Új Szó, 1992. május (45. évfolyam, 103-126. szám)

1992-05-19 / 116. szám, kedd

1992. MÁJUS 20. ÚJ szól HÍREK - VÉLEMÉNYEK 6 GYILKOLNI AKART A„MIKULÁS" A BIZTONSÁG ÁRA Beszélgetés JUDr. Anton Fábryval, a szlovákiai Börtönügyi és Igazságügyi Őrség Testületének vezérigazgatójával A múlt év végén egy megrázó tragédia a büntetésvégrehajtó intézetek felé irányította a közvélemény figyelmét. A Lipótváron történtek után érthetően nemcsak a városka lakóiban, de másokban is felmerült a kérdés: vajon valóban minden rendben van a büntetésvégrehajtás háza táján? A tragédia óta már eltelt néhány hónap, s noha az ügy kivizsgálása még tart, történt egy-két változás nemcsak a lipótvári börtön falain belül, hanem azokon kívül, a felsőbb szerveknél is. így az sem véletlen, hogy ez év januárjától új vezérigazgatója van a csehszlovákiai Börtönügyi és Igazságügyi Őrség Testületének JUDr. Anton Fábry ezredes személyében. Ott kerestük fel kérdéseinkkel, amelyek (nem utolsósorban a Lipótváron történtek ismeretében) mindenekelőtt börtöneink, fegyházaink biztonságos voltára irányultak. A fájdalorhkibírhatatlan volt, ám a fürdőszoba csempéin fekvő asszony összeszorított fogakkal, utolsó csepp erejét összeszedve igyekezett magába fojtani a nyögést, a zihálást. Tudta, egyetlen esélye a túlélésre az, ha halottnak hiszik. Száját türölközővel kötötték át, orrából csurgott a vér. Az ájulás kerülgette. Szeme előtt lila karikák táncoltak, de azért érzékelte, hogy a szomszéd szobában járkálnak. * A négytagú galeri főnöke a huszonegy esztendős Filip volt. Nemcsak azért, mert ő volt a rangidős, hanem mert csalásért és lakásbetörésekért már többször ült. Kamii és felesége, a csinos kis Nikolett ugyan két évvel fiatalabbak voltak, ám ' „betörőberkekben" már ők sem számítottak egészen kezdőknek. Az ifjú házaspár autófeltörésekért került összeütközésbe a törvénnyel. A társaság legifjabb tagja, a 17 éves Dana még jóformán gyerek volt, s egyedül neki nem volt „priusza". Most közösen készültek egy lakásbetörésre. A tippet Nikolett adta. „A szomszédunkban lakik egy gazdag házaspár, mely pár napra elutazott. Tuti, hogy nincsenek otthon. Láttamőket, ahogy pakolják a bőröndöket a kocsiba. A postásnak, aki éppen arra járt, azzal dicsekedtek, hogy a Tátrába készülnek üdülni." „Én hozom a feszítővasat, te a biztonság kedvéért gondoskodjál könnygázszpréről — utasította a Tulipánnak becézett bandavezér a fiatal férjet, majd hozzátette: — Nikol is velünk jön, mert ismeri a lakást. Dana majd a kapu előtt ügyel." December 6-a volt, és a Pozsony óvárosába tartó négy fiatalnak bizonyára eszébe sem jutott, hogy ünnep van, hogy a gyerekek ma este ajándékra várva ablakba teszik cipőiket. Ők nem hagyatkoztak Mikulás kegyeire. Ajándékról saját maguk akartak gondoskodni. Remélték, hogy a gazdátlan lakásban lesz bőven zsákmányolnivalójuk. Nikolett ugyan nem tévedett, amikor azt állította, hogy szomszédai elutaztak. Arról azonban nem tudott, hogy arra az időre a háziak meghívták az asszony nővérét, hogy ügyeljen a lakásra. Filip szokásához híven ezúttal is hosszasan csöngetett. Az idős asszony előbb kinézett a kukucskálón, s miután látta, hogy a szomszédék kislánya — akit látásból ő is ismert — áll az ajtó előtt, gyanútlanul beengedte az egész társaságot. A fiatal tri

: umvirátus majd'hanyatt esett a kellemetlen meglepetéstől. Elsőnek a lány találta fel magát. Azzal a mesével állt elő, hogy jó múltkor a szomszéd néni padlásán hagytak néhány alkatrészt, s most el szeretnék vinni. Az asszony kinyitotta a padlásfeljárót, s még zseblámpát is kölcsönzött nekik. Amikor pár perc múlva az utcán voltak, Filip csak úgy tajtékzott a dühtől és mindennek elmondta a lányt. Az, hogy helyrehozza baklövését, azt ajánlotta, menjenek vissza, elvégre az „öreglány" nem lehet akadálya, hogy megvalósítsák tervüket. „Elnézést, néni, de meg szeretnénk mosni a kezünket. A padláson nagy a por, s mi innen diszkóba készülünk. Csak egy perc az egész" — hadarta a lány, s az asszony ezúttal is betessékelte őket a lakásba. A fürdőszobába érve még törülközőt is adott nekik. Az egyik fiatalember megeresztette a vízcsapot, a másik hirtelen szembespriccelte az asszonyt. Az felsikoltott, és a szeméhez kapott. A banditák a földre lökték, ütötték, majd fojtogatni kezdték. „Hallgattassátok végre el! Tömjétek be a pofáját, hogy ne ordíthasson" — kiabálta hisztérikusan Nikolett, és odaadta férjének a kölcsönkapott törölközőt. A vérző, de már mozdulatlan aszszonyt egyikük még téli bakancsával durván fejbe rúgta. Miután azt hitték, végeztek vele, letépték nyakáról az aranyláncot, s mentek, hogy megkeressék a pénzt, az ékszereket. Nikolett kiszólt Danának, hogy ő is segítsen a pakolásnál. Az eltulajdonított készpénz; valuta "és ékszerek értéke csaknem 200 ezer koronát tett ki. Az orr- és bordatörést, valamint koponyazúzód ásókat szenvedő asszony tanúvallomása alapján már másnap rendőrkézre, és hamarosan bíróság elé kerúlt a galeri. A bandafőnök 8, Kamii és felesége 6—6 évre került a rács mögé. A fiatalkorú, és eddig büntetlen ejőéletű Dana sem úszta meg szárazon. Őt bűnrészességért 16 hónap szabadságvesztésre ítélték. (ORDÓDY) • Az utóbbi években megnőtt az erőszakos bú'ncselemények száma, amellett, hogy a bűnözés általában is növekvő tendenciát mutat. Ez a szomorú valóság teszi indokolttá a kérdést: milyen a helyzet ma Szlovákia büntetésvégrehajtó intézeteiben? — Még mielőtt a kérdésre válaszolnék, szeretném elmondani, hogy a szabadságvesztés a jelenleg alkalmazott büntetések legsúlyosabbika, de nem tekintendő csodaszernek a növekvő bűnözéssel szemben. Ezt a büntetést csak akkor lehet és kell alkalmazni, amikor más, enyhébb formák nem elég hatékonyak. Tény viszont, hogy noha ez a, nézet elméletben már régóta elterjedt, a gyakorlatban mégis nehezen érvényesül. A bűnüldöző szervek viszont nem nézhetik tétlenül a bűncselekmények számának növekedését, ezért a bíróságok is egyre gyakrabban hoznak szabadságvesztéssel járó döntést. Mindemellett az utóbbi időben bizonyos mérvű állandóság jellemzi a Szlovákia börtöneiben büntetésüket töltők létszámát, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy sok folyamatban levő ügyben még nem született meg az ítélet, illetve a jogerősen elítéltek egy része csak ismételt felszólításra, esetleg elővezetésre lépi át a büntetésvégrehajtási intézetek kapuját. Rátérve a kérdésre: Szlovákia fegyintézeteinek kapacitása (az építés alatt álló objektumokat is beleszámítva) kb. 8500 fő. Jelenleg 7 intézet az előzetes letartóztatásban levők őrizetére szakosodott; közülük kettőben büntetésvégrehajtó intézet is működik. Kifejezetten büntetésvégrehajtásra 9 fegyintézet szolgál. Ezen kívül van egy börtönkórház is, ahol.a betegeken kívül az elaggott és a tartósan munkaképtelen elítéltek töltik büntetésüket. Az említett intézetek közül hármat ill. fokozatú, négyet II. fokozatú, kettőt I. fokozatú büntetésvégrehajtó intézetként tartunk nyilván. Ezenkívül létezik fiatalkorúak börtöne — itt töltik büntetésüket az I. fokozatba sorolt elítéltek is — és női börtön is (most épül az új Nyitrán). Az intézetek biztonságának színvonala összhangban van a szakosodással, pontosabban: az van összhangban a biztonság Apa a lányával, anya a fiával... A vaskos vádirat (1300 oldal) hihetetlen és ép ésszel aligha felfogható családi eseményt tartalmaz. A szülőknek nem is nevezhető házaspár ocsmány tetteire csak véletlenül, egy másik bűncselekmény-sorozat leleplezése után derült fény. V.-ék lakásbetörésekre specializálódtak. Előfordult, hogy fényes nappal egy egész szobaberendezést loptak el és vittek otthonukba. Hogy nem voltak válogatósak, bizonyítja a házkutatás során talált több mint 4000, lopásból származó legkülönbözőbb tárgy. A mintegy félmilliós kár viszont egészen eltörpül a harmincötéves házaspár saját gyermekei ellen elkövetett bűnei mellett. A kihallgatások során kiderült, hogy a szülők nemcsak a tolvajlásba vonták be 12—13 és 14 éves gyermekeiket is, de szexuális életükbe is. Az egész úgy kezdődött, hogy az apa megerőszakolta a nem egészen tizenhárom éves lányát. Ettől kezdve a fejlett és koránál idősebbnek kinéző kislányt rendszeresen fajtalankodésra kényszerítette. Beteges hajlamainak kiélése ezzel még távolról sem fejeződött be. Rábeszélte feleségét, hogy míg ő a lányukkal „incselkedik", az a fiával közösüljön. színvonalával, Természetesen ezen a téren is van pótolnivalónk, hiszen csak a riasztóberendezések korszerűsítéséhez 90 millió koronára lenne szükség. Szükséges lenne továbbá a fegyőrök fegyverzetének kiegészítésére, illetve cseréjére. Ám ez további tízmilliókat jelentene, pénzünk pedig egyelőre nincs. További problémát jelent az elítéltek átszállításához szükséges fegyveres kíséret biztosítása, mivel legtöbbször jelentős földrajzi távolságokról van szó. Ezért legalább az előzetes letartóztatásban levők őrizetére szolgáló intézetek elhelyezését szeretnénk arányosan megoldani Szlovákia egész területén. • Ön az előbb hiányosságokról beszélt. Mennyire biztonságosak hát ezek a börtönök? — Természetesen ezek az intézetek a múltban is biztonságosak voltak, s ma is azok. Csupán az a kérdés: milyen mértékben, s a testület milyen erőfeszítései árán? Az intézetek műszaki állapotának javítása, a biztonsági és jelzőberendezések modernizálása elkerülhetetlen. Önmagában azonban a legjobb technika sem képes csodákra. Éppen ezért új kiképzési módszereket dolgozunk ki a testület tagjainak felkészítésére, megkülönböztetett figyelmet fordítva testi képességeik fejlesztésére. Nemrégiben az SZK igazságügyminiszter-helyettesével közösen magyarországi fegyintézetekben jártam, ahol megismerkedhettünk az ottani fogházak biztonsági rendszerével; meglátogattuk az életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek intézetét is, amely már húsz éve működik, s ahol jelenleg is 168 ilyen elítélt tartózkodik. A jövőben egy szakértőkből álló csoportunk is készül Magyarországra. Nincs szó a magyarországi gyakorlat lemásolásáról, csupán az adott körülmények között számba jöhető lehetőségek között válogatunk, hogy a szlovákiai börtönöket megbízható, de számunkra elérhető védelmi rendszerrel szereljük fel. Egyet azért el kell mondanom: ami a magyarországi fegyintézetekben számunkra meglepő volt, az a fegyőrök és az elítéltek fegyelmezettsége. Börtöneink biztonságának tökéletesítésénél ezt is figyelembe kell vennünk. Ha netán a férfi a feleségére kapott gusztust, „szerelmi játékukba" a gyerekeket is bevonták. Az efféle cselekedetekért, állítólag tíz évet róhat ki a bíróság. Vajon elegendő büntetés ez a három kiskorú megrontásáért? A vasöklű bártulajdonos Nem mindennapi bátorságról tett tanúbizonyságot a Sylvia Discoland prágai mulató tulajdonosa, bizonyos Jonák úr. A múlt hónap egyik estéjén meglátogatta három fiatalember — két jugoszláv és egy helybéli — és üzleti ajánlatot tett. „Garantáljuk a szórakozóhely biztonságát, amiért mindössze 30 ezer koronát kérünk a hóvégeken". Jonák úr kérdésére, vajon mi történik akkor, ha fütyül a „csábító" ajánlatra, ezt a választ kapta: mindössze annyi, hogy egy kicsit összetörik berendezését és megölik gyermekeit. A zsarolók cinizmusa annyira feldühítette a jó kondícióban levő vállalkozót, hogy szó nélkül nekiesett a maffiózóknak és úgy helybenhagyta • Milyen tanulsággal szolgált a lipótvári tragédia a fegyintézetek biztonságát illetően? — A lipótvári tragédia mementó a számunkra. A mai napig gyakran visszatérünk hozzá. A lipótvári börtönt s a többi hasonló típusú intézetet lehetőségeinkhez mérten igyekszünk minél tökéletesebb riasztóberendezésekkel és egyéb védelmi eszközökkel felszerelni. A humánus szempontok figyelembevétel ugyan, de tudni szeretnénk minderről, ami az intézeteken belül történik, illetve történni készül. Például: a csomagokat, leveleket egyéb küldeményeket szigorúbban fogják ezentúl ellenőrizni, elvégre is nem hagyhatjuk, hogy tiltott tárgyak kerüljenek be pl. konzervekbe, gyümölcsökbe rejtve. Ami pedig az életfogytiglani büntetésre ítélteket illeti, őket sajnos, egyelőre nem tudjuk másként elhelyezni, mint hogy egy fegyintézeten belül kialakítunk erre a célra egy másik, zárt intézetet. Problémáinkat igyekszünk a lehető legrövidebb időn belül, s a lehető legolcsóbb módon megoldani, de persze számunkra is a társadalom, a polgárok biztonsága az első. • Az utóbbi időben elterjedt az a nézet, hogy a börtönök humanizálása terén elvetették egy kicsit a sulykot, s a fegyintézetek a bűnözők üdülőivé váltak, ahol gondtalanul pihennek — s mindezt az adófizető polgárok pénzén. Milyenek a valóságban a börtönviszonyok ma, s várható-e ezen a téren változás? — A börtönviszonyok humanizálásáról újkeletű törvény rendelkezik. Tudjuk, hogy ahol gyors munkát végeznek, hiba is könnyebben fordul elő. Az új törvényben található hiányosságokat minél előbb szeretnénk kiküszöbölni egy erre vonatkozó rendelet javaslatának benyújtásával. Szeretnénk azonban rámutatni a szabadságvesztés büntetésének egy kirívó ellentmondására: elszigeteli az elkövetőt a társadalomtól, azzal acéllal, hogy megtanítsa, miként kell a társadalomban viselkednie. Bizonyára Ön is egyetért velem abban, hogy ez nagyon igényes, csaknem teljesíthetetlen feladat. Ezért nekem az a véleményem, hogy az ilyen egyének eltávolítását a társadalomból nem úgy kell (kéne) végrehajtani, hogy teljesen elidegenedjenek attól. Éppen ellenkezőleg: erősíteni kellene bennük minden olyan pozitívumot, ami a társadalomhoz köti őket. A fő kérdés, a rendelkezésre álló idő okos kihasználása. Ha sikerülne az elítéltek számára munkát biztosítani — a többségük akar dolgozni —, akkor is megmaradna még a szabadidő kihasználásának problémája. A körülmények egyébként kielégítőek. Intézeteink őket, hogy egyiküket a kórházban kellett összetákolni. A vizsgálatot folytató szervek arra gyanakodnak, egy jugoszláv maffia van a háttérben. A dolog pikantériájához tartozik, az esettel kapcsolatban szóba került a prágai Sparta, illetve Slávia labdarúgócsapatának két idegenlégiósa, Jokszimovics, ÍI-" letve Binics. A híres klubok edzői ugyan cáfolták a híreszteléseket, mindenesetre a két „vendégmunkásnak" már van védőügyvédje. És hogy mit csinál a diszkótulajdonos? Gyermekeit egyelőre biztonsági okokból nem engedi iskolába. Felesége munkája helyett reggeltől estig szemmel tartja őket. A kis szélhámos és a balek taxis Hihetetlen fantáziáról és nem kis vakmerőségről tett tanúbizonyságot egy intézetből szökött 14 éves lány. Találomra becsöngetett a ligetfalusi lakótelep egyik lakásába, s mikor egy hozzá hasonló korú lányka nyitott neki ajtót, szemrebbenés nélkül adta elő meséjét. „Apukád küldött, hogy húzzam ki a csávából. A Fórum többsége viszonylag új, a régebbieket pedig fokozatosan átépítjük. Ma már nem probléma az étkezés, a kulturális igények kielégítése, az egészségügyi ellátás. Egyesek szerint mindez túlzás, de szerintem nagyon helytelen és kétséges lenne az ötvenes évek módszereinek újraalkalmazása, amikor például éheztetéssel büntettek. • Ön szerint miképp lehetne még hatékonyabbá tenni a büntetésvégrehajtó intézetek átnevelő funkcióját, illetve milyen alapvető reformokra kellene összpontosítani a figyelmet? — Az előbb elmondottakon kívül arra, hogy a börtönökben dolgozó pedagógusok, nevelők minél többet foglalkozzanak a rájuk bízott elítéltekkel egyénileg is. Korábbi börtönügyészi gyakorlatom alapján mondhatom, a szigorú, de alapos nevelő nemcsak feljebbvalói megbecsülését élvezte, hanem tekintélye volt az elítéltek között is. Nagyon igényes munkáról van szó, amelyet lelkesedés, hivatástudat nélkül nem lehet végezni. • Beszélgetésünk során már nemegyszer említette, hogy a büntetésvégrehajtó intézetek biztonságának javításához, a hiányosságok kiküszöböléséhez pénzre, sok pénzre van szükség. Árulja már el, anyagilag mennyit költünk évente a fegyintézetek működésére, karbantartására, a fegyencek ellátására? És Ön szerint mennyit kellene? — Azt még nem tudom, hogy a mostani év milyen lesz, így csak az elmúlt évről tudok beszámolni. Nos, az 1991 -es évben a szlovákiai fegyintézetek kiadásai összesen 802 millió 540 ezer koronát tettek ki. Ha ezt az összeget elosztjuk az elítéltek számával, tekintetbe véve a beruházásokat és az adminisztrációs költségeket is, akkor megkapjuk, hogy egy elítéltre átlag 120—130 ezer koronát költöttünk. Sok ez, vagy kevés...? Az idén még szűkösebbé váltak az anyagi lehetőségeink, ezért 1992-ben sem tudjuk befejezni pl. a Košice—

Šaca-i új fegyintézet építését, illetve a nyitrai és a Banská Bystrica-i intézetek rekonstruálását. További beruházásokra pedig gondolni sem merünk. Emellett jelentős összegeket kell fordítanunk az épületek karbantartására, javítására, üzemeltetésére. Az intézetek fejlesztésére így csak annyit fordíthatunk, amennyi a rabok már korábban említett szükségleteinek kielégítése után marad. Ez a helyzet pedig a jövőre nézve, éppen az előre nem látható események bekövetkezésének veszélye miatt, tovább már nem tartható. • Igazgató úr, köszönöm a beszélgetést! S. FORGON SZILVIA Szállóban mulatott, s most nem tudja kifizetni a számlát. Azonnal szüksége van 64 ezer koronára." A leány nem akarta szégyenben hagyni apukáját, így szó nélkül leszámolta a kért összeget. A kis szélhámos illedelmesen megköszönte a pénzt és úgy eltűnt, mint a kámfor. A taxisok általában dörzsölt fickók. A legtöbbször úgý átverik az utast, hogy az még meg is köszöni, és borravalót is ad. A kivétel, úgy látszik, ebben a kategóriában is erősíti a szabályt. Amikor a póruljárt zlíni taxistól megkérdezték, vállalna-e egy németországi fuvart, természetesen márkáért, az nagyszerű üzletet sejtve azonnal indított... Eszébe sem jutott, hogy a sok száz kilométeres út előtt valamiféle biztosítékot kérjen a megrendelőtől. Brünnbe érve megálltak az egyik szálló előtt, ahol utasa állítólag rendezni akarta tartozását. „Legyen szíves, adjon kölcsön 5000 koronát, majd odaát kiegyenlítem márkában" — mondotta lezseren a sofőrnek, aki szó nélkül a pénztárcájába nyúlt. Több órás várakozás után végre rájött, hogy nemcsak a remélt nagy^ üzlet vált köddé, de ötezer koronával is megvágták, ráadásul csinált egy hosszú ingyenfuvart is. A szélhámosnak azóta is bottal ütik a nyomát. (o.v.) § MEGTÖRTÉNT...