Új Szó, 1992. április (45. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-16 / 91. szám, csütörtök

5 PUBLICISZTIKA 1992. ÁPRILIS 16. CSEHORSZÁGBAN MÁSKÉPP... A NÉPMESÉKTŐL PILINSZKYIG, RÁKOS SÁNDORIG A VERS- ÉS PRÓZAMONDÓK ORSZÁGOS VERSENYÉRŐL . Sokszor elhangzott szakmai körökben, hogy a komáromi Jókai Napok és a dunaszerdahelyi Duna Menti Tavasz rendezvényein háttérbe szorult a vers- és prózamondók vetélkedése, hogy a színház és a bábozás árnyékában rendezett vers- és prózamondás rövidtávú versenyfutásként hatott, ahol alig maradt id® szakmai értékelésre, komoly odafigyelésre. Ráadásul a gyerek és felnőtt szavalók nem kaptak esélyt, hogy az egész tablót együtt láthassák, a nézőről, a gyerekeket felkészítő pedagógusokról nem is beszélve. Nos, az idén első ízben, szembefordulva a sokéves gyakorlattal, a Csemadok OV, a CSEMASZE és a társrendezők léptek egyet, s megrendezték a vers- és prózamondók országos versenyét. Rimaszombat a közelmúltban igazolta, hogy képes rangos nemzetközi színházi fesztivált rendezni, s talán nem véletlenül esett a rimaparti városra a választás a verseny otthonának kijelölésében. Versenyt írok, holott fesztivált kellene, a szép szó ünnepét, hisz hamisítatlan fesztiváli hangulatban, izgalmas és változatos műsorokkal tarkított rendezvényen vehettünk részt Tompa Mihály szülővárosában, ahol a művelődési házban csütörtök estétől vasárnap kora délutánig a költészeté, az irodalomé volt a szó. Ifjú tehetségek, komoly kamaszok és tinédzserek, rég befutott profik váltották egymást a színpadon, egykori és' majdani győztesek, végre valóban együtt. S bár a döntés kételyeket ébresztett egyesekben, itt-ott elhangzott, hogy az idén hiányoznak majd a szavalók és prózamondók Komáromból és Dunaszerdahelyről, abban azonban aligha kételkedhet valaki is, hogy a Szlovákiában élő magyarság kulturális megosztottságát (legalábbis földrajzi értelemben) megelőzendő, keletebbre is szükség van egy-egy szellemi gazdagodásra serkentő, nemzedékeket fölemelő, rangos kulturális rendezvényre. Végső soron a csütörtök esti ünnepélyes megnyitó teltháza igazolta, hogy a választás szerencsésnek bizonyult. Az első országos szavalóverseny több vonatkozásban is kísérletező jellegű volt, több újdonságot hozott. A versmondóknak például első ízben kellett kötelező verssel is indulniuk az elődöntőben - Nemes Nagy Ágnes költeményeiből választhattak. Hasonlóképpen a prózamondók is két produkcióval indultak, bár ők könnyebb helyzetben voltak, szabadon választhattak második szöveget. Ebből a kísérletből aztán meg is született a péntek esti korai tapasztalás, hogy bizony, megterhelő egy napon kétszer is szerepelni, nem beszélve a zsűriről, amelynek az elődöntőben több mint másfélszáz .verset és prózai szöveget kellett végighallgatnia illetve értékelnie. A szombati döntőn, kölcsönös megegyezés nyomán, már csak egy választott verssel, prózával kellett szerepelniük a versenyzőknek. Ha fentebb a megosztottságot említettem, örvendetes volt tapasztalni, hogy az éveken keresztül érzékelt törésvonal, amely a nyugat- és a közép- illetve kelet-szlovákiai versenyzők között fennállt, mintha kezdene elmosódni: egy-két esettől eltekintve alig hallottunk nyelvjárási hátránnyal terhelt, bántó palócsággal fellépő versenyzőt. Igaz, volt viszont pöszeség, suttogás, bántó, fület sértő artikuláció. Ez utóbbi gyerekekről lerítt, hogy „szerepelnek", hogy a pedagógus keze rosszul nyúlt a „hangszerhez". Vagy ráerőltetett, a lelkivilágától merőben idegen, vagy szürke, lapos szöveget, verset „dalolt el" egyikük-másikuk, vagy hevenyészve, a verseny kedvéért és céljából tanulták be mondókájukat. Sok, többre érdemes gyerek fellépése sikeredett laposra, éppen a rossz választás miatt. Ráadásul egyfajta furcsa betegségként kezd jelentkezni egy új tünet: a gyerek prózamondók elődöntőjét elárasztotta az ifjúsági irodalom sekélyes garnitúrája (Janikovszky Éva, G. Szabó Judit, Tótfalusi István, Nógrádi Gábor, Sebők Zsigmond, s a jó ég tudja, miféle ismeretlen szerzők), de még a publicisztika sem hiányzott képviseltetni magát. Sok felkészítő elfelejti, hogy a gyerek még nem kiforrott előadóművész, aki a telefonkönyvet is képes megszemélyesíteni, s egyáltalán nem mindegy, mit olvas. Szerencsére, remekbeszabott népmeséket is hallottunk, szinte már karakteres profizmussal előadva (Köteles Katalin: A székely menyecske, Baka Tímea: A bugyuta ember), vagy komoly, nagy verseket pöttöm emberkéktől, hogy szinte borsózott az ember háta (Perzsel Igor: A madár és a lány, Pilinszky Jánostól: Varga Lívia: Pantomim, Kányádi Sándortól), olyan atmoszférát teremtve, amely profi előadóművésznek is becsületére válna. S ha már szót ejtettünk a választásról. Sok felnőtt tükörbe nézhetne ezeket a gyerekeket hallva! A versenyt kísérő előadásokat átlengte a magyarkodás gyanús bája, ami önmagában még nem lenne nagy baj, de mennyivel izgalmasabb volt hallani a IV. kategóriás Karaffa lídikót például, aki Rákos Sándor: Leszbia című versét szavalta, mint a csütörtöki Reményik Sándorra emlékező vendégműsort! Vagy mennyivel érzékenyebben nyúlnak a könyvespolcra, tudnak valóban irodalmi értéket választani azok a felnőttek, akik nem olcsó sikerre áhítoznak, hanem -merészen és konvencióktól, pragmatizmustól mentesen nyúlnak le a „mélybe", mint például Haulitusz Anikó, (V. kategória) aki Szilágyi Domokos Boszorkány című versével végre a képzeletbeli dobogó legfelső fokára állhatott. Az újdonsággal, persze, együtt jár a melléfogás lehetősége is. Meglehetősen vegyes érzelmeket váltott ki a VI. kategória, amelyben saját „műveikkel" szerepeltek - többek közt egy idős bácsi vagy egy prágai főiskolás zenekar, a Jutott 'neki nevet viselő, nem éppen a szép szó ünnepéhez méltó produkcióval, vagy egy irodalminak semmiképp sem nevezhető „költeménnyel" szereplő palóchölgyemény. Egy tisztességes előzsűrizéssel aligha jutottak volna színpadra. •A három és félnapos rendezvény paradox módon sok is volt meg kevés is. Kevés volt az idö, hogy minden beleférjen feszített tempó nélkül ennyi időbe (a verseny mellett fellépett Dusík Gábor zenekara, a Gaudium reneszánsz együttes, Pápai Erika és Sziki Károly Egerből, Bedó Csaba Nagykanizsáról, Gecse Jolán Budapestről, Debreceni Tibor Budapestről, Gálán Géza, a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara), és sok volt, mert minden belefért. A gyerekek remekül érezték magukat a közeli Meleghegyen, ahol szép környezetben laktak, a közönség igazi tehetségeket ismerhetett meg, s valamennyi résztvevő érezhette, hogy (bár nem esett róla szó) a költészet napja valóbán a költészeté volt Rimaszombatban. Talán nem udvarlásképpen írta a Radnótidíjas Bedő Csaba előadóművész a fesztiválújság (Rikkancs) egyik számában: „Rimaszombat s a felvidék gyermekei olyan csodálatos dolgot produkáltak, ami előtt őszinte szívvel meghajlok." A meghajlásból egy nem elhanyagolható rész juthat a szervezőknek is, akik bizonyították, hogy egy lelkes kis csapat is képes akkora munkát végezni, mint az egykori nagyszámú apparátusok. KÖVESDI KÁROLY fönn tizenöt magyar lány, de nem folytatom...) . Valko mérnök, igazgató: - A tanügyi igazgatóság azzal érvel, hogy 110 millióval kevesebbet kapott az iskolaügy. Mi viszont azt olvastuk, hogy a nemzetiségi oktatásügy másfél milliárd támogatást kapott. Ebből nekünk kb. százötvenezer korona kéne. Galla mérnök, tanügyi igazgatóság: - Más szaktanintézetek is hasonló gondokkal küzdenek. Ha minisztérium megadná a hiányzó 110 milliót, a gond egyelőre megoldódna. Ami biztos, a tanárok kötelező óraszáma semmiképpen nincs veszélyben. Az illetékes tárcák gondja lenne fölülvizsgálni, vajon szükség van-e némely szakmákra és milyen tanulószámmal. A vállalatok fizetésképtelenek, bizonyos szakmákból túlképzés van, általános átalakításra van szükség. A szóban forgó milliókkal megint csak ideiglenesen tapasztanák be a hézagokat. Különben a leányiskola igazából semmilyen képesítést nem ad. Az egykori háztartási iskolák szintjén képez, és inkább a családi vállalkozók hisznek benne, mint az oktatásügy. Én úgy minősíteném a szakmát: okleveles feleségképzés. Azok a tanulók pedig, akiket nem vesznek föl szakmunkásképzőbe, mehetnek vissza az alapiskolába, mert ugyebár a kötelező iskolaévek száma tíz. Az alapiskolák zöme egyelőre nincs fölkészülve a 9. és 10. osztályok befogadására. És itt van még a mesterek, illetve szakoktatók kérdése, az ő óraszámuk csökken, a leányiskolákban viszont nincs mit tanítaniuk, tehát akár elbocsátás is fenyegetheti őket. Darázsfészekbe nyúltam. A tanárok a túlóráikat féltik, a mesterek az állásukat, az iskola a diákjait és a jóhírét, a szülők a semmire sem jogosító képzést, én pedig az anyanyelvi oktatást. Miniszter úr, postázza meg azt a 110 milliót! Párkányba meg a 150 ezret! BROGYÁNYI JUDIT Néhány, nappal ezelőtt a kéi országrész egészségügyi miniszterei - dr. Alojz Rakús és dr. Martin Bojar - az egészségügyi reform, az egészségügyi biztosítás egyes lépéseiről tartottak megbeszélést, ám terítékre került a Szlovákiában nagy vihart kavart abortusz-törvény is. Köztudott, hogy Csehországban nem készülnek a szigorításra (habár ott is működnek szervezetek, melyek megközelítik a szlovák kormány által elfogadott törvényjavaslatot), igaz viszont, a jelenlegi törvényt novellizálni kívánják. Ám nem most, hanem csak a választások után. • Csehországban miért nem sürgős a ma érvényes művi terhességmegszakításról szóló törvény megváltoztatása, egy új törvény kidolgozása! - kérdeztem dr. Martin Bojártól a tárgyalás szünetében. - Annak ellenére, hogy az abortuszt nem kívánt jelenségnek tartjuk, mégis úgy gondoljuk, hogy a tiltás nem megoldás. Azon vagyunk ugyanis - s ebben látjuk a megoldás lehetőségét -, hogy egyre szélesebb körben elterjedjen a fogamzásgátló szerek használata. Az olcsó, hatékony és biztonságos tabletta, esetleg spirál, a családi életre való nevelés népszerűsítése viszont nem lehet csupán az egészségügyi tárca feladata, hanem, mint ahogy azt belefoglaltuk az Egészséget támogató nemzeti központ célkitűzéseibe, a többi tárcáé is. Ezért nem készül új törvény, ezért tervezzük a meglévő módosítását. Más kérdés, hogy nálunk a törvények megvitatása hoszszan tartó folyamat, amikor az előterjesztők csak alapelveket fektetnek le, amelyekről hosszadalmasan vitázunk. Csehországban elképzelhetetlen, hogy a kormány elé egy szinte kész törvény kerüljön. • A szlovák miniszter a terhesség befejezése kifejezés mellett voksol, ön a megszakítást használja. - Mivel nem szövegezzük át a törvényt, maradunk a régi elnevezésnél annak ellenére, hogy a beavatkozást a terhesség befejezésének tekintem én is. • Helyesnek tartja, hogy (ha netán a szlovák parlament mégis jóváhagyja az abortusz-törvény kormány által elfogadott javaslatát) a két országrészben eltérő törvények lépjenek életbe? -A két nemzet, annak ellenére, hogy nagyon közel áll egymáshoz, sok kérdésben más véleményen van. Tiszteletben tartom a másik fél döntését, viszont meggyőződésem, nálunk a tiltással nemsokra mennénk. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy kikből áll az ellenzők tábora. Úgy gondolom, hogy a törvény soha nem fogja érinteni azokat, akik más erkölcsi (vallási) normák szerint élnek. Sajnos, éppen ők azok, akik túl liberálisnak tartják. Én nem tartom annak. • Az előterjesztők elutasítják a közvélemény, a nép hangját, mondván, a lakosok többsége a szigorítás mellett voksol. Az érintettek reakciója viszont másról tanúskodik. Nem tart attól, hogy a szlovákiai nők Csehországban vétetik el magzatukat? - Én személyesen nagyon fontosnak tartom a közvéleménykutatás eredményeit. Ami az abortuszturizmust illeti, nem tartok tőle, mert a beavatkozás elvégzését állandó, bejelentett lakóhelyhez kötjük. • A törvény módosításának megvitatását miért hagyták a választások utáni időszakra? - A válaszom nagyon rövid. Azért, mert ennél sokkal fontosabb egészségügyi törvények megvitatására kell összpontosítanunk. Azért, mert nem szeretném, ha ezt a kényes témát fegyverként használnák a választási kampány során. (péterfi) REFORM A DARÁZSFÉSZEKBEN Feleségképzés? • Szlovákul, vagy magyarul? • Szakmunkásképzők, jaj! A párkányi papírgyári magyarszlovák tagozatos szakmunkásképzőben tizenkét éve érettségiző osztályok vannak. Az átlagos oktatási színvonalú, de kitűnően fölszerelt iskolában a 450 tanulóból idén 63an érettségiznek, közülük négyen szeretnének továbbtanulni. Elektroműszerész és gépész szakon párhuzamosan maturál magyar és szlovák osztály. A vegyésztanoncokkal együtt 26 üzem számára képeznek itt szakmunkásokat. Leginkább persze a cellulóz- és papírgyár számára. Minderről az iskola igazgatóhelyettese, Pál György tájékoztat. Évek óta sok leány jelentkezik a környékről, de a vegyészeket kivéve az üzemek nem lelkesednek a leány szakmunkásokért. Tavaly úgy döntött az igazgatóság, leányképző szakiskolát alapít. Ezzel megoldódik egy gond és a tanárok túlóraszáma Is megtartható. Példa van rá bőven, szaktanintézetek keretében csak Nyugat-Szlovákiában 27 lányképző működik már. 1991. június 19-én megérkezett a minisztérium engedélye: kereskedelmi-vállalkozói szakon (obchod a podnikanie) szeptembertől megkezdődött egy osztályban harminchárom lány képzése. A következő tanévre is meghirdettek egy osztályt, s mert az első szlovák oktatási nyelvű volt, az iskolatanács úgy döntött, az idén szeptemberben induló legyen magyar. Igen ám, csakhogy váratlanul nagy érdeklődés mutatkozott s voltaképpen nehéz megfogalmazni kiket is képző szak iránt: eddig összesen 46 magyar anyanyelvű és 26 szlovák anyanyelvű, alapiskolát végzett leányzó jelezte, hogy az 1992/ 1993-as tanévben felvételét kéri az iskolába, mely ezért úgy döntött, hogy két első osztályt nyit, és a Pozsonyban székelő tanügyi igazgatóságtól a költségvetés arányos megemelését kérte. A pénzosztó intézmény azonban bejelentette, sajnos, pénz nincs. Mi tehát a teendő, ha csak egy első osztály nyitható? A döntés korántsem egyszerű, próbáljunk eljátszogatni a lehetőségekkel. Nyílik egy osztály, mégpedig - ha az újonnan beiktatott megbízott igazgató tartja magát az iskolatanács korábbi döntéséhez, akkor az idén - magyar osztály. Ha viszont meginog, és úgy dönt, hogy inkább az előmenetel vagy a rátermettség alapján válogatja ki a tizenöt legjobb magyar és tizenöt legjobb szlovák leányt, akkor ugyan milyen nyelven folyjék az oktatás? Könnyen előfor. dúlhat ráadásul, hogy eggyel több lesz a legjobbak száma, és ha az történetesen szlovák lány lesz, akkor megvan a többségi nyomaték, hogy mégis tiszta szlovák osztály nyíljon - idén is. Ez úgy történne - demokratikusan hogy - továbbszövögetve a korábbi tapasztalatok alapján a puszta föltételezést - megkérdezik a magyar lányok szüleit, hajlandók-e szlovák nyelven taníttatni csemetéjüket, mert ha nem, fölajánlhatják alternatívaként a vegyész szakmát. A megátalkodott bakfisok viszont kijelentik, hogy ők inkább informatikát, ügyvitelt, könyvelést, áruismeretet, háztartástant, gyermekgondozást, gépírást és nyelveket akarnak tanulni, mert butikban, családi vállalkozásban, mittudomén hol szeretnének dolgozni, nem pedig - hasamra ütök - polipropilén üzemcsarnokban festékadagolóként. (A lányokat egyébként megpróbáltam szóra bírni, konkrétan egyik sem tudta megmondani, hol szeretne majd elhelyezkedni.) A magyar szülők tehát rábólintanak, legyen a szlovák nyelvű osztály. Hát így kerül majd tizenöt magyar ajakra a szlovák oktatási nyelv, így keverednek majd előbb a szakkifejezések, aztán a folyamatos nyelvi kommunikáció szavai a fejükben. Hogy durván sarkítsak, azt is megkockáztatom: így születik a természetes asszimiláció. Maradjunk továbbra is a feltételezéseknél. Tegyük föl, hogy az új igazgató bátor és karakán, ragaszkodik az esélyegyenlőséghez, nyíljon idén magyar osztály. Ez esetben 26 szlovák lány kap választási lehetőséget: vagy másutt próbálkozik, vagy marad a vegyész szak. A negyvenhat magyar lánykákból pedig tizenöt kap még hasonló ajánlatot, vagy szlovák vegyész, vagy más szak, illetve más iskola... Folytathatnám a variálást, a képzeletbeli, picit azért mégis reális játékot, vesztes mindig maradna. Sok vesztes. Még akkor is, ha mint az igazgatóhelyettes jelzi, két csoportból állna egybe az osztály, s az általános tantárgyakat magyarul oktatnák, a szaktantárgyakat pedig megosztva. Ez valóban salamoni megoldás lenne, hiszen az osztály végül is magyar, a szakmát meg kiki a saját anyanyelvén sajátíthatja el. De itt megint közbebeszél a kételkedés ördöge bennem: vajon azok a szlovák lányok könnyen megértik majd a magyarul előadott háztartástant vagy egészségügyi, alapismereteket vagy matematikát vagy bármelyik általános tantárgyat? Négy év múlva érettségit tesznek. Milyen nyelven? Megint arra kell gondolnom, hogy idővel, de előbb-utóbb nyelvi csúsztatásra kényszerülnek, mert, ugye, szlovákul a magyar tanulók is tudnak, fordítva viszont nem. Nagyjából százötvenezer korona lenne a megoldás? Idén úgy látszik, igen, mert nyílhatna magyar első és szlovák első is. (Megnyugtatni ez sem tud, mert még mindig marad