Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-26 / 30. szám
A művésznő pozsonyi lakásán Móry János 1940-ben Az önálló szlovák állam idején a cseh művészek már nem jöhetnek a Tátrába. De így is mozgalmas az élet a Monté Móryban. A vendégkönyv bejegyzései szerint a negyvenes évek elején megfordul itt Márffy Ödön, a festőművész, (pénz híján képeivel téríti meg a nyaralás költségeit), Rigó Magda, Losonczy György operaénekesek Budapestről, Szelec- ky Zita, a pozsonyi Albrecht Sándor és Alexander Moyzes, Lackóné Kiss Ibolya, a szlovákiai magyar írónő, no meg Habsburg Anna főhercegnő, miniszterek, nagykövetek... Folynak a rádióközvetítések, Magda asszony gyakran szerepel Kassán és Budapesten (Zathurecky Ede, a Zeneakadémia igazgatója volt iskolatársa). Móry műveit - s ez figyelemre méltó - sorra játsszák a szlovák színházak. Az aranyhajú lány című meseoperájának bemutatását a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházban 1944-ben közvetlenül a premier előtt meghiúsítja a felkelés és a háború. A háború s főleg az utána következő évek Móryék életének mélypontját jelentik. Otthonukból 50 kg-os csomaggal kiköltöztetik őket, 48 órán belül el kell hagyniuk a lakást. Néhány hétig egy közeli községben húzódnak meg, majd Ig- lón, egy cseh bankigazgató segítségével szállást kapnak egy bebútoro- zatlan szobában. A legkisebb lányuk alig nyolcéves. A szálló főpincérét Móry szeme láttára lövik le az orosz katonák. Krimiparódiába illő történet, hogyan vádolják azzal a váddal, hogy el akarta lopni á saját harmonikáját. A kassai pacsirta ekkor kötéssel, horgolással, kitömött játékmackók készítésével próbálja biztosítani a esaládjnindennapi élelmét. Később a kassai rádió igazgatója, Dezider Kardos zeneszerző közbenjárására igazolást kap állampolgári megbízhatóságáról. Egy év múlva megüresedett Iglón a zeneiskola igazgatói állása, ezt sikerül a főijének megszereznie. Néhány kis zenedarabot ír az iskolás gyermekek számára, ezek később nyomtatásban is megjelennek. Itt tevékenykedik 1960-ig, ekkor 400 koronás alamizsnával küldik nyugdíjba. Móry, aki korábban azt vallotta: „a Tátra nélkül nem lennék ember, csak félember“, haláláig nem járt többé a Tátrában. Móryné Szakmáry Magda zenészbarátaik biztatására 1953-ban megpályázza a pozsonyi konzervatórium zongoratanári állását. Fel is veszik, három éven át zongorát tanít, majd énekes növendékeket is vállal. Később teljesen átáll erre a szakra. Olyan tanítványokkal büszkélkedhet, mint Anna Penasková, Marta Nitranová, Izsói Lilla és mások. 1961-ben és 1965-ben a brazíliai Rióban vesz részt növendékeivel az ottani fesztiválon, egyikük a 2. helyen végez. 1976-ban a konzervatórium jubileumi hangversenyt rendez a tiszteletére. Mintegy hatvan tanítványa énekel itthon és szerte a világon Olaszországtól Ausztriáig. Móry János, aki nyugdíjaztatása után haláláig, 1978-ig Pozsonyban élt, a felesége szerint váltig hitte, hogy mindaz, ami történt, valami fatális tévedés, s hogy minden rendbejön. A szakszervezetek központi bizottságán már a hatvanas években elismerték, hogy ami történt, jogtalan és törvénytelen volt. De ezen kívül semmi sem történt. Talán most, a rendszerváltás után hozzáművészjelölt még Drezdában megismerkedik Cári Tausig zeneszerző és zongoraművész özvegyével, a közel 90 éves, pozsonyi születésű Vrábely Szerafinnal. Tausigéknál egykor gyakori vendég volt Liszt és Brahms (ő volt esküvőjükön az egyik tanú); Tausig volt az egyetlen, aki Wagner olyan partitúráit is le tudta játszani, amelyeket maga a mester sem (fiatalon, 29 évesen halt meg tüdővészben) - egyszóval a zenei világ óriásainak szellemi örökségét szívhatja magába a fiatal tehetség, akit Tausig- né készít fel minden hangversenyére, szeretettel irányítja, pártfogolja. A hangversenyekre lovaskocsival viszi őt az intézetből. Mindezt szinte rajongva meséli az idős művésznő pozsonyi otthonában, egy villában, ahol társbérlőként él. Szobájában hatalmas, fiatalkori portréja, a könyvespolcon főleg német könyvek, lexikonok, a zongora fölött rengeteg kisebb méretű fénykép: ő maga szerepeiben, zenész barátai, tanítványai. De ne szaladjunk előre az időben. Szakmáry Magda Drezdában a zongorán kívül lantot és éneket is tanul. Bécsben az énektanulást is folytatja (Jenny Kotrbánál, az opera- • ház szólistájánál), majd két év után Budapesten szintén, itt az európai hírű szopranista, Krammer Teréz a tanárnője. Mindezt gazdag, zenekedvelő édesapja bőkezű támogatásával. Aztán ismét a zongora kerül előtérbe. Egy angliai zeneszerző, D’Ehrmanns kétzongorás hangver- senykörútra hívja meg. A fél évig tartó turné keretében Paddington- ban egy versenyen 800 induló közül a legjobb tíz közé kerülnek, több külföldi hanglemezgyártó vállalat felvételeket készít velük. Pályafutásának a csúcsa még csak ezután következik. Angliából hazatérve Kassán 1929-ben egy hangversenyen énekel, itt figyel fel rá egy prágai menedzser, s meghívja próbaéneklésre a prágai Neues Deutsches Theather-be. (Ez a német színház a mai Smetanovo divadlo épületében volt.) Szerződését Széli György, a színház főzeneigazgatója írja alá. Négy évet tölt itt, a kolora- túrszubrett szerepkör szinte minden fontosabb szerepét énekli. Partnerei olyan világhírességek, mint Leo Slezak, Jeritza Mária, Hilde Ko- netzny és mások. S emellett zongoraművészként is hangversenyezik. Az egyeztetés, persze, nem könnyű. Mosolyogva meséli, hogy egy Weber-hangverseny főpróbáján a Tra- viata szünetében tudott csak részt venni. A kassai pacsirta, ahogy a közönség becézte kedvencét, Prága ünnepelt művésznője lesz. 1934-ben feleségül megy Móry János zeneszerzőhöz. Móry János Besztercebányán született, apja nagykereskedő volt. Budapesten jogot tanult, emellett két évig a konzervatóriumot is látogatta, majd Berlinben négy évig Hermann Büchel tanítványa volt. 1921-ben rászállt nagybátyja öröksége: 65 hektárnyi terület a Tátrában, közepén az Új Csorba-tó, körülötte három szálloda. Móry még felépíttetett itt egy kétemeletes villát, a Monté Móry vendéglőt, sőt egy kis templomot is. Az első köztársaságbeli magyar sajtó gyakran foglalkozik a zeneszerzővel. A kassai Független Újság 1936. december 5-i számában így mutatja be: „A világ komponistái közül Móry János sorsát vitte legmagasabbra az Isten. 1326 méterrel a tenger színe felett komponál. Előttünk terülnek el a Szepesség városai és mögöttük örök hó fedi a Magas- Tátra égbenyúló csúcsait. Olyan ez a panoráma, mint egy álom, és ebben az álomvilágban komponál tizenkét esztendő óta a Tátra muzsikusa: Móry János...“ A riport öles alcíme: „Berlini, hamburgi és prágai nagy sikerei után újra Berlin és Bécs mutatja be új operettjét“. Móry 12 zenés színpadi művet írt. Első operettje, a Fehér galamb R. Wilde német nyelvű szövegkönyvére készült, 1925-ben mutatták be Berlinben, majd később Kassán. A Torrero című daljátéka és a Sorskisasszony című operettje nem került bemutatásra. A La Valliére című, történelmi témájú, a XV. Lajos barátnőjének regényes életéből merítő operettjét 1933-ban mutatták be Berlinben, 1936-ban Kassán. Legnagyobb sikere, az Özvegy kisasszony (1935) egy időben kerül színpadra Hamburgban és Prágában, utána tűzi műsorára a brünni, a kassai és az eperjesi színház. A Prágai Magyar Hírlap kritikusa a Tátra Schubertjé- nek nevezi. A zeneszerzőnek mindene volt a Tátra, egy-egy ausztriai, németországi, magyarországi útjuk kivételével itt élt és alkotott. Műveiben visszhangzik a táj, ihlető forrásává válik. Színpadi művein kívül írt mintegy 200 dalt, több zenekari szvitet, szimfóniát. „Formába és dalba öntöttem a lőcsei fehér asszony történetét, a szepesi vár meséjét, a Karbunkulus-torony mondáját, azokat a legendákat, amelyek a szepesi bányák tündéreiről és manóiról szólnak... A Tátra levegőjét, a Tátra népének csodálatos lelkét vittem bele a szimfóniába is, azután a pásztortáncokba, amiket a hegyek között fából összerótt házak udvarán táncolnak évszázadok óta“ - vallja az említett riportban. Felesége, aki három kislányuk nevelését tekinti fő foglalkozásának, közben rendszeresen gyakorol és szerepel a kassai rádió hangversenyein. A Monté Móry villából a rádió élő adásban közvetít hangversenyeket a Móry-házaspár és neves vendégművészek közreműködésével. A csehszlovákiai magyarság - Európában a második legnagyobb nemzeti kisebbség - kulturális fejlődésének több mint hetven éve alatt eljutott oda, hogy zenei életének (egyáltalán van ilyen?) nincs egyetlen zeneszerzője sem. A címben jelzett - talán romantikus, drámai fordulatokban sem szűkölködő történetnek semmi köze sincs a fenti adatszerű ténymegállapításhoz. Vagy talán mégis? A kassai születésű Szakmáry Magda életéről és pályafutásáról regényt lehetne írni. Kezdve onnan, hogy a rendkívül tehetséges kislányt már hatéves korában felveszik a zenedébe. Ennek elvégzése után 1922-ben felvételt nyer a drezdai konzervatórium mesterosztályába, majd ezt - külön dicsérettel — el is végzi Liszt Ferenc tanítványánál, Rappoldi Kah- rer Lauránál. Jutalomhangversenyén igazgatója kijelenti, hogy Németországban senki sem játssza úgy Lisztet, mint Szakmáry Magda! A drezdai filharmonikusokkal Liszt Magyar fantáziáját játszotta. Ezután Emil von Sauer tanítványa lesz Bécsben. Sauer szintén Liszt-tanítvány, ekkor Európa legjobb zongoristája. A fiatal Szakmáry Magda a prágai Zeit im Bild címlapján 1933-ban tartozói részesülnek a kártalanításban. Művészi pályájának derékbatö- réséért azonban semmi sem kárpótolhatja. A szlovák operett történetét feldolgozó Terézia Ursínyová (Cesty operety, Opus, 1982) Ján Móry címszó alatt külön fejezetet szentel a szerzőnek. Művei felsorolása, ismertetése után megállapítja, hogy Téli rege című operettje (ősbemutatója 1927-ben volt Ostraván) volt az első olyan operett a Szlovák Nemzeti Színház színpadán (itt Zimny ro- mánik címen 1932. február 6-án volt a bemutatója), „amely Szlovákiából származó szerző műve“. Tapintatos és körülíró, de végül is igaz megállapítás. Aki akarja, megértheti. Az itthon és külföldön sikereket arató zeneszerzőt öregkorára csaknem teljesen elfeledték. A televízió ugyan filmre vette La Valliére című operettjét, s a besztercebányai Zenei és Irodalmi Múzeum őrzi hagyatékát, de a hanglemezkiadó arra sem méltatta, hogy egy lemezen rögzítse alkotásai legjavát. Terézia Ursínyová könyvében invenciózus, eredeti hangvételű, a modern kompozíciós eljárásokat is jól ismerő alkotóként mutatja be, és sajnálatosnak tartja mellőzését. A Rozhlas a televízia című műsorújság 1977. július 10-i, a művész 85. születésnapjára készített adáshoz írt beharangozóját így vezeti be: „Ján Móry ma a legidősebb szlovák zeneszerző.“ Nézegetem műveinek jegyzékét, amelyet halála előtt maga állított össze. Nem tudott jól szlovákul, ez itt is látható, akárcsak szövegkönyveiben. Operettjei szövegkönyvei között a múzeumban egy szlovák nyelvű sem található. Több mint kétszáz dala java részét külföldi költők: Rabindranath Tagore, Heine, Rilke verseire írta, ezeket az egyik legismertebb szlovák műfordító, Jela Krcméryová ültette át, akárcsak Móry maga írt dalszövegeit. Nyomtatásban a legtöbb művét német kiadók adták ki, két zenekari műve cseh címmel Prágában jelent meg. Érdekes, hogy a kimondottan szlovák tematikájú művei, pl. a Szlovák pásztortáncok, A Kriván alatt is a berlini Ries-Erler- kiadónál jelent meg. Egy hegedűversenyét és egy nótáskönyvét budapesti kiadó adta ki. Szlovákul nem jelent meg egy műve sem. Pavel Dvorák a Národná obroda ez évi január 28-i számában - a szlovák sajtóban meglepő tárgyilagossággal - így ír: „... csakhogy Móry magyarnak jelentkezett, s ez megbocsáthatatlan bűne volt.“ - „Móry, akit tönkretettek, mert nem volt szlovák, sohasem emigrált. Felesége a közelmúltban is beutazta csaknem a fél világot, s mégis itthon maradt. Szlovákiában Móry talán kevésbé volt otthon, mint bármelyik született szlovák?“ A kérdésre életútja adja meg a választ. Idézgetem a múltat Móryné Szakmáry Magdával, ezzel a lenyűgöző művész- és tanáregyéniséggel, aki egyáltalán nem nosztalgikus alkat. Még két éve is mesterkurzust vezetett a németországi Schömbergben, egy volt tanítványa meghívására. Lakásában mindenütt ott honol a zene. Egy 1928-ból származó műsorfüzet kerül elő, ahol Kassán Mécs Lászlóval, a költővel egy műsorban lép fel. 1932-ben Pozsonyban a 7b/- dy Kör rendezvényén énekel, ahol többek között Rajter Lajos csellózik. A világhírűvé vált Széli György nem sokkal halála előtt írt levelét mutatja Clevelandből, akivel harminc év után vette fel újra a kapcsolatot. Zongoráján a néhány utcával odább lakó Eugen Suchon komponált itt, e szobában, amikor kifűthetetlen volt a lakása. A művésznő most éppen az egyik lánya érkezését várja. Mind a három külföldön él, az egyik Magyarországra, a másik kettő Németországba ment férjhez. Érdekes, kalandos, romantikus művészsors, tanulságokban gazdag s megválaszolatlan kérdésekkel teli életút a kassai pacsirta és a Tátra Schubertjének története? Minden bizonnyal több annál. E nem mindennapi tehetséggel megáldott művészházaspár életútjában tükröződik a csehszlovákiai magyar humán értelmiség egy részének a sorsa is. Pályafutásuk alakulása egyben a csehszlovákiai kisebbségi szellemi lét lehetőségeinek és korlátainak érzékletes kordokumentuma. Kulcsár Tibor
