Új Szó, 1992. március (45. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-27 / 74. szám, péntek

PUBLICISZTIKA íÚJSZÓM 1992. MÁRCIUS 27. EGYMÁSBAN BÍZVA ÉS EGYMÁST SEGÍTVE GONDOLATOK A KERESZTYÉN-KERESZTÉNY PEDAGÓGUSOK DEREGNYŐI TALÁLKOZÓJÁRÓL Amint arról hírt adtunk: az eperjesi református keresz­tyén egyházmegye deregnyöi tanulmányi központja és a nagykaposi római katolikus esperesi hivatal március eísö vasárnapján Deregnyón tartotta meg a régió ke­resztyép-keresztény pedagógusainak első ökumenikus találkozóját. .,Folyik a tömeg, már nincsenek cseppjei sem: egybefolyik, szintelen és gyorsmozgású. Az emberek -intézik- ügyeiket, miközben az élet intézi el őket" - állt mottóként a meghívón a Jókai Annától vett idézet. Jóllehet a szervezők éppen azzal a szándékkal tűzték napirendre a Hogyan tanítsunk a rendszerváltás után? témát, hog% a résztvevők közösen is elgondolkodjanak azon: milyen módon lehetne lelassítani a tömeg lolyását, miként lehetne megvédni és színesebbé tenni létét. A lelki szabadságnak, a népek és emberek kölcsönös tiszteletének, valamint a nevelésnek a varázserejéről szólt az ige a találkozót bevezető istentiszteleten a refor­mátus templomban, majd a rendezvény záróaktusaként a katolikus templomban tartott hálaadáson. Lényegében az említett alapvető életértékek megteremtésének kér­déseivel foglalkozott az egybegyűlt majd száz egyházfi és pedagógus többórás eszmecseréje is. „Nyitott könyv legyünk!" Csorna László helyi református lelkész az Isten háza előtti emlékoszlopnak a volt helyi tanítók és lelkipászto­rok névsorát tartalmazó tábláira hívta fel a jelenlévők figyelmét: - Amikor megtörtént a rendszerváltás, egyik fontos feladatunknak tekintettük az oszlop felállítását, hiszen annak a két táblája tulajdonképpen egy nyitott könyvet jelképez. Ez a könyv évtizedekig volt zárva. A nevek rejtve, a szívek, érzések, vágyak és hitek szintén rejtve Mi 1990-ben ezt a könyvet itt, Deregnyőn, kinyitottuk és éreztük, érezzük, hogy sok áldás van rajta. Nos, ezt az örömünket szerettük volna, szeretnénk megosztani má­sokkal is, ezért e tanulmányi központ, ezért e mai találkozó is. Mert minél olvashatóbbá válik a könyv, minél élesebben, markánsabban jelennek meg benne a nevek, s maga az írás, annál inkább érezzük, hogy a község, az itteni magyarság, s általában minden itt élő ember élete ezen a nyitott könyvön alapul. Ezen a nyitott könyvön, s azokon az oktatókon és lelkészeken, akik vállalták, hogy tanítói-szolgálói lesznek ennek a közös­ségnek, vele lesznek a megmérettetésben, a megpró­báltatásban, örömben, bánatban, és megtartó erő lesz­nek, mert Isten arra teremtette őket. Most nekünk kell megtalálnunk azt a lelki erőt, hogy mi is azzá tudjunk válni Jelképeket állithatunk, csodálatosak lehetnek, szi­vet és szemel gyönyörködtethetnek, de ha a mi szívünk nem válik nyitott könyvvé egymás számára, ha a mi lelkünk dolgai nem válnak olvashatóvá azok számára, akik közé Isten bennünket rendelt, akkor elmosódik az írás, s nehezen lesz az olvasható. „Senki felett pálcát ne törjünk"! Gábor Bertalan nagykaposi katolikus esperes sorstár­saknak Szólította az egybegyűlteket. - Azok vagyunk. Azért is, mert a „pedagógus" fogalom a régi időben azt az embert, szolgát jelezte, aki a gyermeket kísérte, vezette. Sorstársak vagyunk, mert küldetésünk közös: szolgálni az embert Sorstársak vagyunk azért is, mert minden hatalom tudta és tudja, hogy egy közösség életében mit jelent a tanító, az orvos, a pap. Beszédében megemlítette, hogy érdemi munka addig nem lesz, amíg a múlt görcseit, csomóit fel nem oldjuk. - A mai találkozó is ilyen „görcsoldó" kívánna lenni - folytatta. - Lehetőség, alkalom arra, hogy kölcsönösen megbocsássunk egymásnak. Nyújtsunk békejobbot egymásnak, egymásért! Ne vájkáljunk a múlt piszkai­ban! Ne tekintsük a másikat magunknál bűnösebbnek! Mindnyájan vétkesek vagyunk: akkor is ha hallgattunk, és akkor is, ha beszéltünk. Mert lehel, hogy olykor okosabb lett volna, ha jobban hallgatunk, és bölcsebb lett volna, ha többet beszélünk... Kölcsönös megbocsá­tás, kiengesztelődés nélkül nem jutunk előre. Megbo­csátás azonban csak ott van, ahol van őszinte bűnbeval­lás, ahol van tökéletes bánat és nem hiányzik az erős fogadás sem. Ez nem megy egyik napról a másikra. E lelkület megteremtésén egymást segítve kell fáradoz­nunk. Az egymásramutogatás ideje lejárt... Egy kisebb­ségi sorban élő nép unokái vagyunk. Kinőttünk egy népből, amelyik most joggal követeli, kéri tőlünk, hogy visszaadjuk neki - népünknek — azt, amit kaptunk tőle. Ehhez meg kell tanulnunk népünkben gondolkodni, népünkben cselekedni. Nem pártokban, nem egyházak­ban, nem felekezetekben, nem mozgalmakban, nem iskolákban, nem kultúrában - de kisebbségben. Isten népe ellen vét, aki karrierben, egyéni ambíciókban, székekben és hatalomban gondolkodik! Az esperes megfogalmazta a „mit kell tennűnket" is. - Vissza a forráshoz! Vissza a szülői házba! Vissza anyánk ölébe! Tudom, a kérdés kellemetlen, mégis felteszem. Az a lelkület, az a lelkiség, vagy ha így jobban érthető, az az ing, kabát, köpeny van rajtunk, amit anyánk, a szülői ház, a közösség, a nép ránk adott?! Ha nem, le kell azt vetnünk. Ezt bátran tegyük meg, mert ez nem lesz köpönyegforgatás, hiszen sohasem volt a miénk. Ezt ránk húzták, kényszerből, vagy esetleg tévedésből, vagy némi haszonlesésből magunkra öltöt­tük - lényegében mindegy! Ha most ezt a kényszerzub­bonyt levetjük, örüljünk, hogy ismét a magunkéban lehetünk! Örüljünk annak is, hogy végre mindenki a saját bőrében lehet! Senki felett pálcát ne törjünk! Inkább segítsük egymást! Hogyan neveljünk? Megszívlelendő és igen időszerű gondolatokat sora­koztatott fel előadásában dr. Korzenszky Richard pan­nonhalmi bencés-rendi szerzetes-tanár is. De hadd ne kommentáljam, hiszen szavai önmagukért beszélnek. Ime néhány példa: - A monolitikus, diktatórikus, totalitárius ideológia megszűnt. Vagyis: lehetőség van másra is. Szabadon választhatok most már az értékek piacán. Fölkínálják számomra a választás lehetőségét Tudok választani? Nem szoktattak le a szabad választásról? Nem várom el túlságosan a felülről és kívülről jövő irányítást még mindig? Vagyok eléggé érett, eléggé szuverén, eléggé önálló ahhoz, hogy saját magam eligazodjak a világban? Az évtizedes állandó vezéreltetettség állapota minden­képpen bénító. Tönkre tud tenni egy társadalmat. És időbe telik aztán, amíg ebből a lefagyasztottsági állapot­ból fölélednek az emberek. Időbe telik az is, amíg a pedagógusok önmagukra találnak ismét... - Egy diktatórikusán hirdetett ideológia eltűnt. Minek kell most történnie? Rendkívüli módon vigyáznúnk kell arra, hogy a volt diktatórikus ideológiát ne váltsuk fel valamiféle más diktatórikus ideológiával. Ne erőltessünk rá senkire semmit, hanem próbáljuk az embereket szabadságra nevelni. Próbáljuk az embereket rávezetni arra, hogy különbséget tudjanak tenni saját maguk a jó és roszz, értékes és értéktelen, szép és rút, igaz és hamis között. Az életet szolgáló és az életet nem szolgáló között. Persze, az emberi érésnek különböző fokai vannak. Másképpen kell bánni egy kisgyerekkel, mint a felnőttel A választásnak lényegesen nagyobb lehetőséget kell biztosítani az idősebb számára... Tehát akkor ne neveljünk, ne foglalkozzunk a gyerekkel, ha­nem várjuk meg, amíg felnő? Nem. Az ember részben értelmével tesz rendet a világban és igazodik az értékek felé, részben érzelmeivel kötődik azokhoz. Elsősorban azokhoz a személyekhez kötődik és igazodik, akik az életében fontos szerepet játszanak, tehát a szülőkön kívül a tanárokhoz, tanítókhoz is. A gyerek számára az a fontos, ami a szülő számára is fontos. Azt szoktam mondani, a gyereket templomba küldeni nem lehet, hanem vezetni lehet. Kézen fogva. - Van egy pillanat, amikor a szülői háztól átveszi a gyereket a tanár, a tanító. Az oktató lényegében mást csinálni nem tud, mint azt folytatni, amit a szülői ház elkezdett. Egymásra van utalva iskola és család. - A legfontosabb, hogy ne veszítsük el saját azonos­ságunkat, ne mutassunk mást, mint amik vagyunk. Ne kelljen szerepet játszanunk. Ne kelljen álarc mögött járnunk többé. Az álarc viselése ilyenkor, larsang idején, sokak számára kedvenc szórakozás, de ennek a „far­sangnak" egy nagyon keserű, cirkuszos változatával ismerkedtünk meg az elmúlt negyvenvalahány év során, amikor szinte kivétel nélkül mindenki álarcot volt kényte­len viselni. És mi történik, amikor egyik napról a másikra a szabadság ajándékát megkapjuk? Akkor levetjük álar­cainkat és azonnal bizalmatlanokká válunk a társainkkal szemben, mert nem tudjuk, hogy most őrajtuk az igazi arcuk van, vagy álarc, vagy az álarc annyira hasonlított az igazi archoz. Ki kicsoda tulajdonképpen? Ha valaki ugyanúgy beszél, mint eddig, akkor azért gyanús, ha másképpen beszél, akkor azért. Ha nem jár templomba, azért gyanús, ha jár, akkor meg azért... Tehát rendkívül furcsa helyzetben vagyunk, s ezt a bajt mindenképpen ki kell mondanunk, mert kigyógyulni is csak akkor tudunk belőle, ha tudatosítjuk, ha ezzel őszintén szembené­zünk. Ezt a bizalmatlanságot nagyon nehéz feloldani, de fel kell oldani, mert ez túlélésünknek a feltétele. Kell, hogy legyen bátorságunk elfogadni a másik embert, és kell, hogy meglegyen bennünk a bátorság ahhoz, hogy önmagunkat adjuk a másik embernek. - Hadd legyen végre a pedagógus szabad belülről is. A külső szabadsághoz belső szabadságra is szükségem van, mert különben képtelen vagyok emberibb emberré nevelni azokat, akiket rám bíznak. Házi feladat A deregnyöi találkozón - amelyre jellemző volt az is, hogy semmiképpen sem mások ellen, hanem pusztán önmagunkért szállt síkra - a szabad gondolkodás, a lelki szabadság, illetve a keresztyén-keresztény tanítás szel­lemében még számos további olyan kérdés felvetődött, amelyeken „házi feladatként" is érdemes eltöprengnie mindenkinek íme néhány: - Van-e helye, s ha igen, akkor milyen mértékben az iskolának az egyházban, illetve az egyháznak az isko­lában? - Lehetséges-e erkölcstan nélkül embert nevelni? - Mire nevelem a gyereket, a felnőttet? Vajon arra, hogy értelmesen tudja leélni az életét? Vajon tudom-e közvetíteni számára azt az igazságot, hogy sokkal értékesebb dolog a létezésem, mint az, hogy anyagi javakat birtoklok? - Tudatosítjuk-e kellőképen, hogy az anyagi javaknál fontosabb az emberség, a szív tisztasága? Mi az, hogy emberség, és mi az, hogy a szív tisztasága?! Lejegyezte: GAZDAG JÓZSEF ROCKOPERA A POZSONYI ÚJ SZÍNPADON A SZERETETRŐL... A színpadon világoskék ruhácskájá­ban, koszorúval a fején, gyertyával a ke­zében végigtipeg egy aprócska kislány; visszafelé már nagylány lépked, s amikor harmadszor is a színre kerül, érett, bol­dogságra, szeretetre vágyó nő. Mária. Tiszta és törékeny, szíve tele szeretettel. Sóvárogva kéri az egek Urát: áldja meg És a csoda megtörténik: Mária életei ad Jézusnak... Ki ne ismerné a bibliai történetet? És Jézus megannyi példamutatását, jó cse­lekedetéi? Viszont jóval kevesebb szó esik Jézus anyjáról, féltéséről, szenvedé­seiről és alázatos megbékéléséről, ami­kor egyetlen fiát visszaadja Istennek és általa az emberiségnek - a szeretet ne­vében. Tolcsvay László zeneszerző és az idősebb és fiatalabb Müller Péter bravú­rosan megkomponált darabja erről szól. A szeretetről! Ez a mi történetünk: az enyém, a tiéd - valamennyiünké! Minda­zoké, akik szeretetet adnak, kapnak, akik szomjazzák. Mária csupán jelkép, a legtö­kéletesebb. Szelíden, de minden bizony­nyal a lelkiismeretünkhöz szól és a két­órás előadás után valamennyien, lega­lább egy órára, igazán szeretik szü­lőanyjukat... Mert ez a rockopera a leg­bensőbb bensőnket rázza fel és könnye­ket csal az ember szemébe. Nem, nem cukros. Emberi. Annál is inkább, mivel párhuzamosan a máról és a ma élőkről, a huszadik század embereiről is szól; a természet pusztításáról, Csernobilről és Bős-Nagymarosról, az élvezetek hajhá­szásáról, a könyörtelenségről, az önpusz­tításról... - Amikor az igazgatónk azzal jött, hogy egy nagyszerű rockoperát tud ajánlani, a fellétel viszont az, hogy egy az egyben vigyük színre, egyáltalán nem lelkesed­tem a gondolatért - mondta Jozef Bed­nárik rendező. - Mivel színházunknak nincs pénze és a budapesti Madách Szin­ház ingyen rendelkezésünkre bocsátotta a kétmillió forint értékű forgatókönyvet, az egész zenei anyagot, a fél playback felját­szásokat, megígértem, hogy gondolko­dom a dolgon A zene azonnal megraga­dott és működni kezdett az agyam, meg a bensőm is, éreztem: ezt a lehetőséget nem szabad elszalasztani. Ráálltam. Azt is tudtam, ha azt akarom, hogy jó legyen a rockopera színrevitele, össze kell gyüj­tenem Szlovákia énekeseinek szine-ja­vát. Miután kész voltam a szereposztás­sal, csaknem négy hónap kemény munka következett. Mivel a főszereplők nem szí­nészek, hanem énekesek, sok mindent meg kellett tanulniuk, hogy alakításuk elfogadható legyen. Azt is tudtam, hogy tökéletesnek kell lennie a hang minőségé­nek, hogy nem használhatok klasszikus mikrofonokat, ezért rávettem a szinház vezetőségét, hogy csaknem mindenki számára vásároljon mikroportot, ez egy miniatűr mikrofon, amelyet az énekes homlokára vagy arccsontjára rögzítenek - természetesen úgy, hogy ne lehessen látni. Ennek a technikának az alkalmazá­sa megköveteli, hogy minden szereplő az előadás előtt 30-40 perces hangpróbát tartson, ami plusz munka. Ugyanakkor ez a rockopera önmagában is nagyon fá­rasztó, teljes embert követel, pillanatnyi lazsálásra sincs mód. Hogy végül is meg­valósíthattam a saját elképzelésemet, azt Kerényi Imrének, a Madách Színház igazgatójának köszönhetem, mert egyet­értett a változásokkal, sőt, azt mondta: helyenként a mi előadásunk jobb, mint az anyaszínházé. Persze, lehet, hogy ezt csak udvariasságból mondta, én akkor is hálás vagyok, hogy nem kötötte gúzsba a kezemet, fantáziámat. Három bemutató volt, mert a Mária evangéliumát három szereposztásban viszi az Új Színpad színre. Jézus szere­pében a popzene múlt évi Aranycsalogá­nyát, Pavel Haberát, a Team zenekar énekesét láthatjuk, a Tublatanka tagját Martin Ďurindát és az alig ismert, de kiváló énekest, Peter Sllvkát. Máriát is hárman alakítják - a próbaéneklés győz­tesei: Mária Eliášova, Jarmila Frličková és Jana Šomošiová. Jánost Jozef Bene­dik, Ján Gallovič és Marián Slovák. Herodes szerepében Ivo Hellert és Peter Lipát láthatjuk. Igazán nagyszerű, fényes szereposztás! Három előadás - három­szor más-más Bár Jozef Bednárik rende­ző tökéletesen tudja, kitől mit vár, elég teret hagy a színész-énekeseknek, hogy önmagukat is hozzák. És ez a Mária evangéliumának nagy előnye. A Mária evangéliuma most „lép élet­be", most kezdi „sorozatát". A bemuta­tók után már Prágába „szerződött" és úgy hírlik, onnan Bécsbe megy, sőt, hogy meghívják az Angol Királyi Operába ís! Bár igaz lenne a szóbeszéd! Az azonban bizonyos, hogy Pozsony ilyen jó előadást rég nem látott! És az is, hogy a nyolc évvel ezelőtt elkezdődött műszaki felújí­tás után most az Új Színpad új emberek­kel, programmal más útra lépett. Minősé­get nyújt. Amit a színpadon látunk, önmagunk­ban hordozzuk: a szeretetre vágyást, a szeretet továbbadását. Mária egyszerre és egyaránt szól a hívőkhöz és hitetlenek­hez. Ö maga az élet. Ő az, aki mindig megért és képes áldozatot hozni - máso­kért Lehet ennél szebb példakép? Ezért volt és lesz sikere a Mária evan­1 géliumának.. OZORAI KATALIN HELYESÍRÁSBÓL JELES Nemrégiben ötödször rendezték meg Gyulán á középiskolások (gim­nazisták, szakközépiskolások, szak­munkástanulók) legjobb helyesírói­nak országos versenyét, az Implom József Helyesírási Verseny döntőjét. Az iskolai, városi, területi versenyek után a gyulai Erkel Ferenc Gimnázi­um összesen 70 versenyzőt foga­dott a fővárosból, a megyékből és először a határokon túlról. A verseny színvonalát jelzi, hogy a legalacsonyabb pontszámot elért tanuló teljesítménye is meghaladta a 70 százalékot. A helyesírási sza­bályok ismeretén túl a diákok ötle­tessége, nyelvi kreativitása is ki­emelkedő volt. Az 1992. február 13-án rendezett galántai verseny győztese és helye­zettjei dicséretre méltóan szerepel­tek Gyulán. Kategóriájukban a kö­vetkező helyezéseket érték el: a má­sodik helyet szerezte meg Ollós Edit (Dunaszerdahely, tanára: Simon At­tila), az ötödik helyen végzett Kósik Andrea (Fülek, tanára: Fehér Lász­ló), a hatodikon pedig Szabó Szilvia (Komárom; tanára: Kustyán György né). Az idei szép sikerek megerősíte­nek bennünket az elkezdett út he­lyességében, és köteleznek a továb­biakban is hasonló eredmények elé­résére. Ilyen vagy még jobb ered­ményeket azonban csak úgy érhe­tünk el, ha nagyobb összefogással valóban az egész nyelvterületünkre kiterjesztjük itthoni versenyünket. Cs. Nagy Lajos VILÁGZENE ,, World-music", ez a kifejezés 1985-ben született a világ hangle­mezkincsének jelzésére. Angol füg­getlen lemezkiadók szorgalmazták a világon bárhol megjelent lemezek gyűjtését. Most a széthullott Szov­jetunió óriási kiadójának, a Melodijá­nak az anyagát féltik. A szakértők figyelmeztetnek arra, hogy Alma Ata, Baku vagy Taskent raktáraiban megannyi folklórfelvétel megy ve­szendőbe, pénzhiány miatt a hang­szalagokat újra felhasználják, a pó­tolhatatlan matricák tönkremennek MADACH-BIBLIOTEKA Oldrich Danék: TÖREDÉKEK A MÚLTBÓL Ismert történelmi regényei után ezúttal sajátos hangvételű elbeszé­léskötettel jelentkezik a neves cseh író. Elbeszéléseinek témája változa­tos, időben és térben nagy távolsá­gokat befogó. Nyugtalan lelkű hősei a valóságos és a viszonylagos igaz­ságot keresik az i. e. 3. századi Athénban, a középkori Flandriában, Néró Rómájában, a XV. századi Konstanzban, a múlt századi Né­metországban és századunk dere­kán, Közép-Amerikában. Történetei tulajdonképpen történelmi-filozófiai példázatok, de jelenünk égető kér­déseivel, ellentmondásaival tel­jesek. Mayer Judit adekvát fordításában a mű semmit sem veszít eredeti értékeiből. (Madách, 1991) (-kné) OLDŔICH DANÉK TÖREDÉKEK A MÚLTBÓL MaJJtk Mária (Mária Eliášová) a fiát siratja Vladimír Benko felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents