Új Szó, 1992. úniusj (45. évfolyam, 127-152. szám)

1992-06-05 / 131. szám, péntek

5 RIPORT ÚJ szól 1992. JÚNIUS 5. JÁTSZVA TANULJÁK SHAKESPEARE NYELVÉT A

somorjai nyugdíjasotthon csak pár lépésre van az autóbuszállomástól. A puritán épület még a múlt század második felében épült, már akkor azzal a céllal, hogy a rászorulók, a magányosok, az elesettek menhelye legyen. 1951-ig apácák látták el benne az ápoló feladatát, a rendek feloszlatása után „civil" egészségügyi nővérek vették át a helyüket. Mert az otthonra változatlanul szükség volt. S ma is szükség van rá. - Jelenleg 40 lakónk van: hét férfi és harminchárom nő. Főleg környékbeliek, de a régebbi lakók között akad más vidékről származó is, például pöstyéni, nagyszombati, nyitrai. Negyvenük közül huszonhárom „inmobilis", vagyis olyan, aki részben vagy teljesen képtelen az önellátásra. Nem mindegyikük fekvőbeteg, de a mozgáshoz, az öltözködéshez már segítséget igényelnek - mondja bevezetőként az otthon igazgatónője, Szabó Mária. - Sajnos, a körülményeink nem a legjobbak. Mivel az épület régi, ezért egy-egy • szobában többen kénytelenek lakni. Három-, négy-, sőt ötágyas szobák is vannak, a férfiak pedig heten laknak együtt. Ilyen körülmények között szó sem lehet valamiféle intimitásról: egy személyre 4,38 négyzetméternyi „magánterület" jut, amelyen éppen, hogy csak elfér az ágy, az éjjeliszekrény, s a keskeny gardrób. Bármennyire is sajnáljuk, ezen egyelőre nem tudunk segíteni. Pedig ezek az idős emberek igényelnék olykor a magányt, az egyedüllétet. Van egy tár1 salgónk, amely télen mindig zsúfolásig tele van, mert pl. csak ott lehet dohányozni. Nyáron annyival jobb a helyzet, hogy kiülhetnek a kertbe, az udvarra. Az U alakú épületnek ugyanis van egy belső udvara is, amelyet ilyen tájt már tarkán nyíló virágágyások tesznek hangulatossá. A lakók maguk gondozzák, kapálják, öntözik a muskátlikat, rózsákat. AZ épülethez kert is tartozik, ahol zöldséget lehet termeszteni, de erre már nem futja erejükből. Inkább bérbe adják azzal a feltétellel, hogy az ott termett zöldségből az otthon konyhájára is jut. Ez is könnyít valamelyest a költségvetésükön, amelyből egyébként sem telik sokra. Egy lakóra napi 40 korona jut, ötszöri étkezés mellett - tudom meg a főnővértől, Varga Zsuzsannától. - Ide olyan emberek kerülnek - folytatja -, akik valóban segítségre szorulnak. Vannak közöttük olyanok is, akiknek már senkijük sincs, de igyekszünk őket ellátni. A családot azonban a legjobb akaratunk mellett sem tudjuk helyettesíteni. Egy pillanatra megállunk az égyik szobában. Egy idős néni ül az ágy végébe tolt kis asztal mellett, és sír. Csontos kezével meg-megsimogatja az asztalnak támasztott mankóját. A keskeny ablakon betóduló napfény kellemes időt jelez, de ő csak ül a szobában, a vetetlen ágyak között, és hangtalanul peregnek a könnyei. - Miért sír, Margit néni? - hajol hozzá a főnővér. - Mikor voltak látogatók? - Válasz helyett Margit néni keservesen felzokog. A másik szobában Presinszky bácsi fogad többedmagával. Ô Nyitráról került a somorjai otthonba. A fia hozta ide, hogy a közelében legyen ... - Én nem tudom elítélni azokat, akik más megoldást nem találva, öregotthonban helyezik el idős hozVALAMIRE VARVA A napok telnek, ők meg csak várnak... a legtöbbnek vannak hozzátartozói. Azok viszont általában dolgoznak, elfoglaltak, s ha az idős ember egésznapos ápolást igényel, azt nem tudják biztosítani a számára. Ezért hozzák őket ide, mi pedig zátartozóikat. Csak nem szabad őket végleg ittfelejteni - jegyzi meg csöndesen a főnővér. - Sajnos, volt már olyan esetünk kis, hogy idehozták a papát, de egyszer sem jöttek el megnézni. Pedig itt laktak, helyben. Egyébként nem mondhatnám, hogy az itt élő embereknek nincs életkedvük, nem eléggé aktívak. Ök maguk szépítik a környezetet, segítenek az elesettebb társaik gondozásában; erre talán a 90 esztendős Póda Mária a legjobb példa. Mária néni az otthon legidősebb lakója, de ő a legvitálisabb. Mindig talál magának munkát, gondozza a mellette fekvő magatehetetlen nénit, elbeszélget vele, felolvas neki. Ónként jött az otthonba, nem akart a gyerekei terhére lenni. Hosszú élete során nem egy sorscsapás érte, de mindig türelemmel viselte, amit a sors rámért. Talán ezért is sikerült ilyen szép kort megélnie. Most sem hagyja el magát, életerejéből másoknak is tud adni. De sajnos, kevés a hozzá hasonló az ottCSONTVÁZAK A PINCÉBEN Egy sötét pince sarkában elhantolt emberi csontvázakra bukkanni - kétségtelenül krimibe, vagy akár horrorfilmbe illő eset. Márpedig - teljesen hétköznapi körülmények között - nemrégiben ez történt Ipolyságon. A városka főterére néző épület tágas pincéjét mélyíttette az új tulajdonos, amikor a munkások ásói nyomán - alig 25-30 centiméterre a talaj szintje alatt - egyszerre csak emberi csontok kerültek elő. Érdemes megismételni: gyakorlatilag a város központjában történt az egész, s a tetemeket - bárkik is tették, bármiért - tulajdonképpen egyszerűen csak elkaparták a pince sarkában. Az esetről annak idején több lap is beszámolt, ám néhány soros, tényszerű tudósításon kívül nemigen volt róla mit mondani. Utána pedig - ahogy mondani szokás - „elaludt" az egész. Kíváncsiak voltunk, mi rejlik e hallgatás mögött, elvégre mégsem mindennapi ügyről van szó. Nos, különbejáratú nyomozásunk eredményeképpen okosabbak is lettünk, meg nem is. A dolgot tudniillik hivatalosan lezártnak tekintik, bűntényre utaló közvetlen nyomot sem a rendőrök, sem az orvosok nem találtak, s ha netán el is lehetett volna indulni egy ilyen szálon, a törvények értelmében a bűntett akkor is elévült volna. Az emberek viszont - legalábbis azok, akik valamelyest ismerik a cukrászda történetét - másként vélekednek... Az orvos: - Március 25-én, déltájban jöttek értem, mivel aznap én voltam az ügyeletes. Akkor már ott voltak a rendőrök is. A csontokat - amelyekről teljesen egyértelmű volt, hogy emberek földi maradványai - időközben már jórészt kiszedték. Ez hiba volt, mert a fekvésükből, elhelyezkedésükből sok mindenre lehetett volna következtetni. így lényegében csak annyit tudtam megállapítani a hevenyészett szemle során, hogy négy felnőtt ember csontvázáról van szó, s közülük az egyik feltehetőleg nő volt. Az életkorra a fogazat állapotából lehetett elég jó pontossággal következtetni, a nemet illetően a medencecsont alakja nyújtott támpontot, bár e téren a döntés soha nem lehet egyértelmű. Persze, a legnagyobb kérdőjel, s egyben az ügy fontossága szempontjából a legértékesebb tudnivaló az volt, hogy mikor haltak meg ezek az emberek? Erre nézve csak hozzávetőleges becsléssel tudtam szolgálni, s mintegy 40-50 évvel ezelőtti időpontot adtam meg. Az eset tehát a háború utolsó éveiben is történhetett, amikor Ipolyságon zsidó gettó volt, de az sincs kizárva, hogy a háború után. Akármi is van a háttérben - ezt már nem orvosként, csak magánemberként mondom -, azokban a zűrzavaros időkben néhány ember eltűnése tulajdonképpen nem volt olyan nagy dolog... A csontokat egyébként a járási bűnügyi rendőrség emberei magukkal vitték, és tudomásom szerint törvényszéki orvosszakértőnek is küldtek belőlük elemzésre. A nyomozó: - Sok mondanivalóm nincs az esetről. A közvetlen tanúk, tehát a leletet feltáró munkások nem tudtak a csontok megtalálásának puszta tényén kívül más érdemlegeset mondani, s a ház új tulajdonosa sem tudott szolgálni semmiféle közelebbi információval. Számunkra különben is akkor vált volna „üggyé" az egész, ha nyilvánvaló külsérelmi nyomokra bukkanunk, amelyek alapján okkal feltételezhető, hogy bűncselekménnyel állunk szemben. Egy lövés vagy késszúrás ugyanis, bár nem okvetlenül, de az esetek túlnyomó többségében nyomot hagy a csontrendszeren is, hogy egy súlyos tárggyal mért ütésről már ne is beszéljünk. Márpedig itt semmi ilyen sérülés nyomát nem találtuk, s hasonló eredményt hozott a hivatalos törvényszéki orvosi vizsgálat is. Még talán csak annyit, adalékként: a feltárás során ruhamaradványokra nem bukkantunk, bár egy gomb például biztosan megmaradt volna. Ez azonban mindössze annyit bizonyít, hogy a testeket mezítelenül hantolták el, aminek - tekintettel az eltemetés feltételezhető időpontjára - számos oka lehetett. Az ügyet tehát büntetőjogi szempontból - a Büntető Törvénykönyv 172. paragrafusa 1. bekezdésének b) pontja értelmében - lezártnak nyilvánítottuk. Békés, nyugodt öregséget... hon lakói között. A többség csak „van". Telik-múlik felettük az idő, peregnek napjaik és ők csak várnak. Ha másra nem, hát a vasárnapra, amikor jönnek a látogatók. Ha jönnek. A hétágyas férfiszobához érkezünk. A helyiségben most csak hárman tartózkodnak. Egyikük, Feri bácsi Pozsonypüspökiról került Somorjára. Úgy tűnik, jól tartja magát, mégis bent ül az ágyon: még a verőfényes napsütés sem tudja kicsalogatni a fehér falak közül. - Nem panaszkodom. A koszt jó, az ápolónők kedvesek, segítőkészek. Jól érzem itt magam - mondja, de a szeme teleszalad könnyel. -Talán ez a legnehezebb: erőt önteni abba, aki már lemondott mindenről. Erre csak a szeretet képes. Szerencsére nálunk csupa olyan ápoló dolgozik, akik szeretnek és tudnak is az idős emberekkel bánni. Van türelmük hozzájuk. Mert az is kell, nemcsak a szakértelem. És ók olyan hálásak tudnak lenni! Azzal az érzéssel hagytam el az otthont, hogy bár a körülmények nem a legideálisabbak, az ott lakók szeretetet, gondoskodást kapnak. Amit esetleg „otthon", az „övéiktől" nem kapnának meg, mert az ö számukra ez jelenti a könnyebb megoldás. Pedig ők is lesznek egyszer öregek .. S. FORGON SZILVIA Méry Gábor felvételei A szomszéd: - Harmincöt éve lakom itt, ebben az udvarban; az ajtóm, mint látja, közvetlenül annak a bizonyos pincének a bejáratára nyílik. Uram, én csak azt tudom mondani: sötét ügy ez! Ismertem a ház eredeti tulajdonosait: egy zsidó családé volt, azoktól vette meg egy helyi lakos, közvetlenül a háború után. Es ez a pince az ő tulajdonában egy kétes hírű kártyabarlangként vált ismertté. Ott, kérem, minden megtörténhetett! Még az is, hogy teszem azt, lecsalogatott egypár embert, akik bármilyen oknál fogva az útjában álltak, és azok onnan már soha nem jöttek fel. Mert hogy ez az egész a háború után történt, abban én biztos vagyok. Ha ugyanis a front alatt, mondjuk egy légiriadó során lemegy oda ötven vagy száz ember, s közülük bármilyen oknál fogva négyen meghalnak, elképzelhető-e vajon, hogy a többiek azokat csak úgy maguk alá kaparják? És hogy előtte akkurátusan levetkőztetik a hullákat? Nem, kérem, ilyesmi nincs. Én nem akarom vádolni azt a bizonyos tulajt, de tény ami tény: rossz híre volt. Most Kanadában él, azidőtájt disszidált, amikor Ipolyságtól elvették a járási székhely státusát. A fordulat után nagyhirtelen eszébe jutott, hogy ez az épület tulajdonképpen az övé. Hazarepült, eladta kétmillió koronáért, zsebretette a pénzt és visszament; gondolom már eszébe sem volt, mit rejt az egykori pincéje... Messze földön él, régen történt az egész, a halottak már elporladtak - mi történhet? És úgy látszik, neki lett igaza: nem történik semmi... xxx A hatvanéves bácsi utolsó szavai az ügy jelenlegi állását tekintve - sajnos - jogerővel bírnak. Valóban nem történik semmi, „a vizsgálat lezárult, felejtsük el". Ezt mondja az orvosszakértő, a nyomozó, egy csomó hivatalos szakvéleménnyel alátámasztva, az idevágó paragrafusokra hivatkozva. Igazuk van? A maguk szempontjából kétségtelenül. Éppen csak, hogy ettől az igazságtól - még ha mennyire szabályos is - soha nem derül majd fény az ipolysági pince titkára. VAS GYULA Távolabbról figyelve a kertben hancúrozó gyerekeket, úgy tűnt, egy idősebb nővér játszik kistestvéreivel. Közelebb érve láttam, a játék nem öncélú, a „játékmester" csak angolul beszólt, énekelt. A nebulók még néhány hónappal ezelőtt csak magyarul vagy szlovákul tudtak. Most, hála az experimentális angol nyelvű magánóvodáknak és napköziknek már valamennyien azzal büszkélkedhetnek, hogy három nyelven beszélnek. Ez, a pontosan meg sem határozható nyelvovi 5-7 éves gyermekek számára a múlt év szeptemberétől működik Komáromban. A gondolat szülőanyja, Kopócs Márta óvónő - már huszonöt esztendeje foglalkozik két nyelven beszélő gyerekekkel - réges-régen rájött, hogy kommunikatív szinten a kicsik nagyon gyorsan és könnyen elsajátítanak egy idegen nyelvet. - Lányom Adrienn nagyon jól beszél angolul és mivel a műszaki pálya - ilyen irányú szakközépiskolát végzett - nem vonzotta, közösen kiagyaltuk, hogy nyitunk egy angol nyelvű magánovit. Kidolgoztuk a módszertant s a múlt év szeptemberében megvalósítottuk elképzelésünket. Természetesen az ötlettől a megvalósításig nem egy akadályt kellett leküzdeni. Az engedélyt, mely tulajdonképpen egyfajta szolgáltatásra vonatkozik, a körzeti hivatal adta meg. Persze csak azután, hogy a kérelmezők valamennyi követelménynek - beleértve az óvónői képesítést, és az angol nyelvvizsgát - eleget tettek. Ekkor kezdődhetett A texasi tanító néni kis védencével (A szerző felvétele) meg a mese és a módszertani könyvek, a játékok és különböző segédeszközök beszerzése. Amikor mindez készen állt, már csak a „gyermektoborzás" volt hátra. - A helyi lapban hirdettünk. Az volt a feltételünk, hogy a jelentkezők 5-7 évesek legyenek. Az érdeklődés nagy volt, de mi a kidolgozott modellnek megfelelően csak öt gyereket vettünk fel. A szülők elégedettek a munkánkkal. Eddig nem volt lemorzsolódás. A szlovák anyanyelvű gyerekek megtanultak magyarul és a magyarok szlovákul. Kezdetben ugyanis minden kifejezést három nyelven kellett mondani. Ez ugyan nagyon fárasztó volt, de megérte, mert a gyerekek már probléma nélkül megértik egymást. Három hónap alatt 600 angol szót tanultak meg. Most már, Kirstin Blumhart, a 22 éves amerikai nyelvtanárnő szerint - december óta ő foglalkozik a nebulókkal - olyan szinten beszélik Shakespeare nyelvét, mintha három-négy éve tanulták volna. Ha az oviba mondjuk 10-12 gyermek járna, távolról sem haladnának ilyen eredményesen. (ordódy) A titokzatos pince lejárata; biztos ami biztos, a lakat mellett még ki is támasztották (A szerző felvétele)