Új Szó, 1992. február (45. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-07 / 32. szám, péntek

KÖRNYEZETVEDELEM BŐS — NAGYMAROS MŰSZAKI VAGY POLITIKAI KÉRDÉS? A Szlovák Nemzeti Tanácsban a múlt héten meddő vita alakult ki a kormánynak a bősi vízmű üzembe helyezésével kapcsolatban előterjesztett álláspontjáról. Amint arról lapunk Is tudósított, e tárgykörben a felszólalók a vízmű ideiglenes megoldással történő befejezésének támogatóira és ellenzőire voltak oszthatók. Az alábbiakban három magyar képviselő felszólaláséból Idézünk, melyek ugyancsak híven tükrözik, hogy az Illetékesek korántsem merítettek kl minden lehetőséget e nagy horderejű kérdés szavatoltan objektív és környezetvédelmi szempontból elfogadható megoldására. BAUER EDIT (EGYÜTTÉLÉS PM) Be kell ismernem, hogy akárcsak önök közül sokan, én is azt vártam a kormány által előterjesztett anyagtól, hogy megválaszolja azokat a nyitott kérdéseket, amelyek újra és újra felmerülnek a vízművel kapcsolatosan. Nem tudom, hogy önöknek mit nyújtott az előterjesztett anyag, de bennem csak tovább erősítette a kétségeket a vízművel kapcsolatosan, mivel nem adott választ a nyitott és kézenfekvő kérdésekre. Az előterjesztett tájékoztató egyetlen alternatívát kínál: kategorikusan leszögezi, az erőművet be kell fejezni. Azok a szakemberek, akikkel a bizottságokban találkoztunk, nyilvánvalóan egyszerűen azzal válaszolnák meg a kérdést, hogy a Duna komplex kihasználása céljából van erre szükség. Vegyük tehát szemügyre az előnyöket: 1/ — a hajózási feltételek biztosítása. Ezt a kérdést világszerte általában sokkal olcsóbban oldják meg, nem ennyire túldimenzionáltan, mint esetünkben tették azt. A Rajna-Majna csatorna — amelyre oly gyakran hivatkoznak az illetékesek — 2,7 méteres merülési hajókra dimenzionált, nem pedig 3,5 méteresekre, amint az a dunai hajózsilipek esetében van. 2/ — árvízvédelem. Általában ezt sem így oldják meg. A védelem esetünkben egyúttal veszélyt is jelent, éspedig egy 618 méteres vízoszlop formájában, amennyiben az ideiglenes változat szerint fejeznék be a művet. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy a töltést csak kavicsból szórták, és hiányzik belőle az úgynevezett agyagmag. 3/ — a tiszta energia termelése. Szakmai számítást és becslést már rengeteget láttam, a különböző energetikai mérlegek 1—4,5 százalékos haszonnal számolnak. Nem kaptam viszont választ arra a kérdésre, hogy milyen lesz ennek az energiának a hatékonysága, ha tudjuk, hogy az átlagos vízhozam 2000 köbméter másodpercenként (más szakmai becslések szerint viszont csupán 1800 köbméter), az év nagyobb részében pedig átlagosan 1200 köbméter. A régi mederbe másodpercenként 1300 köbméter vizet kell juttatni a vegetációs időszakban, azon kívül pedig 600 köbmétert, éspedig dinamikus átfolyásban. Tehát a hajózásra és az energiatermelésre 1700—1400 m /s maradna. Sajnos, a Vízgazdálkodási Kutatóintézet igazgatója sem tudta megválaszolni a kérdésemet, hogy ebből a mennyiségből mennyit kell biztosítani a hajózási feltételek megteremtésére, ha átlagos sűrűségű hajóközlekedéssel számolunk. Tehát nem számolunk azzal a vízmennyiséggel, amely a hajózás biztosításához szükséges. Ebben az esetben viszont — mivel egy turbina üzemeltetéséhez másodpercenként 550 köbméter vízre van szükség — a 8 beépített turbinából csupán egyet, legfeljebb kettőt üzemeltethetünk. Mivel ma illuzórikus azzal számolni, hogy az erőművet csúcsüzemben működtetjük, úgy, hogy köztien a környezetvédelmi feltételekhez is igazodjunk, gyakorlatilag nem beszélhetünk a vízerőmű hatékonyságáról. Ugyanakkor az építkezés veszélyei aránytalanul nagyok. Sok a nyitott kérdés továbbra is. A tájékoztató jelentésben miért nem kaptunk ezekre vonatkozóan szeriőz értékelést? Miképpen történhetett meg, hogy a mai napig nem értékelték tisztességesen az egyes variánsokat? Végső soron teljesen érthetetlen ennek az építkezésnek a célja. Az úgynevezett ideiglenes változat szerinti befejezés mai árakban számolva további 8,5 milliárd koronába kerülne. A mellékelt táblázat alapján az a következtetés vonható le, hogy az összeg nem tartalmazza a kiegészítő beruházási költségeket. Az erőmű gazdasági hatékonysága — úgy tűnik — elenyésző lesz. Az építkezés ökologizálása, karbantartása és üzemeltetése egyes szakvélemények szerint nagy veszteségekkeljár majd. Közben nagy veszélynek tesszük ki az ivóvízkészletet, amely sokkal fontosabb nyersanyag, mint az 1 százalék energia. AGÁRDY GÁBOR (MKDM) Ismert okokból nem foglalkozom Bős—Nagymaros kérdésének politikai vonatkozásaival. Nem vagyok kész támogatni az erőmű építésében közvetlenül érdekelteket — nyugati szóhasználattal a vízügyi lobbyt. Egyszerűen azért mondok nemet, mert nem ismerem részletesen a kérdés műszaki hátterét, és még kevésbé ismerem politikai kulisszatitkait. Csak egyet tudok és látok: az erőmű felépítésének következményei soha nem látott mértékű beavatkozást jelentenek a természetbe és a tájba. A rendelkezésemre álló dokumentációból megállapítottam, hogy a kujbisevi erőmű építése során nagyjából ugyanolyan mennyiségű talajt, kőzetet, kavicsot mozgattak meg, mint itt. Ugyanakkor a „mi" erőműrendszerünk tervezett teljesítménye csak egytizedét teszi ki a kujbiseviének. Egyszerű matematikája ez a beruházások hatékonyságának. A kormány által előterjesztett dokumentációból is csak azt lehet kiolvasni, hogy a beruházás megtérülése is elérhetetlen messzeségben van, talán száz-kétszáz esztendő. Tegyük fel, hogy még ezek az adatok sem késztetnek bennünket megtorpanásra, hiszen lehetséges, hogy olyan gazdag ez az ország, hogy mellényzsebünkből kifizetjük a több tízmilliárdnyi veszteséget. Mihelyt azonban az ember fülébe jutnak a zsilipek műszaki meghibásodásáról szóló hírek, mihelyt megbízható információk alapján megállapíthatjuk, hogy e műszaki létesítmények hallatlanul aluldimenzionáltak, nyomban éledezni kezd bennem a műszaki ember. Ilyenkor már más szemszögből látom az erőmű építésének kérdéseit. Hosszú ideje dolgozom a vízgazdálkodásban, közelről ismerem a Duna mentét, így fel kell tennem ezt az alapvető műszaki kérdést: BERÉNYI JÓZSEF (MPP) 1992. FEBRUÁR 7. VISZONYULJUNK MÁSKÉPP A TERMÉSZETHEZ! HIT TARTALMAZ A VIZEKRŐL SZÚIÓ TÖRVÉNY? Az ember természethez fűződő kapcsolata nem volt mindig a maihoz hasonlóan hegemonisztikus. A múlt embere közvetlenül kötődött környezetéhei, így nemcsak hogy védte, hanem saját érdekében nagyon célszerűen ki is tudta használni. A természet és az ember ilyesfajta együttműködésének volt, sajnos ma már nem létező példája, a Vág Balparti Árvízmentesítő Vállalat létrejötte. A Vág baloldali partvidékétfenyegető árvizek és belvizek elleni közös védekezést szolgáló vállalat 1884ben Érsekújvárott alakult. Az állami támogatást is élvező egyesület 47 000 hektár területet ügyelt fel. Ez egyrészt a Vág és Duna bal partján Sopornyától Dunaradványig húzódott, de ide tartozott a Nyitra és a Zsitva folyó mindkét partja is. 220 kilométer hosszúságú gátat felügyelve szakértő módon védte a lakott és más gazdasági szempontból fontos területeket az áradásoktól. Ezenkívül több szivattyúállomás szolgált arra, hogy a belvizek elvezetésével megőrizzék a földek termőképességét. A belvízelvezető csatornákat pedig száraz időszakban öntözőcsatornákként használták. Az árvízvédelmet szolgálta a 160 kilométer hosszú saját telefonhálózat is. Említést érdemel ezenkívül a veszélyes időszakokon kívül végzett tevékenység is, hiszen harmincezer gyümölcsfát és ebből is 15 ezer sárgabarckfát gondoztak. A vállalat küldetéséből következő előjogokat egészen a második világháború végéig senki sem vonta kétségbe. Az azután következő időszakban azonban a gyakori átszervezések, a beígért, de meg nem valósított változtatások következtében viszont a szövetkezet és a külvilág érdekei fokozatosan elváltak. Tudjuk, hogy a szocialista gazdaság állandóan többet ós többet szeretett volna termelni. Ha pedig ez nem ment, mindezt igyekeztek legalább papíron kimutatni. Ez az igyekezet a folyók erőszakos és átgándolatlan szabályozását eredményezte. Ezzel a módszerrel sikerült ugyan néhány száz hektár szántóföldet nyerni, de a szükségtelen mederétvágások következtében nemcsak a sodrás nőtt meg, hanem lecsökkent az öntisztulási képesség, lesüllyedt a talajvízszint és a vízgyűjtőterület távolabbi részein megváltozott a bioklíma. Az ebben az időszakban felnövekvő nemzedék hozzászokott az efféle magabiztosságból következő jogokhoz. Mára bebizonyosodott, hogy ez mindössze hamis, önző önbizalom volt, amely fokozatosan tönkretette az emberek egyéniségét éppúgy, mint az egész gazdaságot. Hogy is -értelmezhetnénk másként azt a jelenséget, amikor az életűnket és vagyonunkat védő töltéseket sokan csak egyfajta közlekedési lehetőségként tekintik. Vajon miért nem képesek ezek az emberek felfogni, miszerint így oly mértékben tönkreteszik ezeket, hogy lényegében nem képesek teljesíteni eredeti, árvízmentesítő rendeltetésüket. Ezeken a vízgazdálkodási műveken a vizekről szóló törvény egyértelműen tiltja a járművek mozgását, sőt még az állatok legeltetését is, de sajnos napjainkban ezt szinte senki nem tartja be. Az a hatalmas erőfeszítés, amit a törvény betartásáért kifejtünk, gyakorlati okokból ered. Ugyanis csak ezek teljesítése esetén szavatolhatjuk az összes vízgazdálkodási mű sértetlenségét, ami pedig előfeltétele a katasztrófák megelőzésének, [gy azután nem marad más hátra, mint vétkeseket a törvény értelmében a környezetvédelmi hivatalok és a rendőrség bevonásával jobb belátásra bírni. MIKULÁŠ SLÁVIK, a Povodie Váhu nyitrai üzemének technikusa A technológiai optimizmus mind a Szovjetunióban, mind nálunk öncélú gigantomániává fajult, és mindmáig érezzük, hogy sem gazdasági vonatkozásban , sem a környezethez fűződő viszonyban nem valósult meg az ésszerű szabályozás. A Dunát is egyoldalúan műszaki szemlélettel igyekszik „leigázni". Már 1952-ben elkészítették a műszaki elűterveket, majd 1953-ban a Tudományos Akadémia mellett vízgazdálkodási szakbizottságot létesítettek, amelynek nem az volt a feladata, hogy megfontolja az erőműépítés alkalmasságát vagy lehetetlenségét, hanem inkább azzal törődött, hogy a tájat hozzáigazítsa az erőműhöz. Azóta csak burjánzik a Bőshöz kapcsolódó politikai-ipari lobby. A Hydroconzult alkalmazottai ós igazgatói fokozatosan bekerültek a kormányba. Husák hatalomra kerülésével egyértelmű döntés született a vízlépcső felépítése mellett. A magyarok bevonása is szükségessé vált, de a magyarországi politikusok nem lelkesedtek olyan egyértelműen. Hruscsov, majd később Brezsnyev is lökést adott az építés beindításáház. Azt ígérték, hogy megfelelő közlekedési útvonalat építenek ki Nyugat-Európába. A politikai változásokat követően 1989 márciusában a magyar parlament Nagymaroson leállította a munkákat. Később a pozsonyi környezetvédők nyíltan követelték a vízlépcsőrendszer addigi változat szerinti építésének leállítását. A csehszlovák fél ennek fordítottját tette, 1989 nyarán fokozta a munkák ütemét. Csehszlovákia továbbra is büszkélkedett az építkezés nagyságával. Közben néhány térségben kezdtek kiszáradni a kutak, és ennek következtében ma szivattyútelepeket és öntözőrendszereket kell építeni. 1989 auMihez kezdünk, ha bármilyen okból megsemmisítjük Közép-Európa legnagyobb ivóvízkészletét. Azt az ivóvízkészletet, amelyet nem kell tisztítani, amely nem tartalmaz nitrátot, mangánt és vasat, sem rákkeltő anyagokat. Vajon beszennyezhetjük-e a néhány köbkilométernyi kiváló ivóvizet? Vajon megállapíthatjuk-e százszázalékos biztonsággal, hogy sor kerüle vagy sem ennek a víznek a beszennyeződésére. Hogyan mondhatja egy műszaki ember valamiről, hogy tökéletes, ha riem áll rendelkezésére a szükséges bizonyító dokumentáció. A tavalyi árhullám azokat a szakembereket igazolta, akik állítják: magas vízállás esetén gyorsan romlik a fold alatti vízkészlet minősége. Márpedig a tározóban és az üzemvízcsatomában magasabb lesz a vízállás, mint tavaly nyáron a Dunáé volt. Mindent összevetve arra a következtetésre jutottam, hogy az erőmű által várhatóan termelt energia többségét majd a létesítmény üzemeltetésére, illetve gusztusában a magyarok a Bőssel szembeni részeken is leállították a munkákat. A szlovák kormányban azonban nem változott a vízügyi lobby. Az erőmű körüli vitát szándékosan politikai és nemzetiségi síkra terelik a szakmai vita helyett. Az 1990-es szabad választásokat kővetően az SZK Erdőgazdasági és Vízgazdálkodási Minisztériumában szakbizottságokat neveztek ki. Erről itt már volt szó, ezért nem sorolom fel ezeket. Céljuk az volt, hogy objektívan ítéljék meg az alternatív megoldásokat, ellensúlyozva az erőmű káros környezeti hatásait, csökkentve az ökológiai veszélyeket. A szakbizottság munkáinak szintézisét azonban nem végezték el. Oberhauser erdőgazdasági és vízgazdálkodási miniszter úr tulajdonképpen ellentétben a saját minisztériumával való megegyezéssel, 1990. december 29-én a kormány elé a C-változatot ajánló anyagot terjesztett megvitatásra. Ez a változat főleg a gazdasági-termelői és nemzetközi jogi bizottságok azokra a segédtevékenységekre kellene felhasználni, amelyek a rendszer létrehozása következtében szükségessé válnak. Ez a parlament csak annyi információt kapott, amennyit megengedtek. Ha felelősen véleményt kíván nyilvánítani a kormánytól származó dokumentáció alapján, akkor tudnunk kell például, hogy minek alapján született döntés bármelyik variáns mellett. És hadd tegyem fel még a következő kérdést: Mennyibe kerülnének a kiváltott és járulékos beruházások? Milyen veszteséget jelent az esetleges mezőgazdasági termeléskiesés, illetve csökkenés? És itt még fel sem soroltam az összes érvet. Látjuk, hogy a bősi probléma már megszűnt műszaki kérdés lenni. Ez már régesrég politikai kérdés, és ez természetesen árt az ügynek. A gondolat, az erőműépítés eszméje már haldoklik, de egyesek még arra akarnak bennünket késztetni, hogy még asszisztáljunk is a haldoklás időtartamának meghosszabbításánál. munkájának eredményeire támaszkodik. Ettől kezdve a kormány úgymond hangsúlyozottan technokrata módon interpretálja a tárgykört, ignorálja a többi szakbizottság munkaeredményeit. Az anyagban mindennemű bővebb problémamegközelítés nélkül leszögezik, hogy az ajánlott C-változatot úgy dolgozzák ki, hogy csökkentsék az ökológiai veszélyeket. Az anyag nem tér kí a higiéniai-epidemiológiai kérdésekre sem, jóllehet az ökológiaienvironmentális bizottság figyelmeztetett erre. Akkor interpellációval fordultam Oberhauser miniszter úrhoz, hogy miért nem hozták létre a vegyesbizottságot, s engedjék meg, hogy idézzem válaszát. Eszerint nem volt idő vegyesbizottság felállítására... Kérdezem, ilyen ökológiai bomba esetében, mint amilyen a BősNagymarosi Vízlépcsőrendszer, miként válaszolhat a miniszter úgy, hogy nem volt idő a vegyesbizottság felállítására, mikor éppen ez a tárca volt ennek a javaslója... REÁLISABB KÉPET NYERHETNÉNK A szlovák parlament határozatot fogadott el a bősi vízműről beterjesztett kormányjelentéssel kapcsolatban. Az előterjesztést Tirinda Péter, a magyar kereszténydemokrata képviselő indítványára kiegészítették, s így az elfogadott határozat kötelezi a kormányt, hogy 1992. március 30-ig terjesszen írásbeli jelentést az SZNT elé arról, hogy a kivitelező hogyan készült fel műszaki és pénzügyi szempontból a Szlovák Környezetvédő Bizottság tizenkilenc fettételeinek teljesítésére. • Képviselő úr, miért tartotta fontosnak a hatámzat ilyen értelmű kiegészítését — A Magyar Köztársaság és a CSSZSZK, illetve az SZK kapcsolatában neuralgikus pontnak tekinthető a Bős-Nagymarosi Vízlépcső kérdése. Az itt élő magyar nemzeti kisebbség számára azonban csaknem létfontosságúak a jó szomszédi kapcsolatok. Az elmúlt másfél évben a két ország törvényhozó testületei alapvetően eltérő feladatokkal bízták meg kormányaikat. így a kormányközi tárgyalások csaknem minden esetben eredmény nélkül végződtek, és a bősi problémát nem is sikerült érdemben, gazdasági és műszaki részleteiben megvitatni. Az SZNT plenáris ülésén is kirajzolódtak a politikai érdekkülönbségek, és így a legjobban megfogalmazott hozzászólásokat is, amelyek megkérdőjelezték a kormány jelentését, elutasították. A Zöldek Pártja kísérletet tett egy olyan határozati javaslat elfogadtatására, mely bíráló elemeket is tartalmazott. A vízlépcső építését pártoló és az építkezést radikálisan sürgető képviselők tábora azonban ezt is elutasította. Meggyőződésem, hogy a konstruktív tárgyalások során elkerülhetetlen a Szlovák Környezetvédő Bizottság 19 környezetvédő feltételének a tárgyilagos és következetes elemzése. A kormány jelentése ugyan tartalmazza az említett 19 pontot, de ismereteim szerint érdemben nem foglalkoztak velük. Keretfogalomként gyakran használják, mert az építkezés folytatása és befejezése döntő mértékben függ a 19 feltétel teljesítésétől. Itt nincs lehetőség ismertetni a feltételeket, de ezek nagyon kemény megkötéseket tartalmaznak, és ha ezeket nem teljesítik, reálissá válhat a vízlépcső építésének leállítása. Meggyőződésem, hogy javaslatom elfogadása új helyzetbe hozhatja a vízlépcső jövőjét. Az elkövetkező parlamenti vita átvilágíthatja a jelenlegi reális helyzetet, ami viszont igen nagy lépés, ha figyelembe vesszük a politikai realitásokat.