Új Szó, 1992. április (45. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-16 / 91. szám, csütörtök

1992. ÁPRILIS 16. iÚJSZÔä GAZDASÁG AZ ALKALMAZOTTAK SEM KÖZÖMBÖSEK 1965 óta íródik a tornaijai konfekció­üzem, vagyis a trencséni Ozeta rész­vénytársaság nyolc termelőüzeme e­gyikének történelme. Most ők iš vá­laszút elé érkeztek, hiszen privatizá­lódnak, a részvénytársaság egésze részt vesz a nagyprivatizáció első hul­lámában. A felsőruházati cikkek szlovákiai monopolgyártójának 96 százaléka, vagyis több mint 600 milliót érő va-, gyon kerül a pontbefektetők tulajdo­nába. Hogy ez a folyamat nem lesz véletlenszerű, esetleges, és hogy a gyár jelenlegi vezetőinek, dolgozóinak sem közömbös, hogyan zajlik le mind­ez, arról Ján Marcinek gyárigazgató szavai is sokat elárulnak. — Mindenekelőtt szeretnénk, hogy elsősorban azok részesüljenek a gyár vagyonából, akik éveken át gyarapí­tották és ma is gyarapítják azt, akik munkájukkal a legnehezebb időkben Is — napjainkat is beleértve — színvo­nalas munkát végeztek. Nem dicsek­vésképpen mondom, de a mostani nehéz időkben nincsenek különösebb gondjaink. Termékeink 95 százaléka exportra készül és olyan igényes pia­cokon is helyt tudunk állni, mint a hol­land, az amerikai, az osztrák vagy akár "a kanadai. Dolgozóink itt, helyben vásárolhat­ták meg a vagyonjegykönyvecskét és a bélyeget is, sőt aki igényelte, annak kamatmentes kölcsönt is biztosítot­-tunk a könyvecskék megvásárlásá­hoz. Alkalmazottaink, persze, azt is tudják, miért a saját üzemükbe akarják befektetni pontjaikat. Tudják ugyanis, hogy náluk a siker kulcsa, tudnak hatni a részvények utáni osztalékra is. Azt viszont a saját pénztárcájukon is érzik, hogyan megy most a gyárnak. — Az első negyedévben a termelésben dol­gozók átlagfizetése meghaladta a 4000 koronát. És hogy miképp irányul­nak majd az ő pontjaik éppen Tornai­jára? Kötöttek egy csendes megegye­zést, melynek értelmében a vagyon­jegy-tulajdonosok és a gyárak vagyo­na szerint osztjuk majd a részvénye­ket. Mi például tudjuk, hogy a jelenlegi 880 alkalmazott közül több mint 600­nak van bejegyzett vagyonjegyköny­vecskéje, akik természetesen a mi ü­zemünkbe szánják pontjaikat. A gyár dolgozói, főleg az a 600 em­ber, akinek vagyonjegykönyve is van, már izgatottan várja a privatizálást, azt, vajon mi változik majd a pontok befektetése után. A termelés első em­bere, Jánosdeák Béla igazgatóhelyet­tes józan ítélőképességétől indíttatva ugyan nem szolgált szenzációs beje­lentéssel, viszont a termelés jelenéről alkotott képe szélesebb összefüggé­seiben is sokat elárulhat. — Azt mi sem tudjuk még ponto­san, hogy milyen értelemben változik majd a helyzet, mindenesetre tudjuk, hogy mindannyian részvényesek le­szünk, legalábbis ami azt a 96 száza­lékot illeti. A részvényesek döntenek majd a termelésről, a vezetők szemé­lyéről, a nyereségrészesedés pedig az elvégzett munka mennyiségének és minőségének a függvénye most is, és a jövőben is az lesz. Tavaly 105 millió korona nyereséget produkált a részvénytársaság, és eh­hez mi is tisztes hányaddal hozzájáru­lunk. Gondjaink ellenére a termelés most is a tavalyi szinten van. Igaz, mintegy 50 varrónőnk hiányzik, és két műszakban, néha nyújtott műszakok­ban dolgozunk, de így is minde/iki mindent megtesz. Most a sok megbe­tegedés, hiányzás okoz egy kis fejtö­rést, annak ellenére, hogy egy jól fel­szerelt rehabilitációs központ műkö­dik a gyár területén. A vagyonnevesí­tések után bizonyára ezt is más szem­pontból nézzük és értékeljük. Jelenleg két „bedolgozó" szövetke­zettel működünk együtt, és négy üzle­tünk működik a Rimaszombati és Rozsnyói járás területén, ami tovább erősíti stabilitásunkat. És még egy do­,log: dolgozóink ma már nem legyinte­nek közömbösen, mondván, hogy ez a fejesek dolga, ők majd elintézik. Jó érzés tudni, hogy nemcsak önma­gunkban, de másokban is bízhatunk, " és bíznunk kell a jövőben is. POLGÁRI LÁSZLÓ INDULHAT A KÜZDELEM! Szlovákiában a Slovnaft pri­vatizációs tervezetének jóvá­hagyásával a múlt héten befe­jeződött a vagyonjegyes priva­tizáció első hullámába besorolt vállalatok kiértékelése. Az ere­detileg idesorolt 736 vállalat közül végül is 440-nek a rész­vényeiért indulhat meg a küz­delem. Véglegessé vált, hogy a Szlovák Köztársaság összesen 85 milliárd korona értékű va­gyont ad a közös privatizációs kosárba. Ez az érték az erede­tileg tervezettnél 10 milliárddal nagyobb. A vállalatok 81 szá­zaléka vagyonának 97 százalé­kát kínálja fel. Mint ismeretes, április 26-án jár le az a határidő, amíg a va­gyonjegy-tulajdonosok pontjaikat a befektetési alapokra bízhat­ják, a közvetlen részvényrendelés első köre pedig május 25-án kezdődik. Összeállításunkban főleg azoknak akarunk adni némi támpontot, akik a közvetlen részvényrendelés lehetőségével is élni szeretnének, de előttük is — akárcsak a sok alap előtt — ott a nagy kérdés: mely vállalatot válasszam? PENTEK UTAN CSÜTÖRTÖK VAGY VAGYONJEGYES PRIVATIZÁCIÓ MIT HOZ(HAT) A PRIVATIZACIO A KELET-SZLOVÁKIÁI GÉPGYÁRBAN? — Hallom, április 3-ától rövidebb lett gyáratokban a munkahét, csak négy na­pot dolgoztok, s a péntek is szabad. Jó ez, vagy...? — kérdezem egy régi isme­rősömtől a minap a kassai Kelet-szlová­kiai Gépgyár állami vállalat kapujában. Egy sejtelmes arckifejezés után így válaszolt: — Nézd, nehéz helyzetben va­gyunk, s talán sok dolgozónak elfogad­hatóbb ez a megoldás, mint a kereset­csökkentés, vagy a létszámzsugorítás lenne. Egyébként a döntés úgy szól, hogy a vezetőség és a szakszervezeti bi­zottság azt ajánlja: július 17-ig minden pénteken menjünk fizetett, vagy fizetet­len szabadságra. Ez összesen 13 nap... Aki ügyes, tud valahol fusizni, annak megfelel a kényszerpihenő, aki pedig a hét végére nem tud magának munkát ke­ríteni, az otthon fog tengődni... — És július 17-e után...? — Reménykedünk... — válaszolt rö­viden, s olyan hangsúllyal, amelyből ki­érződött egy adag kétkedés is. Ismerősöm felemás hangulatát akkor kezdtem jobban megérteni, amikor az i­gazgatóságra tartva beleolvastam a gyár lapjának legfrissebb számába. Az idei első két hónapot elemző cikkéből kide­rült, hogy a vállalat termelése januárban és februárban 171,6 millió korona volt, vagyis a tervezettnek csak a 61,9 száza­léka, s 118 millióval kevesebb a tavalyi i­dőarányos teljesítménynél, Kedvezőtlen az is — vettem ki az írásból —, hogy u­gyanakkor az önköltségek 170,5 millió koronát tettek ki, s a megtermelt áru fele egyelőre a már 372,7 millió korona érté­kűre rúgó raktárkészleteket gyarapítja... A Kelet-szlovákiai Gépgyár a közel­múltban egy jó ideig félig-meddig önálló gazdasági egységként „beolvadt" a tú­rócszentmártoni Nehézgépipari Művek mamutvállalatba — természetesen a részben hadiipari termékszerkezetével együtt —, a rendszerváltás óta pedig is­mét teljesen önálló gyárként próbál megbirkózni a konverzió csápjaival és alkalmazkodni a piacgazdaság feltétele­ihez. Elsősorban ezzel magyarázható az is, hogy kiengedte kötelékéből a szepsi, a bártfai és néhány további fióküzemet. A statisztikai adatok szerint a gyárnak ez nem volt rossz húzása, hiszen amíg 1989-et 89 millió korona veszteséggel zárta, 1990-ben már 17 millió, tavaly pe­dig 52 millió korona hasznot mutatott a mérlege. Közben dolgozóink létszáma 3910-ről közel 3 ezerre apadt. Az igazgatóságon Pavol Láska mér­nök, gazdasági alosztályvezető a mi­niszter által is jóváhagyott privatizációs tervezetből elmondott néhány adatot — például azt, hogy a leírások után 853 mil­lió koronát kitevő alapvagyonnak 97 szá­zaléka kerül a vagyonjegyes privatizáció során magánkézbe. Arra a kérdésemre azonban, hogy feltételezése szerint há­nyan adják vagyonjegyeiket a gépgyár­ra, nem tudott felelni. — Nehéz megjósolni, hány érdeklődő lesz, aki közvetlenül a gépgyárat választ­ja, s hogy hány befektetési alap lát a gyárunkban fantáziát, jól jövedelmező partnert. Gondolom, hogy a gépgyáriak közül igen sokan hűek maradtunk a cég­hez—folytatta. — Mindenki maga dönti el, hová he­lyezi el vagyonjegyeit — vette át a szót a vállalat pénzügyi-stratégiai igazgatóhe­lyettesévé március derekán kinevezett Vladimír Latta mérnök. — A gyár a dolgo­zóinak megvette a vagyonjegykönyvet, de a hitelesítő vagyonjegybélyeget nem. Tanácsülésünkön a minap olyan javaslat született, s azt hiszem jóváhagyják, hogy aki az itteni dolgozók közül gyárunkra „szavaz", annak a nyereségéből térítsük meg az ezer koronát, illetve annyit, a­hány pontját a gyárba fektette. Ha példá­ul ötszázat, akkor annyit. Az alapdokumentumban az áll, hogy a gyár ez év májusától minden üzemet ösz­szefogva egyetlen részvénytársasággá alakul át. Az igazgatóhelyettes ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy ez a szerkezeti felépítés teljes mértékben le­hetővé teszi az üzemek gazdasági önál­lóságát, sőt megköveteli azt. — Fokoza­tosan holding típusú részvénytársaság­gá szeretnénk változtatni cégünket, tehát a termelésben, gazdálkodásban minden üzemünk, önálló lesz. Ezt kívánja majd szolgálni az egyelőre csak elképzelése­inkben levő, de a jövőben mindenkép­pen szükséges belső pénzintézmé­nyünk. Kell a cégbank, mint ahogy kellett az öt hónappal ezelőtt létesített és azóta igen hasznosnak bizonyuló vállalati ta­karékpénztár is. A privatizáció — persze — önmagá­ban még nem szavatolja a gyár talpra ál­lását, jövőjét. Az eredményességhez el­sősorban jövedelmező termelés kell. Nos, tájékoztatóim ebben a tekintetben is bizakodóak. — Az építőiparban használatos tar­tálykocsik sorozatgyártásáról talán nem kell lemondanunk, hiszen világszerte szükség van azokra. Igaz, a kelet-euró­pai szocialisía piac megszűntével egy i­dőre megcsappant irántuk a kereslet, ám mi sem tétlenkedünk, másutt is kínál­juk versenyképes termékeinket. Ugyan­akkor a német KROLL céggel együttmű­ködve ígéretesen alakul a tartályko­csiprogramunk, s az innovált sebesség­váltó-szekrények iránt is van érdeklődés. Tervezzük a vegyiparban használatos tar­tályok, műszaki berendezések gyártásá­nak újraindítását, víztisztító műveket is a­karunk készíteni... S hogy még mit, az majd menet közben válik el — összege­zett Pavol Láska. GAZDAG JÓZSEF SZÜLETŐBEN AZ OSP DANUBIUS A Dunaszerdahelyi járásban 1950 óta létezik a Járási Építőipari Vállalat, és azóta nagyszámú lakó- és középü­letet felépítve jelentős részben hozzá­járult az ottani települések képének a­lakításához. A hasonló profilú vállala­tokkal egyetemben őket is besorolták a vagyonjegyes privatizáció első hul­lámába, és a minisztérium a Csalló­közben elsőként az ő privatizációs projektjüket hagyta jóvá. Vörös Károly igazgatóval és Tóbl Ferenc vállalati közgazdásszal arról beszélgettünk, hogy milyen kiindulási alappal vágnak neki a magánszféra viharosabb vizei­nek, illetve mi is szól amellett, hogy az ő részvényeikbe fektessük be pontja­inkat. • Az építőipar nemcsak hazánkban, de a volt keleti blokk egész területén válsággál küzd. Milyen reményekkel néznek a jövőbe? .— Vörös K.: Nyilvánvaló, hogy a mostani gazdasági nehézségek el­múltával újra megindul a fejlődés és legkésőbb 5-10 év múlva ez magával hozza az építőipar felfutását is. Véle­ményünk szerint a Csallóköz területén működő négy nagy építőipari vállalat nagy része addig lemorzsolódik, de mivel szükség lesz egy ilyen jellegű vállalatra, mi azt szeretnénk, hogy ez a mi részvénytársaságunk legyen. Mi ugyanis több mint 40 éve építjük a Csallóközt, és emellett gondoskod­tunk a szakmai utánpótlásról is. • A fellendülés megindulásáig . vi­szont biztosítani kell a vállalat fennma­radását. — Vörös K.: Az átmeneti időszak túlélésére több elképzelésünk van. Kül­földi megrendeléseket igyekszünk sze­rezni, ami számunkra többszörös e­lőnyt is jelent. így egyrészt lekötjük a szabad kapacitásunkat, másrészt pe­dig lehetőségünk nyílik a nyugati építő­ipar gondolatmeténekelsajítására. Erre azért van nagy szükség, mert az em­berek tudatában még mindig nem ment végbe teljesen a rendszerváltás. Tavaly 10 emberünk Németországban dolgozott és ők tapasztalhatták az ottani más viszonyokat. Ez érvényes a munka gazdaságosságára és a fegye­lemre is, aminek nálunk 40 évig nem volt semmilyen jelentősége. Nyugaton dolgozva ez mind gyorsan beivódna munkásainkba és vezetőinkbe egya­ránt. • Feltételezhetően azért az utóbbi két év során sem ültek ölbe tett kézzel? — Vörös K.: 1990, június 30-ától vagyok a vállalat igazgatója, és az osztályrészemül jutott több szüksé­ges, de népszerűtlen intézkedés meg­hozatala. Ezek keretében átértékeltük a vállalat felépítését. Elsőként a ke­vésbé kihasznált adminisztratív mun­kahelyeket szüntettük meg vagy von­tuk össze, majd a fizikai munkások lét­számát is csökkentettük. Mindezek következtében dolgozóink látszáma 1050-ről 720-ra, vagyis 31 százalékkal csökkent. Az eredmények végül is i­gazolták ezeket a lépéseket, hiszen a tavalyi évet nyereségesen sikerült zár­nunk. — Tóbl F.: Tavaly majdnem 10 mil­lió korona nyereségünk volt. Dolgozó­inknak pedig 28 százalékos béreme­lést biztosítottunk, így a vállalati átlag­kereset 1200 koronával emelkedett, és elérte a 4051 koronát. Ehhez vi­szont sok gazdasági jellegű intézke­désre is szükség volt. Korábban pél­dául 30 millió korona hitelünk volt, de mivel a kamatok 6 százalékról 18-19 százalékra emelkedtek, csökkentettük raktárkészleteinket, megszerveztük a rugalmas árubeszerzést, és megren­delőinkkel is újszerű pénzügyi kap­csolatokat alakítottunk ki. Mindennek köszönhetően hiteleink napjainkra 11 millió koronára zsugorodtak. Az ener­giahordozók árának megduplázása u­tán úgyszintén ésszerűsítettük ezek felhasználását. Ma ott tartunk, hogy a korábban szokásos 24-36 hónapos ki­vitelezési időt az egyharmadára csök­kentettük. Tavaly végeztünk olyan munkát is, ahol egy 16 millió koronás akcjót a korábbi 24 hónapos határidő helyett fél év alatt befejeztünk. Úgy­szintén fél évig tartott csak a duna­szerdahelyi kórház gyermekosztályá­nak 8,5 millió, koronás felújítása is. — Vörös K.: Az átmeneti időszak áthidalására különféle egyéb tevé­kenységet is szervezünk. Egy magyar vállalattal közösen például műanyag ablakokat kezdtünk gyártani, és ezért a termékünkért a pozsonyi Energia 2000 kiállításon díjat is kaptunk. Igye­keztünk kihasználni túlméretezett iro­daházainkat is. A dunaszerdahelyiben két emeletet, Somorján pedig az egé­szet bérbe adtuk. Az utóbbira sajnos, rá is fizettünk, mert a körzeti hivatal költözött bele, és egy kormányhatáro­zat értelmében bérmentve át kellett nekik adnunk. • Hogyan lép ebbe a folyamatba a vagyonjegyes privatizáció? — Vörös K.: Ennek keretében OSP DANUBIUS néven állami vállalatból részvénytársasággá alakulunk át, és részvényeink 97 százalékát a vagyon­jegyes privatizáció keretén belül a la­kosság rendelkezésére bocsátjuk. A befektetési privatizációs alapok közül eddig két pozsonyi magánalap, illetve a Fundament magyar befektetési alap érdeklődött nálunk. Információink sze­rint dolgozóinknak is legalább kéthar­mada a mi részvényeinkbe szeretné befektetni vagyonjegyeit. — Tóbl F.: Azoknak, akik a jelenle­gi nehezebb helyzetben a biztosíté­kokra kíváncsiak, szeretném a figyel­mükbe ajánlani vállalatunk 120 milliós vagyonát. Ez természetesen számvi­teli érték, de a piaci érték szerintünk ennek legalább a kétszerese, hiszen több hektár területről és csarnokról van szó. Ez egy biztos alapot jelent, és ha fellendül az építőipar* reméljük a nyereségrészesedés, vagyis az oszta­lék is illendő nagyságú lesz. T. L. a n 10 0 10 -20 -30 -40 -50 -60 -70 80 -90 100 M w©8 és \ g Jelmagyar AMI Több mint 8 mii tesszük mostanáb, lyik ágazatnak, n van jövője, melyik fektetnünk 1000 ve kat. Stanislav ŽiačU Vagyonkezelési és nisztériumának mi Trend c. közgazdó eszmefuttatást te nek lényegét érd közölni. E vonatkozásba állásfoglalása a pri' tériumnak. Ilyen i kább az ágazati n kellene kidolgoznii lami vagyont kezel hogy ezek a tájéko nének tárgyilago: most a kérdésre ' jektív véleménynel mely a privatizáció nyozása során alá tudja például előre miként alakul a 8,5 donos érdeklődés ránt. A vagyonjei során olyan látszó is előfordulhat, hoc az a vállalat „terme nyereséget„^melyl vagyonjegy-befekt likvidálásra kerül. É Jakul ki paradox he! ból keletkező jövec se lesz a privatizá oly előnyösnek íg megtízszerezésnel lajdonos nyerešégt het, mert egy konk ben a többi vagyc érdeklődése minir második, harmadi fordulóban való ko< A NAGYPRIVATIZACIO - A JOG/ A Szövetségi Gyűlés februárban módosítot­ta a nagyprivatizációról szóló törvényt (1991/ 92. sz.), és e módosítás a szóban forgó hónap végén hatályba is lépett. Valóban szükség volt rá? Mária Kolaríková, az SZK privatizációs mi­niszterhelyettese szerint igen, és meg is ma­gyarázza, miért... ... a törvénymódosítás szükségességét a pri­vatizáció első hulláma előkészítésének során szerzett tapasztalatok indokolták. Reagálni kel­lett az időközben született új jogi normákra is, főleg a Kereskedelmi Törvénykönyvre és az Ipartörvényre, hiszen mindkettő bizonyos mér­tékben bonyolította a nagyprivatizációs eljárá­sokat. • A módosítás révén nem változik a privatizáció értelme és tartalma? — A módosítás nem változtatja meg a nagy­privatizáció jogi koncepcióját, csupán néhány lé­pését. • A privatizációs tervezeteket miként érinti a módosítás? ' — A február 29-ét követően beterjesztett pri­vatizációs tervezetektől az új paragrafus (6a) ér­telmében elvárjuk, hogy a vállalat kötelezettsé­geinek értékelése tartalmazza a környezetvédel­mi szempontokat is. Főleg arról van szó, hogy miként tesznek, illetve nem tesznek eleget ezek­nek az előírásoknak, illetve azoknak a költségek­nek a feltüntetéséről, melyekre az előírásos álla­potok eléréshez van szükség. Az értékelések ezt az időpontot követően tartalmazzák a környezet­szennyezés címén fizetett bírságokat is. Az érté­kelésben feltüntetik az összes eddigi ilyen bírsá­got, s az így kidolgozott privatizációs tervezetek már pontosabb képet adnak az adott vállalat környezeti hatásairól csakúgy, mint azok gazda­sági következményeiről. • A módosítás a Kereskedelmi Törvénykönyv és az Ipartörvény viszonylatában mire vonatkozik elsősorban? — Lényeges eltérés, hogy módosul a nemzeti vagyonalapból származó ingatlanhoz fűződő tu­lajdonjogi viszony, legyen az új tulajdonos, az a­lap által alapított kereskedelmi társaság, vagy a privatizált vag.yorí vevője. A Kereskedelmi Tör­vénykönyv megköveteli az alapító levél regisztrá­cióját, vagy az alapító szerződés, illetve a vállalat eladásáról szóló szerződés regisztrációját. Erre az állami közjegyzőségen kell sort keríteni. A tör-

Next

/
Thumbnails
Contents