Új Szó, 1992. úniusj (45. évfolyam, 127-152. szám)

1992-06-13 / 138. szám, szombat

NYUGODJÉK A helyszínen járva Sulák Mária elmondta, hogy szerinte mindezt azért tették, tehették vele, mert nem odavalósi. Annak idején Tardoskeddről költözött Ógyallára. (5. oldal) FÜGGETLEN NAPI LAP Szombat, 1992. június 13. Ára 2,80 korona XLV. évfolyam, 138. szám A KÖZÖS ÁLLAMÉRT SOKAN MEGGONDOLTÁK MAGUKAT A két egyenrangú köztár­saságbói álló szövetségi ál­lam fenntartásáért szervez­tek tegnap délután aláírás­gyűjtési akciót a beszterce­bányai Sznf téren a Keresz­ténydemokrata Mozgalom, a Demokrata Párt, a Polgári Demokrata Párt, a Polgári Demokrata Unió, az Elkötele­zett Pártonkívüliek Klubja, a Zöldek Pártja és a Demok­raták '92 mozgalmak helyi szervezetei. Polgárok tucatjai aláírá­sukkal támogatták Václav Have! jelölését a köztársasá­gi elnöki posztra is. A mellé­keit kiáltványban követelik a politikusoktól, hogy tartóz­kodjanak a CSSZSZK szét­veréséhez vezető lépésektől. FOLYTATÓDIK A SZAKÍTÓPRÓBA? MÉGIS JÖN KLAUS POZSONYBA (Munkatársunktól) - Bár Vladimir Mečiar tegnapi sajtótájékoztatóját a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom képviselői már Prágából jelezték, a DSZM elnöke mégsem nyilvános sajtókonferenciát, hanem meghívott újságírókkal zártkörű találkozót tartott. E találkozón többek között kifejtette, hogy a tárgya­lások sikeres befejezéséig nem áll szándékában a médiáknak nyilatkozni. Elsősorban azért, mert - szerinte - több újságírónak „kár információkat adni, hiszen úgyis mást ír meg". Néhány újságíróról úgy nyilatkozott, hogy azok eleve rossz szándékkal közelednek hozzá és félretájékoztatják - elsősorban a cseh közvéleményt. A föderáció alkotmányos módon, a konföderáció szerződéses úton jön létre - mondta többek közt teg­nap Vladimír Mečiar, majd hozzá­fűzte: - nem értem az ODS csodál­kozását azon, hogy mi nem föderá­cióban, hanem lazább államszövet­ségben gondolkodunk, hiszen ez benne volt a mozgalmunk választási programjában. A konföderáció eleve feltételezi a nemzetközi jogi szub­jektivitást. Nem azzal érkeztünk Brünnbe és Prágába, hogy szétver­jük a közös államot. Mi csak olyan formát akarunk, amely mindkét fél érdekeit szolgálja. Michal Kováč, a DSZM alelnöke szerint ugyan nem gond július 5-ig összeállítani a szövetségi kormányt, de nem érti, hogy a cseh fél miért ragaszkodik épp ehhez a dátumhoz. Vladimir Mečiar többek közt azt sze­retné elérni, hogy a paritás elve a tárcák élén ne miniszteri és mi­niszterhelyettesi, hanem miniszteri és államtitkári formában valósuljon meg. Amellett viszont kitart, hogy a szövetségi kormány a lehető leg­szűkebb körű legyen. Ennek kap­csán azt is elmondta, hogy a kor­mánynak úgy kell dolgoznia, mintha halhatatlan lenne, de úgy kell élnie, mintha holnap feloszlana. A kor­(Folytatás a 2. oldalon) ARANY PRAGA - KET NAP UTÁN MÉLYSÉGEK ÉS MAGASSÁGOK Elegáns, szálfatermetű, ötven év körüli nőn akad meg a szemem a metróban. Bölcs, magas homlok, szép, nemes vonások. Olvas ő is, olvasok én is. Ó újságból, én az arcából. Szemének apró rebbenéseiből ajkának finom izomjátékából. Dühös és egyre dühösebb, ujjai közt majd' kigyullad a Večerní Praha, most biggyeszt egy nagyot, most a fejét tekergeti. Most a száját harapdálja. Mintha vitázna valakivel, mintha érvekkel győzködné, mintha minden egyes mondatát jókora rúgásnak venné. Nyújtom a nyaka­mat, lesem a cikk címét, mit olvashat ilyen felindultan a nő, de nem látom, csak az oldal számát. Közben észreveszem a mellette ülő kalapos férfi is ugyanazt olvassa. Komor, rezzenéstelen arccal, összeszorított fogakkal. Térdén a szalagcím fekete mezőben: Mit akar Mečiar? 1992 júniusában ez már csak költői kérdés lehet. Aztán egy újabb kérdés, de ez már élőszóban: - Meddig maradsz? - kérdezi prágai kolléganőm? - Csütörtökig, a tévéfesztivál utolsó napjáig - felelem. - Csak? - ámuldozik. - Én azt hittem, évekre jöttél. - És már szórja is rám a számokat, melyik párt mennyi szavazatot kapott, és hány képviselővel lehet jelen a parlamentben. Ha itt most népszavazást írnak ki, akkor a csehek többsége biztos, hogy az elszakadás mellett dönt. Nézd meg a Szlovák Kultúra Házát, mit írtak rá! „Most már aztán elég!" És tényleg! Menjenek, ha menni akarnak. De hogy meddig jutnak... Láthat persze mást is az ember Prágában. A Vencel-szobor talapzatán Havelt és Klaust támogató felhívásokat. ,,Nézzünk szembe a valósággal. Kritikus helyzetben az ország. Negyvennyolc februárja és nyolcvankilenc novembere után újabb feszültség. A szlovákok a reform lassítására, de az is lehet, hogy a megállítására szavaztak. Hallgassunk a józan észre. A világ pontosan tudja, mi zajlik most Szlovákiában. Ha kettészakad az ország, Európa minket, cseheket fog felkarolni. Mi pedig egyértelműen Havel és Klaus oldalán állunk." (Folytatás a 2. oldalon) A VEZÉRKAR (David Stražan felvétele) KÜLFÖLDI SAJTÓVISSZHANG MEČIAR KIENGEDTE A SZELLEMET A PALACKBÓL A csehszlovák koalíciós kormány megalakításáról szóló tárgyalások máso­dik fordulójának kudarca után kevés a re­mény arra, hogy a CSSZSZK még az év végén is egységes államként fog létezni. Csehszlovákia addigra eltűnhet Európa térképéről. A szakadás szindrómája, mint ahogy az Jugoszláviában és a Független Államok Közösségében is megnyilvánult, most elérheti Európa szívét is - állapította meg a DPA német hírügynökség tegnapi kommentárja. „Sem Václav Klaus és Pol­gári Demokratikus Pártja, sem pedig Vla­dimír Mečiar és a baloldali nacionalista irányvonalú Demokratikus Szlovákiáért Mozgalma nem volt hajlandó engedni programjából. A szlovákok ragaszkodnak a két köztársaság közötti lazább szövet­séghez, a csehek viszont ezt elutasítják. KÜSZÖBÖN A CSALLÓKÖZ KIÁRUSÍTÁSA? TALPUK ALÓL A FÖLDET A bősieket megint csőbe akarják húzni! Legalábbis ezt sugallta Ján Čarnogurský egyik májusi késő esti tévényilatkozata, amelyben közölte: küszöbön egy leendő magánvállalkozás létrehozása Bősön. Egy részvénytársaságé, amelynek alapítói a bősi vízierőművet építő pozsonyi Hydrostav, a Vízgazdálkodási Építővállalat, a rohožníky Hiro­cem, az általános Hitelbank és a Bősi Községi Hivatal. Ez a szándék egyrészt a betársulók névsora miatt keltette fel érdeklődésünket, másrészt pedig azért, mert a terv kiötlői a sajtóban és a faluban is nagyon fukarul bántak a részletes információkkal. Pedig a polgárok igencsak jogosultak lennének a tájékoztatásra, ha már földjeikkel kívánják őket bevonni a vállalkozásba. med szerintük ez az út a káoszhoz vezet." A szlovák fél az elszakadásról szóló referendum megvalósításáig kívánja ér­vényben hagyni a szövetségi alkotmányt és törvényeket. A Szövetségi Gyűlés egyes cseh képviselői ezzel összefüg­gésben úgy nyilatkoztak, hogy addig egy ideiglenes kormány irányíthatná az orszá­got, legkésőbb azonban novemberig, „amikor a végleges szakítással számol­nak", hangsúlyozta a DPA. Havel már kijelentette, visszavonja jelölését abban az esetben, ha a két fél július elejéig nem állapodik meg a föderáció további létéről. A The Daily Telegraph című londoni lap tegnapi cikke szerint Klaus kollégái­nak kemény kijelentései jelezték, Prágá­nak a hatalmas jogköröket követelő szlo­vák nacionalistákkal szembeni türelme véges. (Folytatás a 3. oldalon) A társaság létrehozásának kérdé­se két héttel ezelőtt egy választási gyűlésen vetődött fel. Ezen a fóru­mon a lakosok tanácstalanságot tükröző kérdések sorozatát intézték a Pozsonyból érkezett képvise­lőkhöz: A tulajdonosok miért nem kaphat­ják vissza az építkezés befejeztével felszabaduló, addig felvonulási terü­letként használt termőföldjeiket? Miért éppen ezek a vállalatok akarják itt tartósan megvetni a lá­bukat? Lehet, hogy megint a lakosok ki­semmizáse a cél? Ugyanúgy, mint korábban, amikor potom negyven fillérért vásárolták fel telkeiket a fel­vízčsatorna megépítéséhez? Olyan kérdések voltak ezek, amelyekre a helyi vezetőknek kellett volna válaszolniuk a polgároknak. A kérdezők pedig éppen azt pana­szolták - köztük egy önkormányzati tag is -, hogy a húsbavágó kérdé­sekre eddig mindig kitérő válaszokat kaptak tőlük. Látva, hallva ezt, elha­tároztuk, hogy utánanézünk a sok helyi családot érintő témának. Amiről a falu nem tud Megtudtuk, hogy a február 28-i önkormányzati ülésen megjelent a betonlobby néhány pozsonyi kép­viselője. Nagy vonalakban vázolták a leendő vállalkozás célját, s csep­pet sem titkolták szándékukat, hogy meg akarják nyerni az önkormány­zatot. Társaságukban Bősre érke­zett egy osztrák vállalkozó, aki a te­rületen faházelemeket szeretne gyártani. Levetített egy videófilmet, amelyben ecsetelte, hogyan működ­, (Folytatás az 5. oldalon) UJABB TÜZSZÜNETI JAVASLAT A jugoszláv szövetségi hadsereg csü­törtökön a késő esti órákban a Zágrábtól mintegy 200 kilométernyire lévő Slavons­ki Brod horvát várost támadta. A televízió tudósítója szerint ágyútüzet zúdítottak a településre. A helyi szervek már a délu­táni órákban általános riadót és mozgósí­tást rendeltek el, mivel a város fölött több ízben is megjelentek a hadsereg repülő­gépei. Radovan Karadzsics, a boszniai szerbek vezetője bejelentette, hogy hét­főn este 18 órától egyoldalú tüzszünetet, léptetnek érvénybe. Karadzsics erről tájé­koztatta az ENSZ fótitkárát, felszólítva ót arra, küldjön további 800 kéksisakost Boszniába, akik a szerbek oldalán felü­gyelnék a tűzszünet megtartását. A fegy­(Folytatás a 2. oldalon) CSAK PRÓBA VOLT Sokan érdeklődtek tegnap szer­kesztőségünkben, hogy miért szó­laltak meg a szirénák a nap folya­mán kétszer is. Munkatársunk kér­désére a polgári védelem törzskará­nak ügyeletes tisztje elmondta, hogy csak próbálták a jelzőberendezést. - Két hónappal ezelőtt - mondta 3 "p^nát megnevezni nem kívánó tiszt - a sajtó ui|au u»|erv.u<.ic»nM.. a lakosságot, hogy minden hónap második péntekjén, déli 12 órakor szirénapróbát tartunk. A délelőtti szi­rénazúgás a rádiótelekommunikáció hibájából volt - mondta, és hozzá­tette: - a vonalak a sok eső miatt átnedvesedtek. -gyor MAGYAR LÁNYOK A TOVÁBBJUTÓK KÖZÖTT (Munkatársunktól) - Csütörtökön és pénteken a Pozsonyhoz közeli Harmóniában találkozott a Roľnícke noviny szépségversenyére beneve­zett és az első selejtezőn túljutott 30 legcsinosabb lány. Az Új Szó társ­rendezőként vesz részt a verseny­ben, így a középdöntő zsűrijéből sem hiányzott a szerkesztőség kép­viselője. A középdöntőbe jutott lányok kö­zött négy magyar is volt, s vala­mennyien - a nagykaposi Czető Szilvia, a vágai Fördős Ivett, a fel­söszemerédi Vítyaz Andrea és a csúzi Drogony Szabin - továbbju­tottak, tehát tizennyolcadmagukkal ők is ott lesznek a szeptember 9-ei senicai elődöntőben. A lányok tegnap és tegnapelőtt általános műveltségből, mozgáskul­túrából, táncból és énekből „vizs­gáztak", sőt még pszichológiai tesz­teken is átestek. A döntőt - 12 résztvevővel - szeptember 18-án Szakolcán rendezik. -ov­HÉTFŐI SZÁMUNKBAN • Nákemíin. Marja! - Egy finn tanárnő évei Pozsonyi! i< • • Mit rejt még a föld mélye? - Ordody Vilmos cikke • Éviké - S. Forgon Szilvia írása

Next

/
Thumbnails
Contents