Új Szó, 1992. május (45. évfolyam, 103-126. szám)
1992-05-19 / 116. szám, kedd
7 PUBLICISZTIKA ÚJ SZÓ* 1992. MÁJUS 19. » ^^ elmúlt hetekben-hóna£\ pókban meghökkentő ! A Ĺ > jelzéseket olvasunk és hallunk a szlovákiai magyarság közönyéről: az emberek kiábrándultak a politikából, kiábrándultaké pártoskodásból, a pártok egymás közti acsarkodásából, s nem látják értelmét annak sem, hogy szavazni menjenek a parlamenti választásokon. Amennyiben ez így igaz, hidegzuhany. Nehéz a kételyt gerjesztő' vélemények hitelességét ellenó'rizni. Szinte csak valami csontig ható közvéleménykutatáj? adhatna választ arra, milyen ma a szlovákiai magyarság közérzete? Igen, nyilván nem egyszínű, nem egyértelmű. A kényszerű egység, az erőszakolt egység évtizedei után megjelent a választás lehetősége, a másság. Az egyéni lét, a közösségi lét másféle törvényei. Természetes, hogy az erőszakolt egymáshoz kötöttség szálai szerteszakadoznak. Értékrendszerváltást élünk. Az utóbbi napokban meredek fogalmazások jelentek meg arról: megtörténhet, hogy a szlovákiai magyarságnak nem lesz egyetlen parlamenti képviselője sem. Rémisztő látomás. Olvastam olyan közvéleménykutatási eredményt (figyelmeztetést), mely szerint a magyarságnak csupán 65 százaléka vesz részt a választásokon. Ez is váratlan ütés. Mintha ember-sátán suttogná a hátam mögött: pusztulj el! Pusztulásra vagy ítélve! Vagy: add meg magad! Vagy: értéktelen rongy vagy! Minden ilyen kételkedő jóslás — önmagunk lekicsinylése. Kishitű és kishitűvé tesz! Kapituláns közérzet. Kapituláció, vagy annak önös sugallása. Több mint hetvenéves kisebbségi sorsunkban hányszor voltunk már veszélyhelyzetben? Nemzetiségi életveszélyben? Hányszor kellett igazodnunk, alkalmazkodnunk, engedelmeskednünk— parancsot teljesítenünk? 1919, 1938, 1945, s az azt követő céltudatos pusztításunk, a szövetkezetesítés, majd a bizalmatlanság máig tartó ideje. Hány földrengés után kellett talpra állnunk? Eddigi életünk legmélyebb pontjairól is volt erőnk feltápászkodni: folytatni és újrakezdeni. Most, a kezdő demokrácia két éve elvette volna minden erőnket? Az elmúlt két év eltékozolta volna egymás iránti bizalmunkat? Ki terjeszti a siralomházhangulatot? Kinek érdeke ez? Ez a pánikkeltés a szlovákiai magyarság nehezen gyarapodó önbizalmának a könnyelmű eltékozlása. Az elmúlt két évben magunkról sokkal több rosszat mondtunk, mint jót. Az 1989-es változások óta az én megítélésem szerint egyéni és közösségi értékeink lebecsülése folyik. Önleértékelés, amely felerősíti a vészjósló hangulatcsinálást. A Választások előtt beindul a győzni akaró versengés: e rivalitás meztelen igazsága a szavazatszerzés. Melyek azok a tényezők, amelyekkel meg kell birkóznunk, amelyekkel szembe kell néznünk ebben a könyörtelen futamban? A szlovák pártok rivalitása. A 90es parlamenti választások előtt sokunkban élt egy hiszékenység, egy illúzió, a többség és a kisebbség politikai szövetségéről. Ezt a nemes reményt a NYEE és az FMK szövetsége testesítette meg. Országos párttal együtt, egy hangon politizálni, nagyjából így hangzott e frigy politikai indoklása. Ismert tény, hogy a NYEE mozgalom a változás győztes ereje volt: kormánypárt, a koalíció Vezető mozgalma, nagy politikai lehetőségek hordozója. E mozgalom révén kapott politikai pozíciókat a Független Magyar Kezdeményezés. Az elmúlt két év parlamenti politizálásában a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom tanúsította a legpozitívabb magatartást a nemzetiségi politika gondjai iránt. Sajnos — mint tudjuk —, kettészakadt, polarizálódott, legyengült, átalakult. Ez a mozgalom a demokrácia reménye és vesztése is volt. Az FMK e folyamatból ezt a konzekvenciát vonta le: önállóan politizálni. Egy illúzió és annak elvesztése. A NYEE mozgalmon kívül számottevő érdeklődést és számottevő aktivitást a nemzetiségi gond irányában nem mutattak a parlament szlovák pártjai. Ellenkezőleg. A kétéves parlamenti politizálás ilyen szempontból keserű tapasztalat. A szlovák politikai pártoknak és mozgalmaknak nem volt és nincs érdemleges nemzetiségi programjuk. Viszonyuk nemzeti kisebbségünk gondjaihoz helyzetenként, érdekösszefüggésekben változott. Egyedül a Demokratikus Baloldal Pártja által kidolgozott nemzetiségi programról tudok. Eddig számomra ennek is csupán alibi-, deklaratív, s papírértéke van; magyar parlamenti képviselőinek saját felelősségű megnyilvánulásain kívül ez a párt számunkra nem jelentett támaszt és segítséget. Kétéves józanító tapasztalat: a szlovák parlamentben a képviseló'k nagy részének bizalmatlanságával találtuk magunkat szemben. A bizalmatlanság falával. Ezért én e választások eló'tt nem tudok olyan szlovák pártot vagy mozgalmat mondani, amelynek bizalmat előlegeznék. Tudom, hogy nemzeti kisebbségünk lakóterületein is kivetik hálójukat a nagy pártok. Kell a szavazat. Tudom, hogy a nagy pártok mindegyike hangosabb, színesebb, módos korteskedéssel vonul. Lényegesen több a pénzük. így nagyobb a plakát, több a felirat, s nyilván ezzel arányosak az ígéretek is. N em akarom a békétlenség tüzét rakni, a tisztességes partnerség híve vagyok, de ne legyünk Janik. Percígéretekkel ne hagyjuk magunkat megvásárolni. Ne váljunk felületes ígéretek prédájává. Elég volt a történelem adóiból. Az elmúlt két év szigorú, keserű parlamenti tapasztalata: keresni s alakítani kell a politikai szövetségeket, de ennek feltétele az erős önálló nemzetiségi politizálás. Meg kell birkóznunk önmagunkkal is. A nemzetiségi sajtó: az elmúlt rendszer, hatalom kiszolgálása után én az újságírás és a politika együttgondolkodását vártam és várom. A pozitív értékek együtt-teremtését. Okfejtéseket, helyzetelemzéseket... Az igazság, az objektivitás keresését. A kevés kivételtől eltekintve ehelyett kialakult a leszűkítő pártszemlélet. Az elfogultságok, az egyoldalra húzás. Valamiféle újságírói páholyszemlélet, amely szinte az iskolai osztályozás szintjén osztogatja a jegyeket. Te jól szavaztál, te rosszul: négyes, neked egyes, hármas, kilences... S van, aki mindig jól szavaz... Te népszerűségre törekszel, én nem... Aföderációs manifesztációk idején aki a pódiumon állt, az híve az ország egységének, akinek a tömegben a televízió nem találta el a fizimiskáját, az önálló Szlovákiát akarhat... Jeles újságíró kérdezte, , hol vannak a mai politika Deák Ferencei? Igen sok ilyen bombasztikus kérdés hangzott és hangzik el. Viszont is kérdezhetném: hol vannak a mai Ady Endre rangú publicisták? És futhatnánk körbe. Az elmúlt hónapokban gyakran feltettem magamnak a kérdést: hogyan független napilap az Új Szó? Illetve, hogyan is értelmezi függetlenségét? S ahogy rakosgatom, gyűjtögetem egymás mellé a lapban megjelent írásokat s különböző megnyilatkozásokat, egyre kontúrosabb a kép: a szekér egyik oldala árnyékban halad. Nevezetesen az elmúlt két évben az Együttélés Politikai Mozgalmat tartósan vádak, koholmányok, gyanúk, kárhoztatások illetik. A feltételezésekből koholt csinálmányok: többszőr is a nyilvánosság elé tálalták, hogy az Együttélés vezetői csendes megállapodást (paktumot) kötöttek Vladimír Mečiarral, s hogy felelőtlenül hallgattak erről (Dusza István). A valóság: 1991 nyarán Mečiar találkozóra hívta az Együttélés vezetőit. Ezen a megbeszélésen én is részt vettem. Vladimír Mečiar rokonszenvéről biztosította az Együttélést, együttműködést és mozgalmának segítségét ajánlotta fel. Mi kifejtettük: az önigazgatás elve és gyakorlata alapján kívánjuk rendezni helyzetünket. Ennek kapcsán véleményt cseréltünk az esetleges autonómia formáiról. Vladimír Mečiar kritiusan nyilatkozott az FMK vezetőinek vele szemben tanúsított magatartásáról, kormányfői tisztségéből való leváltása alkalmából. Ez volt minden. Megköszöntük a kávét, és eljöttünk. Vladimír Mečiar azzal búcsúzott: várom a válaszukat. Duray Miklós nagyon erélyes elhatároló vonalat húzott e találkozó után. Azóta sem válaszoltunk. Nem is találkoztunk. Jól szerepeltünk? Avagy a szlovákiai magyar politizálás esetleg kihagyott alkalma volt ez? Elválik. Gyurovszky László a Nap utolsó előtti számában (ez nem az Új Szó független lelkiismeretét terheli) azt fejtegeti, hogy a Čarnogurský-kormány hivatalba lépésekor a koalíciónak, illetve az Együttélésnek történelmi alkalma nyílt a nemzetiségi nagykoalícióra. S hogy így 5-6 miniszterünk is lehetett volna a kormányban. H át igen. Csak azt nem értem, hogy Gyurovszky ennek kapcsán miért hallgatja el Ján Čarnogurský frissen „beszentelt" miniszterelnök első nyilatkozatát, mely szerint: „mindenkivel hajlandók vagyunk szövetségre lépni, csak a demokratikus baloldallal és az Együttéléssel nem". Enélkül minden szép és jó, csak éppen nem igaz a történet elmondása. Nagykoalíció, felfújt hebehurgyaság. Arra alkalmas csupán, hogy a tájékozatlan olvasó előtt ez alkalommal is szenynyezze, s követ kössön az Együttélés nyakába. Igy kovácsolni politikai tőkét? Saját bejáratú történelemcsinálással? A koalíció. Részt vettem a koalíciós tárgyalások mindegyikén. A részletekről naponta tájékoztatott a sajtó. Miközben folytak az érvelések, az okfejtések a MPP vezetőivel, egy fantáziakép erősödött elém: Julisról, akire afaluban valaki ráragasztotta a „csúnya" jelzőt. S e csúnyasághoz állandóan hozzáadtak, s így lett Julis előbb szeplős, majd foghíjas, bandzsa, hajlott hátú, bepisilős, sánta és még nem tudom, mi minden. S egyszercsak mátkaságot, menyasszonyságot, sőt hamar-házsasságot, koccintgatós lakodalmat kínáltak Julisnak. Azaz: érdekházasság. Ez a kis „mesike" hozzátartozik a koalíciós tárgyalások előtörténetéhez. Az MPP-vel nem jött össze a koalíció. S itt persze ismét a régi recept, a már sokszor feltett lemez: az Együttélés a vétkes, A 90-es választások eló'tt az volt a vád, hogy szeparatista, hogy az Együttélés nem politikai társbérlőként, hanem önállóan, a szlovákiai magyar lét történelméből, sorsunk tapasztalataiból, saját gyökerekből kezdett építkezni. Ma az, hogy nem akar ilyen és ilyen koalíciót. S a vádló most is ugyanaz. A karunk és akartam az MPP-vel való koalíciót. S keresű a. szám íze, hogy ez nem sikerült. Vádként sorolják, hogy lehetetlen feltételeket szabtunk. Azt kértük: leendő partnerünk lépjen ki a kormányból, illetve minősítse a kormányzásban való felelősségnek részarányát. Nem történt meg egyik sem. Pedig, ma is állítom., ez lett volna a nyom, amelyen elindulhattunk volna egy közös politizálás kialakítása felé. Mert erről van szó, közös szemléletű politizálás kialakításáról. S ne áltassuk magunkat. Felületes jelzőkkel, frázisokkal utólag ne akarjuk kiszépíteni, kifényesíteni, igazolni a szlovák kormány elmúlt két évben gyakorolt nemzetiségi politikáját. A kettős koalíció, az Együttélés nem tudja elfogadni, aláírni ezt a politikai gyakorlatot. Ez a választóvonal: az eltérő politikai szemlélet. Az MPP-ve! folytatott koalíciós megbeszélések hosszú-hosszú óráiban ezt kellett keserűen tudomásul venni: a másság, a pluralizmus más forrásvidékű, más felfogású, más filozófiájú, más szemléletű politizálást alakított ki köztünk. Akaratunkon kívül is kissé szétrázódtunk, eltávolodtunk egymástól. A szabad akaratú polgár— a liberalizmus eszmeiségének vallói ezt tartják a modern társadalom rendezői elvének. Számunkra ez kevés. A mai Közép-Kelet-Európának egy magasabbrendű kollektivitásra is szüksége van. Különösen szüksége van erre az itt élő magyarságnak. Megéltük a birodalmi kollektivitást, s kudarcával együtt meg is haladjuk azt. Viszont a keserű tapasztalatok után is szükségünk van a szabad akaratú emberek közösségére, egy magasabbrendű kollektivitásra. S az ebben rejlő erőre: a cselekvőképes közakaratra. Az egyoldalúságról. Úgy érzem, hogy az utolsó hónapokban az Új Szó Reflex rovata újság lett az újságban. Tisztelem Tóth Mihályt, hiszen mindenen túl még sorstársak is lennénk. Becsülöm szellemi bíróképességét, okfejtései olykor számomra is adnak impulzusokat. Joga van mindenre, amit mond. Politikai elkötelezettsége azonban árnyékot vet az Új Szó függetlennek mondott jellegére. A Reflex a Magyar Polgári Párt eszmeiségét vallja, hirdeti, propagálja és védi. A Reflex az MPP hirdetó'oszlopa az Új Szóban. Elfogult, egyoldalú. Olykor szinte már az egypárti gondolkodás rajzát vetíti, idézi az olvasó elé. Tóth Mihálynak emberi joga annak a pártnak a cipőjében járni, amelyet lelke szerint a legjobbnak tart. Az Új Szó viszont — függetlenségénél fogva— nem engedhetné meg, hogy a koalíciót, s legtöbbször az Együttélést, sorozatosan csak negatívumként pertraktálja. E rovatban hónapok hosszú során csak elmarasztalás illette az Együttélést s annak elnökét, Duray Miklóst. Nem vitatom el Tóth Mihály kritikusi jogát sem. De sorozatban ez már bizonyítható elfogultság, egyoldalúság; értékrendet torzít. Negatívumokba visz. Szenvedélyes tagadásához értékeket is kiseper. Kizárólagossá válik. Tóth Mihály utolsó Reflex-üzenete már szinte fenyegetés. Ennek a pártoskodó logikának van egy szembeötlő összegezése: a Magyar Polgári Párt jó, a koalíció rossz. S ha ezt dramatizáljuk is, a „minden elvész" rémítésével hamar elérünk az egyetlen üdvözítő megnevezéshez. S ott vagyunk ismét a kör elején. Próbáljuk.valóban tisztelni s elviselni a másságot! A szlovákiai magyarság e helyzetében ne a soralomház-érzéseket sugalljuk. Ne a kapituláció közérzetét ébresszük. Inkább önbizalmát, magabiztosságát erősítsük. Én bízom abban, hogy a közelgő választásokon Szlovákia magyarságának lesz annyi bölcsessége, hogy jól választja meg sorsát. DOBOS LÁSZLÓ xxx Dobos László szavának szlovákiai magyar közéletünkben súlya van, véleményét tiszteletben tartjuk még akkor is, ha némelyik megállapításával nem értünk egyet. Ennek ellenére — lapunk függetlenségét ezúttal is bizonyítva — írását teljes terjedelemben közöljük. A szerkesztőség VÁRJÁK A (FELKÉSZÜLT) TURISTÁKAT Bár viszonylag távoli — és nem is olcsó! — országról van szó, a statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy a Spanyolországba utazó csehszlovák turisták száma az utóbbi években állandóan növekszik. Különösképpen élénk érdeklődés várható a rövidesen kezdődő idei szezonban, amely—mint tudjuk—magában foglalja a barcelonai olimpiai játékok teljes időtartamát is. Turistáknak — de nemcsak nekik — szántunk néhány tanácsot. Mindenekelőtt: csehszlovák állampolgár érvényes vízum nélkül három hónapig tartózkodhat Spanyolországban, közben azonban munkavállalási engedély nélkül nem dolgozhat. Ez egyben azt is jelenti, hogy megfelelő anyagi fedezettel kell rendelkeznie; a spanyol előírások ezt legkevesebb napi 50 dollárban jelölik meg. A pénzt ugyan a határon nem ellenőrzik, de az „üres zsebű" turistákat a rendőrség minden további nélkül kitoloncoltathatja az országból. Komoly veszélyt jelent a külföldiek számára a bűnözés. Turistáinknak csak azt tudjuk tanácsolni: minden lehetséges eszközzel óvják csomagjaikat, értéktárgyaikat, személygépkocsijukat a tolvajok elől. Az utóbbiakra még itthon szereltessenek riasztóberendezést, ám éjszakára ennek ellenére se hagyjanak semmit az autóban. Amennyiben mégis betörés, rablás áldozataivá váltak, haladéktalanul keressék fel a rendőrséget, ahol általában igen alapos jegyzőkönyvet készítenek minden esetről. Csak jól jöhet, ha mindig kéznél van a madridi csehszlovák nagykövetség címe és telefonszáma, ahol a telefonszolgálat egyébként 24 órás. Pénzbeli segítséget azonban nem tudnak nyújtani, viszont beválthatnak csehszlovák koronát. Kényszerhelyzetben hitelre biztosítják a hazautazást, a Madrid—Brünn rendes autóbuszjáraton. Talán nem lesz érdektelen, ha a spanyolországi orvosi ellátásról, egészségügyi szolgáltatásokról is szólunk néhány szót. Kezdjük azzal; csak jól teszszük, ha már az utazás előtt külföldre is érvényes betegbiztosítást kötünk valamelyik biztosítónál! A balesetveszély mellett ugyanis a miénktől jelentősen különböző mediterrán éghajlat önmagában is fokozottabb igénybevételt jelent a szervezet számára. Az orvosi ellátás — a kórházi kezelésről már nem is beszélve—meglehetősen drága, főleg a „keleti" turista pénztárcájához viszonyítva. Elrettentő példaként:-egy ötnapos kórházi tartózkodás 5000 dollárba kerül! Végezetül: nem kimondottan turistákat érintő kérdés, de legalább nagy vonalakban említsük meg a spanyolországi munkavállalás lehetőségeit is. Előrebocsátjuk: nem könnyű, sőt kifejezetten nehéz dolog. A munkavállalási engedély, mint már utaltunk rá, alapfeltétel: megadásában csehszlovák állampolgár számára egyedül a prágai spanyol nagykövetség illetékes. Néhány szomszédos országgal — Görögország, Olaszország — ellentétben a spanyolok a külföldi mezőgazdasági idénymunkásokat sem látják szívesen. Hozzájuk hasonlóan szívesen látnak viszont — hm — fiatal lányokat a hirdetésekből jól ismert „vendéglátóipari" munkákra. Ma már gyakorlatilag mindenki tudja, hogy emögött nem más, mint közönséges prostitúció rejtőzik, ezért tanácsos nagy ívben elkerülni az ilyen ajánlatokat. (A madridi csehszlovák nagykövetség címe: CallePinar20, telefonszáma (91) 56 41 243 vagy (91) 41 11 621. Csehszlovák diplomáciai képviselet másutt nincs az országban.) (vas) ÚP-767/8 TISZTELJÜK A MÁSSÁGOT
