Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-12-27 / 52. szám
Q tíasárnap Az előszobába lépve már sejtem, jó helyen járok. A falakon agancsok sokasága egy kitömött siketfajd társaságában. Itt fogad a gazda, s látva csodálkozásomat, a látványra tér. — Ez jelenti számomra a kikapcsolódást, a pihenést, ez a szenvedélyem. Ez itt a legértékesebb trófeám — mutat az egyik agancsra —, a legkedvesebb viszont ez. Rozsnyó körzetében ejtettem el a vadat, egyhetes felejthetetlen élményű vadászaton. Közvetlen, barátságos hangja, megnyerő modora felbátorít. — A jövőben is előkerül még a puska? A magángazdának lesz egyhetes vadászélménye? — Lesz, és aki ennek az ellenkezőjét állítja, az nem mond igazat. Most sem hosszabbak a munkanapjaim, mint a szövetkezetben eltöltött zoo- technikusi éveimben. Amikor számba vettem a magángazdálkodással járó előnyöket, hátrányokat, az utóbbiak között a pihenésről, szabadságról és természetesen a vadászatról való lemondás sem szerepelt. Határozottsága és magabiztossága mindvégig jelen volt beszélgetésünk során, így egyre erősebb a meggyőződésem, hogy Király Zoltán, Lakszakállas eddigi egyetlen magángazdája olyan ember, aki tudja, hogy mit akar. Egy pillanatra sem feledi, amibe kezdett, az nem sétagalopp, mégis vállalta, mert az ember így saját maga ura, gazdája. Ha valamit jól csinál, magának teszi, de ha rosszul, az is kizárólag az ő kára. A közösben érvényes „mi, miénk” nincs többé, helyébe az embert nagyobb felelősségre és jobb munkára kényszerítő „én, enyém” lépett. — Vállalkozó, magángazda abból lesz, akiben van elég bátorság és önbizalom — mondja ki határozottan, de azért azt sem tagadja, a múlt emlékei is közrejátszottak abban, hogy tavasszal kilépett a szövetkezetből. A szövetkezetesítés kezdetekor még csak hatéves volt, de az ökrös szekéren megtett utak a határba, a kötélterítés aratáskor, akárcsak a szénagyűjtés, olyan élmények a nagyszülők és a szülők gazdaéveiből, amelyek az emberben élete végéig megmaradnak. Bizonyára ezek hatására is a mezőgazdasági szakközépiskolába jelentkezett, az itt szerzett tudás, majd a szakmában eltöltött évek gyakorlati tapasztalatai pedig alapul szolgáltak önállósulásához. sődleges. Ha elfogadják a szövetkezeti transzformációs törvényt, akkor a szövetkezetben néhány évtizedet ledolgozott földnélküli traktoros is vállalkozóvá válhat, de ugyanúgy azok is, akik négyen-öten összeadják vagyonrészeiket, s az ezzel egyenértékű istállóban állattenyésztésbe kezdenek. — Milyen egy munkanapja? — Nem robotolok látástól vakulá- sig, ahogy azt sokan gondolják. Reggel, azokban az órákban, amikor ágazatvezetőként a telepeket jártam, megetetem a jószágot. Ezután reggelizem, akárcsak korábban, majd az ebéddel kettéválasztott délelőtti és dálutáni műszak következik, amely nem hosszabb a szövetkezeti műszakoknál. A nap további része, akárcsak azelőtt, a szórakozásé és a művelődésé. Egyedüli ráadás a könyvelés. — No és a sört meg az ultit se hagyd ki a sorból— halljuk mindketten a konyhából jövő hangot. — Nem tagadom, ezt a szórakozásomat is megtartottam. Persze, mértékkel. Tudja, a falu életéből sör mellett nagyon sokat megtud az ember. Kérni akarom, de megelőz ajánlatával, nézzünk körül a gazdaságban. Még csak alakul, formálódik, de azért már akad látnivaló is. A traktort használtan vette, a pótkocsi is javításra vár, de a gazdaság alapját adó juhok alig elkészült téli szálláshelye már olyan, amire azt mondják: ez igen! A gazda nem állja meg, hogy karjára ne vegye a legfiatalabb barikát. — Éjszakai szaporulat — mondja, miközben megsimogatja és leteszi közelükben álló anyja mellé. A silógödör és tartalma előírásos, a szénakazlat fólia fedi, az árpaszalma bálázott. A „sertéságazat” csak a család szükségletét fedezi, de a szomszédságunkban lakó tyúkállomány már szintén bevételi forrás. — Most nagy tiszteletben állnak, hiszen egyre értékesebbet tojnak — mondja, majd az utolsó látványra, a galambokra is felhívja figyelmemet. Ezek nélkül — szavával élve — a parasztudvart el sem tudja képzelni. Beszélgetésünk során már vagy harmadszor használja a paraszt szót, a legnagyobb természetességgel. Netán megéljük, hogy a parasztcsaládok hagyományait folytatókat, a földet művelőket, mezőgazdasági munkát végzőket a legnagyobb természetességgel régi, becsületes nevükön nevezhetjük? Egri Ferenc A szobába lépő Adrianna asszonyt kérdezném a félj elhatározását illetően, de a konyhába is kihallatszó beszélgetésünkhöz kapcsolódó szavai a kérdést feleslegessé teszik. — Tudom, hogy férjemben az elhatározás kitartással és türelemmel párosul, így nyugodt vagyok, és bízom a jövőben. Ezért mertem vállalni azt, ami a biztos ágazatvezetői fizetés helyett most, a kezdet kezdetén talán bi* zonytalanabb. Nem kis dolog, hogy jóformán gép nélkül már az első csonka ével is a korábbiaknál nagyobb családi bevétellel zárjuk. Kiadásaink csak azért nagyobbak a bevételeinknél, mert befektettük a pénzt. A férj arcáról szinte leolvasható, örül, bátorítja, hogy ilyen támasza van. A gyerekkori emlékek, a szakmai ismeretek, no meg a szülők, nagyszülők utáni örökölt föld mellé ez is kellett, hogy belevágjon. — Vegyük úgy, hogy a magángazdálkodás gondolatával kacérkodóként kérem a tanácsát. Az eddig elmondottakon túl még mire figyelmeztetne? — Például arra, hogy azzal foglalkozzon, amihez a legjobban ért, s ne azzal, amivel más jól keres. Gazdaságát csak fokozatosan bővítse, s ne akarjon gyorsan meggazdagodni. Figyelmeztetném arra is, hogy nemcsak a gazdálkodáshoz kell majd értenie, hanem sok egyébhez, amit a magát földművesnek tartó szövetkezeti tag helyett mások végeztek el. Tegnap például Besztercebányán voltam, egésznapos szakmai tanácskozáson. Ismerkedtem az előírásokkal, a törvényekkel, a szubvenciókról, a könyvelésről és az adózásról hallgattam előadásokat. Ha odahaza maradtam volna, senki sem sújtott volna fegyelmivel, de arról se tudnék, hogy milyen kiadásaimnak kérhetem részleges megtérítését. — Földem nagyságára rá se kérdezne? — Rákérdeznék, de nem ez az el- Az éjszakai szaporulat 1991. XII. 27. Szabad Európa Napjainkban minden fórumon szinte megszámlálható!lanszor emlegetjük Európát. Úgy tűnik, túllicitáljuk egymást az évtizedekig szögesdróttal és tilalmakkal elzárt kontinensünkről. Európai hagyományok, európai kultúra, európai színvonal stb., slb. A felesleges szócséplés mögött azonban még igen sok a fehér folt: nem ismerjük Európát. Ezt a hiányosságot igyekszik a maga eszközeivel pótolni két nemrég megjelent magyarországi hetilap: a Szabad Európa és az Európa. A mai magyar újságrengetegben, ahol egymás után szűnnek meg és tűnnek fel lapok, elég merész vállalkozás olyan rést találni, amelynek kitöltése találkozik az olvasók érdeklődésével és a változatos színskálában valami újat tud kínálni. A Szabad Európa Rádiót nem kell bemutatni olvasóinknak, hiszen évtizedekig onnan tudtuk meg mindazt, amit a pártállamok egész Kelet-Európábán elhallgattak. Most rájöttek, hogy érdemes hetilapban is megjelentetni az óriási tudósítóhálózattal rendelkező rádióban elhangzó mindenféle műfajú írásokból készített válogatást. Érdekes, hogy Magyarországon sikere van a hasonló lapoknak (Ring, Heti Magyarország), remélhető- lég gyorsan megkedvelik az olvasók ezt az újdonságot is. Az a néhány szánt, amelyet átböngésztem, valóban sokszínű és a Magyar- országgal foglalkozó írásokon kívül az egész világot átfogó krónika a legkülönfélébb műfajok gyűjteménye. Számomra szimpatikus a rádió megkövelte rövidség és tömörség is. A közép-európai rendszerváltás a Szabad Európa Rádiót is új feladatok elé állította. A demokráciát építő Magyarországon már nem azért hallgatják, mint régen, hanem objektív, a pártpolitika egyoldalúságától mentes tájékoztatásáért. az első tapogatózások, azt hiszem, helyes irányba mutatnak. Időszerű hazai riportok, interjúk, a világ távoli tájainak életéről szóló színes írásoktól kezdve a szórakoztató rovatokig minden megtaláUmtó a 96 oldalon, 58 forintért. Befejezésül hadd idézzek egyetlen mondatot a lapból Henry Kissinger, volt amerikai Külön értéke a lapnak, hogy rendszeresen foglalkozik a határokon túl élő magyarság problémáival is. Például érdekes visszaemlékezést olvastam Magyarország katonai szerepéről Csehszlovákia 1968-as inváziójában. Egyszóval, aki hozzájut a laphoz, és érdeklődik a világ eseményei iránt, a Szabad Európából sok mindent megtudhat. (Egy szám ára 29,50 Ft.) Még egy Európa Egy reprezentatív hírmagazinnal is bővült a magyar sajtó palettája: az Európa első szá- mait lapozgatva kitűnő nyomdatechnikája és eredeti tördelése a nagy világmagazinok méltó versenytársa lehet. A tartalmi útkeresés, külügyminiszter válaszol az Európa ankétjá- han feltett azon kérdésre, hogy mit gondol a 21. századról, lrrié a válasz: „A meglehetősen keserves 20. század végétől visszatekintve, most már szinte biztos, hogy megérjük a 21. századot. Az emberiség újabb száz évet kap a régi hibák újbóli elkövetésére. ” Harmadszor is Európa Ez azonban már nem hetilap, hanem egy ritka szép kiállítású könyv 2500forintért. Az Ezerarcú világunk sorozatban jelent meg a földrészünk 34 országát bemutató kötet 645 színes képpel és 52 térképpel. 4 kötetet eredetileg Németországban adták ki, ebből készült a változat. A műnek ta(Méry Gábor felvétele) Ián egyetlen fogyatékossága, hogy a könyvkiadás képtelen lépést tartani a gyors európai változásokkal. A szerkesztő elárulta, hogy a kiadás előkészületei idején újabb és újabb korrekciókat hajtottuk végre, azonban így sem sikerült rögzíteni mindazt, ami napjainkban jellemzi Európát. A kiadó azt ígéri, hogy az Európát további három kötet követi majd, más-más kontinensek részletes leírásával és sok-sok színes illusztrációval Késik az értékelés A rendszerváltás komoly problémákat okoz a cseh irodalomban is. Az irodalomtudósok nem tudják, mit csináljanak a két világháború közötti írókkal, akiknek többsége annak idején belépett a kommunista pártba. Illusztrációnak elég megemlíteni, hogy az álén is két jelentős személyiség évfordulójáról csak itt-otl jelent meg néhány semmitmondó szégyeüős megemlékezés, pedig Josef Hóra költő és Vladislav Vancura nélkül a cseh irodalmat nem lehet elképzelni. De itt vannak a többiek is, Seiferttől kezdve Nez- valon át Halasig és Biebelig. Az irodalomnak nem a párthovatartozást kellene elemezni, hanem a műveket. Csakhogy mindenki kivár, hogy valaki majd csak elkezdi. Sajnos, engem ez a módszer túlságosan emlékeztet a pártállam káderezős kritériumaira. A maradandó művek beszélnek Vancura és Hóra helyett is. Hiába hallgatnak alkotásaikról. (szűcs)
