Új Szó, 1992. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-28 / 23. szám, kedd

1992. JANUAR 28. i&rszói HAZAI KORKÉP A JAVASLAT ELLENTMONDÁSOS A Szlovák Köztársaság alkotmánytervezetét tagságunk megvitatta. Véleményünk szerint a tervezet ellentmondásos, elsősorban azért, mert nem toglal állást abban a kérdésben, hogy Szlovákia önálló állam, szövetségi vagy konföderációs kapcsolatban áll-e a cseh országrésszel, s igy nem tisztázza az ezzel kapcsolatos jogköröket sem. Fenntartásainkat az alábbi pontokban foglaljuk össze: - Szlovákia ne legyen nemzetállam, jogrendje a polgári demokrácia alapjaira épüljön; - a nemzetiségi kifejezés helyett az alkotmány a nemzeti kisebbség kifejezést használja, összhangban a nemzetközileg elfogadott terminológiával; - az államnyelv fogalmának bevezetését elutasítjuk, hivatalos nyelvként elismerjük a szlovák nyelvet, de a kisebbségeknek biztosítani kell az anyanyelvük korlátok nélküli használatát és ezt az alkotmánynak kodifikálnia kell, szinkronban a nemzetközileg elfogadott és ajánlott dokumentumokkal; - az alkotmány világosan szögezze le, hogy a kisebbségi iskolaügy és kultúra területén érvényesüljön az önigazgatás elve; - az adott területen élö nemzeti kisebbségek számára az alkotmány 'biztosítsa az arányos képviseletet a közigazgatásban Végezetül leszögezzük, hogy teljes mértékben támogatjuk az Együttélésnek és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomnak a nemzeti és etnikai kisebbségek jogaira vonatkozó javaslatát, s ennek önálló fejezeteként való beiktatását a Szlovák Köztársaság alkotmányába. KOMJATI ATTILA, az Együttélés kassai elnöke KUTATÓMUNKA -MEGRENDELÉSRE (Munkatársunktól) - Ferdinand Vykopal mérnök, kandidátus, a Munka és Szociális Ügyek Kutatóintézetének igazgatója a minap Pozsonyban megtartott sajtóértekezletén elsősorban a tudományos munkahely tevékenységével ismertette meg az újságírókat. Elmondta: az 1920-ban alapított intézet több átszervezést élt meg, az utolsót 1990ben, amikor a 280 munkatárs közül több mint százat elbocsátottak és teljesen új módon kezdték a munkájukat szervezni. Tudományos csoportok alakultak, amelyek végre konkrét feladatokkal foglalkoznak, illetve megrendelések alapján dolgozzák fel az érdeklődésre számot tartó témákat. Ez utóbbiak három kategóriába sorolhatók: a munkaerőpiac, illetve a foglalkoztatottság, a családok életszínvonalának alakulása, valamint a szociálpolitika és az ezzel összefüggő kérdések. - Készítünk elemzéseket és rövidtávú előrejelzéseket, szorosan együttműködünk a munkaügyi hivatalokkal - mondotta az igazgató. - Összegyűjtjük a hazai és külföldi tapasztalatokat a kollektív szerződésekről és összehasonlítjuk azokat. A szociális kérdések megoldására konkrét javaslatokat teszünk az illetékes tárcának. Különösen az alacsony bevételű családok helyzetével foglalkozunk s ezen belül kiemelten a szegények egyre népesebb táborával. A tudományos munka mellett az intézet tanácsadással is foglalkozik. D.T. REFLEXIÓ EGY REFLEXIÁDÁRA Az Új Szó független napilap közismerten fenegyerek főmunkatársa, Tóth Mihály a napokban ugyancsak ficánkoló kedvében érezhette magát A lap 1992 január 21-i számában ellenem, s a Magyar Néppárt ellen intézett reá jellemző kirohanásai komolyan sértőek lehetnének, mivel azonban tökéletesen ismerjük magát a toporzékoló szerzőt, sőt annak habituális tünetei sem teljesen ismeretlenek előttünk, véleményünk szerint nincs okunk komolyabb aggodalomra, kivéve a szerzőért érzett aggódásunkat Mielőtt azonban sommás véleményt mondanánk a szóban forgó napilap „közmegbecsülésnek" örvendő főmunkatársáról, vizsgáljuk meg sine ira et studio (harag és elfogultság nélkül) újabb dühkitörésének indítékait Az Új Szó jeles főmunkatársa először is sejtetni engedi, hogy bár közöttünk eddig nem voltak prominens fasiszták, bezzeg mosi már vannak Nos, és ezzel a jelzővel kimondatlanul is engem tisztel meg, pedig nem tettem sem többet, sem kevesebbet, minthogy válaszoltam egy napilapunkban hozzám címzett nyílt levélre, valamint a hatályos csehszlovák törvények értelmében közreműködtem egy politikai párt, a csehszlovákiai magyarság 1945 óta első politikai pártjának, a Magyar Néppártnak létrehozásában. A főmunkatárs, Tóth Mihály rosszindulatú, gyűlölettől sistergő írására szinte lehetetlen érdemileg teljes kimerítő választ adni Az ilyen egyének hasonló jellegű írásainak szinte törvényszerű bevezetője, hogy először is megkísérlik „letaglózni" a megcélzott áldozatot, kétségbe vonni annak szakmai és erkölcsi tekintélyét. Engem is megpróbál például mind|árt fogalmazványa elején amolyan „harmadosztályú történésznek" minősíteni, aki lám, késztetést kapott arra, hogy a történelem lomtárából bárkit piedesztálra állítson, ezzel is szolgálatot téve a Horthyfasizmusnak. Ha ezt rólam szakmabéli tudós kollégám állítaná - még ha rosszhiszeműen is - bizonyára elgondolkoznék a célzás komolysága felett Számomra azonban megnyugtató, hogy ezt csupán egy „főmunkatárs", egy Tóth Mihály teszi, aki életében még belülről nem láthatott egy rendes levéltárat - kétlem, hogy oda ót egyáltalán beengednék, s ha mégis, vajon minek -, sőt kívülről sem sokat Erről ennyi talán elegendő is lesz A tisztelt főmunkatárs ezután elélcelódik azon, hogy vajon miért kellett ennek a „harmadosztályú történésznek", mármint nekem, nyílt levélben válaszolnom Száraz Dénes nyílt levelére? Talán nem volt 50 fillérem borítékra, levélpapírra, és három koronám postabélyegre, sziporkázza szellemességeit Tóth Mihály Nos, egyáltalán nem ezért, hanem pusztán azon oknál fogva, mivel nyílt levélre illik nyílt választ adni. Ez meg is történt Száraz Dénessel a Szabad újság hasábjain minden sértő szándéktól mentesen cseréltünk eszmét, s fejtettük ki nézeteinket az egész nemzetrészúnk politizálását énntó kérdésekkel kapcsolatban Sem Dénes barátomnak, sem nekem nem állt szándékomban a kölcsönös sértegetés. Meg aztán nekünk nem is kenyerünk az ocsmánykodás. Bezzeg, aki csak ehhez ért... A régi, a kommunista újságírásra és magukat újságíróknak nevező bértolnokokra volt egykor jellemző az a fölényes és kioktató hangnem, amit Tóth Mihály alkalmaz. Hiába, nem tagadhatja meg hajdani önmagát. Az pedig, hogy a tapasztalatlanabbak megtévesztése érdekében egykori saját pártjáról is gúnyorosan ír, s olyan szavakkal dobálózik, mint „bolsevikéknál", „komcsiul" stb., nála szinte természetesnek vehető. Miért is ne, elvégre jól jön egy kis karakánkodó hatásvadászat, persze, csak legyen, aki ezt még beveszi De valójában mi is szúrja Tóth Mihály bögyit? Nos, amennyiben jól értelmezem magasröptű, csakis őreá jellemző stílusban megírt reflexiádáját, nemes dúhét főleg Száraz Dénes barátom nyilt levelére adott nyílt válaszomnak két mozzanata gerjesztette fel Az egyik a csehszlovákiai magyarság általam kívánatosnak mondott egységéről vallott nézetem, a másik pedig az, hogy a két háború közötti felvidéki magyar politikusok nevei között több máséval egyetemben Jaross Andor nevét is említeni merészeltem. Hát bizony, az ó szemével nézve és az ő fejével gondolkodva mindkettő igencsak súlyos vétek lehet A magyar egység tehát nem kell a jeles főmunkatársnak. Lelke rajta. Persze, a tisztességesen gondolkodó magyarjaink többségének kellene, én is szorgalmaznám, bár tudom, hogy az egyelőre kivihetetlen, nem kis mértékben éppen az ilyen Tóth Mihály-féle alakok kártékonykodása miatt. Ez nem a többpártrendszer megunását jelenti, amint ezt a főmunkatárs hamisan és rosszhiszeműen magyarázza, hanem annak a felismerését és kimondását, hogy nemzeti kisebbségünk nem aprózhatja fel erejét akkor, amikor fennmaradásunk, további létünk a tét ebben a nagy politikai versenyfutásban. A teljes magyar egység napjainkban sajnos kivihetetlen, ellendrukkereink nem kis örömére. Nem kivihetetlen azonban a választási egységünk A Magyar Néppárt a maga részéről meg is tesz mindent a teljes magyar választási koalícióért. Lássuk most a másik főbűnömet. Ez pedig nem más, mint Jaross Andor nevének említése Nézzük, ki is volt hát ez a Jaross? Politikai pályafutását a Magyar Nemzeti Pártban kezdte még a húszas évek végén 1933 május 14-én a párt ügyvezető elnökévé választották, az 1935. május 19-én megtartott csehszlovákiai nemzetgyűlési választásokon képviselői mandátumot szerzett, majd a két magyar pári - a Magyar Nemzeti Párt, valamint az Országos Keresztényszocialista Párt - 1936 június 21-én bekövetkezett egyesülésekor az Egyesült Magyar Párt elnökévé választották (Hadd jegyezzük meg, hogy a pári ügyvezető elnöke, tehát Jaross közvetlen munkatársa éppen gróf Esterházy János volt.) Jaross mint kisebbségi politikus hatalmas népszerűségnek örvendett a magyarság között Bátor, de tárgyilagos parlamenti felszólalásai eseményszámba mentek Gyakran írt a párt központi napilapiába, a Prágai Magyar Hírlapba. Cikkei a lap legolvasottabb Írásai közétartoztak, mivel volt karakterük, de mentesek voltak a szélsőséges kilengésektől. Amikor például Németországban 1934 június 30-án lezajlott a Róhm-mel és az SA-val való véres leszámolás, az ún. „hosszú kések éjszakája", Jaross terjedelmes elemző vezércikket írt az ottani állapotokról A Prágai Magyar Hírlap 1934. július 8-i számában megjelent írásában féltve óvta a magyarságot az emberi szabadságjogokat mélységesen sértő fasiszta elvek és módszerek ragályától, s az egyedüli követendő utat a demokráciában jelölte meg. „Mi egy világviszonylatban kis kör: a csehszlovákiai magyarság szemszögéből nézzük azt, ami Németországban történt és esetleg történni fog' - írta Jaross, idézett vezércikkében „Nemzeti kisebbség vagyunk, harcosai és rajongói vagyunk a szabad emberi és nemzeti életnek, mert csak ez biztosíthatja fennmaradásunkat. Olyan államban élünk, melynek létparancsa a demokrácia, s a mi emberi és nemzeti jogainkat is csak becsületesen értelmezett és végrehajtott demokrácia tudja biztosítani Nem lehetünk tehát fanatikus hivei semmilyen olyan külföldi tekintélyuralomnak, mely a nemzeti elvek érdekében az emberi szabadságjogokat eltiporja." Jarossra mint kisebbségi politikusra ez a hangvétel, ez az álláspont volt a jellemző. Letagadhatatlan tény viszont az is, hogy 1944. március 22-e és 1944. augusztus 7-e között belügyminiszteri tárcát vállalt a Sztójay-kormányban, amiért később háborús bűnösként elítélték, és 1946. április 11-én Budapesten kivégezték. (Jelzem, Esterházy János grófot ugyancsak „háborús bűnösként" ítélték halálra, bár az ö büntetését kegyelemből életfogytiglanig tartó fegyházra változtatták.) Félreértés ne essék, nem mentegetni akarjuk Jaross Andort Ha bűnös volt, megbűnhődött érte, az életével fizetett politikusi melléfogásaiért. De miért kellene hallgatnunk róla? A múltat minden dicsőségével és nyomorúságával együtt mernünk kell bevallanunk, mert csakis igy leszünk képesek okulni belőle A Magyar Néppárttól vagy tőlem pedig ugyancsak távol áll, hogy Jaross Andort úgymond piedesztálra állítsam, úgy, ahogy azt Tóth Mihály megkísérli a nyakamba varrni A Száraz Dénes nyilt levelére adott válaszomban csaknem véletlenszerűen papírra vetettem néhány jelentősebb magyar kisebbségi politikusunknak nevét, köztük Jaross Andorét is. Nem tehetek róla, hogy ettől kezdtek vörös karikák táncolni az egykori „vörös" szemei előtt Mérhetetlenül sajnálom, hogy ilyen csepürágásra kell időt és energiát fecsérelnem, de meg kell tennem, mivel nem hagyhatom szó nélkül a hozzánemértés és rosszindulat pöffeszkedését. A gondolkodó olvasókra bízom, alkossanak maguk is véleményt a kifejtett nézetekről, s ne dőljenek be egy mániákus zavarkeltönek. Az Új Szónak pedig kívánom, hogy kártékonyabb főmunkatársa már ne legyen Tisztelettel POPÉLY GYULA Pozsony, 1992. január 22. MAJDNEM DICSÉRTEM AZ EGYÜTTÉLÉST Nemzetiszínű keretes levélpapíron érkezett néhány napja Losoncról az üzenet: „Több írásával egyetértek, szerkesztő úr, azt azonban kimondottan aljasságnak tartom, hogy maga még egyetlen jó szót nem irt le két év alatt az Együttélésről..." Az ilyen levél már csak külsőségei (kerete) miatt is tűnődésre sarkallja az embert. És lelkiismeretvizsgálatra. Olyan korban élünk, amikor a közéletben a megfontoltság helyett az ordasság, a mások sikere fölötti öröm kinyilvánítása helyett az irigység, a türelem helyett pedig a türelmetlenség dominál. Valószínű, hogy bennem van a hiba, és elhatároztam, hogy az elsó adandó alkalomkor, ha csak egy mód lesz rá, elismerően írok Duray Miklós mozgalmának a csehszlovákiai magyarság hasznára kifejtett működéséről. Kapóra jött a Szövetségi Gyűlés jelenlegi tanácskozása, és kimondottan megkönnyítette a dolgom, hogy január 22-én azt olvashattam kedvenc lapomban, hogy a liberális szlovák pártok mellett még a magyar politikai mozgalmak voltak azok az erők, amelyeknek képviselői megszavazták köztársasági elnökünk törvénymódosítási tervezetét, amelynek értelmében az államfő arra kapott volna megbízást, hogy a parlament döntésképtelenné válása esetén vagy saját elhatározásából, vagy bizonyos számú állampolgár ösztönzésére fontos kérdésekben népszavazást rendelhessen el. Nagyon megörültem a hírnek. Gondoltam, íme, itt a bizonyíték, hogy ha fontos, létünket, jövőnket alapvetően érintő kérdésről van szó, képviselőink eltekintenek a nézetkülönbségektől, és arra a törvényjavaslatra szavaznak, amelyik a szlovákiai magyarság számára előnyös. Sokan kifejtették már számos eszmefuttatásban, hogy miért lenne fontos, ha az ország legtekintélyesebb személyiségének a kezében végső érvként ott lenne a népszavazás elrendelésére való felhatalmazás. Felbecsülhetetlen értékű lenne az ország egységének a megtartása, éspedig a lakosság akaratából. Adott esetben a törvény alkalmazásával kideríthető, valóban megalapozottan hivatkoznak-e a politikusok a népakaratra. De még akkor is fontos tényező lenne az ilyen törvény, ha őfelsége a nép úgy döntene, hogy önállóvá válik Szlovákia: nagyobb lenne az esély arra, hogy a válás civilizáltan és nem egymás torkát szorongatva (lásd Jugoszlávia) megy végbe. Más napilapok is arról számoltak be, hogy az összes magyar képviselő egy emberként a Havel-törvényjavaslatra szavazott, így egyik múlt heti Reflexemben lelkendezve írtam a Prágában működő honatyáink politikusi kvalitásairól. Már a nyomdában volt a kommentár, amikor megérkezett a szavazásról szóló lista. Fejbekólintott a hír: az Együttélés hét törvényhozója sem támogatta az elnöki törvényjavaslatot. Tartózkodtak a szavazástól, ami ebben az esetben ugyanazt jelenti, mintha ellene szavaztak volna. A Csehszlovák Sajtóiroda híre és a szomorú valóság közötti különbség talán a tudósító felületességével, netán a magyar ügyek jelentőségének lebecsülésével magyarázható. Megjártam. Egyszer akartam dicsérően írni az Együttélésről, akkor sem sikerült. A legjobb szándékkal sem írhatok másként, mint ahogy írok, mert az, amiben most állásfoglalt (mégpedig szerintem nagyon ellentétben a szlovákiai magyarság érdekeivel), legalább olyan fontos, mint annak idején a Szlovák Nemzeti Tanácsban a nyelvtörvényjavaslat volt. Érdemes lenne fellapozni az akkori (1990. október 25ike utáni) újságokat, elolvasni, hogy ki támadta és ki támogatta a számunkra elönyösebb törvénytervezetet. Esetleg még az is kiderülne, nem volt véletlen, hogy az Együttélés képviselői sem akkor, sem most nem tudtak különbséget tenni (vagy valaki nem hagyta, hogy különbséget tegyenek) a számunkra elönyösebb és a számunkra hátrányosabb megoldás között. Már máskor is előfordult a történelemben, hogy voltak nagy ambíciójú pártvezérek, akik fixa ideájuktól vezérelve ,,blindeltek" a politikában (anélkül, hogy kártyájukat látták volna, megütötték a bankot). Egyre határozottabban körvonalazódik, hogy mi is lenne némely fixa ideák tartalma. Csakhogy mi nem akarunk kísérleti nyulak lenni, és tétként sem szeretnénk semmiféle politikai hazárdjátékban szerepelni, mert lehet, hogy a csehszlovákiai magyarságnak már nem lenne több dobása. Mihályi Molnár László, az Együttélés parlamenti klubjának elnöke a szavazási magatartás okai után érdeklődő újságírónak azt mondta, „a népszavazási kampányt költséges választási hadjárattá változtatták volna". Az ilyen bölcsesség annak a járókelőnek a realitásérzékére emlékeztet, akit elgázolt a teherautó, és - miután az illető megállapította, hogy szerencsésen megúszta a balesetet - nyomban az az első dolga, hogy megállapítsa, nem szóródott-e ki zsebéből az aprópénz. Erre újból csak azt mondhatom, ahogy egyszer már vélekedtem az Együttélés néhány vezetőjének argumentálási módszeréről: így csak kínjában érvel az ember. Egyszer akartam elismerően írni az Együttélés politizálásáról. Pechem volt. Ezúttal a legjobb akarattal sem tehettem. De mit számít az, hogy én peches vagyok! Ennél sokkal nagyobb baj, hogy az említett parlamenti képviselők a népszavazási törvényjavaslat sorsának eldöntése során a Szlovák Nemzeti Párttal, a kommunistákkal és a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal kerültek egy platformra. Csak arra vagyok kíváncsi, hogyan magyarázzák ezt meg hitelt érdemlően választóiknak. TÓTH MIHÁLY A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK NÉVSORA (Mivel az erpdetl lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak feltételezés alapján tüntethetjük fel a neveket magyarul.) 43/91 Nagy Vilmos, 1920. 9. 29., Újbást, (Ogyessza) 65/91 Nagy István, 1921. 2. 13., meghalt, Tajti (Baku) 83/91 Nimčuk Vladimír, Gálszécs, (a hozzátartozóit hurcolták el) 84/91 Nagy Rudolf, 1927. 9. 20., Királyhelmec, (Záhony) 179/91 Nyikolajev Szergej, 1894 9 15., meghalt, Pozsony (Potyma) 852/91 Nyársik József, 1914 1 10., Nagymagyar (Szovjetunió) 853/91 Nagy Kálmán, 1926. 10 16., Ekecs (Dombasz) 854/91 Néma Gergely, 1903 4. 17., Drakovce, (Szovjetunió) 855/91 Nazareczká Anna, 1915 3. 29., Király. (Dombasz) 856/91 Németh Sándor, 1913. 6. 17., Oroszka (Harkov) 857/91 Nagy Sándor, 1919. 11. 19,, Ipolyfödémes (Novi Sahti) (Folytatjuk) REFLEX