Új Szó, 1992. március (45. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-06 / 56. szám, péntek

5 PUBLICISZTIKA 1992. március 6. POKOLI PECH EGY MEGHIÚSULT FORMAN-FILMRŐ,L JHEODOR PÍŠTÉKKEL Hellcamp. Pokoltábor. Ez lett volna a címe Milos Formán legújabb, kétéves előkészületek után forgatandó filmjének, amely Theodor Píšték prágai jelmeztervező számára a harmadik közös munkát jelentette volna Formánnál. Csak emlékeztetőül: az Amadeus kosztüméivé! Oscar-díjat nyert Theodor Pišték, a Valmont ruháiért pedig a franciák jutalmazták,Cézárral. Most, harmadszorra, kisebb „sikert" mondhat magáénak: a Pokoltábor jelmezeit már csak a Columbia Pictures raktárosai „díjazhatják". Tessék, ilyen is megtörténhet az amerikai álomgyárban! Két nappal a forgatás megkezdése előtt dől dugába egy nagyszabású vállalkozás; Formán terve végérvényesen meghiúsul, a kész kosztümök vadonatújan értéküket veszítik. - Hogy fordulhat elő ilyesmi? Kiábrándul a filmből a producer, vagy egyszerűen csak Formannak is vannak ellenségei? - Nem, nem erről van szó. A Pokoltábor Japánban játszódó amerikai film lett volna. Love story, Formán módra. Egy amerikai vállalkozó beleszeret egy japán nőbe, de nem ettől volt izgalmas a történet, hanem attól, hogy mivel telnek a férfi napjai Valós alapja volt a forgatókönyvnek. Fudzsinomija közelében van egy szigorúan őrzött, zárt terület, egy „iskola", amely pontosan úgy fest, mint a zöldsapkások kiképzőtábora. Oda hívják a japánok, amolyan továbbképző tanfolyamra, azokat a harminc-, negyven-, ötvenéves gazdasági szakembereiket, akiket aztán ipari kémkedésre küldenek a világ számos országába. Politikai ismereteiket bővítik, felsőfokú matematikát, közgazdaságtant tanulnak a bentlakók, s ami a legnagyobb titokban zajlik: az uralkodó osztály kényekedve szerint formálják, alakítják személyiségüket, sőt, ha kell, akár meg is törik őket. Nem egy amerikai nak sikerült már bejutnia ebbe a híres pokoltáborba, egyikük még dokumentumfilmet is forgatott róla. Első olvasásra, bevallom, én nem is nagyon értettem, miről szól a történet, azt hittem, több mint két évtizedes kihagyás után Formán ismét a régi énjét viszi majd a filmbe, és könnyed, oldott hangvételben, sajátos humorával mesél egy nem mindennapi találkozásról, amelyből nagy-nagy szerelem lesz. Aztán levetítette azt a bizonyos dokumentumfilmet, s amikor a végén azt mondta: na, ebben a táborban tölti a napjait az én hősöm is, akkor jöttem rá, micsoda fantasztikus témára lelt. - Maguk a japánok hogy viszonyultak a dologhoz? - Kezdetben, állítólag csak a szerelmi történetet látták benne, a mögöttes cselekményszált később fedezték fel. Át is íratták a forgatókönyvet vagy négyszer... Formán ott, Japánban, eredeti helyszíneken akart dolgozni, ők meg egyre csak azt hajtogatták: ezt így, ezt úgy, azt amúgy kellene. Az utolsó tárgyaláson már a Columbia Pictures igazgatója is jelen volt, persze hiába A japán ipari élet „legfelsőbb elöljárója" még meggyőzhető lett volna, de ült ott egy ősz hajú, vékony kis emberke is, akiről még Formán sem tudta, ki ő és honnan jött, ám a döntő szó mégis az övé volt. Egész idő alatt figyelt és hallgatott, a végén pedig csak annyit mondott: a forgatást nem engedélyezem. Ezzel aztán el is dőlt minden, a japánok mélyen meghajoltak előtte, Formán pedig, teljesen összetörve, repülhetett vissza, Amerikába. - Ott tudta meg ön is, hogy feleslegesen dolgozott? - Igen, már útra készen állt az egész stáb, indultunk volna mi is Japánba .. vállfán lógtak a ruhák, csomagoltak a színészek... szörnyű érzés volt tudomásul venni a tényeket. -Ilyen esetben bizonyára ,,vigaszdíjat" is kap a jelmeztervező. - Vigaszdíjat? Azt igen. Egy könnyű kis csomagot, benne, talán emlékül, a japánra fordított forgatókönyvvel, egy Hellcamp-feliratos trikóval és egy hófehér kártyával, amelyen csak annyi áll, hogy ,,Köszönjük". A munkámért járó pénzt viszont még nem küldték el, s lehet, hogy nem is fogják soha. -A próbafelvételeket megelőző szinészválogatásokon nem volt ott véletlenül? - De ott voltam, szinte mindegyiken. Ez volt az egyik legnagyobb élményem. Látni, figyelni Formant, ahogy szereplőket keres. Az Amadeusnál és a Valmontnál is meghívott egy-két próbafelvételre, de most kezdettől fogva ott lehettem mellette. Csak ámultam és bámultam, mennyi türelem lakozik benne. Hússzor is „helyzetbe hozta" a színészt, amíg felmérte a képességeit, lelkesen, odaadóan és nagy-nagy felelősségtudattal dolgozott mindegyikkel. Előfordult, hogy én már az első percben éreztem: semmi, de semmi esélye nincs a szerepre az illetőnek, Milos mégsem hagyta anynyiban. Úgy foglalkozott minden színésszel, hogy a végén ő fáradt bele, nem az, akinek rögtön, a legeslegelején azt kellett volna mondani, hogy bocsánat, ez csak félreértés lehet, hogy önt is ide hívták, köszönjük, elmehet, viszontlátásra. Egyébként a Pokoltáborban sem játszottak volna sztárok, befutott színészek, Formán csupa ismeretlen, vagy kevésbé ismert arcok közül válogatott. - Annette Bening, a Valmont márkinéja sem tartozott az élvonalbeli szinészek közé, amikor Formánnál dolgozott, a film bemutatója óta viszont Hollywood legfényesebb csillagai közt tartják számon. -Tavaly, a Václav Havel tiszteletére rendezett Los Angeles-i fogadáson találkoztunk újra, azon az esten, amelynek olyan illusztris vendégei voltak, mint Gene Kelly, James Stewart, Jack Nicholson, Warren Beatty, Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger, Coppola. Spielberg és mások. Akik azért jöttek, hogy kezet foghassanak Havellel, mert elismerik és szeretik őt. Mondták is neki, szinte kórusban, hogy sok esélye lenne megnyerni a választásokat, ha az Egyesült Államokban élne. Formán még azt is hozzátette, amit connecticuti szomszédjától, Henry Kissingertől hallott, nem is olyan rég: Csehszlovákia akkor jön majd rá, milyen elnöke volt, amikor másvalaki lesz Havel helyén. - Milos Formant ön nemcsak kameraközeiből, hanem nyeregből is ismeri. Többszáz kilométeres kerékpártúráikról valóságos legendák terjednek már. Legutóbb, úgy tudom, épp a Pokoltáborra készülve pedáloztak heteken át. - Kerek egy hónapig túráztunk Franciaországban, Párizsból indultunk és délen, Bordeaux mellett fordultunk vissza, az északi part irányába. Nem egy esetben kalandregénybe illő helyzeteket értünk meg, viharban, szakadó esőben... furcsa szerzet az ember, kritikus pillanataiban döbben csak rá, hogy mire képes. - És hogy ki is a társa. - Milos sohasem volt elkényeztetett gyerek... hatvan esztendőjével igazán erősnek, kitartónak mondhatja magát, de azt hiszem, nekem sem kell szégyenkeznem mellette, a másik hatvanévesnek. Minden este megbeszéltük, meddig megyünk másnap, és a tervezettnél mindig csak hosszabb szakaszt tettünk meg, rövidebbet soha. Kora reggel indultunk útnak mindig és délután háromig, négyig tekertünk, aztán fél óra a fürdőkádban, vidéki vendéglőben vagy szállodában, utána vacsora, öt-hat sörrel, majd fogtuk a Pokoltábor forgatókönyvét és egy hónap alatt átírtuk szépen majdnem az egészet. - Végül is teljesen feleslegesen. - Ez lett volna a százötödik filmem és a harmadik, amely Miloshoz kötött volna. 0 még most sem heverte ki, hogy meghiúsult a terve. Tegnapelőtt hívott telefonon, s csak úgy mellékesen megjegyezte: neki még jó néhány hétre van szüksége, hogy elfelejtse ezt a kudarcot, nincs is kedve otthagyni most connecticuti farmját. Még New Yorkba sem vágyik, mondta, inkább akkor Európába jönne. Először arra akart rábeszélni, hogy kerekezzünk végig Svédországon és Dánián, a végén aztán abban maradtunk, hogy inkább Belgiumba megyünk. - És addig? - Addig Jan Svérák új filmjéhez készítek jelmezterveket és persze festek, hiszen van nekem egy másik hivatásom is. Itt, a műteremben csak a képeimmel foglalkozom... kiállításra készülök, életmű-kiállításra. SZABÓ G. LÁSZLÓ NYITOTT KAPUK A pozsonyi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium igazgatósága tisztelettel értesíti valamennyi magyar alapiskola igazgatóságát, tanári karát, tanulóifjúságát és szülői tanácsát, hogy az 1992/1993-as tanévben kellő érdeklődés esetén három gimnáziumi osztály megnyitását tervezi az első évfolyamban. A már hagyományos általános, valamint matematika-fizikára szakosodott osztályok mellett újdonságként tervbe vette egy hangsúlyozottan idegen nyelvekre (angol, német, esetleg latin, francia) szakosodott osztály indítását is, amelyben az egyik élő idegen nyelv oktatása haladó fokon történik majd. Ettől függetlenül a másik két osztályban is folyik nyelvoktatás a tantervben megkívánt követelmények szerint, miközben arra is lehetőség lesz, hogy bizonyos idő elteltével a kiugró teljesítményekre képes tanulókat - amennyiben ezt igénylik - sikeres különbözeti vizsga után átirányítsuk az idegen nyelvekre szakosodott osztályba. A nyelvi osztályba való felvételhez a tanulónak rendelkeznie kell bizonyos nyelvi előképzéssel angol vagy német nyelvből. Az e követelményeknek megfelelő tanulókat az igazgatóság döntése felmentheti az egyébként előírt felvételi vizsgák alól. A szeptemberben megnyitandó általános irányzatú gimnáziumi osztályunkban lehetőség nyílik választható tantárgy keretében elsajátítani a számítástechnika, a könyvelés és a kettős könyvvitel alapjait. Iskolánk a vázolt témakör bővebb ismertetése céljából 1992. március 23-án 9 órától ún. nyitott kapuk napját tart, amelyen nyelvszakosaink szívesen megismerkednének és elbeszélgetnének az idegen nyelvi osztály iránt érdeklődő jelentkezőkkel, illetve azok szüleivel. POPÉLY GYULA, igazgató NEVELÉS ÉRZELMI TÜKÖR Hogyan segíthetjük a gyermeket abban, hogy megismerje érzéseit? Úgy, hogy mintegy tükörként megláthatja bennünk érzelmeit. A gyermek úgy ismeri meg saját fizikai képét, hogy gyakran láthatja tükörben. Érzelmeiről is úgy nyerhet tiszta képet, ha hallja, amint visszatükröződnek bennünk. A tükör szerepe az, hogy hűségesen visszaadja a tárgyak képmását, anélkül, hogy javítana vagy rontana rajtuk. Nem kívánjuk meg a tükörtől, hogy ilyesmiket mondjon nekünk: „Szörnyen festesz. Véraláfutásosak a szemeid és puffadt az arcod. Egészében szörnyű vagy. Jó lenne, ha valamit csinálnál végre magaddal". Miután néhányszor kipróbáltuk az ilyesfajta beszélő csodatükröt, menekülnénk tőle, mint a pestistől. A tükörtől tükörképet várunk, nem pedig prédikációt. Lehet, hogy nem szeretjük azt a képet, amit a tükör mutat, mégis inkább magunk kívánunk dönteni arról, hogy mikor megyünk legközelebb kozmetikushoz. Az érzelmi tükör szerepe az, hogy olyannak mutassa érzelmeinket, amilyenek valójában, torzítás nélkül: „Úgy tűnik, nagyon mérges vagy"; „Ez úgy hangzik, mintha nagyon gyűlölnéd ót"; „Úgy látszik, undorodsz az egész dologtól". Ha a gyereknek ilyesfajta érzései vannak, ezek a megállapítások jelentik számára a legtöbb segítséget. Világosan megmutatják, milyenek az érzelmei. Akár valódi, akár érzelmi tükörről van szó, csupán a tiszta, világos kép nyújthat lehetőséget arra, hogy saját kezdeményezésünkből nekilássunk önmagunk rendbeszedéséhez, megváltoztatásához. N. CSERFALVI ILONA jyépzeljük el, hogy egy nagyon régi alagút A torkával állunk szemközt, amelyből újra és újra elénk lép egy, kékesszürke öltönyt és vörös nyakkendőt viselő, kimért tartású, „miniszterforma " férfiú és így szól hozzánk: „ Pártunk és kormányunk!" Kisvártatva megint feltűnik az öregecske alagút bejáratánál, és megismétli mondókáját. Mi, az alagúttal szemben elhelyezkedők, idővel változunk és megváltozunk; ő: a reánk köszönő, egydimenziós ember a régi marad. Mi tapasztalatokat gyűjtünk, deferminálódunk, s tán az évek segedelmével bölcsebbekké is válunk. O: a régi és „örök-változatlan" marad. Mindig-egyember. Plakát-lény. Álltam az olasz festő hatalmas méretű festménye előtt, amelyről kismillió Lenin-, Castro-, és Clie Guevara-ábrázat próbált velem szemezni. Plakátarcok a plakát-világban. Fiatal voltam. Múltamban szétporlott hitem az ÚJ ÉS IGAZSÁGOS TÁRSADALOMRÓL. Karnyújtásnyira lévő jövőmből pedig sejleni látszottak az egydimenziós társadalom szószólói által vetett gáncsok és akadályok. Néztem Gutusso nagyméretű festményét, és képtelen voltam elhitetni magammal, hogy íme, elkészült a nagy mű, igen, és amíg „ő forog", az alkotó pihen! Mert: hordozták akkortájt Gutusso munkáit, Pozsonyban, Prágában, és a kommunista-éden soksok régiójában bemutatták. És az a nagyméretű festmény semmiképpen sem hiányozhatott...! Mondom: csaknem restellnivalőan fiatal voltam, és az egydimenziós emberről semmit sem tudtam. Pedig jobb lett volna, ha tekintetemet a monodimenzíonizmus felé is vetem. Mert nem agyszülemény, lázálom, meddő képzelgés az önmagának élő, önmagát kiteljesítő plakátember! Az egydimenziós. Létezik. Ténykedik! És a maga módján a maximumot nyújtja... Még akkor is, ha ezt általában nem sokra méltatják.. . Engedtessék meg nekem, hogy ne szálljak ringbe, nem szívesen készítenék pályaképet egy volt politikusunkról: aki több mint két évtizeden át élte, és átélte a POLITIKUS életének minden hőfokát. Ő, az egydimenziós ember, a politikus, a MI POLITIKUSUNK, ha tél, ha nyár, ha szél, ha fényhiány, ő volt a mi ,,alagútjátékunk" egyik szereplője, tombolhatott a hóvihar, meghalhatott a felesége, ő mindig minden pillanatban azt nyújtotta, amit véleménye szerint nyújtania kell VAJKAI MIKLÓS mwMMOsm egy politikusnak: POLITIZÁLT. Munkáját óramű pontossággal végezte. Esztendőnként, mint a kakukkosóra madara, ki-kitekintett néhányszor a népére, és pontosan akkora terjedelmű és mindig-egy hangvételű beszédet mondott, hogy... Hogy szavaira, mondandóira HUSZONEGY ESZTENDEI politikusi karrierje után sem emlékezünk... Nemzeti ünnepeinken ott állt a díszemelvényeken. Láttuk őt, hallottuk őt. És láttuk öt, és hallottuk őt, amint felolvasta újesztendei köszöntőit. Újságokból tudtuk, hogy mikor és kinek milyen szövegű dísztáviratot küldött. Kivel találkozott és tárgyalt. De, akárcsak ama plakátarc-erdő egy-egy ábrázatát, sohasem láttuk emberi közelségből, emberi nézőszögből Nem tudtuk meg, hogy a politikán kívül mi is foglalkoztatja. Vannak-e kedvenc olvasmányai, hanglemezei, jár-e hangversenyekre, van-e kutyája, madara? Egy rosszindulatú, történelmi fuvallat lökte őt a ténykedés platójára, és 1968-tól 1989-ig úgy teljesítette küldetését, hogy közben - persze, fokozatosan - megfeledkezett róla a világ... Meggyőződésem - és ez fölöttébb elszomorító! -, hogy az az egydimenziós ember meggyőződéssel végezte feladatát... És egyebet nem is tehetett. Mint ahogy Franz Kafka éhezőművésze is magára marad az időben, mert az éhezés is addig érdekes, amíg egyszer csak vége szakad. Csakhogy Kafka éhezőművésze nem képes egyébre, mint éhezni. Abba kapaszkodik, azt csinálja. És, mint minden, amit az ember sokáig végez - a hit, a meggyőződés itt nem számít. Végtére is, unalmassá válik, idegenné. Mondom, jobban tettem volna, ha ifjú esztendeímben több időt szenteltem volna ennek a jelenségnek, amely oly hévvel ragadja el az emberi közösségekből a némiképp hiú és önmagára is figyelő személyt, aki elfordulván a nagyvilág reáliáitól, önmagát merevíti afféle lét-szoborrá. Hosszú és fegyelmezett esztendők alatt felépíti magából az egydimenziós lényt. Különös teljesítményről van szó, annyi bizonyos. A folyamatot a belülről építendő épülethezházhoz, családi fészekhez hasonlítanám. Az emberi átalakulás gyakran szinte teljesen észrevétlenül történik meg, mígnem egy derűs reggelen ott áll velünk szemben az egydimenziós személy... Éhezőművész az illető, vagy politikus, esetleg Kossuth-díjas költő, egyre megy... Sok mindenné válhat így az ember, de szuverénné, szabaddá, önállóvá már soha... Ott liheg, ott dobol körülötte, és fojtogatja őt saját monodímenzionizmusa... s T? „ persze, a történelmi idok platóján L-jJy meg-megismétlődő balszerencseként - létrejönnek az egydimenziós, önmaguknak tetsző társadalmak is... Nyújtogatva hattyúnyakukat, megfelelni (és csakis megfelelni) szeretnének egy bizonyos ábrándnak. Dehát ez már egy másik probléma-láncolat. .. Van nekem egy másik hivatásom is'' (Méry Gábor felvétele)