Új Szó, 1992. április (45. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-16 / 91. szám, csütörtök
GAZDASÁG .ÚJSZÓM 1992. ÁPRILIS 16. Mibe fektessünk irmékek iránti hazai kereslet szerint? (konjunkturális szaldó, %-bari) 1 1 V- m umiipar i / 7 fi 1 • i gépipar 1 w í. V • \ / % 1 1 1 i elektrotechnikai ipar / \ i / * N V 1 \ / * i \ f J > \ i y \ / r \ / 1 1 ! építőanyag-ipar c í «.; R 1 •Jr y—--f realita ázat: valóság • - . - a várt helyzet (A Trend alapján) PRIVATIZÁCIÓS TAVLATOK BŐL MA HIÁNY VAN... óan naponta felin a kérdést: meelyik vállalatnak ae érdemes begyonjegypontun; mérnök, az SZK Privatizációs' Mínkatársa erről a sági folyóiratban t közzé, amelyamesnek tartjuk i nincs hivatalos atizációs miniszirtékeléseket ininisztériumoknak k, amelyek az álk. Félő azonban, :tatások nem lenak. Ezért amit álaszolok, szubkell tekinteni, a; tervek tanulmá;ult ki. Senki sem megjósolni, hogy millió kupontulaj> a részvények íiyes privatizáció lagos paradoxon y valóban éppen I" majd minimális >en n=:m bíznak a ätôk, "így a gyár s ezt követően ayzet: a likvidáláslelem többszöröciós alapok által ért „ezerkorona". A részvéhytu! azért is nagy le'ét vállalat eseténjegy-tulajdonos nális volt, így a k vagy további :kázatos beruházással ezer pontért 500 részvényt is lehet szerezni, és egy részvény értéke mondjuk 1000 korona lesz. Tény, hogy ez csak feltételezés, de bekövetkezésének lehetősége jelentős. Várhatóan azonban ennek az ellenkezője lesz gyakoribb: túlságosan nagy lesz egy-egy válíalat iránt az érdeklődés, így drágák lesznek a részvények, és előfordulhat, hogy ezer pontért három részvényt lehet szerezni, és egy részvény értéke 1000 korona lesz. Ilyen viszonyok között ki tudja megmondani, hogy milyen magatartás elönyösebb? Gyakran elhangzik a kérdés: melyik ágazatnak vannak távlatai? A választ keresve érdemes feltenni a kérdést: miből van nálunk hiány? Mindenki látja, hogy gazdaságilag szendergő országúnkban elsősorban az infrastruktúra hiányzik. Tehát a szolgáltatásoknak, a közlekedésnek, a távközlésnek, az információs rendszerek fejlesztésének, az idegenforgalomnak van elsősorban jövője. További kérdés, amit érdemes feltenni: melyek azok a termékek, amelyekre az embereknek minden nap szüksége van? Nyilván az élelmiszerekre és a könnyűipari termékekre gondolunk elsősorban. De a pénzügyi rendszer is ebbe a szférába tartozik. Persze, itt könnyen a dolgok túlegyszerűsítésének a hibájába eshetünk. Mely ágazatok ígérik a legnagyobb kockázatot? Itt nyilvánvaló, hogy első helyen a konverzió (fegyvergyártás-leépítés) által sújtott válalatok állnak. Persze, itt is fennáll a túlegyszerűsítés veszélye. Mindent összevetve megállapíthatjuk, hogy a kisebb rugalmas vállalatok ígérnek távlatokat, és itt elsősorban az építőiparra gondolok (betongyártó telepek, építőanyagipar stb.). Ha stabil lesz a politikai helyzet, fellendül nálunk az autópálya-építés is. Jelentős növekedésre számíthatnak azonban a távközlés-fejlesztéssel foglalkozó vállalatok és azok a cégek, amelyek majd az információs rendszerekre összpontosítanak. Ha a hazai ipar e folyamatba képes lesz bekapcsolódni, az elektrotechnikai ipart is meg lehetne menteni. Persze, nem biztos, hogy a Tesla cégjelzés alatt. Nyilvánvaló, hogy e területeken meg kell küzdeni a magas színvonalú külföldi termékekkel. Sokat ígér az idegenforgalom fejlesztése, és nagy jelentőségei vannak az élelmiszeriparnak, a vegyiparnak és az általános könnyűiparnak, noha ezekben a szférákban nélkülözhetetlen lesz a nyugati beruházás és a nyugati cégekkel való együttműködés, hogy a technológiában kiegyenlítsük a nyugathoz viszonyított lemaradást. Az energiaigényesség csökkentéséhez hozzájáruló ágazatokban is van fantázia. Általában megállapíthatjuk, hogy az egykori fegyvergyáraknak nincs jövője, és nem lehet túlságosan bízni a nehéziparban, mert ez nagy mértékben az Európai Közösségekhez fűződő kapcsolatok és egyezmények függvénye. A minisztérium munkatársa ezzel fejezi be eszmefuttatását: a távlatokat általánosságban az biztosítja, hogy nem romlanak erőteljesen a külső feltételek, illetve nem romlik hazánkban és a közép-európai régióban a politikai stabilitás. SZ SZEMEVEL vénymódosítás azonban leszögezi, hogy a tulajdonjog a szerződésben rögzített napon száll át az új tulajdoposra, illetve azon a napon, melyen létrejön a kereskedelmi társaság. Eközben nem követelik meg az állami közjegyzőségen való regisztrációt. Ugyanakkora módosítás leszögezi, hogy az eladás vagy betét tárgyát képező vagyonhoz fűződő jogok harmadik személyek esetében érintetlenek maradnak. Ezzel főleg az új tulajdonosokat és a közjegyzőségeket mentesítik egy adminisztrációigényes ügyintézéstől. Mindez azt jelenti, hogy az ingatlan-tulajdonjog átruházása nem igényel semmilyen regisztrációt a közjegyzői hivatalban, de nem változik a privatizálandó vállalatok azon kötelessége, hogy a privatizációs tervezet részeként elő kell terjeszteni minden szükséges dokumentumot. • Egyéb változások? — Ugyancsak lényeges módosítás, hogy a. kereskedelmi társaság kereskedelmi regiszterbe történő bejegyzésekor fel kell mutatnia ipar, illetve vállalkozó, i jogosítványát. A módosítás értelmében (15a paragrafus) a privatizált vagyon új tulajdonosa a vállalat eladásáról vagy a vagyon kereskedelmi társaságba való fektetéséről szóló szerződés megkötésétől számított egy éven belül olyan volumenben vállalkozhat, amilyenre az adot vállalat jogos volt. Ugyanez az elv érvényes a nyilvános árverésen eladott vállalatra is, csakúgy, mint a privatizált vállalat szervezési részlegének eladásakor. • A módosítás reagál a befektetési privatizációs alapokkal kapcsolatos problémákra? — A módosítás (25. paragrafus, 3. bek.) figyelmeztet arra, hiogy e társaságok, tejiát a BPA-k jogait a Szövetségi Gyűlés külön törvénye szabályozza. • Eddig nem volt világos a vállalat felszámolásakor követendő eljárás. — A módosítás kötelezővé teszi, hogy a felszámolt vagyont nyilvános árverés keretében kell eladni. A felszámoló csak a privatizációs minisztérium engedélyével cselekdhet másként. Tehát a kisprivatizációból ismert módon járnak majd el, • A nagyprivatizációról szóló törvény módosítása esetenként eléggé bonyolult. Segít és hasznos ez a módosítás? — Szerintem igen, ugyanis megfelelő módon kiegészíti a nagyprivatizáció jogi folyamatát. Szerintem nem bonyolítja ezt, inkább egyszerűsíti. EDUARD ŽITŇANSKÝ, HN, 1992/58. sz. PRIVATIZALAS ITTHON ÉS A SZOMSZÉDBAN A MÓDSZER MÉG NEM BIZTOSÍTÉK A privatizáció nemcsak nálunk vált mindennapos fogalommá. A volt szocialista országok mindegyikében hivatalosan proklamálták mint a gazdaság átalakításának elsőrendű lépését, de ha megvizsgáljuk, ahogy emitt vagy amott hozzáfogtak a dolgokhoz, szembetűnő, hogy ugyanazt hányféleképpen lehet csinálni és még többféleképpen lehet beszélni róla. Magyarország ós Csehszlovákia eddig valós lépésekkel bizonyította, hogy komoly szándéka az eddigi közös, állami vagyon áttranszformálása, noha mindkét helyen eltérő módon fogtak hozzá. Érdekes kísérlet lehet mindkét módszer a jövő közgazdász-teoretikusainak, de azok, akik most élik meg a folyamatot, s közeli, távoli egzisztenciájuk függ a privatizáció sikerétől, érthetően nem tudják ilyen akadómikusan felfogni a kérdést Mindkét országban komoly bírálatok érik a választott módszert, jobbról ós balról egyaránt. Mi is a lényege a Magyarországon folyó privatizációs folyamatnak, és mennyiben különbözik a nálunk alkalmazott módszertől? Erről a témáról sikerült elbeszélgetnem nemrégiben a kérdés egyik magyarországi szakértőjével, Laky Mihály közgazdásszal. • Magyarország nem a radikálisan gyorsnak tűnő vagyonjegyes módszert választotta a gazdaság privatizálására, hanem inkább a spontán gazdasági folyamatokra bízta ezt. Mi a módszer lényege? — A spontán privatizáción azt értik a magyar szakértők, hogy a vállalatvezetés több lépcsőben megváltoztatja a vállalati formát. Először például egy korlátolt felelősségű társasággá alakítja át, amelyben már nemcsak állami vagyon, hanem magánvagyon, mondjuk a vállalatvezetés, vagy vállalaton kívüli vállalkozók vagyona is benne van. Egy újabb lépésben ez a vegyes tulajdonú társaság tovább alakulhat mondjuk részvénytársasággá, vagy összevonható más vállalkozásokkal, és lépésről lépésre a vegyes tulajdonban egyre kisebb szerepet kap az állami vagyon. Úgy is mondhatnánk, kivonul belőle. A politikai problémák a körül vannak, hogy sokan nem tartják tisztességesnek, hogy a régi vállalatvezetés, amelyet a régi rendszerben is jól fizettek, most a vállalatot privatizálva sokszor azt saját kezébe veheti. Sokan vélik úgy, hogy ez nem éppen erkölcsös dolog. • Nálunk a privatizáció ellentétes módon folyik, mivel egyrészt majdnem annyira radikális, mint az államosítás volt 1948-ban, másrészt a papírforma szerint egyenlő esélyeket kínál, azzal, hogy jelképes összegért osztja szét a közös vagyont, Hogyan vélekedik erről a gyorsított módszerről? — Magyarországon is vannak hívei az ilyen típusú privatizációnak, és ugyanúgy a gyorsasággal és a kisebb társadalmi ellenkezéssel érvelnek. Bevallom, én ennek a módszernek az ellenzője vagyok, mert úgy vélem, attól, hogy valaki részvény tulajdonosává válik, még nem fogja gyakorolni részvényesi jogait. A részvény egy jövedelemforrás lesz számára, de érdemben nem fog tudni és nem is akar beleszólni abba, hogyan működik a vállalat, mit csinál annak vezetése. Ezt a véleményemet alátámasztják a nyugateurópai munkásrészvények tapasztalatai is. Általában a kisrészvényes nem mindig érdekelt a vállalat irányításában és főleg ellenőrzésében. A másik veszélyt abban látom, hogy így nagy összegű pénz, vagy pénzszerűen viselkedő vagyonjegy kerül a piacra, esetleg túlságosan nagy lesz az értékpapírpiacon a részvénykínálat, és nem tudjuk kiszámítani, hogy ennek mekkora lesz az inflációs hatása a gazdaságban. Előfordulhat ugyanis, hogy túlságosan felhígul a pénz értéke. így aztán Magyarországon most olyan módszert alkalmazunk, amelyben a legnagyobb részt a klasszikus privatizáció kapja, tehát az állami vállalatok pénzért kerülnek eladásra, de nem kizárt más módszerek alkalmazása sem. Most készül például egy program a munkásrészvények bevezetésére is. Azt, persze, egyáltalán nem lehet tudni, hogy melyik módszer lesz a helyes, mert az öszszes problémát egyik sem tudja megoldani. • A privatizációs folyamatra talán a legnagyobb veszélyt a lelassulás, a kifulladás jelenti. A csehszlovákiai közgazdászok azt vallják, hogy a gyorsaság megéri az esetleges egyéb kockázatokat, ezért döntöttek a vagyonjegyek mellett. Az alaposabb előkészítés érdekében ugyan későbbre módosultak a határidők, de még mindig eléggé gyors a folyamat. Ön mennyire tartja fontosnak az időtényezőt? — A privatizáció elhúzódása nagy veszélyekkel jár. Már most sokan vannak Magyarországon, akiknek megfelel a jelenlegi állapot, és nem érdekük, hogy továbbvigyék a dolgokat. Ugyanígy a munkavállalók is rájöttek, a privatizációnak az őket érintő veszélyeire, például arra, hogy elveszíthetik munkájukat, esetleg azokat a jövedelmeiket, amelyeket a fő munkaidőn kívül, az ún. második gazdaságban szereznek. Azoknak a száma is nő, akik az ilyen, Csehszlovákiában alkalmazott vagyonjegyes módszert szeretnének. Emögött azonban azt is látni kell, hogy a magánvállalkozás mint életforma, mint kultúra, mint tőke szaporításának elsajátítása sehol sem megy egyik napról a másikra. Óvakodni kell tehát a túlzott reményektől. Az, hogy mondjuk a telek, amin a lebontásra érett gyár áll, annyira kömyezetszenynyezett, hogy a talaj rendbehozása is csak ráfizetéssel történhet meg. Ilyen gyárat biztosan nem fog senki vásárolni, de nem is baj, ha az állami vagyon egy részéről kiderül, hogy az nem is vagyon, hanem teher. De hogy tényleg azok kerüljenek csak likvidálásra, amelyek már semmire sem használhatók, ezt azzal lehet elérni, ha privatizáljuk még a privatizációt is, tehát, ha olyan magánvállalkozásokra bízzuk az állami vagyon értékesítését, amelyeknek érdekük, hogy minél többet eladjanak belőle. Sok olyan cég van Magyarországon, amely résztvett privatizációs tervek, vagy a vagyonfelmérés folyamatában, ismeri a problémákat, tehát rövid időn belül arra is képes lenne, Kogy el tudja adni ezt az állami vagyont. Szakértelmével akár tanácsokat is adhat a potenciális vevőknek, mit hogyan lehet hasznosítani. • Mi a véleménye a jelenlegi vállalatirányítókról? Csehszlovákiában az valakinek van néhány részvénye, letéti jegye, még nem biztos, hogy világossá teszi számára, hogyan működik a pénzpiac, vagy hogy a vállalatot hogyan kell ellenőrizni. Gyors megváltást tehát egyetlen privatizációs módszertől sem várhatunk. • A két országban nem voltak azonosak a privatizálás előtti feltételek sem. Csehszlovákiában a korábbi rendszer sokkal szigorúbban vette az állami tulajdon felsőbbrendűségét, míg Magyarországon már régebben kialakulhatott egy vállalkozói réteg, amely pénzt gyűjthetett a mostani privatizálásra. Ennek ellenére az állami vagyonnak még csak nagyon kis százaléka került magánkézbe. — Ha figyelembe vesszük, hogy mennyi a saját erőből vagy külföldi tőkével létrehozott önálló vállalkozás Magyarországon, akkor láthatjuk, hogy a korábbi korlátozott lakossági tőkefelhalmozás eredménye hová került. A tipikusan állami tulajdon privatizálására ebből kevés jutott. A magánszektor aránya azonban már jelentős a magyar gazdaságban, csak az állami vagyon transzformálása jutott ebben keveset előre. • Fennáll annak a veszélye, hogy az állami vagyonból „kimazsolázzák" a legjobb üzemeket, gyárakat, a többi pedig csődtömeg gyanánt az állam nyakán marad. Ez, persze, egy bizonyos szintig elkerülhetetlen, de az sem volna jó, ha az eladatlan vagyon mértéke túl magas lenne. — Szerintem is van egy része az állami vagyonnak, amely értéktelen vagy akár negatív értékű is, mert egyes miniszterek attól függően, hogy a vagyonjegyes privatizáció mellett vagy ellene vannak, támadják vagy védik a vállalati menedzsmentet, mondván, nem képesek újítani, alkalmazkodni, vagy éppen ellenkezőleg, hogy az adott helyzetben lehetetlen tenni valamit. — Magyarországon a külföldi tőkebefektetők több helyen megtartották a vállalatvezetést, máshol pedig elbocsátották. Ez is azt mutatja, hogy a volt szocialista országok menedzserei nagyon különböző kvalitásúak, teljesítményük értékelése nem egyértelmű. A nyolcvanas években ugyanis a vállalatok élére már szakképzett, idegen nyelvet beszélő, széles körű ismeretekkel rendelkező emberek is kerültek, tehát nem lenne jó, ha általános, „vállalatvezető-ellenes" hangulat kerekedne. Megváltást nem lehet azonban tőlük várni. A menedzserek javíthatnak esélyeiken azzal, hogy elvégzik a most divatos menedzserképzőket, megpróbálják megszerezni a munkájuk végzéséhez szükséges tudást, a vállalati részvények tulajdonosai pedig akkor tudják biztosítani a vállalat jó működését és ezen keresztül saját részvényeik értékét, ha ellenőrzés alatt tartják a vállalatot. Azt majd csak a jövő mutatja meg, hogyan lehet mindezt a gyakorlatban megszervezni. Ebben kaphatnak fontos szerepet a privatizációs alapok, amelyek már elég nagy részvénycsomaggal rendelkeznek ahhoz, hogy hatékonyan beleszóljanak a vállalatirányításba. SZÉNÁSI GYÖRGY