Új Szó, 1992. április (45. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-09 / 85. szám, csütörtök

5 PUBLICISZTIKA 1992. ÁPRILIS 9. KONRÁD GYÖRGY: A SAJTÓSZABADSAG - A DEMOKRACIA BAROMETERE Nyugat-Európában ma Konrád Györgyöt tekintik a legjelentősebb magyar írónak. A Kádár-rezsim idején az ellenzék egyik szellemi atyja volt, így ismételten betiltották műveinek kiadását. Első megjelent müve, A látogató című regény mindjárt kiváltotta a hatalom nemtetszését. Hosszabb időt töltött Németországban és Amerikában. Az ebben az időszakban írt politikai esszéi világszerte szenzációt keltettek, hazájában azonban csak szamizdatként jelenhettek meg. Kitartóan munkálkodott a kelet-európai országok felszabadításán, és úgyszólván mindenkinél korábban felismerte, hogy Németország egyesítése nélkül ez lehetetlen. 1990-ben a Nemzetközi PEN Club elnökévé választották. Elkötelezett híve egy olyan Közép-Európa kialakításának, amelyben a nacionalizmust az együttműködés gondolata váltaná fel. A nacionalizmus újraéledésének és a demokrácia újbóli veszélyeztetésének megakadályozása érdekében kezdeményezte Magyarországon a Demokratikus Charta megfogalmazását, amelyet a jelenlegi kormány erőteljesen támad. Az alábbi interjú a Der Spiegelben megjelent beszélgetés rövidített változata. - A volt szocialista országokban az 1989-ben kitörő örömmel fogadott fordulat után növekszik a csalódottság. Netán megint veszélyben van Kelet- és Közép-Európában a demokrácia? - A demokrácia nem alakítható ki egyetlen év alatt. Államainkban és társadalmunkban nem gyökereznek elég mélyen a demokratikus hagyományok. Errefelé hiányoznak a demokratikus reflexek és magatartásformák. Nincs független és fejlett középréteg. Az értelmiség nagyrészt az államot szolgálta. Még mindig a politikai bürokrácia adja meg az alaphangot. Ez nem változtatható meg egyik napról a másikra. - így a demokrácia elsorvadhat, mielőtt szárba szökken? - A kommunista bürokrácia játszva elsajátítja az új szókincset. A szóhasználat pedig: nacionalista... - És ez Jugoszláviában immár véres háborúvá fajult. - Ez a legszélsőségesebb módja az állam kialakításának. Kelet-Európában most az európai integrálódás ellentéte megy végbe, pedig mindenki az integrálódásról beszél. Ez paradoxon. Az európai dezintegrálódásnak vagyunk nálunk tanúi, egyre kisebb részekre aprózódunk. - Hogyan akadályozható meg ez a széthullás? - Egyelőre nem úgy fest a dolog, hogy a felaprózódás folyamatát demokratikus úton meg lehetne állítani. Fennáll a veszély, hogy az önrendelkezési jogra, a nemzeti szuverenitás elvére és a külső beavatkozás tilalmára való hivatkozás örvén áldemokratikus nemzeti diktatúrák keletkeznek. Nézzük csak meg, mi történt Gamszahurdiával, a megbuktatott grúz elnökkel; 87 százalékkal győzött a választáson, korábban vezető ellenzéki volt, humán értelmiségi, és most a grúz entellektüelek hozzám, a PEN elnökéhez fordultak, védjem meg őket Gamszahurdiával szemben. A kommunisták alatt a nép ellenségeinek bélyegezték őket, most pedig azt mondották róluk: a grúz nemzet ellenségei ők. Nem sokat kellett módosítani a szóhasználaton. Gamszahurdia jobban akadályozta az információk szabad áramlását, mint a kommunisták. Aki „megsértette" az elnököt, azt hat év börtönre ítélték. - De megbuktatói is inkább a fegyverek erejére támaszkodnak a gondolatok helyett. - Ez nemcsak Grúziában jelent gondot. Az itt a kérdés, hogy a tegnapi második világ országai a nyugati normákhoz igazodnak-e, vagy egyre inkább a harmadik világ felé hanyatlanak, amelyre a politikai konfliktusok megoldása során egyre inkább az erőszak jellemző. - Úgy tűnik, hogy az egykori keleti blokkban mindenütt erősen kísért a tekintélyelvhez való visszatérés. Lengyelországban Piísudskit, a diktátort emlegetik. Magyarországon sokan úgy vélekednek, hogy Horthy kormányzó egyáltalán nem volt olyan rossz. Szlovákiában újból magasra csap a nacionalizmus hulláma, és ezek az erők Tiso plébános klerikális fasizmusa felé orientálódnak. Hogyan magyarázható ez a reakciós múltba fordulás? - Nem könnyű átlépni saját árnyékunkat. Ami tegnap megbecsülésnek örvendett, azt ma hazaárulásnak tekintik. És fordítva. Teljesen csődöt mondott az értékrend. Nehéz olyan fiatalt találni, aki büszke lehet szüleire. - Vajon a nemzet az egyetlen szilárd pont az új önazonosság-keresés során? - A tegnapi tekintélyek összeomlottak, az újak pedig még bizonytalanok. Ilyen helyzetben könnyen bekövetkezhet, hogy szerencsétlenül alakulnak az események. Például hogy a kisebbségek saját államot akarnak, a többség azonban ezt nem kívánja lehetővé tenni. így elképzelhető, hogy a többség pogromokat szervez a kisebbség ellen, a kisebbség erre terror cselekményekkel válaszol, amire a többség állami terrorral reagál. - Kelet-Európában 1989-ben azt gondoltuk, hogy a fordulat az aranykor eljövetelét jelenti. A jólét azonban késik. Nem árt ez a demokrácia eszméjének? - Sokan szegényebbek, mint korábban, és általános a bizonytalanság. Korábban mégis biztosak voltak az emberek, hogy munkahelyüket megtartják. A bizonytalanság félelmet kelt, és minden iránt gyanakvást kelt, ami a politikával kapcsolatos. - Mert mindez ellentétes a keserű valósággal, a tapasztalattal. - Igen. A politikai vitákban a jelképes, ideológiai kérdések vannak túlsúlyban, és kevés szó esik a sürgetően szükséges gazdasági törvényekről. A politikusok szótengerrel árasztanak el bennünket, és leckéket adnak történelemből. Ahogy a hatalom birtokosai ma az ellenfeleikkel bánnak, az erősen emlékeztet a korábbi időszakra. A kommunizmus alatt az ellenzék azonos elbírálás alá esett az ellenséggel. A két kifejezést szándékosan alkalmazták egymás mellett. - Csurka István magyar kormányideológus szerint az ellenzék ,,árt a hazának". - Megint divatos szó lett a „hazaárulás" és a „saját fészekbe piszkítás". Ha valaki bírál, ezekkel a kifejezésekkel illetik. - A kommunizmus kialakított egyfajta kincstári embertípust, amely felülről meghatározott normák szerint cselekszik. Tehát hiányzik az intellektuális érettség ahhoz, hogy élni tudjanak a szólásszabadsággal? - Itt mindig ellentétes folyamatok érvényesültek. A Kádár-rendszerben a magyarok többsége lojálisán teljesítette feladatait. Családi körben pedig szidták a rezsimet. Jellemző volt ez a kettősség. A demokrácia azt jelenti, hogy a kétféle szóhasználatból egy lesz, mert a demokráciának csak egy kifejezési rendszere van. - Az újonnan megválasztott politikusok, akik haszonélvezői a demokráciának, miért viselik el oly nehezen a sajtóban megjelenő kritikát? - Kétségtelen, „hogy ez tudatos stratégia. A maguk embereit akarják elhelyezni a tömegtájékoztatásban. Pedig a sajtószabadság: a demokrácia barométere. Az új európai demokráciákban vagy féldemokráciákban be kellene vezetni a sajtószabadság mértékegységét, indexét. Eszerint lehetne megállapítani a demokrácia helyzetét. Ahogy a gazdaságban is sok mindent elárul a tőzsdei árfolyamindex. - Milyen bizonyítványt kapna ily módon Magyarország? - A televíziós hírszolgálatban lényegében már államosították az agyakat. Ellenzéki hang itt már nem fordul elő. Csurka képviselő szerint a magyar televízióban korbáccsal kellene rendet teremteni. Ez a félelem légkörének kialakítását szolgálja. - Mekkora a veszélye annak, hogy a régi totalitarizmus helyett - más néven - új totalitarizmus lép fel? - Ez ma még csak inkább tendencia, mint realitás. A veszély lényege az, hogy sok gerinctelen ember azon töri a fejét, hogyan lehetne a megváltozott helyzetben karriert csinálni. Tehát: kihez kell csapódni, kinek a frázisait kell utánozni. Gyorsan felismerik, hogy a jelenlegi kormány mit kíván tőlük, és gyorsan igazodnak. De hát emlékezzünk csak vissza, hogy 1945 után Németországban sem egyik napról a másikra lett demokrácia. - A gyógyulási folyamathoz hozzátartozik a múlt tisztázása. Megbékélés helyett azonban egyesek leszámolást akarnak. Úgy tűnik, Magyarországon egyfajta boszorkányüldözésre készülnek egyesek, hogy leszámoljanak az előző rendszerben exponáltakkal. Pedig Magyarországon maguk a reformkommunisták voltak azok, akik megkezdték a forradalmat. - Nem szilárdulhat meg az a demokrácia, amelyben politikai perek vannak. Nálunk most fennáll a nagy megtorlás veszélye, amikor mindannyian előterjeszthetjük sérelmeink listáját. Mihelyt egyszer a megkülönböztetés jogalapot nyer - noha eleinte csak kevés embert érint -, a folyamat egyre szélesebb medrű lesz, végül a lakosság egy része a páriák helyzetébe kerül. Nálunk úgyszólván senki sincs, aki valamilyen módon nem követte volna el a politikai kollaboráció vétkét. - A megtorlástól való félelem motiválta önt, hogy Magyarország számára megfogalmazza a Demokratikus Chartát? A kormány éles kritikával reagált e dokumentumra. - A Chartát eddig körülbelül 10 ezer magyar írta alá. Aki aláírta, a maga módján szóvivője is a Chartának. Azt akarjuk, hogy az emberek szuverén állampolgárként viselkedjenek. Olyan társadalmat akarunk, amelyben a hatalom elkülönül a közvélemény-formálástól, amelyben a sajtó nem a kormány szócsöve. Amelyben az iskolai oktatást nem szövi át az ideológia. Olyan gazdaságot akarunk, amelyben a bankok függetlenek a pénzügyminisztertől, és amelyben az állami vállalatok privatizálása során nemcsak a hatalom iránt lojális személyeknek van esélyük. - Amikor önt kritizálják, néha mintha antiszemita hangokat is hallani lehetne. Kelet-Európában veszélyt jelent az antiszemitizmus? - Ez - sajnos - a térség hagyományaihoz tartozik. Errefelé szokás antiszemitának lenni. Egy felmérés szerint Magyarországon az emberek kb. 11 százaléka antiszemita. - Abszurd dolog, hogy lényegében zsidók nélküli ez az antiszemitizmus... - Igen. A háború előtt ha egy magyarosított nevű zsidót kompromittálni akartak, neve feltüntetésekor zárójelben odabiggyesztették régi, németül hangzó nevét is. Tehát jelezték, hogy zsidó. Ma újra találkozunk ilyen jelenségekkel. A politika centrumában azonban egyelőre nem megengedett az antiszemita jelszavak használata. A periférián azonban az antiszemitizmus már belépett a politikába. - Valamikor ön teljességgel antipolitikus embernek minősítette magát. El tudja képzelni, hogy bizonyos körülmények között, figyelmeztető hangként, mégis bekapcsolódik a politikába? - Az antipolitikusság nem azt jelenti, hogy az ember politikamentes. Számomra kedvesebb a kívülálló, az elemző ember szerepe az aktivista szerepénél. Az aktív politikus állandóan önigazolásra kényszerül, és hívekre van szüksége, akik rá szavaznak. Én nem mások révén akarom magam igazolni. Nem, nem akarok hivatásos politikus lenni. EGY NAP MOSZKVÁBAN Huszonnégy óra az immár orosz fővárosban édeskevés a puccs óta eltelt 7 hónap változásainak feltárásához. De annyi a szembetűnő újdonság és újszerűség, hogy abból következtetni lehet a lényegre. Bár az újságírónak ezúttal szigorúan behatárolt feladata volt - a csehszlovák-orosz csúcstalálkozó eseményeinek követése -, nem tudta nem észrevenni az utca, az emberek másságát. Maradjunk az utcán - vagy inkább az utakon. Valamennyi csupa gödör, kátyú. Nem csoda, a kemény orosz telek mindig megteszik a magukét. Az idei tél is feltörte a tavalyi foltozásokat - de aszfaltozol egyet sem látni. Munkás lenne, pénz nincs, tengelytörés lesz. A nehéz útviszonyokhoz tervezett orosz gépkocsikban is úgy érzi az ember, hogy egy hegyi patak kiszáradt medrében autózik. De ezt az érzést menet közben jobb, ha senkivel sem osztja meg, mert biztosan leharapja a nyelvét, xxx Amelyik üzlet előtt nincs sor, oda nem is érdemes benézni. A sor végére pedig nem biztos, hogy érdemes beállni. A jegyrendszer már rég összeomlott, mindenki annyit vesz az éppen kapható áruból, amennyit csak akar, amennyire a pénze futja. Nem baj, ha neki nincs szüksége az árusított dologra - majd továbbadja feláron, hogy a feketepiacon meg tudja venni, ami neki kell. Ezzel magyarázható, hogy az emberek fel sem teszik a várakozóknak a korábban szokásos kérdést: Mit adnak? - csak egyszerűen beállnak a sor végére. xxx Gyalogosan sem könnyű közlekedni a belvárosban. Nemcsak a kígyózó sorok akadályozzák a járókelőket, hanem az árusok is, akik egy-egy kempingasztalra, felfordított gyümölcsösládára rakják ki kincseiket, vagy egyszerűen zsákból, szatyorból kereskednek. Van, akinek az az összes eladnivalőja, amit a kezében tart. (A (volt) bevásárlóutcákon, a nagy áruházak előtt hármas-négyes sorokban állnak a néma árusok. Nincs kínálgatás, nincs alkudozás. Ez, kérem, nem keleti bazár, ez a mind nagyobb áruhiány, a fokozódó elszegényedés gazdag piaca. A leghíresebb piac a Gyetszkij Mir áruház előtt van, közvetlenül a KGB-székház, a híres-hírhedt Ljubíjanka ablakai alatt. Rendőrt is látni. Nem kérdezi, honnan származik az áru, honnan a gazdát cserélő valuta. Csak arra ügyel, nehogy a járdáról az úttestre is levonuljanak az árusok és a vásárlók, nehogy rohammal fossza ki egy banda az árusokat - mert erre is volt már példa. Ha azonban az eladók vitába, netán verekedésbe keverednek egymással a jobb placcokért, akkor a rendőr inkább félrenéz, megsüketül és mielőbb eltűnik. Ez már nem rá tartozik. xxx Azt mondtam, ez nem keieti bazár. Ami viszont az árusokat illeti, köztük egyértelműen a kaukázusiak és az ázsiaiak vannak többségben. A textilárut szinte kivétel nélkül vietnamiak kínálják. Ugyanúgy, mint nálunk vagy Magyarországon. Csak azt nem tudom, ki maradt Vietnamban? Egy rémesen ronda barna női csizmát azonban egy hatalmas, Sztálin-bajuszos dzsigit tart némán a kezében. - Mennyi? - kérdem szűkszavúan, ahogy ellestem a többi érdeklődőtől. - Kilencszáz. - Ez? Ilyet az üzletekben kétszázért áruinak. - Téved, ötszázötvenért - válaszolja kicsit ingerülten, amiért meg merészelem sérteni a játékszabályokat. -Akkor miért árulja kilencszázért? - Mert nekem van! XXX - Milyen gyártmányú? - bökök a cukorkarózsaszín edzőcipőre, amelyben szívesen parádézna minden kislány. - Dél-koreai. - Hol adták? -Itt - mutat a háta mögötti gyermekáruházra sokgyűrűs kezével az asszonyság. - Gondolja, hogy van még? - Arról tudnék. Ebben a hónapban már nem lesz dél-koreai behozatal. - Honnan tud ilyesmit? - Mi maga, rendőr? Á, dehogy - válaszol is magának - Azok nem foglalkoznak ilyesmivel. Újságíró? Rábólintok. - Na, akkor hagyjon békén. Maga igazán tudhatná, hogy az információ - pénz. XXX Sok rubelért szinte mindent kapni, valutáért meg valóban mindent, még rendes szállást és kosztot is. Mondjuk, a csehszlovák kereskedelmi kirendeltség szállójában vagy a nagykövetség vendégházában. Mindenért dollárral kell fizetni, a pincérnek, a recepciónak azonban nincs aprója. Helyette nyomtatott kis kártyákat adnak, ennyi meg ennyi cent értékben. Másmilyet a kirendeltségen megint mást a követségen. S mit tehet az újságíró, aki csak egy napot vendégeskedik náluk amúgy is csökkentett napidíjából? Akaratlanul busás borravalókat osztogat. Vagy elteszi a kis cetlit, hogy még sokáig emlékeztesse az Intézményesített átverés fényes példájára. xxx Oles plakátok városszerte: KERESZTAPA. Egy film, amiben minden benne van! Emberi melegség és kegyetlenség, nosztalgia és titokzatosság. Kicsit késve érkezett meg ez a film Moszkvába, de igazán most aktuális. Akár úgy is hirdethetnék: gyorstalpaló tanfolyam kezdő maffiózóknak. xxx Jövet-menet Vnukovo repülőterén hallottam az új orosz himnuszt. Szép, ünnepélyes, nem olyan zajos, hurráoptimista, mint a szovjet volt. Csak egy kicsit tudathasadásosnak tűnt. A csicsás katonazenekar piros-fehér dobjait középen vörös csillagok díszítették, ami hagyján, a csillagok - ezüst, arany, meg más színben - világszerte a hadsereg szimbólumai közé tartoznak. Ám ezeknek a moszkvaiaknak a közepén még ott díszelgett a sarló meg a kalapács. De most már legalább tudom, mi az átmeneti időszak, amelyről oly sokat beszélnek. Az, amikor szovjet dobokon verik az orosz himnusz ütemét. GÖRFÖL ZSUZSA