Új Szó, 1992. április (45. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-28 / 100. szám, kedd

RIPORT - INTERJÚ m szóm TALPRAALLNI VAGY LAPULNI? (Folytatás az 1. oldalról) nómiát és ezzel Szerbia egységére törnek? Tudod, hogy elég egyetlen provokáció és halomra lőnek bennünket? Este baráti körben is megismétlődnek az aggodalmak. Egyik barátom édesanyja elcsukló hangon ismételgeti: - Fiaink a fronton véreznek, Szabadkáról már több száz család külföldre menekült, hát nem elég a bajból? Jobb lenne lapulni, úgy mint eddig, csöndben dolgozni, túlélni ezt a szörnyűséget is. Gyengék vagyunk, féltem Ágoston Andrást, féltem magunkat... Talpraállunk, megmaradunk! - hirdeti a VMDK szerény, ám hatásos plakátja a szövetség szabadkai helyiségében. Ez a határ menti város különben még ma is a nemzeti és politikai tolerancia példaképe. Ezen az emeleten csaknem minden szerbiai pártnak van egy-egy szobája, Itt található a kommunistából megnevezésében szocialistává lett hatalmi párt, továbbá a szerb radikális és különböző más nemzeti tömörülés helyi képviselete. Szabadkán megtűrik egymást. Bezzeg máshol... Elszánt és higgadt véleményeket hallok a szerbiai magyarság vezetőitől. Pénteken este is úgy tartják,- itt a talán soha meg nem ismétlődő történelmi pillanat, a kongresszust holnap meg kell tartani. A koszovói albánok és a szerbiai muzulmánok már léptek, a vajdasági magyarok sem késlekedhetnek. Állásfoglalásukat mielőbb el kell juttatni lord Peter Carringtonnak, az Európai közösségek által létrehozott, a volt Jugoszlávia országrészeinek jövőjével foglalkozó békekonferencia elnökének. Április 27-én kihirdethetik a Szerbiából és Crna Gorából alakult Jugoszlávia új alkotmányát, 29én lejár az amerikai ultimátum, ki tudja, mit hoz a holnap! Fontos tényként értékelték, hogy harmadik levelükre végre válaszolt Szlobodan Milosevics és eszmecserére hívta a VMDK vezetőit. Percek múlva Ágoston András telefonált Belgrádból: a szerb köztársasági elnök és a belügyminiszter is megígérte, semmilyen incidens sem lesz Kanizsán. A jelenlevők késő éjszakáig vitatkoztak a Magyar Autonómia című dokumentumtervezetről. Valamivel éjfél előtt megcsörren a telefon: Kanizsáról eltakarodtak a gyanús elemek, teherautón viszont gépfegyveres katonák érkeztek. Másnap kora reggel magam is meggyőződhettem arról, hogy a hír igaz. Minden bevezető utat gépfegyveres katonák ellenőriztek, minden autót átkutattak, a békés városka fölött helikopterek köröztek, az utcákon rendőrök járőröztek. A tegnapi ígéret estére valóra vált: valóban rendbontás nélkül, méltóságteljesen zajlott le a közgyűlés. - Se ki, se be - ez volt a visszatérő mondat egész szombaton a tanácskozás ideje alatt. A küldöttek csak ebédre jöhettek ki, az újságírók viszont nem mehettek be, kivéve a fotósokat és a tévéoperatőröket, akik öt percet kaptak felvételek készítésére. Utána viszont a sajtótájékoztatón és magánbeszélgetések során részletes beszámolót és háttérinformációt kaptunk a közgyűlésről. Ágoston András elnök így összegezte a szombati tanácskozás eredményeit: - Előre kell bocsátanom, hogy nerji kiáltottunk ki semmilyen autonómiát. Ez egyébként nem is volt szándékunk. Közgyűlésünk első pontjaként tisztújítást kellett végeznünk a háborús propaganda miatt külföldre távozott vagy lemondott vezetőségi tagok helyének betöltésére. Utána megvitattuk szakértői csoportunk Magyar Autonómia című tervezetét, amely az itteni magyar népcsoport jövőjét meghatározó önkormányzati rendszerek modelljét próbálja felvázolni az Európában használatos nemzetközi dokumentumok, mindenekelőtt lord Carrington tervezete alapján. A dokumentumban az önkormányzat három formája kap helyet: a területi autonómia, a szórványmagyarság helyi önkormányzata és a személyi elven alapuló autonómia. Egy katona a sokezer járőröző közül. (Méry Gábor felvétele) Első olvasásra is feltűnik, hogy a megvitatott tervezet figyelembe veszi a vajdasági magyarság sajátos helyzetét és településszerkezetét, egyúttal jó alapot teremt a tárgyalásokhoz. A dokumentumot ugyanis a szerb parlament elé terjesztik. Ezután szinte mindenki arról vitatkozott, hogy ebből a Közép-Európa s azon belül a magyarság jövője szempontjából is fontos tervezetből mennyi valósul meg és főleg mikorra. Többen kérdezgették, hogy a Nagy-Szerbiában gondolkodó, valamiféle felsőbbrendűségüket hirdető szerb nacionalistákat és a félrevezetett embereket nem ingerlik-e majd ezek a dokumentumok. Dühükben túlfűtött nemzeti érzelmeiktől vezérelve nem fognak-e vajon fegyvert a védtelen vajdasági magyarokra? Dr. Páll Sándornak, a VMDK egyik parlamenti képviselőjének szavait meghatározónak éreztem: - Kétségtelen, hogy ma az emberek félnek, ijesztgetik őket, önmagukat is ijesztgetik. Mégsem lehetünk kishitűek, habár ebben a pillanatban helyzetünk kilátástalannak tűnik. Ám hiszem, nagyon rövid időn belül önmagunk és a nagyvilág erejére támaszkodva gyökeresen megváltozhatnak a körülmények. Ugyanis Szerbia most olyan helyzetben van, amiben nem szeretett volna lenni. Ha hónapokkal ezelőtt elfogadják a horvát konföderációs tervet, akkor sok szerb élt volna egy államban. Ugyanígy igent mondhattak volna a szlovének laza föderációs tervezetére. Elvetették a boszniai platformot is, amely szerint a legtöbb szerb egy állam keretén belül élhetett volna. Sót, nemet mondtak a Carringtonféle terv vámuniójára is, amely biztosította volna, hogy valamilyen laza szövetségben a szerbség többsége egy államban maradjon. Ennyi politikai ballépés után Szerbia teljesen elszigetelődik a külvilágtól, vagy végre elismeri azokat a játékszabályokat, amelyek a demokratikus Európában meghatározóak. Ennek egyik fontos eleme, hogy ugyanolyan jogokat kell biztosítani a Szerbiában élő albánoknak, magyaroknak, muzulmánoknak és másoknak, mint amilyeneket követelnek a horvátországi szerbek számára. Magyarán: a kollektív nemzetiségi jogokat mielőbb törvényesen kell rendezni. Világos beszéd, derűlátó véle-, mény. Háromnapos benyomásaim alapján azonban az úgynevezett átlagpolgárok többsége ma még meglehetősen pesszimista, fél a megtorlásoktól. Mélyen átéreztem kételyeiket. Bácskában ugyan, hála Istennek, nem hallatszik fegyverropogás, ám e tájon is kísértés pusztít a háború, szedi áldozatait a szerbiai és a horvátországi magyarok között. De erről majd legközelebb. SZILVÁSSY JÓZSEF Szabadka-Pozsony AZ UTOLSÓ NAGYVÁSÁR UTÁN BRÜNNBEM A SZAKMAI BEMUTATÓKÉ A JÖVŐ Talán most először (és valószínű, hogy utoljára) hasonlított a közszükségleti cikkek 23. nemzetközi brünni vására magára a piacra,, amelyre a bemutatott termékeket kínálták. Volt ugyanis paviiononkénti besorolás, termékcsoportosítás, ahogy a régi időkben, de ezt már csak nagy vonalakban tartották be, s a standok úgy néztek' ki egymás mellett, mint a nagy gyorsasággal privatizált üzleteink nagy részének árukínálata. Cipő, papír, játék, üveg, villamos fogyasztó egymás mellett sorakozik most a boltok polcain, s ugyanez volt látható a tavaszi vásáron is. A „Cipőt a cipőboltbóf'-szerű reklámokhoz szokott fogyasztói reflexeink néha összezavarodtak ide-oda ugráló tekinteteinktől. A másik oldalon, persze, mindez a tarkaságot, a sokrétűséget is demonstrálta, és egy piacon kell is a tarkaság. Valószínű, hogy a jövőben a reflexeinknek kell majd ehhez idomulniuk. lit volt tehát a vásár, amely már megnyitásában is újdonságot hozott. Látványos show műsorral indult, amelyet még a tévé is közvetített, s így társadalmi esemény rangjára emelkedett a bemutató - utoljára. Mire ugyanis az utca embere számára a leginkább érdekes brünni vásárt valóban látványos és emellett üzleti szempontból is fontos eseménnyé érlelte az idő és a társadalmi mozgás, addigra éppen lejárt a mamut-vásárok ideje. A világ kiállításszervező szakemberei már a kevés témára orientált szakvásárokra esküsznek. Ez a bazár-szerű bemutató tehát utoljára vált a délmorva nagyváros áprilisi szenzációjává. A bámészkodó tömeg helyét ezután az üzletemberek foglalják majd el, s a vásárszervezőknek ezentúl nem a több száz kilométerről érkező autóbuszok parkoltatása lesz a gondja, hanem a luxusszállodák férőhelyeinek növelése. A virsli és péksütemény tonnái, a sörök hektoliterjei helyett valószínű, hogy a homár, a whisky és a konyak beszerzésének gondja foglalkoztatja majd a büféseket. A látnivalót eddig inkább csak múzeumi stílusban figyeltük, úgy, mint az elérhetetlen műalkotásokat, hiszen a Nyugatról érkező exkluzív áru nagy része nem, vagy csak korlátozott mennyiségben került az üzletekbe, méginkább azok pultjai alá, a hazai jó minőség pedig kapacitáshiány miatt legtöbbször gyártásba se került. Nos, a következő években specializált vásárokra osztják ezt a bemutatót, amelyeken a főszerepet az árubemutatók helyett az üzleti tárgyalások játsszák majd. Az első közszükségleti szakvásár, amelynek dátuma már ismert is, az Insport lesz, mindjárt 1993 elején, de számítani lehet arra, hogy a jövő évben külön textilipari, szórakoztató és háztartási elektronikai, esetleg cipőés bőripari szakvásárt is láthatunk majd. S hogy mi marad meg a látogatóban az idei utolsó tavaszi nagyvásár egy napja után? Például az, hogy milyen lesz a divat - már ha valaki ért is hozzá. Naponta ugyanis kilenc kisebb divatbemutatót tartottak, és itt felsorakozott a hazai és külföldi tavaszi és nyári kínálat. Hogy ez milyen lesz, azt nincs bátorságom megítélni, és jótanácsokkal szolgálni sem bátorkodnék, de úgy vélem, s a. színek és formák tarkasága is ezt sugallta, mindenki viselhet bátran, amit akar. (Talán éppen ez lenne a divat?) A porcelán és üvegtermék, úgy látszik, társadalmi rendszertől független, mert ugyanúgy elegáns és tradicionális volt mint régen, és ugyanúgy van piaca is. Nem így a szórakoztató elektronika, amelynek bemutatójáról szinte teljesen kivesztek a hazai gyártók. Az Orava tévéken kívül mást nem is láttam a nagy külföldi márkák özönében. Persze, nem is csodálkozhatunk ezen, hiszen a zöld utat kapott olcsó ós minőségi konkurencia mellett ugyan ki bírna ma rádiót, videót, vagy egyéb elektronikus szerkentyűt gyártani, s főleg eladni. Természetesen az idén is osztottak még aranyérmeket, és nyert is csehszlovák üveg, porcelán, bőrtáska, textília meg hangszer, de ez volt minden. A már említett elektroniká

: ban, de mosógépben, órában és ajtózárban, talajcsempében, sítalpban és síkötésben nálunk még inkább a külföldiek vannak otthon. S végül engedjenek meg egy személyes vonatkozású megjegyzést is. Az eddigi 23 brünni tavaszi vásárnak mintegy felét volt alkalmam látni, s mindig úgy éreztem, azért jönnek ide az emberek, hogy megtudják, mire képes a külföldi és mire lennénk képesek mi a napi használati tárgyak gyártásában, ha a piac normálisan működne. Ezért volt szükség az olyan hatalmas tablóra, amilyenre az eddigi bemutatókat rendezték. Most, hogy ennek az időszaknak vége, nem fpg hiányozni, ez a seregszemle, ha mindaz, amit eddig a kiállításokon bámultunk meg, az üzletek polcairól köszönt majd naponta ránk... SZÉNÁSI GYÖRGY 1992. ÁPRILIS 28. EZ A SZERZŐDÉS A JÖVŐNEK SZÓL JÁN MLYNÁRIK KÉPVISELŐ A CSEHSZLOVÁK-NÉMET EGYEZMÉNY'RATIFIKÁLÁSÁRÓL A csehszlovák-német szerződés ratifikálását, különösen a Cseh Köztársaságban, széles körű vita előzte' meg. A szerződés ellenzői tüntetéseket rendeztek, átgondolt sajtókampányt indítottak, s a parlamentben is minden tőlük telhetőt elkövettek e történelmi jelentőségű lépés megakadályozására. Ján Mlynárik képviselő, ismert történész, aki a Szövetségi Gyűlésben kezdettől fogva rendkívüli igyekezetet fejtett ki a szerződés jelentősége megértetésének érdekében, parlamenti tudósítónknak így foglalta'öszsze véleményét a ratifikálást megelőző politikai csatározásról: - Ma már köztudott, hogy 1945 és 1947 között elsősorban a kommunista párt szorgalmazta a szudétanémetek és a kárpáti németek kiűzését Csehszlovákiából. A németeket a kommunista belügyminiszter űzette el otthonukból, s a németek földjeit kommunista földművelésügyi miniszter osztotta szét a helyükre települők közt. így érthető, hogy ezeken a területeken a választások során á kommunista párt a szavazatok 90 százalékát megszerezte. Az is tény, hogy sok kommunista személyesen részt vett a szudétanémetek elüldözésében, sőt legyilkolásában. Negyven éven át ez a kérdés tabunak számított. A potsdami konferencia döntéseként magyarázták, ami nem felel meg a valóságnak, hiszen utólagos döntésről volt szó, a konferenciát kész tények elé állították, mivel a kiűzetés ténylegesen már 1945 májusának első napjaiban megkezdődött. Nos, ezek az „internacionalisták", akik 1989. november 17. után hazafias mezbe öltöztek, ezek gördítették a legnagyobb akadályokat a szerződés ratifikálása elé. S azon nem is lehet csodálkozni, hogy köztük az egykori titkosrendőrség, az ŠtB ügynökei is megtalálhatók! - A szavazáskor a szerződést mégis meggyőző többséggel jóváhagyta a parlament. Képviselő úr, ön miként értékeli ezt a lépést, s miben látja jelentőségét? - A szerződés a jövőnek, a fiatal nemzedékeknek szól, amelyre a Csehszlovákia és Németország közti . együttműködés gyakorlati megvalósítása vár. Rendkívül jelentős szerződés ez. Legnagyobb nyugati szomszédunkkal való kapcsolatainkat érinti, azzal az országgal, amelyhez hosszú múltra visszatekintő kulturális, társadalmi és gazdasági kapcsolatok fúzik országúnkat. • A ratifikációs vitában ezért hangoztattam: azok, akik annak idején, tizenöt évesként, RG-szalaggal a karjukon (RG = revoluční garda, azaz forradalmi gárda) lőttek védtelen gyermekekre és nőkre, akik ma már hatvanon túl vannak, ne kibiceljenek a mai fiatal nemzedék ügyeiben, mert ezek a nemzedékek itt fognak élni, s az ő feladatuk, hogyan rendezik viszonyukat Németországhoz. n - Ön szerint milyen további lépéseknek kell következniük a szerződés ratifikálása után? - Az természetes, hogy napirendre kerül a szudétanémetek vagyonvisszarendezés az eredeti tulajdo-, nosoknak, éppúgy, ahogy napirendre kerül a csehszlovák lakosság, illetve'a csehszlovák állam kártalanításának kérdése is azokért a háborús károkért, amelyeket a harmadik birodalom okozott Csehszlovákiának. Végül hangsúlyozni szeretném: A szerződés ratifikálását a Szövetségi Gyűlésben a pluralista demokrácia győzelmének, a kommunista erők vereségének tekintem. SOMOGYI MÁTYÁS