Új Szó, 1992. április (45. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-08 / 84. szám, szerda

1992. ÁPRILIS 8. MÁSOK ÍRTÁK MOZAIK .ÚJSZO. MÁR HARMADSZOR KEZDJÜK ÍRNI A KÖZÖS TÖRTÉNELMET Göncz Árpád nyilatkozata a Národná obrodának Tegnap jelent meg a Národná obrodában a Magyar Köztársaság elnökének exkluzív interjúja, amelyben több téma mellett természete­sen szó esett a nemzetiségek helyzetéről és Bős-Nagymarosról is. E két utóbbi kérdéskörrel kapcsolatos részt ismertetjük az alábbiakban. KISEBBSÉGI AUTONÓMIA ÉS ÁLLAM TUDOMÁNYOS KONFERENCIA BÉKÉSCSABÁN A Národná obroda munkatársai megemlítették, Szlovákiában bizo­nyos körökben olyan vélemény van kialakulóbau, hogy körvonalazódik egy potenciálisan új, vagy megújuló germán-magyar szövetség, amely talán Közép-Európa valamiféle új felosztását tűzte ki céljául. Göncz Árpád ezzel kapcsolatban kijelentet­te, hogy számára ez a megállapítás meglepő, még nem hallott róla. Vé­leménye szerint Németország súlya a közép-európai régióban mindig is teljes mértékben érvényesült. A há­rom közép-európai ország, amely az elkövetkező történelmi időszakban biztosan Európa szerves részévé válik, Németország szomszédságá­ban él. Ez érvényes a lengyelekre, a csehekre, s talán a legkevésbé Magyarországra, mivel nincs - ugyanúgy, mint Szlovákiának - kö­zös határa Németországgal, de Csehszlovákiának van, ami termé­szetesen befolyásolja a beruházá­sok lehetőségét is, főleg Csehor­szágban. ,,Nem hiszem, hogy Né­metországot bármilyen módon ki­szakíthatnánk az összeurópai összefüggésekből" - mondotta Göncz Árpád. „Németországban pil­lanatnyilag inkább stabilizáló ténye­zőt látok, semmint veszélyt e régió számára. Őszintén szólva, nekem úgy tűnik, hogy Németország keleti és nyugati részének egyesítése kö­vetkeztében Németország részvéte­le Európa integrálásában kisebb, mintsem az kívánatos lenne. Tehát nem látok semmilyen okot arra, hogy Németországot valamilyen módon fékezzük. Ugyanakkor min­den kis ország számára kívánatos, hogy nyitott maradjon és gazdasági, kulturális kapcsolatai több pilléren nyugodjanak." A továbbiakban Göncz Árpád ki­fejtette, hogy a nemzetiségek közti mesterséges feszültségszítással né­hány ember mindig is foglalkozott. Véleménye szerint az esetek több­ségében az ún. szlovák-magyar fe­szültség is mesterséges. Azzal összefüggésben, hogy azonos mér­cét kell-e alkalmazni Csehszlovákiá­ban és Magyarországon a nemzeti­ségi politikában, Göncz Árpád sze­rint nagyon egyszerű a válasz. A szlovákok Magyarországon és a magyarok Szlovákiában nem él­nek azonos feltételek között. Az azo­nos az, hogy a magyar vezetés egyértelműen egyetért azzal: a Ma­gyarországon élő szlovákok teljes értékű részét alkotják a szlovák nemzetnek, s természetesen a Szlo­vákiában élő magyarok is részét képezik a magyar nemzetnek. Ezzel együtt Szlovákia állampolgárai. Vagyis a két fél érdekei azonosak, abban is, hogy a Magyarországon élő szlovákok gazdagítják Magyar­országot ugyanúgy, mint a Szlová­kiában élő magyarok Szlovákiát. Ilyen körülmények között nyilvánva­ló: bár a problémák nem egyformák és nem azonos jellegűek, megoldá­sukat a pozitív diszkrimináció útján lehet elérni. Vagyis nemcsak kinyi­latkoztatott egyenlőséggel, hanem a tényleges, a valódi egyenlőség biztosításával. Göncz Árpád szerint ezt a kérdést végső soron az fogja megoldani, ha az ebben a régióban élő emberek kialakítják a területi és a nemzeti egység valamiféle kombi­nációját. Mint megjegyezte, teljes mértékben tudatában van annak, hogy ez a kérdés mindkét ország­ban nagyon érzék,eny pontokat érint. Szlovákiában, természetesen a fe­nyegetettség bizonyos fokát is jelen­ti, ami történelmünkből adódik. Ma­gyarország semmi esetre sem érez fenyegetettséget. De lehetséges, hogy ami a pozitiv diszkriminációt illeti, egy kicsit tovább kell menni, mert az, ami a második világháború után történt, realitás: a Magyaror­szágon maradt szlovákok talán ösz­tönösen, talán tudatosan nagyobb mértékben asszimilálódtak, mint a Szlovákiában maradt magyarok. Talán azért is, mert Magyarorszá­gon kevesebb a szlovák. Vagyis azt kell mondanunk, hogy a Magyaror­szágon élő szlovákok rosszabb helyzetben vannak. Göncz Árpád érdekességként megemlítette, hogy amikor a magyarországi szlovákok­kal beszélt, megijedtek a pozitív diszkrimináció kifejezéstől, mivel fél­nek a diszkrimináció szótól. Közös múltunk - a régebbi és a közelmúlt - nincs mindig pozitiv hatással a jelenlegi politikai életre, amit gyakorta mindkét oldalon politi­kai célzattal használnak ki. A szlová­kok és a magyarok különösen érzé­kenyek a történelemre - jegyezték meg a Národná obroda munkatár­sai. Göncz Árpád válasza: ,,A múlt, a történelem mindig a legvitatottabb azok között, akik egymás közelében élnek. Főleg akkor, ha etnikai szem­pontból elválaszthatatlanok. Ilyen esetekben ez még bonyolultabb. Ráadásul kultúránk is elválasztha­tatlan. Úgy hiszem, itt türelemre van szükség, s engedjék meg, hogy hoz­záfűzzem: szeretetre is." A magyar államfő szerint ezen a téren minden­képpen kölcsönös jószándékra van szükség, s ha ez a jószándék is meg van, még mindig nem biztos, hogy képes lesz hatást gyakorolni a dol­gokra. Ehhez bizonyos idő kell. Ha változik a jelen, párhuzamosan vál­tozik a múlt is, s a közös történelem­ben erre már harmadízben kerül sor. Göncz Árpád szerint tanulni lehet a franciák és a németek problémájá­ból, akik megegyeztek a határok megnyitásában, szabad átjárhatósá­gában. Emellett a magyar-szlovák problémák sosem voltak olyanok, hogy kölcsönösen tömegesen gyil­koltuk volna egymást. A szlovák-magyar viszony egyik neuralgikus pontja Bős-Nagymaros. Göncz Árpádot megkérdezték, véle­ménye szerint van-e olyan megol­dás, amely nem veszélyeztetné a mindkét részről deklarált jószom­szédi kapcsolatokat ebben a régió­ban. „Két dolgot kell figyelembe venni. Az első a rezsim megváltozá­sa Magyarországon" - mondotta Göncz Árpád. Lényegében Bős­Nagymaros kérdése hozta létre a magyar ellenzéket, tette lehetővé a magyar ellenzék összefogását. Másrészt jó lenne, ha az egész ügyet gazdasági, környezetvédelmi szempontból kezelnék, ha nem úgy tekintenének rá, mint nemzetiségi kérdésre. A magyar kormány állás­pontja azonos a szlovákok vélemé­nyével abban, hogy első lépésként szakvéleményt kell kérni az Európai Közösségek szakembereitől. Nekik kellene értékelniük a vitás kérdést, vagy keresni valamilyen új megol­dást. Addig azonban tartózkodni kel­lene a helyrehozhatatlan lépésektől. Ilyen helyrehozhatatlan döntés len­ne a vízmű C variáns szerinti befeje­zése, vagy a szerződés felmondása. Göncz Árpád megjegyezte, hogy ez ügyben nagyon kevés lehetősége van a dolgok befolyásolására, de határozottan amellett van, hogy de­politizálni kell ezt a kérdést. A gaz­dasági és az ökológiai tényezők mellett figyelembe kell venni a tech­nikai kérdéseket is. Nem lehet meg­nyugtató választ adni arra, hogyan fogja befolyásolni a vízmű Dél-Mor­vaországot, Nyugat-Szlovákiát és Nyugat-Magyarországot, illetve mi­lyen hatással lesz az ivóvízforrások­ra ebben a térségben. Ha ez ügyben valamit elrontunk, akkor sajnos, kö­.zösen kell majd innunk a keserű pohárból. S ez a keserűség sokkal nagyobb mértékű, semhogy a napi politika kérdése legyen. A múlt héten, három napon át, péntektől vasárnapig Békéscsaba adott otthont a magyarországi Nem­zeti és Etnikai Kisebbségi Kerekasz­tal, az ELTE politológiai tanszéke és a FIDESZ által szervezett tudomá­nyos konferenciának, melyen a jeles szakértőkön és a magyarországi ki­sebbségek képviselőin kívül megje­lentek a Kárpát-medencében élő magyar kisebbségek politikai és kul­turális mozgalmainak küldöttei is. A Romániai Magyarok Demokrata Szövetsége, a Magyar Ifjúsági Szer­vezetek Szövetsége, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége, a Vajdasági Magyarok Demokrati­kus Közössége, valamint a szlové­niai és a horvátországi magyarok képviselői mellett a legnépesebb küldöttség éppen tőlünk volt jelen: a Csemadokot Sidó Zoltán, az MKDM-et Keszegh Pál, Szabó Béla és jómagam, az Együttélést Gyur­csík Iván, a Magyar Polgári Pártot Öllős László és Sándor Eleonóra, a Magyar Néppártot pedig Popély Gyula és Jankovics József képvisel­te. A rendezvény fő védnöke Göncz Árpád köztársasági elnök és Pap János, Békéscsaba polgármestere volt, ők is nyitották meg a rendez­vényt. A hazai és a külföldi sajtó részéről egyaránt nagy érdeklődéssel kísért konferencia négy tematikus kérdés­csoporttal foglalkozott. A kisebbsé­gek jogi helyzete és törekvéseik cí­mű részben az egyes kisebbségek képviselői számoltak be helyzetük­ről, elképzeléseikről, elemezték azok megvalósíthatóságának esé­lyeit. A kisebbségek alkotmányos helyzete című részt Bíró Gáspár, neves magyar alkotmányjogász ve­zette be. A jelenlévők az alkotmá­nyozás kérdéskörét, a pártok azzal kapcsolatos feladatait és lehetősé­geit, a kisebbségi képviselet biztosí­tásának lehetőségeit és a végrehaj­tás intézményei létrehozásának szükségességét vitatták meg. A ki­sebbségvédelem nemzetközi garan­ciái című részt Béky Andrea vezette be; itt a két- és többoldalú szerződé­sekkel, az Európa Tanács, az EBEÉ és az ENSZ kisebbségvédelmi do­kumentumaival, pontosabban, is­merve a helyzetet, azok hiányossá­gaival és jelentőségük, szerepük elemzésével foglalkoztunk. Ebben a pontban kiemelt helyet kapott az anyaországok felelőssége kisebbsé­gei iránt, valamint a konferencia ta­lán legfontosabb programpontja: a magyarországi és a határon túli kisebbségek együttműködési lehe­tőségei. A kisebbségi autonómia in­tézményei című részt Schlett István, neves politológus vezette be, itt a személyi és területi elvű önkor­mányzattal, a kulturális, adminisztra­tív és politikai autonómia kérdésével, az egyesületek és az oktatási intéz­mények rendszerének szerepével foglalkoztunk. Az ilyen és hasonló konferenciák hasznát nem lehet elvitatni; még akkor sem, ha az elméletek és a rea­litás nagyon gyakran nem fedik egymást. Megvallom őszintén, fur­csa érzés volt bent ülni a teremben és elméleti problémákról beszélni, amikor óráról órára újabb híreket kaptunk a volt Jugoszláviában tör­tént fegyverszüneti megállapodások megszegéséről. Mégií, mindany­nyian egyetértettünk abban, hogy történelmi elképzelést sikerült meg­valósítanunk akkor, amikor magyar­országi kisebbségiek és kisebbség­ben élő magyarok le tudtunk ülni egy asztal mellé és szót tudtunk érteni. Ezt olyan precedensnek érezzük, amelyet a jövőben folytatnunk kell; erről megállapodást is kötöttünk. Ar­ról is, hogy rendszeresen működő konzultatív fórumot hoznánk létre, amelynek feladatai a következők lennének: - a kisebbségi szervezetek törek­véseivel kapcsolatos információk cseréje; -figyelemmel kísérni az érintett országokban a kisebbségek helyzetét; - az őket ért sérelmeket a nem­zetközi közvélemény elé tárni - a kisebbségek helyzetét javító programok megvitatása, ajánlások megfogalmazása az érintett szerve­zetek és nemzetközi fórumok szá­mára. Az előkészítés feladatait a magyarországi kisebbségi kerek­asztal vállalta magára. A konferencia zárónyilatkozat el­fogadásával ért véget, amely többek között hangsúlyozza, a résztvevők fontosnak tartják, hogy mind Ma­gyarországon, mind a szomszédos államokban a kisebbségek egyetér­tésével mielőbb megszülessenek a nemzeti és etnikai kisebbségek jogait szabályozó törvények. S végezetül: sokszor mondjuk, hogy a kisebbségi problémakör ma újra az egyik legfontosabb nemzet­közi problémává vált. Ezt ismét le tudtam mérni az amerikai, svájci és német újságírók érdeklődésén, akik­kel nekf m is alkalmam nyílt elbe­szélgetni gondjainkról, félelmeinkről, és a jövőt illető elképzeléseinkről is. CSÁKY PÁL CSUKOTT KELETI ABLAKOK KELL ILYEN BOLT... Évtizedekig panaszkodtunk - és jó okkal -, hogy a nagy nyugati lapok nem kaphatók Ma­gyarországon. A helyzet gyöke­resen megváltozott. A nyugati lapok kaphatók. A szomszédos országok lap­jai, a magyarok, a románok, a szlovákok, a csehek, a szer­bek viszont elérhetetlenek. S ha véletlenül fel-feltűnik egy-egy orosz lap - az ára megfizethe­tetlen. Mondjuk egy Ogonyok csaknem 300 forintba kerül, ez több, mint a Spiegel ára. / vasárnapi HíreH Nem különbek az állapotok, ha a szomszédos országok ma­gyar és nem magyar könyveihez szeretnénk hozzájutni. A politi­kai akadályok eltűntek, annál hatalmasabbak, csaknem át­hághatatlanok a gazdasági aka­dályok. Sztálin mesterségesen szige­telte el egymástól a kelet-, a ke­let-közép-európai államokat, sa­ját befolyási övezetét. Később enyhültek a cenzurális és egyéb ügyek, tehát azért megtudhat­tuk, hogy mit csinálnak a szom­széd magyarok és nem magya­rok. Most az akadály nem mes­terséges, hanem valóságos. A létező piac akadályai ezek. Pedig talán még indokolni sem szükséges, hogy áldatlan ez az állapot. A magyar sajtó egyik legjobb orgánuma a Buka­restben megjelenő, Gálfalvi Zsolt szerkesztette A hét. Ki jut hozzá? A kolozsvári Korunk szerkesztőjét, Kántor Lajost Pu­litzer-dijjal tüntették ki. Ám ki az, aki a Korunkhoz hozzájuthat, ha csak nincsenek megfelelő sze­mélyes kapcsolatai?... Kormányzatunk egyfolytában arról beszél, nyilatkozik, hogy nem közömbös számunkra a határokon túl élő magyarok sorsa. Meg hogy jobban meg kellene ismerni szomszédain­kat. Politikai, új alapokra helye­zett politikai szövetség is össze­köti az országot a térséggel. Tessék elárulni, ugyan merre le­het akár csak Budapesten len­gyel folyóiratot, újságot venni?! A piac törvényei könyörtele­nek. Biztos vagyok abban, hogy e térség hírlapirodalmának, könyvkiadásának terjesztése eleve veszteséges lehet. Mégis: nem szabadna elfe­ledkezni erről a komoly leckéről. Hogy ne csupán véletlenül jut­hassunk hozzá a pozsonyi Új Szó hoz vagy Irodalmi Szemlé­hez, a bukaresti Kriterion könyvekhez az újvidéki Fórum kiadványaihoz. Jámbor, ám elérhetetlen óhaj lenne, hogy akár állami támoga­tással, legyen Budapesten egy bolt, amelynek egyedüli és fon­tos feladata lenne Közép-Kelet­Európa könyveinek, lapjainak terjesztése nemcsak a főváros­ban, hanem az egész or­szágban? Erre szükség van. Mert a szomszéddal akkor tu­dunk együtt élni, ha ismerjük. Mert á határokon túli magyar­sággal akkor tarthatjuk a legbiz­tosabb, legtartósabb kapcsola­tokat, ha olvashatjuk vélemé­nyüket, megismerhetjük szelle­mi teljesítményeiket. Kell ilyen bolt. E. FEHÉR PÁL

Next

/
Thumbnails
Contents