Új Szó, 1992. május (45. évfolyam, 103-126. szám)

1992-05-13 / 111. szám, szerda

13 . ÚJS ZÓÄ SPORT 1992. MÁJUS 14. HÁROM HÓNAP ALATT KÉT BRONZÉRMET SZERZETT A CSEHSZLOVÁK HOKIVÁLOGATQTT LEHETETT VOLNA JOBB IS... Egy évvel ezelőtt, a finnországi világbajnokságon kriti­kán alul szerepelt a csehszlovák jégkorong-válogatott, s a megalázó, szégyenteljes hatodik helyen végzett. Ezután a váratlan fiaskó után természetesen mennie kellett a két edzőnek, Stanislav Neveselýnek és Josef Hprešovskýnak. A szövetségben hónapokig káosz ural­kodott, egy-két befolyásos vezér döntött létfontosságú dolgokról. A nyáron valamelyest konszolidálódott a hely­zet, új, sokkal fiatalabb emberek kerültek a Csehszlovák Jégkorong Szövet­ségbe. Hosszas vita után az illetékesek úgy döntöttek, Ivan Hlinka lesz az új tréner, segítője pedig Jaroslav Walter, aki nemigen szól(t) bele a dol­gokba ... „Sokat gondolkodtam az aján­laton, aztán - egyesek csodálko­zására - mégis elvállaltam. Egy mélyponton levő együttest átven­ni nem kis merészség volt. A Ka­nada Kupát követően jó páran a fejemet követelték. Ekkor azt mondtam, ha az olimpián is lesze­repelünk, nincs tovább, lemon-. dok! És Albertville-ben elindul­tunk a lejtőn felfelé: nagy megle­petésre, a világbajnok svédeket kiverve a négy közé jutottunk, és a harmadik helyet harcoltuk ki. A vb-n is az elődöntőbe jutást tűztük ki célul..." Minden különösebb feltűnés nél­kül készült az 56. világbajnokságra a csehszlovák gárda. Ivan Hlinka azt ígérte, az olimpián részt vett koron­gozók zöme ott lesz a prágai és a pozsonyi vb-meccseken. A tréner megtartotta szavát, csupán Dragan, Šlégr, Hoŕava és Ťoupal maradt ki a keretből. No meg egy-két tenge­rentúlon profiskodó játékos, akik kö­zül egyesek lemondták (P. Šťastný, Hašek) a válogatottságot, mások pedig megsérültek az NHL hajrájá­ban, illetve csapatuk bejutott a Stan­ley Kupa 2. fordulójába (Ružička, Jágr, Kučera, P. Svoboda). Pös­tyénben a svédek elleni 3:0-ás győ­zelem bizakodásra adott okot, mind a szakvezetés, mind pedig a hokira­jongók népes tábora eredményes vb-szereplést várt Rósolóktól. Könnyen jutott a play off-sorozat­ba a Hlinka-legénység. Az oroszo­kat (2:4) kivéve valamennyi ellenfe­lét legyőzte a körmérkőzéses soro­zatban: Norvégia 6:1, Franciaország 3:0 (Pozsonyban); Kanada 5:2, Svájc 2:0 (Prágában). Főleg a ten­gerentúliak ellen játszott jól; igaz, Dave King edző mostani együttese az utóbbi idők leggyengébb kanadai válogatottja volt. Ezt bizonyítja az is, hogy már a negyeddöntőben cso­magolhatott. A csehszlovákok a nyolc között a szerény képességű amerikaiakat ütötték ki (8:1), és az ötkarikás játékokhoz hasonlóan az elődöntőbe kerültek. Ivan Hlinka: „Ügy alakultak a dolgok, hogy akár aranyérmesek is lehetünk, hiszen az albertville-i torna két legjobbja, az oroszok, valamint a kanadaiak már kiestek..."-nyi­latkozta a play off második fordu­lója előtt. Két harmadon át jól játszottak a csehszlovákok a finnek elleni elő­döntőn. Az utolsó 20 percben azon­ban érthetetlenül beálltak védekez­ni, tartották egygólos előnyüket. Ez a veszélyes taktika a hajrában cső­döt mondott! A házigazdáknak csupán két perc hiányzott a dön­tőbe jutáshoz... Švehla és Pro­cházka könnyelműségéért nagy árat kellett fizetni! Az előbbi érthe­tetlenül a kispadra ütötte a korongot, majd csere (ezt jelezték Libáék Hlin­kának, ám az edző nem változta­tott?!) helyett ugyanazok várták - fi­gyelmetlenül - a bedobást. A me­zőny egyik legjobbja, Procházka megfeledkezett Laukkanenröl... Az újságírók szavazatai alapján Petr Hrbek (felvételünkön) - František Musillal együtt - bekerült az ALL STARS A-csapatába. A B­együttes tagja lett Petr Briza, Róbert Šveh­la, Leo Gudas és Tomáš Jetinek. A Nem­zetközi Jégkorong Szövetség vezérkara szerint Róbert Švehla volt a vb legjobb hátvédje (a másik két díjazott: Söderström - kapus; Sundin - csatár) Alaposan megzavarta ez a durva védelmi hiba a házigazdákat, a hosszabbításban, de főleg a bün­tető lövéseknél voltak bizonytala­nok, idegesek. „Karnyújtásnyira voltunk a finálétól. Nagyon-na­gyon bosszant, hogy így történt; mindannyiunkat eléggé megvisel­tek az események. A második gó­lért sem Švehlát, sem Procházkát nem hibáztatom. Rajtuk kívül még három mezőnyjátékos jégen volt..." - mondta a dühös cseh­szlovák tréner. A 3. helyért amolyan muszájgyő­zelmet aratott a csehszlovák váloga­tott. Nem kellett teljes erőbedobással ko­rongoznia, hiszen a svájciak nem tanú­sítottak különösebb ellenállást (5:2). A bronzérmet feltét­lenül megérdemelte a hazai csapat, sőt, ha jobban odafigyel, előkelőbb helyen végezhetett volna. Mindent összevet­ve: a finnországi vb­kudarcot követően nem lebecsülendő az 56. világbajnok­ságon kiharcolt bronzérem. És még valami! Csak Ivan Hlinka edző legény­sége tudott két ér­met szerezni az öt­karikás játékokon és a világbajnoksá­gon. Ez, mindeneset­re sikernek számít. Azonban nagy hiba lenne, ha a szakve­zetés a szőnyeg alá söpörné a problé­mákat, s nem mutat­na rá a hiányossá­gokra. Reméljük, a múlt hibái, tévedé­sei nem ismétlődnek meg! ZSIGÁRDI LÁSZLÓ HA SOMORJA, AKKOR DUNA KUPA (Munkatársunktól) - Szlovákia egyik legnevesebb lóversenyét, a Duna Kupa nemzetközi viadalt, immár 24-szer tartják Somorján. A május 16-17-én sorra ke­rülő seregszemle előtt a rendezők tájé­koztattak az előkészületekről. Alaposan megváltozott gazdasági helyzetben zajlik majd a rendezvény; a helyi fajnemesitő állomás bekerül a privatizáció második hullámába, most mintegy átmeneti álla­potban van. A „szokásos" anyagi gondok ellenére versenylovaik Prágában, Varsó­ban és Budapesten is öregbítik nevüket, valamint a nyugati érdeklődés sem elha­nyagolható „táltosaik" iránt. Ezek után lássuk a szombati és a va­sárnapi viadalt. A helyi Dynamo Testne­velési Egyesület összesen 60 résztvevő­vel számol, ebből 54 a csehszlovák - a hazai mezőny színe-java jelezte indu­lását -, valamint hat magyarországi a Honvéd szakosztályból. A lengyel és az osztrák részvétel még nem bizonyos. A részletes műsor - szombat, 14.00: díjugratás (120 és 130 cm-es akadályok­kal, 59 résztvevő; utána Jaromír Pribyl­emlékverseny (130, cm), 57 résztvevő. Vasárnap, 10.00: Jozef Koštál-emlékver­seny (130 cm), 48 induló; 14.00: Duna Kupa (140 cm), 20 induló; végül váltóver­seny, 24 résztvevő. (só) MEGSZAKAD AZ OLASZOK SOROZATA? Ma este 20 órakor Amszterdamban kerül sor a labdarúgó UEFA Kupa fináléjá­nak visszavágójára. Az első találkozón Torinóban 2:2-es döntetlen eredmény született. A szakemberek az idei kupasorozatban a még veretlen Ajaxot tartják a mérkőzés favoritjának. Azonban az itáliai tábor is bizakodó hangulatban várja az összecsapást, hiszen az utóbbi három kiírásban mindig olasz siker született. Az Ajax kulcsemberei: Winter, a kapus Menzo, Blind, Silooy, Bergkamp. A hol­landok a 70-es évek elején háromszor nyerték el a BEK-et, 1987-ben pedig KEK-győzelmet aratott a gárda. Már csak az UEFA Kupa hiányzik a dicsőséglistá­jukról. Ellenfelük az AC Torino még soha­sem játszott európai kupadöntőt. A jelen­legi együttes ászai az idegenlégiósok: a spanyol Martin Vasquez, a belga-olasz Scifo, és a brazil Casagrande. Mellettük a kapuvédő Marchegiani és a legna­gyobb olasz tehetségek egyike Lentini tartozik a legjobbak közé. Út a döntőig - Ajax: Orebro 3:0 és Erfurt 2:1 és 3:0, Osasuna 1:0 és Gent 0:0 és 3:0, Genoa 3:2 és 1:1. AC Torino: Reykjavik 6:1 és 2:0, Boavista0:2 és 3:0, AEK Athén 2:2 és 1:0, Koppenhá­ga 1903 2:0 és 1:0, Real Madrid 1:2 és 2:0. A valószínű összeállítások: - AJAX: Menzo - Blind, de Boer, Silooy, Jonk - Winter, Schip, Kreek - Pettersson, Bergkamp, Roy. TORINO: Marchegiani - Sordo, Mussi, Bresciani, Policano - Cravero, Fusi, Scifo, Martin Vasquez - Casagrande, Lentinl. A találkozót a ju­goszláv Zorán Petrovics vezeti, (szabó) SPORTHÍRADÓ AZ I. LABDARÚGÓLIGA 26. FORDULÓJA UTÁN GONDBAN A LISTAVEZETŐ • A NÉMET Augustin nyerte a ke­rékpáros Békeverseny 3. szakaszát, megelőzve honfitársát Zabéit és a hol­land Appeldornot. Az összetettben: 1. Zabéi, 2. Augustin és Anastasia (olasz). • RÓMÁBAN megkezdődött a férfi nemzetközi tenisztorna (az összdíjazás 1,4 millió dollár. Az érdekesebb eredmé­nyek: Courier - Muster 7:6, 6:4, Lendl - Arrese 6:1, 6:4, Steeb - Krajicek 6:4, 5:7, 6:2, Ferreira - Kulti 6:2, 6:7, 7:6. - A JÉGKORONG NHL play off-so­rozatának 2. fordulójában: New York Rangers - Pittsburgh 2:3 (az állás 2:3). • VILNIUSBAN kisorsolták a nöi kézi­labda vb-selejtező csoportjait. A-csoport: Csehszlovákia, Bulgária, Franciaország, Olaszország, Litvánia, Japán. B-csoport: Magyarország, Svédország, Hollandia, Koreai NDK, Spanyolország, Tajvan. • NIKÓZIABAN befejeződtek az ifjú­sági labdarúgó Eb (a felső korhatár 16 év) csoportküzdelmei. Az elődöntőben Olaszország - Németország és Spa­nyolország - Portugália összecsapás­ra kerül sor. • A HARMADIK fordulóval folytató­dott Münchenben a nemzetközi férfi sakk­torna. Gelfand - Hertneck 0,5:0,5, Hübner - Lobron 0:1, Speelman - Hansen 0,5:0,5. Az élmezőny: 1. Gelfand 2,5, 2-4. Hertneck, Gurewitsch és Lutz egy­aránt 2-2 ponttal. • CSAK a harmadik helyen végzett a kanadai Ben Johnson a Port of Spain­ban megrendezett atlétikai viadalon a férfi 100 méteres síkfutásban: 1. Imoh (nigériai) 10,22, 2. Stewart (jamaicai) 10,24, 3. Johnson 10,43. Inkább bonyoló­dik, mint tisztázó­dik a helyzet a baj­nokságban, pedig már csak négy for­duló van hátra. Két csapat küzd a baj­noki címért, hét (!) a kiesés ellen, az utolsó Trnava és a 10. Dukla között mindössze két pont a különbség, sza­porodnak a panaszok a bírákra. így szokott ez már lenni a hajrában. Sok szó esik a Slovan - Inter ranga­dóról. No nem a színvonal a téma, hanem Ulrich játékvezető. Az egyáltalán nem durva, nem hajtós és nem küzdelmes meccsen a bíró kilenc sárga és hét piros lapot mutatott fel. Ezzel tönkre­tette a futballt. Vagy mégsem? Az első félidő ugyanis unalmas, egyhangú, pontatlan, gól nélküli játékot hozott és Ulrich talán félt, hogy a csapatok for­dulás után még ezt a nívót is alulmúl­ják, így hát kezébe vette a karmesteri pálcát. És nem is akárhogyan kezdte „színezni" a mérkőzést, ítéletei tragiko­mikus izgalmak forrásai 'lettek. A gólok sem maradtak el. Csak a bíró józan ítélőképessége. A Slovan rosszul és erőtlenül futballozott. Nem újdonság. Tavasszal játékosságban nem tudja hozni őszi formáját, és gondok is akad­nak a klubon belül. Galis edző az újságírókat kérte a találkozó utáni saj­tóértekezleten, segítsenek megoldani két játékos lakásgondját. Pecko például azért nem vállalta a játékot, mert egész éjjel sírt a csemetéje, nem tudott aludni, fáradt és bágyadt volt. Gloneknak is hasonló problémái vannak. Nem elkép­zelhetetlen hát, akad majd gondja a Slovannak, hogyan tartsa meg az első helyét. Mert még megy a Slavia és a Cheb pályájára. Ha kétszer kikap, ott van a sarkában a Sparta, melynek lab­darúgói állítólag már kipihenték a ku­pafáradalmakat, és ismét szuverénül játszanak. Legalább is ezt igazolták Besztercebányán. A bajnoki címet egy­forma pontszám esetén az egymás el­leni meccs dönti el. Akár 7:7 is lehetett volna a Bohe­mians-DAC mérkőzés, annyira gond­talanul és nagy hibaszázalékkal véde­keztek a csapatok. Hogy ne legyen so­káig 0:0, arról Mareé játékvezető gondos­kodott: Pintér vétlen kezezésért igencsak határozottan ítélt bünetőt. Hiába no, Prá­ga nem Dunaszerdahely. A vendégek rászolgáltak volna a döntetlenre, de 2:2 után óriási helyzeteket hagytak ki. A ha­zaiak viszont nem... Hosszú idő után a Dukla is a kieső­zónába került, és a klubvezetés elbo­csátotta Michal Jelinek edzőt. Ö a hete­dik vezető edző, aki a bajnokság folya­mán megvált csapatától. A korábbi távo­zók: Kotrba (Č. Budéjovice), Szikora (DAC), Šmarda (Cheb), Sommer (Vítko­vice), Adamec (B. Bystrica), Hloušek A FORDULÓ MÉRLEGE: hazaiak - vendégek 5-1-2-16:12. Nézők: 45 000; legtöbben, 15 000-en a Slo­van - Inter meccsen, legkevesebben a Dukla - Ostrava találkozón (1300). Kiállítások: Dvirnyik (Inter), Šmelko (Inter), Janšta (Dukla), összesen 43! Sárga lap: 32. A góllista - 23 gólos (ebből 12 büntetőből): Dubovský (Slovan), 15 gólos (0): Kuka (Slavia), 13 gólos (3): Nečas (Ostrava). A 27. FORDULÓ MŰSORA - má­jus 17., vasárnap, 18.00: DAC - B. BYSTRICA (Jv.: Krondl), VÍT­KOVICE - DUKLA (Marko), CHEB - Č. BUDÉJOVICE (Krchňák), TRNAVA - HRADEC (Zvonič), IN­TER - BOHEMIANS (Gonda), PRE­ŠOV -, OSTRAVA (Maurer). 19.00: SLAVIA - SLOVAN (Bohunék). Má­jus 18., héttő, 17.00: SPARTA - OLOMOUC (Mádl). (Bohemians). A kiesőjelöltek hátralevő mérkőzései - DUKLA: Vítkovice (i), Pre­šov (o), Č. Budéjovice (i), Sparta (o). VÍTKOVICE: Dukla (o), Č. Budéjovice (i), Hradec (o), Slovan (i). B. BYSTRI­CA: DAC (i), Inter (o), Slavia (i), Trnava (0). CHEB: Č. BUDÉJOVICE (o), Hradec (1), Slovan (o), Bohemians (i). HRA­DEC: Trnava (i), Cheb (o), Vítkovice (i), Č. Budéjovice. (o). Č. BUDÉJOVICE: Cheb (i), Vítkovice (o), Dukla (o), Hra­dec (i). TRNAVA: Hradec (o), Slovan (i), Bohemians (o), B. Bystrica (i). (tv) SKUHRAVÝ: 35 MILLIÓ! Bernard Tapie, az Olympique Mar­seille labdarúgócsapatának elnöke akár 35 millió márkát ie hajlandó áldozni az FC Genoa és a csehszlovák válogatott csatá­ráért, TOMÁŠ SKUHRAVÝÉRT. Az eddi­gi gólgyáros, Jean-Pierre Papin júliustól az AC Milan együttesét erősíti és Tapie igyekszik megtalálni méltó utódját. Skuh­ravý az 1990-es itáliai világbajnokságon hívta fel magára a figyelmet és közvetle­nül a Mondiale után 5 millió márkáért került jelenlegi csapatához. Tehát két év alatt hétszeresére nőtt a játékos értéke! SZLOVÁK LABDARÚGÓ KUPA Ma 17 órakor Alsókubinban rendezik a Szlovák Labdarúgó Kupa döntőjét. A fi­náléba - meglepetésre - a Tatran Prešov és a második vonalban szereplő Lokomo­tíva Košice csapata jutott. Az előbbi együttes az elődöntőben a Slovant, míg az utóbbi a DAC-ot búcsúztatta. A korábbi években a kassaiak három alkalommal diadalmaskodtak, a Tatran pedig kétszer szerepelt a döntőben, de mindkétszer alul maradt. A papírforma eperjesi győzelmet ígér. Az összecsapás játékvezetője Gá­doši, és az eddigi gyakorlattól eltérően a Szlovák Televízió csak felvételről ad közvetítést a meccsről (22.20). M0SZT0V0J FURA HÁZASSÁGA Alekszandr Mosztovojt, a Szpartak Moszkva támadó középpályását már hó­napok óta meg akarta szerezni a Benfica együttese. Ám mindez némi nehézségbe ütközött, hiszen már betelt a portugál klub külföldi kontingense. A luzitánok megta­lálták azért a legmegfelelőbb megoldást: megnósítették az orosz futballistát. A bol­dog ara ugyan honfitársnö, ám „félig" portugál. Néhány éve ugyanis Leningrád­ban házasságot kötött egy portugál úri­emberrel, így portugál állampolgárságot szerzett. A hölgy később elvált... Most viszont - a felesége után - e családjogi aktussal Mosztovoj is „félig" portugál lett, így játszhat a Benficában.. (f) SPORTFOGADÁS A ŠPORTKA 19. játékhete I. húzásá­nak nyereményelosztása: I. díj: nincs nyertes, II. dij: 4 nyertes á 287 131 korona, III. dij: 106 nyertes á 21 131 korona, IV. díj: 5869 nyertes á 597 korona, V. díj: 120 854 nyertes á 38 korona. II. húzás: I. dij: nincs nyertes, II. díj: 2 nyertes á 574 256 korona, III. díj: 89 nyertes á 25 200 korona, IV. dij: 5868 nyertes á 588 korona, V. díj: 116 074 nyertes á 40 korona. A SAZKA 19. játékhetének a nyere­ményei a következők: l. díj: 7 nyertes á 35 837 korona, II. díj: 248 nyertes á 1017 korona, III. díj: 3202 nyertes á 104 korona. A MATES 19. játékhetének a nyere­ményei: I. díj: 3 nyertes á 145 719 korona, II. díj: 664 nyertes á 1001 korona, III. díj: 15 671 nyertes á 69 korona. TIPPELŐKNEK LABDARÚGÓ VB-SELEJTEZŐ, május 14.: Finnor­szág - Bulgária 2,6-2,6-2,6. OLASZ LABDARÚGÓ KU­PA-DÖNTŐ (az első meccsen 0:1), má­jus 14. (90 perc után): Parma - Juventus 2,6-2,2-3,0. SVÁJCI FUTBALL-BAJ­NOKSÁG, május 16.: Young Boys - St, Gallen 1,4-3,0-6,0; Grasshoppers - Zürich 1,8-2,6-3,6; Lausanne - Servet­te 2,4-2,6-2,8; Sion - Xamax 1,8-2,6-3,6. NÉMET LABDARÚGÓ BUNDESLIGA I, május 16..: St. Kickers - Bochum 1,6-3,1-4,4; Duisburg - Dortmund 3,9-2,8-1,7; Karlsruhe - Bayern 2,6-2,7-2,5; Bremen - Nürnberg 1.8-2,6-3,7; Rostock - Frankfurt 4,5-3,1-1,6; Düsseldorf - Hamburg 3.9-2,8-1,7; Dresden - Köln 3,4-2,8-2,0; Leverkusen - Stuttgart 2,5-2,7-2,6. ELŐKÉSZÜLETI LABDARÚGÓ-MÉR­KŐZÉSEK, május 17.: Anglia - Brazília 1,8-2,6-3,7; USA - Skócia 2,8-2,8-2,2.

Next

/
Thumbnails
Contents