, képviselői klubunk elsődleges célja a nemzetiségi érdekvédelem - szinÉS AZTÁN? tén azt mondta, hogy nem ellenzi a regionális nemzeti önkormányzatokat. - A választások utáni legelső sajtóértekezletén viszont az itt élő magyarság salakjának mondta azokat, akik nem az ő mozgalmával rokonszenveznek. .. - Erről is szó esett közöttünk. Felvetette, miért gondoljuk, hogy mi lennénk az itt élő magyarság egyetlen képviselői. Erre csakis azt válaszolhattam: ha másutt is vannak magyar képviselők, az pluszt jelent, de bennünket törvényes úton, magyarokként, mozgalmaink programja alapján választottak meg a szlovákiai törvényhozásba. - ön nem érzi úgy, hogy az egyre szélesedő magyarellenesség neokommunista célokat szolgál? - Ez az örökös bűnbakkeresés átlátszó és ócska trükkje a politikának. Ez a legkisebb mértékben sem vált ki bennem félelmet. A konyhában is először mindig a macskába rúgnak bele... Látni kell, hogy Szlovákiában 1989 ősze óta érdekes keveréke jött létre a politikai áramlatoknak. Szinte egészen elporladt a liberalizmus eszméjét hordozó politikai formáció; alaposan felerősödött viszont a nemzeti hevület; ráadásul valóban itt van a baloldal, a CSKP utódpártja. Méghozzá szinte kulcsszerepben. Furcsa formáció ez, de tényként kell elkönyvelni. - Dobos úr, miként látja a szlovákiai magyarság helyzetét ebben a képlékeny belpolitikai helyzetben? - Feltételezésem szerint az egyébként kizárólagosságra törekvő Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomnak is tekintetbe kell vennie Közép-Európát. - Kosovo vagy Dél-Tirol következik? - Meggyőződésem, hogy Kosovót nem akarja senki követni, a déltiroli autonómiamegoldást viszont ez a közeg egyelőre nehezen tudja elfogadni. így hát a partok között mosódik a napi politika; de akárhogy alakuljon a köztársaság sorsa, a kizárólagosságnak - Európa szemeláttára - nincs jövője. Remélem, azt nemcsak mi tudatosítjuk, hogy minden erriberi leszűkítés, lefokozás, lenullázás manapság már kiváltja a maga védelmi reflexeit. A kisebbség érdeke a demokrácia, ezért arccal leszünk Európa felé. Amit ma elmondunk a parlamentben, azt holnap közli a világsajtó; így a szlovák politika aligha hagyhatja figyelmen kívül a magyar jelenlétet. Valószínű, hogy e két nemzet viszonyában lesznek még kínos helyzetek, egykét keményebb bokszmeccs; ugyanakkor meggyőződésem, hogy a szlovák-magyar viszony előbbutóbb közép-európai dimenzióvá válik. - Csakhogy nehogy eközben padlóra kerüljön a gyengébb... - Nem tudom, ebben ki a gyengébb. - A Földönfutók című regényében szerepel az alábbi mondat: ,,Egy ember sorsa olykor belefér egyetlen szóba." Ez idén áprilisban, egy interjúban, továbbgondolta véleményét, és a lázadásban jelölte meg ezt a szót. Miért és milyen lázadásra gondolt? - Úgy tűnik, pontosítanom kell a dolgot. Számomra a lázadás ugyanis szinte egy a küzdelemmel. Az emberi létért, a jogért, a több jogért, az emberi többletért való küzdelem - ez az, ami az elkövetkező időszakban vár ránk. A mai KözépKelet-Európát én úgy fogom föl, hogy a szlovák-magyar viszony valamennyi tüskéje s tehertétele ellenére egy olyan modell kialakításának esélyét kínálja, amely a mai, nyers helyzetnél másabb együttélés lehetőségét hordja magában. Tudom, folyton jelen van a történelem; de az adósságtörlesztés egyszerűen nem lehet mérce és szándék, mert akkor a saját zsírunkban fogunk fuldokolni. Európa nem a viszszafizetések, hanem a kiegyezések korszakát éli, csupán a Balkán ír más tankönyvet. - Sajnos, egyelőre azonban a belpolitikai adok-kapoknál tartunk. Ebben a stádiumban miként látja a hazai magyar politikai mozgalmak szerepét és helyzetét? - A választ mélyebbről kezdem, egy 1968-69-es tapasztalatból kiindulva... Amíg a husáki vezetés érezte a magyar erőt, addig respektálta azt. De amint megérezte a belső törést, a belső acsarkodást; amint megkezdődött a káderezés és az akkori idők idősebb funkcionáriusrétege nekünk rontott - akkor szemrebbenés nélkül levette napirendről a nemzetiségi kérdést. Azóta kikristályosodott bennem, hogy a sokszí-' nűség egységét vallom. Hogy igen: pluralizmus és másság; de a kis népközösségnek az egységes fellépésre is szüksége van. Nem titok, hogy a hajdani Független Magyar Kezdeményezés belépőjének én őszintén örültem; viszont ma már nyilvánvaló, hogy az FMK indulása 1989 után túl radikális, túl tüzes volt. Igaz, eközben kiemelte abból a mozgásból a liberalizmus értékes eszmeiségét, pontosabban: az egyén szabadságának, az autonóm polgárnak a fontosságát. Ez megtermékenyítőleg hatott, a kérdés pusztán az, hogy ez az így induló mozgalom miért radikalizálódott annyira?! Miért jelent meg a magatartásában egy olyan felhang, amely a kezdeti rokonszenv után egyféle ellenérzetet kezdett kiváltani... - ön ennek ellenére valószínűnek tartotta, hogy a legutóbbi választások előtt a honi magyar mozgalmak közös gyékényen keressék a szavazók kegyeit? - Ezek a dolgok régebben kezdődtek. Jómagam már 1989 óta ajánlgattam, hogy próbáljunk valami laza szövetséget kötni, amely a sokféleséget egy ponton közös ernyő alá fogná. Ezt az FMK akkor elvetette; 1991 telén mégis ugyanide kanyarodtunk vissza. Ekkorra már Magyar Polgári Párt lett, és ő mondta: igenis, szövetség kell. -A véleménykülönbségek tudatában reálisnak tartotta ezt? - Szükségesnek tartottam, de hitelesnek nem. Gondolom, nem egyedül vagyok így ezzel, hanem mindazok, akik megéltük a hajdani FMK kizárólagos, káderező stílusát. Valahol úgy tűnt, hogý az ott szervezkedók azt hiszik: velük kezdődik a történelem. Persze, ahogy a históriának sincs nullpontja, úgy a demokrácia történelme sem Pozsony főterén kezdődött. Ez önámítás, hirtelen gerjedt politikai magas vérnyomás. -A koalíciós tárgyalások ennek ellenére mindvégig komolyak voltak? - Igen, bár sokszor bizony szenvedtem azokon a megbeszéléseken. Akartuk a szövetséget, csak folytonfolyvást belebotlottam a dilemmába: az MPP-nél vajon mi indokolhatja a hirtelen fordulatot? Mennyire hiteles ez? Ennek ellenére reméltem, hogy lesz a dologból valami; mígnem rá kellett jönnöm, hogy bármennyire akarjuk, túl nagy távolság ékelődött közénk. Természetesen, csak a magam nevében beszélhetek, de egy idő múltán úgy éreztem, hogy a koalíciós törekvéseinknek nem igazán közös a gondolati tüze és az erkölcsi forrásvidéke. A csinálmánytól viszont féltem. Persze, ezzel egy pillanatig sem akarom kétségbevonni tárgyalópartnereink őszinteségét, de bennem az élt, amiről beszélek. - Dobos úr, de hát az imént azt mondta, hogy az emberben eleve ott munkál az együvétartozás ösztöne! - Igen, de ebből nem lehet politikát csinálni. Őszintén kijelenthetem, egyetlen pillanatig sem tárgyaltunk úgy, hogy ne legyen koalíciós megállapodás. A bökkenő inkább abban volt, hogy az MPP nemigen akarta belátni: mind a VPN, mind az FMK kezdeti programja zsákutcába került, hiszen a szlovák fejlődés szinte kiszántotta magából a liberalizmus eszmeiségét. A magam véleménye az, hogy az FMK-nak kevés tapasztalata volt az igazságtevéshez, és túlságosan csak a tegnapban gondolkodott. Bátran bevallom, hogy valahol a lelkem mélyén siratom az elmúlt két évet, mert végső soron demokráciának egy kitűnő esélye kallódhat el. Ennek akarva-akaratlanul az MPP is a részese volt. Ennek tükrében egy olyan értékrendátalakulásról van szó, amelynek vetülete a '92-es parlamenti választások eredményeiből is kiolvasható. Nevezetesen arról van szó, hogy a jelenlegi szlovák közegben a liberalizmusnak nálunk interpretált szándéka megbukott. Vagy megbuktatták. - Mi a jövő útja ebben a mai, nem éppen demokráciapárti helyzetben? - A magam részéről továbbra is azt vallom, hogy a nemzetiségi érdekvédelem szempontjából szükség van a szlovákiai magyar politikai erők összefogására. Különösen most, hogy Szlovákiában egyre inkább a nemzetállam eszméje kísért. A kérdés „csupán" az, hogy melyek azok a tételek, amelyek alapján ez az egység létrehozható. Szerintem a megélt történelem közös tapasztalatai jelentik azt a forrásvidéket, amelyre alapozhatunk. A magunk tüzéből, a magunk kudarcaiból, a magunk értékeiből kell építkeznünk. A saját tapasztalatú politika az, ami visszajelez, ami visszaellenőrizhető, mert közeget tud alakítani. _ - Dobos úr, ön fontosnak tartja a legutóbbi választásokon megbukott - vagy megbuktatott -, demokratikus szándékú politikai erőkkel a kapcsolattartást? - Sőt! Ezt kell tennünk. Nemcsak az MPP, hanem a Polgári Demokrata Unió, a Demokrata Párt, a Kereszténydemokrata Mozgalom iránt is nyitottak vagyunk, feltéve ha szándékaik a nemzetiségi érdekvédelem tekintetében szintén egyértelműek. A szellemi, az emberi, az erkölcsi értékek becsülete szerves tartozéka a politikai együttgondolkodásnak. A nacionalizmus hullámainak elültével bizony jó lenne majd már egy kis igazi demokrácia... - Egyelőre azonban más irányba mozognak a köznapi politika mutatói! Lényegében megkezdődött már a visszaszámlálás, és 1992. szeptember 30-án végleg eldőlhet, valóban kettészakad-e Csehszlovákia? Nem titok, hogy a felvidéki magyarság zöme ennek ellenkezőjét szeretné... Megnyugtatásképpen ön mit tud mondani a Csallóköztől a Bodrogközig élő, illetve a Csehországba szakadt magyaroknak? - Azt, hogy én úgy látom: lassan kopik belőlünk a félelem, a belénk szorult bizonytalanság. Hogy megjelent a közéletben egy szép számú fiatal, akik tudnak lenni, akik tudnak érvelni. A szlovákiai magyarság ereje táguló kört jelez. Ez valahol a közösen alakított erő, amiből egységet lehet teremteni. Meggyőződésem, hogy velünk nem lehet még egyszer büntetlenül végigcsinálni a kitelepítést, az elnémítást. - És a visszaszámlálás lejárta után?... Akkor mi lesz? - Nyilván szlovák szuverenitás, új alkotmány és a beteljesüléshez kellő állami emancipálódás. Mi csak akkor tudunk ezzel együtt haladni, ha a kisebbségi kérdés ié ezzel egy szinten oldódik meg. Viszont a politikai albérletet aligha tudnánk zokszó nélkül elviselni. - Képviselő úr, köszönöm az interjút! MIKLÓSI PÉTER Fotók: Prikler László KIHÚZZÁK A KÁTYÚBA REKEDT SZEKERET!? CSŐD SZÉLÉN A NAGYMAGYARI AGROPROGRES A felső-csallóközi nagymagyari Agroprogres Mezőgazdasági Közös Vállalatot termékei és szolgáltatásai révén idestova 28 éve ismerik széles e hazában. Nem véletlenül, hiszen ők irányítják és üzemeltetik az ország egyik legnagyobb kiterjedésű öntözőrendszerét, másrészt melléküzemági termelésük keretében is a nagyüzemi mezőgazdaságot szolgálták, többek között istállókat építettek, technológiai berendezéseket gyártottak, szereltek. A rendszerváltásig nem is volt különösebb gond. A problémák és a viharfelhők akkor kezdtek tornyosulni a vállalat feje felett, amikor a piacgazdaságra való áttérés első lépéseként a fizetésképtelenné váló mezőgazdasági üzemeknél a puszta megmaradásukért küzdve nem fejlesztettek tovább, nem ruháztak be új létesítményekbe. Elfogytak a biztonságot nyújtó megrendelések. Minderre „rátett egy lapáttal" a vállalat privatizációjával kapcsolatos bizonytalanság is. A múlt évet már 6 milliós veszteséggel zárták, és az idei első 5 hónap mérlege is 8 milliós veszteséget mutat. Az egész képet csak rontja a „körbetartozás", melynek keretében mindenki mindenkinek tartozik, nem is kis pénzekkel. Azután hitelkamatok állandó emelkedése is komoly érvágást jelentett a vállalatnak. A vállalat bérbe adására kiírt pályázat is azon a bizonyos 24 órán túlinak vélik sokan. A közös vállalat a szövetkezeti tulajdonformára való tekintettel a transzformációs törvény értelmében egyelőre csak bérelhető. így pályázta meg és nyerte el négy jelentkező közül az Agroprogres bérbe vételének jogát a nagymagyari székhelyű Varia Kft. A jól prosperáló vállalkozást aligha kell bemutatni. Az ismert könnyű szerkezetű, variálható üvegház-konstrukciótól, a különböző kézi- és vágószerszámokon, kovácsoltvas-termékeken át a közkedvelt TINA üdítőpor- ós teakeverék-családig sok mindennel foglalkoznak. Legújabb termékükkel, az almadzsúszporral a napokban jelennek meg a piacon. Most pedig egy teljesen más profilú vállalkozás gazdái lettek, • Milyen tervekkel, elképzelésekkel vette át, illetve bérbe az Agroprogres vállalatot a Varia Kft. ? Igaz- • gatója, Nagy Zoltán mérnök szívesen elmagyarázta: - Tény, egy ilyen eladósodott üzemet minden gondolkodás és számítgatás nélkül nagy könnyelműség lenne bárkinek is átvenni. Mi olyan programot dolgoztunk ki és vázoltunk fel, amit a versenytárgyaláson is reálisan kivitelezhető megoldásként értékeltek. Miről is van szó valójában? Elsősorban arról, hogy az itteni lehetőségek között gyártható termékek számára fiezetőképes piacot találjunk. Tehát nincs szó leépítésről, inkább a termékszerkezet bővítéséről beszélhetnénk. Ehhez viszont elkerülhetetlen a beidegződött gondolkodásmód feladása, a fizikai és műszaki-szellemi dolgozóknál egyaránt. Radikálisan javítani kell a munkafegyelmen, és a mostani munkatermelékenységet is legalább meg kell kétszerezni. Lényeges feladat a költségtakarékos gazdálkodás megteremtéáfe, a gyártásitechnológiai fegyelem, a minőség, a pontosság, a szállítási határidők megtartása is. Mindezt viszont a dolgozók anyagi érdekeltségére kötött bérgazdálkodással lehet és kell megoldani. Az üzem tiszta lappal indul, senkit sem küldünk el, s inkább létszámbővítéssel kell számolni. Mindenki munkája, teljesítménye alapján „értékelődik" fel, vagy le, s ennek alapján kapja majd a bért. • A legsürgősebb teendők közül mit tenne az első helyre? - A vállalat teljes feltérképezése, fizikai leltárba vétele utáni valós kép birtokában, a vállalatot ez év végére nullszaldóssá tevő intézkedések és döntések meghozatalát tartom a legfontosabbnak, továbbá a piackutatast a jövő évi termelési programhoz. MÉRI ISTVÁN