Új Szó, 1992. úniusj (45. évfolyam, 127-152. szám)

1992-06-12 / 137. szám, péntek

KULTUR

A hr XUSZÓÄ 1992. JUNIUS 12. JAN AMOS KOMENSKÝ ÉS KORUNK B

ár a négyszáz évvel ezelőtt született nagy pedagógus és gondolkodó, Jan Amos Komenský élete és műve a közönség, külpnösképpen a pedagógusok előtt részben ismert, 'fontos, hogy az évforduló kapcsán visszatérjünk alakjához és szemügyre vegyük fontosabb gondolatait. Nevezetesen azokat, amelyek ma is fontosak, amelyek ma is serkentőleg hatnak és tanulságul szolgálnak a munkálkodáshoz — amelyre Komenský oly rendületlenül biztatott — a nemzet és az emberiség számára. Vajon mennyire él századunk emberében Komenský öröksége, miben segített a legnehezebb időkben is? Komenský a többség számára pusztán a nevelés és az oktatás reformálására tett törekvések szimbóluma. Az újabb komeniológiai kutatások azonban egyre világosabban mutatják, hogy pedagógiai nézetei csupán (bár szerves) részét alkotják azoknak a reformtörekvéseknek, amelyeket a világ megváltoztatásának szándékával végzett. Alakja egyre inkább úgy rajzolódik ki előttünk, mint egy eredendően szociális gondolkodóé és filozófusé. A kor, amelyben élt, a nagy társadalmi változások és megrázkódtatások, a politikai és ideológiai ellentétek kora volt. Ő maga két korszak vízválasztóján élt: a cseh humanista reformáció folytatója és vezéralakja, ugyanakkor tanulmányaiban sok ötletet merít az újkori, modern filozófiából és tudományból. Panszoíikus filozófiai rendszerét azonban mégsem a világ ismeretek általi birtoklásának újkori eszméjére alapozza. Az ő célja más: meglelni a módját annak, hogyan lehetne a dolgok megismerése által jobbá és tökéletesebbé tenni az embert és a világot. Komenský egész életében a titokzatos ember megismerésére és humanizálására törekedett. Nemzete gondjainak ismeretében azon fáradozott, hogy keresse a választ a kérdésre: mi gátolja meg az emberiséget abban, hogy lehetőségeivel és tehetségével élve kutassa az élet megújításának lehetőségeit. Minden baj gyökerét — a közélet és az emberi természet tökéletlenségét — abban látja, hogy az ember oktalan, képtelen a dolgokat valódi összefüggéseiben értékelni, nem érdekli a helyes megismerés és cselekvés. Meggyőződése, hogy a világról való okos elmélkedéssel, a világ törvényszerűségeinek feltárásával az ember rendezni képes zavaros viszonyait, s hogy az úgynevezett panszofikus elvek segítségével elérhető az emberi felvirágzás minden téren. Komenský mély humanizmussal hitt az emberi értelemben, az embernek abban a képességében, hogy megismerje a világot. Szerinte az értelem és a méltóság az ember alapvető természetéhez tartozik. Az ember belső erőinek kultivációja azonban az ő felfogásában az újplatoni irányzatú keresztény filozófia áramlatába tagozódik. A panszofizmus az ő értelmezésében nem csupán a világról szóló ismeretek rendszere, de egyúttal recept az értelmes alkotásra, és egyfajta használati utasítás „az emberi világ" építésére, az értelem és az erkölcs felemelésére. „Az emberi dolgok" nem csupán a természet imitációi, de feltárják az ember képességeit, folytatják és betetőzik a teremtés folyamatát. Az ember és általában a népek erejébe, a művelésűk fontosságába vetett hit adják a kiindulópontot az ifjúság nevelési és oktatási problémáinak a megoldásához. Komenský az iskolát a humanista eszmék és a kultúra fejlesztésének fő eszközévé .emeli. Sok pedagógiai nézete ma is szerves részét képezi az emberi nevelésről folytatott elmélkedésnek. Műveiben követeli az iskoláknak „az emberség műhelyeivé" történő átalakítását, amelyben minden kellemesen és könnyen zajlik, a tanulók örömmel, gyorsan és alapossággal tanulnak, erőszak és félelem nélkül. Korához képest a művelés tartalmának, az iskolarendszer felépítésének (fokozatosság, a gyermek tisztelete, aktivitás és motiváció, szemléletesség) szinte tökéletes, máig érvényes alapelveit és irányelveit dolgozta ki. K

orunkban is nagyra értékeljük Komenkýnak azt a kö. vetelményét, hogy az értelmet, akaratot, a természetről és a társadalomról, az emberi világról szóló reális ismereteket csak anyanyelven lehet tökéletesen elsajátítani. Különösen nagyra becsüljük azt a törekvését, hogy minden gyermeknek — vagyoni, nemi vagy vallási megkülönböztetés nélkül — kötelező oktatásban kell részesülnie, hogy mindenki számára lehetővé kell tenni a tanulást, iskolákat kell alapítani szerte a világon. Ennek a demokratikus eszméjének köszönhetően, a kötelező oktatás úttörőjeként, messze meghaladva korát, méltán érdemelte ki a „népek tanítója" jelzőt. Az Általános Tanácskozás írásának időszakában Komenský az oktatást úgy értelmezi, mint az ember kiművelésének alapjait. Tekintete befogja az egész emberiséget: szerinte minden nemzetnek részt kell vennie a békés világközösség megalkotásában. A művelődést az. ember kötelességének tartja, s szerinte minden embernek hozzá kell járulnia az igazságos társadalom eljöveteléhez, mindenkinek értelmes életet kell élnie. Komenský művének ez az alapvetően antropológiai kiterjedése felülemelkedik az időn. Felhívása az emberiség békés egyesítésére, arra, hogy az emberek megértsék helyüket a világban és a társadalomban, hogy — a boldog és békés élet érdekében — megtanuljanak benne élni és eligazodni, utópisztikus, ám ma is érvényes koncepció. S bár nézeteire a kor helyenként rányomta bélyegét, specifikus módon mutat rá a mi korunk gondjaira is. Hozzá hasonlóan, az új körülmények között, mi is kénytelenek vagyunk elgondolkodni afölött, milyen legyen az oktatás tartalma ós felépítése, hogyan váljék hasznossá az élet, az ember, a társadalom számára, hogyan jusson el áz egyén a tudományhoz, a kultúrához, a szabad alkotómunka feltételeihez. Ma is aktuális a kérdés: mit kell tudnunk és ismernünk az életről, mi az, ami gazdagítja, milyen irányban tereljük az egyént erkölcsi formálódásának útján, hogyan értelmezzük az élet értelmét, hogyan tanítsunk annak tiszteletére. Talán éppen viharos századunkban tudatosíthatjuk teljes mértékben Komenský felhívását az emberiség egyesítésére, az általánás fejlődés igényére, „az emberi világ" megtartására, fejlesztésére, amelyért valamennyien felelősséggel tartozunk. A szabadság és emberi méltóság, a humanizmus tiszteletére. Az Általános Tanácskozásban Komenský az emberiség problémáinak megoldását a társadalom, a tudomány, a kultúra és a vallás általános megreformálásával tartja elérhetőnek. Erre szólítja fel az uralkodókat, politikusokat, az egyház képviselőit, valamennyi jószándékú embert. Az emberiség egyesítésének folyamatában Komenský különösen jelentős szerepet tulajdonít a könyvkiadásnak és a könyvek terjesztésének, ami segíti a népeket egymás megértésében, s fölveti egy nemzetközi műnyelv megalkotásának gondolatát, hogy a világ népei könynyebben szót értsenek egymással. Az emberiségről alkotott általános gondolatai dacára sem téveszti szem elől saját nemzetét, annak sorsával való törődést. A művelt ifjúság és a haza fejlődése — ezekről az eszmékről álmodozott Amszterdamban, abban a szilárd hitben és meggyőződésben, hogy a nehéz idők elmúltával hazájába visszatér a szabadság. Hiszi, hogy a nemzet léte főképpen erkölcsi erejében rejlik, s mindenkit felszólít az igazság keresésére, a megértésre, toleranciára, felelősségre, az összeférhetőségre, s a közös jó ápolására. Különösen szívén viseli az anyanyelvet, melyben többet lát, mint a kifejezés és a világ megismerésének eszközét. A „legdrágább ékkövet" látja benne, amelyet állandóan védeni és őrizni kell, szeretettel és tisztelettel viseltetni iránta. A

z „emberi dolgok" megjavítására tett valamennyi L erőfeszítés legfontosabb előfeltétele Komenský szerint a béke. Egész életében ezt áhította, s a kor, amelyben élt, elég alkalmat nyújtott neki, hogy eltöprengjen az értéke fölött. Bár tisztában van az akadályokkal, hiszi, hogy elérkezik a nyugalom és a béke ideje. A vallási keretek szorítása sem gátolja abban, hogy sürgető felhívásokat tegyen a háborúk kiküszöböléséért. Szerinte az emberiség megértésre való törekvése a nemzetek szövetségének megalakulásához fog vezetni, amit az együttműködésre és megértésre alapoznak a nemzetek. A békére és az egységre tett felhívásaival elsősorban az európaiakhoz fordul, de mindenkire gondol. Komenský elítéli a háborút, mint embertelen dolgot. A türelem, a megértés, a nemzetek közötti együttműködés azonban csak az ember alapvető erkölcsi tulajdonságainak megerősítésével érhető el. A béke feltételeként ezért az ember iránti tiszteletet, az istenben való hitet, a türelmet, a széles társadalmi összefüggések szempontjából a lényeg megértését, a történelemből való okulást, az elmaradott nemzeteknek való segítség fontosságát emeli ki. „Teljességgel arra kell törekednünk tehát, hogy az emberi faj visszakapja a gondolat szabadságát, a hit szabadságát, a polgári szabadságot." Az uralkodóktól elsősorban az emberek jólétével való törődést kéri, mivel „az emberi közősség célja az általános nyugalom és biztonság". Komenský béketörekvései, az emberiség békés egyesítéséről írt gondolatai a jövő generációinak szánt legértékesebb üzenetei közé tartoznak. Hozzá hasonlóan föltehetjük azonban a kérdést: vajon eljött-e a béke ideje, az „áldott kor, vajh módunk lesz meglátni valamikor?". Hogyan lépett tovább az emberiség azóta az áhított egység felé? Hogyan oldjuk fel a társadalmi élet mostani ellentéteit? Elértünk vajon abba a stádiumba, amikor egy közös világról gondolkodhatunk? Vannak politikusaink, tanítóink és tudósaink ennek az eszmének a megvalósítására, meggyökereztetésére a fiatal generáció tudatában? Láthatjuk, hogy, ma éppen úgy, mint az ő korában, állandóan latolgatnunk kell a társadalmi reformok lehetőségeit, az ő humanista örökségének a szellemében. K

omenský műve kisugárzik a mi korunkba. Üzeneté. nek legidőtállóbb része a világgal való törődés, annak humanizálása minden vonatkozásban, ami végső soron elvezet bennünket az egyén és a nemzetek életének gazdagabbá tételéhez. Komenský felvázolta az új ember nevelésének és formálásának modelljét. Ugyanakkor feltárt egy sor antropológiai jellegű ellentmondást, amelyek ezt a törekvést gátolják, s egész civilizációnkra jellemzőek. Tudatosítanunk kell felhívását az aktív cselekvésre, a gondolat és a tett egységére, amelyek nélkül az emberi dolgok megjavítása elképzelhetetlen. H

ogy nem csupán élni kell a világban és hinni egy jobb kor eljövetelében, de tenni is kell érte, a mi korunkban is. Ez a legfontosabb üzenete ennek a nagy gondolkodónak. DR. MILAN KRANKUS, a tudományok kanditátusa VILLANTÓ i. Ügyeskedő: Aki nála többet lop, az csal! Angol pantomimsztár: Sammybe szó se kell! Hajszolt agglegény: Még a szomszéd gyerekét is neki kell megcsinálnia. Igényes kannibálok: „Aki nem dolgozik, ne is együk!" Hangulatjelentés: Sok kicsi tönkre megy... Lét-kérdés: Klaus úr, most mit-evők legyünk? Tágabb régiónk: Kárpótlás-medence. Derűlátás: Ha beledöglünk, akkor is túléljük! Beképzelt politikus: Fejébe szállt a díszőrség,.. II. Feleségek: egy, kettő, hárem... Szívgyógyszer: helyrebillentyű Éttermi ellenőr: kanalas kém Sci-fi: egészségére! Rossz regény: alulírott Szobordöntési dilemma: totem-totoja Kézzel köpült vaj: kar-vaj Rossz dezodor: fiktívspray Túri Dani: para-szt-fenomén III. Természetvédelem Ebből se lesz fülemüle tojására hülye üle... (il)lusztráció — Miért hiánycikk a zseblámpaelem? — Mert még folynak az átvilágítások! — A balta nem hiánycikk, pedig az átvágások is folytatódnak... Tájékozatlanság Tessék mondani, ez már a csúcsra(le)járatott demokrácia, vagy még beszélhetek az anyanyelvemen? Csecsrejáratás — Adjuk férjhez a bősz Nagy Marist! — Hogyan? — Borítsunk rá fátylat! GlLÁNYI SÁNDOR A

jánlom e két nevet mindazok figyelmébe, akik előszeretettel kezdik úgy , mondataikat, hogy „A románok (illetve a szlovákok, a szerbek stb.)..." Adrian Moruzi Brassó polgármestere, Cheorghe Funar Kolozsváré. Az előbbit a romániai magyarság politikai szervezete, az RMDSZ által is támogatott Demokratikus Konvenció, az utóbbit a szélsőségesen nacionalista románok egységpártja, a Vatra Romaneasca nevű „kulturális" szervezet „politikai karja" („fegyveres kar" a román hadsereg) juttattta bársonyszékébe. Funar úr dühödt és konzekvens támadássorozatot indított a magyar nyelv, a magyar kulturális intézmények ellen. És bár „intézkedései" a román alkotmány szándékosan kétértelműre fogalmazott passzusain alapulnak, gyakorlati kivitelezésük során kényvtelen volt ugyanennek az alkotmánynak egész sereg demokratikus cikkelyén is átgázolni. Törvénysértő, illetve önkényes cselekedetei nem csupán az etnikumközi békét, de Románia tragikusan megtépázott nemzetközi tekintélyét is súlyosan fenyegetik. Nos, Adrian Moruzi nemrégiben egy csíkszeredai magyar—román tömeggyűlésen jelentette be, hogy Brassó város polgármesteri hivatala folyamodványban követeli az ország főügyészétől a román alkotmányt és a román törvényeket lábbal tipró kolozsvári polgármester azonnali letartóztatását. Hogy mi lesz az ügy végkifejlete, az a román igazságszolgáltatás és a szélsőjobb-szélsőbal közti erős összefonódás miatt még kérdéses (bár a hónapok óta halogatott marosvásárhelyi helyhatósági Választások ügyében végül is demokratikus, a nacionalista erők szándékait áthúzó döntés született). Ami azonban bizonyos, s az ügy konkrét fejleményeinél messzesugárzóbb, az az, hogy Moruzi úr szavai a jelenlévők és a tévénézők százezreit győzhették meg a magyar sajtó által jobbára elhallgatott, de a román szellemi élet képS hogy e kvalitások egy közösségben milyen arányban vannak jelen, az nem valamely genetikailag meghatározott nemzetkaraktertől függ, hanem attól, hogy a tisztességesek, akik a társadalmi szerveződés logikája folytán mindig, minden társadalomban a többséget alkotják, képesek-e összefogni az önmagukat mindig többségiként feltüntető a- és immorális „kisebbségek" ellen. MORUZI ÉS FUNAR viselőinek írásai, nyilatkozatai alapján fölösen dokumentálható „közhely" igazságáról, miszerint a románok éppoly sokfélék, mint mi, magyarok vagy mint a franciák, a svédek, az amerikaiak. Van köztünk európai szellemiségű értelmiségi ^s alacsonyabb rendűségi érzésektől gyötört álentellektüel, önzetlen emberbarát és közvetlen környezetén is irgalmatlanul átgázoló karrierista, hívő és hitetlen, demokrata és virtuális diktátor, egyenes szavú és demagóg. Van, akit egészséges nemzeti önérzet tölt el, s van, akit félelmekkel és szorongásokkal sújtott grandománia. Egyszóval vannak moruzik és... vannak funárok is. Olyanoknak kell elfogadnunk őket, amilyennek őszinte pillanatainkban önmagunkat is látjuk. Csak ebben az esetben van esélyünk arra, hogy minket is olyannak lássanak, amilyenek valójában vagyunk, azaz jónak és rossznak, tisztességesnek és tisztességtelennek, toleránsnak és türelmetlennek... Moruzi úr Csíkszeredában elmondott beszéde egy ilyen, etnikumok fölött átnyúló „többségi" összefogás ígéretét hordozta. Egy olyan összefogásét, melynek keretében a romániai magyarság nem úgy válik szalonképessé, hogy feladja önmagát, lemond igényeiről, hanem úgy, hogy az anyanyelven való szólás és érvényesülés igényét (az egyetemig) fenntartva maga is szembefordul a maga virtuális funarjaival, a hatalom megszállottjaival, akik helyüket csupán valamely parancsnoki hídon tudják elképzelni, s e cél érdekében semmitől sem riadnak vissza, akár nézeteik és „meggyőződéseik" hetenkénti cserélgetésétől, felebarátaik megrágalmazásától, a legalantasabb demagógiától sem. A román és a magyar moruziknak kell összefogniuk a román és a magyar funarok ellen. Az persze igaz, hogy a „kisebbség" diktatúrája a magyar és a román közösségen belül eltérő intenzitású. A megalkuvók, a magyar „vezetésre termettek" mögött nem áll magyar titkosrendőrség, a magyar funarok pedig jobbára még keresgélik a „vezérséghez" vezető utakat. Ne feledjük azonban, hogy a hatalom birtokában legalább annyit, ha nem többet árthatnak, illetve máris ártanak nekünk, mint román (....szlovák, szerb kstb.) megfelelőik a román (.^.szlovák, szerb) demokráciának. Moruzi úr emberként, demokrataként, románként elmondott szavai ismét hitet öntenek belénk, hogy az RMDSZ végül is jó irányban keresi a megoldást, s ha némely dolgokban óvatosabb is a szükségesnél, s másókban tán meggondolatlanabb is, képes arra, hogy az európai típusú megoldások felé vezesse nemzetiségi közösségünket. S bár arra semmi esély sincs, hogy a román vagy a magyar közösség csupán moruzikból álljon, s a funarok emlékét is feledhessük, arra van, hogy a moruzik érvényesítsék szellemi és morális felsőbbrendűségüket, s a funarokat a közhangulat által is támogatott törvényesség kényszerítse meghátrálásra. Az a törvény azonban, mely mögött nem áll társadalmi közmegegyezés, érvényesíthetetlen. Amíg a közvélemény nagyobbik részében erősebb (illetve annak tüntethető fel) az irántunk érzett ellenszenv, mint a törvénytisztelet, a funarok garázdálkodásainak semmi nem vethet gátat. A román és magyar moruzik közti szövetség épp ezt a közhangulatot változtathatja meg, ha nem is ma vagy holnap, holnapután mindenképpen. BÍRÓ BÉLA