Új Szó, 1992. május (45. évfolyam, 103-126. szám)

1992-05-07 / 107. szám, csütörtök

1992. MÁJUS 7. ÉRDEKESSÉG 6 j- ** születésnapja előtt néhány OUa hónappal, karácsonyra jött ki Barbara Streisand legújabb CD-je, eddigi legnagyobb slágereivel. Ugyanakkor mutatták be legújabb filmjét, a Hullámok hercegét is. A maga írta és rendezte filmben pszi'choterapeutát játszik, ám a magánéletében analitikusra szorul, legalábbis, ami a'férfiakhoz való viszonyát illeti. A melléfogások világbajnoka lehetne. Olyan ösztönnel tudja kiválasztani a legkevésbé hozzá illőt, hogy az már környezetét is megrázza. A szabálytalan szépség kivételesen erotikus, sikeres, óriási munkabírással rendelkezik, jómódú (90 millió dolláros vagyona van) és olyan intelligens, mint kevesen á hollywoodi sztárok körül. Van érzéke a szépséghez is: villát vásárolt Malibun, egy spanyol stílusú palotát Beverly Hillsben, amit a nagy építész, Frank Lloyd Wright bútoraival rendezett be, luxuslakása van New Yorkban... Olyan asszony, aki mindent elérhet, akinek mindene megvan — az igazi társat kivéve. Hogy lehet ez? Filmpartnere, Walther Matthau szerint „Szörnyeteg". Eliot Gould így indokolta a válástikat: „Túlságosan híres. Megfojt. Egy zsenivel nem lehet együtt élni. Ha olyan szörnyen nézne ki, mint Hitler, akkor is ő lenne a középpontban." Őrült ágycsatákat vívott Warren Beattyvel, majd. megveszett Omar Sharifférí, heves viszonyt folytatott Peter Bogdanovich rendezővel, és arról álmodozott, hogy Pierre Trudeau oldalán kanadai First Lady lesz •— e cél érdekében még franciául is megtanult —, mind-mind múló kapcsolat maradt. Egyik filmje forgatásán olyan jól sikerült a csók partnerével, Ryan O'Neallel, hogy az öltözőben azonnal folytatták. Nem sokkal később azonban ő is elhagyta: „Egyszerűen túl sok nekem." Ezt ő maga is nagyon jól tudja: „Félelmet oltok a férfiakba. De talán jön majd egyszer egy olyan férfi is, aki nem ijed meg a saját árnyékától." Richard Cohen színész egy Miss World karjaiba menekült tőle. Robert Redford inkább visszatért a feleségéhez. B

arbara boldogtalan viszonyainak sora olyan hosszú, mint a Titanic utaslistája. Ennek oka valószínűleg a világhírű színésznő hitvallása: „Véleményem szerint a nők fölényben vannak a férfiakkal szemben." És épp ez az, amit a legtöbb férfi nem szeret. FEB KÍVÁNJUNK-E JŐ ÉTVÁGYAT? Ha illedelmesek akarunk lenni: igen. De ha karcsúk? Hajó az étvágyunk, elkerülhetetlen, hogy túlsúlyunk is legyen? Amerikai dietetikusok, elismert szakácsok, orvosok és más szakemberek szerint erről szó nincs. A közelmúltban Bostonban folytatott többnapos tanácskozásukon arra a következtetésre jutottak, hogy az egészséges táplálkozás — ha nem is éppen gond nélkül — összeegyeztethető az ínyencséggel. Meggyőződésük szerint nincsenek önmagukban jó és rossz ételek, ami fontos, az az egész táplálék összetétele. Bármely étel része lehet az egészséges táplálkozásnak, annak minőségét hosszabb szakaszon, minimum egyhetes lebontásban kell megítélni. Ami a legfontosabb, az a mérsékletesség, sokszínűség, egyensúly és választék. Az ésszerű testsúly érdekében kevés zsírt és cholesterolt, ellenben sok zöldséget, gyümölcsöt és rostos ételt kell fogyasztani. Nem tiltott a só, a cukor és az alkohol sem, de itt aztán tényleg figyelni kell a mérsékletességre. S mi késztette a szakembereket ezeknek az aranyigazságoknak a kinyilatkoztatására? Nem más, mint a neves Gallupintézet közvélemény-kutatásának ered-ményei, melyek szerint az amerikaiak közel fele tudatosítja: amit eszik, az nem éppen egészséges. Még megdöbbentőbb az az adat, mely szerint a megkérdezettek 36 százalékának súlyos lelkiismeret• lurdalása van, amikor legkedvesebb ételeit fogyasztja. A CNN-NÉL, ATLANTÁBAN harminc interjúalanyt, vagy kapcsoljuk Washingtont, Londont, Új-Delhit — hangzik az öntudatos válasz. Annál is inkább, mert a CNN-nek több irodája van szerte a világban, mint az amerikai riválisoknak. ÚjDelhiben csak nemrég nyitották meg, de van CNN-képviselet Pekingben, Tokióban, Manilában és Szöulban, továbbá Berlinben, Brüsszelben, Londonban, Moszkvában, Párizsban, Rómában, valamint OROSZORSZÁG: MINDEN ELADÓ - CSAK LEGYEN VEVŐ Egy magát megnevezni nem kf vánó orosz társaság eladta a Phobos szovjet űrállomás maradványát, mint „eredeti emléket a hidegháború korszakára". A sajátos dísztárgyért 1 millió frankot fizetett Georges Lancellin francia iparmágnás. 15-20-szorosára emelkedtek néhány hónap alatt az élelmiszerárak Moszkvában. Egy kisnyugdíjasnak így minden drága, a legalapvetőbb élelmiszereket " sem' tudja megfizetni. Ugyanilyen helyzetben vannak a nagycsaládosok is. De az emberek találékonyak Moszkvában virágzik a cserekereskedelem. Képünk bizonyítja, hogy Andrej Platonov regénye egy kiló aszaltszilvát ér. A látvány lenyűgöző. Az, ami kívülről majdnem lakótelepi kockaépületnek tűnt, belülről egy luxushotel üvegtetős belső udvarára emlékeztet. Lent szökőkút, fent — hogy megtörje a falak monoton síkját — dominókocka-füzér függ a tetőszerkezetről. Körben söröző, tisztító, utazási iroda, fodrász, ajándékbolt (Ctrikó is van, egy zöld-fehér-pirosra festett műkézikocsiról már valódi olasz presszókávét is kínál egy fiatalember.) A CNN szentélyébe ugyan liften is fel lehet jutni, de a házigazda, Steve Haworth, a CNN — egyik — alelnöke azt mondja, egyenesen visz fel az ötödik emeletre. Miközben alattunk nyüzsög a bevásárló, falatozó, CNN-túrára váró publikum. (Az ötvenperces körsétára 5 dollár a belépő.) A mozgólépcsőre egyébként — bár a külföldi tudósítókkal kivételt tesznek — csak mágneses biztonsági ellenőrzés után lehet rálépni. A CNN semmit sem bíz a véletlenre, a csoportos látogatók számára ez az egyetlen bejárat. Mondom is Mr. Haworthnak: ezt a mozgólépcsőt jól kitalálták, fehér szalagja a belső udvar díszítő eleme, és „funkcionálisan" is remek szolgálatot tesz. Nevetve feleli, a CNN itt nem talált ki semmit, készen vette meg az épületet, mozgólépcsőstől. Eredetileg, mit gondolok, mi volt itt? Játékteremház. Soha stílusosabbat, Atlantában, az „Elfújta a szél" városában amúgy is szívesen hasonlítják Rhett Butlerhez, a regény fenegyerek hőséhez a CNN alapító-tulajdonosát, Ted Turned. Egy Margaret Mitchell tollára kívánkozó huszadik századi vállalkozó nekivág, ós minden nehézségnek fittyet hányva, megvalósítja a „világfalu" álmát, ahol tíz- és tízmiliók lehetnek egyszerre — közvetett — szemtanúi ugyanannak a pillanatnak. Micsoda játszma! A mozgólépcsőről lelépve máris a „Ted Turner-sarokban" vagyunk. Amerikában egyébként is divat a cégatyák emlékét megörökíteni. Ted Turner pedig, mint a bekeretezett címlap felidézi, az idén januárban až „óv embere" volt a Time hírmagazinban. Igaz, a rossz nyelvek akkor pedzegették, hogy a Time — a Warner-cégen keresztül — szegrőlvégről maga is Turner-érdekeltség, meg hogy eredetileg Jelcini akarta volna az „év emberévé" avatni a lap, csak a rivális Newsweek egy héttel megelőzte. Igaz-e a szóbeszéd, vagy sem, az bizonyos, hogy igazságtalan. Történelmet, persze, az orosz elnök és a moszkvai utca csinált tavaly. De Ted Turnernek előbb-utóbb dukált az a címlapsztori. A Tienanmen téri vérfürdőtől az Öböl-háborún át az 1991-es moszkvai puccsig, amit csak a CNN — egyedül — élőben végigközvetített, páratlan teljesítmény a televíziózás históriájában. Az „év emberének" különben a Time-tói függetlenül is már életében emléktáblája van Atlantában. A helybeli kereskedelmi kamara palotája előtt a járdába süllyesztett rézlapokra vésték a város nagyjainak nevét. A Turner-televízióhálózat alapítója nincs rossz társaságban. Jimmy Carter volt elnök, Martin Luther King, a mártír lelkész, Adrew Young egykori ENSZ-nagykövet és polgármester táblaszomszédja. Ted Turner, aki nemrég vezette oltár elé Jane FondáX („magyar hangja: Esztergályos Cecília"), sajnos, éppen nincs a birodalmában. Azt mondják, évente csak néhány hetet tölt Atlantában (aznap este Los Angelesből nyilatkozott az egyik konkurens tévéállomásnak). A CNN „másik Turnere", akinek neve csak egy betűnyit különbözik a főnökétől: Ed Turner, azonban itt van. Nem rokon, viszont fontos ember: ő az első az alelnökök között. A hírek-híradók ura és parancsolója. — Mennyi ideig tartott, amíg eldöntötte, hogy élőben közvetítik a moszkvai puccsot? — kérdezem. — Harminc másodpercig. Ez könnyű döntés volt. — Hát a legnehezebb? — A riporterek Bagdadban tartása a légi háború kezdetén. Nem. tudhattuk, hogy mit hoz a sors. De ők maradni akartak, és mi belementünk, azzal; hogy megmondtuk nekik: bármikor meggondolják magukat, küiönrepülőgépet küldünk értük Jordániába. A stúdió fölötti folyosón vagyunk. Az üvegfalon át lenézek a „mélyvízbe". Épp a délutáni Nemzetközi óra megy adásba. Alattunk képernyősor, figyelő szempárok merednek rájuk: jön a külföldi hír-és filmnyersanyag. Egy árnyék suhan át a termen: Bemard Shaw, az esti híradó népszerű műsorvezetője. Másutt biztosan utána fordulnának, de itt — bár a washingtoni stúdióból ruccant át Atlantába — egyetlen fej sem mozdul, Ő is csak belenéz az egyik szabad képernyőbe, leüt egy-két billentyűt, kivár, amíg megjelenik a hír, aztán siet tovább. A CNN-nek (is) a komputermenedzser a szíve. Ted Turner majdnem emiatt kapott infarktust néhány hete. Akkor, amikor Bush elnök tokiói ájulását követően egy ismeretlen felhívta a CNN-t, a Fehér Ház orvosának adta ki magát, s „első kézből" közölte az atlantai tévészékházzal, hogy „az elnök halott". A telefont — idézi fel Turner — egy tapasztalatlan munkatárs vette, és a közlést minden ellenőrzés nélkül nyomban beírta a komputerbe. Az álhír kis híján elhangzott a CNN ikeradójának, a Címhírek félórájaként jelentkező műsorában. — Halálosan megrémültünk. Mondanom sem kell, hogy alaposan kivizsgáltuk a történteket. Csak hajszálon múlt, hogy oda nem lett a CNN hitele — így Ed Turner. De részletekkel nem hajlandó szolgálni. A CNN, ha kell, tud titkot tartani is. Ammanban, Jeruzsálemben és Kairóban, illetve Nairobiban meg Managuában, Rio de Janeiróban és Santiagóban. (Hazai irodája csak kilenc van a CNN-nek, de ezt kiegészíti az a 260 helyi tévéállomás, amelytől rendszeresen nyersanyagként eseményfilmeket kap.) A „külföldi" szó használata különben a CNN-nél tilos, helyettesítésére a „nemzetközi" az ajánlott. A tilalom megszegői pénzbüntetést fizetnek, amit az ENSZ gyermekalapjának javára, utalnak át. A rendelkezés magától Ted Turnerfől származik. Aki, ha nincs is Atlantában, és „a napi dolgokba nem is folyik bele", valahogy mégis mindig jelen van a CNNcentrumban. Vajon mennyire az ő szócsöve a CNN? — kérdezem búcsúzkodás közben Steva Haworth alelnököt. — Mr. Turner politikailag nem avatkozik a műsorainkba — válaszolja. — Ha csak az ő szócsöve lennénk, hogyan tudnánk ennyi embernek eladni, amit csinálunk? (A Népszabadság alapján) Hiába, erősödik a konkurencia. A CNN babérjaira tör a brit BBC és az ötnyelvűnek ígérkező strasbourgi Euronews. Az atlantai székházban barátságos mosollyal nyugtázzák az igyekezetet: — Jól jön ez még nekünk. Legalább nem kényelmeskedünk el — mondja Ed Turner. (Egyébként: mindenkinek ezt mondja. Amerikában a nyilatkozóknak általában van kész „idézni valójuk". Az övé ez.) Nézem az adatokat. A CNN-nek hatvanmillió belföldi és húszmillió külföldi nézője van. A Kremltől a Fe,hér Házig, a szónak korántsem jelképes értelmében. Ugyanakkor a közönség 15-20 százaléka soha nem néz hírműsort. Mindkét publikumot megtartani, egyiket sem elveszíteni: nehéz kenyér. (A CNN egyébként természetszerűen „súlyos": belföldi műsorainak csak egy részét sugározza a külföldinek.) A CNN székházában nincs semmi „világtelevízió-szerű". Még csak nem is különösebben magas, mi több, a maga tizenkét emeletével eltörpül Atlanta őtven-hetvenerneletes felhőkarcolói mellett. Miután azonban a bevett régi nagy amerikai tévéhálózatok, az ABC, a CBS és az NBC központja New Yorkban van, a CNN-ben megszokták a kérdést, ők vajon miért települtek Atlantába? — Mintha nem lenne mindegy, honnan tárcsázzuk fel a napi húszTED TURNER és JANE FONDA