Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-26 / 30. szám
A Szovjetunió nem orosz népeinek irodalma A Baltikum: litvánok, lettek Az ok, amiért a Szovjetunió nem orosz népei iránt megélénkült a világ érdeklődése, mint láttuk, a nemzetiségi súrlódások. Két különösen puskaporos terület: a Kaukázus (Hegyi Kara- bah, Osszétia, stb.) s a Baltikum. Három kis köztársaság alkotja a Baltikumot: észtek, litvánok, lettek. Az észtekről, mint a magyarok nyelvrokonairól, egyéb finnugor népekkel együtt külön számolunk be, ezúttal a másik kettőről a lettekről és a litvánokról szólunk. Már csak azért is, mert elsősorban a litván kérdés az, amely különösen gyújtópontjába került az érdeklődésnek. De kik ezek a litvánok? .....kevés olyan nép él - legalábbis Európában amelyet úg y megdobált volna a történelem, mint a litvánt" - írja Bojtár Endre, a balti kérdés kitűnő magyar specialistája, nemrég megjelent „Litván kalauz“ című kötetében. Mi persze nem követhetjük nyomon a tragikus litván történelmet a fényes kezdetektől a puskaporos jelenig, csak az irodalmukra vethetünk néhány pillantást. Igaz viszont, hogy, mint minden kis nép esetében, a litvánoknál is különösen fontos az irodalom. Akárcsak mifelénk, a Baltikumban is az írók, költők voltak mindig a fáklyavivök. Az írott litván irodalom a XVI. század közepén hitvitákkal kezdődött, mint nálunk, de alig másfél évszázad múlva már porondra lép a litvánok máig legnagyobb költője, Donelaitis. 1714-ben született s 1780-ban hunyt el. Harminchét évig gyakorolta a legeldugottabb helyeken a papi hivatást s az isten háta mögötti falusi kúriákon alkotta meg (az 1765-1775 közötti években) háromezer hexametert kitevő remekművét, az Évszakokat. Igaz, csak 1818-ban jelenik meg, harminc- nyolc évvel a költő halála után, de ha későn is, megéri az elismerést. Goethe, Miczkiewícz és más világhírű alkotók köszöntik egyenrangúként a litván költészet remekét. A magyar olvasó, természetesen, most is szerencsés helyzetben van, az Évszakok magyarul is olvasható. Igaz, csak mintegy húsz éve fordította le Tandori Dezső, így másfél évszázad késéssel, de mégiscsak megérkezett hozzánk. „Felköltötte a földet a fényes, fürge napocska, íme a hideg tél sok nyűgét már vedli nevetve; Tűnnek a fagy tüneményei, jégcsipkék szakadoznak, Fénytől pezsdül a hó, fölhabzik, semmibe illan. “ A természet, az évszakok változásainak festői leírása, a nehéz paraszti élet realista, itt-ott kissé naturalista, de mindenkor vérbó ábrázolása egyedülálló jelenséggé avatják Donelaitis művét a XVIII. században. A litván költészetben ö teremtette meg a népköltészet, a görög-latin irodalom s a felvilágosodás eszméitől áthatott korabeli európai kultúra szintézisét. Donelaitis, sajnos, kivétel volt, majd kétszáz évig társtalan csillaga a Baltikumnak. A XIX. század a litván irodalomban is terméketlen század volt, csak a XX. hozta meg itt is a változást. „Az irodalomban az 1910-es években indult az a mai nyugatosainkhoz hasonló lírikus nemzedék, amely pályáját azután 1918 után, a független Livániában teljesítette ki, s amelynek legjobbja Vincas Mykolaitis-Putinas (1893-1967). Költőként kezdte, de az igazi sikert számára az 1933-ban megjelent Oltárok árnyékában című regénye hozta meg, amely az első igazán jelentős litván regényként van számon tartva. E korszak neves, noha mára jócskán megfakult hírű írója, a szocialista realizmus litván képviselője Petra Cvirka (1909-1947). S itt kell szólnunk két világhírű, litván származású, ám nem litván nyelven író, s talán ezért híres költőről, az 1877-ben született s 1939-ben elhunyt Lubicz-Miloszról, a modern francia líra egyik legnagyobb alakjáról (magyarul is megjelent egy válogatása A megismerés himnusza címen), s a lengyel-amerikai Czeslav-Mlloszról (1911), a Nobel-díjas költőről, aki így vall erről a furcsa helyzetről a nagy elődre, Mickiewiczre célozva: „Nem születtem Lengyelországban, de lengyelül írok. Talán ez nem is olyan rendkívüli, ha meggondoljuk, hogy a legnagyobb lengyel művész soha nem volt sem Varsóban, sem Krakkóban, és hogy Litvániát választotta Múzsájának". Ám a legújabb, szovjet korszakban is alkottak jelentős alkotók a litván irodalomban. A legismertebb közülük az 1919- ben született Lenin-békedíjas Miezelaitls. Főleg Embercimü, 1961-ben írott verseskönyve aratott nagy elismerést, s Urai etűdök című prózai kötete. Kardiogramm címmel magyarul is megjelent válogatott verseinek a gyűjteménye, míg a Lírai etűdök szlovákul olvasható. Nem kevésbé híres az 1928-ban született Sluckis akinek legjobb regényeit, az Ádámcsutkát és a Szomjúságot mi is megismerhettük, valamint az 1930-as Marcinkievicius. Ő ugyancsak költőként lett híres, verseit mifelénk is ismerik, ám legjelentősebb sikereit drámáival érte el. Három drámája magyarul is megjelent. Ezekben végigkíséri a litván történelem szinte minden jelentős eseményét s valami hasonlóra vállalkozott, mint annak idején Arany János: meg akarja teremteni a nem létező litván eposzt. Egyébként versei is olvashatók magyarul is, szlovákul is, köztük a híres Pubticisztikus poéma, a XX. kongresszus költői visszhangja 1961 -bői. Még egy neves litván drámaírót kell megemlítenünk, az 1932-ben született Kazys Saját, aki az utóbbi esztendőkben jelentős nemzetközi sikereket könyvelhetett el. De még tőle is nagyobb visszhangot keltett a legifjabb nemzedék neves képviselője, az emigrációba kényszerített, 1950-es évjáratú Tomas Kondrotas. A kígyó pillantása című regénye magyarul is megjelent s rádióváltozatát több ízben is hallhattuk az utóbbi években. Kondrotashoz hasonlóan ugyancsak emigrációba kényszerült egy további jelentős író, Tomas Venclova (1937). A lett irodalom nem büszkélkedhet olyan jelentős régi költővel, mint Donelaitis, a nemzetközi hírű lett irodalom csak a múlt század végén jelentkezik, ám annál jelentősebb a lett népköltészet. Történetesen épp mostanában jelent meg egy pompás gyűjtemény magyarul a lett népdalokból, a nevezetes Dainák-bó\, Rab Zsuzsa kitűnő tolmácsolásában. íme, egy közülük, ízelítőül: „Égi kovács üllőt ver, / szikra hull a tengerbe. / Vajon micsoda kovács / szikráztatja a vasát? / Fönn az égen a Napisten / szórja forró sugarát. / A messze múltban született dainák élő, lelket igéző nyelve évszázadokig vigasztaló és tápláló eledele volt az idegen elnyomás alatt sínylődő lett népnek. Hasonlóan neves irodalmi alkotások a letteknek a Lacplesis című eposz. A finn Kalevala, illetve az észt Kalevipog mintájára alkotta meg s adta ki 1885-ben különféle mitológiák fölhasználásával a kalandos életű Andrejs Pumpurs (1841-1902). E három eposzt, amint köztudot, a XIX. században gyűjtött népi énekekből, mondákból, balladákból szerkesztették össze, s teremtették meg utólag, amit a mi Arany Jánosunknak nem sikerült, a nemzeti eposzt. S ezzel nemcsak azt érték el, hogy megmentették a feledéstől az ősi mítoszokat, hanem egyben erőteljesen táplálták a finn, észt, lett nemzeti tudatot, következésképpen befolyásolták e népek nemzetté válását. Purpurs után aztán nemsokára jelentkezett a lett mükölté- szet is, mégpedig egyszerre két jelentős képviselőjével. Talán nem véletlen, hogy megintcsak épp mostanában látott napvilágot magyarul a legnagyobb lett költő, Jan Rainis válogatott verseinek és naplórészleteinek gyűjteménye Száll és ég s kihuny a csillag címmel. „Nincs olyan kis ország, amely ne adott volna nagy írókat-költöket a világnak, a lettek a nagy Rainist adták" - mondotta Makszim Gorkij. Rainis 1865-ben született (Gorkij kortársa volt tehát) s 1929-ben hunyt el. Első verseiben olykor megdöbbentően modern volt, szabad versei már-már a húszas évek német avantgardját idézik a múlt század végén, mégis hamarosan nemcsak hogy elfogadta hazája irodalmi közvéleménye ezt a sokoldalú művészt, hanem nemzeti és társadalmi mozgalmai jelképének érezte, „a lett nép eleven lelkiismeretének". „Az, aki egyszer lánggal égett: / sugár-fényen ring örökkön/ fenn a térés végtelenben. // Száll és ég - s kihuny a csillag /szemünk látha lobbanását, / messze-rezgö fénysugárban. // A csillag kihuny: s a Földön/túl, megannyi új Világban, / néz a fény új, más szemekbe. // KI egykor égtél: a szellem / hullámán lebegsz örökkön. / Ezt hívják úgy: Teljes Élet. “ Jelentős volt Rainis mint próza- és főleg drámaíró is. Drámái közül kiemelkedik a Tűz és víz, a Fújj csak, szél, valamint a József és testvérei. Alig 12 évvel volt fiatalabb Andrejs Upits (1877) regény- és drámaíró, ám több mint negyven évvel túlélte Rainist 1970- ben bekövetkezett haláláig, így vele ellentétben Upits jelentősen befolyásolta a szovjet-lett irodalmat. Jó és rossz értelemben egyaránt. Hírnevét a Ftobezsniekek című nagy realista regényciklusával alapozta meg (1909-tól 1933-ig írta), ám jelentősek Hang és visszhang, Jeanne d’Arc című drámái, valamint Századok mezsgyéjén és Zöldellő föld című történelmi regényei is. Még inkább elkötelezte magát a szocialista realizmusnak, s lett a szovjet-lett irodalom legismertebb, noha már ugyancsak megfakult képviselője Vilis Lacis (1904-1966). A halász fia című, 1933-34-ben írott regénye mifelénk is népszerű volt annak idején, ugyanúgy, mint a háború után írt Zúg a vihar című háromkötetes regénye a lett nép 1939 utáni sorsáról. Erre különösképpen vonatkozik az, amit mondottunk, hisz ez volt a szovjet irodalom egyik példaadó szocialista realista műve. Az újabb lett irodalomról, sajnos, nem sokat hallani. Az a nagy pezsgés, ami az észt, litván, s a többi köztársaságban észlelhető, mintha elkerülte volna a letteket. Egy zeneszerzőből íróvá lett szerzőről, Zarins-ról hallani aránylag a legtöbbet. Pedig bizonyos, hogy a balti szellem itt is fölébredt, s elöbb- utóbb megteremti gyümölcsét, a nemzetközileg is elismert lett irodalmat. Cselényi László Magyarságtudomány kézikönyve Rendkívül értékes és hasznos művet adott ki a budapesti Akadémiai Kiadó az idei könyvnapra: A Magyarságtudomány kézikönyve hat kötetből áll és fűzve 420 forintba kerül. A tudományos alapossággal, tömörséggel összeállított kiadvány hasznos forrásmű lehet a világ különböző tájain élő magyaroknak. A történelmi, nyelvi és kulturális összetartozást szolgáló munka napjainkban különösen időszerű, amikor a kisebbségeket nacionalista támadások érik és a tiszta „nemzeti államok“ megszállottái megpróbálják eltorzítani, meghamisítani a magyar történelmet, a magyarság Európa szívében betöltött sok évszázados szerepét. Különös értéke Kosa László szerkesztő munkájának, hogy rögzítette benne a legújabb történelmi kutatások eredményeit és megtisztította a pártállamban megszokott szólamoktól. Ötletes a mű hat kötetre tagolása, amelyek a következő támaköröket ölelik fel: 1. Az első kötet feldolgozza a hungarológia történetét, céljait és törekvéseit. 2. Részletesen taglalja a magyar nyelv eredetét és történetének korszakait az ősmagyar kortól napjainkig. 3. A harmadik kötet Magyarország rövid története egészen a Kádár-korszak lezárulásáig. 4. A három további, kultúrával foglalkozó kötetből az első a magyar irodalom az ősköltészettől a XVIII. század végéig. Feldolgozza a művészeteket is. 5. A második irodalmi-művészeti kötet elvezet egészen napjainkig. 6. A zárókötet pedig a magyar néprajz és folklór területét dolgozza fel és a magyar népi kultúra európai helyzetének elemzésével fejezi be. Az értékes kiadványt 314 melléklet és gazdag bibliográfia egészíti ki. Jó lenne, ha a Magyarságtudomány kézikönyve nem hiányzana egyetlen iskolából, könyvtárból sem. De az egész magyar értelmiség könyvespolcain is nagy szolgálatot tehet a felvetődő kérdésekben az eligazodáshoz. Ez a tudományos munka élvezetes olvasmány is. Különös tanok hirdetője Mostanában sok különös ember fordul meg Csehszlovákiában: prédikátorok, bioenergiával gyógyítók, új vallások hirdetői, ki győzné felsorolni mindegyiküket. Nemrég Prágában járt az Angliában élő, indiai származású Szatis Kumar, akinek foglalkozását igen nehéz lenne meghatározni. Talán a legjobban illik rá: erkölcsi prédikátor, a természethez való visszatérés hirdetője, a társadalom megreformálásának elkötelezett szószólója. Angliában folyóiratot ad ki (Resurgence - Megváltás) és a Green Books (Zöld könyvek) kiadója, valamint egy nemzetközi tanulmányi központ vezetője. A prágai Mlady svét munkatársának kérdéseire válaszolt a tudós gondolkodó, amelyből idézem azt a részt, ahol egy különös iskoláról számol be. „Dél-Angliában, Hartford faluban élek. Az 1200 lakosra jut egy pék, egy kovács, egy bútorasztalos, egy orvos, néhány építő- munkás, farmer. Van iskola, sportpálya, templom és vendéglő. A falu lakói és a környékbeliek is eljárnak a mi iskolánkba. Felelősséget éreznek gyerekeikért és az a véleményük, hogy az állami iskolában ártanak nekik. Többnyire saját magunk termesztette zöldséget, gyümölcsöt, burgonyát eszünk, házainkat saját virágainkkal díszítjük. A házam mellett van két hektár földem és az bőségesen elegendő ahhoz, hogy feleségemmel együtt megéljünk belőle. A gyerekek reggel kilencre járnak iskolába. Körbeülnek és egy pillanatig szótlanul elmélkednek azon, azért jöttek az iskolába, hogy jobban megismerjék önmagukat és környezetüket. A mi tankönyveinkben nincs semmiféle ideológia. Az alapvető emberi értékekre tanítanak. A gyerekek maguknak főznek és fel is szolgálják az ételt. Megismerkednek az asztalosmesterséggel, a főzéssel, a kertészkedéssel, a zenével, a festéssel, a francia és az angol nyelvvel. Megtanulják a kőfal rakását, a villanyszerelést. A tanítók nem tantárgyakat tanítanak, hanem a gyerekeket. Nem mondják én számtantanár vagyok, ülj le és figyelj! Az ő feladatuk, hogy kipuhatolják, mi érdekli a gyerekeket és miben különböznek a többiektől. Arra kell törekedni, hogy a gyerekek kérdezzenek. Nem az a cél, hogy a gyerekeket információkkal tömjék, hanem az, ne hiányozzon nekik semmi, hogyr egész emberekké váljanak, hogy egészségesek legyenek és reagáljanak mindenre. A tanítók arra törekszenek, hogy a gyerekek szívesen tanuljanak. Ha mindebből valamit kifelejtünk, akkor a gyerek visszautasít mindent: előbb tanítóját, később szüleit, faluját, a társadalmat és végül az egész világot. Nyomorékká válik, aki tudatosan kárt okoz és másokat bánt.“ Az újságíró megkérdezte, nem fél-e attól, hogy baloldali nézetekkel vádolják meg. A válasz: „A kapitalizmus és a kommunizmus ikertestvérek. Mindkettő a fogyasztás fokozására ösztönöz bennünket. Csakhogy a kapitalizmus elegánsabb és ügyesebb: piruláit cukorral bevonva adja be, így könnyebben lenyelhető. A kommunizmusban a párt diktál, a kapitalizmusban a piac. Sajnos mindkét rendszernek sikerült elveit rövid és érthető használati utasításokba feldolgozni, amit az emberek mindig szívesen fogadnak. Semmi sem bizonyítja, hogy az ipari társadalmaknak jövője van.“ így látja a világ számos „másképp gondolkodójának“ egyike, a hindu Szatis Kumar, aki valaha gyalog, pénz nélkül bejárta Amerikát és a Szovjetuniót. Harminc hónap alatt nyolcezer mérföldet tett meg. (szűcs)
