Új Szó, 1992. március (45. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-11 / 60. szám, szerda

1992. MÁRCIUS 11. HOLNAPTÓL: KAZINCZY-NAPOK KULTURA IRODALMI RÉSZLETKÉP - ÁTÉRTÉKELVE POMOGÁTS BÉLA: AZ IRODALOM SZABADSÁGHARCA 1956 A

közelmúlt magyar irodalmának története már több összefoglaló műben megtalálható. A második világháború utáni időszak irodalmának összegzése is nagyszabású szintetizáló irodalomtörténetben olvasható, a nemrég elhunyt kiváló irodalomtörténész, Béládi Miklós szerkesztésében (A magyar irodalom "története 1945-1975). A téma már monográfiákban is fel van dolgozva: figyelemre méltó közülük Pomogáts Béla kézikönyve (Az újabb magyar irodalom 1945-1981), melyben közel négy évtized magyar irodalmának egész összefüggésrendszere tárul fel. A szerző legújabb könyve egyetlen év, 1956 irodalmi életének alakulását kutatja, meghatározó jegyeit követi nyomon, költőinek, íróinak attitűdjét vizsgálja és értékeli át. Hozzájárul annak a „kettős" képnek a tisztázásához, melyet az utóbbi időszak hivatalos és nem hivatalos történetírása és irodalomtörténetírása alakított ki 1956-ról; elsősorban az októberi népfelkelés tizenkét napos történetéről, de az azt megelőző és követő hónapok ugyancsak történeti drámába illő társadalmi és irodalmi eseményeiről. Az elmúlt évtizedek politikai mozgásairól alkotott ellentmondásos kép visszavetítödött az ötvenes évek magyar írótársadalmának szándékairól és tevékenységeiről kialakított értékrendre, melynek értelmében a „hivatalos" megítélések valójában a nyolcvanas évek végéig „ellenforradalmi" nézetek és magatartás hangoztatásával vádolták szinte a magyar írótársadalom egészét. Az ilyen értékítélet 1956 után hosszú ideig rányomta bélyegét a Magyar írók Szövetségéről kialakított véleményre és néhány író egyéni helyzetét és sorsát is nagyban befolyásolta. Pomogáts Béla a történelmi tények pontos ismeretében ítéli meg és értékeli át az 1956-ban lejátszódott eseményeket, s ezen belül az irodalmi élet konkrét megnyilvánulásait. Az irodalompublicisztikai írások, az írószövetségi beszámolók és az irodalomtörténeti dokumentumok alapján fogalmazza meg: ,,A magyar írók, miközben radikálisan léptek lel a sztálini modellben megvalósuló szocializmus egész politikai és művelődéspolitikai berendezkedése és közelebbről a Rákosi Mátyás nevéhez fűződő terrorisztikus diktatúra ellen, következetesen védelmezték az 1945 után megalapozott demokratikus vívmányokat, és a nemzeti függetlenség, valamint a demokratikus szocializmus távlatában látták az ország társadalmi és politikai újjászervezésének lehetőségét. Ezt a meggyőződésüket képviselték 1956 nyarának politikai-irodalompolitikai küzdelmeiben, az októberi népfelkelés viharos napjaiban és a felkelés vereségét követő utóvédharcok során is, egészen az irodalmi életet is sújtó nyílt megtorlás bevezetéséig". A szerző voltaképpen tizenhat hónap keretében írja meg a magyar irodalom 1956-os élettörténetét. Kötetének fejezetcímei is elárulják anyagelrendezésének elvszerűségét (Előzmények: az ,,íróellenzék" kialakulása, Irodalmunk szabadságharca februártól júliusig, A szeptemberi íróközgyűlés előkészületei és következményei, Az októberi népfelkelés és az irodalom stb.). A kronológia érvényesülése teszi lehetővé az események kibontakozásának pontos követését, elhelyezését, értékelését, illetve átértékelését. M

int köztudott, a dogmatikus irodalompolitikát Magyarországon az 1949-ben rendezett Lukács-vita vezette be. Az irodalom a „szocialista realizmus" elméletét vállalta fel, ami a sztálini-zsdanovi irodalompolitika legfőbb eszköze volt. Érthető, hogy a realizmusról, a pártosságról és a pozitív hősről folytatott viták nem is érhették el céljukat, hiszen a pártvezetés egyszerűen hallgatásra kényszerítette a polgári humanista és a népi irányzat számos képviselőjét. Ekkor került az irodalmi élet peremére Füst Milán, Tersánszky Józsi Jenő, Kassák Lajos, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Németh László, Pilinszky János és még számos jelentős költö és író. Mások ugyanakkor emigrációba kényszerültek, így Márai Sándor, Zilahy Lajos, Cs. Szabó László. A folyamatosan kialakult és megerősödő íróellenzék, amely mindinkább azonossá vált a magyar írótársadalom egészével, Rákosi bukása után (1956 júliusa) támadást nyithatott a dogmatikus vezetés ellen, s alkotásokkal is szolgálta a demokratikus társadalmi és irodalmi kibontakozást. Pomogáts részletesen elemzi mindazokat a legfontosabb kezdeményezéseket és rendezvényeket, amelyek befolyásolták az események alakulását; így az írók szeptember 17-i közgyűlésén elhangzottakat, a budapesti diáktüntetés (október 23-án) lényegét és értelmét, az írószövetség kiáltványát, amely nemzeti függetlenséget és demokráciát követelt, összhangban az egyetemi ifjúság tizennégy pontos követelésével. Számba veszi a népfelkelés irodalmi, elsősorban költői tanúságtételeit is, azokat az alkotásokat, amelyek a kirobbanó lázadást és népharagot fejezték ki (Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról. Tamási Lajos: Piros a vér a pesti utcán, Kassák Lajos: A diktátor, Szabó Lőrincz: Ima a jövőért stb.). Rádiónyilatkozatok, felhívások, elmélkedések, cikkek sorát vonultatja fel a kor legjelentősebb írástudóitól. Mind a magyar jövőépítés ügyét szolgálták, amelyre a történelem közvetlenül abban az időben még nem adott lehetőséget. A forradalom kifejlete egyértelműen ismert tény: a tizenkét napja tartó felkelés a Budapestre bevonuló páncélosok tüzében ért véget. Az írószövetség önkormányzata és autonómiája így nagyon rövid ideig létezhetett; 1957 januárjában államellenes tevékenységért ideiglenesen felfüggesztették működését. Nem sokkal ezután pedig több magyar írót őrizetbe vettek és a letartóztatottak ellen büntetőeljárás indult. Megindultak az íróperek, amelyek során Déry Tibort, Háy Gyulát, Zelk Zoltánt, Fekete Gyulát, Eörsi Istvánt és több más jelentős írót ítéltek el (mint utólag kiderült Déryt eredetileg halálos ítélettel akarták sújtani). Mindez a magyar irodalmi élet teljes szétzilálását jelentette. Az írószövetség az előzőktől eltérő politikai platformon, csupán 1959-ben alakulhatott újjá és csak a hatvanas évek közepére indulhatott meg az irodalmi konszolidáció, miután az elítélt alkotók amnesztiában részesültek. * _ a tanulság, melyet Pomo/^fc gáts Béla könyve kínál, már egy letűnt időszak rosszemlékű történelmi képéhez kapcsolódik. Másrészt, az ötvenes évek lakkozott világának, hamis perspektívájának és irodalmi vetületének átértékelése az egyik legidőszerűbb feladat, hiszen jelenünk világa elsősorban a valóság hitelének felmutatására tart igényt. A közelmúlt ferdeségeinek pontos felismerése hozzásegít felszámolásukhoz - lényegében ezt sugallja Pomogáts könyve is az irodalomtörténet és kritika eszközeivel és módszereivel. Dokumentumértékét növeli részletes jegyzetapparátusa és a függelékként szereplő események időrendjének összegzése, továbbá azok a rövid életrajzok, melyek az 1956-os események fontosabb politikai és irodalmi szereplőivel ismertetik meg az olvasót. ALABÁN FERENC Holnap kezdődnek Kassán a XXIII. Kazinc'zy Nyelvművelő Napok, a rendezvény hagyományos színhelyén, a Hutník Szállóban. Vajon milyen program várja ezúttal az érdeklődőket? - kérdeztük Jakab István tanszékvezető egyetemi tanártól, a Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társaságának elnökétől. - Három témakör szerepel programunkban. Az első: Nyelvünk gyökerei. Ez március 12-én, csütörtökön délután három előadást foglal magában, mégpedig a következőket: A magyar nyelv őstörténete a nyelvi érintkezések természetrajza alapján, előadója Győri-Nagy Sándor; A magyar nyelv finnugor rokonsága (Zaicz Gábor), Az ótörök nyelv vonzásában (Bencze Lóránt). A második témakör keretében - pénteken délelőtt - a mai magyar nyelv használati kérdéseivel foglalkozunk, Nyelvünk és mi címmel. Bevezető előadást Szabómihály Gizella és Lanstyák István tart. Nyelvünk állapota - nyelvünk jövője címmel, majd a hazai magyar politikai pártok és mozgalmak képviselői szólanak A magyar nyelv jogi helyzete Szlovákiában a rendszerváltás alatt címmel, s természetesen válaszolnak a résztvevők kérdéseire is. Péntek délután bonyolítjuk le a szép magyar beszéd versenyének országos döntőjét. A harmadik témakör: Szövegközeiben. Ez Wacha Imre gyakorlati foglalkozása a beszédverseny résztvevőivel. - Lesz-e valami, ami újnak tekinthető az idei Kazinczy-napokon? - Ezúttal eltértünk a hagyományos formáktól. Úgy tartottuk helyesnek, hogy a hosszú ismeretterjesztő előadások helyett rövidebbeket iktassunk be, s nagyobb teret adjunk a hozzászólásoknak, a vitának. Amint már említettem, a péntek délelőtti műsorban a résztvevők vitatkozhatnak a hazai magyar politikusokkal, nyelvünk közéleti visszaszorításának, hátrányos helyzetének kérdéseiről; információkat kaphatnak, javaslatokat tehetnek, s esetleg olyan problémákat is feltárhatnak, amelyekről politikusaink nem is tudnak. Az szintén új elem, hogy az eddigi előadások helyett most gyakorlati módon fog Wacha Imre - szombaton délelőtt - foglalkozni a versenyzőkkel és felkészítőikkel. Reméljük ez nagyon hasznos lesz. A szép magyar beszéd versenyét különben szerettük volna tartalmilag is megváltoztatni, de ez ebben az évben még nem látszott megvalósíthatónak. A jövőben az eddigi szövegtolmácsolás és -alkotás mellé be kellene iktatni az anyanyelvi ismereteket számon kérő részt is, valamint a most már elindított, de külön vetélkedőn lebonyolított helyesírási versenyt. Ez nemcsak az ismeretszerzés szempontjából járna haszonnal, hanem az országos verseny győztesei részt vehetnének a magyarországi vetélkedőkön is, amelyeken szintén ezek a versenyszámok szerepelnek. - Ha jól tudom, a mostani Kazinczy-napok keretében rendezik meg a Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társaságának 2. közgyűlését. - Igen, ez csütörtökön este lesz. Azért választottuk a Kazinczy-napok időpontját, mert igy egyrészt takarékoskodunk a pénzzel, másrészt tagjainknak nem kell külön utat megtenniük, külön napot veszíteniük, hogy részt vehessenek a közgyűlésen. Egy füst alatt rendezünk két összejövetelt. Két évvel ezelőtt alakult meg a társaság, most már eljött a tisztújítás ideje. Szeretnénk a választmányt leszűkíteni, körülbelül 12-15 tagra, mert a jelenlegi 23-ból néhányan nem járnak az ülésekre. Ezenkívül a társaság alapszabályát is módosítanunk kell. -bor FORRÓ VÉRREL, SZENVEDÉLLYEL TÉVÉBEN ÉS MOZIBAN: ERNESTO Č E KAN Ha valaki, ő aztán elmondhatja magáról: „Belőlem csak egy van." Már a neve is árulkodó. Nem Ernest - Ernesto! Spanyolul, ahogy LatinAmerikában írják. Magas, atlétatermetű fiú, gyengéd, melankolikus tekintettel. Mély, borús hangjában sokat próbált ősök kikezdhetetlen tartása, széles gesztusaiban, erőteljes mozdulataiban egy távoli világ lüktető ritmusa. Külsejével, tizenkilenc évével smaragdzöld lagúnák paradicsomi hőse lehetne, Roman Polanski kamerája előtt: hajótörést szenvedett részeges kalózkapitány bátor, talpraesett inasa. Ernesto Čekan, a legifjabb prágai rendezők most kihúzott ásza másfajta szerepekben mutatkozott be az elmúlt napokban. Petr Šicha Erősebb, mint én című filmjében durva lelkű, agreszszív szakmunkástanulót játszott, egy külvárosi kollégium két lábon járó „cséplőgépét", aki kikövezett úton halad a javító-nevelőintézet felé. Ivo Trajkov Jan című tévéfilmjében, amelyet az elmúlt két hét alatt háromszor sugárzott a Csehszlovák Televízió, a másik végletet hozta. A halk, visszahúzódó, inkább csak önmagával foglalkozó, vagánykodást nem szerető, mélyen érző ifjú embert, akit közelről érintenek a hatvannyolcas események. Érett alakítása a rendező helyes választását bizonyította: Ernesto Čekannak minden eszköze megvan, amelyekkel az elkövetkező években komoly színészi karaktert érlelhet ki magában. - Most, a pálya elején, az első nagy elismerések után mire számít, milyen éveket jósol magának egy fiatal színész? Kérdezem ezt azért, mert a prágai tévében alig-alig készülnek filmek, a Barrandovon még ennél is rosszabb a helyzet, a színházakban pedig öten-hatan várnak ugyanarra a szerepre. - Én bizakodó és derűlátó vagyok, ez a természetemből ered. Ha elkeseredem is olykor-olykor, nem napok és még csak-nem is órák kérdése, hogy a másik énem kerekedjen fe1ül,én..percek alatt fel tudom rázni magamat. Tehát akármilyen gyérek is mostanában a színészi lehetőségek, én úgy hiszem, akiben az átlagosnál erősebb tehetség rejlik, az előbb-utóbb kikerül a várakozók sorából és ott lesz azok között, akiket rendszeresen foglalkoztatnak. - Nem jelenthet visszalépést, ha egy-egy színvonalas film után harmadik vonalbeli rendezőknek mond igent? - Visszalépést talán nem, kudarcot könnyebben. Az én koromban azonban a kezdeti rossz döntés talán bocsánatos bűnnek számít. Nekem még sok mindent el kell vállalnom ahhoz, hogy a magam útját járhassam... most még csak keresgélem ezt az utat és azon töprengek: ki, illetve mi az, ami a leginkább megfelel az elvárásaimnak, a legbensőbb énemnek. - Egzotikus vonásaival talán kosztümös kalandfilmekről álmodik. - Ha választhatnék, akkor majd sok-sok Csehov-figurát játszanék, de nem utasítanám vissza a kalandhősöket sem, főleg nem francia, olasz vagy spanyol filmekben. Ami a vonásaimat illeti: apám ugyan cseh, de az édesanyám uruguayi. Itt szerzett diplomát Prágában, operaénekesnő lett volna, de találkozott apámmal, aki építészmérnök, s attól fogva már csak a család létezett számára. Az anyanyelvem tehát spanyol, hároméves korom óta beszélem ezt a nyelvet, Uruguayban pedig, a családom révén, mindig otthon érzem magam. De így vagyok lassan Mexikóval is; apám munkája révén nyolcévesen töltöttem ott először hosszabb időt; írni, olvasni, számolni is ott tanultam meg, mert az első osztályt Mexico Cityben végeztem. Uruguay a tengert, a természetet, a teljes szabadságot jelenti számomra, a temperamentumot, a robbanékonyságomat, a szilajságomat látom ott mindenkiben. - Most. hogy Karlovy Varyban vendégszerepel a Nezval Színház Manón Lascaut című darabjában, nem érez olyasmit, hogy szélesebb gesztusokkal, erőteljesebb hanggal dolgozik, mint partnerei? színpadon nem kell annyira visszafognom ,,Én egyszerre tíz emberrel is képes vagyok vitába szállni..." (Méry Gábor felvétele

) magamat, a kamera előtt azonban igen. Ott érzem a leginkább, hogy más vagyok, mint a többiek. - Egy év múlva, tanulmányai végeztével, nem szándékozik majd nekivágni a világnak? Tökéletes spanyol nyelvtudásával Latin-Amerikában is érvényesülhetne. - Én itthon akarok jó színész lenni, a családom közelében. Ha Uruguayra gondolok... ott csak fél életet élnék, a gyökereim ide kötnek. SZABÓ G. LÁSZLÓ