Új Szó, 1992. május (45. évfolyam, 103-126. szám)

1992-05-14 / 112. szám, csütörtök

1992. MÁJUS 14. HAZAI KÖRKÉP 4 APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNTŐ KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT (AUTONÓMIA) (RÉSZLET A MAGYAR POLGÁRI PÁRT „GAZDAG KISEBBSÉ­GET" CÍMŰ NEMZETI KISEBBSÉGI PROGRAMJÁBÓL - NEMZETI KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT CÍMŰ RÉSZ) • 1992. május 14­én ünnepli 70. szüle­| * tésnapját 1 ' Tóth Lajos ^h^te Pozbán. E szép ünnep alkal­• llHi mából szívből kö­szöntik, s jó egész­séget és erőt kl­" vánnak: ' felesége, fia, leánya, menye, veje, unokái: Zsanettka, Adrika, Tomika és Janika. Ú-1373 MEGIMLFKK-Ĺ:; • Szomorú az otthonunk, ahonnan örök­re eltávozott az, akit szerettünk. Fájó szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk a drága férjre, édesapára, nagyapára, Szekeres Ferencre, akit a kegyetlen halál 63. életévében ragadott ki családja koréból. Akik ismer­ték és szerették, emlékezzenek rá ezen a számunkra oly szomorú első évfordu­lón. Emlékét, szeretetét örökké őrizzük: szerető felesége, két lánya, veje és öt unokája. Ú-1427 • Lezárult a szeme, megállt a szívveré­se. Meg kellett hal­nia, pedig élni szere­tett volna. 1992. má­jus 14-én múlt el öt év azóta, hogy 30­éves korában örökre eltávozott családja köréből Tóbiás Sándor (Nagykapos). Emlékét szívében őrzi: felesége: Sárika, árvái: Sanyika, Atti­la,Erika, valamint szülei. Ú-1434 ADÁSVÉTEL • Olcsón eladó FIAT UNO DS, 6 éves, 120 000 km, 4,5 liter, központi zár, színe­zett üveg, 5 ajtó, kitúnő állapotban Tel: 0819/983 29 Ú-1416 • Eladó nagyméretű háromszobás szö­vetkezeti lakás Érsekújváron, közel a vá­rosközponthoz. Tel. 07/370-1834 (mgr. Vargová) Ú-1464 • Eladó: Rubinova, Granova, Vitrina pap­rikapalánta Komáromban. Tel: 0819/28­40 Ú-1480 • Eladó PCR, Andrea, Eva és Rubin paprikapalánta. Cím: Čakany 24, tel.: 0708/935 91, vagy Štvrtok na Ostrove 82. Ú-1479 mm • Felvállalom személyek védelmét és kü­lönböző létesítmények őrzését, közvetí­tők útján is. Tel: 07/817 545 Ú-1397 KÜLFÖLDI CÉG ÜGYES MUNKATÁRSAKAT KERES. * Tájékoztatás május 14-én 17.30 órától Paton (Patince), a Mäsopriemysel üdülőjében, Komárom mellett P. 0. BOX 18, 852 99 BRATISLAVA Ú-1462 I. Csehszlovákia egész története bizonyítja, hogy a nemzeti kisebbsé­gi kérdés egyike azoknak a fájó pontoknak, melyre a demokratikus intézményrendszer segítségével gyógyírt kell találni. A demokrácia a többség hatalmát jelenti, de a modern demokráciában érvényesülniük kell a kisebbségek jogainak is. A többség hatalma és a kisebbség joga - ez a modem demokrácia legfőbb jellemzője. Nem lehet szabad az a társada­lom, mely embereket, embercsopor­tokat kirekeszt soraiból és másod­rangú lényekként kezeli őket, a lehe­tőségét sem teremtve meg annak, hogy kultúrájukat, közösségi életü­ket maguk alakítsák és elképzelése­ik szerint formálják. (...) Jogaink nem azért vannak, mert azokat mások adják, hanem mert létezünk. De jog csak ott van, ahol a joggal élni tudnak, ahol jogot for­máló polgárok vannak. ­A csehszlovákiai magyarság és a többi kisebbség nagyon sok kese­rű tapasztalatot szerzett az elmúlt évtizedekben. Ám egyre világosabb, hogy nem a kisemmizettség hamis és tehetetlenségre kárhoztató érzé­sét kell magunkban táplálni, hanem azt a tudatot, hogy képesek vagyunk sorsunk alakítására. Ahhoz, hogy beleszólhassunk a sorsunkat meg­határozó döntésekbe, jelen kell len­nünk mindenütt, ahol rólunk dönte­nek. Ha nem élünk lehetőségeinkkel és elutasítjuk a bennünket érintő ügyek intézésében való részvételt, akkor csak a siránkozás marad, hogy már' megint mások döntöttek rólunk, nélkülünk. Pontosan látnunk kell, melyek azok a politikai erők, amelyek a de­mokráciát, a kisebbségi jogokat nem kufárok módján kezelik, hanem elvi szinten viszonyulnak hozzá. Akik tudják, hogy egy pluralista társada­lomban mindenki mindenkor kisebb­ségben van. S ha valaki csak ezért nem veszi figyelembe más jogait, mert az kisebb nála, ő maga is nagyon gyorsan hasonló helyzetbe kerülhet. Határozottan visszautasítjuk azt az egyre inkább teret hódító nézetet, hogy a kisebbségeknek és a cseh­szlovákiai magyarságnak a kommu­nizmus ideje alatt több joga volt, mint ma van. A magyarságnak 45 év után újra vannak politikai szerveze­tei, lehetősége van kultúrája szabad fejlesztésére, gazdasági alapjainak kialakítására. Ez a lehetőség immár megadatott azoknak a kisebbségek­nek is, amelyek létezéséről a volt állampárt tudomást venni sem volt hajlandó. Ha akad olyan politikai erő, amely a kommunista rendszer látszatjogait többre értékeli ennél, csak tehetetlenségéről tesz tanúbi­zonyságot. Csak azt mondja ki, hogy képtelen a csehszlovákiai kisebbsé­gek érdekeinek és jogainak érvé­nyesítésére. Ugyanakkor tény, hogy a rendszerváltás óta újonnan létre­jött, illetve megújhodott szerveződé­sek mindeddig nincsenek megfelelő alkupozícióban az államhatalommal szemben. Ennek eléréséhez egy komplex, a kisebbségi lét minden területét érintő fejlesztési program szükséges. A saját lábunkon kell állni és bebi­zonyítani, hogy felkészültek va­gyunk, képesek saját ügyeink inté­zésére. Érett politizálásra van szük­ség, átgondolt stratégiára, toleranci­ára és elszántságra. Ki tenné meg ezt, ha nem mi magunk? A Magyar Polgári Párt erre a feladatra vállal­kozik. A magyarság és a többi nemzeti kisebbség problémáira nem lehet egyetlen és végső megoldást találni. Az ilyen egyetlen és végső megol­dásokban már volt részünk a múlt­ban. A nemzeti kisebbségek gazda­sági, kulturális, iskolaügyi helyzetét, jogainak biztosítását komplex mó­don kell megközelíteni és így töre­kedni a megoldásukra. A csehszlovákiai fejlődés az eddi­giek során nem kedvezett a kisebb­ségi önkormányzatnak. Nem alakult ki a hagyománya, normái és helye az államszerkezetben. Feltételezhe­tő, hogy a jövőben is csak nagyon nehezen lehet majd ennek elemeit bevinni a jogalkotásba és az állam szerkezetébe. Éppen ezért nem csupán egy, kizárólagos modellben kell gondolkoznunk, hanem olyan rendszerben, amely elemeinek együttes hatása hozhatja meg azt az eredményt, amit egy egységes ki­sebbségi önkormányzati modell mű­ködésétől remélnénk. Olyan adott­ság ez, melyet az önkormányzatról gondolkozva szem előtt kell tarta­nunk, hogy ne megalapozatlan áb­rándképekről gondolkozzunk, ha­nem olyan intézményekről, melyek meg is valósíthatóak és hatékonyan működtethetőek. A kisebbségi önkormányzati rendszer létrehozásának feltételei: - Csehszlovákia, mint szövetségi állam fenntartása; -a föderalizmus elvének érvé­nyesülése jelenthet csak garanciát arra nézve, hogy az illetékességi körök az egyes államigazgatási és önkormányzati-döntéshozói szintek között megosztódjanak, és hogy a kisebbségek létezéséhez elen­gedhetetlen közhatalmi jogosítvá­nyok egy önkormányzati testülethez kerüljenek; - annak az akaratnak a kinyilvá­nítása, hogy a kisebbség döntő há­nyada élni kíván az önkormányzat lehetőségével és ezt politikailag ér­vényesíteni is kívánja; - olyan fejlett politikai kultúra léte, mely garantálni tudja, hogy az ön­kormányzati rendszer nem a bezár­kózást, a kisebbségi rezervátumlét kialakulását szolgálja, hanem a rea­gáló- és fogadóképesség növelését, a társadalmi, gazdasági és politikai nyitottság megsokszorozódását, a gazdasági és társadalmi integráció elősegítését. A kisebbségek megerősödésé­nek intézményes kereteiről az Új Szó szombati számában fejtjük ki véleményünket. Hogyan politizáljon a magyar? Az önálló szlovák állam létrehozá­sára törekvő pártok legerősebbike egészen átlátszóan az itteni magyar­ság döntéshozatalból való kiiktatásá­ra törekszik. Ezt nem jogszabállyal igyekszik elérni, mert ígydemokrácia­-ellenessége túlságosan nyilvánvaló lenne. Ennél sokkal körmönfontabb módszereket alkalmaz: Például az ígérgetés módszerét. Kilátásba he­lyezi számunkra az autonómiát. Auto­nómiát-majd... Cserébe „mindösz­sze" annyit igényel, hogy ne avatkoz­zunk be Szlovákia leglényegesebb ügyeinek intézésébe. Ne avatkozza­nak be képviselőink abba, hogy kö­zös állam legyen-e vagy önálló szlo­vák állam, és egy népszavazás ese­tén is maradjunk háttérben, mond­ván, hogy az államjogi elrendezés Szlovákiában csak a szlovák nemze­tiségűek ügye. Aki ezt a felfogást akár csak egy másodpercre is elfogadja, az volta­képpen önként lemond arról, hogy egyenrangú állampolgára legyen en­nek az országnak. A nacionalista pártok azért akar­nak bennünket, magyarokat kiiktatni a döntéshozatalból, mert parlamenti képviseletünk, illetve népszavazás esetén szavazataink valóban a mér­leg nyelvét jelenthetik. Előállhat olyan helyzet, hogy a mi magatartásunk dönti el, fennmarad-e Csehszlovákia vagy sem. Amit igy is kifejezhetünk: rajtunk múlik, nem válnak-e nálunk is ellenőrizhetetlenül zűrzavarossá a nemzetiségi viszonyok. De ezt így is mondhatjuk: állhatatos magatartá­sunktól is függ, nem következik-e be hazánkban az, ami Jugoszláviában bekövetkezett. Már csak e felelősség miatt sem szabad feladnunk sem önként, sem ígérgetések hatására az ország leg­lényegesebb ügyeibe való beleszólás jogát. Érdekeink ezt követelik. Azért vállaltam a MAGYAR POL­GÁRI PÁRT színeiben a képviselője­löltséget, mertez a párt volt az, amely a parlamentben az összes magyar politikai erő közül a legkövetkezete­sebben híve volt a népszavazási tör­vény elfogadásának. Ez azt is jelenti, hogy azokkal a demokratikus szlovák és cseh erőkkel szövetkeztek, ame­lyek nem akarják, hogy a politikusok a nép feje fölött döntsenek a leglé­nyegesebb kérdésekről. Kétségtelen, hogy Csehszlovákia fennmaradásá­nak kérdése a legesleglényegesebb. Azért vállaltam a MAGYAR POL­GÁRI PÁRT színeiben a képviselője­löltséget, mert láttam, vezetői és ro­konszenvezői azon a nyomvonalon haladtak, amelyen minden szlovákiai magyar pártnak és mozgalomnak ha­ladnia kellene. Ami azt jelenti, hogy felfedezték: a szlovák nemzet nem egységes a magyarsághoz fűződő viszonyban. Kétségtelen, hogy van­nak ordas nacionalisták, akikkel nem lehet szót értenünk. De mind a politi­kusok között, mind a lakosság köré­ben jelentós a részaránya azoknak, akik természetesnek veszik, hogy a szomszédjuk más nyelven beszél. A MAGYAR POLGÁRI PÁRT ezekkel tart. E tényekből kiindulva érdemes csak politizálni. A parlamentben tör­vényhozó munkára megbízást kapott magyarnak is, de azoknak is, akik szavazatuk leadásával foglalnak ál­lást a leglényegesebb kérdésekben. Aki egyetért velém abban, hogy bűn lenne szlovákiai magyar segédlettel kiiktatni a 600 ezer szlovákiai ma­gyart a bennünket közvetlenül érintő döntések meghozatalából, aki érde­keinket felismerve híve Csehszlová­kia fennmaradásának, aki e sarkala­tos kérdésben nem tartja megenged­hetőnek a szlovákiai magyarság sor­sának kockáztatását az Szavazzon a 40-es listára! Szavazzon a MAGYAR POLGÁRI PÁRTRA! TÓTH MIHÁLY, a Magyar Polgári Párt képviselőjelöltje (politikai hirdetés) Olcsón akar építkezni? Jól akar építkezni? ezt lehetővé teszi Önnek a '92 nemzetközi építőipari vásáron. Látogasson el a pozsonyi Művelődési és Pihenőpark K pavilonjába! ÉRDEKLŐDNI LEHET: O Ľahké stavebné hmoty á. v., áruértékesítési osztály, Bratislava, Magnetová 11, tel.: 07/634 93 O Pórobetón Šaštín Stráže, áruértékesítési osztály, tel.: 0802 92/305, 306 O Pórobetón Bratislava, áruértékesítési osztály, tel.: 07/291 520 O Pórobetón Dolná Streda, áruértékesítési osztály, tel.: 0707 92/4827 ÚP-743 if V Kicsiny falum, ott születtem én, A 3 + 2 együttes Dunaszerdahelyen 1992. május 15. (péntek) 20 óra sportcsarnok Nincs ott gyertya, nincs ott lámpafény. PRIUS ART-produkció! ÚP-879/1 ^ ľ Jj

Next

/
Thumbnails
Contents