Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-26 / 30. szám
T öbbnyire alacsonyak és valamennyien soványak, napbarnítottak, mi több, a naptól barnafoltosak; orrukról, pofacsontjukról lehámlott a bőr; a rózsaszínű véres foltok elárulják, hogy ezek a sebeknek nevezhető helyek fájdalmasak lehetnek. Tenyerük széles, kérges, körmük tömpe, körömházuk szinte fekete. Lábukon nyűtt turistacipők, könnyű bakancsok. Bő nadrágot vagy lenge szoknyát viselnek, hozzá szellős blúzj, trikót. Viszont a derekukon egymásra halmozva ott van minden szükséges: a meleg szvet- ter, az esőköpeny, a vizes kulacs, az éles kés vagy tőr, a kézitáska, melyből nem hiányozhat a jegyzetfüzet még a toll, a propagációs anyag, a frissítő citrom, a kötszer meg a papírzsebkendő. Valamennyien sár- ♦ga vászonmellényt viselnek, melyre rávarrták a mamát, gyermekét és melléjük a fát. Vándornak, csavargónak nézhetné a beavatlan ezt a harminc elszánt asszonyt, akik elhatározták, hogy „menetelő fák“- ként belegázolnak az emberek lelkiismeretébe: vegyétek észre, hogy tönkreteszitek a földet, szennyezitek a levegőt és a vizeket, kipusztítjátok a fákat, az állatokat, halálra ítélitek bolygónkat! Tegyetek valamit az élet megmentéséért! KIK ŐK? Erre a kérdésre azt válaszolják: anyák vagyunk. Az anyaságot, az életadást tartják az ember elsődleges és legfontosabb küldetésének. Később, jóval később tudom meg, hogy valamennyien nagyon kényelmes otthonukat, biztonságukat és jólétüket, férjeiket, gyermekeiket, hivatásukat, állásukat hagyták ott, és hogy csaknem valamennyiüknek egyetemi végzettsége van. Angolul, németül, franciául, olaszul, spanyolul úgy beszélnek, akár anyanyelvükön. Mert van közöttük japán és mongol, indián és svéd, és sorolhatnám, ha tudnám, de nemzetiségükről és hovatartozásukról nem szívesen beszélnek, mert szerintük ez egyáltalán nem lényeges, minden ember egyforma, és csak a véletlen műve, hová születik. Sőt, nevüket sem árulják el - mindenkit szólítsanak úgy, ahogy azt ő szeretné: így ismerem meg „Patakot“, „Kankalint1, „Jegenyét“, „Fényes Hegyet“, „Sziklácskát“, „Hajnalt“, „Estcsillagot“ és másokat, akik olyan, számunkra exotikus növények, bogarak nevét vették föl, melyekről mifelénk nyilván csak a botanikusok meg a zoológusok tudnak. Csendesek, szelídek és szerények. Miként történt, hogy egymásra találtak?- Minden embernek van bizonyos filozófiája, életmódja. Az egyívásúak vonzódnak egymáshoz, hamar szót értenek - mondta „Fényes Hegy“, aki lengyel, de már tizenöt éve él Franciaországban. Két kislány édesanyja, akiket egy Párizstól távolabb eső tanyán nevel, ahonnan mint ökológus szakembert gyakran elszólítja a kötelesség a világ távoli csücskeibe. - Egyikünkben megszületett az ötlet, aztán levelet írt g másiknak, az meg a harmadiknak, és összejött a csapat. Három kontinens tizenkét nemzetiségének képviselője van a „táborban“, de sokkal többen lehettünk volna, ám téchnikai okok .miatt kisebb csoport mellett döntöttünk. Jövő év tavaszán újabb csapat indul el másfelé. Indián életmód • A FÖLD megmentéséért • Anyák az életért • Szeressük egymást, gyerekek • A zöld planétáért • Hisznek a láncreakcióban- A jelszavatok: Anyák az életért. Azt mondjátok, hogy jó anyák vagytok, mégis saját gyermekeiteket egy fél évre magukra hagytátok.- Dehogy. Apjukkal és a nagyszülőkkel vannak. Ezt az utat családjaink támogatása nélkül nem tudnánk megtenni. Valamennyien megértették, hogy nemcsak saját gyermekeinkért akarunk valamit tenni, hanem a világ összes gyermekéért, emberéért. Az Etna alól indultunk el Olaszországon, Svájcon, Németországon, Ausztrián, Magyarországon keresztül és mindenütt azt láttuk, hogy a civilizáció hihetetlen módon tönkreteszi a természetet, hogy a városokat füst lepi el, hogy a fák kopárak, egész erdők pusztulnak ki.- Naponta átlagban harmincöt kilométert tesztek meg és kilométerenként tíz fácskát ültettek ki, a puszta földön indiánsátorban alusztok, gyógynövényeket gyűjtőtök, órák hosszat az embereknek türelmesen magyarázzátok utatok célját... Nem fárasztó?- Kezdetben az volt, de most már föl sem vesszük. Minden szokás kérdése. Valahol párosítani próbáljuk az indiánok és néhány afrikai törzs életmódját. Csak zöldség- és gyümölcsfélét eszünk, növényekből főzzük leveseinket és teáinkat, vizet iszunk, egyikünk sem fogyaszt alkoholt, nem cigarettázik, nem bömböltetjük a rádiót, tiszteljük a természet csendjét.- Nem valami póz ez?- Számunkra nem. Otthon is így élünk. Valamennyiünknek jó az anyagi helyzete, mégis gyakran a szabad ég alatt alszunk, s bár vannak autóink, azokat csak a végső esetben használjuk, gyalogolunk és biciklizünk. Ezt gyermekeink is egészen természetesnek veszik.- Cseresznyét meg paradicsomot vacsoráztok. Az a teának nevezett zöld lötty, amivel megkínáltatok, olyan volt, akár az epe.- Pedig tudod, milyen egészséges? Csak meg kell szokni - nevetett „Gyomocska“, „Sirály“ meg a többiek. És „Nefelejcs“ is, akiről kiderült, hogy Erika a becsületes neve, Rómában élő magyar. Élménybeszámoló a sátor tövében, aztán majd dalolás a tábortűz mellett. NEFELEJCS- Erika, szólíthatlak így, vagy inkább én is úgy, ahogy a többiek?- Persze, engem nem zavar, különben is szeretem az édesanyám adta nevemet... Tudod, itt azért választott magának mindenki egy növény- vagy állatnevet, hogy így is közelebb kerüljön a természethez, hogy ne legyenek köztünk semminemű különbségek.- Hogyan lehet elviselni az ilyen primitív életmódot? Csak nem képzelitek, hogy most Európa népei példát vesznek rólatok, nem fognak autón közlekedni, húst fogyasztani, ágyakban aludni, vegyszereket gyártó üzemekben dolgozni... ?- Ami az életmódot illeti, nagyon kényelmes és könnyen megszokható.- Ti azt vettétek a fejetekbe, hogy zölddé teszitek bolygónkat, megmentitek a földet. Kilométerenként tíz facsemetét, cserjét ültettek, úgy rendezitek a dolgokat, hogy bevonjátok a helybelieket. A RÍTUS „Az anyák az életért“ munkahelyekre, iskolákba, óvodákba, városházákra magukkal viszik a fácskákat.- A fa az élet szimbóluma. Egy afrikai törzs évszázadok óta azt tartja, hogy senki sem halhat meg, míg nem ültetett legalább tíz fát. Azokat gondoznia kell, úgy kell velük törődnie, akár saját gyermekével. És ezt a hagyományt a mai napig megtartották. A civilizált világ gyakran lenézi a primitív népeket, pedig sokat tanulhatna tőlük. Elsősorban a természet tiszteletét. És mit teszünk mi? Csak pusztítjuk, és ennek fejében nem nyújtunk semmit. így beszélt „Kankalin“. Virágnyelven. Úgy szőtte a szavakat, hogy azok simogattak és döftek. Aztán mind a harminc édesanya kézen fogott valakit, és közösen ültették el a fácskát, nevet adtak neki. A segédkező keresztanya vagy keresztapa lett, és arra kötelezte magát, hogy haláláig gondozni fogja „gyermekét“. Szlovákiából Lengyelországba vezet az anyák útja, majd a skandináv államokba.- Oda nem is akartunk menni, hiszen jelképes úticélunk Csernobil - mondta „Fényes Hegy“ - de érdekes, hogy éppen azokban az országokban tudnak rólunk a legtöbbet, ahol még élő a természet. Fölszedték sátraikat, megtették a tovább vezető út első kilométereinek első métereit... Ozorai Katalin — Te leszel ennek a fácskának a keresztpapája, gondoznod kell — mondta Erika és megmutatta Tamáskának, hogyan kell öntözni a facsemetét. Végiggyalogolták Európát • 5000 kilométer - 50 000 fa Marián Márton felvételei 6 1991. VII. 2| i/asárnap
