Új Szó, 1992. úniusj (45. évfolyam, 127-152. szám)

1992-06-05 / 131. szám, péntek

1992. JÚNIUS 5. HIT és ÉLET 6 A TEMPLOM MÉG ÁLL A történelmi Bars megyei Mohi községet sokan keverik a Muhy csata színhelyével, noha csupán a névazonosság esete forog fenn, mivel először 1295-ben Muhy néven említik a krónikák, pontosan 54 esztendővel a muhi csata ós IV. Béla királyunk tragédiája után. A garamvölgyi falucska egy ideig Csák Máté birtoka volt, de 1388-tól már a lévai várhoz tartozott. Református templomát 1787-ben építették, de felújítására és tornyának megépítésére 1821-ben került sor. A múlt század elején lakóinak száma elérte a hatszázat, de a teljesen magyar község nem sokat gyarapodott, mert 1938-ban Magyarországhoz való csatolásakor sem érte el a hétszázat. Zömében reformátusok lakták, de a lakosságcsere, a deportálások, kitelepítések megbolygatták a falu életét, egységét. Sajnos a legnagyobb csapást századunk utolsó fertálya mérte a falucskára, amikor a nyolcvanas években az atomerőmű építése beindult. A falut megszüntették, lakói a környékbeli falvakban és Léván, Verebélyen találtak új otthont. Nehéz lenne megmodani, hogy a megszűnt község lakosságának életében a látszólagos rossz mellett mi a jó. De mi a jó a környéknek? Az atomerőmű? Azt mondják, biztonságos lesz, ám felmerülnek a kérdések, mennyire lesz biztonságos? A templom még áll az atomerőmű hűtőtornyainak árnyékában. Elárvultan várja sorsát, végzetét. Ajtaját már nem nyitja meg senki, falai közt nem hangzanak fel többé a magyar zsoltárok. Ámde felmerül a kérdés, mindenképpen romba kell dönteni ezt a református templomot? MOTESÍKY ÁRPÁD (A szerző felvétele) SZENT FLÓRIAN A TŰZVÉSZEI ÉS ÁRVIZEK ELLEN VÉDŐ SZENT Szent Flóriánnak, a tűzoltók védőszentjének alakjával szerte a világon gyakran találkozunk. Köztereken,, házak falán, vagy a templomokban jelenik meg a római katona ábrázolása, aki rocskából önti a vizet az égő ház tetejére. A legenda szerint a római birodalom területén élt a mai Felső-Ausztriában a III. század második felébén. Diocletianus császár katonájaként megfékezte az erődben tomboló tüzet. A megmentett emberek isteni erejének tulajdonították a tűzvész elmúlását, hírét szájról szájra adva megszületett a Flórián-legenda. A keresztényüldözés idején fellázadt a kegyetlenségek ellen, magát is kereszténynek vallva katonái mellé állt és a mártírhalált választotta. 304. május 4-én az Enns folyóba fojtották. Lorchban sírja felett kolostor áll. Kultusza az osztrák, német, svájci, szloyák, cseh, lengyel, román, oiasz és magyar területeken terjedt el. A „vizes" és „tüzes" szakmák választották védőszentjükké. Ezen túl sok város, pl. a lengyelországi Krakkó, az olaszországi Bologna vagy a magyarországi Kőszeg választotta védőszentjévé. A Flórián-kultusz lényege: készenlét a segítésre. Kívánatos, hogy korunkban se csökkenjen a segítési Készség és azok, akik Szent Flórián égisze alatt teszik ezt, benne továbbra is példaképüket lássák. SZENT LÁSZLÓ SZŰKEBB HAZÁJA NAGY ÜNNEPEI VÁRADNAK — MAGYARSÁGTUDATUNKAT ŐRZI Nagyvárad Bihar megye székhelye, Erdély kapuja, a Sebes-Körös két partján, a Réz-hegységtől a városig húzódó dombvonulatok alján fekszik. Trianon óta Romániáé. Köteteket írtak Váradról, ós pár szavas hasonlatokba próbálták belesűríteni a város lelkét: Pece-parti Párizs, Körös-parti Athén vagy még. Kossuth szerint „magyar Birmingham". Ady ezért többnyire holdfényben mutatja, akár versben, akár prózában beszél róla. Arany János Szent Lászió című balladájában nem véletlenül verselte meg a csodálatos legendát. Mindketten Bihar gyermekei voltak. Arany ott született, Szent László pedig a nagyváradi székesegyházban — amelyet ő alapított — nyugodott. Tiszteletének folytonossága Nagyváradon a reformáció és a török hódítás miatt megszakat. Fejereklyéje és annak becses ereklyetartója ma a győri székesegyház féltett kincse,, a magyarországi gótika értékes emléke. Csodás vízfakasztásainak. helyszínei közül pedig nem egy máig búcsúsok tömegeit vonzza, mint Mátraverebély—Szent kút és Búcsúszentlászló. Szent László, I. László (kb. 1040-1095) Árpád-házi király (1077— 1095) a népmondák és egyházi legendák legnépszerűbb alakja a magyar szentek közül. A magyar lovagkor példaképe, Erdély védőszentje. Nemcsak hadi dicsőségei szereztek neki hírnevet, hanem korában szokatlan, átlagon felüli műveltsége is. „Szinte állandóan a tenyerén, kardja ólén hordja az életét: minden pillanatban kész odadobni azt egyháznak, hazának, egyeseknek, mindennek és mindenkinek, akikben—amiben azt a két szentséget látja testet ölteni, amelyért él: a magyar ügyet és az Isten ügyét" — írja róla Sík Sándor. Vigasztalta a bajtól sújtottakat, fölemelte az elnyomottakat, az árvák kegyes atyja volt. Egyik legszebb jellemvonása a megbocsátás volt. Az isteni gondviselés adta őt a magyar nemzetnek, az első szent király halálát követő négy évtizedes viszály után. Uralkodása sorsdöntő volt. Vezetői képességével, vitézségével és életszentségével kimentette a magyarságot a belső vészek örvényéből és a külső ellenségek támadásaiból. A politikai szervezés munkájával párhuzamosan haladt az egyházi élet megújítása, intézményei újjászervezése, továbbfejlesztése. Amikor tehette, félrevonult és imádkozott. Imáinak hatásossága nyilvul meg az alakját körülölelő legendákban is: az üldöző ellenség előtt a szikla meghasad, éhező katonái táplálására szarvascsordák jelennek meg, imájára víz fakad a sziklából, az ellenség elé Szent László képe a Turóczy-krónika augsburgl kiadásából, XV. század dobott pénzei kővé változnak. S így lesz „Szent László füve" gyógyír a betegség ellen. A határán túl is benne látták a kor egyik legszebb lovageszményét. A magyarok 896-ban foglalták el az akkor még jelentéktelen települést. A hagyomány szerint Szent László király „Bihar vármegyében, a Körös folyó mentén vadászat közben talált egy helyet — írja Thuróczy —, és angyali intelemre elhatározta, hogy monostort alapít Szűz Mária tiszeteltére. Ezt a helyet Váradnak nevezte el. "Az alapítás után egy prépostot és 24 kanonokot helyezett el benne, s ide tette át Bihar városából a bihari püspökséget. Első pöspüke — 1095-ben történt megkoronáztatásáig — Könyves Kálmán herceg volt. Ide temették az alapító királyt 1095-ben, és síremléke 1192-ben történt szentté avatása után zarándokhely, istenítéletek eskütétele és más ünnepélyes szertartások színhelye lett. A váradi sír fölött való esküvés perdöntő erővel bírt. A XIII. századból fennmaradt az itt tartott istenítéletek jegyzőkönyvének egy töredéke, a Váradi Regestrum. Különleges eset volt a korabeli középkori európai uralkodóházak történetében, hogy az első király szentté avatását éppen az az uralkodó segítse elő, akit később szintén szentté avattak. Szent Istvánt 1083-ban, Szent László uralkodása idején avatták szentté, Imre fiávai és Gellért pöspükkel együtt. Ezzel a magyar népnek a saját nemzetéből is adott példaképeket, szenteket. Szent Lászlót a középkorban a pogányok ellen harcoló kegyes lovagkirály alakjában ábrázolták, így ismerte a néphagyomány is. Emlékét több monda és legenda őrzi, melyek gyakori és kedvelt tárgyai voltak a XIV—XV. századi falfestészetnek, majd később több költői feldolgozásnak (Janus Pannonius, Garay János, Arany stb.). Hatása népe körében csak növekedett, egyesek szerint még Szent Istvánét is felülmúlta. A nagyváradi székesegyház előtt — Zsigmond király jelenlétében— 1390-ben állították föl az alapító király életnagyságú bronz lovas szobrát, a Kolozsvári-testvérek (Márton és György) remekművét. Állítólag ennek a fejnek mása a győri székesegyház hermája, mely fenséget, erőt, egyúttal nyájasságot is sugároz: ez voina a szent király igazi arca. A mindig győzelmes „Bátor László" lett a katonák védőszentje. Nevének oltalma alatt vonultak a csatába, s ez volt a csatakiáltásuk: „Szent László, segíts!" 1684-ben a törökök elleni felszabadító háború idején följegyezték, hogy a katonák a tábortűznél „fél óráig zenéltek és magyar víg dalokat mondottak'Szent László tiszteletére, kinek épp aznap ünnepe volt". „Szent László király — olvassuk a ránk maradt legendában — már mindjárt megszületésekor teste és lelke alkatában Isten kegyelmének célját magán hordta... Szeretetben gazdag, a türelemben nagylelkű, a kegyességben felséges, a kegyelem ajándékaival teljes király, az igazság követője, a szemérem oltalmazója, a szerencsétlenek vigasztalója, az elnyomottak fölemelője, az árvák megszánója és kegyes atyja volt... A természet áldásaiban pedig az isteni irgalmasság kegyelme őt a közönséges emberi erőn felül való emelkedés ajándékával különböztette meg. Mert erős karú és gyönyörű ábrázatú volt — s mint az oroszlánnak — , termetének izmos tagjai voltak. Magas termetével más emberek fölött egy fejjel kitűnt, úgy, ahogy az adományok teljessége benne duzzadozván, már maga testalkata is királyi koronára méltónak tüntette föl." Lászlóban élt a lelkiismereti túlfinomult érzékenység. A legenda erre a lelki tulajdonságára is kitér: „ítéletében igazságos, a dorgálásban felséges volt, az ítéletek megvizsgálásában annyira félt ítélni, mint megítéltetni, s úgy hitte, rettenetesebb ítélet vár őrá, mint azokra, akiket 6 ítélt. Miért is az igazság szigorúságát az irgalom szelídségével mérsékelvén, úgy viselte magát alattvalóival szemben, hogy azok inkább szerették, mintsem féltek tőle." Miben volt varázsereje? Prohászka Ottokár szerint: „A magyar eszmény Lászlóban lett kereszténnyé és szentté... A kereszténység ezentúl már nemzeti életté, a keresztény királya nemzet hősévé lett." Várad fénykorát a Hunyadiak idejében élte. A mohácsi csata után Várad János király kezébe került: itt tartotta udvarát, ide gyűltek össze a nemzeti királyság hívei. Várad ebben az időben Erdély központja volt. 1660-ban azonban a török elfoglalta: a város és a vár romhalmaz lett. Elpusztultak a Kolozsvári-testvérek bronzszobrai is. A védőkből csak háromszázan maradtak életben. Az innen menekült főiskola megmaradt hallgatói és tanárai alapították Debrecenben a kollégiumot. A török megszállás alól egyévi körülzárás után, 1692. július 6-án császári katonaság — élén Heisler tábornokkal — szabadította föl Váradot. Mint ahogy a város Vitéz János püspöksége aíatt — 1445—65 között — a magyarországi humanizmus jelentős központja volt, úgy napjainkban a katolikus és a református püspök, Tempfi József és Tőkés László az ottani magyarság szellemi vezérei. Várad idei hármas évfordulója magyarságtudatunkat erősíti és őrzi. DOMONKOS JÁNOS IIA PÉLDA AZ EGYHÁZ SZÁMÁRA? Harmincegy éve léptem szolgálatba a Ronyva-parti Legenyén. Hozzá tartozik Alsómihályi és Biste. Két elődöm nem sok lehetőséget" látva a meggazdagodás és karrier elérésére hamar továbbállt. Megérkezésem után, megtudva, hogy vegyes ajkúak a gyülekezetek, és szlovákul is kell végezni szolgálatot — itt már közel ötven éve nincs magyar nyelvű iskola —, úgy tűnt, igen hosszú íesz a kápláni idő végét kivárni. Érezve a gyülekezetek magyar és szlovák nyelvű tagjainak őszinte szeretetét és ragaszkodását, maradtam. Vállaltam a, szlovák nyelvű igehirdetésekből, valamint a gyülekezet kis létszámából adódó szellemi, illetve fizikai többletmunkát is. Több mint három évtizede, egyik oldalról szlovák katolikus, a másik oldalról magyar református szomszédaim vannak. Békességben élünk, ahogyan a községben is a különböző felekezetű és nem- ' zetiségű emberek is. Helyben nincs más vallású lel kész, így nemcsak a reformátu sok mondják: a mi papunk, hanem a más felekezetű szlovák testvéreink is: náš pop! Itt nem küldik a magyarokat a Ronyva túlsó partjára, sem a szlovákokat a „zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes tájára". Itt egyetem, rang és titulus nélkül is, született életbölcsességgel tudják az emberek, hogy őseik is itt születtek, itt éltek, a temetőkertben poraikban is békességben pihennek egymás mellett. Számukra is ez a természetes. De hová is lehetne küldeni bármilyen nyelven beszélő embereket? Csehszlovákiából, Magyarországról, Ukrajnából, Jugoszláviából, Romániából, Bulgáriából stb.? A magyart, szlovákot, németet, macedónt, albánt, törököt stb? A lelkésznek nem lenne nehéz a győlölködést különböző vallású és nemzetiségű emberek közt felszítani, ő bármikor továbbállhat. De mi lenne azokkal, akik számára a hely, ahol születtek, élnek és majd „sírjaik is domborulnak", az a „szent föld"! Itt lent az emberek minden korban és rendszerben a munka terhét hordozzák. Kitermelik a magas jövedelmet azoknak ott fent, akik a hatalom és dicsőség megszerzéséért éppen a lent egymással békességben élőket használják fel eszköznek. Egyesek addig gyújtogatják az emberek között a nacionalizmus tüzét, amíg lángra nem lobban és futótűzként terjed megállíthatatlanul, maga mögött hagyva füstös, üszkös romokat, tengernyi bánatot, fájdalmat, gyászt, soha be nem gyógyuló sebeket. Romokat el lehet takarítani, romba döntött otthonokat újra lehet építeni, de testben-lélekben megnyomorítottakat éppé, megölteket életre kelteni nem lehet. Azokat, akik mindezt elindítják hatalmuk megszerzéséért vagy megtartásáért, legtöbbször nem lehet számonkérni. Védelmet nyújtanak nekik, elévülési törvénnyel, emberi jogokra hivatkozva azok, akik a helyükön „megkapaszkodnak", vagy akik oda kerültek. Csak egy lehetősége van Európa különböző nemzetiségű népének a békés jövőre és fennmaradásra: képessé kell tenni, majd végképp fel kell számolni Európa határait és biztosítani kell minden embernek, nemzetiségnek ott, ahol született és él, az Istentől kapott szabadságát, csorbíthatatlan jogait. Csak a közös Európa hozhatja el Európa oly sokat szenvedett népe számára a szebbe boldogabb jövőt. Ahol mindenki a saját anyanyelvén művelődhet és félelem nélkül énekelheti népének himnuszát is. (Méheim a határon át és vissza szállnak, onnan fordítva, útlevél és ellenőrzés nélkül. Elnézést kérek, de nem kellene már a „homo sapiensének végre e kicsi állatoktól is tanulnia?) A közös Európa kiépítésében az egyházaknak kellene az élen járniuk. Hiszen Jézus Krisztusban mindnyájan Isten teremtményei, gyermekei vagyunk. Jézus a zsidók által gyűlölt samáriaiakat is Isten teremtményeinek tekintette, sőt többet közülük még példának is állított a zsidó farizeusok elé. A református egyház, nem tudván szabadulni a totális hatalom átkától, az egység építése helyett, a megosztást és a békétlenséget indította el, a magyar és a szlovák lelkészek között, de leginkább a kétnyelvű gyülekezetekben. Mindezt azért, hogy až egyház megújulását, a kompromittált személyek leváltását követelők egységét, bármilyen áron is megossza. Hazánk politikai eseményei is azt a tényt látszanak alátámasztani, hogy az egyház vezetősége mintha azok utasításait követné, akik a háttérben meghúzódva, visszarendeződésről álmodoznak. Lehet-e mással magyarázni, hogy az egyház vezetősége önkényesen, azokat a személyeket helyezte funkcióba, akiket a püspök a totális rendszer kiszolgáltatásáért, a lelkészek határozott kérésére, a forradalom után írásban szólított fel a lemondásra? Miért lehet egyházmegye élén olyan személy, akinek a diktatúra alatti működéséről, három lelkész aláírásával, súlyosan terhelő adatok fekszenek már két éve a püspök asztalán? Vagy, ezt még a szlovák lelkészek sem értik, miért akar váratlanul az egyház vezetősége három szlovák egyházmegyét létrehozni. A forradalom után Kassán 1990. II. 1-én tartott lelkészértekezleten csak "két lelkész (MJ és HM) akart és csak egyet. Ezt a kérdést a többi szlovák lelkipásztor oldotta meg, kijelentve: mi nem külön, hanem együtt, magyar lelkósztársainkkal akarjuk megoldani egyházunk gondjait és problémáit. A kérdést újra az egyház vezetősége vetette fel, ami kor a VI. és VII. egyházmegyében a választások megmutatták, hogy a régi vezetőséget szlovák és magyar lelkészek, presbitériumok közösen leszavazták. A választásokat az egyház vezetősége természetesen manipulálta, illetve érvénytelenítette. Ezután indította el teljes erővel az általános tisztújítást követelők megosztását. Ennek része az a két titkos tárgyalás is, ahol az egyház vezetősége, éppen az említett két lelkésznek nem egy, hanem három egyházmegyét ígért. Kérdésünkre, hol lesz a harmadik, azt a választ kapták, hogy a kétnyelvű gyülekezetekből! Bizottság száll ki majd a kétnyelvű gyülekezetekbe és megszavaztatja, melyik egyházmegyéhez akarnak tartozni a hívek, magyarhoz-e, vagy szlovákhoz? Az egyház vezetősége, amikor erre a lépésre elszánta magát, bizonyára csak a választások eloldozására gondolt, és arra, hogy ha mégis elkerülhetetlen íesz, a létrehozott három egyházmegye vezetői hálából csak őket fogják választani. Különben nem áldozná fel a kétnyelvű gyülekezetek békés együttélését a személyi kultusz oltárán. A Csehszlovák Köztársaság kettészakadását bölcs és előrelátó politikusok minden erővel igyekeznek meggátolni. A református egyház vezetősége csak a múltba és önmagára tekintve, a krisztusi szellemtői idegen taktikázással elindította a széthúzás és a szakadás lavináját a kétnyelvű gyülekezetekben is! Az egyház vezetőségének hatalmi ambícióival a politikai élet porondján kellene szerencsét próbálni. Ott azok a módszerek, amelyeket az egyházban Jézus neve mögé bújva érvényesíteni szeretne, még elmegy. Reméljük nem sokáig, hiszen a feddhetetlenség, az erkölcsi bizonyítvány, már ott is egyre fontosabb. Az egyháznak a krisztusi lábmosás pél dáját kellene gyakorolnia. Enélkül tevékenysége, bármilyen látványos (helyenként talán még megható is), a krisztusi gyülekezeteknek csak szánalmas karikatúrája lesz a gondolkodó emberek szemében. LEJKO ZOLTÁN ref. lelkipásztor