Új Szó, 1992. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-13 / 10. szám, hétfő

1992. JANUAR 13. . ÚJ SZÓM MOZAIK SIKERES LESZ A PROSPERITA? ÚJABB KÉT BEFEKTETÉSI ALAP (Munkatársunktól) - A bennfente­sek számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a rövidesen kezdődő va­gyonjegyes privatizációban elsősor­ban a befektetési alapok fogják ját­szani a főszerepet Amint ismeretes, Szlovákiában már több mint 180 ilyen alapot hoztak létre, s a banktő­kével működők mellett egyre na­gyobb teret, követelnek maguknak magántőkéhez kapcsolódó befekte­tési alapok. Ezek egyike, a Prospe­rita részvénytársaság tegnap sajtó­tájékoztatón ismertette az általa lét­rehozott két befektetési alap, a Slovfond és a Profond általános jellemzőit. A Slovfond elsősorban a szlovák élelmiszeriparra koncentrál, abból a megfontolásból kiindulva, hogy a lakosság élelmiszerekkel való ellá­tására a továbbiakban is szükség lesz, tehát a jelenlegi nehézségek ellenére hosszú távon mindenkép­pen kifizetődő befektetést kínál ez az ágazat. A Profond szélesebb kör­ben próbál mozogni, elsősorban azokba a vállalatokba kíván befek­tetni, amelyeknek van esélyük a fej­lődésre és a piaci feltételeknek meg­felelő gazdasági működésre, s aho­va egyúttal a külföldi töke bevonásá­ra is esély mutatkozik. Befektetési stratégiájuk a kis- és középvállalatokra irányul, ezekben igyekeznek majd megszerezni a „részvények ellenőrző csomag­ját", így befolyásolva a vállalati stra­tégiát és a hatékonyságot. Bíznak abban, hogy már az első évben részesedést tudnak fizetni. Amelyik majdani részvényesük elégedetlen lesz ezzel, attól az 1000 koronás vagyonjegy árának háromszoro­sáért megvásárolják a részvénye­ket A közeli napokban egyébként nagyszabású reklámhadjárat kere­tében a posta közreműködésével csaknem egymillió háztartásba jut­tatják el a két alapot reklámozó röp­lapokat. Kár, hogy ezek kivitelezése­kor a magyar anyanyelvű polgárokra nem gondoltak. -tszl­AMIT A KÖZTÁRSASÁGOK MEGFŐZTEK MAGUKNAK... VÁCLAV KLAUS PÉNZÜGYMINISZTER A TAVALYI KÖLTSÉGVETÉSEKRŐL A tavalyi szövetségi költségvetés a várt, mintegy 6 milliárd koronás fölösleggel zárt, a Cseh Köztársaság azonban 14, a Szlovák Köztársaság pedig körülbelül 9 milliárd koronás hiánnyal zárta múlt évi költségvetését. A Hospodárske noviny munkatársa Václav Klaus szövetségi pénzügyminiszter vélemé­nyére volt kíváncsi a kialakult helyzettel kapcsolatban. • Tudja már, hogy a köztár­sasági költségvetési hiányo­kat a vártnál kisebb bevételek, vagy ennek az ellenkezője, az aránytalanul nagy kiadások okozták? - A kisebb bevételekkel - úgy a kisebb forgalmi adóval, mint a kisebb nyereségadóval - szá­molnunk kellett. Bár ennek a té­nyezőnek is volt bizonyos szere­pe, a költségvetések alakulásá­ra nem volt hatással, különösen a két évvégi hónapban történ­tekre nem. A hiány kialakulásá­ban ugyanis ebben a két hónap­ban megnyilvánult költségvetési magatartás volt a döntő. • Konkretizálhatná, hogy mire gondol? - A Cseh Köztársaság átla­gos havi költségvetési kiadásai az év első kilenc hónapjában 18,8 milliárd koronát tettek ki, decemberben viszont már 25,8 milliárdot. A Szlovák Köztársa­ság esetében a kilenc hónapos havi átlag 9,9 milliárd volt, de­cemberben azonban már 16,4 milliárd korona. • Tudja, hogy az átlagon felüli kiadásokat mire köl­tötték? - A Szövetségi Pénzügymi­nisztériumot nem tájékoztatják a részletekről. Amennyiben pe­dig a köztársaságok lehetősé­geiken felül költöttek - márpedig ez történt -, végül is mindegy, hogy milyen célt szolgált a pénz. Figyelmeztető jelnek tartom, hogy bár az egész hónapban óvatosságra intettük a köztársa­sági minisztériumokat, a kiadá­sok hatalmas méretű megnöve­kedéséről kaptuk a híreket. Tar­tózkodnék a felsorolástól, mégis megemlíteném például az egyik iskolaügyi igazgatóságot, amely figyelmeztetett, hogy az év vé­gén a szó szoros értelmében váratlanul elárasztották őket pénzügyi eszközökkel. • 1991-ben a költségveté­sek a restrikción alapultak. A köztársasági eredmények tükrében beszélhetünk még restriktív költségvetési politi­káról? - Véleményem szerint a köz­társaságok 10 hónapon keresz­tül igazodtak ehhez a politiká­hoz, és csupán az év végén következett be a tervgazdaság­ra jellemző magatartás. Abban a pillanatban, hogy a figyelem már az 1992-es költségvetések­re összpontosult, azonnal meg­lazult a fegyelem. • A köztársaságok miből fedezhetik a hiányt? - Az nem jöhet számításba, hogy hiányukat a szövetségi költségvetésből fedezzük. Tehát törlesztik majd a Csehszlovák Állami Bankkal szembeni adós­ságukat, amennyiben viselik a kamatterheket, amelyek ter­mészetesen nemcsak az idei, hanem még a következő évek­beli költségvetésüket is terhelik majd. • Ilyen körülmények között lehetséges, hogy az 1992-es köztársasági költségvetések kiegyenlítettek lesznek? - Semmit sem akarok jósolni, mivel minden köztársaságnak jelentős összegek állnak rendel­kezésére, és ezekkel maguk gazdálkodnak. • Ön szerint beszélhetünk csehszlovák költségvetési po­litikáról, ha a két köztársaság költségvetési politikája ennyi­re különbözhet egymástól? - Nem különbözhetnek. Az, ami decemberben történt a köz­társasági költségvetésekkel, e politika megszegését jelenti. A két köztársasági pénzügymi­niszter keveset tárgyal a nem­zetközi szervezetekkel, így pél­dául a Nemzetközi Valuta Alap­pal, és alig van sejtésük azokról a makroökonómiai és külgazda­sági összefüggésekről, amelye­ket a Szövetségi Pénzügymi­nisztérium lát. Most eléggé ne­héz helyzetben vagyunk, mivel úgy véltük, hogy a Pénzügyi Ta­nács betölti a koordinátor szere­pét. Egyébként csak ezzel a fel­tétellel fogadták el a Nemzetközi Valuta Alappal szembeni kötele­zettségeinket. • Várhatóan januárban lá­togat Csehszlovákjába a Nemzetközi Valuta Alap kül­döttsége, és további hitelnyúj­tási lehetőségek is szóba jö­hetnek. Ön szerint hatással lehet a tárgyalások kimenete­lére a köztársaságok múlt évi költségvetési magatartása? - Minden bizonnyal. Ezt az egységes gazdaságpolitika két­ségbevonása jelképének tartják majd. MARCELA DOLEČKOVÁ MOST RÉSZVÉNYEKRE IS VADÁSZNAK (Munkatársunktól) - Az, hogy ké­sik az új vadászati törvény elfogadá­sa, bizonyos mértékben nyugtalanít­ja Nimród utódait. Nem tudják, ho­gyan alakul a társulatok jövője, mi­lyen lesz a szerkezeti felépítés, mit engednek és mit tiltanak majd a jog­szabályok a jövőben. Ezért is gon­doltak Gömörben arra, hogy elébe menve az esetleges bonyodalmak­nak, félreértéseknek, részvénytár­saságot alakítanak a vadászok. A 18 társulat 1100 tagjának tevé­kenységét irányító rimaszombati já­rási bizottság először a járási szék­helyen lévő vadászházat adta el. Ebből 510 ezer korona folyt be. Az egyes társulatok az általuk befizetett összeg arányában válnak majd részvényesekké. A legtöbb rész­vényt - a sajógömöri, szakárosi és uzapanyit-vályi vadászegyesúlet vette. Részvénytársaság létrehozá­sához egymillió koronára van szük­ség. a hiányzó 490 ezer koronát értékpapírok eladásával akarják elő­teremteni. A jegyzés határideje feb­ruár 13-a. Az ezer korona névértékű részvények fennmaradó részét a já­rási bizottság vásárolja majd meg. Az azonban nem biztos, hogy marad is neki, mert már több mint 200-ra van érdeklődő, és az egyik legaktí­vabb ismét az uzapanyit-vályi társu­lat, mely minden egyes tagjának készül részvényt vásárolni. A gömöri vadászok vállalkozásá­hoz lesz tehát indulótőke. Szeret­nék, ha az eddigi tanfolyamokból, elméleti és gyakorlati vizsgákból, is­meretterjesztő előadásokból, bemu­tatókból és kiállításokból befolyó pénzeszközökön kívül kereskedelmi tevékenységet is folytatnának. Ter­vezik, hogy vagy megvásárolják a vágsellyei Zverex itteni hűtőházát, és önálló vadhús-értékesítésbe fog­nak, vagy részvényeket vásárolnak a Zverexnél, amely már szintén fon­tolgatja részvénytársasággá való átalakulását. A rimaszombati vadá­szok egyébként a környéken első­ként léptek, vagyis a mostanság so­kat emlegetett és ajánlott „piaci gondolkodás" szellemében csele­kedtek. P. L. A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK NÉVSORA (Mlvet az eredeti lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak feltételezés alapfán tüntethetjük tel a neveket magyarul.) 5302/91 Marafko Tibor, 1925. 5. 18., meghalt. Feketenyék (Moszkva) 5303/91 Mészáros János, 1921. 2. 15., Taksony (Rogavka) 5305/91 Mikita György, 1919. 1. 2., meghalt, Varhoňovce (Dombasz) 5420/91 Mališ Jozef, 1915. 5. 25., Jastrabá (Dombasz) 5431/91 Malý Imrich, 1914. 12. 15., meghalt, Érsekújvárott (Szaratov) 5599/91 M ego Vendel, 1922. 11. 22 , Diószeg, (Krím) 5546/91 Mester János, 1920. 7. 16., Fúr (Szibéria) 5507/91 Makó Alojz, 1922. 9. 29., Bese (Sztalinov) 4440/91 Morvái János, 1920, 6. 23.. Jóka (Krasznobanszk) 4441/91 Molnár István, 1915. 5. 8 , Feketebalog, meghalt (Dombasz) 3720/91 Molnár Július, 1921. 3. 3., Nagybalog, (Dombasz) 5497/91 Minarovič Viliam, 1914. 2. 24., meghalt, Zvonőín (Dombasz) 3813/91 Miőura Martin, 1893. 8 17., meghalt a SZU-ban 5722/91 Markovits Jozef, 1925. 12. 9., Csúz (Baku) 5723/91 Mészáros István, 1928 4 26 , meghalt, Bény (Fogcsanyi) 5775/91 Major András, 1920. 11. 22., Hetény (Ogyessza) 5847/91 Mittharides Ákos, 1918 1. 20., Hnúšťa (Kaluga) 5870/91 Morvái Ferenc, 1920. 3. 8., Ebed, meghalt (Nizsnyij Tagil) 5882/91 Machata Pavol, 1911. 7. 5., Nagykér, (Kijev) 5883/91 Mráz Štefan, 1922. 1. 4., Szécsénke (Sztálingrád) 5933/91 Munka Rudolf, 1920. 5. 14., meghalt. Kürt (Sztálingrád) 5980/91 Mészáros Béla, 1920. 5. 14., Zseliz (Dombasz) 5982/91 Moravecz Lajos, 1923. 7. 28., Csata (Moszkvarenckaja) 6028/91 Miklós Dezső, 1923. 4 30., meghalt, Lég (7238/6 tábor) 6076/91 Marafkó László, 1922. 3. 24., Vízkelet, (Kujbisev) 6078/91 Modrocký Ján, 1911. 3. 1., meghalt, Hidaskürt (Moszkva) 6130/91 Mészáros József, 1915. 6. 25., meghalt, Érsekújvárott (Asztra­hány) 6131/91 Molnár Imre, 1913. 10. 21., Nádszeg, (Sztarij Oszkol) 6132/91 Molnár József, 1913. 3. 21., Bény (Sztálingrád) 6169/91 Makó József, 1924. 3. 25 , meghalt, Csilizradvány (Ogyessza) 6170/91 Marcell János, 1928. 1. 7„ Alistál (Minszk) 6172/91 Mészáros Péter, 1909. 10. 11., Jóka (Dombasz) 6173/91 Mihályi József, 1914. 7. 21., Síd, meghait (Kujbisev) 6211/91 Mészáros Sándor, 1911 7. 18., Negyed (182/2 tábor) 6212/91 Meder Margit, 1927. 6. 25., Mecenzéf (Gorlovka) 6213/91 Mitro Mihály, 1920. 7. 20., Gálszécs (Szovjetunió) 6275/91 Müller Mihály, 1911. 4.. 1., meghalt, Álsómecenzéf (Janakijevo) 6332/91 Molnár József, 1912. 2. 28., meghalt, Kéty (Krajcsno) 6377/91 Mehora László, 1924 7. 19., meghalt, Bajcs (7099/12 tábor) 6378/91 Molnár Imre, 1917. 2. 16., meghalt, Kicsind (Kijev) (Folytatjuk) Az Első Szlovák Befektetési Rt. (Prvá slovenská investičná a. s.) 821 08 Bratislava, Miletičova 1., tel.: 07/632 06, fax: 07/610 16 07/635 29 értesíti minden ügyfelét, aki igénybe veszi a vagyonjegyes privatizációban való, meghatalmazási szerződés alapján történő ingyenes részvétel általa nyújtott lehetőségét, hogy e szerződés megkötésének határideje január 15-e. Felkérjük tehát azokat, akik élni akarnak a lehetőséggel, hogy a kitöltött meghatalmazási szerződést (Dohoda o plnej moci) ajánlott levél formájában küldjék el, esetleg személyesen hozzák be hozzánk vagy az alábbi címekre a fenti határidőig. Az Első Szlovák Befektetési Rt. fiókjai: 912 50 Trenčín, Rozmarínova 1, tel.: 0831/345 83, fax: 317 10, 974 00 B. Bystrica, Partizánska 5, tel./fax: 088/426 02, 040 01 Košice, Štúrova 7, tel./fax: 095/252 92, 826 47 Bratislava, Ondavská 3, tel.: 07/635 51-5, 224-es mellék (Proxy cég). ÚP-45

Next

/
Thumbnails
Contents