Új Szó, 1992. május (45. évfolyam, 103-126. szám)
1992-05-21 / 118. szám, csütörtök
1992. MÁJUS 22. I ÚJ SZÓ KALEIDOSZKÓP 4 CSŐTÉSZTÁTÓL A LEGÚJABB ŠKODA SZEMÉLYGÉPKOCSIKIG (Munkatársunktól) - Terjedelemben,. áruválasztékban és látogatottságban nem vetekszik mondjuk a hagyományos brünni nemzetközi áruriiintavásárral, ám testvérének, úgy vélem, mégis nyugodtan nevezhetjük - már az első két nap, illetve akár az első benyomás alapján is. Akik látnak benne fantáziát, kellő figyelmet szentelnek ennek a rendezvénynek. " Jelzők ide, jelzők oda, a mostani kassai nemzetközi árumintavásár valós értékét is a látogatottság, illetve az üzletkötések száma, terjedelme fejezi ki majd a leghűbban. Érdektelenségre pedig a szervezők eddig nem panaszkodhatnak. Annak ellenére, hogy az új sportcsarnok az Akasztóhegyen túli mezőn, tehát a városon kívül van, s hogy a hét elején a Hernád-parti városban orkán erejű szél tombolt, hétfőn mégis több mint négyezer ember látogatott el a vásárra. A hatalmas csarnok fülkesorai között egyszerű érdeklődök, kezdő, valamint befutott üzletemberek, kereskedők szemlélték, vizsgálták a bemutatott termékeket, folytattak eszmecserét, egyezkedtek s kötöttek szerződéseket. Amint láttam, majdnem mindenki talált ott valami érdekességet, vásárfiát. Aki például sportcikkeket keresett, az a Capricornnál válogathatott, de sokan megálltak az EVVA osztrák biztonsági zárakat forgalmazó cég üzletében, ugyanúgy a, szintén ajtózárakat bemutató, kínáló, magyarországi ELZETT-CERTA vállalat pultjánál. Ez utóbbi cég gazdasági igazgatója, Szajkó János elmondta, hogy ők termékeik mintegy 80 százalékát eddig a nyugati piacon értékesítették, s most KözépEurópában is bővíteni szeretnék kapcsolataikat. Ez a rendezvény is kitűnőnek ígérkezik erre. Nem távozott üres kézzel az sem, aki magángazdaságába szecskavágót keresett, hiszen az ZPA eperjesi cégnél 8-9 ezer koronáért megvehette, ' megrendelhette. Aránylag nagy a választék irodai kellékekből, élelmiszeripari gépekből is. Az autópiacon pedig az íriszkék Škoda Formán 135 LS Marathon a 'sztár', igaz nem az árával, hiszen „csak" 225 ezerbe kerül, a piros Suzuki Swift GLX 580 ezerbe... Kínálatból tehát nincs hiány. (gazdag) NÄÍLÄŤI MÁST HALL A FÜL, MÁST LÁT A SZEM... - Néhány honi politikus szavahihetőségét már jó párszor megkérdőjeleztem, de ami most történik... - telefonálta a minap felháborodottan egyik ismerősöm. - Miért nem Írjátok meg, ti újságírók, hogy ne nézzék a polgárt hülyének? - Miről van szó? - állítottam meg a szóáradatot. - Miről, miről - türelmetlenkedett a telefonáló. - Hát a TV választási műsorairól. Mert mit hallok a minap? Azt például, hogy a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom választási kampányát a többi párttól eltérően szervezi. Nem borítja el a falakat nagyméretű plakátokkal (mint a többiek), hanem pénzét az elesettek, rokkantak, betegek megsegítésére fordítja. Lesz gyógyszer a rákos betegeknek, tolókocsi a rokkantaknak... Már-már meghatódtam, hogy lám, ilyen is van, amikor a képernyőn megjelent két számla száma. Hát most ők adnak pénzt a kontójukra, vagy a polgárt bíztatják, s a mi pénzünkből akarnak jótékonykodni! Annyira ideges lettem, hogy ki kellett mennem levegőzni. Pechemre, eleredt az eső, ezért beültem az autómba, s nekivágtam a városnak. S mit látnak szemeim? Plakátokat. Nemcsak a hirdető táblákon, hanem az autóbuszokon és a villamosokon is. Kicsiket és nagyméretűeket. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom plakátjait. Tényleg azt hiszik, hogy se nem látunk se nem hallunk, s nem merünk szólni sem?! Ezt írjátok meg! Megírtam. v (péterfi) HIT, EMBERSÉG, SZOLIDARITÁS SZERETNÉM, ha - az EMBERT - nem nemzeti hovatartozása szerint írnák nagybetűvel; - nemzeti kisebbségünk fejlődését a kormány nem korlátozná, hanem támogatná; - béke, jólét és megértés uralkodna szülőföldünkön. Kisebbségi képviselőjelöltként ígérhetem, hogy az Önök hangját fogom tolmácsolni a parlamentben. Bugár Béla Azt hiszem legfontosabb a jól működő demokratikus társadalom kialakítása, a gazdaság átépítése és fellendítése, nyelvünk, kultúránk, történelmi és keresztényi értékeink ápolása, a népek és nemzetek közötti megbékélés, valamint a viszonylagos anyagi jólét és biztonság megteremtése mindannyiunk számára. Egy olyan társadalom megteremtése, amelyben mindenki megtalálja a helyét, számítását és elvárásait, ezért tenni akar és tud is. Mint gazdasági szakember elsősorban a mezőgazdaság fellendítésén, megbecsülésén és elismerésén szeretnék fáradozni, hogy a mezőgazdasági termelést végző parasztok, mezőgazdászok, vállalkozók megbecsülésben, anyagi biztonságban és békében tudják végezni mindennapi fáradságos munkájukat. Farkas Pál Pedagógus vagyok. Az anyanyelvi iskolaüggyel, főleg az alapokkal, az óvodákkal, az alsó tagozattal, a szakmunkásképzőkkel kívánok foglalkozni. Véleményem szerint, és tapasztalatból is tudom: ha a társadalomban valamit el szeretnénk érni, azt a leghatékonyabban az iskolán keresztül lehet. Ezért sokkal többet kellene foglalkoznunk a tanulók, a pedagógusok és a szülők problémáival. Intenzíven kellene foglalkoznunk a nők, a családok, a nyugdíjasok és a testi fogyatékosok szociális problémáinak megoldásával. Az ifjúsággal való aktív kapcsolatot és a problémákat az SZMCS-ben kívánom megismerni és megoldani, de nem egyénileg, hanem közösen. A csapatmunka híve vagyok. Schniererné dr. Wurster Ilona Azt üzenem a kedves választóknak, hogy tudatosítsák, kisebbségi magyarságunk pillanatai igen drágák! E pillanat megragadásáért'vagy elszalasztásáért itt és most minden magyar felelős. Ha nem jönnek el szavazni a választás jogáról, felelősségéről mondanak le és önként adják fel magyarságukat. Mi alázattal szolgálni, képviselni akarjuk kisebbségi magyarságunk létérdekeit. ígérjük, ha megválasztanak bennünket, élni fogunk bizalmukkal, de visszaélni soha. Fóthy János A KOALÍCIÓ VÁLASZTÁSI GYŰLÉSE Május 22 NYUGAT-SZLOVÁKIA: Ekecs - 19.30: Bauer Edit, Kvarda József, Fister Magda, Farkas Pál; Gúta - 19.00: Duray Miklós, Bugár Béla, Gawlik Stanislav, Vladyslav Niedoba; Felsőszeli - 19.30: Duka Zólyomi Árpád, Filakovszky János; Dunamocs, Virt - 19.00: Dolník Erzsébet, Forró László. KÖZÉP-SZLOVÁKIA: Tornaija - 16.00: Balta István, Boros Zoltán, Együd László, Zagyi Jenő, Komlóssy Zsolt; Méhi - 20.00: Batta István, Együd László, Zagyi Jenő; Szárnya - 20.00: Boros Zoltán, Ibos László, Komlóssy Zsolt; Gömörpanyit - 18.30: Boros Zoltán, Ibos László, Komlóssy Zsolt. KELET-SZLOVÁKIA - Hosszúszó - 19.00. Köteles László. KI BUKIK MEG VÁLASZTÁSI MATEMATIKÁBÓL? Most mindenki százalékszámítással foglalkozik, akit még érdekel a választások kimenetele. Az alapadatok ismertek. Tizenegy százalékát tesszük ki Szlovákia lakosságának. Tehát papírforma szerint közülünk kerülhetne ki a szlovákiai képviselők 11 százaléka. Ha csak ebből indulunk ki, nincs ok aggodalomra. Van, aki nem is aggódik. Az sem tépelődik, aki a minap egy szlovákiai magyar napilapban választási-matematikai értekezést tett közzé politikai hirdetés formájában. Rózsásan látja a helyzetet. Azzal számol, hogy valamennyi szlovákiai magyar vagy az Együttélés által vezetett koalícióra, vagy a Magyar Polgári Pártra adja le voksát. Azóta kételkedem az ilyen egységes magyar fellépés megvalósíthatóságában, hogy Dunaszerdahelyen jártam, és láttam, milyen lelkesedéssel köszöntötték legalább négyszázan Vladimír Mečiart. És azóta, hogy két tucatnyi magyarlakta községben megtekintettem a helyi választási bizottság névsorát. A községek több mint a felében magyar nemzetiségű személy képviseli a listán a Mečiar-pártot. És az általam meglátogatott falvak több mint háromnegyedében magyar ember képviseli a választási bizottságban a kommunsita pártot (DBP). A szociáldemokrata pártnak a magyar többségű községek „mindöszsze" felében van embere a helyi választási bizottságban. Ezpk tények, amelyeket egyetlen választási matematikusnak sem szabad figyelmen kívül hagynia, ha nem akar megbukni. Márpedig a vizsga napja, június 6-ika Kérlelhetetlenül közeledik. Már most meg merem jósolni, hogy könyörtelenül megbukik e vizsgán az, aki a 7 százalékos (vagy még jobb) eredményre kalkulálva nem számol azzal, hogy a Mečíar-párt, a komunista párt és a szociáldemokrata párt elviszi a magyar szavazatok jelentős részét Most bosszúlja meg magát az, hogy a MAGYAR POLGÁRI PÁRT kivételével programjában egyetlen magyar párt sem törődött érdemlegesen a gazdasági kérdésekkel, meg a megélhetési gondok orvoslásával. Egyetlen dologra: a nemzeti lét kérdéskörére összpontosítottak, és csak érintőlegesen foglalkoztak az élet anyagi alapja megteremtésének távlataival. Ezért viszik el szavazataink egy részét a megjavíthatatlan régi rendszer megjavítását ígérők. Nem tudják, mi a teendő, de legalább ígérnek. Humuszos talaja ez a demagógiának. Bizonyára megint akadnak, akik minderre igy reagálnak: már megint ijesztget az újságíró. De vajon ijesztgetés az, ha valaki megcáfolhatatlan tényekkel érvel? A MAGYAR POLGÁRI PÁRT legfontosabb feladatai közé sorolja a magyarság nemzetiségi érdekeinek védelmét. A MAGYAR POLGÁRI PÁRT azonban más értékeket is elsőrendű fontosságúnak tart. Ilyen érték például a gazdasági fellendülés, a munkahelyteremtés. A MAGYAR POLGÁRTI PÁRT köré kiváló szakemberek tömörülnek, akik tudják, hogyan kell kilábalni a válságból. A MAGYAR POLGÁRI PÁRT arra kéri Önt, ne vaktában döntsön. Előbb tanulmányozza át a párt programját, a választási gyűléseken győződjék meg jelöltjeink szakértelméről. Csak ezt követően Szavazzon a 40-es listával, Szavazzon a MAGYAR POLGÁR! PÁRTRA Tóth Mihály, a MAGYAR POLGÁRI PÁRT képviselőjelöltje (politikai hirdetés) ÚP-965 APRÓHIRDETÉS ABASVÉTR. • Eladó Citrina és Rubtnova paprikapalánta. Tel: 0819746-35.945 01 Komárom, Čertiát 13. Ú-1502 • Osztrák cég takaritó- és reklámozó munkára keres fiatal, nemdohányzó, független hölgyet. Kezdő fizetés 12 500 koronától. Magyarul beszélünk. Ú-1534 Háromnapos brojler húscsirkék eladók. Cím: Bazsó Károly, Učiteľská 16., Pozsonypüspöki (Podunajské Biskupice). Ú-1536 A Hidaskürti Mezőgazdasági Szövetkezet eladásra kínálja adminisztratív épületét és gépközpooíját. Cím: Poľnohospodárske družstvo 925 07 Mostová ' Bővebb tájékoztatás a következő telefonszámon 0707/881 09 UP-947 OSP DANUBIUS a. s. Helyreigazítás! Tisztelt olvasók! Az OSP DANUBIUS a. s. DUNAJSKÁ STREDA értesiti önöket, hogy a közpc.iti hivatal részéről elírás történt, és ezáltal téves azonosítási számot (IČO) közöltünk Önökkel. A vagyonjegyes privatizáció központjában. Prágában a következő azonosítási számon tart nyilván: ICO 00180327 Elnézésüket kérjük. Tisztelettel a részvénytársaság elnöksége ÚP-966 ilpIES