Új Szó, 1992. úniusj (45. évfolyam, 127-152. szám)

1992-06-23 / 146. szám, kedd

PUBLICISZTIKA I ÚJ SZÓ é 1992. JUNIUS 23. AZ ÉV LEGHOSSZABB NAPJA (RENDHAGYÓ RIPORT EGY KORÁNTSEM KÉPZELT TÁRGYALÁSRÓL) Mottó: Ha ugyanannyi gond, munka, erőfeszítés, kitartás, idö kellene a romboláshoz is, mint az építéshez - felismer­hetetlenül más volna a mai arca a világnak. (Fekete Gyula) XXX - Nem, kérem, majd a tárgyalás után. Nincs most új mondanivalóm. Ne vágjunk elébe az esemé­nyeknek. « - Ha nem egyeznek meg, hajlan­dó egyoldalú lépéseket tenni? - Kizárt dolog. Csak tárgyalásos úton képzelhető el az államjogi el­rendezés megoldása. Szeptember végéig meglesz a kulturált válás módszere, amennyiben a másik fél is hajlandó elfogadni. - S mi lesz a népszavazással? - Annak kiírásához, előkészíté­séhez idő kell. Természetesen nem hagyjuk ki ezt a legdemokratikusabb döntésmechanizmust, de nem lehet egyik napról a másikra élni vele. Most minden a politikusok kezében van. xxx - Éljen Václav Havel, éljen a Cseh és Szlovák Szövetségi Köz­társaság! - Éljen Vladimír Mečiar! Szlová­kia Mečiart akarja! Elég volt Prágá­ból! Havel cseh elnök legyen! A két tábor ötven méterre egy­mástól tüntet. Az egyik szervezet­ten, csehszlovák zászlókkal, közös államot éltető transzparensekkel, felhívásokkal érkezett. A másik a kí­váncsiskodók és várakozók hadából verbuválódott. Az egyik tábor éne­kel, mosolyog, beszélget a megje­lent újságírókkal. Várják az ered­ményt, nyugodtan, higgadtan. Ag­resszivátásnak semmi jele. A másik tábor fenyegetőzik: nem­zetárulók vagytok. Eladtátok a szlo­vákokat. Majd néhány hét múlva máshogy beszéltek. - Asszonyom, mi lesz néhány hét múlva? - kérdezem. - önálló Szlovákia. Mečiar ezt ígérte és teljesíteni fogja. - Biztos abban, hogy Mečiar ezt Ígérte? -Persze. Nem is mondott mást. Mit várhatunk Prága bérenceitől? El­vették a munkánkat, ők pedig drága autókkal utazgatnak a tárgyalások­ra. Most is. mi történt: a kormány fölemelte saját fizetését és még hat hónapig kapni fogja. Milyen fizetés­ből élek én, azt csak én tudom. Majd Mečiar alatt más lesz. - Asszonyom, de az új kormány ugyanezt a fizetést kapja majd. - Nem baj. Ök megérdemlik. Ma­ga meg jobban tenné, ha nem okos­kodna. -Én csak kérdezek. Például azt, miért utálja Ha veit? -A szlovákok ellen van. Ki nem állhatom. Bohóckodik a kamerák előtt, utazgat és nem törődik azzal, mi lesz itt. De azt maga nem értheti. Maga még fiatal, soha rendesen nem dolgozott. - Gondolja? - Látom. Itt ugrál a magnetofon­nal és engem idegesít. De az ilyen cseh bérencek, mint maga, lógni fognak. Majd meglátja. - ön ezt így tartja demokrati­kusnak? - Demokrácia! Lári-fári... A vitától elment a kedvem. A vá­rosból érkezett tüntetőkhöz ülök. - Látja, mi nem kiabálunk. Mi senkinek sem ígérünk börtönöket, vagy más bánásmódot. Mi csak el­mondjuk a véleményünket. És ugyanolyan szlovákok vagyunk, mint bárki más. Mégis ellenségek, minden baj okozói. Ez van. Meghívás egy kávéra - majd fél órás magyarázgatás a testőrségnek. Igen, igen, az újságírók bemehetnek - mondom, de az ellenőrzés nem marad el. Prágai kollégámmal cse­hül beszélek, de a kávét szlovákul rendelem. Ne fárassza magát - mondja a pincér - értek én csehül is. - Nekem mindegy - válaszolom - mindkét nyelv ugyanolyan idegen és ugyanolyan közeli számomra. - Mit gondol, megegyeznek? - kérdezi a pincér, de választ sem várva folytatja. - Lehet, hogy kikiált­ják az önállóságot, de fél év múlva saját választóik kérik számon, mit tettek. A népszavazástól is félnek, mint ördög a szentelt víztől, mert tudják, megbukna a híres választási program. - Honnét veszi ezt a tengernyi optimizmust? - Láttam egyet s mást. Ha lesz mit enni, lesz hol lakni, jól fogunk keresni, nem lesznek bajok, ön azt hiszi, hogy az alakulgató koalíció mindezt nyújtani tudja? xxx Roman Zelenay parlamenti képvi­selő az angol tévéseknek nyilatko­zik. Először hallok igazán felkészült külföldi riportert. Úgy látszik, meg­nézte hová jön s az elmúlt hónapok­ban Szlovákiában működő kollégái­tól eltérően, pontosan fogalmaz. - A nemzetközi jogi szubjektivitás elérése után beszélhetnek-e közös államról? - Természetesen igen. Két nem­zetközi jogi szubjektum is tömörül­het közös államalakulatba, persze, ha mindkettő úgy akarja. - önök az ENSZ rendes tagjaivá szeretnének válni. - így van. Ne feledje, hogy Ukraj­na és Belorusszia az ENSZ rendes tagja volt, miközben közös állam­ként létezett a Szovjetunió. - Ezt elfogadom. Még egy dolgot szeretnék megkérdezni: az önök sajtókonferenciáin gyakran hangzott el, hogy a szuverenitás és az önálló­ság nem ugyanaz. -Valóban nem. Az önrendelke­zés nem azonos a szuverenitással, azaz az önállósággal. Ez két telje­sen eltérő fogalom. (Szerk. megj.: a szótár szerint zvrchovanosť = szuverenitás, ön­rendelkezés; suverenita = szuvere­nitás, önrendelkezés) xxx „Itt a Csehszlovák Rádió, június 20., az év leghosszabb napja, reg­gel öt óra van. Híreket mondunk. Ma éjjel Pozsonyban befejeződött a Demokratikus Szlovákiáért Moz­galom és a Polgári Demokrata Párt küldöttsége között zajló tár­gyalások negyedik fordulója. Ki­küldött munkatársunk a helyszín­ről jelenti..." Fáradtan szállunk ki a taxiból. Kezdődik az év leghosszabb napja. És egyben az a nap, amikor az ember úgy érzi, krónikásnak lenni néha hálátlan feladat. -lovász­O sztozkodnak az urak, darabolják az or­szágot, mintha az övék lenne itt minden - néhány pártvezéré és kikiáltóiké: a töld, a levegő, a folyók csobogása, a madarak füttye, a napfelkelte a kertek alatt, a csecsemősí­rás és a kutyaugatás. Pedig hát nem csaphatják a hónuk alá, s nem vihetik haza a haza egy-egy. darabját. Egyszerűen, nem az övék. Mérlegelnek és huzakodnak, birkóznak a fejünk felett, legalábbis félistennek képzelve magukat. Tehát, osztozkodnak az urak. Mint ők szeretnék sugall­ni: európai módon, sőt, kulturáltan, pedig ugyan­csak közép-európai módon, sőt, balkáni-kaukázu­si fejszecsattogással. Mert egyre nyilvánvalóbb, hogy a népet megint szeretnék kihagyni játékaik­ból, a győztesek szerint talán nem is kell ide népszavazás. Dehát úgy kell a népnek, ha azt sem tudta, kire, mire szavaz, különben is, az a dolga, hogy nép legyen, helye a kemencesutban, ha meg akar nyilvánulni, menjen a kocsmába. Elgondol­nyét, amely megmentette a nemzetet a biztos pusztulástól. Erre következett a történelmi már­cius 14. A szlovák parlament alapos megfontolás után kihirdette az önálló, független Szlovákiát." Az idézet a pozsonyi Esti Újság 1939. március 21 -iki számából való, a nyilatkozat Tiso miniszter­elnöktől. S hogy milyen szavazás, referendum előzte meg a biztos pusztulást megelőző alapos megfontolást? „Azt kérdik a zsidók, hogy hogyan Szavazza­nak vasárnap. Nem felelünk erre a kérdésükre, mert nekik maguknak kell felelni. (...) A szlovák nemzet egyetlen tagjában sem merülhet fel a kér­dés, hogy hogyan szavazzon vasárnap. A vér szava azt mondja, hogy »igen«. Ez a tudat alattból fakadó önérzet hangja. A mi nemzettes­tünkben levő idegen elem számára ez a kérdés nem egyszerű. Ezért a zsidók is feladják a kér­dést, hogy az egységes lista mellett szavaznak-e vagy ellene. Ők a legjobban tudják, hogy nem KINEK AZ ALMA, KINEK A CSUTKÁJA? koztató viszont, hogy túl az értelmiség és az értelmesebbek szidalmain, valahogyan a kocsma­füstben sem rajzolódik aranykarikákból Mečiar neve. Az urak mandátumokkal dobálóznak és válasz­tási eredményekkel, holott egy ország sorsa nem pártszavazatok ügye és nem egykori elvtársak színjátéka, bonvivánok új szereposztása. Az egyszerű ember, ha nem vették még el a maradék józan eszét, most foghatja a fejét s töprenghet: vajon mennyi van még hátra? Néhány hónap? Egy év? Meddig mehetek még a hegyháti kertem­be, morfondírozik a morva kerttulajdonos, ho­gyan látogatom majd szlovákiai rokonaimat, mé­lágzat a Csehországba szakadt csallóközi magyar, meddig lesz Favoritom, gondolja a gyetvai szlo­vák, s mikor kapok helyette valami fából vaskari­kát, háromkerekű trabantot a „dunai dollárom­ért", ami majd egy lyukas garast sem ér, mikor adnak- új útlevelet, holott a régin még szocialista a bötű, februári győzelmet fogunk-é ünnepelni ismét, s kivel, mivel leszünk újfent s egy pár évig örök időkre és soha másképp... Bagatell. Ezek nem szempontok. Majd eszünk nemzeti érzületet, ' és ' tartjuk a pqfánkat még a lépést. S időnként fellapozunk régesrégi lapokat s infantilisán emlékezünk régi időkre. „Ma egy hete olyan gyorsan hívtak el a plébá­niáról, mintha égne, Gyorsan Berlinbe kell utazni, ahol feladták a kérdést és néhány óra alatt dönteni kellett. Állítom, hogy a döntésre csak pár órát kaptam. (...) Hosszú vita után visszarepül­tem Pozsonyba és ott közöltem, utamnak eredmé­tartoznak a szlovák nemzethez. (...) Nem kérjük őket és nem kérjük a szavazataikat. Azt csinál­nak, amit akarnak, azonban döntésükért ők lesz­nek felelősek. (...) A nemzeti rend, a nemzeti igazság előkészítése a december 18, amikor min­den szlováknak meg kell mondani, hogy új, szabad Szlovákiát akar." S lőn egylistás parlament. A hátborzongató szöveg a Slovenský Denníkben jelent meg, amely a leendő új, szabad ország boldog lakóit imigyen tájékoztatta jogairól, s ígért nekik szabadságot és rendet a választásban. Vagy magatok ellen sza­vaztok, vagy lássátok a következményeket. A hu­szonkettes csapdája ehhez képest világos logika. A példák, a diktátorok fellépése s a diktatúrák születése gyanús képzettársításokat juttat az em­ber eszébe. Holott, ugye, ma európaibb Európá­ban élünk, ahol minden nemzetnek és népnek joga van az önrendelkezésre. S joga a vezérre, ha úgy tetszik neki. A mai vezér mozgalma azonban mélyen Zl demokratikus, mint neve is jelzi. Semmi J. A klerikalizmus, mindössze némi kommu­nista színezet, kis populista beütéssel, kevéske hatalomvággyal. Ma már a kisebbség elvárhatja az európai jogokat, nemzetközi egyezmények szavatolják neki, hogy nyelvtörvényt kapjon, genfi, koppenhágai és helsinki charták teszik lehetővé, hogy a hivatalban ne szólhasson anya­nyelvén, az orvossal ne értsen szót, hogy kétnyel­vű, demokratikus népszavazással felállított helységnévtábláit tövéből forgassák ki s szállítsák el az útkaparók, mert Európa „európafeletti jogo­kat gyakorló" felében a kutyaütőnek is több joga van a törvény végrehajtásához, mint a törvényal­kotónak. A mai szlovák pártok zöme világos, pontos és közérthető nemzetiségi programmal rendelkezik. A leendő kormánypárt alvezére is árnyaltan fogalmaz: az önrendelkezési jog olyan alma, amely csak a nemzet tagjait illeti meg, a kisebbség érje be a csutkával, természetesen, az európai egyezményekkel és normákkal összhang­ban, amelyek olyanok, akár a gumibugyi. A sajtó ma már nem uszít, csupán összezavarja a fejeket és hazudik, mint például Ferko úr, aki már most a szudétanémet példával riogatja a szlovákokat, természetesen ránk értve. Különben is, írja a sza­bad sajtó demokratikus képviselője, Dél-Szlová­kíában mindössze ötszázhetvenezer magyar él a hétszázötvenezer szlovák mellett. Hogy hogyan lett a magyar etnikumból „nemzetiségileg ve­gyeslakta terület", arról nem regél - nyilván evolúciós úton: Az önrendelkezés mikéntjén ma­rakodó urak felkapják a fejüket, ha a kisebbség is szeretné biztonságban érezni magát, s autonómiát emleget. Mintha a világ egyetlen szegletében sem létezne autonómia, a nemzet és a kisebbség kölcsönös megelégedésére. Akik népüknek fog­gal-körömmel igyekeznek a szabadságot megsze­rezni, árgus szemekkel figyelik, másnak nehogy jusson belőle. Talán azt hiszik, az autonómia, az önrendelkezés egy hátizsák, amelybe belegyömö­szöljük szülőföldünket, s átballagunk vele a Du­nán, fpolyon, Tiszán? Vagy azt hiszik, a trianoni egyezmény néhány faluban érvényben marad, míg másutt vígan kisétálnak belőle? Nektek a jó öreg Trianon, nekünk Genf, Helsinki, Párizs, Európa. Hogy vannak a kérdés megoldásának civilizált módozatai is? Ezen a vidéken, ahol kitelepítés, lakosságcsere, állampolgárság megvo­nása, törvényen kívül helyezés volt a módi, nehéz megérteni, s megértetni mindenkivel, hogy a kö­zös dolgaink méltó rendezése egyszerűen intelli­gencia kérdése. Y^elemerülve a nagy osztozkodásba, persze, senki sem veszi a fáradságot, hogy meg­MJ magyarázza a szlovák polgárnak az ön­rendelkezés lényegét, filozófiáját és mibenlétét, s hogy azok a népcsoportok, amelyek autonómiát szeretnének, nyilván nem jókedvükből vagy arro­ganciából akarják azt, hanem jogos önvédelem­ből, amelyet keserves történelmi tapasztalatok motiválnak. Hasonlóképpen a szlovák törekvé­sekhez. De miért is világosítaná fel a szlovák polgárt a szabad és demokratikus szlovák sajtó, amikor sokkal hasznosabb dolog melegen tartani az ellenségképet, a fenyegetettséget. Jól jöhet az a bűnbakkeresés keserves óráiban. KÖVESD! KÁROLY MÁSOK ÍRTÁK Az elhagyott út belevész az őszi ködbe, az utat'szegélyező luc- és Douglas-fenyökről csordogál a eső­víz. Ez a kép a két ikerdomb. Twin Peaks, a közeli kisváros emblémája. Két éve minden vasárnap este pont­ban nyolc órakor e különös alkotás hatására megállt az idő az amerikai televíziónézők számára. David Lynch ezoterikus tehetségétől meg­bűvölten 18 hónapon keresztül Amerika szenvedélyes figyelemmel kísérte a Dallas óta legnépszerűbb sorozat rejtélyeit. Ki ölte meg Laura Palmert, a helyi futballcsapat szép­ségkirálynőjót, az olcsó programok szervezőjét ebben a Washington ál­lambeli kisvárosban? A TWIN PEAKS­ŐRÜLET Dale ' Cooper, a nyomozással megbízott, diktafon- és- cseresz­nyéspitemániás FBI-ügynök hívei valóságos heti kultuszt teremtettek e különös, bizarr esztétikájú és átté­teles humorú sorozat köré, amely rendezőjének, David Lynchnek olyan népszerűséget hozott, ami­lyennek eddig csupán Larry Hag­man, a Dallas-sorozat Jockéy-ja ör­vendhetett. Twin Peaks - Északnyugat-Ame­rika képzeletbeli kisvárosa, valahol Seattle és a kanadái határ között - paradox módon mitikus hellyé vált. Megjelent róla egy útikönyv, az uta­zási ügynökségek japán turistáknak a forgatás színhelyére szerveztek utakat. A sorozat tiszteletére az ét­termek szinte mindenütt posztmo­dern dekorációkat készítettek. New Yorkban az American Grill étterem a dráma középpontjában álló fogadó mintájára alakította át berendezése­it. A sorozat hívei a különböző parti­kon a kedvenc szereplőjük módjára öltözve jelentek meg. Jó üzleti fo­gásnak bizonyult Cooper felügyelő beszámolóinak kazettán történő for­galmazása csakúgy, mint a Laura Palmer naplója cimü zsebkönyvkia­dás. A Twin Peaks hallatlan sikere az­zal is magyarázható, hogy a történet és a szereplők szöges ellentétben állnak a műfaj óstípusával. Klasszi­kus témából kiindulva - egy első látásra normális kis közösség titkait és cselekvésének mozgatórugóit feltáró nyomozás egy gyilkossági ügyben - David Lynch és „cinkosa", Mark Frost forgatókönyvíró rendkí­vüli szereplőgárdát vonultat fel: van közöttük paranoiás orvos, szadista kamionsofőr, feltámadt halott, szám­talán besúgó, a levitáció lelkes' hí­véül szegődött rendőr és egy sereg, kettős vagy hármas identitású sze­mély. További paradoxon: David Lynch, aki rányomta bélyegét a so­rozatra, mindössze a bevezető részt ós néhány epizódot forgatott. A töb­bit barátai készítették, akiket Lynch ösztönzött és vont be saját furcsa világába. Sokakban felvetődött a kérdés, hogy Lynch munkásságában a Twin Peaks afféle cenzúra volt-e, egy ke­gyetlen vízió édeskés változata, amely az Elefántemberrel született, a Kék bársonnyal emelkedett fel és később, a Sailor and Lula című alko­tással újult meg ismét? Lynch ter­mészetével nem fér össze sem ön­maga megfékezése, sem az öncen­zúrázás. A sorozat inkább egy folya­mat részének látszik. Felforgató al­kotás, a szokatlan dicsőítő emlék­mű. Hatalmas nézőközönsége elle­nére sikere mindig is kétértelmű volt. Az ABC televízió vezetősége vállal­kozott ugyan arra, hogy a sorozatot sugározza, ám az előkelő fő műsori­dőből a szombat esti fél 11-es ,,mű­sortemetöbe" utalta. Le Nouver Observateur llllllllilllllllllllllllll

Next

/
Thumbnails
Contents