Új Szó, 1992. április (45. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-14 / 89. szám, kedd

1992. ÁPRILIS 14. HnKHnanKa AZ ÁLLAMHATÁRON TÖRTÉNT Utazni, világot látni sok ember vágya, da sokan kelnek útra a zórt is', hogy valamely, számunkra jobban. megfelelő országban kezdjenek új életet. Csakhogy minden országnak megvannak a maga gondjai. Szívesen látják a turistákat, befogadják a politikai menekülteket, de a munkát keresőket, a letelepedni szándékozókat nem. így hát Európa-szerte, hazánkban is,"egyre növekszik a tiltott határátlépések száma. KÉTSZER PRÓBÁLKOZOTT A 26 éves örmény állampolgár két társával március derekán érkezett hazánkba, turistaként. A szlovák fővárosban jól érezték magukat, noha nem volt sok •pénzük... Egész nap járták a várost, de igazi céljuk az volt, hogy kijussanak Németországba, természetesen Ausztrián keresztül. Az egyik nap összeismerkedtek egy bolgár állampolgárral, akinek volt beutazási engedélye. Sörözgetés közben így hangoskodott: .„Én majd magammal viszlek benneteket, ne féljetek, nem lesz semmi baj. Holnap már Bécsben vacsorázunk." Másnap el is indultak mind a négyen a bergi ha. tárátkelőhely felé. Pozsonyba érve, az alkalmi barátok elváltak egymástól. De a 26 éves fiatalember nem tudott belenyugodni a kudarcba. Az éj leple alatt a zöldhatáron keresztül próbálkozott, csakhogy a határrendőrség karjaiba futott. Mindent töredelmesen bevallott, de ez sem segített rajta. 500 koronára bírságolták és mint nemkívánatos személyt, kiutasították hazánkból. BŰNÖZŐK AKADTAK HOROGRA Öten voltak, különböző adottságokkal és természettel. De közös volt bennük, hogy viszolyogtak a becsületes munkától ós azt a nézetet vallották, hogy amíg másoknak lesz mit a tejbe aprítaniuk, ők sem halnak éhen. Hol itt, hol ott tűntek fel az országban „békés turistaként". Ahol felbukkantak, nem sokáig időztek, csak addig, amíg pénzhez nem jutottak, vagyis valamilyen rablást, lopást, bűncselekményt el nem követtek. Aztán továbbutaztak, és az ország másik csücskében követtek el hasonló bűncselekményeket. Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik, tartja a közmondás. Ez azonban elég későn jutott az eszükbe, akkor, amikor megérezték, hogy a nyomukban vannak. Elhatározták, külföldre szöknek. Túl is jutottak az államhatáron, de ott az osztrák határvédelmi járőr feltartóztatta őket. Viszszatoloncolták mind az ötüket hazánkba. A bűnügyi rendőrség vizsgálatot indított ellenük. Minden bizonnyal megkapják méltó büntetésüket. AFRIKAI „VENDÉGEK" Talán az üzletkötés reménye vagy az idegen tájakkal való ismerkedés ösztönözte a két marokkói állampolgárt, hogy útra keljenek. Szlovákia fővárosában nem sokáig időztek, tovább akartak utazni Ausztriába. Először a dévényújfalusi határátkelőhelyen próbálkoztak, de mert nem volt beutazási engedélyük, kénytelenek voltak visszafordulni. Másnap a ligetfalusi határátkelőhelyen bukkantak fel, de ott sem volt szerencséjük. Harmadszorra már a zöldhatáron próbáltak a szomszéd országba eljutni, de ebben a határrendőrség megakadályozta őket. Három évig nem utazhatnak hazánkba. -nójlovákiában rohamosan csökken az életszínvonal és látványosan nő a munkanélküliség. A jobboldali pártokat többnyire szociális érzéketlenséggel vádolják. A NYEE utódja, a Polgári Demokratikus Unió jobboldali pártként határozza meg önmagát. Jelenti ez azt is, hogy érzéketlenebb a szociális problémák iránt, mint más politikai erők? Erről (is) faggattuk Helena Woleková szlovák munka- és szociális ügyi minisztert, aki egyúttal a PDÚ alelnöke is. —A jobboldal nem érzéketlen a szociális gondok iránt, csak más megoldásokat kínál és érvényesít, mint a baloldalinak nevezett pártok. Akárhogy is nézem, Szlovákia kormányában ma jobboldali politikusok foglalnak helyet. Ennek ellenére sikerült — legalábbis részben — átépítenünk a társadalombiztosítás rendszerét, nem kerültek veszélybe a szociális juttatások, a kormányzás ideje alatt sikerült nyugdíjakat emelni, pontosabban valorizálni. Igaz, mindent nem lehet megoldani két év alatt, de az alapokat leraktuk s a társadalombiztosítás átépítését be kell fejezni. • Mi az, amit nem sikerült elérniük? — Majdnem két éve vagyok a kormány tagja és rá kellett jönnöm többek közt arra is, hogy a társadalombiztosítás finanszírozására csak bizonyos összeget szánhatunk. Az államkassza nem feneketlen kút. Mindennek ellenére a jobboldalinak nevezett kormányban soha nem fordult elő, hogy a költségvetési tételek összeállításánál a szociális szférából akarták volna elvenni a hiányzó összegeket. Ne felejtsük el azt sem, hogy az elmúlt 40 évvel ellentétben nagyon komoly tételt jelent a tárca számára a munkanélküliséggel járó kiadások sora, S mi az, amit nem sikerült elérnünk? Az úgynevezett differenciált társadalombiztosítást. Az eddigi rendszer szerint ugyanis mindenki azonos családi pótlékot kap. Mégiscsak igazságtalan, hogy én ugyanolyan családi pótlékot kapok a miniszteri fizetéshez, mint bármely olvasójuk, sokkal kisebb jövedelme mellett. Igazságtalan, ha módos, vagyonnal rendelkező ember ugyanúgy folyamodik munkanélküli segélyért és szociális juttatásokért, mint az, akinek egyetlen bevételi forrása a bére (volt). A társadalombiztosítás bizonyos követelményeket szab meg, és ezek teljesítésével, igazolásával nem kapunk megfelelő választ arra, ki mennyire szorul rá a támogatásra. • Vajon miért nem sikerült bevezetni a differenciált rendszert? — Egyszerű a válasz: ilyen rövid idő alatt lehetetlen előkészíteni a megfelelő jogszabályokat. Egysíkú biztosítási rendszert könnyebb megalkotni, hiszen a követelmények adminisztratívak. Ha differenciált rendszerben gondolkodom, nagyon pontosan kell fölmérnem, milyen társadalmi rétegek ós milyen szempontok alapján juthatnak szociális segélyhez, juttatásokhoz. Természetesen az, hogy eddig nem teremtettük meg a differenciált rendszert, nem jelenti egyúttal azt is, hógy nem készül. • A nyugdíj- és a betegbiztosítás teljes egészében kötődik a mindenkori állami költségvetéshez. Európa fejlett országaiban ős az USA-ban azonban vagy részben, vagy teljes egészében magánbiztosítók, nyugdíjalapok rendezik ezt a kérdést. Ön milyen modellt honosítana meg szívesen Szlovákiában? — A társadalombiztosítás modelljei nem vehetőek át változtatások nélkül. Ne feledjük, hogy a társadalombiztosítás bármely részére jogosult személyek dolgoztak, adót fizettek, tehát ha most társadalombiztosítási alapokban, biztosítótársaságokban gondolkoznék, akkor pl. a nyugdíjasokat ki kellene hagyni. Az államnak hosszú ideig vállalnia kell még a szociális biztosítást. A szlovákiai rendszer ugyancsak alapokban fog működni. Készül pl. a nyugdíjalap, a «ÚJ SZÓ A MOZAIK AZ ERZEKETĹEN JOBBOLDAL? BESZELGETES HELENA W0LEK0VA SZLOVÁK MUNKA- ÉS SZOCIÁLIS ÜGYI MINISZTERREL Prikler László felvétele munkanélküli-alap, a betegbiztosítási alap. Ezekbe az alapokba fizetik majd a társadalombiztosításra szánt összeget a munkavállalók, a bérből élők, de a vállalkozók is. Az alapnak azt a részét, amely a nyugdíjasokat vagy például a mozgássérülteket érinti, az államnak kell állnia. A rendszer teljes egészében csak hosszú évek után működhet. Pontosabban akkor, amikor a legidősebb nyugdíjas is azok közé tartozik, akik már nem az államnak, hanem a nyugdijalapnak fizették a nyugdíjbiztosítás összegét. Az eddigi rendszer egyik legnagyobb hibája nem az volt, hogy az állami költségvetéshez kötődött a biztosítás, hanem az, hogy a munkavállalók, de még a munkáltatók sem tudták pontosan mennyit fizetnek a nyugdíj- és betegbiztosításra. Most tudni fogják. • Az egyik legtöbbet ragozott kérdés Slovákiában a munkanélküliség. Bizonyára nem tartható sokáig a mai állapot. Mint az ezért felelős miniszter, de főleg minta kormánypárt tagja, miben látja a megoldást? — A munkanélküli segélyek fizetése az állam kötelessége, hiszen a munkához való jogot felváltotta a megélhetéshez való jog. így elvileg természetes, hogy az államnak kötelessége gondoskodni arról, aki önhibáján kívül nem tudja a megélhetéshez szükséges anyagiakat munkával megszerezni. A munkanélküliséget persze nem lehet mesterséges foglalkoztatottsággal megoldani, hiszen gyakorlatilag ugyanott lennénk: nem effektív vagy el sem végzett munkát fizetnénk. Itt kerül legszorosabb kapcsolatba a szociálpolitika a gazdasággal. Nem mellékes ugyanis, hol, milyen vállalatok alakulnak, hol s milyen munkahelyeket teremtenek. Az egyik — részleges — megoldás az volt, hogy a munkáltatókat bizonyos feltételek mellett állami dotációban, vagy költségkiegészítésben részesítjük, amennyiben bizonyos korcsoportokat alkalmaznak. Ez viszont nem a teljes megoldás. A valódi megoldást csak az aktív foglalkoztatottsági politika jelentheti. • Ez konkrétan mit jelent? — Az állam rendelkezésére állnak olyan gazdasági és politikai eszközök, amelyekkel befolyásolhatja egyes régiók vagy ágazatok fejlesztését. Ide tartozik pl. az ösztönző adórendszer, az állami szubvenciók olyan ágazatok fejlesztésére, amelyek az adott régió foglalkoztatottsági politikáját befolyásolják. így készül el a veszélyeztetett régiók fejlesztésének tervezete, amely a munkanélküliség, az iparfejlesztés és a mezőgazdaság szempontjából leghátrányosabb területek fejlesztési porogramjait tartalmazza. Láthatja, hogy a szociálpolitika nem légüres térben mozog, szerves része az ipari, gazdasági és a mezőgazdasági elképzeléseknek, tervezeteknek. • Miniszter asszony, olvasóink túlnyomó része Dél-Szlovákiában él, sokan éppen a mezőgazdaságból. Mi az, ami sajátos problémát jelenthet ezeken a területeken? Mi az, amit olvasóinknak külön el szeretne mondani? — A szociálpolitikának nincs nemzetisége. Tárcám szempontjából teljesen mindegy, ki milyen nemzetiségű, hatáskörömbe az állampolgárok, a rászorulók tartoznak. Ami viszont valóban sajátos, az a mezőgazdaságban dolgozók társadalombiztosítása. A múltban is ŐK voltak a kivétel, másképp bírálták el őket a nyugdíjbiztosításban, sőt a kollektivizáció előtt nem is volt társadalombiztosításuk. Azt hiszem, most is máshogy kell majd kezelni a mezőgazdászokat. Nagy részük a transzformációs folyamat után nem munkavállaló, nem bérből élő ember lesz. Ahhoz viszont, hogy az ő számukra is pontos és megbízható kritériumok szerint álljanak nyitva a társadalombiztosítás nyújtotta lehetőségek, még sok ínformációt kell összegyűjtenünk, alaposan fel kell mérnünk a terepet. • Mit gondol ön, ezúttal mint nő, a nők helyzetéről a szlovák társadalomban? — Azt hiszem hogy a női foglalkoztatottság és a rosszul értelmezett emancipáció áldozatai. Mint nő — és itt teszem hozzá, mint jobboldali politikus — azt a nézetet vallom, hogy a családfönntartók annyit keressenek, hogy a nők munkavállalása ne legyen kényszer. Saját akaratukból és lehetőségeikből kiindulva döntsék el: csak családjuknak élnek, vagy munkahelyi, hivatásbeli karriert akarnak befutni. Úgy gondolom, hogy ehhez a feltételeket nagyjából 4-5 év alatt tudnánk megteremteni. • Olvasóink sokszor fordulnak hozzánk panaszszal: olyan emberek is élvezik a szociális juttatásokat, akik nem szorulnak rá, akik munkával is meg tudnák keresni a létfenntartáshoz szükséges anyagiakat, vagy éppen munkanélküliként „feketén" vállalnak munkát, kijátszva Igy a társadalombiztosítást. — Úgy gondolom, hogy mindenki, aki pénzt adományoz, vagy juttat, megnézi, mire költi azt. Az államnak, mint a szociálpolitikára szánt összeg kezelőjének, igenis meg kell néznie, hová megy el a költségvetés ezen része. Az ellenőrzésnek viszont nincsenek meg á mechanizmusai, azok kiépítése a közeljövőben vár ránk. Mindez persze szorosan összefügg a már említett differenciált rendszerrel, hiszen ha megnézzük előre, hová megy a pénz, kisebb lesz a valószínűsége a visszaéléseknek is. Azokat pedig ellenőrzésekkel kiszűrhetjük. • Miniszter asszony, köszönöm az interjút LOVÁSZ ATTILA HOL LESZ AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG MIT TUDUNK A KISZEMELT PALOTÁRÓL? A címben felvetett kérdésre könynyű a válaszadás. Kassán erre a célra az óváros központjában lévő Dessewffy-palotát szemelték ki. Az épület korábban Csáky tulajdonban volt. A magyar klasszicizáló építőművészet épületremekének oromzatán ma is látható a Csákyak címere, benne a nyakánál levágott, vérző, szakállas, bajuszos tatárfej. Érdemes megemlíteni, hogy 1821. május 1-jén ebben a palotában szállt meg I. Sándor orosz cár, s 1849-ben Konstantin orosz nagyherceg fővezér. A történelemből azt is tudjuk, hogý az 1918-as októberi forradalom után ebben az épületben volt a kormánybiztosi hivatal, s itt írták alá a város átadásáról szóló jegyzéket. A Csehszlovák Köztársaság kikiáltása után e falak között rendezkedett be a szlovák nemzeti klub, de 1941ben vitéz báró Schell Péter főispán néhai Teleki Pál gróf, miniszterelnök emlékére a kassai magyar egyesületek otthonává avatta fel a palota átalakított termeit. A palota ekkor már Major Jenő, kassai hentes tulajdonában volt. Major Jenő különben egyike volt azoknak a szegényebb réteghez tartozó kassaiaknak, akik életük jobbrafordítása érdekében még az első világháború előtt Amerikába mentek szerencsét próbálni. Major Jenő hazatérése után a Lakatos utcában nyitott egy hentesüzletet és 1928.-ban Schell Ferenc bárótól 1 millió koronáért megvásárolta a Dessewffy-palotát, melyben akkor 17 üzlethelyiség volt. Mint érdekességet megemlíthetjük, hogy 1933-ban Bata 3 millió koronáért akarta tőle megvenni a palotát, de nem adta el. Hogy okosan cselejcedett-e, vagy sem, azt ne firtassuk, viszont tény, hogy 1949-ben Major Jenőtől az épület használati jogát megvonták ós a nemzeti bizottság a palota fő utcai traktusát az újonnan létesített képtár rendelkezésére bocsájtotta. 1956-ban ugyan kötöttek vele egy bérleti szerződést, melyben az szerepelt, hogy évi 17 000 korona bérleti díjért köteles a Kelet-szlovákiai Képtárnak átengedni a helyiségeket. A szerződést tehát — ha nem is jószántából, de kénytelen volt aláírni, csakhogy a tulajdonos ezt apénzt sem kapta meg, mert zárolt betétként kezelték és a nemzeti bizottság rendelkezett vele. (Állítólag ebből finanszírozták az épület karbantartását.) Major Jenő, a palota jogos tulajdonosa, 1967-ben hunyt el. A özvegyet, aki az épület egy kis szobáját lakta, havi 59 korona lakbér fizetésére kötelezték. 1960-ban a városi nemzeti bizottság pénzügyi osztálya, az 1959/15-ös számú kormányrendeletre hivatkozva, az ingatlant állami tulajdonba vette és teljes egészében a galéria rendelkezésére bocsájtotta. Az ingatlan értékét a pénzügyi osztály akkor 884 000 koronában határozta meg, de a pénzügyminisztériumból a tulajdonos kifizetésére a felhatalmazás nem érkezett meg. Ma már szinte megmosolyogtató, hogy a nyolcvanas évek közepén az 1600 négyzetméter alapterületű épületért Majos Jenő örököseinek 36 ezer koronát akartak kifizetni. Az érvényben levő előírások szerint ezért a palotáért most évente 1,6 millió korona bérleti díj kérhető. Az örökösök lényegében megtiszteltetésnek tekintik, hogy a szlovák kormány az alkotmánybíróságnak ezt az épületét szemelte ki. A bérleti feltételekről a tárgyalásokat már megkezdték és alighanem rövidesen egyezségre is jutnak. A Kelet-szlovákiai Képtár a Dessewffy-palotából a régi vármegyeházba költözött át, ahol Jakoby Gyula Képtár néven folytatja tovább, érdeklődésre számot tartómunkáját. (szaszák) (Gazdag József felvétele)