Új Szó, 1992. március (45. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-26 / 73. szám, csütörtök
1992. MÁRCIUS 26. HIREK-VELEMENYEK MOZGALOMKOZI VÉLEMÉNYCSERE A Jan Sokol alelnök vezetésével Pozsonyban tárgyaló Polgári Mozgalom küldöttsége tegnap ugyancsak találkozott a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom parlamenti képviselőivel, Csáky Pállal és Tirinda Péterrel. Találkozójuk (amely előző tárgyalásukhoz kötődik) célja elsősorban a két mozgalom véleménycseréje volt az államjogi elrendezést illetően, s nézőpontjaik kicserélése a nemzeti tanácsok között megszakadt tárgyalásokat illetően SZOROSABB EGYÜnMÜKÖDÉS FELÉ A Szlovákiában tárgyalássorozatot folytató Polgári Mozgalom küldöttsége tegnap találkozott a Magyar Polgári Párt vezetőivel is. Megbeszéléseik végeztével (amelyeket A. Nagy László elnök és Jan Sokol alelnök vezettek) közös nyilatkoza' tot fogadtak el, amelyben többek között leszögezik, hogy szorosabban kívánnak együttműködni mind a választások előtt, mind a választások utáni időszakban. Az államjogi elrendezést illetően mindkét párt a szövetségi elvet vallja magáénak, támogatják a gazdasági reformok meggyorsítását, és hangsúlyozzák a kisebbségek jogainak bővítését. Tovább támogatják a liberális gondolatok terjedését, érvényesülését társadalmunk mindennapi életében. KLAUS SZEKEREN? A Polgári Demokrata Pártnak a szlovákiai Demokrata Párttal kötött választási koalíciója mellett még nyitott a kérdés, hogy a PDP szövetkezik-e a Magyar Polgári Párttal Ezt Václav Klaus pártelnök nyilatkozta szlovákiai tárgyalásai kapcsán, aki kijelentette: még latolgatják, koalícióra lépnek'-e az MPP-vel, vagy annak jelöltjeit a PDP-DP listáján indítják. Václav Klaus szerint Szlovákiában más jobboldali pártok nem nyilvánítottak érdeklődést hasonlóan szoros együttműködés iránt. AUTÓPÁLYA A DÉLVIDÉKEN? (Munkatársunktól) - A hét közepén a Nagykürtösi Járási Hivatalban valósult meg az a tanácskozás, melyen az ún „déli autópálya" építésének több év óta emlegetett tervezete került terítékre. A tanácskozáson a Nagykürtösi, Losonci és Lévai járások vezetőin kivül az Autópályák Pozsonyi Igazgatósága és a Dopravoprojekt tervezőiroda szakemberei vettek részt. A pozsonyi szakemberek ismertették a déli főútvonal építésének lehetséges alternatíváit: 1. Pozsony, Dunaszerdahely, Érsekújvár, Nyitra, Zólyom. Nagykürtös, Losonc, Rimaszombat érintésével vezetne Kassáig: 2. A nagyszombati leágazástól Nyitra, Zólyom, Losonc, Rimaszombat irányában folytatódna kelet felé A szakemberek azt is elmondták, legészszerúbb lenne két-, esetleg négysávos út építése Ez az alternatíva a meglévő utak kihasználásával is számolna és kb. 400 km hosszú lenne. A másik megoldás - amely 350 km hosszú útvonalat jelent - gazdasági és ökológiai szempontból jóval igényesebb, hisz a mai árak mellett az autópálya kilométere 120-150 millió koronába kerülne. A közlekedési, környezetvédelmi és területfejlesztési szakemberek hozzászólásaikban hangsúlyozták: örülnek, hogy véleményt nyilváníthatnak, és hogy végre napirendre került a kérdés, viszont a kezdeményezés alapos csúszásban van, hisz maga az építés évtizedekig elhúzódhat Az anyagi fedezet bebiztosításával kapcsolatban viszont még jóslásokba sem mertek bocsátkozni P. L. VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben: 1992. március 26-án Pénznem Eladási árfolyam 1 egységre koronában DEVIZA VALUTA Angol font 50,75 51,56 Francia frank 5,23 5,31 Német márka 17,76 18,04 Olasz líra (1000) 23,57 23,94 Osztrák schilling 2,53 2,56 Svájci frank 19,52 19,86 USA-dollár 29,41 29,82 A SZLOVÁK KORMÁNY ATOMBALESETI BIZOTTSÁGA JELENTI: NINCS OK A NYUGTALANSÁGRA A Szosznovij Bor-i atomerőműben történt balesettel kapcsolatban a szlovák kormány atombaleseti bizottsága a következő nyilatkozatot tette közzé: Minden olyan intézkedést megtettek, amely szükséges Szlovákia lakosságának védelmére abban az esetben, ha a sugárzásveszély bekövetkezne A légköri aeroszol-aktivitást és gammasugárzást állandóan mérik az éjszakai órákban is. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség kedden este kiadott jelentése szerint a reaktor meghibásodásának okát még vizsgálják az orosz szakemberek. Annyit azonban már tudnak, hogy a levegőbe került radioaktív nemesgázok és rövid bomlási izotópok mennyisége kisebb volt, mint a megengedett napi mennyiség (ennek csak 60 százaléka). Csak a 131-es jódizotóp mennyisége lépte túl - 300 százalékkal - a határértéket. Körülbelül 350 Ci radioaktív anyag jutott az erőmű környékén a levegőbe. Csak összehasonlításképpen jegyezzük meg, hogy a csernobili atomerőmű balesete idején ez az érték 50 millió Ci volt. A jelentések szerint az erőmű környékén a sugárzás normálisnak tekinthető. Szlovákiában is. Tegnap délelőtt kilenc óráig sehol nem nőtt a sugárzás. Ebből következően nyugtalanságra nincs ok, és a jódkészitmények alkalmazása sem indokolt Az sem valószínű, hogy valamilyen időjárásváltozás esetleg radioaktív felhót juttatna Szlovákia fölé Az SZK Egészségügyi Minisztériuma szerint nincs ok arra, hogy bármilyen korlátozó védőintézkedéseket foganatosítsanak a lakosság körében. A radioaktív méréseket folyamatosan végzik az ország hét pontján, s az eddigi mérések szerint a Szlovákia fölötti radioaktív helyzet nem indokolja, hogy megkülönböztető intézkedéseket hozzanak, még a terhes nők esetében sem Az orosz atomenergetikai minisztérium a baleset következményeit értékelve arra a következtetésre jutott, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség hét fokozatú baleseti skálája szerint nem hármas, hanem csak kettes fokozatú balesetről van szó. A skála szerint ez nem is balesetet, hanem csak incidenst jelent, kisebb műszaki hibát, amely megköveteli viszont a biztonsági intézkedések felülvizsgálatát. A minisztérium adatai szerint a jódszivárgás a napi normát 200 százalékkal haladta meg, míg az inert gázok szivárgása mindössze 62 százalékkal volt magasabb. A balesetet a harmadik reaktor egyik fűtőanyag-csatornájának károsodása okozta. Közben Japán felajánlotta műszaki segítségét Oroszországnak abban az esetben, ha ezt Moszkva kérni fogja. A tokiói kormányszóvivő bejelentette: ami a biztonsági paramétereket érinti, az atomreaktorok japán technikája világelső, ez többek között azzal magyarázható, hogy az ország területén 41 atomreaktor működik. Szergej Sojgu, a polgári védelem orosz állami bizottságának elnöke tegnapi sajtóértekezletén viszont arról számolt be, hogy Oroszországban és a Független Államok Közösségével szomszédos országokban 400 olyan objektumot tartanak számon, melyek a fokozott sugárzásveszély forrásai. MEČIAR ZSAROLT (Folytatás az 1. oldalról) állítólag elkötelezte magát az SZKDM-nek, és ennek fejében kapta meg Klepáčék szavazatait. A plénum úgy határozott, hogy Oľga Keltošová megüresedett alelnöki posztját nem töltik be, így a parlamentnek 4 alelnöke lesz a választásokig. Zászlós Gábor, a kormány alelnöke terjesztette elő az ingatlanok nyilvántartásáról szóló törvényt, amelyet a képviselők rövid vita után elfogadtak. Amint az előterjesztő megindokolta, a törvény megteremti a jogi feltételeket az állami közjegyzőségek monopóliumának megszüntetéséhez és a régmúltban bevált közjegyzői intézmény visszaállításához. Lehetővé válik, hogy a telekkönyvbe való beírással tulajdonjog keletkezzen. A telekkönyvek funkcióját a nyilvántartó hivatalok veszik át. Ennek a törvénynek az elfogadása nélkül csak nehezen lenne végrehajtható a privatizálás és a piacgazdaság bevezetése a mező- és erdőgazdaságban. Rózsa Ernő (Együttélés) volt a közös bizottsági előadója annak a törvénynek, amely a lakások bérlésének feltételeit szabályozza. A törvény megszünteti a helyhatósági szervek közvetlen beavatkozásának lehetőségét a lakással kapcsolatos polgárjogi viszonyokban. A képviselők a törvényt kisebb módosításokkal megszavazták. Nem merültek fel lényegbe vágó észrevételek a nagyszombati egyetem létesítéséről szóló törvénnyel kapcsolatban. Az indítványt 23 képviselő terjesztette elő. Az egyetemnek két kara lesz, és szeptemberben kezd működni. Mivel az ülésterem csaknem teljesen kiürült, a parlament nem tudta folytatni munkáját a törvény jóváhagyása után. Ezért a tanácskozást félbeszakították, s ma folytatódik. (csi-gyor) MEGKÉRDEZTÜ K A PARLAMENTBEN Hogyan értékelik az elnökségre vonatkozó szavazás eredményét? PETER MIŠŠÍK, a DP ügyvezető alelnöke: - Bizonyos elvárásaink voltak, de nem sikerült azt a személyt alelnökké kineveztetni, akit mi akartunk. Ez sajnálatos, annál is inkább, hogy érzésünk szerint Brndiar személy szerint is megérdemelte volna ezt a tisztséget. Korrekt kapcsolataink a koalíción belül változatlanok maradnak, de fenntartásainkat megtartjuk. Ami az elnökséget illeti, a koalíció erősségétől függ, hogyan állja majd ki az erőpróbát az SZKDM-mel szemben. AGÁRDY GÁBOR (MKDM) - Várható volt ez az eredmény, mivel az elnökség kiegészítését a Szlovákiai Zöldek Pártja indítványozta. Elgondolkoztató viszont, hogy sok képviselőt magyargyülölete vezérli még akkor is, ha a kormány fenntartásáról van szó. Elfogadhatóbbnak tartanak egy nacionalista szlovákot, mint egy demokrata magyart. Ennek a szavazásnak kellemetlen következményei lehetnek a következő napokban, hetekben. Az elnökség összetétele megváltozott, túlsúlyba került az ellenzék PETER TATÁR (PDU-NYEE): - Az eredmény jelzi, hogy az elnökségen belüli erőviszonyok a Szlovák Kereszténydemokrata Párt tagjaitól függnek. Attól, hogy mennyiben tartják be a KDM-mel a koalícióról, az elnökségen és kormányon belüli erőviszonyok megtartásáról kötött megállapodásokat. A Demokrata Párt jogosan tartott igényt egy alelnöki tisztségre, így szólt koalíciós szerződésünk, de erre nincs esély. A DP csalódott, de irreális lenne, ha a koalícióban való maradását az eredeti koalíciós szerződés megtartásától tenné függővé. BERÉNYI JÓZSEF (MPP): - Ha abból indulunk ki, hogy a milovyi szerződésről való szavazáskor 10:10 volt az arány, akkor a mérleg nyelve most 10:11 arányban az ellenzék javára billen, igy megtörténhet, hogy az elnökségben az ellenzék szabad kezet kap bármilyen fontos politikai döntés keresztülviteléhez. Az MPP egyértelműen támogatta Csáky Pál jelölését, sajnáljuk, hogy nem ment át. SZABÓ REZSŐ (Együttélés): - Elkeserített az eredmény. Letörtek egy darabot abból a hitemből, hogy közös megegyezéssel közös úton haladunk a demokrácia felé. Az SZNT képviselőinek egy bizonyos csoportja inkább a magyarellenességét demonstrálta, mint hogy az egész nemzete érdekeit képviselte volna. -ár INCIDENSEKKEL TARKÍTOTT TŰZSZÜNET A jugoszláviai ENSZ-erők (UNPROFOR) parancsnoka, Szatis Nambiar indiai tábornok felszólította Belgrádot és Zágrábot, hogy azonnal tegyék meg a szükséges lépéseket a tűzszünet helyreállítására. Az utóbbi napokban ugyanis a horvát válsággócokban egyre gyakoribbá és hevesebbé váltak az összecsapások. Fred Eckhard, az UNPROFOR szóvivőié arra figyelmeztetett, ha továbbra is megsértik a tűzszünetet, az hátráltathatja a kéksisakosok teljes letelepítését a válságövezetekben. Emlékeztetett arra, hogy Pélmonostor baranyai városban egy tüzérségi gránát a belga katonák szálláshelyétől 50 méternyire robbant fel. A békeerők egyik gépkocsiját is találat érte, szerencsére senki nem sérült meg Az ENSZ-katonák nem tudták megmondani, hogy ki lőtt. Hasonló incidens egy nappal korábban, Eszék mellett történt, ahol a tüzérségi gránátok az UNPROFOR orosz kontingensétől 200 m-nyire robbantak. Mate Granic horvát külügyminiszter tegnap Helsinkiben kijelentette, Zágráb támogatja azt a javaslatot, hogy az EK ismerje el Bosznia-Hercegovinát és Macedóniát. A horvát diplomata szerint erre április 6-án, Brüsszelben kerülhetne sor, az EK külügyminiszteri tanácsának ülésén. Lord Peter Carrington rövid szlovéniai látogatásának végén tegnap óvatos optimizmussal nyilatkozott a jugoszláviai válság rendezéséről. Ljubljanai sajtóértekezletén elmondta, most jobban bízik a válság megoldásában, mint három hónappal ezelőtt, bár nem hiszi, hogy a problémákat hamarosan sikerül megoldani Carrington kedden érkezett Ljubljanába, ahol tárgyalásokat folytatott Milan Kucan szlovén elnökkel, Lojze Peterle kormányfővel és több más vezetővel. KARABAHRÓL - NEMZETKÖZI KONFERENCIÁN (Folytatás az 1. oldalról) örmény külügyminiszter semmit sem mondott. Ami viszont az EBEÉ védnökségével Minszkbe tervezett nemzetközi konferenciát illeti, erről Jirí Dienstbier csehszlovák külügyminiszter a helsinki utótalálkozón tegnap elhangzott beszédében azt mondta, fontos fordulópont lesz ez az összeurópai folyamat történetében. A Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójának azt mondta, a karabahi konfliktus megoldására irányuló törekvések egyúttal próbatétel is, hogy hatékony, demokratikus együttműködéssé változtatható-e az egykori kelet-nyugati feszültség Dienstbier leszögezte, nem szabad megengedni, a világ újabb megosztását. A legtragikusabb az lenne, ha a vasfüggöny csak keletebbre tolódna, s a határvonal a gazdagok és a szegények közé kerülne. Elutasította az olyan véleményeket, hogy az európaiak számára Karabah túl messze van. Ha valakit hidegen hagy, hogy valahol ártatlan emberek pusztulnak el, akkor legalább azt kell tudatosítania, hogy ha újra megosztott lenne a világ, ismét védelmi rendszereket kellene kiépíteni. Csakhogy akkor nem maradna pénz még a fogyasztási cikkekre sem azok számára, akik annyira vágyódnak ezek után. KOALÍCIÓ HELYETT SZERZŐDÉS? (Folytatás az 1. oldalról) így választási szerződés jöhetne létre. • Hogyan fogadta indítványukat az MPP? - Gondolkodási időt kértek, legkésőbb csütörtökön reggel kapjuk meg a választ. • Ha elfogadják ajánlatukat, mikor kötik meg a szerződést? - Még ezen a héten, mert az MKDM országos választmánya és az Együttélés országos tanácsa a hét végén összeül, és ezeknek a szerveknek jóvá kell hagyniuk a szerződést. A Magyar Polgári Párt tárgyalóküldöttsége az esti órákban újabb megbeszélésre várta partnereit, hogy tájékoztathassa őket álláspontjukról Gyurovszky S. László lapunknak elmondta: - A Magyar Polgári Párt küldöttsége majdnem egy óráig várt az Együttélés s az MKDM küldöttségének tagjaira, akik a megbeszélés ellenére nem jöttek el. A délutáni találkozón választási szerződést ajánlottak fel, de részletesen nem fejtették ki, hogy mit értenek alatta A lényege az lenne, hogy pártmegjelölés nélkül néhány képviselő-jelöltünk szerepelne a listájukon. Mi úgy gondoljuk továbbra is adott minden fettétel a koaliciós szerződés megkötésére, amely a választási szerződésnél sokkal magasabb értékű és részünkről nincs semmi akadálya megkötésére Azt hiszem a csehszlovákiai magyarság is ezt akarja. Jelenleg az egyedüli akadály partnereink tárgyalóküldöttségének nem akarása, vagy néhány ember politikusi magatartása, amely ellentétben áll a csehszlovákiai magyarság érdekeivel. Készen állunk tárgyalni a továbbiakban is. Kitartunk a hármaskoalició mellett • Mennyi idö van még arra, hogy tárgyaljanak? - Amennyiben akaratunk ellenére nem jönne létre a koalíció, valószínűleg egyedül fogunk indulni, s ezért április 6-áig van időnk. Ám az idö sürget, mielőbb meg kell kötni az egyezményt. -esiVAGYONJEGY-TULAJDONOSOK FIGYELMÉBE! Jitka Kománková, a Szövetségi Pénzügyminisztérium szóvivője közli: „A vagyonjegyes privatizációs központ folyamatosan tájékoztatja a lakosságot minden olyan döntésről, amely szerint valamely privatizációs befektetési alap nem kíván tovább részt venni a vagyonjegyes privatizációban. A jogi következményekről, amelyeket az ilyen lépés von maga után, valamennyi regisztrációs központban érdeklődhetnek a polgárok. A CSSZSZK pénzügyminisztériuma felhívja a figyelmet, hogy a polgár esetleges új vagyonjegykönyv bejegyeztetése után (ha például elveszítette az eredetit) sem szünteti meg azokat az eljárásokat, amelyeket a tulajdonos az eredeti vagyonjegykönyvvel indított meg. igy például ha valaki befektetési pontjait valamelyik privatizációs alapra bízta, az átadás ténye érvényben marad az új könyv bejegyztetése után is. A BELUGYMINSZTÉRIUM NEM GYŐZI AZ ÁTVILÁGÍTÁST (Munkatársunktól ) Az elkövetkező időszakban a választások zökkenőmentessé tételével kapcsolatos feladatok megoldására fog összpontosulni a Szövetségi Belügyminisztérium tevékenysége - jelentette ki tegnap Prágában Martin Fendrych, a Szövetségi Belügyminisztérium szóvivője. A továbbiakban elmondta, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács által elfogadott, úgynevezett szlovák átvilágítási törvény némileg bonyolítja a helyzetüket, mivel kb. 30 ezerrel növeli az átvilágítandó személyek számát, a politikai pártok többsége pedig szintén át akarja világíttatni a képviselőjelöltjeit, így - mivel az említett esetek elsőbbséget élveznek - az átlagpolgárnak semmi esélye sincs arra, hogy a törvényben megszabott 60 napon belül választ kapjon az átvilágítási kérvényére. A Rudé právo főszerkesztője ellen indított büntető eljárással kapcsolatban a szóvivő hangsúlyozta, hogy a belügyminisztérium részéről nem politikai ügyről van szó, de hogy egyesek, azt akarnak csinálni belőle, azt mi sem tanúsítja ékesebben. mint hogy a kommunista párt vagyonával kapcsolatps bűntények kivizsgálásával megbízott szakértői csoport tevékenysége ellen eddig senki sem emelt kifogást, csupán most a Porybnýügy kapcsán akarnak politikai botrányt csinálni belőle - holott a bizottság a közelmúltban több más személy ellen is büntetőeljárást kezdeményezett. A sajtótájékoztatón Martin Fendrych bejelentette azt is, hogy a szövetségi kormány által a múlt héten létrehozott, a parlamenti választásokkal kapcsolatos feladatok elvégzésének koordinálásával megbízott kormánybizottság elnöke Ján Lángoš szövetségi belügyminiszter, alelnökei pedig Tomáš Sokol és Ladislav Pittner, a Cseh, illetve a Szlovák Köztársaság belügyminiszterei lettek. (kajó)