Új Szó, 1992. március (45. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-06 / 56. szám, péntek
1992. március 6. HÍREK - VÉLEMÉNYEK A KAZAH ELNÖK ÚJ JAVASLATA A KARABAHI VÁLSÁG RENDEZÉSÉRE Borisz Jelcin orosz elnök szerdán bejelentette, Oroszország folytatja törekvéseit a béke megteremtésére Hegyi Karabahban. Egyben felszólította Örményországot és Azerbajdzsánt a konfliktus lezárására. Közölte azt is, az orosz külügyminisztérium békéltető missziót küld a Kaukázuson túlra. BÉKETÁRGYALÁSOK HOLTPONTON AZ ELSŐ PRIVATIZÁCIÓS TÖRVÉNY TÜRKMÉNIA ÉS UKRAJNA KÖLCSÖNÖS GAZDASÁGI BOJKOTTJA „MEGÉRDEMLI A TISZTELETET" GORBACSOV TALÁLKOZÓJA KOHLLAL, EZÚTTAL MAGÁNJELLEGGEL NÉHÁNY SORBAN Washingtonban szerdán befejeződött az arab-izraeli béketárgyalások negyedik fordulója. Az egyedüli eredménye, hogy az izraeliek és a palesztinok első ízben cserélték ki konkrét követeléseiket, noha ezeket a másik fél nyomban elfogadhatatlannak minősítette. Az izraeliek azt követelték, hogy még a Washingtonból való távozás előtt döntsenek a következő forduló pontos dátumáról és helyszínéről. Az izraeli fél szerint túlzás, hogy már három ízben elfogadták a washingtoni helyszínt. Ezúttal tíz várost javasoltak, amelyek számukra elfogadhatók. Izrael úgy véli, a következő tárgyalásokat április közepén tarthatnák meg, a muzulmán Ramadán és a zsidó Peszah között. Az arab külA kisinyovi kormány szóvivője tegnap reggel arról tájékoztatott, hogy a Dnyeszter Menti Köztársaságban egész éjszaka tiszteletben tartották azt a tűzszünetet, amelyet közep-európai idö szerint szerdán este 21 órakor rendeltek el. A tüzszünetröl a terület központjában, Dubosszariban kötött megállapodást Andrei Sangeli moldován első miniszterelnök-helyettes és Grigorij Makaruca, a Dnyeszter menti parlament elnöke írta alá. A két fél egyben kötelezte magát, hogy a vitás kérdéseket nem fogják erő útján megoldani. A tárgyalásokon aláírt SZADDAMNAK döttségek változatlanul ragaszkodnak Washingtonhoz, mivel véleményük szerint a tárgyalásokon eddig nem születtek kézzel fogható eredmények, söt, ezt a problémát az Egyesült Államoknak és Oroszországnak, a tárgyalások két védnökének kell megoldania. A palesztin-izraeli megbeszélések azért nem hoztak eredményt, mert a két delegáció egymással homlokegyenest ellentétes autonómiatervet terjesztett elő a megszállt területek számára. A szíriaiak és az izraeliek pedig folytatták a kölcsönös vádaskodást, mégpedig egyre élesebb formában. A libanoni-izraeli megbeszélések enyhébb légkörben folytak, de ugyancsak eredménytelenül. jegyzőkönyv feltételezi valamennyi fegyveres alakulat kivonását Kocijeri faluból, ahol még szerdán is összecsapások voltak. Ebben a faluban állomásozik a FÁK 14. hadseregének egyik ezrede is. Az ezred egyébként parancsot kapott a kivonulásra. A szerda este kezdett tárgyalások a moldován és a Dnyeszter menti delegációk között tegnap folytatódtak. A már idézett kormányszóvivő szerint a konfliktus megoldását célzó gyakorlati lépések szerepeltek a napirenden. NEM HISZNEK Az ukrán parlament szerdán jóváhagyta az első privatizációs törvényt, amely lehetővé teszi az üzemek dolgozói számára, hogy tulajdonrészhez jussanak az eddigi állami vállalatokban. A 341:7 arányban elfogadott törvény a részvényvásárláskor előnyben részesíti a vállalatok alkalmazottait. Az elsőt két privatizációs törvénynek kell követnie, ezeknek tervezetét a jövő héten vitatja meg a parlament. Az első privatizációs törvény a nagyobb állami vállalatokat érinti, amelyeknek értéke meghaladja a másfél millió rubelt. Nem vonatkozik viszont a hadiüzemekre, a kormánylétesítményekre és arra a vagyonra, melynek tulajdonosai a fegyveres erők, a nemzeti gárda, és a határöregységek. Ellentétek alakultak ki Türkménia és Ukrajna között. Türkménia szerdán leállította a gázszállítást Ukrajnának, mire Kijev ellenlépésként leállította a gépek, a cukor, több fék és más árucikkek szállítását. Ugyanakkor Viktor Hladus ukrán ipari miniszter bejelentette, nem zárják el Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió volt elnöke, Németországban tegnap folytatta magánlátogatását. Bonnban találkozott Willy Brandt és Helmut Schmidt volt szövetségi kancellárokkal, és fogadta öt Rita Süssmuth, a Bundestag elnöke. Vacsorára Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter látta öt vendégül. Látogatása első napján Gorbacsov találkozott Helmut Kohl kancellárral. Kohl felelevenítette az elmúlt években lezajlott találkozóikat, melyek jelentősen hozzájárultak a változásokhoz Európában, az egész világon, de mindenekelőtt Németországban. Hangsúlyozta, a németek sosem felejtik el, mit tett értük George Bush a georgiai, coloradoi és marylandi előválasztásokon aratott győzelme után tovább folytatja intenzív kampányát. Szerdán hatnapos kampánykörútra indult a déli államokba, s elsőként Floridát kereste fel. Tampei beszédében magabiztosan jelentette ki, hogy ô fogja megnyerni az elnökválasztást. Emlékeztetett arra, milyen fontos szerepet játszott az Egyesült Államok az öböl-háborúban. Meg kell jegyezni, hogy Bush floridai kampányát Norman Schwarzkopf tábornok is támogatta, s mint ismeretes, ő volt az öböl-háborúban a szövetséges csapatok főparancsnoka. A tábornok szerint Bush bebizonyította, hogy olyan férfi ö, akinek elég ereje van a háború megnyeréséhez, ugyanakkor kellő bölcsességgel rendelkezik ahhoz is, hogy elérje a békét. Tegnap az elnök Miamiban, az ottani kubai emigránsok előtt is felszólalt Kijelentette, ha Fidel Castro megbukik, márpedig az ö bukása a gázvezetéket, amely türkmén földgázt szállít Európába A dolog hátterében az áll, hogy Türkménia meg akarja várni az Oroszország által április 16-ra bejelentett árliberalizálást, amely ezúttal a nyersanyagokra vonatkozik. Saját nyersanyagai árát feltételezhetően ugyanolyan szintre akarja emelni, mint Oroszország. Más jellegű problémák is vannak a Független Államok közösségén belül. Sztanyiszlav Suskevics, a belorusz parlament elnöke sajtóértekezletén bejelentette, nagyon rosszul halad a dokumentumok előkészítése a katonai kérdésekről, melyeket a március 20-ra Kijevbe tervezett csúcstalálkozón kell megvitatni. Kijevben kellene jóváhagyni a megállapodást a FÁK legfelsőbb szerveinek jogköréről, a védelmi kérdéseket illetően, és egy másik megállapodást a közös haderő főparancsnokságáról. Az ukrán parlament tegnapi ülésén Leonyid Kravcsuk ukrán elnök javaslatára a köztársaságban bevezette a rendkívüli gazdasági állapotot, tekintettel a fenyegető gazdasági katasztrófára. Gorbacsov az ország egyesítésének kérdésében. Hozzáfűzte, ennek a folyamatnak a békés jellege a világtörténelem sikereihez tartozik. Gorbacsov köszönetet mondott a szívélyes fogadtatásért, és kifejezésre juttatta örömét, hogy újra találkozhat régi partnerével és jó barátjával, Helmut Kohllal. Ő is nagyra értékelte a közösen végzett politikai munka jelentőségét. A német sajtó ,,hivatalos jellegű magánlátogatásnak" nevezi Gorbacsov németországi tartózkodását, kielemve, hogy legmagasabb szinten fogadják őt. A Die Welt napilap szerint ilyesmi nem jár ki akárkinek, de Gorbacsov megérdemli ezt a tiszteletet. elkerülhetetlen, akkor az Egyesül Államok kész azonnal felújítani a kubai-amerikai barátságot, és segítséget fog nyújtani a szabad és demokratikus Kuba újjáépítéséhez. Természetesen ez a beszéd is az elnökválasztási kampány része volt, s az elnök ismét magabiztosan hangsúlyozta: ,.örülök annak, hogy én leszek az első amerikai elnök, aki a szabad, posztcastrói Kuba földjére lép." Kitért arra, hétfőn az ENSZ emberjogi bizottsága megállapította, hogy Kubában egyre nagyobb mértékben sértik meg az emberi jogokat, s ezért a bizottság különmegfigyelőt szeretne Havannába küldeni. A bizottságon belüli szavazás is azt mutatta, hogy Castro reménytelenül elszigetelődött. Bush végezetül emlékeztetett arra is, hogy az emberjogi bizottságban még az orosz képviselő is Kuba ellen voksolt. B orisz Jelcin orosz elnök szeptemberben Dél-Koreába utazik. Ezt Jurij Petrov, az elnöki hivatal vezetője közölte az SDS független dél-koreai televíziós állomásnak adott szerda esti nyilatkozatában. Petrov megelégedéssel szólt a Moszkva és Szöul közötti viszonyról, reményét fejezte ki, hogy Jelcin látogatása megerősíti a baráti kapcsolatokat Mint ismeretes, a Koreai Köztársaság és a volt Szovjetunió 1990-ben vette fel a diplomáciai kapcsolatokat, tavaly Mihail Gorbacsov volt szovjet államfő tett látogatást Szöulban. S zerdán az amerikai Kongresszus képviselőháza elutasította az 1993-as pénzügyi évre szóló állami költségvetés javaslatát, amelyet George Bush elnök terjesztett elő. A képviselők túlnyomó többsége nagyon kis mértékűnek nevezte a katonai költségvetésben tervezett csökkentéseket. Többórás heves vita után Bush javaslatát 42 képviselő támogatta, 370 visszautasította. Az elnök indítványozta, hogy a jövő évi katonai költségvetést 7,4 milliárd dollárral csökkentsék, ám a képviselők ennek az összegnek a kétszeresét követelik. D élnyugat-Iránt, főleg Ardal és Lordegan városokat szerda délután földrengés rázta meg, melynek következtében legkevesebb hat ember vesztette életét, és mintegy 50 személy megsebesült. Az ÍRNA hírügynökség jelentése szerint a földmozgás elérte a Richter skála szerinti 4,9-es erősséget. A tájékoztatások szerint a rengés során mintegy 290 ház romba dőlt, a mentőosztagok munkáját nehezítik a földcsuszamlások. L egkevesebb 102 áldozatot követelt eddig a metánrobbanás és az ezt követő bányaomlás kedden este az észak-törökországi Kozlu városban. Az AFP hírügynökség legutóbbi információi szerint 87 sebesült bányászt sikerült kimenteni, de még mintegy 300-an maradtak az aknákban. A Reuter szerint nincs sok esély arra, hogy a bányában rekedt személyeket élve kimentik. S ri Lanka hadserege a Tamil Tigrisek elleni hadművelete során megsemmisítette a szélsőséges szervezet három támaszpontját. A harcokban háromezer katona vett részt, és most első ízben vetették be a közelmúltban Kínában vásárolt könnyű harckocsikat - közölte a hadsereg parancsnoksága. A felkelők túlnyomó többsége életét vesztetteT öbb mint 100 millió fölösleges munkaerő van a kínai vidéken és a kormánynak gondot okoz e probléma megoldása - jelentette ki a kínai munkaügyi minisztérium szóvivője. A városokba az utóbbi időben egyre több vidéki érkezik abban a reményben, hogy ott munkát találnak. A pekingi vasútállomás, a buszmegállók előtt és a járdákon fiatalok ezrei csoportosulnak, s arról tanácskoznak, merre induljanak munka után. A jelentések szerint soraikat naponta tizenöt-húszezren gyarapítják. Hasonló a helyzet Sanghajban és más nagyvárosokban. R io de Janeiróban az öt napig tartó karnevál során 84 személy vesztette életét, 50-en a központban, 34-en az elővárosokban A riói rendőrség ezt a karneváli évet mégis aránylag nyugodtnak könyvelte el, mivel idén tizennégy személlyel kevesebb halt meg, mint tavaly. O laszországban a múzeumokból, galériákból, magángyűjteményekből és az egyházi objektumokból évente mintegy 15 ezer értékes műtárgy tűnik el. Az utóbbi időben a tolvajok nagy érdeklődést tanúsítanak a Rómától északra folyó ásatások, illetve a feltárás alatt levő, rosszul őrzött etruszk sírok iránt. E gy harminchét éves férfi szerdán este a svájci Lugano térségében öt embert lelőtt és további hetet megsebesített. Röviddel a mészárlás után a rendőrség letartóztatta a gyilkost A DPA hírügynökség szerint egyelőre nem tudni, milyen okok vezérelték a gyilkost tettének elkövetésében. Egyébként szovjet gyártmányú Kalasnyikov géppisztollyal vegzett áldozataival. Iraknak még több száz Scud típusú rakétája és több ezer vegyi gránátja van - állította Jehud Barak izraeli vezérkari főnök a Bamachane című hetilapnak adott interjújában. ,,Az iraki tömegpusztító fegyverek arzenálját ugyan csökkentették, de Bagdad még mindig többszáz Scud rakétával és több ezer vegyi gránáttal rendelkezik. A nemzetközi ellenőrzés ellenére képes felújítani nukleáris programját", mondotta a vezérkari főnök. Véleménye szerint a nemzetközi közösségnek az új békés világrend megteremtésének feltételeként kellene szabnia Szaddam Husszein rezsimjének megbuktatását. Izrael és az arab szomszédok közötti béke sem lehetséges addig, amíg Szaddam hatalmon van, nyilatkozta Barak. TÖRÉKENY TŰZSZÜNET BUSH IRAMOT DIKTÁL Nurszultan Nazarbajev kazah elnök, aki korábban Jelcinnel együtt próbált közvetíteni a békés rendezés érdekében, most új javaslattal állt elő. Ebben mindenekelőtt azonnali tűzszünetet követelt, az Örményország elleni azerbajdzsán blokád beszüntetését, a Független Államok Közösségének, minden köztársaságban, a szeparatista hadseregek kiépítésének leállítását, a FÁK különleges békehadtestének létrehozását és kiküldését a válságövezetbe Nazarbajev feltételezi, hogy az összeurópai folyamat is támogatni fogja ezeket az elképzeléseket. A FÁK hadserege főparancsnokságának szóvivője a Csehszlovák Sajtóiroda moszkvai tudósítójának elmondta, folytatódik a volt szovjet hadsereg 366. lövészezredének kivonása Karabah fővárosából Sztyepanakertből. Nem tudni viszont, hogy a kivonás mikor fejeződik be, mivel a katonák a közutakon nem tudták elhagyni a területet, s most helikopterekkel Tbiliszibe evakuálják a katonákat és felszerelésüket. Az egész hadművelet nagyon feszült légkörben zajlik, mivel Sztyepanakert lakossága ebben az ezredben látta utolsó védelAzeri asszony sebesült kisfiát ápolja Agdam közelében egy katonai kórházvonatban (ČSTK/EPA telefoto) mezőjét az azeri hadsereggel szemben. A sztyepanekertiek az örmény fegyveresekkel együtt éppen ezért lezárták a városból kivezető utakat Bakuban tegnap rendkívüli ülést tartott az azerbajdzsán parlament. Napirendjén a karabahi válság szerepelt. Részletekről egyelőre nem kaptunk jelentést, arról viszont igen, hogy mindjárt az ülés elején lemondott Elmira Kafarova, a parlament elnökasszonya.