Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1991-12-13 / 50. szám

A hónap utolsó keddjén Miss Rehana a brit nagykövetség kapuja előtt szállt le a hajnali busz­ról. A felvert porfelhő lassan leüle­pedett, és a busz úgy állt ott teljes pompájában, mint egy fátyolból ki­bontakozó szépség. Tarka arabesz- kek voltak rápingálva, az orrán zöld s arany betűkkel felirat díszelgett: MENJ ARRÉBB, DARLING, hátul: TATA-BATA és OK. GOOD-LIFE! Miss Rehana dicsérte a sofőrnek a busz szépségét, mire az leugrott, és tartotta az ajtót. Miss Rehana óriási, feketén csillo­gó szempárral tekingetett a világba, és amikor Muhammad Ali, ki szakér­tő tanácsokkal szolgálta az emberi­séget, e szempár tüzébe került, úgy érezte, visszanyerte ifjúságál. Fi­gyelte, ahogyan a lány a nagykövet­ség kapujához ment és megkérdezte az őrködő lalát, mikor kezdődik a félfogadás. A lala általában szeret­te sértegetni a „keddi nőket“, de Miss Rehanához szinte udvariasan szólt: „Még fél óra - mondta fontos­kodva - vagy talán kettő. Ki tudja? Az urak épp reggeliznek.“ A buszmegálló és a nagykövetség közötti poros tér máris tele volt „keddi nőkkel“, ki fátyolban, ki anélkül - mint Miss Rehana. Ijedtnek tűntek és félve csimpaszkodtak ma­gabiztosságot megjátszó nagybácsik és fivérek karjába. Miss Rehana azonban egyedül volt, és nem lát­szott rajta semmiféle izgalom. Mu­hammad Ali, aki a legelveszettebben toporgó „keddi nők“ gyámolítására szakosodott, most azon kapta magát, hogy lába öntudatlanul e nagy sze­mű leány felé viszi.- Kisasszony - szólította meg -, londoni beutazás ügyében fárad, el­találtam? A lány addigra már a tér széli bódésoron állt az egyik árus előtt, és elégedetten majszolt egy zacskó csí­pős fűszerezett pakorát. A megszólí­tásra oldalt fordult, és pillantása ilyen testközelből megborzongatta Muhammad Alit.- Azért vagyok itt.- Akkor szolgálhatnék néhány jó tanáccsal. Olcsón megszámítom. Miss Rehana elmosolyodott, és azt mondta: - A jó tanács a rubintná! is ritkább. De sajnos nem tudok fizetni. Árva lány vagyok, nem olyan, gazdag, mint azok a hölgyek, akik magához fordulnak.- Tekintsen ősz fejemre, és legyen irántam bizalommal - biztatta Mu­hammad Ali -, tanácsaim alapja a ta­pasztalat. Hasznukat veheti. A lány rázta a fejét: - Mondtam magának, hogy szegény vagyok. Itt vannak ezek a nők a jól kereső férfi rokonaikkal, próbálkozzék velük. A jó tanács tényleg megéri a jó fizetséget. „Úgy látszik, elment az eszem“ - gondolta Muhammad Ali, amikor maga sem tudta, hogyan s miért, de így szólt a lányhoz: - Kisasszony, maga nagyon rokonszenves nekem. Ez a sors akarata. Szegény ember vagyok, ám magának ingyen adok tanácsot.- No, akkor jobb, ha meghallga­tom magát - mosolygott a lány" -, hiszen ha a jó sors ajándékot küld az embernek, az tiszta szerencse. Az öreg a bódésziget sarkán kiala­kított irodájához vezette kliensét. Az iroda egyetlen alacsony asztalká­Auto-Bio — Olyan gyermek vol­tam, akit untatott a „szórakozás“, így jut el az ember oda, hogy az unatkozás szórakoztassa. A képzelet játékai, és csakis azok. Mindentől való ideges félelemben neveltek. Féltettek a hidegtől a nap­fénytől ... De a pokoltól nem különösebben. Kicsit több babona, mint vallás. Szerencsére. Ma már látom, hogy az előbbi mégiscsak többet ér az utóbbinál. „Kézügyességem“ van az ilyesmihez. Minden babona recept. A boldog­ság konyhai receptje. Olykor tudo­mányt is rejt magában. Olyan kísér­ból állt. A lány mosolyogva jött a nyomában, az újságpapír staniclibe csomagolt pakorát eszegette, őt meg sem kínálta. A tanácsadó párnát tett a lány számára a poros földre. - Ül­jön le, kérem - mondta, és ő is elhelyezkedett törökülésben az asz­talka szemközti oldalán. Jól tudta, hogy több tucatnyi férfi figyeli őket irigyen; lám, az öreg, ősz hajú Mu­hammad Ali megint megbabonázott egy ifjú szépséget. Mély lélegzettel nyerte vissza nyugalmát, és munká­hoz látott.- A nevét kérném. Miss Rehana. Musztafa Dar menyasszonya. Kinek lakhelye Bradford, London.- Bradford, Anglia - javította ki udvariasan Muhammad Ali a lányt. - London csak egy város, mint Múl­tán vagy Bahavalpur. Anglia viszont SALMAN RUSHDIE óriási nemzet, a világ legridegebb lakosságával. . - Értem - mondta a lány olyan komolyan, hogy a férfi nem tudta, gúnyolódik-e.- Kitöltötte az ívet? Hadd látom, kérem. A lány átadta a gondosan össze­hajtogatott iratot, a barna borítékkal együtt.- Rendben van? - A kérdésből mintha némi aggodalom csendült volna ki. Muhammad Ali dobolt az asztalon, nem messze a lány kezétől. - Várjon, amíg átolvasom az egé­szet. Miss Rehana a teljes zacskó pako­rát megette, mire a férfi végzett. De az öreg határozottan jelentette ki:- Tipp-topp. Minden rendben.- Köszönöm a tanácsát - mondta a lány -, megyek és várok a kapu előtt.- Mit nem gondol? - kiáltott a ta­nácsadó és öklével a homlokára ütött. - Azt hiszi, ilyen könnyen megy a dolog? Csak beadja az ívet, és puff, széles mosollyal kiállítják magának a beutazási engedélyt? Ve­gye tudomásul, hogy ahhoz az irodá­hoz képest, ahová most maga be­megy, a legrosszabb rendőrőrszoba is leányálom.- Tényleg így lenne? - csodálko­zott a lány. Most már látható volt, hogy az öreg tirádái elérték a célt, még néhány percig csodálhatta üde szépségét. Újabb mély lélegzettel részletesen felvázolta a tényállást; elmondta, hogy azok az urak oda­bent bűnözőnek, hazudozónak és betörőnek tekintenek minden olyan nőt, aki keddenként előttük megjele­nik, egy-egy lutoni autóbuszsofőr vagy manchesteri hites könyvvizsgá­ló közeli hozzátartozójának vallva magát. A lány tiltakozott: - Én egyszerű­en megmondom nekik, hogy nem vagyok bűnöző! Muhammad Ali megborzongott ennyi naivitás láttán. Rehana kisasz- szonyt verébhez hasonlította, az Író­iét, ami tíz közül csak négy esetben válik be - tisztes arány. A vallás viszont Rendszer, de olyan, amelyik sohasem igazolódik be. És minden vallás egyetemes értéket tulajdonít a morálnak, ami ellentmond a ta­pasztalatnak; az embernek pedig nem viszonylagos, nem helyi és nem múlandó létezést, ami képtelenség. Felháborító. Istentelenség. (1920) Nem tudják rólam, hogy sohase szórakozom. — Még a „szép dolgokat“ se sze­retem. Legfeljebb csinálok ilyeneket. Semmi más nem foglalkoztat, distákat ragadozó sasokhoz, akik go­nosz, mi több, intim kérdéseket tesz­nek fel, olyanokat, amilyeneket egy hölgytől még a saját fivére sem kér­dez. Hogy szüz-e, és ha nem, hogyan szokott vele közösülni a vőlegénye, és milyen titkos beceneveken szólít­ják egymást. Muhammad Ali kímé­letlen leírást adott, hogy előre csök­kentse a sokk hatását. Miss Rehana szeme meg se rebbent, de a keze megremegett az asztal szélén. Az öreg folytatta: - Meg fogják kérdezni, hány szobájuk van és mi­lyen színűek a falak, és melyik nap jön a szemetes, és mi a vőlegénye anyja nénikéje mostohalányának a második keresztneve. S mindezt már előzőleg mind megkérdezték Musztafa Dartól Bradfordban. Egy hiba, egyetlen eltérés, és kész az elutasítás.- És maga mit tanácsol, bölcs öreg? - kérdezte a lány, és a hangján hallható volt, hogy erőlteti magára a nyugalmat. Ez volt az a pont, amelynél Mu­hammad Ali általában suttogásra váltva mondta el ügyfeleinek, hogy ismer valakit, egy nagyon jó embert, aki a nagykövetségen dolgozik, és kellő díjazásért az iratokat megfelelő kezekbe juttatja. Ez mindig bevált, a nők néha ötszáz rúpiát is fizettek, vagy egy arany karperecét adtak az ügyintézés fejében, és elégedetten távoztak. Mindig előre érdeklődött, honnét utaztak fel a fővárosba, és tudta, hogy lakóhelyükre, sok száz kilométernyi távolságra hazatérve, még akkor se fordulnak vissza, ha rájöttek, hogy becsapta őket. Haza­mentek Sargodába vagy Lalu Khet- be, csomagolni kezdtek, ki tudja, mikor ébredtek rá a disznóságra, de addigra már úgyis késő volt. Az élet nehéz, és egy öregembernek találé­konyságra van szüksége a megélhe­téshez. Kár sajnálni a becsapott áldo­zatokat. Ám jó érzéke ismét cserben hagy­ta Muhammad Alit, és a szokásos rábeszélés helyett legnagyobb titkát kezdte feltárni:- Miss Rehana, maga kivételes va­laki. Drágakő. Magának megteszem azt, amit talán a saját lányomnak sem tennék meg. Olyan okirathoz jutottam hozzá, amely egy csapásra megoldhatja a maga ügyét.- Mi az a varázsirat? - kérdezte a lány, és a szeme most tényleg vidáman csillant. Az öreg még halkabbra fogta a szót: - Miss Rehana. Egy angol útlevélre tettem szert. Valódi. Kifo­gástalan. Van egy jó barátom, aki beírja a maga nevét, és csiribí-csiri- bá, máris Angliában találja magát! Elmondta! Egy fene! Mit lehet tenni, ha ez ilyen bolond nap? Még az is előfordulhat, hogy ingyen és bérmentve odaadja az útlevelet, és aztán egy évig nyavalyogni fog, hogy miért csinált ilyen bolondságot. „Vén szamár -, szidta önmagát. - A legvénebb szamarakat a legfiata­labb lányok babonázzák meg!“ mint ádáz és szörnyű belső harcom, amely néha vidám is. Harc a létért; ostoba, kegyetlen harc; különös, szent harc. Amit a lét vív - minden ellen. (1921) Szerelem - A jelenlét hatalma. A kulcs-lény. Az egyetlen dolog, ami a létezés legteljesebb érzését keltheti önma­gunkban. Egyedül sohase juthatunk hozzá. Külső feltételekre van szükség, egy másikra. És ezt a másikat önmagunknak tekintjük. Azt mondjuk neki: „Lel­kem“ - Ő az, aki minket lelkesít. A kulcs, amely az én számára megnyitja önmagát. (1924)- Jól értem? - kérdezte Miss Re­hana. — Azt tanácsolja, hogy bűn­tényt kövessek el, és törvényszegő­ként utazzam Bradford Londonba, így igazolva a nagykövetségi urak rólunk kialakított lesújtó vélemé­nyét? Babudzsi, ez igazán nem jó tanács.- Bradford, Anglia - helyesbített az öreg komoran, majd hozzátette: - Nem kell így nézni a dolgokat. Én szegény ember vagyok, és azért ajánlottam fel az ajándékot, mert maga olyan gyönyörű. Ne vesse meg a nagylelkűségemet. Fogadja el az útlevelet. Vagy tudja, mit? Ne fogad­ja el. Utazzon haza, felejtse el Angli­át, csak ide be ne menjen, nehogy megcsúfolják az önérzetét. De a lány már talpon volt, meg­fordult és elindult a kapu felé, ahol a lala káromkodva intette türelemre a csoportosuló nőket, azzal fenyege­tőzve, hogy ha megbontják a rendet, egyet se enged be közülük.- Csak csináljon boldondságot! - kiáltotta Muhammad Ali a lány után. - Ez a mi átkunk. Szegények vagyunk, együgyűek, és nem aka­runk okosodni!- Hé, Muhammad Ali! - rikkan­totta a bételdióárus asszony. - Kár, hogy ez a lány a fiatalabbakat sze­reti. Muhammad Ali egész nap a nagy- követség kapuja előtt ácsorgott. Többször is biztatta magát: „Menj már innen, te vén szamár. A lány nem akar többé beszélni veled“, s amikor Miss Rehana kijött, ott találta az öreget. Olyan nyugodtnak és megbékélt- nek látszott, hogy Muhammad Ali azt gondolta: „Te jó Isten, ennek si­került. Talán az angol urakat is el­kápráztatta a pillantása, és így meg­kapta a beutazási engedélyt.“ Rámo- solygott és a lány viszonozta a moso­lyát.- Miss Rehana bégum, légy üdvö­zölve, leányom, sikered e nyilvánva­ló órájában. A lány ösztönösen az öreg karjára tette a kezét. - Jöjjön, hadd vegyek magának egy zacskó pakorát. A jó tanácsért, meg bocsánatkérésként is, hogy olyan udvariatlan voltam. Álltak a tér porában, közel a buszhoz, amely már indulásra ké­szült. Kulik kötöztek fel hálózsáko­kat a tetején lévő csomagtartóra. Egy árus kiáltozott, szerelmes törté­neteket és zöld orvosságot próbált eladni. Miss Rehana és az elégedett Muhammad Ali a lökhárítón ülve majszolták a pakorát. A lány hirtelen megszólalt: - Ki­lencéves voltam, amikor a szüleim egyezséget kötöttek az eljegyzésem­ről. Musztafa Dar már harminc felé járt, de a szüleim tudták, hogy az életükből nincs sok hátra, és szeret­ték volna, ha valaki a gondomat viseli. Két hónappal a haláluk után Musztafa Dar Angliába utazott, és azt mondta, hogy majd küld értem. Ez évekkel ezelőtt történt. Van róla fényképem, de azt sem tudom, mi­lyen a hangja. Számomra még idegen. Muhammad Alit meglepte a vallo­más, de csak bólintott, saját megíté­lése szerint bölcsen. - Mindent összevetve, az embernek a szülei mindig a legjobbat akarják - jegyez­te meg -, és találtak egy becsületes férfit, aki azután most hívja is magát Angliába. Egy egész élet áll maguk előtt, hogy megismerje és szeresse. Különösnek tetszett, hogy a lány ezután csak keserűen mosolygott.- De jó öreg - kérdezte -, már postázna is engem Angliába? Muhammad Ali felugrott: - Én csak feltételeztem, mivel maga olyan boldognak tűnt... hát elutasították?- Minden kérdésre rossz választ adtam, nem tudtam leírni a külsejét, se azt, hogy milyen csempe van a fürdőszobában - válaszolta a lány. - így tehát szépen visszautazom La- horéba, ahol jó állásom van. Három rendes kisfiúnak vagyok az ayája egy nagy házban. Sajnálnák, ha el­hagynám őket.- De hiszen ez tragédia! - so­pánkodott Muhammad Ali! - Bár megfogadta volna a tanácsomat! Most már persze késő. Iktatták az iratait, és bármikor ellenőrizhetik az adatokat. Még az útlevél sem segít. El van rontva, minden el van rontva, pedig olyan egyszerű lett volna az egész! Felszállás közben Miss Rehana még visszafordult. - Őszintén úgy hiszem, hogy nincs ok a búslako- dásra... Nézett utána, amíg a buszt el nem nyelte a porfüggöny. A lány moso­lyából annyi örömet merített, mint semmi másból örömtelen életében. Sárközi Mátyás fordítása Paul Valéry jegyzeteiből Méry Gábor fotoreprodukciója) Borsos Miklós: Csillagnézö

Next

/
Thumbnails
Contents