Új Szó, 1992. május (45. évfolyam, 103-126. szám)
1992-05-05 / 105. szám, kedd
1992. MÁJUS 5. tÚJSZÓä HIREK - VELEMENYEK JAN KALVODA: CSAK A NÉPSZAVAZÁS DÖNTHET Szlovákia szuverenitásának kikiáltása úgyan még nem jelentené Csehszlovákia kettéválását, ám kár lenne tagadni, hogy a szuverenitásnyilatkozattal legtöbben ezt a célt követik - jelentette ki tegnap sajtóértekezletén Jan Kalvoda, a Polgári Demokratikus Unió elnöke. Ha ez a lépés megtörténne, a Cseh Nem-' zeti Tanács alelnökének véleménye szerint már nem lenne vissza felé vezető út. A kettéváláshoz - hangsúlyozta Jan Kalvoda - egyetlen elfogadható és legitim út vezet, mégpedig az országos népszavazás. NEHÉZ IDŐSZAK A Szlovák Nemzeti Tanácsban kialakult új helyzet, vagyis az, hogy a koalíció egy része átállt az ellenzékhez, szükségessé teszi, hogy az elkövetkező választások tisztázzák ezeket a problémákat — reagált az SZNT Elnökségében a múlt héten bekövetkezett változásra Ivan Mikloš, a Polgári Demokrata Unió alelnöke, majd kifejtette, hogy a jelenlegi kormány a háború utáni időszak legnehezebb szakaszában tevékenykedett, ennek ellenére gazdasági téren mindent megtett, amit csak a jelenlegi belpolitikai helyzet lehetővé tett. PÁRTVEZETŐK VACLAV HAVELNAL (Folytatás az 1. oldalról) újságírókkal is, és a kérdésekre válaszolva hangsúlyozta, hogy az államjogi elrendezés kulcsa a vezető cseh és szlovák politikusok kezében van. Köztársaságunk elnöke tegnap a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom vezető képviselőivel is tárgyalt. Vladimír Mečiar pártelnök szerint a parlamenti választások után el kellene fogadni a Szlovákia szuverenitásáról szóló deklarációt, valamint az új alkotmánytörvényt. Ezután pedig meg lehetne valósítani a népszavazást, s igy a polgárok döntenének, arról, hogy milyen államformában szeretnének élni. Váelav Havel nagyra értékelte azt, hogy a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom elnöke és más képviselői hajlandóságot mutattak a tárgyalásokra és a kompromisszumok keresésére. „ÜTÖTT AZ UTOLSÓ ÓRÁJA" Ismét vaklármának bizonyult egy bombariadó. Ezúttal Kassán, a Podhradová lakónegyed bérházában csöngött a telefon. Az ismeretlen férfi a készüléket felvevő lakónak csak ennyit mondott: „Ütött az utolsó órája. A házuk bejáratában levő bomba egy óra múlva felrobban". A tűzszerészek az egész épületet átvizsgálták, de ezúttal sem találtak semmit. A Koridor című napilap kassai szerkesztője, Ľubomír Sedláčik szerint nagyon valószínű, hogy az egész akció az ó lapjuk ellen irányul. Ugyanis az említett házban több szerkesztőségi tag lakik. Az MKDM pozsonyi szervezete felhívja az érdeklődők figyelmét, hogy ma 17 órai kezdettel a Csemadok székház nagytermében megtartja szokásos összejövetelét, melynek fő programja a választásokról való tudnivalók. Az összejövetelen kultúrműsor is lesz. VALUTAÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1992. május 5-én Eladási árfolyam Pénznem 1 egységre, koronában Deviza Valuta Angol font 52,23 53,02 Francia frank 5,28 5,36 Német márka 17,81 18,09 Olasz lira (1000) 23,70 24,07 Osztrák schilling 2,53 2,56 Svájci frank 19,47 19,81 USA-dollár 29,34 29,75 VITA A KORMÁNYPROGRAM TELJESÍTÉSÉRŐL (Folytatás az 1. oldalról) beszélni, sőt még az egyházi szertartások is magyarul folynak. A délutáni órákban félbeszakadt a kormányprogram teljesítéséről folyó vita. Milan Ftáčnik (DBP) bejelentette, a Sládek képviselő kijelentését tárgyaló mentelmi bizottság befejezte az ülését, s ezért pártja képviselői ismét megjelennek az SZNT ülésén, illetve részt vesznek azon. Vladimír Sládek, a mentelmi bizottságot is foglalkoztató konfliktussal kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy a DBP képviselőit sokkal súlyosabb vádakkal is illették, mint az, amely miatt az elmúlt héten a posztkommunista párt képviselői kivonultak, önmagát is vádolva elmondta, az SZNT plénuma előtt jelentette ki: „A fasizmus csupán humánusabb megnyilvánulása a kommunizmusnak." A DBP képviselői taktikát változtatva ezúttal nem vonultak ki Vladimír Sládek nyilvánvalóan kommunistaellenes nyilatkozata után. (gy aztán folytatódhatott a kormányprogram teljesítéséről folyó vita. A tegnapi ülés utolsó felszólalója Ján Čarnogurský szlovák kormányfő volt. A vita befejezése és a kormány programjának teljesítéséről szóló jelentés jóváhagyása ma várható. (m-n.) TÁMOGATJÁK A GAZDASÁGI REFORMOT Féltjük a demokráciát, nem akarjuk, hogy a nacionalizmus eluralkodjék hazánkban, és derékba tör|e a cseh és a szlovák nemzet együttélését. Olyan államforma kialakítása mellett törünk lándzsát, mely megfelel a lakosság többségének. Támogatjuk a jelenlegi kormány gazdasági reformjait, noha nem mindegyikkel értünk egyet - mondották többek között tegnapi kassai sajtóértekezletükön a Demokraták 92 - A Közös Államért Párt kévpviselöi. VAGYONJOGI KÉRDÉS? (Folytatás az 1. oldalról) lítottam föl, hogy segítségemre legyen, hiszen ötezernél több kérvény gyűlt össze az asztalomon. A bizottság döntött, én figyelembe veszem. Emellett kérdéssel is válaszolhatnék: vajon hol fogynak a lengyel könyvek, ha nem a Lengyel Kultúra Házában? Hol kapnának jobb feltételeket a magyar könyvek vásárlói, ha nem a Magyar Kulturális Központban, melyet a Šafárik téren ajánlottam föl. Azt hiszem, hogy a leendő Šafárik téri MKK nem kommersz célokra teljes mértékben ki sem használható (persze tudom, így van ez a Csehszlovák Kultúra Házával is Budapesten). A Šafárik téri helyiséget legalább olyan exkluzív helynek tartom, mint a Mihály utcai könyvesbolt térségeit, de erről a kérdésről szívesen tárgyalnék még Dobos Lászlóval egy presszókávé mellett. Ami pedig az új Mihály utcai bérlőt illeti: ha nem működik majd tisztességesen, feltételezem, az önök lapja „szétszed" engem is. Mégegyszer hangsúlyozom, semmilyen magyarellenes szándék nem vezérelt. A Madách kérése, hogy bérlői joga legyen a jelenlegi könyvesboltra, nem az első helyre került. Higgye el, nekem az óváros érdekeit kell képviselnem, és nem hagyhatom figyelmen kívül azt sem, hogy 36 képviselő vigyáz döntéseimre. Az egész vagyonjogi kérdés, rossz szándék részemről nincs. -lovász* * • Szerkesztőségünk a következő napokban további illetékes személyeket szólaltat majd meg, mert a pozsonyi Magyar Könyvesbolt jelenlegi helyzetét és jövőjét semmiképpen sem tartjuk csak vagyonjogi vagy anyagi kérdésnek. NEVEZZÜK MEG A FÉLRETÁJÉKOZTATOTT A Szövetségi Biztonsági és Információs Szolgálat a titkosrendőrséggel együttműködő újságírók névsorának összeállításával nem tartotta szem előtt az úgynevezett lusztrációs törvényt - jelentette ki tegnap prágai sajtótájékoztatóján Rudolf Zeman, a Cseh Újságírók Szindikátusának elnöke. Az újságíróknak - mondotta - saját érdekükben egyedül kellett volna megoldaniuk az átvilágítással összefüggő összes kérdést. A történtek sértik a lusztrációs törvényt, és egyértelműen arra irányulnak, hogy valamennyi ŠtB-s ügynök neve nyilvánosságra kerüljön. Rudolf Zeman a közös névsort gyatra munkának nevezte, hiszen a felsorolásból olyan alapvető dolgok sem váltak nyilvánvalóvá, hogy az illetők mikor és milyen hosszú ideig volták a titkosrendőrség ügynökei, és milyen lapnál dolgoznak(tak). A névsort olvasva képtelen vagyok egyetérteni Štefan Bačinskýval, az FBIS igazgatójával, hogy egyes újságírók félretájékoztatnak, és destabilizálják a politikai helyzetet. Igaz ugyan, hogy vannak olyan tollforgatók, úgynevezett politikai bulvárhírlapírók, akik ilyen szellemben írnak, de ezeket konkrétan meg kellene nevezni. Petr Pithart cseh kormányfő az esettel kapcsolatban megjegyezte: Szörnyű, hogy a legfelsőbb törvényhozás épületéből olyan íratok kerültek a nyilvánosságra, amelyeket a képviselők szigorúan bizalmasként vettek át. BAČINSKÝ LEMONDATÁSÁT JAVASOLJÁK A titkosrendőrséggel együttműködő újságírók névsorának leközlése etikátlan cselekedet, és célja egyértelműen az, hogy megfélemlítse a hetedik nagyhatalom képviselőit a választási kampány előtt - mondotta tegnapi sajtótájékoztatóján Silvester Minarovič, a Szabadságpárt-Szlovák Egységpárt elnöke. Ján Veselovský alelnök hozzáfűzte, hogy a Szövetségi Biztonsági és Információs Szolgálat, mely néhány jobboldali párt befolyása alatt áll, durva módon sérti a polgárok jogait. Az FBIS még egyetlen egyszer sem informálta a nyilvánosságot a szervezetnek a törvényből adódó tevékenységéről, mint például az állam biztonságának védelméről a külföldi ügynökségekkel szemben. A Szabadságpárt-Szlovák Egységpárt javasolja Bačinský úr lemondatását, valamint azt, hogy az újonnan megválasztott parlamenti képviselőkből mihamarabb alakuljon majd egy bizottság, mely felülvizsgálná az FBIS kétévi tevékenységét. ELUTASÍTJÁK A DEKLARÁCIÓT (Munkatársunktól) - A Demokrata Párt tegnapi sajtóértekezletének első témája napjaink leginkább feszegetett ügye, a feddhetetlenségi vizsgálat volt. Peter Miššík, a párt alelnöke hangsúlyozta: mi 1990 elejétől következetesen szorgalmazzuk az átvilágítások problémájának törvényes megoldását. Szerintünk a lusztrálásokat már régen le kellett volna zárni. A demokraták azt tartják, hogy a kialakult helyzet módot ad az állambiztonsági testület ügynökeinek zsarolására, ezért síkraszállnak a bizonyítható ügynökök - tehát azok, akiknek az együttműködése bizonyosan kimutatható, és nem téveszthetek össze más személyekkel - névsorának nyilvánosságra hozataláért. Legalább ilyen fontosnak tartják a sajtóértekezleteken rendszeresen felmerülő kérdést: Szlovákia függetlenségének deklarációját. A Demokrata Párt alkotmányellenes lépésnek ítéli meg a kihirdetését, amely Szlovákia társadalmi élete destabilizálásához vezetne, és gazdasági téren be nem látható következményei lennének az ország és valamennyi lakosa számára. A párt képviselői a parlamentben jelen lesznek, amikor a téma napirendre kerül, de nem voksolnak majd az elfogadása mellett. Az alelnök sikeresnek minősítette a Polgári Demokrata Párttal közösen szervezett nagygyűléseket, és szerinte a Demokrata Pártnak sokkal több a szimpatizánsa, mint amennyit a közvéleménykutatások adatai kimutatnak. Szerinte a találkozókon részt vevőknek csupán tíz százaléka távozik úgy, hogy nem győződik meg a koalíció programjának helyességéről. D. T. BOSZNIA-HERCEGOVINA KI A FELELŐS? Meglepő hírt közölt tegnap a boszniai szerbek sajtóügynöksége, az SRNA. Eszerint Alija Izetbegovic, Bosznia-Hercegovina elnöke politikai menedékjogot kért Törökországtól. A hírügynökség azt állította, sikerült megszereznie azt az üzenetet, amelyet Izetbegovic Turgut özal török államfőnek küldött, s ebben azt írja, hogy nem maradhat tovább Szarajevóban, mert az ő és több más vezető élete is veszélyben van. Állítólag reményét fejezte ki, hogy Törökország megteremti számára a szükséges feltételeket a boszniai muzulmánokért és Bosznia-Hercegovina egységéért vívott további harchoz. Azt nem tudni, hogy az SRNA miképpen szerezte meg ezt az üzenetet. A hírt más források nem erősítették meg. Az viszont tény, hogy Izetbegovicnak délelőtt 11 órakor találkoznia kellett volna Milutin Kukanjaccai, a második katonai körzet parancsnokával. Muzulmán képviselők azonban arról tájékoztattak, hogy a tárgyalásokat lemondták, mert Kgkanjac azt a feltételt szabta, hogy engedjék szabadon azokat a tiszteket, katonákat és polgári személyeket, akiket vasárnap este, a hadsereg gépkocsikaravánja elleni támadás során vettek őrizetbe. Egyébként a vasárnap esti események álltak a tegnapi hírügynökségi jelentések homlokterében. Mint ismeretes, Izetbegovic, akit szombaton a jugoszláv hadsereg katonái túszul ejtettek, vasárnap kiszabadult. Előzőleg megállapodott Kukanjaccai abban, hogy a második katonai körzet parancsnoksága, amelyet Szarajevó központjában a muzulmán fegyveresek körülzártak, bántatlanul elvonulhat. Az esti órákban a parancsnokság evakuálása az ENSZ békeerőinek védelme alatt meg is kezdődött. De alig haladt a gépkocsikaraván 200 métert, amikor megtámadták és több katonát megöltek. Ezt Colm Doyle, az EK megfigyelője is megerősítette a szarajevói televízióban. Kukanjac tábornok szerint szörnyű dolog történt, a konvojt körülzárták és az embereket leöldösték. A jugoszláv hadsereg vasárnap esti nyilatkozatában magát IzetbegovicQt vádolta azzal, hogy elrendelte a konvoj elleni támadást. Belgrádban a védelmi minisztérium közleménye azt hangsúlyozta, hogy az Izetbegovichoz hü muzulmán fegyveresek a békeerők képviselőinek szeme láttára ölték meg a hadsereg két ezredesét. Meg kell még jegyezni, hogy a korábban fogva tartott Izetbegovic is a konvojjal haladt, s közvetlenül azután történt a támadás, hogy ót átadták a zöldsapkásoknak, vagyis a muzulmán területvédelmi erőknek. Bosznia-Hercegovina elnöksége tegnap este máris cáfolta az SRNA szerb hírügynökség jelentését, miszerint Izetbegovic elnök Törökországtól kért politikai menedékjogot. Sőt a boszniai elnök rövid időre megjelent az elnökség épületének sajtóközpontjában. Ott közölték, hogy Milan Aksentijevic tábornoknak a nap folyamán kellett volna tárgyalásokat kezdenie a köztársasági hatóságok képviselőivel a hadifoglyok cseréjéről. Közben Jovan Divjak ezredes a szarajevói muzulmán horvát területvédelmi alakulatok képviselője közölte, hogy az egységek körülzárták a Viktor Rubanj laktanyát és követelik, hogy a katonák adják meg magukat. Szarajevóban egyébként tegnap tovább folytatódtak a lövöldözések. Belgium már vasárnap azzal vádolta a jugoszláv hadsereget, hogy vasárnap szándékosan lőtték le az Európai Közösségek megfigyelőjét. A brüsszeli külügyi szóvivő tegnap kijelentette, hogy egyértelműen bebizonyosodott a hadsereg felelőssége. A nyilatkozat szerint Bertrand Borreyt, az UNPROFOR belga tagja akkor vált a jugoszláv katonák céltáblájává, amikor egyértelműen fel lehetett ismerni, hogy ö a külföldi megfigyelők csoportjához tartozik. Az Európa Tanács tegnapi strasbourgi ülésén a résztvevők egyhangúlag megszavazták Horvátország számára a megfigyelői státust ebben a szervezetben. Franjo Tudjman horvát elnök tegnapi zágrági sajtóértekezletén kizárta annak lehetőségét, hogy Horvátország katonailag beavatkozzon a Bosznia-Hercegovina területén dúló háborúba. PÁNIK KABULBAN Súlyos nehéztüzérségi párbaj robbant ki tegnap Kabultól délre. Az új iszlám kormány hadserege lőtte a radikális fundamentalista Gulbuddin Hekmatjar csapatainak állásait. Megfigyelők szerint azóta nem voltak ilyen nagyszabású összecsapások, amióta az új védelmi miniszter, Maszud katonái kiszorították Hekmatjarékat az afgán fővárosból. A délutáni hírek pedig már arról szóltak, hogy Hekmatjar fegyveresei rakétákkal lőtték Kabult és környékét. Az újabb harcok pánikot keltettek Kabulban. Az utcák elnéptelenedtek, hiszen rövid negyed óra leforgása alatt csak a kormánynegyedre több mint 25 rakéta hullott. Az AFP értesülése szerint minden jelentős mudzsahid vezető, akik eddig Pakisztánban állomásoztak, visszatérnek hazájukba. Az Európai Közösségek szóvivője tegnap Brüsszelben közölte: az EK fél millió ECU értékű gyorssegélyt küld a harcok által sújtott lakosság megsegítésére. A mintegy 18,5 millió korona összegű segélyakciót a Nemzetközi Vöröskereszt közvetítésével bonyolítják le. KÖZÖS NYILATKOZAT ELFOGADÁSÁT TERVEZIK (Folytatás az 1. oldalról) hármak csúcstalálkozójára. A találkozó után Váelav Havel munkaebédet ad a vendégek tiszteletére, amelyen részt vesz számos szövetségi, illetve cseh és szlovák vezető is. Alexander Vondra, az elnök külpolitikai asszisztense a csúcstalálkozó programjáról és időpontjáról szólva rámutatott: A találkozóra más fontos európai csúcstalálkozók előtt kerül sor, s ezért is indokolt, hogy Lengyelország, Magyarország és Csehszlovákia legfelsőbb vezetői találkozzanak, s foglalkozzanak a valamennyiüket érintő kérdésekkel, s esetleg jelentést adjanak az elkövetkező európai csúcsértekezleteknek, hogy készek a további együttműködésre. A csúcstalálkozón előreláthatólag megvonják a három ország közti együttműködés mérlegét, s kitűzik a jövő teendőit, foglalkozni fognak a három ország közti biztonsági együttműködéssel s a Hármaknak az Európai Közösségek országai iránti viszonyával. A találkozó végén közös nyilatkozatot adnak ki. A sajtóértekezleten a szóvivő megállapította, hogy a titkosrendőrséggel együttműködő újságírók névsorának közzététele ellentmondó nézeteket, egymástól eltérő nézeteket Váltott ki. A nézetek lehetnek különbözőek, de az egyszerű állampolgártól kezdve az alkotmányos tényezőkig mindenkinek szem előtt kellene tartania a hatályos törvényeket. Ha a CSNT a cseh kormány kezdeményezésére az ügynöklisták közzétételére vonatkozóan új jogszabályt fogad el, s ha ezt a Szövetségi Gyűlés is elfogadja, akkor a köztársasági elnök a 451. számú, tehát az átvilágításról szóló törvény szerint jár el. Az elnök véleménye szerint az FBIS-nek azzal, hogy az alkotmányos tényezőknek átadta az ügynöklistát, nem szegte meg a törvényt. (sm)