Új Szó, 1992. úniusj (45. évfolyam, 127-152. szám)
1992-06-12 / 137. szám, péntek
KÖTÉLTÁNC ... könnyen megtörténhet, hogy Mečiar a népszavazás megtartásakor már nem lesz kormányfő, hiszen nem éppen alaptalanul latolgatják sokan a DSZM széthullási esélyeit. (4. oldal) FÜGGETLEN NAPI LAP Péntek, 1992. június 12. Ara 2,80 korona XLV. évfolyam, 137. szám KASSAI NAGYHAL AFÜLEKI VIZEKEN ... megalapozatlanok azok a vádak, miszerint itt valaki is a múltban a gyár rovására meggazdagodott, esetleg sikkasztott volna. A helyzet lényegében elképzeléseiknek megfelelően alakul. (5. oldal) ÖSSZEHÍVTÁK A KEREKASZTALT AZ ÁLLAMJOGI ELRENDEZÉSRŐL A Politikai Pártok és Mozgalmak Gyűlése tegnap nyilatkozatot adott ki, amelyben kifejti meggyőződését, hogy az államjogi elrendezés kérdése az ország lakóinak ügye. A két évvel ezelőtt alakult szervezet vezetése ezért kerekasztalt hív össze 1992. Június 24-re a prágai Szlovák Kultúra Házába. A találkozó témája az államjogi rendezés lesz. KLAUS-MEÖIAR MEGBESZÉLÉSEK PRÁGÁBAN A TÉT: A FÖDERÁCIÓ SORSA Nagy várakozás előzte meg a parlamenti választásokból győztesen kikerült Polgári Demokrata Párt és a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom vezetőinek találkozóját, amelyre tegnap délután Prágában, a PDP székházában került sor. A DSZM tárgyaló delegációját Vladimír Mečiar, a PDO-ét Václav Klaus vezette. A megbeszélések zárt ajtók mögött folytak. Jirí Schneider, a PDP sajtótitkára a szünetben mindössze annyit árult el az újságíróknak, hogy Klaus és Mečiar közös sajtótájékoztatón számol majd be a találkozóról. A találkozót megelőzően nyilatkozott az újságíróknak Miroslav Macek, a PDP alelnöke. Szavai szerint a felek ,,a föderáció tartalmáról vagy az állam kettéválasztásáról" tárgyalnak. Viszont Michal Kováč szerint a szövetségi kormány összetételéről és a Szövetségi Gyűlésről kellett volna tárgyalni. A vasárnapra tervezett megbeszélésen pedig a szövetségi kormány programnyilatkozatáról. A POLGÁRI ÉRTÉKREND, A JOGÁLLAM ÉS A DEMOKRÁCIA OLDALÁN POLARIZÁLÓDÓ PARLAMENT DURAY MIKLÓS NYILATKOZATA IDŐSZERŰ POLITIKAI KÉRDÉSEKRŐL Tegnap Prágában első ízben tanácskoztak közösen a Szövetségi Gyűlés kamaráiba bejutott politikai pártok és mozgalmak vezetői. Arról, miről volt szó ezen a politikai tanácskozáson Duray Miklóssal, az Együttélés elnökével beszélgettünk. j - Viharos ülésre számítottunk, de végül is nagyon nyugodt volt a légkör. De így is felszínre jutott az ellentétek iránya, szinte kitapintható volt az erők polarizálódása. Elsősorban abban, hogy a DSZM, a DBP és az SZNP itt is egységesen lépett fel, többször ütköztették közös elképzeléseiket, jóllehet ezek nem voltak annyira elvi jelentőségűek, hogy ne lehetett volna megegyezésre jutni. Ezen az ülésen nem szerepelt olyan lényeges kérdés, amely alapvetően befolyásolná a jövő politikáját. E parlamenti politikai megbeszélés után került sor Václav Klaus és Vladimír Mečiar prágai tanácskozására - amely több napig is eltarthat - s végül is ott dől el, érdemes-e tovább tárgyalni vagy nem, illetve hogy az ellentétek milyen irányban fognak kiéleződni. • ön mii tartott elsősorban fontosnak ezen a tárgyaláson? - Azt, hogy előtérbe került az arányosság elve a parlamenti gyakorlatban, hogy az egyes pártok és mozgalmak súlyuknak megfelelően részesülhetnek a különböző tisztségekben, az elnökség összetételében, illetve a bizottságok és a küldöttségek munkájában. Az előző megbízatási időszakban például a mi klubunk nem vehetett részt az Európa Tanácsba delegált képviselői csoport munkájában. Most, ha a parlament működőképes lesz, van esélyünk (Folytatás a 2. oldalon) A POLGÁRHÁBORÚNAK MÉG NINCS JÁRHATÓ KIÚTJA MEGKEZDŐDÖTT AZ ÚJ JUGOSZLÁVIA PARLAMENTJÉNEK ALAKULÓ ÜLÉSE Szerdán késő este Szarajevóba érkezett az ENSZ békeerőnek (UNPROFOR) első 50 fős csoportja, amely feladatul kapta a repülőtér újbóli megnyitásának biztosítását, hogy leszállhassanak a nemzetközi humanitárius segélyeket szállító gépek. A hajnali órákban pedig már részleteket is közöltek a hírügynökségek arról, hogy szerdán tüzet nyitottak a kéksisakosok konvojára, s ennek következtében egy francia katona megsérült. Azt az autókaravánt érte támadás, amely Szarajevóból indult a Szarajevóba érkező konvoj fogadására. A megtámadott oszlopot John Wilson ausztrál ezredes vezette. Az ENSZ-katonák gépkocsijait tucatnyi találat érte. A támadást sem a szerb, sem a horvát-muzulmán erők nem vállalták magukra. repülőteret, ahhoz legalább 25 ezer katonára volna szükség. Galvin szerint nem kellene ilyen kísérletbe bocsátkozni. Az 52 országot tömörítő EBEÉ képviselői pedig helsinki tanácskozásukon úgy döntöttek, hogy átértékelik Jugoszlávia helyét ebben a szervezetben. A jugoszláv válságról elfogadott dokumentumukban megállapították, hogy a helyzet rosszabbodott, s ezzel a kérdéssel egy különbizottság foglalkozik a jövőben. A helyzet kivizsgálására pedig megfigyelőket küldenek a Vajdaságba, Szandzsakba és Koszovóba. Belgrádban tegnap kezdődött meg az új Jugoszláv Szövetségi Köztársaság parlamentjének alakuló ülése. A programból, (Folytatás a 2. oldalon) TÁRGYALÁSOK FUTÓSZALAGON A REMÉNY ÁRNYÉKA Tegnap Prágában javában folytak a politikai pártok vezetőinek kétoldalú tanácskozásai. A központi téma természetesen a két ország államjogi elrendezésének kérdése volt. Most abból válogatunk, ami a párbeszédekből nyilvánosságra került. A PDP-KDP koalíció Václav Bendát, a Kereszténydemokrata Párt vezetőjét bízta meg, hogy kisebb szlovákiai pártokkal tárgyalásokat folytasson. Tegnap a hármas magyar koalíció küldöttségével egyeztették véleményüket a közös állammal kapcsolatban. Benda szerint a lényeget tekintve azonosak az álláspontok, talán csak az optimizmus mértékében van némi eltérés. - Bennünk még megvan legalább a remény árnyéka - mondta -, az Együttélés elnökénél ez a remény mintha halványabb lett volna. - A Polgári Demokrata Párt-Kereszténydemokrata Párt koalíciója a jövőben együttműködni szándékozik az MKDM-Együttélés-Néppárt koalíciójával. Benda szerint nem került szóba a tárgyalásokon az alkotmányos tisztségekbe javasolt konkrét személyek listája. Első ízben tárgyalt Peter Weiss, a Demokratikus Baloldal Pártja elnöke Václav Klausszal az államjogi elrendezésről. A baloldal elképzelése szerint az együttélés szabad föderáción alapulna, Jövő hétfőn a két párt képviselői részletesen megbeszélik koncepcióikat. Weiss szerint egyetértettek abban, hogy meg kell nyugtatni a politikai közvéleményt. A Polgári Demokrata Párt képviselői időhiányra hivatkozva nem kommentálták a találkozót. A Szövetségi Gyűlésben Vladimír Mečiar találkozott Jirí Horákkal, a Csehszlovák Demokrácia vezetőjével, a Liberális Szociális Unió alelnökével, továbbá Ladislav Dvoŕákkal, a Csehszlovák Szocialista Párt elnökével, valamint Jirí Svobodával, Cseh és Morvaország Kommunista Pártja elnökével. A részletekről nem tájékoztattak. A közös állam fennmaradásának gondolatát támogatta Josef Lux, (Folytatás a 2. oldalon) A PRIVATIZACIO (EDDIG) HALAD A MINISZTER BÚCSÚZIK Nem a hagyományos sajtótájékoztatót tartotta tegnap Ivan Mikloš szlovák privatizációs miniszter, amelyre csak sajtótitkára kísérte el. Nem voltak jelen sem a Számítástechnikai Vállalat szakemberei, hogy tájékoztassanak az éppen aktuális adatokról, sem a miniszter közvetlen munkatársai, hogy elmondják a nagy- és kisprivatizáció éppen aktuális lépéseit. Vélhetően inkább búcsúnak szánta a miniszter az újságírókkal való találkozót, és köszönetet mondott előttük minisztériuma dolgozóinak is, akik „valóban sokat dolgoztak, hogy az első hullám megindulhasson és, ugyan elhalasztott, de mégis reális határidőkkel folytatódhassák". Mi is történt tehát Ivan Mikloš bő egyéves minisztersége alatt? Nagyjából befejeződött a kisprivatizáció, és már szervezik is át a járási privatizációs bizottságokat. A minisztérium kisprivatizációs részlege megmarad és a nagyvállalatok árveréseire, a csődtörvény által megszabott likvidálásokra összpontosít majd. Ami a jogalkotási munkát illeti, a búcsúzó miniszter azt emelte ki, hogy egy eddigi precedens nélküli folyamat zajlik, amely megszámlálhatatlan, de azonnal megoldandó problémát hozott felszínre, amelyekre eddig nem léteztek szabályok, tapasztalatok, de az eredményeit külföldön mégis jónak tartják. Az adatok szerint a kisprivatizációban eddig 9384 üzemegységet (Folytatás a 4. oldalról) MEGVAN A KOALÍCIÓ? Tegnap Prágában megbeszélést tartottak a pártok, mozgalmak és koalíciók vezetői Alexander Dubček, a Szövetségi Gyűlés elnökének vezetésével. Vladmír Mečiar szerint a szlovák politikai színtéren kialakult a koalíciós fölállás. Erről sajtótájékoztatón beszélt Josef Lux, a Kereszténydemokrata Unió - Csehszlovák Néppárt elnöke, aki szerint ez nemcsak abban mutatkozott meg, hogy együtt ült Prokeš, Weiss és Mečiar, hanem magának Mečiarnak a szájából is elhangzott. Mint köztudomású a három nevezett, a három legerősebb szlovákiai párt - a Szlovák Nemzeti Párt, a Demokratikus Baloldal pártja és a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom - vezetője. MARIÁN ÖALFA: BŐS GONDJA AZ ÚJ KORMÁNYÉ A jelenlegi szövetségi kormány nem foglalkozik már többet a bősi vízlépcsővel - jelentette ki Marián Čalfa szövetségi miniszterelnök. Hozzátette, hogy tudomása szerint a magyar kormány már az új csehszlovák vezetéssel kíván tárgyalni a problémákról, ezért a budapesti jegyzéket, mely újfent a munkálatok leállítására szólít föl, Čalfa az új kormányfőnek fogja átadni. A magyar külügyminisztérium jegyzéke, amelyet tegnapelőtt adtak át a budapesti csehszlovák nagykövetnek, a magyar kormány álláspontját tartalmazza; eszerint azok a munkálatok, amelyek a Duna elterelésén folynak, törvénytelenek és környezetpusztítóak. Magyarország továbbra is a közös határokról szóló megállapodás betartásához ragaszkodik. A jegyzékkel kapcsolatban a bősi építkezés beruházási igazgatója, Július Binder kijelentette: - Magyarország eddig nem hozott föl olyan érveket, amelyek egyértelműen igazolnák, hogy a bősi vízlépcsőn folyó munkálatok, akár az új változat szerint, ökológiailag károsak volnának. Elmondta: az erőmú munkálatai nincsenek ellentétben sem az 1977es szerződéssel, sem pedig a határvizekről kötött megállapodásokkal. Július Binder szerint ha a Duna vízszintje nem emelkedik, Pozsonyban a régi híd körül vészesen kimélyülne a meder, s ez árvíz esetén megbontaná a város vízvédelmi rendszerét. A vízszint megemelése a hajózhatósághoz és a pozsonyi kikötő működéséhez is fontos - tette hozzá. HOLNAPI SZÁMUNKBAN • Duna Expressz • Részletes hétvégi tévé mtis sr Jugoszláviával szemben két nemzetközi állásfoglalás is született. A vérontás befejezésének lehetőségeiről folytatott tárgyalások során az ENSZ „katonai aspektusokat" is fontolóra vesz. Ezt Mariin Fitzwater fehérházi szóvivő közölte, amikor amerikai honatyák azon követelését kommentálta, hogy nemzetközi katonai inváziót kell Szerbia ellen indítani. Fitzwater leszögezte, az ENSZ által választott utat az USA egyelőre helyesnek tartja. Az ügy előzménye, hogy két befolyásos honatya, Richard Lugar és Claiborne Péll boszniai katonai akciót sürgetett. John Galvin tábornok, a NATO európai erőinek főparancsnoka ugyancsak ezzel kapcsolatban megjegyezte, ha a szerbek akarata ellenére akarnák megnyitni a szarajevói