Új Szó, 1992. úniusj (45. évfolyam, 127-152. szám)

1992-06-12 / 137. szám, péntek

1992. JUNIUS 12. . ÚJ SZÓM HÍREK - VÉLEMÉNYEK MIT AKAR A DSZM? A prágai Telegraf tegnapi száma bizal­mat .érdemlő értesülésekre hivatkozva, közzétette azokat az irányelveket, ame­lyekkel a Demokratikus Szlovákiáért Moz­galom június 8-án a Polgári Demokrata Párttal kezdődő brünni tárgyalásokra ér­kezett volna. Az alábbi tartalom ismerte­tését megerősítette egy magas rangú PDP-vezető. • A DSZM javasolja, két önálló ország konföderációjának létrehozását, közös vezénylésú, de önálló hadseregekkel; a közös pénznemmel és két emissziós bank kialakításával. • A Szlovák Nemzeti Tanács első ülé­sén, június 23-Sn kihirdetik Szlovákia szuverenitását, elfogadják a szlovák al­kotmányt, és megválasztják Szlovákia el­nökét. • Szövetségi szinten végrehajtó jog­kör nélkül megalakul a likvidációs szövet­ségi kormány: feladata az lesz, hogy köztársasági szintre ruházza át a szövet­ségi jogköröket. A DSZM javaslata szerint ennék a kormánynak öt tagja a Szlovák Köztársaság, öt pedig a Cseh Köztársa­ság képviselője lenne. A szövetségi parlament a jogkörök "fölosztása után megszűnik, a képviselők pedig megalakítják a nemzeti tanácsok második kamaráját. • Ennek az uniónak vagy konföderá­ciónak a létrejötte után nincs ok egyszerre belépni Európába. MEČIAR KADHAFIRA KACSINGAT Bizonyos információk szerint az arab fegyverkezési lobby jelentősen támogatja Vladimír Mečiart. Külö­nösen a líbiaira vonatkozik ez, amely állítólag megígérte, hogy Szlovákia önállósulása esetén bár­milyen mennyiségű fegyvert hajlan­dó Mečiartól megvenni. A REMÉNY ÁRNYÉKA (Folytatás az 1. oldalról) a Kereszténydemokrata Unió-Cseh­szlovák Néppárt elnöke és Ivan Šimko, a Kereszténydemokrata Mozgalom tanácsának tagja, s ezt közös platformon kívánják érvénye­síteni a Szövetségi Gyűlésben. Václav Benda és Ivan šimko úgy nyilatkoztak megbeszéléseikről, hogy mindkét fél a közös állam mel­lett fpglal állást. Mindketten a ke­resztény pártok eljárásának össze­hangolását szorgalmazták. Alexander Dubček, a Szövetségi Gyűlés elnöke tegnap kora délután felkereste Václav Havelt, hogy a prágai várban négyszemközti megbeszélést folytasson vele. DAL-ÉS TÁNCÜNNEPÉLY (Munkatársunktól) - A Csemadok Kassa-vidéki Területi Választmánya va­sárnap immár harmincnyolcadszor rende­zi meg a somodi fürdőben a szép hagyo­mányokra visszatekintő járási dal- és táncünnepélyt. Boda Ferenc titkár tájé­koztatása szerint a kirakodóvásárt már szombaton reggel 3 órakor megnyitják, a népművészeti főműsor pedig vasárnap 15 órakor kezdődik a Kárpáti Németek Kulturális Szövetsége mecenzéfi énekka­rának fellépésével. Az ünnep és hétköz­napok Csereháton című műsorban Áj, Buzita, Hím, Csécs, Jánok, Reste, Szep­si, Szeszta, Vendégi, valamint Zsarnó éneklő- és folklórcsoportjai mutatkoznak be, de közönség elé lép a szepsi Bódva, a Fehér Liliomszál gyermektáncegyüttes, a szinai Rozmaring, a nagyidai hagyo­mányőrző együttes, a nagykátai Tápió­mente táncegyüttes. Este a Napoleon Boulevard együttes szólistáinak koncertjé­re kerül sor. (-szák) VALUTAÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1992. JÚNIUS 12-ÉN Pénznem Eladási árfolyam 1 egységre, koronában DEVIZA VALUTA Angol font 52,86 53,65 Francia frank 5,38 5,46 Német márka 18,13 18,41 Osztrák schilling 2,58 2,61 -Svájci frank 19,90 20,23 USA-dollár 28,83 29,24 KI LEP KI A SZÖVETSÉGBŐL... POLITIKUSOK A SZAKADÁS VESZÉLYEIRŐL Megszűnteti önmagát a Szövetségi Gyűlés? Erre a kérdésre a Szlovák Nem­zeti Párt elnöke így válaszolt: nem tiltako­zom. Jozef Prokeš azt is kijelentette, pártja a Szövetségi Gyűlésben nem fogja feltétel nélkül támogatni a DSZM minden javaslatát. - Attól függ, miról kell majd szavazni. -A két köztársaság győztes pártjai ajándékot készíthetnének polgáraiknak, ha George Bush és Mihail Gorbacsov nyomdokában járnának - közölte ma Pe­ter Weiss újságírók előtt. Pavel Rychetský, a szövetségi kor­mány alelnöke úgy nyilatkozott, hogy a cseh nép demokráciából tesz vizsgát. Ha a cseh fél kilépne a szövetségből - mondta -, azoknak az erőknek a mal­mára hajtaná a vizet, akik a közös állam szétverését akarják. Ezzel azt jelezte, hogy nem szabad engedni a szlovák szeparatista erőknek, amelyeknek célja, hogy a csehek mondják föl a szövetséget. - Az új Szövetségi Gyűlés megalakítá­sa elsó lépés lenne a közös állam megőr­zéséhez - mondta Alexander Dubček azután, hogy megbeszélést tartott Havel elnökkel. Megelégedéssel szólt arról, hogy sikerült elvi megegyezésre jutni a legfontosabb parlamenti tisztségek be­töltésének kérdésében. Erről Mečiarral kezdett tárgyalásokat, melyek, szerinte, június 15-ére befejeződnek. NINCS PÉNZÜGYI PÁNIK! A Szlovák Állami Takarékpénztár cáfolja azokat a híreszteléseket, miszerint a pénz­betéteket átutalnák a cseh bankokhoz. Alojz Ondra vezérigazgató Szlovákia valameny­riyi takarékpénztári fiókjában ellenőrizte a helyzetet, s megállapította, hogy nem volt a szokottnál nagyobb pénzmozgás. Véleménye szerint szándékos álhirról lehet szó, amelynek célja az SZÁT hitelének rontása. - Gazdaságilag erös bankrendszerre van szükségünk, amely képes finanszírozni a gazdaságot - mondta. KÁRPÓTLÁST KÉRÜNK A BT-TÖL? Pavel Rychetský, a szövetségi kor­mány alelnöke tegnap a kormány kolodéji ülését követően egyebek között kijelen­tette, hogy a Jugoszláv Szövetségi Köz­társaság ellen foganatosított szankciók következtében az ENSZ tagállamai közül Csehszlovákiának lesz a legnagyobb vesztesége. A kormány ezért föladatul adta a CSSZSZK külügyminiszterének, hogy az ENSZ Alapokmányával össz­hangban felkéri a Biztonsági Tanácsot az ilyen gazdasági következmények esetle­ges mérséklésére. A CSSZSZK kormánya egyébként jó­váhagyta azt a törvényerejű intézkedést, amelyet pénteken terjesztenek a Szövet­ségi Gyűlés Elnöksége elé. Ez többek között a Csehszlovákia területén éló jogi és természetes személyeknek tiltja bár­miféle áru vagy szolgáltatások exportját, illetve importját országunk és Szerbia, valamint Crna Gora között, beleértve a pénzeszközök átdiszponálását. A tila­lom nem vonatkozik főleg a humanitárius jellegű élelmiszer-segítségre. JÁN ČARNOGURSKÝ: MEČIARÉK POLITIKÁJA AZ ORSZÁG SZÉTVERÉSÉRE IRÁNYUL (Munkatársunktól) - „Csupán né­hány nap telt el a választások óta, s máris bebizonyosodott, amitől tartottunk, s ami­re időben figyelmeztettünk; a DSZM fele­lőtlen politikát folytat, az ország szétveré­sére irányul, és veszélyezteti Szlovákiát" - ezekkel a szavakkal vezette be a Ke­reszténydemokrata Mozgalom tegnapi sajtótájékoztatóját Ján Čarnogurský el­nök. Majd a továbbiakban bővebben is kifejtette gondolatait: Ha sor kerül a sza­kadásra, úgy Szlovákia teljes mértékben izolálódik. Szövetséges nélkül kell majd megbirkóznia például olyan kérdésekkel, mint Bős. Szavai szerint a vízi erőmű lesz az elsó komoly problémakör, melyet az új kormánynak meg kell oldania. - (Itt) mu­tatkozik majd meg az új kabinet ereje, megfontoltsága és az, helyesen cselek­szik-e - mondta Čarnogurský. A miniszterelnök cáfolta Mečiar állítá­sait, hogy azért fulladtak volna kudarcba az államjogi elrendezésről szóló eddigi tárgyalások, mert Havel is megpróbált beleszólni ezekbe. Václav Havel - mond­ta Čarnogurský - csak szervezte a talál­kozókat, fórumot, teret adott a megbeszé­lésre, ám a tárgyalások menetébe soha­sem szólt bele. Ezt követően megindokolta, miért nem vett részt mozgalma a Matica Slovenská szervezte Nemzeti Megállapodás kerek­asztal-beszélgetésen: A KDM-nek érde­ke párbeszédet folytatni a szlovákiai poli­tikai erőkkel. Ám a mostani helyzetben a Matica-találkozót ártalmasnak tartjuk Szlovákiára nézve. Tehát, ha mi is részt vettünk volna az összejövetelen, akkor hozzájárultunk volna Szlovákia veszé­lyeztetéséhez - összegezte a leköszönő miniszterelnök. (gágyor) ŐRSÉGVÁLTÁS ELŐTT AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUMBAN BÚCSÚZNI CSAK SZÉPEN SZABAD... (Munkatársunktól)-Utolsó „udvariassági" sajtótájékoztatón találkozott tegnap Pozsonyban dr. Alojz Rakús szlovák egészségügyi miniszter az újságírókkal. Az elköszönő miniszter és két helyettese, dr. Margaréta Šulcová, valamint dr. Martin Demeš összegezték az eltelt két esztendő sikereit, kudarcait. - Nem azért sorolom az elért eredmé­nyeket, hogy bizonyítsam a reszort jó munkáját. A valóság az, hogy Szlovákia lakosai élhetnek a szabadabb orvosvá­lasztás lehetőségével, hogy beindult az egészégügyi reform, hogy megkezdődött az állami egészségügyi monopol helyze­tének felszámolása. Számos egészségü­gyi létesítmény profilja megváltozott (pl. a közegészségügyben), és megszűntek a kerületi, illetve a járási egészségügyi intézetek. Az egészséget támogató nem­zeti program elfogadását is eredménynek tartom, s bízni szeretnék abban, hogy fokozatosan megvalósul - mondotta be­vezetőül Rakús miniszter. - S mi az, amit nem sikerült véghez­vinni? A miniszter fájlalja, hogy az egészség­ügyi létesítményeket még nem vették át a városok, községek, mivel nem sikerült elfogadhatóan elintézni az üzemeléshez nélkülözhetetlen anyagi kérdéseket. A mi­nisztérium önhibáján kívül bár - s ez bántja a minisztert - nem sikerült a parla­mentben eitogautaiill Hí eycatoéyiui oto ló tőrvényt. A találkozón nagy teret kaptak az egészségügyi dolgozók bérköveteléseivel kapcsolatos kérdések. Elégedetlenségük nem titok, mint ahogy a június 15-től meghirdetett munkaidőn kívüli sztrájkké­szültségük sem. - Az ún. kategóriákba sorolás - hang­súlyozta dr. Demeš miniszterhelyettes, - nem várható el a minisztériumtól, hiszen ez kizárólag a kórház vezetőjének (igaz­gatójának) hatáskörébe tartozik. Az igaz, hogy az egészségügy anyagi helyzete nem teszi lehetővé a jelentős fizetéseme­lést, bár 1989 óta a valós átlagbérek emelkedése folyamatos. (1989 - 2925 korona, 1990-3176 korona, 1991 -4046 korona, 1992 - + 680 korona). Arra a kérdésünkre hogyan képzeli el jövőjét a miniszter úr, megtudtuk, még nem döntötte el politikai pályán (a Szövet­ségi Gyűlés képviselőjeként) marad-e, vagy visszatér eredeti hivatásához és ismét pszichiáterként kezeli lelki bajain­kat. (péterfi) Ml VAN MILOSEVICCSEL? A budapesti rádióban tegnap többször is beolvasták azt a hírt - a DPA német hírügynökségre hivatkozva -, hogy Szlo­bodan Milosevics szerb elnök állítólag elmenekült vagy elhagyta Belgrádot, de Szerbiában, ismeretlen helyen tartózko­dik: Ha ez igaz, akkor szenzáció történt - gondoltuk. Mivel a hazai hírügynökség hallgatott ez ügyről, s a nap folyamán senki más nem erősítette meg vagy nem cáfolta az információt, ezért telefonon tudakozódtam B. Watkó Györgynél, az MTI belgrádi tudósítójánál, hátha többet tud mondani. De nem tudott, tájékoztatá­sa szerint egy független belgrádi adó röppentette fel a hírt, amely beszélgeté­sünk idején a ,,levegőben lógott", senki nem tudott róla semmit. Csak kacsa lett volna? Ha jól belegon­dol az ember, akkor valószínűleg igen, hiszen tegnap nem volt olyan Belgrádban a helyzet, hogy a posztkommunista diktá­tornak, a polgárháború fő felelősének me­nekülnie kellett volna. A szakma nem szereti azokat, akik kacsákat gyártanak a tömegtájékoztatásban. És most még­sem tudom kárhoztatni a független szerb kollégákat, med lefiet hogy csak egy félreértés folytán tényként tálalták azt, amit oly nagyon szeretnének. Meg tudom érteni és szimpatizálok azokkal a szer­bekkel, akiknek elegük van a Milosevics­rezsim nacionalista, háborús uszításaiból. Józanabbik énem viszont tiltakozik e so­rok írása közben, mondván, hogy még ilyenkor is, a legtragikusabb helyzetben is tiszteletben kell tartani az újságírónak az elvet: a hír szerint... megváltoztatni, el­ferdíteni még nemes célok érdekében sem szabad. S eközben arra gondolok, ml vaň, ha mégis igaz a dolog, ha a szerb kollégáknak volt igazuk. Akkor, persze, csak kalapot lehet előttük emelni. Tanulsága, egyelőre, nincs az ügynek. Nyomozásom eredménye: nem tudtam meg, hogy hol van Milosevics. Lehet, mire ez az írás megjelenik, már mindenki tudni fogja: a,,nemzetmentő " ott folytatja, ahol eddig. A független szerb kollégák pedig álmodozhatnak tovább. És velük együtt még pár millió békeszerető ember. (-nák) TILTAKOZÁSOK ROMÁNIÁBAN Az ellenzék felhívására tegnap Románia magyarlakta területein til­takozó megmozdulások voltak a magyarságot sújtó, jogfosztó jelle­gű oktatási törvénytervezet ellen. Csíkszeredában például az RMDSZ helyi szervezetének rendezésében tartották meg a tiltakozó nagygyű­lést, Sepsiszentgyörgyön a román ellenzék tagjai is részt vettek hason­ló jellegű megmozduláson. Sor ke­rült erre Marosvásárhelyen, Nagy­váradon és Erdély több más helysé­gében is. Rendbontásról lapzártáig nem érkezett jelentés. WALESA VALLOMASA Lech Walesa lengyel elnök tegnap Var­sóban újságírók előtt kijelentette, Len­gyelországban szükséges a lusztrálás, de ez nem a „saját érdekeik nevében fellépő felelőtlen emberek" dolga. Arra a kérdés­re, hogy a hetvenes években milyen rend­őrségi okmányokat irt alá kihallgatásai, során, elmondta, az elsőben ígéretet tett, hogy a rendőröket nem fegyverzi le, a másodikban arra, hogy nem kelt zűrza­vart, a harmadikban kötelezte magát, hogy titokban tartja kihallgatásainak tar­talmát. A negyedik dokumentum tartalmá­ra az elnök már nem emlékezett. Walesa úgy nyilatkozott, hogy a titkosrendőrség­gel „nagyszerű harcot" vív ott, ebben ,,ra­gyogó győzelmeket aratott" és „botlado­zott" is. „Ebből a háborúból - mondotta - nem kerültem ki makulátlanul, de be­szennyezve sem". A POLGÁRHÁBORÚNAK MÉG NINCS JÁRHATÓ KIÚTJA (Folytatás az 1. oldalról) amelyet a képviselők a tanácskozás ele­jén jóváhagytak, nem tűnik ki egyértel­műen, hogy mikor válasflfák meg a szerb-crna gorai föderáció államfőjét. Tegnap délután .még az sem volt egyértel­mű, hogy hány napos lesz az ülés. Megfi­gyelők valószínűnek tartották, hogy egy napnál tovább fog tartani. A legnagyobb figyelem természetesen az elnökválasz­tásra összpontosult, e kérdésről már na* pok óta folytak a kulisszák mögötti tárgya­lások. Szerb részről szóba került Bori­szav Jovics neve, ő a korábbi Jugoszlá­via államelnökségének tagja volt, és az elnöki tisztet is betöltötte. Felmerült Dob­rica Csoszics írónak, az akadémia tagjá­nak neve is, őt Milosevics egyik főideoló­gusának tartják. Eddig meg nem erősített hírek szerint Crna Gora a kormányzó Demokratikus Szocialista Pári főtitkárát, Szvetozar Markovicsot jelölte erre a tisztségre. George Bush amerikai elnök tegnap az amerikai jogászokkal rendezett talál­kozó előtt a sajtó képviselőinek kijelentet­te, hogy nem hajtandó amerikai csapato­kat küldeni Jugoszláviába a humanitárius békeerők megsegítésére, mivel, mint mondta, az Egyesült Államok,,nem a vi­lág csendőre". Hozzátette: „Megtesszük, amit meg kell tennünk, de nem járulunk hozzá az amerikai csapatok bevetésé­hez". Ezzel szemben Richard Lugar konzervatív szenátor a jugoszláviai hely­zetet a tavalyi kubai válsághoz hasonlítot­ta és felszólította az ENSZ-et, katonai erővel fenyegesse meg a szerb agresz­szort. POLARIZÁLÓDÓ PARLAMENT (Folytatás az 1. oldalról) részt venni ilyen képviselői csoport munkájában. Ebből a szempontból elégedett vagyok a mai tárgyalással. Ugyanakkor tartok attól, hogy a par­lamentban olyan polarizálódás ala­kul ki, amely lehetővé teszi egy bal­oldali blokk kialakulását. • Mire alapozza aggodalmát? - Láthattuk, hogy a DSZM, a DBP, és az SZNP valamint a Mi­roslav Sládek vezette Republiká­nus Párt sok mindenben egyet tud érteni, s támogatja is egymást. Sőt alkalomszerűen a szociáldemokra­ták és a Liberális Szociális Unió képviselői is csatlakozhatnak hozzá­juk, így közösen megbéníthatják a parlament munkáját. • Hogyan, és a politikai színtér milyen pontján határozná meg az MKDM-Együttélés koalíció helyét ebben a parlamentban? - Mi eldöntöttük, hogy a civil tár­sadalom, a jogállam és a demokrá­cia erősítése érdekében kívánunk cselekvően politizálni. Ennek érde­kében politikai tárgyalásokba is ke­rültünk, elsőként a Keresztényde­mokrata Párt képviselői csoportjá­val, amely mindenben élvezi a Pol­gári Demokrata Párt támogatását, továbbá a Kereszténydemokrata Unió képviselőivel. Az egyoldalúság elkerülése miatt a közeljövőben poli­tikai találkozót tervezünk a Peter Weiss vezette DBP-vel is. Szá­munkra most fontos, hogy megis­merjük e pártok nézetét, arra vonat­kozóan, hogyan tudják támogatni a mi alapkérdéseinket, hiszen vá­lasztóinknak azt az egyetlen ígéretet tettük: érdekeiket képviselve fogunk politizálni. Ezt tartjuk a legfonto­sabbnak, mind a parlamenti szervek kialakítása terén, mind a kormány­alakítás folyamatában. Személyes találkozók és eszmecserék tapasz­talatai alapján mérjük fel álláspon­tunk esetleges módosításának lehe­tőségét. SOMOGYI MÁTYÁS A parlamentbe jutott politikai pár­tok megbeszélései után Miroslav Macek, a Polgári Demokrata Párt alelnöke elmondta, hogy szlovák nemzetiségű állampolgárnak és a Demokratikus Szlovákiai Mozga­lom tagjának kell lennie annak, aki az új Szövetségi Gyűlés elnöki szé­kébe ül. A parlament első elnökhe­lyettese cseh és a PDP-KDP koalí­ció tagja lesz. Megállapította, hogy megegyez­tek a csehek és a szlovákok képvi­seletének arányában, a Szövetségi Gyűlés eddigi szerkezetének és bi­zottságainak meghagyásában.

Next

/
Thumbnails
Contents