Új Szó, 1992. május (45. évfolyam, 103-126. szám)

1992-05-07 / 107. szám, csütörtök

7 LAPOZGATÓ 1992. MÁJUS 7. EGYRE CSAK RECIPROCITÁS!?) , A választások előtti, pártok közötti hadviselésben — már amennyire ezt az övöri aluli ütésekkel tarkított szembekötősdit még annak lehet nevezni — mintha némileg háttérbe került volna a nemzetiségi probléma. De ez csak a látszat, a figyelmesebb olvasó a szlovák lapokban bőven találhat most is szinte minden nap számos olyan utalást, nyilatkozatot, amely semmi kétséget nem zár ki afelől, hogy a kérdés nem került le a napirendről. Ennek bizonyítéka a Koridor című napilapban közzétett két írás. Az egyik egy dokumentum, a DSZM, Vladimír Mečiar mozgalmának választási tézisei, amelyeket a mozgalom országos kongresszusa hagyott jóvá ez év már dus 21-én és 22-én. A pártvezér néhány hete egyik nyilatkozatában hangzatos ós első hallásra rokonszenvesnSk tűnő kijelentése („Együttélésre vagyunk ítélve a magyarokkal") pártjának programja alapján világosabbá, sőt egyértelművé válik. A KOLLEKTÍV JOGOK CSAK A NEMZETEKET ILLETIK MEG A DSZM VÁLASZTÁSI PROGRAMJANAK TÉZISEI (10. RÉSZ) III. AZ ÁLLAMPOLGÁR ÉS AZ ÁLLAM d) A nemzeti és a nemzetiségi jogok A.Szlovák Köztársaságban az állampolgárok közösségét a szlovákokon kívül a nemzetiségi kisebbségek és az etnikai csoportok alkotják. Ebből következően a mozgalom a Szlovák Köztársaságnak az. állampolgárokhoz való viszonyulásában azon fog igyekezni, hogy szabadon fejleszthessék nemzetiségi és etnikai sajátosságaikat, nyelvi kultúrájukat és műveltségüket., A nemzetiségi kisebbségek és etnikai csoportok jogai védelmének a biztosításakor a nemzetközi megállapodások szintjéből indulunk ki. Arra fogunk törekedni (az eredetiben: „Pôjde nám tiež o to" - K.T.) hogy azok az államok, ahol szlovák nemzetiségű állampolgárok élnek, ezek számára fejlődésük és jogaik védelmének ugyanolyan lehetőségeit biztosítsák. Ugyancsak szükségesnek tartjuk a biztosítékok kialakítását azoknak a szlovákoknak a számára, akik olyan országrészben élnek, ahol a nemzetiségi kisebbségi! lakosság túlsúlyban van. g) Külpolitika — részvétel az emberi jogok tiszteletben tartását, a demokrácia védelmét és a nemzetiségi kisebbségek és etnikai csoportok jogait biztosító nemzetközi rendszerekben — közvetlen kapcsolatok a szlovákok szervezeteivel a világban, azzal a céllal, hogy támogassuk kultúrájukat és a nemzeti nyelven való művelődésüket. Kolidor 1992. május 1. Ján Cupert, a mozgatom egyik képviselőjelöltjét mutatja be a lap ugyanazon az oldalon, ahol a DSZM választási téziseit közli. Ján Cuper a Pozsonyi Komenský Egyetem Jogi Karának docense, a riporter, Viera Urbanová szerint eredetileg nem erre a pályára készült, az apja erdésznek szánta, ő azonban a történelmet és a jogot választotta. Ő a szerzője a „maticás" nyelvtörvénynek, amely azonban csak javaslat — Ebből semmi kárunk sem származik. A jelentést olyan emberek dolgozták ki, hogy már előre világos volt, hogy az mennyire „objektív" tájékoztatás lett volna. A jelenlegi nyelvtörvény teljesen értelmetlen. Kell majd vele valamit csinálni. A nemzetiségi kisebbségek számára kollektív jogokat biztosít, amit sehol a világon nem engednek meg maguknak. Ilyen lépés megtételétől óvott annak idején Ján Masaryk külügyminiszter is a párizsi konferencián, amikor arra mutatott rá, milyen katasztrofális következményekkel járt a kollektív jogok megadása az első köztársaságban. A kollektív jogok, belemaradt, mivel az SZNT a másik törvényjavaslatot fogadta el. 23. ülésszakán ennek a betartásáról szóló jelentést kellett volna a honatyáknak megtárgyalniuk. Erre azonban nem került sor. Az interjú szerint Ján Cupert ez egyáltalán nem lepte meg, s nem is idegesíti különösebben. Az újságírónőnek ezt nyilatkozta: értve az önrendelkezés jogát, csak a nemzeteket illeti meg. Duray úr ezért igyekszik szuggerálni a világnak, hogy ők nem nemzetiségi, hanem nemzeti kisebbség. A nemzeti kisebbségeket a nemzetközi dokumentumok szerint csak nyelvi autonómia illeti meg, de csak az iskolaügy, a kultúra és a közművelődés területén, s nem az államigazgatásban. Az interjút VIERA URBANOVÁ készítette Koridor 1992. május 1. A RUSZIN - UKRÁN MÉRTÉK A már régóta ismert nézeteltérések tanulmányozására utazott el Pavol Demeš, a Szlovák Köztársaság Nemzetközi kapcsolatainak minisztere Kelet-Szlovákia észak•keleti részébe. Svidníken és Eperjesen találkozott a hazai ruszinok és ukránok képviselőivel, hogy alaposan megismerje a köztük feszülő ellentétek okait. Látogatása közvetlenül kapcsolódott Ukrajna kárpátaljai régiójának korábbi látogatásához. Ennek közvetlen ösztönzője a miniszter novemberi Kijevben folytatott tárgyalása volt, ahol különböző szinten azzal a szemrehányással találkozott, hogy Szlovákiában valamiféle „ukrántalanítás" folyik. Az ukrán fél ezt az állítását azzal a tényszerű adattal támasztotta alá, hogy a svidníki Ukrán Kultúra Múzeumát a Kulturális Minisztérium határozata értelmében I. P. Pavlovics Honismereti Múzeummá keresztelték át, mégpedig a legutóbbi népszámlálás eredményeire való tekintettel. Míg hazánkban korábban csak az ukrán nemzeti kisebbséget ismertük, a múlt évben az emberek szabadon jelentkezhettek ruszin nemzetiségűeknek is. S mi lett a népszámlálás eredménye? Szlovákiában 14 ezer ukrán és 17 ezer ruszin nemzetiségű állampolgár él. Ebben az összefüggésben meg kell jegyeznünk, hogy az ukrajnai hivatalos kormányszervek egyelőre a Kárpátalján élő ruszinokat nem ismerik el nemzetiségként. Demeš miniszter tegnapi beszélgetései a két hazai nemzetiségi közösség képviselőivel igazolták, hogy a ruszin-ukrán vitában a két fél álláspontja sok vonatkozásban nagyon távol áll egymástól. Národná obroda, 1992. április 30. ISKOLAAVATé A MAGYARORSZÁGI SZLOVÁKOK KÖZPONTJA LESZ A BUDAPESTI SZLOVÁK ISKOLA Több mint húszéves várakozás után a Budapesti Szlovák alapiskola és Gimnázium az 1992/93-as tanévet új épületben kezdi. A tizennégy jól felszerelt tanteremmel ellátott iskola lehetővé teszi a tanulók jó felkészülését, a testnevelésre pedig rendelkezésükre áll a modern tornaterem. Kedvezően alakultak az idegen nyelvek tanításának a feltételei is. Az eddig is tanított orosz és angol mellett a német nyelv tanítását is bevezetik. A további új lehetőségek közt szerepel a gépírás is, valamint az idegenvezetés „tudományának" az elsajátítása: a város történelmi nevezetességeinek a bemutatása az ide érkező külföldieknek. Az iskola pedagógusai az igazgatósággal együtt a jövőben mindkét iskolát nemzetiségi központtá akarják kiépíteni. Már most is itt működik a Központi Szlovák Táncegyüttes. Ősztől megkezdi tevékenységét a színjátszókör is, amelyből idővel majd kinőhet a regionális szlovák színház. Már a következő tanévben az alapiskola és a négyosztályos gimnázium mellett megkezdi működését az óvoda, s meg akarják teremteni a nyolcosztályos gimnázium létesítésének az alapjait. A vidéki tanulókat diákotthonukban helyezik el, az itteni ellátás csaknem ingyenes, a tanulók csak az étkeztetés költségeinek egy részét fizetik. TELEGRAF, 1992. május 1. Az oldal anyagát írta és Összeállította: KULCSÁR TIBOfí Uj alternatíva Marián Vanek rajza Ján Cuper interjúja „szerencsésen" kiegészíti és értelmezi tehát a téziseket. A tézisek III. fejezete második bekezdésében ugyanis nem másról van szó, mint a szlovák részről korábban is egyre hangoztatott reciprocitás elvéről, amelyet ugyan a választási programban nem neveznek néven, csupán virágnyelven, szép szavakkal körülírnak. Persze, ezek a „hamiskártyások" a reciprocitásból,, azaz magyarul a kölcsönösségből csupán a játszmájukba illő adukat szokták kihúzni. Mert ugyebár a csehszlovákiai magyar olvasó már többször olvashatta, hogy a legutóbbi népszámláláskor Magyarországon ugyan csupán kb. 9000 szlovák nemzetiségű állampolgár élt, a kormányszervek ennek ellenére általában kb. 100 OOO szlovákot tartanak nyílván, s — annak ellenére, hogy a nemzetiségi törvény még mindig nem öltött végleges formát — minden határozatukban, intézkedésükben ezt a létszámot veszik alapul. Azzal viszont még egyetlenegy szlovákiai politikai párt vagy mozgalom programjában, téziseiben, sem vezető politikusai nyilatkozatában nem találkoztam, hogy Csehszlovákiában kb. 580 OOO állampolgár vallotta magát magyarnak, ám a valóságban hátha mégis valamivel több van belőlük. Hiszen hosszú hónapok múltak el már a népszámlálás óta, s a közvélemény még mindig nem tudhatja meg az ország lakosságé nak anyanyelv szerinti összetételét. (Nagyon rozoga állapotban lehetnek a Központi Statisztikai Hivatal számítógépei — gondolhatja magában a jámbor atyafi Nagykicsinden vagy Bivalybürgőzdön — hogy ilyen soká tart kidobniuk azt a néhány adatot. Persze, fennáll az a lehetőség is, hogy azt a bizonyos vírust táplálta bele valaki a számítógépbe, amely képes'megkeverni, megváltoztatni az eredeti adatokat. De hogy csak azt az egy rubrikát, az anyanyelvre vonatkozót törölte volna? Vagy netalán a többi adat sem hiteles?) Gyanítom, hogy itt egy másfajta, a történelemben már jónéhány évtizede ismert vírus hol lappangó, hol felbukkanó, de valamilyen formában állandó jelenlétéről van szó. Mert szánkra fagy gunyorosságunk, ha arra gondolunk, hogy parlamentjeink, kormányaink, „gyengéd", „bársonyos" forradalmunk vezető politikusai közül nem volt még egynek sem annyi erkölcsi bátorsága — félve nyilván a fent említett vírustól — hogy a németek és a zsidók után nekünk, csehszlovákiai magyaroknak. is nyilvánosan és egyértelműen megmondja bocsánat, elnézést azért a kis történelmi tévedésért vagy melléfogásért amelyet két dicső emlékű hazánkfia dr. Eduard Beneš úr és Klement Gottwald elvtárs követett el, akik politikai néze teikben legalább olyan távolságnyira álltak egymástól, mint London Moszkvától, mivel azonban ennek ellenére a szóban forgó vírus mindkettőjüket megfertőzte, könnyen egy húron pendülhettek ama bizonyos akció végrehajtásában, amely a Kassai Kormányprogram ama bizonyos cikkelyében nyert alkotmányos kereteket. Mindebből kifolyólag tehát hátha akad a közel hatszázezren kívül még egynéhány állampolgára e hazának, aki nem bízik abban, hogy nem ismétlődhet meg mindaz, ami már egyszer itt lejátszódott. Igen, ha volna ilyen irányú közvéleménykutatás, kimutathatná, hogy nincsenek kevesen azok, akik egy fél évszázad után is félnek megvallani önazonosságukat, s a kényelmesebb megoldást választják. S vajon eszébe jutott-e valamelyik szlovák politikusnak, hogy ha — ugyancsak a reciprocitás alapján — Magyarországon is a 20 %-os kulcs szerint ha tároznák meg a nemzetiségeket érintő törvényt, mit jelentene ez az ottani szlo vákok számára. Nem néztem utána, hány olyan település van Magyarorszá gon amelynek a nemzetiségi összetétele eléri ezt az arányt, az viszont nyilvánvaló, hogy. összehasonlíthatatlanul kevesebb mint nálunk. Ennek ellenére odaát már évek óta, még a Kádár-korszakban elláttak minden nemzetiségi települést kétnyelvű (sőt egyes helyeken háromnyelvű) falunévjelző táblákkal, s egy esetben sem hallottam olyasmiről, hogy azt valamelyik (bizonyára „túlnyomó többségben ott élő") magyar leverte volna. Vagy végiggondolta már valaki, hogy hány képviselője lehetne a magyar országgyűlésnek (vagy a román, a jugoszlá v parlamentnek) az 5 %-os választási kulcs esetén? S végül .•— természetesen a teljesség igénye nélkül — a DSZM tézisei — lásd a g) pont 2. bekezdését — a világ egyes országaiban tevékenykedő szlovák szervezetekkel való közvetlen kapcsolatok megteremtését tűzik ki célul. Ugyanezt viszont — nyilván a reciprocitás elve alapján — a hazai nemzetiségekre vonatkozóan elképzelhetetlennek tartják. Erről a felfogásról nyilatkozott a Szlovák Rádió magyar nyelvű adásának Új hullámhossz című műsorában Polák Lászlónak A. Nagy László, a Magyar Polgári Párt elnöke is. (Elhangzott 1992. május 2-án, szombaton 13.00 órakot.) Az Idegen Szavak Kéziszótára a latin eredetű reciprocitás magyar megfelelőjét kölcsönösségként, viszonosságként határozza meg. A szlovák politikusok nyilván saját használatra készült értelmező szótárt alkalmaznak itt is, mint már nem egy alkalommal tették. CSAK EGY, OSZTHATATLAN NEMZETI KULTÚRA LÉTEZIK A múlt hét folyamán ülésezett Túrócszentmártonban a Külföldön Élő Szlovák írók, Művészek és Kulturális Dolgozók Uniója. Ez volt az első hivata- • los találkozásuk szlovák földön. Ezzel azt a tényt akarták igazolni, hogy csak egy, oszthatatlan nemzeti kultúra létezik, keletkezzen az bárhol is a világon. Az Unió lelke, tevékenységének mozgatóereje a szervezet elnöke, dr. Imrich Kružliak, akinek most további bizalmat szavaztak elnöki tisztségében. A Práca szerkesztőjének többek kőzött az alábbi kérdésekre válaszolt: — Mi ösztönözte az Unió megalakítását? — Az emigrációban élő szlovák kultúra már az ötvenes években kezdett szerveződni. Megalakult a Külföldön Élő Szlovák írók és Művészek Egyesülete, megkezdődött a könyvek és a Most (Híd) című folyóirat kiadása, amelyek a szabad szlovák irodalom terjesztését vállalták. Az 1989-es fordulat után tudatosítottuk, hogy számunkra, külföldön élő kulturális dolgozók számára is új helyzet alakult ki, amelyben tájékozódnunk kell. A Matica 1990-es közgyűlésén Túrócszentmártonban a lengyelországi, valamint az alföldi szlovákok képviselőivel közösen abban egyeztünk meg, hogy találkoznunk kell, s vállalnunk kell azt ami a mi történelmünkben s az életünkben közös. A tervezett találkozó színhelyéül Budapestet választottuk ki. — Miért éppen Budapestet? — Abban egyeztünk meg, hogy Szlovákia területén kívül szükséges találkoznunk. Amikor a legmegfelelőbb színhely kiválasztásáról gondolkodtam, akkor tudatosítottam, hogy hiszen mi gyakorlatilag 1918-ig Magyarországon éltünk, a magyarokkal és más nemzetekkel együtt alakítottuk ki Magyarország történelmét, ezt az értékes európai humanista kulturális örökséget, s csupán a mi hibánk, hogy ehhez, saját történelmünknek a ránk eső részéhez nem jelentkezünk tüzetesebben. Sajnos, 1918 utáni politikánk a hamisan értelmezett nacionalizmusra alapult, s lényegében nemcsak az európai és a magyar elképzelések, hanem a mi saját szlovák érdekeink ellen is irányult. És éppen Budapesten akarjuk kinyilvánítani azt a szándékunkat és akaratunkat, hogy szlovákok vagyunk, de nem a magyarok ellenségei. Épp ellenkezőleg, velük együtt akarjuk kialakítani az egész Dunamenti térség új jövőjét. Viszont tisztelnünk kell egymást, mégpedig kölcsönösen. Csak az ilyen hozzáállás lehet hasznos nemcsak a szlovákok, hanenrTa magyarok és a csehek számára is. EMIL BQRČIN kérdéseire dr. Imrich Kružliak válaszolt PRÁCA, 1992. április 30.