Új Szó, 1992. úniusj (45. évfolyam, 127-152. szám)

1992-06-10 / 135. szám, szerda

1992. JÚNIUS 10. IDEGENFORGALOM ÚJ szól 6 ÚTRAVALÓ Ilyenkor nyár elején sokan fellapozzák az utazási irodák prospek­tusait, hogy ki-ki pénztárcájához mérten válasszon a szerénynek nem mondható kfnálatból. Szép számmal vannak olyanok is, akik a saját maguk szervezte utakra esküsznek. Elsősorban nekik szántuk alábbi összeállításunkat, s persze azoknak is, akik még nem döntöt­ték el, hogy hol töltik nyári szabadságukat. NYARALÁS OLASZORSZÁGBAN Pozsonyban is van látnivaló ANGLIÁBA UTAZÓKNAK Csehszlovák állampolgá­roknak nem kell vízumot kér­niük, amennyiben üdülés, lá­togatás vagy tanulás céljából utaznak a szigetországba. Ideiglenes engedély (letter of consent) azoknak kell, akik brit állampolgárságú házas­társukkal Angliában szeret­nének tartósan letelepedni, vagy ott akarnak vállalkozni. Az Egyesült Királyságban munkavállalási engedély nél­kül nem dolgozhatunk. Az Angliába utazóknak — amennyiben ismerősöknél száll meg — napi 10 fonttal kell rendelkeznie, a többi tu­ristáknak — szálláspénzen kívül — napi 20 fonttal. Az üzleti látogatás címen Angli­ába utazó ne lepődjön meg, ha a bevándorlási hivatal dolgozói arra szólítják fel, hogy igazolja, melyik angol céggel fog útja során tárgyal­ni. Az angol hivatalnokok a beutazási engedély megadá­sakor — amely legfeljebb hat hónapra szólhat — kérhetik a turistától azt is, hogy érvé­nyes menetjeggyel igazolja hazatérési szándékát. Az Angliába tanulni aka­róknak fel kell mutatniuk a bizonylatot arról, hogy felvé­telt nyertek az iskolába és befizették a tandíjat. Bizonyí­taniuk kell továbbá, hogy biztosított a szállás és az el­látás, az iskola egésznapos (a heti tanórák száma mini­málisan 15 óra). Az összes feltételnek eleget tevő diá­koknak nyilatkozatot kell alá­írniuk arról, hogy tanulmá­nyaik befejeztével elhagyják az országot. Az oktatási intézmények jegyzéke a következő helye­ken szerezhető be: British Council Prága, telefon: (mun­kaidőben) 02/203-751 vagy a brit nagykövetségen (02/53­33-40, fax. 02/53-99-27). Kitűnő nyelvtanulási lehe­tőség fiatal lányoknak 17-től 27 éves korig a baby sister­kedés. E célból két évig él­hetnek angol családoknál. Beutazáskor kérik a meghí­vólevelet. HOVÁ (NEM) KELL VÍZUM? Csehszlovák turistáknak az európai országok közül csak Törökországba, Ciprus­ra és Albániába kell vízumot kérniük. Ázsiában csak Ma­lajzia, az amerikai kontinen­sen pedig mindössze Costa Rica nem vízumkötéles szá­munkra. Nem árt, ha az Olaszországban üdülni kívánók tudják, hogy az olasz idegenforgalmi hivatalokban ingyen kaphatnak műsorfüzetet, várostérképet és hasznos infor­mációkat tartalmazó prospektuso­kat magyar, szlovák, német, an­gol, francia és olasz nyelven. Ezeket ajánlatos beszerezni, mert megtudhatjuk belőlük, mikor tarta­nak nyitva a pénzváltóhelyek, hol vannak olcsóbb szálláshelyek és éttermek, hogyan működnek a parkolók, nyilvános toalettek, va­lamint azt is, eltűrik-e a helybéliek a turisták utcai falatozását. Velencében szigorúan tiltják az előírások a papírból való ebéde­lést, s pénzbírsággal sújtják a tu­ristákat, akik a leglátogatottabb helyeken, pl. a Szent Márk téren és közvetlen közelében falatoz­gatnak. De büntetik azokat is — 30 ezer lírára (25 dollár) —, akik fürdőruhában járkálnak a város­ban. Műemlék rongálásáért né­hány napos börtönbüntetés és 300 ezer líra (240 dollár) bírság jár. A szemetelőket 2 millió líráig terjedő bírsággal (1600 dollár) büntethetik. A helybeleik anyagi­lag is érdekelve vannak abban, hogy fülöncsípjók a rendetlen tu­ristákat. Tettenérésért a város vezetőségétől fényképezőgépeket és filmeket kapnak ajándékba. Minél délebbre utazunk, annál fokozottabban ügyeljünk holmia­inkra. A lopás, autófeltörés na­gyon gyakori. Iratokat, értéktár­gyakat nem ajánlatos az autóban hagyni. Az autóvezetőknek nagy­városokban, például Firenzében Idén nemcsak a napfényes" tengerparti üdülőközpontok és a híres történelmi városok csábítják az idegeneket Spanyolországba, hanem mindenekelőtt a nagysza­bású rendezvények: a sevillai Expo '92 és a barcelonai olimpia. Most, a nyár és a turisztikai szezon elején a legnagyobb spa­nyol attrakció a sevillai világkiál­lítás, az andalúz főváros Cartuja szigetére telepített ideiglenes „vi­dámpark", amolyan Disneyland felnőtteknek, amelyet megnyitása óta naponta tízezernyi ember ke­res fel. Nem véletlenül, hiszen csodálatos látványt, felejthetetlen élményt nyújt. Ezért, akinek ideje és pénztárcája engedi, az üljön autóba, vonatra, repülőbe, s irány Sevilla. Talán a legkifizetődőbb a „ko­csikázás", bár, aki személyautó­val vág neki az útnak, annak sok mindenre fel kell készülnie. Első­sorban arra, hogy csak a spanyol határig kb. 2000 km-es szakaszt kell megtennie, úgyhogy minden­képp ajánlatos legalább egy éj­szakára megszállni Olaszország­ban vagy Svájcban, attól függő­en, ki melyik útvonalat választja. Annál is inkább, mert a célor­vagy Rómában nincs könnyű dol­guk. Parkolóhelyet úgyszólván művészet találni. Ha valaki a for­galmas Rómában szeretné kipró­bálni vezetési képességeit, s pénztárcája ezt engedi, bérelhet magának autót — a városban minden nagy nemzetközi autóköl­csönző vállalat képviselteti ma­gát. A kisebb pénzű turisták pe­dig kerékpárokat kölcsönözhet­nek maguknak. Mivel a legtöbb Olaszországba utazó felkeresi Rómát, álljon itt néhány konkrét Rómával kapcso­latos információ: A vatikáni mú­zeumok hétfőn zárva vannak. A belépődíj 10 ezer líra. Ugyancsak 10 ezer líra a Forum Romanaum­ba is. A Colosseum megtekinté­séért nem kell belépőt fizetni. A legolcsóbb képeslap ára 200 líra. Bélyeget postán vagy trafi­kokban árulnak. A Csehszlováki­ába címzett képeslapra 300 lírá­sat kell ragasztani. A toaletten fi­zetni kell, általában 200-tól 500 lírát. Mc'Donaldokban használata ingyenes. A honi kispénzű turista nem igazán tud ebben az országban vásárolni. Az utcai árusoknál a legolcsóbb trikók 5000 lírába ke­rülnek. Viszont ä márkás boltok­ban, például a Benettonban a rö­vid ujjú trikó ára meghaladja a 40 ezer, a hosszú ujjú trikóé pedig a 75 ezer lírát. Tavaszi vászonnad­rág 80 ezer, farmernadrág pedig 85 ezer líra körül van. Benetton inget 40 ezer líra alatt nem lehet kapni. A divatos bőrcipők 100 ezer líránál kezdődnek. szágban vasidegekre van szük­ség: túlzsúfoltak az utak, a váro­sok előtt szinte csak lépésben le­het haladni, ami a 35—40 fokos melegben tényleg idegölő. Jó, ha tudják az utazók, hogy a spanyo­lok furcsán, amolyan „arab" mód­ra közlekednek. Természetesen érvényesek a nemzetközi szabá­lyok, csak éppen ritkán tartják be. A helyi sofőrök akadály ese­tén dudálnak egyet, kilógatják a kezüket az ablakon, s a maguk alkotta szabályok szerint irányít­ják a forgalmat. Gyorsabb és kényelmesebb, igaz jóval drágább a repülőút. Sevillába azonban nincs egyenes járat, Barcelonában vagy Madrid­ban lehet átszállni. A fővárosból egy, Barcelonából majd két óráig tart a repülés. Madridból azonban olcsóbban és nem kevésbé ké­nyelmesen az AVE gyorsvonattal is el lehet jutni Sevillába. A „rapi­do" két és fél óra alatt teszi meg az 538 km-es szakaszt Madridból az Expo kapujáig. A világkiállítástól aránylag kö­zel, úgy 15—20 percnyi sétára van a városközpont. Ellentétben a híresztelésekkel, Sevillában éj­jel-nappal mindig lehet szállást szerezni. Rengeteg a szálloda, panzió, egy-egy zegzugos utcá­ban több is akad belőlük. Az árak? A „csillagoktól" függően 6800—10 000 pesetától felfelé egészen 40—50 ezerig. Ami az Expo-árakat illeti: a felnőttek 4000 pesetáért, a gyerekek és a nyug­díjasok 1500 pesetáért nyernek bebocsátást. A háromnapos belé­pőért viszont 2000 pesetával ke­vesebbet kell fizetni. Cserébe a busás összegért megvásárolt je­gyért reggel kilenctől hajnali né­gyig lehet élvezni az egyes pavi­lonok programjait, a szabadtéri előadásokat, a tűzijátékot, filmve­títést, az „ingyenes" buszozást a világkiállítás egész területén... A 96 luxusétterem és 70 báron kívül több tucatnyi olcsóbb talponálló várja vendégeit. Ez utóbbiakban egy-egy szendvics, hot-dog 300­350 pesetába kerül, két deci ás­ványvízért, coláért 150, illetve 200 pesetát kémek. De az sem baj, ha valaki a „hátizsákból" ebédel vagy vacsorázik. Nemcsak a kele­ti turisták, hanem a hazaiak is így, a hasukon spórdlnak. Ezen pedig senki sem botránkozik meg, ezt senki sem tiltja. Tanácsok, információk a Sevil­lába látogatóknak: Fizetőeszköz: peseta = 100 centimo 100 peseta kb. 1 dollár Taxi: a repülőtérről a belváros­ba, taxistól függően 1500—2500 peseta, a belvárosból az Expo­szigetre kb. 700—800 peseta. Múzeumok, üzletek: délben és kora délután általában zárva tar­tanak. Vasárnap csak a cukrász­dák, bisztrók vannak nyitva, az Expo területén levő butikok, tal­ponállók, éttermek naponta haj­nali háromig várják a vendége­ket. Olcsóbb szállodák: Hotel El Paraiso, Gravina 27, tel.: 00 34 5/421 79 19 Hotel Európa, Jimios 7, tel.: 00 34 5/421 43 05 Hotel Zaida, San Roque, tel.: 00 31 5/421 11 38 IRÁNY SEVILLA BENZINÁRAK EURÓPÁBAN Ország Oktán Ár Oktán Ár Dízel Dev. Ausztria 91 om 9,34 98 10,82 7,80 ATS 7,74 10,82 8,00 95 om 9,74 9,84 Belgium 92 öm 28,20 98 31,20 23,50 BFR 95 om 28,50 98 om 28,20 Bulgária 86 0,70 88 0,75 0,50 USD 95 om 0,75 96 0,80 talon Magyarország 92 66,00 98 69,00 42,00 HUF 95 om 67,00 Dánia 92 om 5,24 98 6,06 4,40 DKK 92 om 5,32 98 om 5,60 Finnország 95 om 3,98 98 4,35 3,27 FIM 98 om 4,31 Franciaország 95 om 5,10 98 5,26 3,49 FRF 98 om 5,02 Görögország 92 139,50 98 143,50 100,40 GRD 95 om 129,80 Hollandia 95 om 1,87­98 om 1,91­1,17­NLG 1,93 1,97 1,23 98 2,03­2.09 Horvátország 86 67,00 98 72,00 48,00­HRD 95 om 68,00 51,00 Lengyelország 85 6100,00 94 6500,00 4500,00­PLZ 91 om 8500,00 98 6800,00 4700 Luxemburg 95 om 20,40 98 23,40 16,30 LFR 98 om 21,00 Nagy-Britannia 95 om 0,439 98 0,475 0,453 GBP Németország 91 om 1,29­98 1,47 1,01­DEM 1,41 1,59 1,13 95 om 1,34­98 om 1,40­1,46 1,52 Norvégi 95 om 6,98 98 7,78 3,15 NDK 98 om 7,28 Olaszország 95 om 1450,00 98 1495,00 1115,00 ITL Oroszország 76 0,54 96 0,72 0,54 USD (FÁK) 83 0,72 talon Portugália 85 144,00 98 148,00 100,00 PTE 95 om 138,00 Románia 90 130,00 98 130,00 90,00 ROL 95 om 130,00 Spanyolország 92 90,00 97 94,00 72,00 ESP 95 om 92,00 Svájc 95 om 0,93­98 om 0,98­1,02­CHF 1,07 1,10 1,13 95 1,01­1,15 Svédország 96 5,40 98 6,58 5,00 SEK 96 om 5,17 98 om 5,54 Törökország 91 3852,00 96 4388,00 3096,00 TRL Jelmagyarázat: om = ólommentes (N) UTAZÁSI KEDVEZMÉNYEK FIATALOKNAK ÉS IDŐSEBBEKNEK A RES (Rail Europe Senior) igazolványt hatvan évnél idősebb nyugdíjasok válthatják ki. Az igazolvány alapján, melynek érvé­nyessége egy év, a társasutak vonalaira kedvezményes menetjegy igényelhető. A kedvezmény 25-től 50 százalék. Az igazol­vány ára 15 ECU, tehát 570 korona. Tájé­koztatást a Čedok és a CKM utazási irodák nyújtanak. Az EURODOMINO kártyát életkortól függet-' lenül bárki kiválthatja. Azért előnyös, mert ki­váltója öt napon keresztül kedvezményesen utazhat vasúton egyes országok területén. A kártya a kiváltás időpontjától számítva har­minc napig érvényes. Az INTER-RAIL nemzetközi ifjúsági vasúti, illetve utazási bérlettel kedvezményesen utazhatnak az európai országokban, Albániát és a volt Szovjetuniót kivéve. Kedvezményt nyújt továbbá a tengeri kompjáratokra és egyes magánvasutakra is. Kiváltható érvé­nyes útlevéllel 26 éves korig a CKM utazási irodákban. Ára 8306 korona. Igénybevételé­nek napjától számítva 30 napig érvényes. Az EUROTRAIN koronáért megváltható má­sodosztályú menetjegy. Érvényes az indulás­tól számított két hónapig. Előnye, hogy az adott útvonalon (előzetes jelzés mellett) az út korlátlan esetben megszakítható. Kiváltható érvényes útlevéllel 26 éves korig. Londonba látogatók a CKM-ben kiválthat­ják a LONDON VISITOR TRAVEL CARD-ot, amely voltaképpen városi tömegközlekedési eszközökre szóló bérlet. A benne található kuponokért jutányos áron lehet belépőjegyet venni néhány múzeumba. Az Egyesült Államokban és Kanadában a GREYHOUND bérlettel az azonos nevű társa­ság autóbuszjáratain lehet utazni. Váltható 15 vagy 30 napos bérlet. Az AMSTERODAM — MUSEUMBOOT­GARD egynapos menetjegy amszterdami ha­jójáratokra. Ingyenes belépőjegyként is szol­gál három múzeumba. A PARIS — INTER—MUSÉES egy, három és ötnapos bérlet, amellyel Párizs és Versail­les 63 múzeumába lehet bejutni. Szintén csak a CKM-ben vásárolható meg. Az ISIC útiokmány vasúti kedvezményre, diákszállások igénybevételére, kedvezmé­nyes múzeumjegy, hajójegy, síbérlet váltásá­ra jogosítja a nappali tagozatos közép- és fő­iskolásokat. Ára 60 korona. Kiváltáskor fel kell mutatni a tanulókönyvet. Az IYHF igazolvány birtokában kedvezmé­nyes szállást lehet igénybe venni a nemzet­közi ifjúsági vendégházakban. Az igazolvány egy évig érvényes. Ára 26 éves korig 100 korona, idősebbeknek 120 korona. Az oldalt összeállítottá GAGY OR AÜZ

Next

/
Thumbnails
Contents