Új Szó, 1992. március (45. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-20 / 68. szám, péntek

PUBLICISZTIKA iÚJSZÓmm „OVEROVÁLJUK A ZSIADOSZTYOT" NÉHÁNY GONDOLAT AZ IDEI KAZINCZY-NAPOKRÓL Szó nélkül hagyhatja-e a tudósító, hogyha a Kazinczy Nyelvművelő Napokon felszólaló pedagógus a legteljesebb természetességgel suksüköl? Ne rendüljön-e meg, ha a magyar nyelvet oktató tanár szépirodalmi próbálkozásának kéziratát olvasva súlyos helyesírási hibára bukkan? Ne kérje-e számon ettől a fórumtól a tényleges nyelvműveléssel foglalkozó beszámolókat, a mindinkább romló hazai nyelvállapotok javítására irányuló javaslatokat? Dicsérje-e a rögtönzött fogalmazási feladattal megbízott középiskolások frázisoktól hemzsegő írását? Ezek a kérdések merültek föl bennem a legutóbbi nyelvművelői összejövetelen, hallgatva az előadókat, figyelve a tanácskozókat. Arról a hiányérzetről nem is beszélve, hogy ha már előadóink - nagyon helyesen - rámutattak gyöngülő stílusunkra, igénytelen és egyre romló nyelvhasználatunkra, ugyan miért nem foglalkoztak behatóbban azzal, lehet-e s miként védekezni a kétnyelvűségben élők nyelvvétségei ellen. Hiszen ebben a témában igazán nem vagyunk egyedül, s nemcsak a közeli országok gondja ez, hanem a nyugati államok területén élő kisebbségek részéről is tudományosan feldolgozott kérdéskör a kétvagy többnyelvűség, örültem volna, ha a magyarországi vendégnyelvész nem a folyosón avat be abba M

árcius tizenhetedikén késő délután már alig lehetett bejutni a pozsonyi Lengyel Kulturális Központba; a roma dal és költészet estje a környékbeli romákat is odacsalogatta. Marián Grzeéczak konzul, a kulturális központ igazgatója a Romani Kultura pozsonyi szervezetével közösen rendezte meg a sikeres estet. Az ötlet Marian Grzeéczaké volt - a Romani Kultúra, valamint a Roma cimü folyóirat főszerkesztője, a költő Dezider Banga örömmel vett részt a megszervezésében A közönség a lengyel-cigány Bronislawa Wajs, cigány nevén Papusza (ami babát jelent) költészetéből kapott ízelítőt. A lublini származású Papusza (nem tudni pontosan, 1908-ban vagy 1910-ben szüa titkába, hogy fölmérései szerint mind bizonyosabb, ugyanolyan gond ma Magyarországon az idegennyelv-tanulás, mint amikor az orosz nyelvet kiáltották ki megtanulhatatlannak. A diákok ugyanis pont úgy nem tudnak angolul vagy németül, mint ahogyan az orosszal is bajuk volt. Továbbá örömmel vettem volna egy beszámolót arról, hogy a manóba csinálják a finnek, akik remekül elsajátítják a svéd kisebbség nyelvét, holott nyelvi struktúrájuk köztudottan - akárcsak a miénk - teljesen eltérő az indogermán nyelvekétől, tehát gyakorlatilag ugyanolyan nehéz idegen nyelvet tanulniuk mint nekünk, magyaroknak. Szabómihály Gizella és Lanstyák István pozsonyi egyetemi adjunktusok előadása volt az egyetlen, amely konkrétan foglalkozott aktuális bajainkkal, feltáró jellegű kutatásaikat csak dicsérni lehet, hiszen amit eddig sejtettünk, hogy a jobb gimnáziumok tudatos nyelvhasználatra nevelik tanulóikat, s hogy a szlovák iskolába járó magyar anyanyelvű gyerekek nyelvromlása a legelőrehaladottabb, azt most tények, számok igazolták. Várakozásommal szemben, hallottam viszont eszmefuttatásokat arról, hogy téves és megátalkodott dolog azt hinni, olyan sok közünk volna a finnugor nyelvi rokonsághoz. Mert ugyebár köztudottan politikai manipuláció miletett-e) a vándorcigányok életét élte - és költötte a dalait. A cigányság európai hirű kutatója és ismerője, Jerzy Ficowski (betegsége miatt nem utazhatott Pozsonyba) 1949-ben figyelt fel a tehetséges asszonyra, és rábeszélte, hogy jegyezze fel költői improvizációit - amelyeket aztán ó fordított le lengyelre. Julian Tuwim 1951 -ben, halála előtt két évvel szerzett tudomást Papuszáról, és megkérte, küldjön neki verseket. Tuwim őszintén el volt ragadtatva... Papusza az első megielent kötetét neki ajánlotta. 1950-ben letelepedett, búcsút mondott a csavargásnak. ,, Verseiben búcsúzik a vándorélettöl s egyúttal a fiatalságától att vált ez a nyelveredetmagyarázat annak idején annyira felkapottá, itt az ideje tehát, hogy észrevegyük, másképpen áll a helyzet. A hallgatónak az előadás végére az a benyomása támadt, minden bizonnyal a törökökkel fakadunk egy tőről, mármint egy szótőről, és nem tanácsos idegenkedni attól a gondolattól sem, hogy netán hamarost kiderül, a magyar volt az ős-ősnyelv, belőle származnak Európa és Ázsia valamit is érő nyelvei. Csak sajnálni lehet, hogy a sumér eredettel foglalkozó nyelvész nem jelent meg, megnyugtató lett volna hallani e nemes és előkelő rokonság szókészlettel érvelő bizonyítékait. Érdekes módon ugyanis minden érvelés, amely eltávolodni kívánt a már a múltban is néha halszagúnak bélyegzett finnugor, közelebbről obiugor rokonságtól, hangalaki egyezéseket hozott föl példaként. Akadt azonban egy józanabb felszólaló - a nyitrai főiskola tanára s figyelmeztetett arra, talán mégis érdemes mérlegelni a nyelvi struktúrák egyezéseit, mint azt némely gálád nyelvtudósok a múltban tették. Ezek az új nyelvészeti irányzatok azonban gyakorló nyelvtanárainknak, nyelvművelőinknek nem jelentettek különösebb iránymutatást. De meggyőződésem, hogy azok a felszólalások sem, amelyek újra elősorolták a különben valóban örökké fájó negyvenéves félreállíttatásunis, nepe sorsának megéneklője lett, a cigányság hagyományait, szokásait, vágyait örökítette meg verseiben " - irta róla Ficowski. Papusza szép irodalmi sikereket aratott. de igazán boldog nem volt; új környezete nehezen fogadta be és a cigányság is elfordult tőle. Nem értették meg. Hoszszú betegség után, 1987-ben halt meg. Az esten romául és szlovákul (Dezider Banga fordításában) is elhangzottak Papusza versei, és néhány Banga-vers is - eredetiben, vagyis szlovákul; mert Banga költői nyelve szlovák. Jó lett volna hallani, legalább mutatóba, egy Ravasz József-verset is, hiszen neki szlovákul is megjelent kötete... (kiedr) kat, nyelvi megaláztatásainkat. Ugyanakkor arról kevés szó esett, miként kéne végre összeszednünk magunkat, a következő negyven évben mit és hogyan tegyünk a nyelvtisztaság érdekében, nyelvünk, a magyar nyelv védelmében. (Teszem azt, a csallóközi polgármester, akit hivatalosan keresek föl, s mindketten anyanyelvünkön beszélünk, mert azt ugye törvényesen tehetjük, ö mégsem magyarul, hanem valami keveréknyelven tárgyal velem.) A Kazinczy-napokon is elhangzott a példamondat, amellyel ma megérteti magát egyik magyar a másikkal, a hivatalban. ,,Kérem overoválni a zsiadosztyomat, hány koronás kolok kell rá?" Gyanítom, hogy igy csak ott beszélnek, ahol a hivatal is így szól az ügyfélhez. Meggyőződésem szerint, ezek a jelen fájó pontjai, s valljuk be, ezen nem nyelvtörvények rontanak vagy javítanak, hanem mi magunk, a mi népművelő, nyelvművelő, nyelvvédő munkánk. S ez nem a parlamentben kezdődik. Hanem az iskolában, függetlenül attól, görög vagy török eredetű-e a paripa szavunk. Viszont igazoltnak látom a politikusok jelenlétét e vitában, elfogadom a képviselők felelősségét nyelvünkért, mert az ő közreműködésük szükséges a hazai magyar pedagógusképzés előremozdításához. Erről szó is esett a fórumon, mint ahogyan arról is, hogy a gondok nemcsak politikai függvények, hanem mindinkább gazdasági determináltságúak is. Sajnos, úgy látszik, nyelvünk nem kevésbé. (brogyányi) 1992. MÁRCIUS 20. Kis NYELVŐR MAXIMÁLISAN KONFERANSZIÉR? Több új szófélével találkoztam a napokban lapunkban. Elemükben vannak az újságírók, gazdagítják nyelvünket, gondolja a nyelvész, ha új szavakkal találkozik. Sajnos, az én örömöm elmaradt, mert ezek az elemek általában igencsak gyanúsak ahhoz, hogy szónak nevezhessük őket. „Roj Medvegyev véleménye szerint Gorbacsov a jövőben már csak maximálisan konferansziér lehetne'' - olvastam egy rövid külpolitikai hírben. A maximálisan is gyanúsan hangzik ebben a mondatban, talán a maximum helyét foglalja el, de a legfeljebb sem lett volna rosszabb itt. S mi az a konferansziér? Ilyen szót nem használunk. Talán a konferanszié helyett alkalmazta ezt a saját alkotást a hírszerkesztő. Ez a francia eredetű szó meg azt jelenti: műsorközlő, konferáló. Idegen szó, félreviszi a nyelv gyakorlatlan használóját - gondoljuk egy kis jóindulattal. De néha ugyanezt teszi a magyar szó is. Mint például a következő mondatban: ,, Tréningruhában mégiscsak kényelmesebb a várakozás, mondta fanyarú mosollyal." Bizony ez a lanyarú mosoly jő példája annak, hogyan keveredik össze néha mondatunkban két szó. Van fanyar melléknevünk, és sanyarú is. A fanyar: ízt jelent; a tannintartalom miatt szájösszehúzódás-érzetet keltő savanyú (kesernyés) íznek a neve. De átvitt jelentése is van: a kényszeredetten jókedvet mutató személyt, a kesernyés humort, mosolyt stb. is minősíthetjük vele. A sanyarú meg ezt jelenti: igen szűkös, nagyon szegényes. Rendszerint helyzetre, állapotra vonatkozólag használjuk (sanyarú számkivetés, sanyarú élet stb.), kedvetlen személyre ritkábban (sanyarú alak). Kétségtelen, a mosollyal kapcsolatban a fanyar használata lelt volna helyes. A mosoly lehet lanyar, az élet sanyarú, de fanyarú semmi nem lehet. Ugyanettől a szerzőtől nemrég ezt a mondatol olvastam ,, Tovább szőtték galárd terveiket." Sajnos, galárd szavunk nincs. Ez is szóvegyüléssel vagy inkább „szóvegyítéssel" jött létre Van gálád melléknevünk, azt jelenti (személyre vagy magatartásra, megnyilatkozásra vonatkoztatva): alávaló, becstelen, aljas (gálád ember, gálád árulás stb.); és van (személyt, cselekedetet, eljárást minősitő) csalárd melléknevünk ezzel a jelentéssel: hamis, álnok, hazug, csaló szándékú. A terv tehát lehet gálád is, csalárd is, galárd azonban nem. igy nem tudja az olvasó eldönteni, milyen is volt valójában az a „galárd terv". Jobban tetszett nekem a közelmúltban olvasott truccpolilika szó. Noha eddig nem találkoztam vele, ebben már van valami. A struccpolitika ismerős szó: a valóság elöl elzárkózó, azt ligyelembe nem vevő politikát, illetve magatartást jelenti! A trucc tönév meg ezt: dac, ellenkezés. A struccpolitika analógiájára alkotta meg egy újságíró a trucc előtaggal a truccpolitika elemet ebben a |elentésben: dacpolitika. Lám, akad azért elfogadható szóalkotás is. A PUCÉR RENDŐRÖK ÉS A BŰNMEGELŐZÉS Elégedetten olvastam az Új Szóban, hogy már Párkánynak is van saját városi rendőrsége. Jelentős összeget áldozott a város a ruhájukra, felszerelésükre. A cikk vége felé azonban azt a következtetést vontam le: a ruhájukon megtakaríthattak volna egy kis pénzt. Hogy miért? A parancsnokuk szerint - vagy inkább a riporternek a parancsnok szájába adott seavai szerint? - ,.állandó városjárásukkal, éjjel-nappali szolgálatukkal, már csupasz jelenlétükkel is hozzájárulnak a helyzet javulásához, a bűnmegelőzéshez, amit legfőbb céljuknak tartanak" Ezek aztán a rendőrök! - állapíthatja meg az olvasó. Ha a „csupasz jelenlétükkel" is ilyen eredményeket érnek el! Az ilyen jelenlét még talán idegenforgalmi látványosságnak sem utolsó, s az is hozhat valamit a konyhára. Persze, lehet, hogy csak puszta jelenlétükkel érik el az említett eredményeket. A puszta és a csupasz szavak jelentése - némi rokonság ellenére - sem áll olyan közel egymáshoz, hogy fel lehetne őket cserélni. A fentebbi idézet is ezt bizonyltja. JAKAB ISTVÁN RÓLUNK - NAGY HANGON ÉVFORDULÓS ÜNNEPSÉG, HAMIS KICSENGÉSSEL Március közepén évfordulókat ünnepeltünk, eseményekre emlékeztünk. Ki tudja, a történelem miért pont márciusra időzítette a nagy sorsfordulókat? Mindenki mást és másként ünnepelt. A magyarság és a demokratikus világ a száznegyvennégy év előtti március idusára, a magyar szabadságharc kezdetére emlékezeti Mindjárt utána egy szomorú évforduló következett: Magyarország 1944 márciusában történt hitleri megszállása. Szlovákiában viszont az 1939. március 14-én kikiáltott első önálló szlovák állam megalakulásának évfordulójára emlékeztek négy napra hirdetett ünnepségek keretében. Szlovákia lakossága túlságosan is vegyes érzelmekkel gondolt vissza az 53 év előtti eseményekre. Egyesek a szlovák állam megalakulásában ma is a nemzet ősi vágyának beteljesülését, bizonyos történelmi igazságszolgáltatást látnak. Mások visípnt mérlegre teszik azt a súlyos erkölcsi tehertételt is, amelyet az ország akkori vezetősége Hitler szolgálatába szegődésével magára vállalt. Jóhiszemű feltételezéssel próbáljuk elfogadni, hogy főképp a fiatal nemzedék a több mint fél évszázada létrehozott szlovák államban a nemzeti önmegvalósulás jelképét látja. Ám a jövőpolitika rossz kiindulópontjául szolgálna, ha az idealizálás következtében figyelmen kívül hagyná az ezáltal az országra ráerőszakolt szerepet, amely a világ szemében a legkevésbé sem emelte a nemzet tekintélyét. Annál is inkább, mert az önállóságnak a tragikus eseményeket előidéző, a fasiszta hatalomtól való szinte feltétel nélküli függőség és a szláv nemzeteket is pusztulásra ítélő Hitler kiszolgálása volt az ára. A szlovákiai magyarság korántsem kívülállóként követi az országban zajló eseményeket Érdeklődésünk és érdekeink meghatározója a közös sors, a kölcsönös egymásrautaltság Az évfordulós ünnepségek jelentőségét az a tény hatványozta, hogy alig három hónappal a választások előtt került rájuk sor, és bizonyos előrejelzésként értékelhetők a lakosság hangulatát illetően. Ha a résztvevők számát vesszük alapul, elfogulatlanul leszögezhetjük, hogy a szervezőknek a várakozástól eltérően nem sikerült nagyobb tömegeket megmozdítaniuk, amelyek félreérthetetlenül kinyilvánították volna a csehek nélküli önálló szlovák állam melletti elkötelezettségüket. Az első napon a Matica hívta Pozsonyba híveit egész Szlovákiából. Ehhez képest a hat-hétezerre becsült résztvevő nem éppen sok. A másnapi tüntetésen mintegy háromszázas, lényegesen radikálisabb csoport vett részt, amely a csehszlovák zászló jelképes elégetésével nyilvánította ki az ország jövőjéről alkotott elképzeléseit A szervezőknek a legnagyobb csalódást azonban mégis a szombati nagygyűlés okozta, amelyen a várt százezres tömeg helyett mindössze két-háromezren voltak jelen. Bennünket az ünnepségek kapcsán egészen más érdekel. Megszoktuk, hogy az utóbbi időben a szlovák nemzeti törekvések kinyilvánításakor, a csehek elmarasztalása mellett, szinte minden alkalommal megemlítik magyar nemzeti kisebbségünket is. A szlovák állam megalakulásának évfordulóján se történt másképp. Az érsekújvári Eva Garajová, a Matica alelnöke az összejövetelen élesen bírálta a szlovák parlamentet, amiért a nyelvtörvény jóváhagyásával „lehetővé tette a szlovák dél elmagyarositását". Szerinte erről tanúskodik a városok, községek és utcák példátlan átkeresztelése. Nos, próbáljuk figyelemmel követni Garajová logikáját. Először is szlovák délről beszél. Véletlenül se Dél-Szlovákiáról. A kettő közötti különbség megítélését az elfogulatlan olvasóra bízom. A „szlovák dél elmagyarositása" szándékosan megtévesztő hangulatkeltés. Ennek hallatán bizonyára a jóhiszemű szlovákok is elképednek: mi az, most is magyarosítás folyik Szlovákiában? íme, így is lehet hatni az érzelmekre. És a valóság? Épp a Dél-Szlovákiában élő Matica-alelnöknek kellene a legjobban tudnia, hogy nincs szükség a magyar községek, vidékek elmagyarosítására Egyszerűen azért nincs, mert azok magyarok... Ősidőktől fogva. Amit az alelnök fájlalhat, csupán annyi, hogy a szlovákiai magyar kisebbséget a háború utáni, közel öt évtized alatt sem sikerült elszlovákositani. Mit szóljunk a „községek nevének példátlan átkereszteléséről"? Talán csak annyit, hogy erre a „példátlan" gyakorlatra elsősorban a háború utáni nacionalista tobzódás időszakában került sor, amikor magyar községeket (épp az elszlovákosítás szándékával) a szlovák nép megbecsültjeiről neveztek el. Egy percig se vitatjuk: megérdemlik, hogy nevüket ilyen formában is megőrizzék az utókor számára. De talán a kegyelet is megkívánná, hogy nevük elsősorban szülőhelyüket, munkásságuk helyét ékesítse. A községek átkeresztelése így korántsem pontos fogalom. Ha már, akkor csak visszakeresztelésröl beszélhetünk, aminek keretében a helyi lakosság demokratikus véleménynyilvánítása eredményeként visszanyerik korábbi, eredeti nevüket. Ha a múltban is a demokrácia érvényesülhetett volna, akkor ez a probléma ma nem állna fenn... Még valamit a „szlovák dél" szlovák kisebbségéről. A magyarlakta községekben a szlovákok természetszerűen számbeli kisebbségben vannak. Mivel a magyarokat nem sikerült innen kitelepíteni, deportálni és a negyven év alatt elszlovákositani, helyi viszonylatban maradtak továbbra is többségben. De hát itt élnek ők már évszázadok óta szülőföldjükön, őslakosok, nem betelepedettekként. Kisebbség többségben? igen, a „szlovák délen" ilyen fura helyzet is adódik. Fura annak, aki nem akarja megérteni. A Matica legszebb hagyományai épp a nemzeti érdekek védelmében vivott állhatatos küzdelmében gyökereznek. Legszentebb eszméit árulná el, ha saját érdekeit más nemzet (nemzetiség) rovására próbálná érvényesíteni. Az évforduló alkalmából Ján Čarnogurský szlovák kormányfő egy kérdésre válaszolva nyilatkozott a rádiónak, miszerint ő ünneplésre nem lát különösebb okot, mivel az önálló szlovák állam kikiáltása nem a szlovák nemzet függetlenségi törekvéseinek az eredménye, hanem egy ráerőszakolt diktátum volt. Szerinte Tiso kényszerhelyzetben a két rossz közül a kisebb rossz mellett döntött. Ugyanis ellenkező esetben Hitler kilátásba helyezte Szlovákia Lengyelország és Magyarország közti felosztását. Lám, a hatalmi politika akkor is a kis népek szembeforditásával, tragédiába sodrásával saját önző uralmának fenntartását célozta. Az akkori eseményekből - az évforduló kapcsán is - ezt a tanulságot kellene levonnunk a jelen és a jövő számára egyaránt. ZSILKA LÁSZLÓ A ROMA KÖLTESZET ESTJE