Új Szó, 1992. március (45. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-18 / 66. szám, szerda

1992. MÁRCIUS 18. IOJSZÚM HAZAI KÖRKÉP MÁSOKTOL IS MASABBAK Máshogy vagyunk mások? Legalábbis ez jut eszembe, amikor egyes szlovákiai újságíró-kollégáknak komoly gondot okoz a magyar állami (nemzeti) szimbólumok használata. A minap lettem figyelmes egy amerikai ' zászlót ábrázoló jelvényre - méghozzá egy nacionalista tüntetésen. És egyre többen hordanak különböző amerikai katonai szimbólumokat - jelvény, sapka, zászló, sót egyenruha formájában. Ez, ugye, nem baj. A Presscentrumban egy szerborosz tolmács" barátom büszkén hordja a vörös csillagot. „Kíváncsi vagyok, ki veszi észre" - mondotta. Állítólag - eddig - senki! Békéscsabán, Mečiar tavalyi látogatásakor elhangzott a szlovák himnusz. Senkit nem zavart! Az országban negyven évig két zászlódísz volt kötelező: a szovjet nem hiányozhatott. Sőt, egy pionír a csehszlovák himnuszt három részesnek nevezte. Amikor megkérdeztem, melyik a harmadik része, elkezdte dúdolni a szovjet himnuszt. Hm. Ez sem zavart senkit. Komáromban és több dél-szlovákiai településen március 15-én újra elhangzott a magyar himnusz. A magyarok tehát nem lojálisak a cseh-szlovák állammal szemben. Győzőnek, Istvánnak, Editnek szólitattják magukat. Tehát nem lojálisak a szlovákokkal szemben. Ha magyarul beszélek, nem vagyok lojális - legalábbis Jerguš Ferko, vagy Klára Grossmanová szerint. Ha ugyanezt angolul, németül vagy kecsuánul teszem - semmi baj Ne irja hát nekem senki, hogy tájainkon föllángolt az idegengyűlölet. A másságot ugyanis a legböszebb szlovák publicisták is elfogadják. De mi - ugyebár - máshogy vagyunk mások. Vajon mitől?... LOVÁSZ ATTILA VISSZHANG LEPEDŐBE KÖTÖn BATYUVAL MENTÜNK... REFLEX Már másodszor olvasom Ján Čarnogurský és Peter Weiss nyilatkozatát arról, hogy a magyarok kitelepítése Magyarországra a reciprocitás alapján történt, a vagyonok kiegyenlítődtek, mivel a Magyarországról idetelepültek otthagyták a vagyonukat, tehát az innen 25 kilóval kidobottak nem károsultak. Ez óriási tévedés, papíron talán így volt, de a valóságban nem. Lehet, hogy mindezt jóhiszeműen állítják, hiszen ök ettől nagyon távol voltak, Weiss elvtárs akkor még meg sem született. Én, aki gyerekfejjel átéltem a kitelepítést, tudom, hogy sem mi, sem egyetlen rokonunk, ismerősünk sem kapott odaát kártérítést az otthagyott szlovák vagyonból, mivel nem volt miből. A magyarországi szlovákok között ugyan nagy kampány indult, hogy jöjjenek „haza", de nem hagyták magukat csőbe húzni, hiszen ki hagyná oda önként a házát, földecskéjét, minden vagyonát? Igaz, voltak olyanok, akik úgy gondolták, ha már úgysincs semmijük, nem veszíthetnek semmit, csak nyerhetnek, és nekik igazuk is volt. Csak nyertek - otthagyták a nincstelenséget és beköltöztek a sírás, könnyhullatás között elhagyott házakba. Mert akiket innen áttelepítettek, azok mind jómódú emberek voltak, hiszen ilyen alapon válogatták ki őket, de akik idejöttek, azoknak semmijük sem volt (mert akinek volt, nem jött). De jó lett volna, ha édesanyámmal vagonokkal mehettünk volna át! Mi csak egy lepedőbe kötött batyuval mentünk, ennyit engedtek meg. Nem is 50, hanem csak 25 kilót volt szabad összeszednünk. Mindenünk itt maradt, ami a front és a rablás után megmaradt. S ez állítólag nem a kollektív bűnösség elve értelmében történt, mert állítólag csak a fasisztákat, háborús bűnösöket dobták át a határon. Merem állítani, hogy sem édesanyám, sem én nem öltünk meg egyetlen oroszt vagy kommunistát sem. Mi is háborús bűnösök voltunk? Ahogy múlt az idő, lassan kezdtem mindezt elfelejteni. Már majdnem asszimilálódtam én is, mint a magyarországi szlovákok, mert később senki sem bántott, az újságokban sem olvastam uszító, magyarellenes írásokat. Nem haragudtam már senkire, úgy vettem, az akkori emberek és politikusok bűne volt az egész, a mostaniak erről már nem tehetnek. A személyi igazolványomban is az volt, hogy nemzetiség: szlovák. Mert akit nem bántanak, az könnyen asszimilálódik. A bársonyos forradalom után jöttek a tüskék, a nyíltan hangoztatott magyar-ellenesség, és most felébredtem. Az új személyimben biztosan a magyar nemzetiség lesz beírva, és újra sokszor átélem annak a megalázó délutánnak az emlékét, amikor paradicsom-befőzés közben arra sem hagytak időt, hogy megmosakodjunk, fél órán belül már a szekéren ültünk a határ felé. Mikor a határon letettek, akkor kezdődött a kálváriánk igazán, de ez már nem is ide tartozik. Csak ennyivel akartam kiegészíteni Čarnogurský úr és Weiss elvtárs nyilatkozatait. DRASKÓCZY MIKLÓSNÉ sz. KORBÁS MÁRTA VÁLOGATUNK A HÁLÁS BETEGEK LEVELEIBŐL, AKIKNEK SEGÍTETT A A kassai Ipplikátor cég címére érkezett sok-sok levélből csak néhány idézetet említünk: ... az önök ipplikátora valóságos szenzáció. Férjem több mint fél évig tartó térdízület fájdalmán számos más gyógyítási módszer sikertelen alkalmazása után az ipplikátor segített - írja Šindelárová asszony, Prága 10. kerületéből. ...nagyon hálás vagyok, az ipplikátor megszabadított a nagy fájdalmaktól. Számomra már nélkülözhetetlen... - írja Vollová asszony Prága 10. kerületéből. ...kipróbáltam, és kellemesen meglepett az önök terméke. Ha nem is adja vissza az egészségét, legalább enyhíti a fájdalmakat. Kitűnő dolog... - írja dr. Petrík Bratislavából. nem tudom, hogyan köszönjem meg a ,,kis orvosipplikátort", amely nagyon segített a térd-, hátgerinc- és ízületi fájdalmaimon. Ma már nincsenek fájdalmaim, de természetesen gyakrabban használom. Köszönöm az Istennek és önöknek. Az ipplikátor tíz orvost helyettesit. Én már sokat jártam doktorokhoz, akik csak zsírokat, kenőcsöket és tablettákat adtak, és semmi nem segített. Az ipplikátor kitűnő. . - írja Jurčišinová asszony Rešovból. ... már több mint fél éve használom és nagyon meg vagyok elégedve. Nagyon fájt a lábam, de köszönet önöknek ma már nincsenek fájdalmaim... - írja Slobodová asszony Gajaryból. ...köszönet az önök ipplikátorának, otthon mankó nélkül tudok járni. Valóban használható minden egészségi rendellenességre és panaszra, kitűnő gyógyítási eszköz..." - írja Vargová asszony Mikulovicéból. ... A kisméretű ipplikátor megvásárlása és használata óta az egészségi állapotom nagyon sokat javult. Köszönet az önök cégjének... - írja Sekyrová aszszony Kadaňból. ...nagyon meg vagyok elégedve az ipplikátorral. Nyakcsigolyafájdalmaimon nagyon segít. Amióta használom, egész más, sokkal szebb lett az életem, és minden csekélységnek örülök... - írja Jedelská asszony Prerovból. ... másféléves erős fájdalmak után a jobb lábamon, majd a hátgerincemben végre javulást érzek, és egészében sokkal jobban érzem magam. Minden nap köszönettel és hálával gondolok önökre... - írja llavská asszony Blatnicéböl. ... az önök ipplikátora lehetővé tette számomra a fájdalommentes karácsonyi ünnepeket. Köszönöm önöknek... - írja Pík úr Rychnov n. Knéžnouból. ... az önök terméke valóban hatásosabb minden masszázsnál ... - írja a Statečny házaspár Prága 2. kerületéből. . . .édesanyám egészségi állapota az ipplikátor használása után nagymértékben javult, tiszta szívből köszönöm önöknek... - írja Kapustík úr, Ponikyból. .. kölcsönözték nekem az ipplikátort, ez csodatevő dolog... - írja Ksandrová asszony Rychnov n. Knéžnouból. ...végképp nem sajnálom, hogy megrendeltem ezt a csodatevő tárgyat, nagyon köszönöm önöknek... - írja Hofmann úr Kfinecböl. ... kedves ismeretlen jóbarátaim, a hálám végtelen, nem is tudják elképzelni, milyen nagy volt a meglepetésem, sírtam és imádkoztam, úgy éreztem magam, mint a mesében, mintha álom lett volna, gyönyörű és felejthetetlen - írja Rumišková asszony Martinból. PRÓBÁLJA KI! írásbeli és telefonmegrendelések a kővetkező címen: Firma Iplikátor, Krivá 11, 040 01 Košice, tel.: 095 768 698 A kis és a nagy ipplikátor funkciója különböző. Alkalmas a helyi, ízületi fájdalmak megszüntetésére és 59 koronába kerül + csomagolási és szállítási költség. Mérete 19 x 35 cm. A nagyméretű ipplikátor alkalmas a hátgerincfájdalmak megszüntetésére, illetve enyhítésére, megszünteti az álmatlanságot, gyengeségérzetet és elősegíti a szervezet regenerálódását. A nagyméretű ipplikátor ára 198 korona + csomagolási és szállítási költség. Mérete: 38 x 68 cm. A szállítását postafordultával intézzük. Az ipplikátor gyártását és forgalmazását jóváhagyta a Szlovák Köztársaság Egészségügyi Minisztériuma 1991. augusztus 3-án sz. 984/90 C32 TA. ÚP-367/1 NAGY NEMZETI HERGELES Többféle minőségben működő emberként olvastam Alexander Kormosnak, a Magyarországi Szlovákok Szabad Szervezete elnökének nyilatkozatából a következőket: „A magyarországi szlovák nemzetiségi iskolaügy helyzete rosszabb már nem is lehetne. Nincs egyetlen szlovák intézmény... és erről legalább már százszor beszéltünk. Azért küzdünk, hogy legyen legalább egyetlen szlovák óvodánk, miközben a szlovákiai magyarok magyar egyetemért harcolnak." Ha gyakorló kisebbségi emberként olvasom a magyarországi szlovák költő panaszát, elsősorban felháborodom. Lévén, hogy Alexander Kormos úriemberségében (tehát igazmondásában) nem kételkedhetek mindaddig, amíg az ellenkezőjéről meg nem győződöm, állítását igaznak tartom, és mélységesen felháborodom azon, hogy a magyarországi szlovákságnak nincs egyetlen anyanyelvű óvodája. Annak okán pedig, hogy magyar kormányférfiak már számtalanszor azt nyilatkozták, hogy országukban a nemzetiségek igényeit már nagyvonalúan kielégítették, és hogy e nyilatkozatokat összevetem a gyakorló magyarországi szlovák értelmiségi megállapításával, kétszeres a felháborodásom. Igen ám, de arra se jogosít fel semmi, hogy mielőtt saját szememmel meggyőződnék a tényleges helyzetről, csak Kormos úr nyilatkozata alapján teljesen kétségbe vonjam a magyar kormányférfiak állítását. Ebből következik: Ha úiságíróként olvasom magyarországi szlovák sorstársam panaszát, az lenne a méltó megoldás, ha végigjárnám a szlovákok lakta magyarországi városokat, falvakat, és meggyőződnék a valós helyzetről. Ha viszont a logika nem tudományos, hanem mondhatnám mezei színvonalú múvelójeként vizsgálom a problémát, mindenképpen fel kell tennem a kérdést, mi célból veti össze Alexander Kormoš a nem létező magyarországi óvodát az úgyszintén még csak a tervezgetések stádiumában létező szlovákiai magyar egyetemmel? Ha azért teszi, mert igényli a csabai vagy az észak-magyarországi szlovákok gyermekei számára, hogy éppen úgy teljes anyanyelvi oktatást szavatoló óvodák, alapiskolák, gimnáziumok működjenek, ahogy ilyenek Pozsonyban, Komáromban, Dunaszerdahelyen és nálunk máshol is működnek, akkor maradéktalanul egyetértek vele, és demokrata üdvözletem küldöm mindazoknak, akik nem hagyják nyugton a magyar kormányzatot mindaddig, amíg ki nem alakul a kívánatos helyzet. Ha viszont azért veti össze a két szomszéd országban kialakult nemzetiségi helyzetet, mert sokallja azt, amivel mi itt, Szlovákiában rendelkezünk, akkor egy másodpercig sem tudok vele egyetérteni Akkor baj van a logikájával Akkor baj van demokráciaértelmezésével. Ha így lenne, tudnám honnan fúj a szél. Ha akarjuk, ha nem, elénk somfordál egy rendkívül rossz kifejezés: a reciprocitás. Kiválóan alkalmas arra, hogy emlegetésével az összehasonlíthatatlant próbálják egyesek alig leplezett politikai céllal összehasonlítani. Arra, hogy egyébként békésen egymás mellett élő nemzeteket egymásnak uszítsanak. De még arra is, hogy köntörfalazásra hajlamos politikusok a reciprocitás elvének tagadásával mellébeszéljenek, és semmit se tegyenek, vagy legfeljebb „nagyvonalúan" ígérgessenek az országukban élő nemzetiségek létének megtartására, gazdagítására. Nemzetiségi kérdéssel foglalkozó politikusnak nem lenne szabad a szájára venni ezt a szót, hogy: reciprocitás. Ezzel szemben minden tettével azon kellene fáradoznia, hogy saját országában minél jobban, minél egyenrangúbb állampolgárként érezzék magukat a nemzetiségek. Az ünnepi alkalmakkor elmondott általános ígérgetések a semminél is kevesebbet érnek, mert az érintetteknek még a maradék illúzióját is szertefoszlatják. ígérgetések helyett óvodákat, iskolákat, művelődési intézményeket kellene létrehozni, és illene szavatolni, hogy a képviseleti szervekben (a parlamentben is) szintén ott legyenek a kisebbségek képviselői. Nagy nemzeti hergelés helyett hasznosabb lenne arról gondoskodni, hogy az anyanemzet irodalma és sajtója eljusson (mégpedig ne a magyarországinál 300-400 százalékkal drágábban) azokhoz, akik ismerni szeretnék a magyarul írt legjobb müveket. És mindezt úgy illenék tenni, hogy az intézkedésekre a belpolitikai önzésnek még csak az árnyéka se vetüljön. Az újságírónak is viszonyulnia kell valamiképpen a reciprocitás kérdéséhez, sőt, még az egyszerű állampolgár sem maradhat közömbös e kérdést illetően. Ha egy politikus a kölcsönösség hiányával érvelve próbálja tőlünk megtagadni, ami állampolgári mivoltunkból következően és a törvényekből, az emberjogi dokumentumokból következően megillet bennünket, minden erőnket latba vetve, mindnyájunknak tiltakoznunk kell. De ugyanígy kell tennünk akkor is, ha látjuk, hogy szlovák, román, cigány vagy bármelyik más nemzetiséghez tartozó kisebbségi sorstársaink bármelyik országban sérelmet szenvednek. Magyarországot is beleértve. A reciprocitás elve a nacionalizmusból táplálkozik, és érvényesítése a sovinizmust gerjeszti. Kölcsönösen olyan viszonyok létrehozását kell kikényszeríteni, hogy megalapozatlanul nagy ambíciójú politikusok a más országokban élő kisebbségek nehéz helyzetéből ne kovácsolhassanak belpolitikai tökét. És az újságírókra vár a feladat, hogy a helyszínen felmérjék, melyik kormány, mennyire tartja meg az országában élő nemzetiségekre vonatkozó ígéreteket. TÓTH MIHÁLY A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK NÉVSORA (Mivel az eredeti lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak feltételezés alapján tüntethetjük fel a neveket magyarul) 6659/91 Tóth László, 1923. X. 22., Fülek (Boriszov) 6757/91 Tóth Antal, 1928.VI. 9., Fülek, (Máramarossziget) 6758/91 Tóth László, 1923. VII 16., Vágkirályfa, (Kujbisev) 6790/91 Teklics Rafael, 1921. X. 19., meghalt, Horvátjárfalu (Brasov) 6791/91 Tihanyi Béla, 1921. XII. 26., (Dombasz) 6840/91 Takáč Ladislav, 1928. X. 29., Vághosszúfalu (Darnyica) 6888/91 Tóth István, 1924. VIII. 20., Szöllőske (Janakijev) 7024/91 Takács Jenő, 1921. XI. 6., Patas, (Krasznolucs) 7025/91 Tatár István, 1923 III. 24., Érsekújvár (Novocserkasz) 7026/91 Tóth Sándor, 1922. XI 19., Kéty (Krasznolucs) 7057/91 Tóth János, 1922. XI. 1., Veľká Bara, (Sztahanovka) 7104/91 Takács István, 1911. XII 15., Bél, (Marsancau) Folytatjuk