Új Szó, 1992. április (45. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-29 / 101. szám, szerda

5 MOZAIK 1992. ÁPRILIS 29. EZ A PISZKOS HABORU... Erről a háborúról már szinte mindent .megírtak. Ez a hatalom úgy akarja menteni pozícióit, hogy NagySzerbia mákonyával ámítja a töme• get, soviniszta indulatokat gerjeszt, óránként, sőt percenként horvát, magyar veszélyről, nyugati összeesküvésről, s ki tudja, hányféle fenyegetettségről károg, férfiak, családapák ezreit taszítja háborúba, halálba. Naponta látjuk a döbbenetes képsorokat éá" úgynevezett jugoszláv . néphadsereg ténykedéseiről, a csetnikbandák gaztetteiről Baranyában, Boszniában és máshol. Láttunk megcsonkított holttesteket, elszörnyülködve néztük a képernyőn, amikor békésen tüntető, kezükben kenyeret szorongató asszonyokba lőttek, amikor az angol operatőr kezét meglőtték, amikor pincébe megbúvó öregek és gyermekek közé kézigránátot dobtak, amikor... Sokáig, nagyon sokáig kellene sorolnom a szörnyetegek szörnyűségeit. A Vajdaságban, hála Istennek, nem ropognak a fegyverek, mégis dúl a háború. Elképesztő, mennyi hazugság, mennyiféle uszítás zúdul az emberekre. Šešelj vajda nyilvános gyűlésen szólította föl a szerbeket, hogy rozsdás kanalakkal vájják ki a horvátok és más ellenség szemét, kotrógépekkel temessenek embereket tömegsírokba. Ez az elvetemült férfi - hihetetlen, de így van - a Szerb Radikális Párt elnöke és képviselő, aki a szerb parlament ülésén hirdette meg valamennyi horvát és más ellenség erőszakos kitelepítését Szerbiából. És a parlament elnöke nem vonta meg tőle a szót, nem utasította őt rendre, sőt beszédét sokan megtapsolták. Dragan kapitány hivatásos terrorista, állítólag tavaly tért haza külföldről, Arkan vezérrel együtt áll azoknak a szabadcsapatoknak az élén, amelyek irtózatos gaztetteket hajtanak végre. S ezek az elvetemültek büszkén nyilatkoznak a belgrádi televízióban, rádióban, ahol nemzeti hősöknek kijáró ünneplésben részesítik őket. Ugyanebben a tévében hangzott el egy szerb értelmiségi eszmefuttatása arról, hogy a szerbek hivatottak Európa'megvédésére a nyugati fertőtől. így tették évszázadokon át, ez a hivatásuk ma is... A hét végi Vecsernye Novosztyi azzal a szenzációs felfedezéssel hergelte olva• sóit, hogy biztos információk szerint magyar tartalékosok ezrei lépték át illegálisan a határt, horvát egyenruhát öltöttek és Baranyában, Szlavóniában ölik a szerbeket... Elképesztő, mi mindent bír el a nyomdafesték, milyen aljas hazugságokra képesek nem is kevesen. Csoda-e, ha az emberek gyanakvóak, gyűlölködnek és - félnek. Félnek a háborútól, féltik életüket, hol-' napjukat, kilátástalannak érzik a jövőt. E háborús téboly védtelen áldozatai a horvátországi és a szerbiai magyarok. Kórógy egész lakosságát elkergették a csetnikek, most a gyermekek és az asszonyok a Balaton melletti Zánkán húzódnak meg. Erdődön egy órát adtak a magyaroknak, hogy eltávozzanak. Az öregek vonakodtak, nincs hova menniük. Másnap egy férfi visszalopakodott a faluba. Nagyapja és más idős ember ott feküdt az iskolaudvaron, mindannyiukat agyonlőtték... Ottjártamkor temették Kishegyesen a harminckét éves Berec Lajost, Feketicsen a harminchat éves Szakács Lajost, két kiskorú gyermek édesapját. Egy nap alatt a Vajdaságban kilenc temetés volt.. Péntek éjszaka egyik szabadkai ismerősömhöz kopogtam be. A szomszédos családi házakból riadt tekintetű asszonyok bújtak elő az idegen ember és gépkocsi láttán. Amikor megtudták ki vagyok, könynyezve suttogták, hogy férjük, fiuk az utcán meg a kertben bújkál, mindannyian megkapták a behívót. Zentán hallottam, hogy éjszaka a katonai rendőrök lezárták az utcákat és minden katonaköteles férfit, elhurcoltak. A város lakosságának több mint nyolcvan százaléka magyar... - Ha a férjem nem vonul be, engem is elbocsájtanak az állásomból, két fiamról gondoskodni kell, nincs rokonom külföldön, nincs hova mennünk. Férjem egy napig bújkált, az egész éjszakát végigbeszélgettük, aztán bevonult. Nemrég volt otthon egy hétre, ő is mesélte, hogy a behívott tartalékosok többsége magyar, a szerbek sokkal kevesebben vannak - hallgatom a szomorú monológot. A sokat szenvedett vajdasági és horvátországi magyarságot, megint tizedeli a sovinizmus a háború. Tízezrek menekültek külföldre, főleg katonaköteles értelmiségek, tizennyolc és ötven közöttiek. Ezrek véreznek a frontokon, több százan vagy több ezren már soha nem térnek vissza. Csak a helyszínen döbben rá az ember, micsoda megpróbáltatást, milyen tragédiát él át az ottani magyarság... - Hát nincs, aki szembeszállna ezzel a tébollyal? - kérdeztem újra és újra. Csüggedt tekintetek, kiáb- Talán behívót hoznak? (Méry Gábor felvétele) rándult vélemények. Minden szerb pártnak nemzeti programja van, a szerbek sokaságát mételyezte meg a sovinizmus, érthetően nehezen viselik el, hogy összeomlott Jugoszlávia. Bűnbakot keresnek, nemzetállamról álmodoznak, előbb a horvátokat akarják kitoloncolni, megölni, aztán sorra kerülnek a többiek. Magyarok, albánok, mások... Némi reménysugárt jelent a nyugati országok megkésett, de egyre határozottabb magatartása. Ok, csak ők fékezhetik meg a gátlástalan politikusokat, tábornokokat. Többen bizonygatták azt is, hogy kimerültek a tartalékok, a súlyosbodó gazdasági helyzet miatt nem folytatható a háború. Szerbiában napi kéthárom százalékos az infláció, egyre nagyobb hiánycikk az étolaj, a cukor és más élelmiszer. Bácskában leálltak a malmok, elfogyott a búza. Végre talán ébredezik a szerb értelmiség is. Aki eddig a háborút vagy az elvakult szerb politikát bírálta, azt árulónak kiáltották ki, életveszélyesen megfenyegették, véleményét megcenzúrázták. Sokan megriadtak, néma közönnyel szemlélték az eseményeket. Ám akadnak azért gerinces szerb értelmiségiek. A szerbiai filozófusok társasága kizárta soraiból dr. Vojislav Šešeljt, a hírhedt csetnik vajdát. A Szerbia szembenéz önmagával című cikkben pedig ezt olvastam: ,,A vajdát tehát leírták az értelmiségiek sorából. De le lehet-e írni mindent csak úgy, hogy nem veszünk róla tudomást, vagy egyszerűen megtanulunk úgy élni, hogy megalkuszunk: szörnyetegékkel és kénytelenek vagyunk együtt élni? Nem válunk-e mi magunk is szörnyetegekké, ha magányba vonulva a totalitarizmus jármától távol tartjuk magunkat?" Ez a hang ma még nagyon halk, félénk, de már megszólalt, s minden bizonnyal fölerősödik. Steinitz Tibor Írja a Magyar Szóban: „Lidércnyomásosak az álmaink, ameddig Šešelj vajda és más hasonló pribék lesz a hatalom szócsöve. Mégsem hiszem, nem igaz, hogy a szerb nép ilyen kormányzatot erdemei." Ma még riadt félelem dermeszti a lelket, tanácstalanok, fásultak az emberek. Ám már érezhető egy-egy óvatos megnyilvánulásban, hogy mind többnek van elege a háborúból, értelmetlen öldöklésből, sok-sok szenvedésből. Ennek a hatalomnak, ezeknek a tábornokoknak egyre kevesebben hisznek. Ezért írhatom le reménykedve, hogy talán végre elhallgatnak a fegyverek, vége lesz a véres, ostoba feneségeknek, s nem gyilkolnak meg fiatal férfiakat, védtelen asszonyokat, gyermekeket és öregeket. Talán-talán mégis közel már az áhított béke... SZILVÁSSY JÓZSEF VITA A NYELVTÖRVÉNYRŐL - SZERBIÁBAN . A hírlapok napi tudósításai már beszámoltak arról a Szerbiában készülő nyelvtörvényről, amely súlyosan korlátozná a Szerbiában élő nemzetiségek jogait. S noha jól tudhatjuk, hogy a nacionalizmusok úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás, mégis megdöbbentő olvasmány a szabadkai Létünk című folyóirat idei első (kettős) számában közzétett dokumentum, amely a hiteles gyorsírói jegyzőkönyv alapján a szerbiai képviselőháznak a hivatalos nyelvhasználati törvényről szóló vitáját tartalmazza. A szlovákiai magyar olvasónak teljesen fölösleges kommentálni a szerbiai képviselők heves disputáját, amelyet többször szakított meg az elnöki rendreutasítás a parlamentarizmus minimális szabályait is figyelmen kívüL hagyó képviselőkkel szemben. Ezért többnyire csupán idézem az egyes állításokat, amelyek fájdalmasan ismerősek akkor is, ha nem ismerjük azokat a politikusokat, akik hangoztatják ezeket a véleményeket. A valódi egyenjogúságért A vitában elsőként két magyar képviselő vitatta a nyelvhasználati törvény kirekesztő jellegű intézkedéseit, amelyek egyebek között korlátozzák a helységnevek kétnyelvű használatát és a nemzetiségi iskolai oktatást. Csubela Ferenc a következőkre mutatott rá: „A nyelv a kommunikáció eszköze, de eszköze az emberi jogok megvalósításának is, eszköze a demokráciáért folytatolt harcnak. A nyelv gazdaság és kultúra." Ezért: ,,A nemzetiségi nyelvek hivatalos használatának biztosítása részét képezi a nemzetiségi jogok tiszteletben tartásának és szavatolásának." Varga Zoltán, az ötvenhat éves, Híd-díjas zentai író ekképpen összegezte érveit: „Mi a valódi egyenjogúságért szálltunk síkra az élet minden területén. Állítom, hogy kiváló eredményeket értünk el. Azt akartuk, hogy minden nemzet és nemzetiség, illetve nemzeti kisebbség megismerje a vele azonos területen élő minden nemzet és nemzetiség nyelvét és kultúráját... A Vajdaságban 71 általános iskola szerb-horvát osztályaiban tanulják a magyar nyelvet mint a társadalmi környezet nyelvét. (Vajon elképzelhető lenne ilyesmi minálunk, Szlovákiában? - B. I.) Minden magyar nyelvű általános és középiskolában... tanulják'a szerbhorvát nyelvet. A felirataink mindig kétnyelvűek voltak." Most azonban tilalom alá esne, például, a városnevek nemzetiségek nyelvén történő használata. „Felteszem a kérdést - folytatta felszólalását Varga Zoltán -, összhangban van-e ez a tilalom a Szerb Köztársaság polgárainak kinyilvánított egyenrangúságával? Veszélyezteti-e a-magyar elnevezések eredeti formában való használata bármilyen módon is a szerbhon/át nyelv és írás hivatalos használatát?" Hiszen maguk a szerbek. is Beč-nek nevezik Wient, és Pečujnak Pécset. „Kizárólag szerb nyelven..." Njegovan Kljajié Varga Zoltán nevét ugyan nem tudta megjegyezni (,,csak arra emlékszem, hogy Zoltánnak hívják"), viszont azonnal szükségesnek tartotta a helyreigazítást. Mind mondotta, a köznyelvben nyugodtan használhatja bárki Beč-et, mert „ez a törvény csak a hivatalos használatot szabályozza". Nem ismerős érvelés? Milan Paroški azonban, aki a szerb parlament egyik nacionalista fenegyereke, elégedetlen a kormány szándékaival. Saját megfogalmazása szerint: „Ebben az államban, ebben a Parlamentben, minden iskolánkban, minden nyilvános helyen kizárólag szerb nyelven kell és lehet beszélni és írni. Követelte-e ez a Képviselőház valaha is kulturális autonómiát annak a 250 000 szerbnek, akiket a mai napig erőszakkal beolvasztottak?" Ezután egy képtelen állítás következik: „Magyarországon még 1968-ban arra kényszerítettek minden szerb értelmiségit, hogy változtassa meg vezeték- és keresztnevét, mert különben kenyér nélkül marad és gyűjtőtáborba kerül...". Es, persze, a magyarországi külpolitika és a vajdasági magyarság helyzetének összakapcsolása sem marad el. Dragoslav Aleksié ezt mondotta: „Ha valaki fegyvereket szállít egy másik államnak, aztán pedig a miniszter vagy miniszterelnök... elvitatja a szerb területeket, illetve a Vajdaságot, hogy az legitim módon került-e Szerbia kötelékébe, akkor világos, hogy a helyzetet élezi, és kellemetlenségbe sodorja az illető nemzeti kisebbséget is, amely biztosan nem akar rosszal, de nem tudni, nem az afféle politika árnyékában szorgalmazzák-e a magyar helységnevek kiírását, hogy aztán később rámondhassák - ezek magyar városok..." Szlovák képviselő a reciprocitás ellen Varga Zoltán méltósággal felelt a vádaskodásokra: „Én nem fogadhatom el a vajdasági magyarok azonosítását a Magyar Köztársaság kormányával és annak tetteivel. Én Szerbia polgára vagyok... Mi lenne, ha holnap Romániában is valamelyik ottani szerbet vonnák felelősségre Zelenovié úr kormányának eljárása miatt? Ez abszurdum. Én egész életemet ebben a környezetben éltem le, s úgy vélem, hogy ha továbbra is toleránsak akarunk maradni, akkor ebben a tekintetben a reciprocitás elvét sem alkalmazhatjuk." Mert Pregrad Mijailovié nem kevesebbet követelt, mint a teljes reciprocitás érvényesítését, mint a szerb nemzet fennmaradásának esélyét „Megkérdezhetem itt, hogy hol vannak szerb elnevezések Magyarországon kiírva? És hány ilyen elnevezés van Albániában, Görögországban és akár másutt, például Romániában? Mi megegyezhetünk, lépjen ebben az irányban egyet a magyar kormány, lépjen az albán kormány, s akkor létrejöhet a reciprocitás. Máskülönben nincs alapja az érvelésnek és az érzékenykedésnek, A szerbeket egyébként is a túlzott érzékenység juttatta idáig, csaknem a kipusztulásig. Nekünk szerbeknek most végképp öntudatra kell ébrednünk..." Csattanós.választ adott az ilyen követelésekre egy szlovák nemzetiségű képviselő, Mikuš Ján. „Itt már többszörösen is kimondták azt a bizonyos, számomra nagyon rosszul hangzó kijelentést - a reciprocitást. Ha a szerb nép reciprocitást akar azzal, ami Magyarországon a szerb néppel történik, ha reciprocitásos alapon akarja a magyar nép helyzetét rendezni Szerbiában, s mindezt összekapcsoljuk az albán néppel meg a románokkal, akkor mit követeljek én, a szlovák? Én ugyanis csak azt mondhatom, hogy Szlovákiában egyetlen szerb nyelvű felirat nincs, egyetlen szerb iskola sem működik... aminek egyszerűen csak az az oka, hogy ott - nem élnek szerbek. Ezért, úgy gondolom, jobban oda kell figyelnünk, amikor a reciprocitásokról beszélünk." Az olvasó végül is azzal az érzéssel fejezi be ennek a dokumentumnak az olvasását, hogy nemcsak Európa népeinek, hanem nemzetiségeinek sorsa is szétbogozhatatlanul összekötődött. S nem csupán magyar, hanem akár szlovák érdekeket is lehel olt sérteni, ahol különben látszatra ez nem lenne lehetséges. (brogyányi) KÁBELTELEVÍZIÓ CSALLÓKÖZBEN? Dunaszerdahely önkormányzatának széles körű külföldi kapcsolatai közismertek. Ollös Árpád polgármester a napokban ismét egy amerikai cég képviselőjével tárgyalt a várost, illetve a régiót érintő együttműködési lehetőségekről. Ennek kapcsán kértünk James Herman úrtól, az amerikai egyesült államokbeli OPEC Tengerentúli Befektetési Társaság megbízottjától rövid interjút. • Nem először jár Csehszlovákiában. Elmondaná, milyen céllal? - A távközlés műszaki-fejlesztési kérdéseivel, ezen belül a kábeltelevízió európai terjesztésével foglalkozom. Ilyen céllal szinte minden posztkommunista európai országot meglátogattam. Túlzások nélkül mondhatom, hogy a tisztaság, a természeti szépségek szempontiából Csehszlovákia számomra a legszimpatikusabb. Célom,- hogy konkrét városokkal régiókkal alapozzam meg a gazdasági együttműködést. A kábeltelevízió esetében ennek egyik formája a közös vállalatok létrehozása, ami előfeltétele annak, hogy az USA-ban a kelet-európai államokkal való együttműködés meggyorsítását célzó Export-Import Bank hitelt nyújthasson a közös vállalkozáshoz. Fontos tényező, hogy a városi hivatallal aláírjuk az alapszerződést, hiszen ez garantálja a valódi érdeklődést és a befektetés megtérülését. • Herman úr már a harmadik alkalommal tátogatta meg Dunaszerdahelyt és környékét. Milyen eredményekkel járt a fokozott figyelem? - Már régebben, a tengerentúli Befektetési Társaság ülésén ismerkedtem meg Öllös Árpáddal, Dunaszerdahely polgármesterével. Innen ered jó kapcsolatunk. Tárgyalásokat lolytattam a kábeltelevíziónak az itteni bevezetéséről. Dunaszerdahely esetében megelőzött bennünket a Kábel Plusz, a szintén amerikai tőkével rendelkező cég. Sikerrel tárgyaltam viszont más együttműködésről, több kölcsönösen előnyös üzletel kötöttem. Például egy neves amerikai cég a Csallóközből fog jó minőségű bort importálni az Egyesült Államokba. Biztatók a dunaszerdahelyi volt Teklával, most elektronikai üzemmel folytatott tárgyalásaim is. • Szlovákiában máshol is mutatkoznak lehetőségek az együttműködésre? - Igen. Bár még nincsenek konkrét egyezmények. • Bizonyára figyelemmel követi a csehszlovákiai gazdasági átalakítási. Érdekelne, hogyan látja ezt külföldi szemmel? - Bár nem vagyok közgazdász, valóban figyelemmel kísérem a gazdasági reformot. Az országukban szerzett tapasztalataim alapján úgy gondolom, hogy a reform jó irányban és megfelelő ütemben halad. Pénzügyminisztereik és neves közgazdászaik véleményét hallgatva úgy érzem, a volt keleti tömb államai közül Csehszlovákiában a legeredményesebbek a reformlépések. Ennek ellenére rendkívül igényes problémákkal kell még megküzdeniük. Szurkolok, hogy sikerrel vegyék a nem éppen könnyű átmeneti időszak akadályát. • On szerint, mi fékezi leginkább a külgazdasági kapcsolatainkat? . - Egy körülményre leifigyeltem: a csehszlovák gazdasági vezetők többsége valamiléle felsőbb utasításra vár. Lassú a helyzetelemzésük, és képtelenek önállóan dönteni. • Dunaszerdahely milyen benyomást tett önre? - Kedves, érdekes város. Élénk fejlesztési politikát folytat, és ez nagy pozitívum. Haladó gondolkodású polgármestere pedig sžíve-lelke ennek az igyekezetnek. • Bizonyára ön előtt is ismert, hogy Dunaszerdahely, a Csallóköz lakosságának többsége magyar nemzetiségű. A nemzetiségi kérdés megoldása tehát sorsdöntő itt. Hogyan látja ezt a kérdést az otthoni viszonyokkal összehasonlítva? - Helytelen lenne azt állítani, hogy az USA-ban megoldott a nemzetiségi kérdés. Nálunk is adóidnak nemzetiségi gondok, van faji megkülönböztetés, előfordulnak vallási problémák. Az emberek közti magas szintű kommunikáció megteremtésével viszont minimumra csökkentettük, jelentősen visszaszorítottuk ezeket a problémákat. Többször hangsúlyoztam, hogy Csehszlovákiában is a tágabb értelemben vett minöséges kommunikáció a gyors fejlődés alapja. A minél több nyelv használatának elterjedése is csökkenti a nemzetiségi ellentéteket. (mázsár)