Új Szó, 1992. április (45. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-17 / 92. szám, péntek
1992. ÁPRILIS Ť7. HÍREK - VÉLEMÉNYEK 2 LEVÉL MARIÁN ČALFÁNAK NE TÁMOGASSÁK AZ ÉPÍTÉST! A. szövetségi gyülésbeli Coexistentia klub tegnap a szövetségi korrťiány ülése előtt - melynek napirendjén Bős-Nagymaros problémája is szerepelt - a következő levelet küldte Marián Čalfa miniszterelnöknek: TISZTELT KORMÁNYELNÖK ÚR! Ismeretes, hogy ma, 1992. 4. 16-án a szövetségi kormány megtárgyalja a Bös-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer további sorsával kapcsolatos kérdéseket. Ez a vízmű mint a kommunista rendszer értelmetlen gigantomániájának öröksége azt bizonyítja, hogy azokban a kérdésekben, amelyekben szakembereknek kellett volna dönteniük, előzőleg és most is politikai szempontok érvényesülnek. Ezt a vízművet - ahogy általánosan ismert - a tervezés és a kivitelezési munkálatok folyamán 'sem gazdasági, sem biztonsági szempontból nem ítélték meg kellő alapossággal. A természeti környezetre gyakorolt hatását pedig teljesen elhanyagolták. A vízmű építésének kezdetétől 15 év telt el. Ez alatt az idő alatt a szakemberek olyan új ismeretekhez jutottak, amelyek alapjaitól kezdve kétségessé teszik a vízmű indokoltságát. Mindennek ellenére a kormány továbbra is támogatja a vízmű építését, és nem veszi figyelembe sem a szakvéleményeket, sem a környék lakóinak tiltakozását. így lehetetlenné teszi az építkezés kétoldalú (magyarországi és csehszlovákiai szakértők részvételével), illetve egy harmadik fél részvételével történő szakértői megítélését, mert a C változat munkálatainak folytatásával nem teremti meg az ilyen vizsgálathoz szükséges feltételeket. Ezért követeljük, hogy a kormány azonnali hatállyal állítson le mindennemű munkálatot a vízmű térségében, mindenekelőtt azokat, amelyek nincsenek összhangban az 1977-ben aláirt szerződéssel, és kössön egyezményt a vízműnek a magyar féllel, illetve egy harmadik fél bevonásával történő szakmai és tudományos megítéléséről. Tisztelettel A COEXISTENTIA KLUB KÉPVISELŐI MÁR KEZDŐDNEK A VITÁK? A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom vezetősége tegnap úgy döntött, hogy közös megegyezéssel, saját kérésre felbontja a Ján Bajánek"1<ampányfönökkel kötött munkaszerződést. Michal Kováč, a Szövetségi Gyűlés képviselője, a mozgalom alelnöke a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy ellentétek keletkeztek a kampányfőnök és a mozgalom politikai vezetése közt. -Sajnos, nem tudtunk megegyezni, nagyban különbözött a véleményünk. Ján Bajáneknek más elképzelései voltak, s úgy érezte, nem lenne képes a kidolgozott koncepció szerint előkészíteni a kampányt. Emiatt mondott le, s lemondását elfogadtuk. Ez semmit sem változtat eredeti elképzelésünkön a választási kampány tartalmát és módját illetően - hangsúlyozta Michal Kováč. VALUTAÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1992. ÁPRILIS 17-ÉN Pénznem Eladási árfolyam 1 egységre, koronában DEVIZA VALUTA Angol font 51,78 52,58 Francia frank 5,25 5,33 Német márka 17,75 18,03 Olasz líra (1000) 23,61 23,98 Osztrák schilling 2,53 2,56 Svájci frank 19,24 19,58 USA-dollár 29,45 29,86 NINCS NAPIRENDEN A KOLLEKTÍV BŰNÖSSÉG KÉRDÉSE (Munkatársunktól) - A Magyar Polgári Párt sajnálattal vette tudomásul, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács politikai grémiuma nem egyezett bele, hogy a plenáris ülés napirendjére felkerüljön a kollektív bűnösség elvének kérdése, s így a parlament állást foglaljon az 1945 és 48 között elkövetett jogsérelmekkel kapcsolatban, amikor is a magyar nemzetiségűeket megfosztották állampolgárságuktól, jogaiktól és sokakat vagyonuktól. Mint azt Gyurovszky S. László, a párt szóvivője a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, František Mikloškónak, az SZNT elnökének érvelése ellenére az Együttélésen, az MKDM-en és az MPP-n kivül egyetlen klub sem támogatta a napirendre tűzést. A grémium döntése annál szerencsétlenebb - mondta Gyurovszky -, hogy a parlament morálisan már rehabilitálta a zsidókat, romákat, kárpátaljai németeket, s állást kíván foglalni a kommunizmus áldozataival kapcsolatban is. Az MPP sajnálatosnak tartja továbbá azt is, hogy a Szövetségi Gyűlés nem hagyta jóvá az egyházi vagyon visszaadásáról szóló törvényt. ADOVITA A VALASZTASOK ARNYEKABAN (Folytatás az 1. oldalról) A képviselők végül jóváhagyták a hozzáadottérték-adóról szóló törvényjavaslatot. Az adótörvény javaslatok vitájában kirajzolódtak a közelgő választások politikai szempontjai, hiába intette a honatyákat Václav Klaus és az ülésvezető ismételten arra, hogy a javaslatok érdemi részéről vitatkozzanak. A pénzügyminiszter fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a törvényjavaslat nem a Polgári Demokratikus Párt, hanem a kormány javaslata. A képviselők jóváhagyták a szénhidrogén-tüzelőanyagok, szeszes italok és dohánytermékek adóztatására vonatkozó fogyasztóiadó-törvényt, s az ebédszünet után megvitatták a természetes illetve jogi személyek jövedelemadójára vonatkozó törvényjavaslathoz fűzött módosító indítványokat. Az egész törvényjavaslatról kedden szavaznak a képviselők., A Szövetségi Gyűlés kamarái együttes ülését délután berekesztették, a képviselők a húsvéti ünnepek után, 21-én folytatják törvényalkotó munkájukat. SOMOGYI MÁTYÁS KARTALANITJAK AZ EGYHÁZAKAT? Vincze Dániel, az MKDM képviselője nyilatkozik lapunknak Az egyházak és vallási közösségek vagyonjogi kárpótlására vonatkozó törvényjavaslat, amelyet 63 képviselő terjesztett a parlament elé, a törvényhozás egyik részében, a Nemzetek Kamarájában nem kapta meg a szükséges számú szavazatot. Vincze Dániel, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom képviselője a törvényjavaslatról és kudarcának okairól így vélekedik: - Sajnos, az egyházak működését korlátozó, a totalitárius rendszerben alkotott diszkrimináló jogszabályok még ma is akadályozzák, hogy létrejöjjenek az egyházak és vallási közösségek zavartalan munkájához, belső életéhez szükséges anyagi és jogi feltételek. A szövetségi kormány csak olyan mértékben tanácsolja visszaadni az egyházak vagyonát, amennyi az általuk fenntartott létesítmények fenntartásához és működtetéséhez szükséges. A kormány nem ért egyet azzal sem, hogy a törvény hatálya az 1948 előtti időszakra is kiterjedne. Az MKDM képviselői tanácskoztak a római katolikus egyház magyar nemzetiségű illetékeseivel, akik a beterjesztett képviselői törvényjavaslatot megfelelőnek tartották. Sajnos, nem kapta meg a kellő támogatást a testvérmozgalmaink néhány képviselője által előterjesztett módosító javaslat sem, amely a törvény hatályának 1948, illetve 1939 elé történő kiterjesztését szorgalmazta, amivel megnyílt volna a lehetőség a protestáns egyházak és a zsidó hitközségek vagyonjogi rehabilitálásához. Továbbá, kérték a diszkrimináló rendeletek teljes hatálytalanítását. A baloldali és a liberális irányzatokhoz tartozó képviselők egy része nem nézte jó szemmel az egyházak kártalanítását. A teljes mértékű kártalanítást feleslegesnek tartották. Bizalmatlanok az egyházakkal szemben, kétségbe vonják politikai semlegességüket abban az esetben, ha visszakapják vagyonukat. Ezek voltak az okai a törvényjavaslat kudarcának a Nemzetek Kamarája mindkét részében. Most az egyeztető bizottság hatáskörébe tartozik, hogy közös nevezőre hozza a javaslatokat, s így próbálja elfogadhatóbbá tenni a törvényjavaslatot. Az MKDM képviselői támogatták az előterjesztett javaslatot és így tesznek a jövőben is. (sm) KINEK Ml KÖZE HOZZÁ? (Folytatás az 1. oldalról) van szó. A Hydrostav épít, mi pedig a feltételeket teremtjük meg. • Mit tud őrt Androsch úrról? - Rendkívül nagyrabecsülöm, mint Európa és talán a világ egyik legjobb pénzügyi szakemberét. Az ajánlatával ő keresett fel bennünket. Együttműködésünk nemcsak Bósre vonatkozik, sokkal bővebb terveink vannak, főleg az idegenforgalom fellendítésére. '• Úgy hírlik, múltja miatt már csak Kelet-Európában vállalkozhat. - Ezek hamis híresztelések. Androsch zseniális üzletemberként fantáziát lát térségünkben. • 1981 -ben Kreisky kancellár za varos adóügyek miatt leváltotta pénzügyminiszteri posztjáról, 1988-ban pedig,,adófeledékenység" miatt menesztették a Creditanstalt Bank éléről. - Én nem használnák ilyen erős kifejezéseket. Ha valaki adócsalást követ el, azt börtönbe zárják. • A bíróság majd 2 millió schilling pénzbüntetés megfizetésére kötelezte... - Különbség van a pénzbírság és a börtön között. Én nem bírálhatom felül az osztrák törvényeket. Androsch urat nálunk vállalkozóként bejegyezték és ehhez feddhetetlenségi bizonyítványt kellett benyújtania. Törvényeink szerint Androsch úr olyan tiszta, akár a liliom. • A csehszlovák és a nemzetközi rendelkezések szerint a közvetítésért honorárium jár. Mit kap Androsch úr? - Közvetítői szerződésünk szerint Androsch úrnak mi nem fizetünk semmit. Nyugodtan írja meg, hogy Androsch úr egy szép mosoly fejében tette ezt meg nekünk, mivel tudja, hogy ebből nagyon jó üzlet lesz. Más ajánlataink is vannak, de mi a számunkra legelőnyösebbet választjuk ki. GÁGYOR ALÍZ AUSZTRIA SEM HALLGAT Milyen információkkal rendelkezik az Eurolánc Polgári Mozgalom a bősi vízlépcső befejezésének osztrák pénzből történő finanszírozásával kapcsolatban, kérdeztük Benkovics Klárát, a mozgalom tagját? Amikor nyilvánosságra került, hogy osztrák pénzből fogják finanszírozni a bősi vízlépcső befejezését, nagyon sok aktivistánk, de sok újságíró is afelől érdeklődött, mit tesznek osztrák barátaink e pénzügyi tranzakció megakadályozása érdekében. Természetesen azokra az osztrák környezetvédőkre gondoltak, akik támogattak bennünket a nyári tüntetések idején, vagyis a Globál 2000-re és a WWF osztrák szervezetére. Kiderült, hogy ők nálunk is hamarabb értesültek a hírről, és meg is tették a kellő lépéseket. A Globál 2000 még hétfőn nagyon éles hangú nyilatkozatot adott ki, melybe elítéli Androsch úrnak azt a szándékát, hogy pénzügyi támogatással segíti a C-változat befejezését. A WWF pedig azonnal jelentkezett az érintett magánvállalatnál. A találkozón tájékoztatni fogják Androsch urat a bősi vízlépcső ökológiai vonatkozásairól, és arról, hogy az érintett vidék lakossága tiltakozik az erőmű befejezése ellen. Rá fognak mutatni arra is, hogy az esetleges pénzforrás megteremtésével megakadályozza a bősi vízlépcső kérdésének szakmai fórumon történő megoldását. A C-variáns továbbépítése ugyanis gátolja a közös szakmai bizottság munkájának megkezdését. Rámutattak arra is, hogy az építkezés folytatása komoly konfliktusforrást jelenthet Európában, és ezzel Ausztria Nagymaroshoz hasonlóan ezért is felelőssé válik. (tuba) BOS: FOLYTATÓDNAK A MUNKALATOK (Folytatás az 1. oldalról) mány délutáni rendkívüli ülését követő sajtótájékoztatón. Ján Čarnogurský szlovák kormányfő elmondta, hogy a rendkívüli ülés témája a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer, pontosabban annak a válaszlevélnek a tartalma volt, melyet Antall József magyar miniszterelnökhöz intéz a szövetségi kormány. A szlovák miniszterelnök szavai szerint a válaszlevélben a magyar fél tudomására hozzák, hogy Csehszlovákia hajlandó és képes eleget tenni az Európai Közösségek feltételeinek, nevezetesen: hajlandó Magyarországgal együtt felkérni az Európai Közösségeket, hogy vegyen részt a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerrel foglalkozó szakértői vegyes bizottság felállításában; 2. hajlandó a két kormány közös döntésének kiindulópontjául tekinteni a vegyes bizottság zárójelentését; 3. vállalja azt is, hogy a vízlépcsőrendszeren nem fog olyan munkálatokat végezni, melyek előre befolyásolnák a vízmű végső formáját. Az ún. ideiglenes megoldáson - mely nem azonos az ún. C variánssal, hangsúlyozta Ján Čarnogurský - folyó munkálatokat azonban nem állítják le, mivel ezek a csehszlovák fél szerint nem befolyásolják előre a vizmű végső formáját. Ráadásul a már befejezett és még folyamatban lévő szakértői vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy az ideiglenes megoldás föld alatti vízkészletre gyakorolt káros hatása kiküszöbölhető. A kérdésre, hogy mégis mit tenne a kormány, ha a magyar fél egyoldalúan felbontaná az 1977-es államközi szerződést, azt válaszolta, hogy a szerződés egyoldalú felbontása ellentétes a nemzetközi jogszabályokkal. Befejezésül a szlovák miniszterelnök megjegyezte, hogy ha üzembe is helyeznék az ideiglenes műszaki megoldást, az bármikor üzemen kívül helyezhető lenne, hogy egy új variánsnak adja át a helyét. (kajó) VALASZTASI SZAMOT KAP AZ MKDM - EPM KOALÍCIÓ? A választásokon induló politikai pártok sorszámainak szerdai sorsolásán mulasztás történt, amikor a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom-Együttélés -Magyar Néppárt és á Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom-Együttélés koalíciót a választási bizottság egyazon politikai szubjektumnak minősítette két különböző név alatt - közölte a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársával Miloš Šlapák, a bizottság jegyzőkönyvvezetője. Az MKDM-EPM-MNP, amely a 15-ös számot kapta, a Szövetségi Gyűlés mindkét kamarájába kandidál. Képviselője a választási bizottságban a számok sorsolásánál kijelentette, hogy az MKDM-EPM (amely a Szlovák Nemzeti Tanácsba kandidál) azonos szubjektum. Arra a körülményre, hogy mégis két különböző politikai szubjektumról van szó, tegnap a Szlovák Statisztikai Hivatal mutatott rá. Az MKDM-EPM koalíció sorszámáról a központi választási bizottság április 21-én rendkívülí ülésen dönt. Miloš Šlapák elmondta, hogy a felvetődött probléma a nevezett koalíció választásokon való indulását nem kérdőjelezi meg. KÖSZÖNET AZ AJÁNDÉKÉRT Az ünnepeket mindig a várakozás előzi meg. Mi felnőttek is így vagyunk ezzel, hát még a gyerekek. És közülük különösen a családon kívül élők, idegen környezetben nevelkedők várják, hátha éppen most történik valami, valakinek eszébe jut, hogy... Idén húsvét előtt valóbari történt valami és valakiknek eszükbe jutott, hogy örömet szerezhetnének. A nagymagyari Varia kft. igazgatósága gondolt egy nagyot, felkereste a csákányi gyermekotthont és termékeivel megajándékozta a kis lakókat. Ez a cselekedetük megérdemli, hogy Szabó Igor kérésének eleget téve az apróságok nevében nyilvánosan is köszönetet mondjunk a kedves figyelmességükért és azért, hogy a maguk módján ezekben a napokban pótolni igyekeztek az otthon melegét... D. T. NADZSIBULLAH ATADTA A HATALMAT Az afgárt elnököt letartóztatták, belügyminisztere öngyilkos lett Lapzárta előtt érkezett gyorshír szerint Nadzsibullahot az ország elhagyására tett kísérlet közben letartóztatták. Ezt Abdal Vakil afgán külügyminiszter közölte. Ghulam Faruk Jakubi belügyminiszter azonos hírforrás szerint öngyilkosságot követett el. Négy afgán tábornok koalíciója bejelentette, hogy miután Nadzsibullah elhagyta a fővárost, az országban átvették a hatalmat. (Folytatás az 1. oldalról) gán kormányzó párt köreiből azt jelentették, Nadzsibullah nem menekült el, hanem Kabulban van. Diplomáciai körökből származó értesülések szerint az elnök állítólag szerdán este akarta elhagyni az országot, de mivel a legfontosabb légi bázist, a Kabultól mintegy 50 kmnyire levő Bagramot a leikelők elfoglalták, ez nem sikerült neki. A Nadzsibullah kabinetre óriási nyomás nehezedik, hiszen a mudzsahidek nemrégiben elindított fegyveres offenzívája sikeres. Úgy tűnik, hogy az események az ENSZ-béketervének megvalósítását is veszélyeztetik. Ez a terv feltételezi a már említett ideiglenes tanácsnak a létrehozását, amely a szabad választások megrendezéséig irányítaná az országot. Az afgán hadsereg vezérkara tegnap felszólította az ENSZ-t, mielőbb tegyen meg mindent a polgárháború befejezése érdekében. A mudzsahidek viszont kijelentették, az ENSZ-tervhez már túl késő van. Arra szólították fel a hadsereget, IRÁNBAN A MÉRSÉKELTEK GYŐZTEK Iránban tegnap kihirdették a parlamenti választások április 10-én megtartott első fordulójának eredményeit. Ezek szerint az Ali Akbar Hasimi Rafszandzsani jelenlegi államfőhöz közel álló mérsékelt, liberális erők egyértelmű győzelmet arattak a khomeinista vallási radikálisok lelett. Megfigyelők szerint a május 8-i második szavazási forduló után - azokban a körzetekben lesz ismét szavazás, ahol egyetlen jelölt sem szerezte meg a kétharmados többséget - Rafszandzsani hívei több mint kétharmados többséget szereztek meg a parlamentben. adja meg magát, ellenkező esetben bevonulnak Kabulba. Maga Benőn Sevan a tegnapra virradó éjszaka az afgán fővárosba érkezett, ahol intenzív tárgyalásokat akar folytatni a békés hatalomátadást célzó ENSZ-terv megmentése érdekében. Megfigyelők szerint ha nem sikerülne nagy gyorsan összeállítani a 15 tagú ideiglenes tanácsot, Kabulban súlyos, politikai és etnikai jellegű harcok robbanhatnak ki. Figyelembe kell venni, hogy a fővárosba egy nappal korábban, szerdán 600 kormánykatona érkezett a város védőinek erősítésére. Valószínű, hogy a kormánycsapatok fegyverrel próbálják majd megakadályozni a mudzsahidek bevonulását. Egy tegnap délutáni kabuli gyorshír szerint Nadzsibullah átadta a hatalmat a hadsereg legmagasabb rangú tábornokaiból, valamint a felkelők főparancsnokából álló koalíciónak. Az AP ezt a hírt diplomáciai forrásokból szerzett értesülésekre hivatkozva közölte.