Új Szó, 1992. május (45. évfolyam, 103-126. szám)
1992-05-25 / 121. szám, hétfő
SPORT MAGYAR LABDARUGÓ NB I FERENCVÁROS, VÁC: FEJ-FEJ MELLETT (Lépesfalvi) - Érződik a bajnokság vége, megtáltosodtak a vendégcsapatok, négy idegenbeli győzelmet arattak. A bajnoki cím két legnagyobb várományosának, a Ferencvárosnak és a Vácnak sem jelentett akadályt az idegenbeli pálya; magabiztosan szerezték meg a két pontot, és folytatódik a fej-fej melletti versenyfutásuk. A kővetkező forduló műsora: Diósgyőr - Tatabánya, Ferencváros - Pécs, Siófok - Veszprém, Vasas - Újpest, BVSC - Rába ETO, Zalaegerszeg - Kispest, Szombathely - Videoton, Vác - MTK. UTE - VAC 1:2 (0:2), góllövők: Véber, illetve Horváth, Füle. Már az első félidőben eldőlt a mérkőzés. A vendégek határozottságban felülmúlták ellenfelüket. TATABÁNYA - SIÓFOK 1:5 (0:2), góllövők: Süveges, ill. Fischer (2), Kámán (2), Gregor (11-esből). Nem volt egy súlycsoportban a két csapat. A siófokiak főleg a második félidőben időnként bemutatót tartottak a korszerű labdarúgásból. PÉCS - ZALAEGERSZEG 3:2 (1:1), góllövők: Magyar, Túri, Kónya, ill. Varga, Németh T.. Közepes színvonalú találkozón a szerencsésebb pécsiek szerezték meg a két pontot. VESZPRÉM - FERENCVÁROS 0:2 (0:1), góllövők: Wukovics, Fodor. Az FTC biztosan halad bajnoki címe felé, s nem tud hibázni. Veszprémben nem játszott jól Nyilasi Tibor csapata, de kétszer bevette az ellenfél kapuját, s ez elég volt a győzelemhez. VIDEOTON - BVSC 3:3 (2:1), góllövők: Takács, Sallói, Vajda, ill. Németh (öngól), Molnár T., Borgulya. A forduló egyik meglepetése, 2:0-ra a Videoton vezetett, innen fordított 2:3-ra a BVSC. RÁBA ETO - VASAS 2:2 (0:2), góllövők: Pena, Urbán (11-esből), ill. Bimbó (öngól), Claude. Félidőben már két góllal vezetett a Vasas, s biztos győztesnek tűnt. A második félidőben feljött a Rába, s a végén egy ajándék 11 -es révén egyenlíteni tudott. MTK - DIÓSGYŐR 1:2 (0:1), góllövők: Bognár, ill. Molnár, Parhomenko. A forduló legnagyobb meglepetése. Kemény, helyenként durva mérkőzés volt. KISPEST - SZOMBATHELY 4:0 (0:0), góllövők: Kovács K., Vincze, Almai, Pisont. Egy órán keresztül nem bírt a Honvéd & Haladással. Ekkor viszont megtört a jég, s rövid idő alatt eldőlt a találkozó. Az NB I állása 1. Ferencváros 2. Vác 3. Kispest 4. MTK 5. Siófok 6. Vasas 7. Pécs 8. Videoton 9. UTE 10. BVSC 11. Veszprém 12. Rába ETO 13. Diósgyőr 14. Szombathely 15. Tatabánya 16. Zalaegerszeg 27 15 10 2 52:19 40 27 16 7 4 49:27 39 27 16 4 7 50:26 36 27 14 5 8 40:27 33 27 13 6 8 39:27 32 27 9 11 7 32:24 29 27 10 9 8 25:25 29 27 8 12 7 37:33 28 27 8 11 8 39:35 27 27 7 9 11 27:32 23 27 7 9 11 20:37 23 27 7 8 12 30:40 22 27 6 9 12 24:40 21 27 6 8 13 22:35 20 27 5 8 14 24:48 18 27 3 6 18 18:53 12 GIRO D'ITALIA A profi kerékpárosok versenyei közül három viadal messze a többi fölé emelkedik: a spanyol Vuelta, a francia Tour de France és az olasz Giro ďltalia. A spanyol körverseny már ismeri győztesét a svájci Tony Rominger személyében; tegnap a Giro d'ltalia rajtolt, immár a 75. alkalommal. A jubileumi rendezvény 180 fős mezőnye Genovából vágott neki a 3828 kilométeres távnak. Az igényes seregszemlének két csehszlovák résztvevője van, Svorada és Lom. Azért éppen ebből a kikötővárosból indítják útnak a mezőnyt, mert Kolumbusz Kristóf emlékére nagyszabású kiállítást tartanak, s a kerékpárverseny is az ünnepségsorozat része. A 22 távból álló erőpróba „hegyen-völgyön" halad, a Dolomitok és a francia-olasz Alpok sem állják útját a kerekezőknek, akik a tervek szerint június 14-én érnek célba. Az esélyeseket elsősorban a hazai versenyzők között kell keresnünk, a címvédő Claudio Chioccioli és Claudio Chiapucci, valamint a spanyol Miguel Indurain személyében. (só) BEFEJEZŐDÖTT A TEKE-VB KÉT HAZAI ÉREM NAPTÁR Hétfő, 1992. május 25. Az év 146. napja Névnapjukon szeretettel köszöntjük ORBÁN - URBAN nevü kedves olvasóinkat A NAP kel 04.48 - nyugszik 20.37 órakor Á HOLD kel 01.17 - nyugszik 13.21 órakor • 1972-ben halt meg SZABÓ Gyula csehszlovákiai magyar festőművész (szül. 1907). MILYEN IDĎ VÁRHATÓ? Derült idő, helyenként gomolyfelhők. Az éjszakai hőmérséklet 9-5 fok, északon és keleten 3, sót mínusz 1 fok. A nappali hőmérséklet csúcsértéke 21-25, északon 18 fok. A hegyivéki legmagasabb hőmérséklet 8 fok. Előrejelzés keddre és szerdára: kedden derült idő, enyhe felhősödés. Észak- és Kelet-Szlovákiában napközben derüli idő, helyenként futó záporokkal, zivatarokkal. Szerdán Szlovákia többi területén is időnkénti futó esők és zivatarok várhatók. ORVOSMETEOROLÓGIA Szlovákia egész területén élettani szempontból kedvező légköri viszonyok, melyek nem jelentenek sem pszichikai sem fizikai megterhelést az érzékeny szervezet számára, sőt inkább fokozzák a szellemi teljesítőképességet. Előrejelzés 'keddre és szerdára: változás nélküli kedvező légköri viszonyok. Eev VICC - EGY SZÁZAS ÁLLATI TÖRTÉNET A kis nyuszi találkozik az öszvérrel: -Én vagyok a nyuszi. Hát te ki vagy? • - Én az öszvér vagyok. - Az mi? - Apám ló volt, anyám szamár. Megy tovább a nyuszi, találkozik a farkaskutyával. -Én vagyok a nyuszi. Hát te ki vagy? - Én a farkaskutya vagyok. - Az mi? - Apám farkas volt, anyám kutya. Megy megint tovább, zümmögést hall a feje fölött. - Én vagyok a nyuszi. Hát te ki vagy? - Én vagyok a lódarázs. A nyuszi eltöpreng, aztán mérgesen fölnéz: - Na, szórakozz a nénikéddel! Mai nyertesünk: Kulik Mária, Lekenye (Rozsnyói járás). Ön is nyerhet naponta egy százast, az év végén pedig még egy ezrest, ha jó viccet küld az alábbi címre: Új Szó szerkesztősége, 819 15 Bratislava, Martanovičova 25. KÖZLEMÉNY A Kassai Fábry Zoltán Ifjúsági Klub május 26-án, 19 órától a Csemadok pincehelyiségében (Kovács utca 38.) nosztalgia estet rendez a nagysikerű LGT koncert jegyében. ADÁSVÉTEL • Eladó 1980-as gyártású bordó Š-120 L, karosszéria komplett felújított állapotban. Moncz Viliam 943 54 Svodín č. 995/A. Tel.: 16 óra után 0810/94 395 Ú-1544 • Eladó mély Liberia babakocsi (modern, piros, 1000 korona). Tel.: 0708/25^71 Ú-1547 Pozsonyban szombaton ünnepélyes keretek között véget ért a 19. teke világbajnokság. A befejező napon végre a hazaiak is sikeresek voltak, két érmet szereztek. Mindenekelőtt a nők tettek ki magukért, hisz a napi értékelésben Dobešová ezüstérmes lett, míg az összetettben (három verseny eredménye alapján) Gajová bronzérmet szerzett. Mindkét számban a szlovéniai Kardinar remekelt, az összetettben új világcsúccsal lett első. A férfiaknál is világcsúccsal zárult a vb. A napi versenyt a jugoszláviai Pavlics nyerte új világrekorddal, az összetettben pedig a német Koch adta át a régi világcsúcsot a múltnak. Érdekesség, hogy ebben a számban a magyar Csányi eddigi világcsúcsát összesen öten szárnyalták túl. A hétvégén megkezdődött a női I. kézilabdaliga play off döntője. Az első két találkozón Vágsellyén a hazai Duslo volt sikeresebb, mindkét alkalommal győzött a prágai Slavia ellen és ezzel a fővárosban sorra kerülő visszavágók előtt 2:0-ra vezet. Amennyiben Prágában mindkét találkozót a Slavia nyerné, a sorsdöntő 5. találkozóra ismét Vágselylyén kerülne sor. Eredmények - szombat: Duslo Šaľa - Slavia Praha 23:21 (10:11), legtöbb gól: Ďurišinová 10/6, illetve Óumplová 6/3. A hazaiak feltűnően EREDMÉNYEK - nők: napi verseny -1. Kardinar (szlovéniai) 481 fa, 2. Dobešová (csehszlovák) 467, 3. Perman (horvát) 462, 4. Kovács (magyar) 457, 5. Bíró (magyar) 456, 6. Gajová (csehszlovák) 452. összetett verseny: 1. Kardinar 1395 - világcsúcs, 2. Perman 1388, 3. Gajová 1376, 4. Kovács 1373, 5. Bíró 1359, 6. Dobešová 1336. Férfiak - napi verseny: 1. Pavlics (jugoszláv) 1023-világcsúcs, 2. Fucskar (horvát) 1016, 3. Fleischer (német) 997, 4. Koch (német) 978, 5. Szabó (magyar) 973, 6. Kirbis (szlovéniai) 969. összetett verseny - 1. Koch 2991, - világcsúcs, 2. Fucskar 2941, 3. Szterzsaj (szlovéniai) 2931, 4. Németh (magyar) 2919,5. Donos (román) 2919, 6. Bizjak (szlovéniai) 2910 fa. idegesen játszottak, a vendégek már 4 góllal is vezettek. A hajrában a Slavia már nem bírt ellenállni a Duslo nyomásának. Vasárnap: Šaľa - Slavia 27:16 (14:9). Legtöbb gól: Ďurišinová 10/4, illetve Čumplová 5/2. Egy pillanatig sem volt kétséges a vendéglátók sikere. A 3. helyért: Partizánske - Danubius Bratislava 19:15 (7:8) és 19:16 (9:9); A 9-12. helyért: Trenčín - Olomouc 20:25 (8:12), Ostrava - Štart Bratislava 14:24(5:14). Ml? HOL? MIKOR? MOZIK MŰSORA POZSONY • DUKLA: A szerelem Harley Davidsonon érkezik (am.) 15.30, 18.00, 20.30 • HVIEZDA: Dupla találat (am.) 15.30, 18.00, 20.30 • METROPOL: Ikrek (am.) 15.30, 18.00, 20.30 • SLOVAN: Huncutka (am.) 11 .00,13.00, 15.00,17.30, 20.00 • TATRA: Az utolsó csempész (am.) 15.00, 17.30, 20.00 • ISTROPOLIS - SZAKSZERVEZETEK HÁZA: Batman (am.) 15.30, 18.00, 20.30 KASSA • DRUŽBA: Az utolsó cserkész (am.) • ELÁN: Maniac Cop II. (am.) • SLOVAN: Távol Afrikától (am.) • TATRA: Predátor II, (am.) • ÚSMEV: Rémálom az Elm utcában II: Freddy bosszúja (am.) KOMÁROM • PANORÁMA-KERTMOZI: Ökölharc (fr.-spanyol) 21.00 SZÍNHÁZAK MŰSORA • ISTROPOLIS - SZAKSZERVEZETEK HÁZA: Gagtime (17.30 és 20.00); Becézgetések (19) • JÓKAI SZÍNHÁZ: A padlás (Komárom - 12.30) • THÁLIA SZÍNHÁZ: Ágacska (Pozsonyeperjes - 11); Szegény Dániel (Pozsonyeperjes - 19) RÁDIÓMŰSOR POZSONY (magyar adás az 1017 kHzen, a 249,9 méteres hullámhosszon): 6.00-7.00 Jó reggelt. Zenés információs műsor. 16.00 Hírek. 16.10 Sportmagazin. 17.00 Napi krónika. 17.30-18.00 Slágerröl-slágerre, közben: 17.45 Sajtószemle. TV-MŰSOR CSEHSZLOVÁK TELEVÍZIÓ F 1 8.30 A nap percei. 8.35 Külföldi tudósítóink jelentik. 9.05 Dallas. 21. rész, Julie visszatér. Ism. 9.55 Válogatás a televízió archívumából. 14.45 A nap percei. 14.50 Kosková: Fekete föld. Tévéfilmsorozat, V/5. 15.50 Sportvisszhang, összeállítás hazai és külföldi sporteseményekből. 17.00 Piac, kereskedelem, pénzügyek. Különkiadás. 17.30 Sponzo 1992. Vetélkedőműsor. 17.45 Vagyonjegyes privatizáció. 17.55 Választások '92. 19.00 Tornázzunk. 19.10 Esti mese. 19.30 Tévénapló. 20.05 M. Bútora: ölelj át! Tévéfilm, 11/1. rész. 21.40 Orwell éve. Dokumentumfilm. 22.10 Japán - egy nap előnyben. Dokumentumfilm, 111/2. 22.40 Események, kommentárok. 23.15 Screensport - Válogatás. 23.55 Hírek. SZTV 9.00 Rozmaring Klub. Május, a szerelem hónapja. Ism. 9.40 Zsírosfazék. Tévékomédia. Ism. 15.40 A grafikáról. Jugoszláv dokumentumfilm-sorozat, IV/3. 16.10 Óvodások filmműsora. 16.50 Választások '92. 18.00 Esti mese. 18.10 Angol frazeológia gyerekeknek. 18.20 Irány az Aranyfolyó. Ausztrál tévéfilmsorozat, X/6.18.55 Regionális adás. 19.08 Számitógépes játék. 19.30 Tévénapló. 20.05 A Limpopo és a Zambezi folyók között. Dokumentumfilm. 20.35 Tandem. Publicisztikai magazin. 21.40 Időszerű események. 22.08 Sporthírek. 22.30 Kulturális magazin. 23.00 Hírek. TA 3 7.00 SKY News. 9.00 MCM-zenecsatorna. 10.00 Alles Gutel (17.) 10.15 MCMzenecsatorna. 10.30 Screensport. 12.00 SKY News. 13.00 MCM-zenecsatorna. 13.30 Turisztikai magazin. 14.00 Screensport. 15.00 MCM-zenecsatorna. 16.00 Halhatatlan amerikaiak - Róbert Frost. 17.00 American English. (65-66) 17.30 Alles Gute! (17.) 17.45 MCM-zenecsatorna. 18.00 Screensport 18.30 SKY News. 19.00 Heute. 19.20 Novosztyi. 19.35 MCM-zenecsatorna 20.00 Houston lovagjai. 21.00 Hírek. 21.40 MCM-zenecsatorna. 22.00 Amerikai vadon. 22.35 Stingray. Amerikai sorozat. 23.30 Férfiak magazinja. 23.50 RTL plus-hírek. 0.00 SKY News. 1.00 Mix All Night. Klipek. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1 5.45 Jó. reggelt, Magyarország! 8.35 ZOOM. Your English Magazine. 9.05 Handel: Pasticcio, avagy a szép ismeretlen kalandjai. NSZK operafilm. 11.05 A gyógyszer: használ vagy árt? Német dokumentumfilm-sorozat. 12. rész. Gyógyszerből is megárt a sok. 11.20 Szextetthely. 30. rész: 14.00 Érettségi '92. 16.00 Délutáni egyenleg. 16.25 A piacgazdaság felépítése. Japán ismeretterjesztő, vállalkozóképző sorozat. VI/6. 17.25 Megveszem ezt a nőt. Mexikói filmsorozat. 17.50 Katolikus krónika. 18.00 Átmenet. Érdekvédelmi magazin. 18.40 Pénzvilág. Hírek, tények, információk. 18.50 Mini klip-mix. 19.00 Bűvös hatos. Rózsa György játéka kockákkal és filmekkel. 19.20 Gyereksarok, benne: Esti mese. Cimbora. 20.00 Híradó. 20.25 Telesport. 20.45 Örkény István: Pisti a vérzivatarban. Groteszk játék két felvonásban. Színházi közv. a Madách Kamara Színházból. 23.10 AKTuális. 23.35 Szeresd a hétfőt! Közvetítés az Arany János Színházból. TV 2 6.00 NAP TV. 15.00 Parlamenti Napló. 17.05 Ma délután. 17.45 Regionális híradó. 18.00 Híradó. 18.20 Gyerekeknek: Kalandok Álomerdőben. 18.45 A rejtőzködő táj. Riportfilm. 19.00 Nagy élet. Dokumentumfilm. 19.33 Disputa. 20.05 Poprock fehéren-feketén. 20.30 Telesport. 21.00 Stúdió '92. 22.00 Esti egyenleg. 22.30 Banditasirató. Spanyol-olasz-francia film. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ FS 1 9.00 Tv-híradó. 9.05 Csodálatos évek. 9.30 Osztrák képek. 10.00 Iskolatévé. 10.30 Pat és Mike. Amerikai filmvígjáték. Ism. 12.00 Fogadónap. 13.10 Ausztria, a kincsek tárháza. 14.00 A természet birodalma. 14.10 Big Valley. 14.55 Popeye. 15.05 Nils Holgersson. 15.30 Antan-ténusz. 16.05 Hatmillió másodperc. Lengyel ifjúsági sorozat, XIV/1. 16.30 Gyermekek interjúi hírességekkel. 17.00 Mini tv-híradó. 17.10 Wurlitzer. 18.00 Tvhiradó. 18.05 Mi - vitálisok. 18.30 Négyöklű trió. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Sporthírek. 20.15 Sportaréna. 21.08 Mesterszakácsok főzőcskéznek. 21.15 Oldalpillantások. 21.25 Miami Vice. 22.10 Közelkép. 22.40 Romy Schneider sorozat. Őrizetbevétel. Francia bűnügyi film. 0.35 Tvhlradó. FS 2 8.30 Időjárás-panoráma. 16.50 Ezer mestermű. 17.00 Művészlexikon. 17.05 A század közepének világa. 6. rész. 17.30 Hársfa utca. 18.00 Csodálatos évek. 18.30 Társkereső műsor. 19.00 A tartományok mai napja. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Kulturális hírek. 20.15 Milyen jó, hogy van Maria! Szórakoztató filmsorozat. 21.08 Mesterszakácsok főzőcskéznek. 21.15 Iránytű. 22.00 Tv-híradó. 22.30 Spanyolország - a Nap árnyékában. I M/3. 23.15 Éjszakai stúdió. 0.45 Tvhíradó. SAT 1 6.00 Jó reggelt! 8.30 Varázslatos Jeannie. 9.05 Stan és Pan. 9.20 Vasárnapi állatok. 9.45 Kandi kamera. 10.10 Szépen cseng a Radetzky-induló. Osztrák film. Ism. 11.55 Szerencsekerék. 13.35 Kalifornia napja alatt. 14.30 Varázslatos Jeannie. 15.05 Falcon Crest. 16.00 MacGyver. 18.15 Bingo. 18.45 Híradó. 19.20 Szerencsekerék. 20.15 Dr. Kulani, a hawaii orvos. 21.15 Ne felejts el! Német játékfilm. 23.05 Hírek. 0.20 Filmesek órája. 0.35 MacGyver. Ism. RTL 6.00 Jó reggelt! 9.00 Ahogyan az élet hozza. 9.50 Gazdagok és szépek. 10.15 Marcus Welby, az orvosdoktor. 11.10 Lassie. 11.35 Vetélkedő. 12.00 Családi párbaj. 12.30 Déli hírmagazin. 12.50 Egy rém rendes család. 13.20 Kaliforniai klán. 14.10 A springfieldi történet. 14.55 A főnők. 14.45 CHiPs. 16.40 Kockázatos! 17.10 Megéri az árát! Játékshow. 17.45 Szerencse gombnyomásra. 18.00 Tizenegy 99. 18.45 Híradó. 19.10 Vigyázat, robban! 19.40 Jó idők, rossz idők. 11. rész. 20.15 Gyilkosság a hobbija. 21.15 Ha jönnek a bolondos nénik... Német vígjáték. 23.00 Kulturális magazin. 23.30 „M" - a férfiak magazinja. 24.00 Airwolf. 0.55 Csillogó aszfalt. Amerikai filmsorozat. 1.45 Szürkületi zóna. 2.10 A skárlátvörös szoknya. Amerikai játékfilm. SUPER CHANNEL 9.00 E-csatorna. 10.30 Egyveleg. 12.00 Vásárlók magazinja. 13.00 Vad Amerika. 13.30 Egyveleg. 15.00 Körözve. 16.00 Hullámhosszon. 18.00 Wyatt Earp. 18.30 Kém vagyok. 19.30 Hírmagazin. 20.00 Sportmagazin. 21.30 Franciaország ma. -22.45 Tőzsdeszemle. 23.00 Kansas Pacific. Amerikai film. 1.00 Kék éj. 2.00 Egyveleg. Klipek reggelig. TV 5 14.00 Jelen idő. 15.30 Magellan. 16.15 Hétről hétre. 17.10 Főzési tanácsadó. 18.00 Játékos vetélkedő. 19.00 Zöld filmkocka 19.30 Svájci híradó. 20.00 Tétek/Helyzetkép. 21.00 Francia híradó. 21.30 Sztárok a címlapról. Varietéműsor. 23.00 Francia híradó. 23.20 Vitaműsor. (Műsorváltozás lehetséges!) Szerkesztőségünk üzenetrögzítője szombatonként egész nap, a tót többi napján (vasárnap is) este 19 órától másnap dételött 11 óráig a 210/44-26-ofi pozsonyi telefonszámot) veszi hívásaikat. KÉZILABDA LÉPÉSELŐNYBEN A ŠAĽA Kiadja a Slovakopress állami vállalat. Főszerkesztő: SZILVÄSSY JÓZSEF. Telefon: 532-20. Főszerkesztő-helyettesek: SLEZÁKNÉ KOVÁCS EDIT (telefon: 210/4460) és MIKLÓSI PÉTER (telefon: 210/4453). Főmunkatárs: DUSZA ISTVÁN. Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Martanovičova 25., 8. emelet. Telefon: Központ 210/9; szerkesztőségi titkárság: 550-18 és 210/4426, 210/4615; vasárnapi kiadás: 210/4454; sportrovat: 210/4433, 210/4434 és 506-39; gazdasági ügyek: 210/4425 és 210/4439. Távíró: 92308. Telefax: 505-29. Adminisztráció: 819 02 Bratislava, Martanovičova 25., telefon: 586-07. A beküldött kéziratokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. Index: 48011 ÚJ SZÓ A MAI LAPSZÁM kiadásvezetője: KOVÁCS ILONA belpolitikai hírszerkesztője: KISS JÓZSEF külpolitikai szerkesztője: URBÁN GABRIELLA sportszerkesztöje: SIDÓ H. ZOLTÁN grafikai szerkesztője: VALÉRIA NEMCOVÁ, TORONYI PÉTER, SZILVÁSY ERZSÉBET Fiókszerkesztőségeink telefonszáma: Prága: 02/2322130; Rimaszombat: 0866/ 244-33: Kassa: 095/286-39. Készül a Danubiaprint, á. v. 02-es üzemében, 851 80 Bratislava, Martanovičova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek és közületeknek: 819 15 Bratislava, Martanovičova 25, 8. emelet, telefon: 210/ 4476, 210/4455; irodavezető (telefon és telefax) 551-29. Előfizethető havonta, negyedévenként és egész évre; valamint a Vasárnap önállóan is. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat és a Mediaprint - KAPA. Előfizethető minden postán és kézbesítőnél. Külföldi megrendelések: PNS igazgatósága, Martanovičova 25, 813 81 Bratislava. A jelzés nélkül közölt híranyagot a ČSTK és a TK SR sajtóirodától vettük át.