Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-26 / 30. szám
* * > *• T avaly, közvetlenül az újonnan megválasztott parlament alakuló ülése után így jellemezte a törvényhozás közeljövőjét az egyik országos hírű politikus: a kétéves megbízatási időszak még csak a parlamenti demokrácia főpróbája lesz. A premier majd az 1992-es választások után következik. Nyilván arra gondolt akkor Milos Zeman, hogy a két esztendő alatt majd elegendő alkalom lesz arra, hogy a törvényhozás tagjai csiszolgassák az „előadást“, hogy a rendezők és a díszlettervezők akár koncepcionális változtatásokat is végrehajthassanak a 15 millió néző elégedetté tétele érdekében. A két esztendőből egy már eltelt, tehát lejátszódott a főpróba első felvonása, a kritikusok az expozíció alapján már fogalmazgat- ják a véleményüket. Talán a véletlen műve volt, hogy az első félidő végén került sor a népszavazásról szóló törvényjavaslat vitájára, majd elfogadására. A kritikusok, az ország lakossága szempontjából is nagyon jó, hogy ez így történt, mert ily módon sok mindent elárultak magukról a szereplők. Tudjuk, a köztársaság elnöke már hónapokkal ezelőtt javasolta, hogy a parlament minél rövidebb időn belül fogadja el a népszavazásról szóló törvényt, illetve az államfő hatáskörét szabályozó törvényt. Václav Havel nem véletlenül tette meg ezt a kezdeményezést. Nyilván tisztában volt azzal, hogy milyen helyzet alakulhat ki egyes szlovákiai politikai erők szeparatista törekvései nyomán, illetve hogy milyen veszélyeket rejt magában az elnöki hatáskör tisztázatlansága az átmenet időszakában. Nem szeretnék erőszakoltan párhuzamot vonni a hazánkban kialakult helyzet és más országok viszonyai között. Ugyanakkor úgy vélem, rövidlátók lennénk, ha figyelmen kívül hagynánk, mi történik Jugoszláviában és nem vennén észre, hogy az adriai térségben mekkora szerepe van a népszavazás kérdése, illetve az államfői hatalomgyakorlás alkotmányos szabályzása tisztázatlanságának. Érdekes, hogy a szövetségi parlamentben azok a pártok ellenezték leginkább a népszavazási törvény gyors elfogadását, amelyeknek a vezetői és képviselői a leggyakrabban hivatkoztak őfelségére a népre. Mintha nem lennének teljesen biztosak a dolgukban. Azok a pártok obstruáltak a legszívósabban, azok pazarolták a drága időt leginkább, azok léptek legkövetkezetesebben a szőrszálhasogatás útjára, akik és amelyek szüntelenül azt hajtogatják, hogy: mögöttünk a nemzet, és a nemzet a különválást akarja. Kétségtelen, hogy Szlovákia különválása, illetve föderációban maradása most a kérdések kérdése, és ez nyomja rá bélyegét a parlament egész tevékenységére. Ezért - függetlenül attól, hogy fennmarad-e a föderáció, vagy sem — már hónapokkal ezelőtt el kellett volna fogadni a népszavazási törvényt, sőt, már népszavazást is lehetett volna tartani. Mert semmi sem okoz akkora kárt egy közösségnek, mint a bizonytalanság. Még egy akkora közösségnek is, mint a falu, vagy a szövetkezet. Közelről ismerek egy több községből álló földműves-szövetkezetet, amelynek vagyona csak azért kerül ebek harmincadjára, mert „válni“ készülnek és nem tudnak megegyezni. Van, aki az azonnali különválást sürgeti, mások együtt akarnak maradni, és közben a földet csak félig-meddig művelik meg, a jószág éhezik, a gépek tétlenül rozsdásodnak. A helyzet tisztázatlanságából pedig azok profitálnak, akik a pártállam idején leginkább szorgalmazták az ésszerűtlen lépések megtételét. A törvényhozásban most a nacionalizmus játssza a visszahúzó erő szerepét. Bekövetkezett, amit sokan már évtizedekkel ezelőtt megjósoltak: amikor a bolsevizmus már semmi mást nem tud nyújtani, örökségül ránk hagyja a nacionalizmust. A csődtömeg felszámolását most ez gátolja a Szovjetunióban, emiatt vérzik Jugoszlávia, emiatt került patthelyzetbe Románia, és a nacionalizmus miatt van veszélyben Csehszlovákia egysége is. A törvényhozási „főpróba“ első felvonásának egyik jelenetében teljes mértékben leleplezte magát néhány képviselő. A szlovák nemzet vagyonának védelmezőiként tetszelegtek. Arról volt szó, hogy a két köztársaság különválása esetén hogyan kellene a vagyont felosztani. Természetes, hogy ellene voltak az előterjesztett javaslatnak, de akkor is „nem“- mel szavaztak volna, ha a CSSZSZK egész vagyonát Szlovákiára testálta volna a törvényjavaslat. Ősi módszert alkalmaztak, ezt a világ minden parlamentjében úgy hívják, hogy: obstrukció. Nyilvánvaló, hogy egy népszavazás végeredménye csak megerősítené Csehszlovákia egységét. Ezzel a nemzetiek is tisztában vannak. De azt is tudják, hogy sokan, a politikában tapasztalatlanok közül, még hitelt adnak a demagógiának. Még eltelik bizonyos idő, amíg mindenki rádöbben, hogy Szlovákia szegénysége nem a csehek általi elnyomásban és nem a magyarok jelenlétében gyökeredzik. Színházi kategóriákkal élve próbáltam ábrázolni a parlament első évi működését. A zárójelenet, a népszavazási törvény vitája sok mindenre rádöbbentett bennünket. A főpróbán az elviselhetőnél több amatőr és több ripacs szerepelt az igazi művészek között. így van ez minden parlamentben, amióta kitalálták a televíziós helyszíni közvetítést. De azért ami sok, az sok. Végül elfogadták a törvényjavaslatot. Kérdem én: érdemes volt késleltetni? Tóth Mihály MAI SZÁMUNK UTOLSÓ OLDALÁN: REJTVÉNYVERSENYÜNK MÁSODIK FORDULÓJA Egyre kevesebb tájainkon az ilyen vadregényes csalit V. Prelozník felvétele
