Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-12-13 / 50. szám
Megírta, eljátszotta, de ha lehetősége nyílna rá, meg is rendezné Tanai Bella az Eltartási szerződést. Elölről és hátulról, alul- és felülnézetben mindent tud a színházról. A Marosvásárhelyen töltött csaknem három évtized alatt Évától Lady Macbethig, Orbánnétól Mrs. Campbellig a legjelentősebb színpadi szerepeket formálta meg, Budapesten, a Vígszínházban a legapróbb semmiben is megtalálta a nagy valamit, Enquist Kopasz nőjeként szöveg nélkül, tolókocsihoz kötözve lett kiemelkedő alakja a Pesti Színház „Földigilisztáinak“. Humorban, fordulatokban gazdag életízű színpadi játéka, az Eltartási szerződés két évadon át minden egyes alkalommal telt házzal ment a Thália Stúdióban, 1990. júniusában pedig a nagyváradi közönség is nagy elismeréssel fogadta. • Milyen gondolatokkal vette a kezébe a tollat, amikor írni kezdte a darabot? Meg akarta mutatni, hogy tessék, én erre is képes vagyok, vagy egyszerűen csak beleunt, hogy takaréklángra állították, és ismét egy igazi főszerepre vágyott?- Legelőször is az hajtott, hogy elmondhassam, amit fontosnak tartok. A pályáról, az életről, az emberekről, a jóba és a szépbe vetett hitemről, arról amit nem tudtam már magamba fojtani. Szelepek kellettek a lel- kemre, szelepek, amelyeket komoly, fajsúlyos szerepek jelenthettek volna, de hiába vártam... otthon, Erdélyben másféle igényt támasztottak velem szemben, mint áttelepülésünk évétől Magyarországon. Maros- vásárhelyen nekem az egész életemet betöltötte a színház, Budapesten ilyesmi számításba sem jöhetett. Én ezt tudtam előre, biztosra vettem, hogy ez így lesz. Magyarországon egyáltalán nem ismertek, s a Vígszínházban sem akartak elismerni azon a nívón, amit én otthon jelentettem. Pesten, ha nincs az embernek hátországa, iskolatársa, ilyenolyan „szakmai“ kapcsolata vagy politikai társa, nem rúg labdába. • Akkor sem, ha arcát s megjelenését tekintve a saját korosztályában senkihez sem hasonlítható? — Lehet, hogy akkor nagyobb az esélye, bár ki tudja... abban a sorban, ahol én állok, úgy látom, mindig, minden szerep- osztásnál azok vannak előnyben, akik Magyarországon ették meg a kenyerük javát, s ez így van rendjén. • Csak éppen hosszú a sor, és szinte lehetetlen előbbre lépni.- Szerencsére engem nem a sor végére állítottak, én nem ott kezdtem, ezt ki kell hogy mondjam. Csak hát le kellett számolnom azzal, hogy ott folytassam, ahol Erdélyben abbahagytam. Budapesten én már nem lehettem élvonalbeli színésznő. A múltam Marosvásárhelyen maradt. • A jelen pedig sok-sok sérelem, pontosan adagolt fájdalom?- Nem, ilyesmiről szó sincs, és szó sem volt. A keleti filozófia ezen a ponton is átsegített... a külsődleges dolgok nem lehetnek fontosak, azokon túl kell hogy tegye magát az ember. Miért szenvednék? Hisz előre tudtam, mi vár rám, szinte fel is készültem rá. Hogy a lelkem mélyén egy ici-picit talán mégis reménykedtem? De hát sem a kezdet, sem a folytatás nem volt olyan rossz, és ezért is lenne igazságtalan a részemről, ha most berzenkednék a sors ellen. Vegyük csak a korombeli kolléganőimet: hányán dolgoznak annyit, mint én? Nagyon kevesen. Ha hiányérzetem van, akkor csak azért, mert nagyobb megterhelést is elbírnék. A Vígszínházban, valami megmagyarázhatatlan szerencse folytán két évvel ezelőtt beugrottam Tábori Nóra szerepébe, A padlásban. Azóta ketten, leiváltva játsszuk a Mamókát, újabb feladatot viszont egyetlenegyet sem ajánlottak fel, csak a rádióban és a szinkronban foglalkoztatnak rendszeresen. • Biztos azért van ez így, mert időközben nyugdíjaztatta magát.- Nyugdíjaztattam, de miért? Tanai Bella újabb darabot ír Rájöttem ugyanis, hogy a Vígszínházban nekem nincs mire vámom. Van ott egy remek, fiatal színészekből álló csapat, s az igazgató rájuk épít. És én is szeretem őket; Presser Gábor és Sztevenovity Dusán musicaljében általuk érzem olyan nagyon jól magam. Persze mindennek megvan a maga előnye... Most, hogy teljesen szabad vagyok, azt csinálhatok végre, amit akarok. • Imi is nagyon akart már?- Nekem az írás nem ismeretlen öröm... gyerekként meséket, később verseket fabrikáltam, de egyiket sem folytattam. Felnőtt fejjel aztán karcolatokat és naplót írtam, naplót, amely természetesen nemcsak rólam szólt, hanem ezer más dologról is, ami éppen akkor foglalkoztatott. Az Eltartási szerződést, de ezt már említettem, legelőször is az hívta elő bennem, hogy csak gyűlt és gyűlt a mondanivalóm. Aztán újra és újra az édesanyámra gondoltam. Nyolcvan- három éves, Kolozsváron él... neki nagyon nagy szüksége van arra, hogy legyen mit mesélnie rólam az ottaniaknak. A lelkem legmélyén ez is egy rugó volt, hogy neki, neki. Hogy legyen egy elégtétele és ne kelljen szégyenkeznie, hogy az ő lányából nem az lett Pesten, aki Erdélyben volt. Többször is megnézte aztán a darabot, s nagy örömömre minden este ugyanazt tapasztalta: zsúfolt nézőtér előtt játszottunk és a végén mindig nagy tapsot kaptunk. • Földigilisztákbeli partnerei, Almási Éva, Gáli fi László és Benkő Gyula látták az előadást?- Látták, és tetszett nekik. Nem hiszem, hogy csak udvariasságból lelkesedtek volna, azt megérzi az ember. • Meglepte őket, hogy színpadi művet írt?- Ezzel én mindenkit megleptem. Hát hogyne! Itt él egy öregedő nő, akinek a múltjáról jóformán semmit sem tudnak, egyszer csak előáll egy darabbal... ez azért nem egy megszokott dolog. • Most, amikor anyagi gondokkal küszködnek a színházak, az ilyen kétszemélyes, könnyen „mozgatható“ darab, mint az Eltartási szerződés, bármelyik társulat számára főnyeremény lehet.- Hadd idézzem akkor Adyt: „Sem utódja, sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse nem vagyok senkinek. “ De ezt is említettem már... összeköttetések, kapcsolatok híján ma nem sokra megy az ember. Olyasmiről, hogy egy színházigazgató csak úgy magától jelentkezik, hogy érdekli őt a darab, álmodni sem álmodhatok. Engem pedig sajnos nem olyan fából faragtak, hogy vegyem a kis bőröndömet, utazgassak ide-oda és mutogassam, mit írtam. • Ha egy szlovákiai magyar színház kérné a darabot, adná-e?- Szívesen. Az Eltartási szerződés bárhol, bármilyen színpadon megállja a helyét. Nemrég kaptam meg a német fordítást... ki sem merem mondani, mit jelent ez. A komáromi Jókai Színház igazgatóját, Beke Sándort egyébként személyesen ismerem, láttam a Csalóka szivárványt, amelyet Budapesten rendezett. Értékes előadást csinált, ismeri jól Tamási Áron világát. • Ha egy rövid kis ajánlószöveggel kellene postára adnia a darabot, mit ima hozzá a levélbe?- Először is azt, hogy a férfiszerepet egy harminc-harmincöt év körüli, jó megjelenésű, énekelni tudó színésznek kell játszania, hiszen a szép, érzelmes dalokat mindenütt örömmel fogadja a közönség. A nő, hatvan év körüli, kiégett „játékos“, aki régen hátat fordított már a színháznak. Magányából, nyugodt kis világából úgy rántja ki őt a férfi, aki szintén színész, hogy eltartási szerződést köt vele, s attól a perctől fogva csupa játék, csupa nevetés az élete. • A darab végén azonban... • A darab végét nem szabad elárulni soha, különben is, már készül a folytatás. Igen, ha befejezem, bombasztikus vígjáték lesz belőle, tele humorral, mulatságosnál mulatságosabb helyzetekkel. Az első felvonás már majdnem készen van, a másodikban pedig három variáció közül kell választanom. • Erőt meríteni miből szokott, ha elfárad?- A természetből. Nálunk most nagy divat elégedetlennek, felháborodottnak, sértettnek lenni, meg úgy egyáltalán, nem szeretni azt, amiben élünk. Én mindenkinek azt ajánlom: reggel, mielőtt észrevenné a sok rosszat, menjen ki a legközelebbi parkba és sétáljon egy nagyot. Nézze meg a fákat... a fák sok mindent magukban rejtenek, amit a lélek magába szívhat. Szabó G. László 4 4 Földönkí viliiből halász király Az Egy úr az űrből című filmmel lopta be magát a nézők szívébe. Majd sorra következtek a jóval kevésbé bohókás szerepek: a disc-jockey a Jó reggelt, Vietnamban, a magányos tanár a Holt költők társaságában és az orvos az Ébredésekben. Robin Williams mind népszerűbb színész, aki a magánéletében is szeret mókázni, mindig támad valami tréfás ötlete, vicce. Egyedül Woody Allen társasága némította meg: egyszer együtt utaztak a liftben, és tizenegy emeleten keresztül egyikük sem szólt egy szót sem. „Mint két idióta, úgy álltunk ott“ - emlékszik vissza a kellemetlen epizódra a színész, aki a Mork- féle tévésorozattal huszonkét évesen került egyik pillanatról a másikra reflektorfénybe. A hirtelen támadt népszerűséggel kezdetben nem is tudott mit kezdeni, belevetette magát a társasági életbe, lányok zsongták körül, kábítószert szedett. Talán végképp elvesztette volna lába alól a talajt, ha egyik barátja nem válik a kábítószer áldozatává. A megdöbbentő halálhír megváltoztatta Williamset: azóta a családjának él. Két utolsó filmjével négymillió dollárt keresett, és most már igazi karakterszínészként tartják számon. A Holt költők társaságában alakított tanár-figurájáért még az Oscar-díjra is jelölték. Hogy az egykori Mork nem méltatlan erre a kitüntetésre, arról a nézők hamarosan újra meggyőződhetnek. A Halászkirálybán Robin Williams hóbortos csavargót játszik, aki jobb híján egy kazánházban húzza meg magát. „A hajléktalanság problémája régóta foglalkoztat“- nyilatkozta új filmjének témájáról a művész. - „Egyre több ember csúszik a társadalom perifériájára, és az egyetlen, amit tehetek, hogy időről időre pénzt adok nekik. “ Williams most a legújabb filmjére készül. A mesefilm egy férfiról szól majd, aki felnőttként visszatér ifjúságának Seholországába, és ott mindenféle kalandokba keveredik. A szerep kedvéért a színész akrobatikát és vívást tanult, és lefogyott harminc kilót, mert nem akarta, hogy a kritikusok csúfolódjanak rajta. Williams filmbeli partnerei Julia Roberts és Dustin Hoffmann. A forgatást Steven Spielberg rendező irányítja. A Dallas utolsó darabját idén májusban forgatták. Eddig több mint 60 ország vásárolta meg a vetítés jogát. A sikert a pszichológusok az intrika, a gonoszság, a gyűlölet és féltékenység burjánzására fogják. Hogy lám, a milliárdosok sem boldog emberek. A szereplők többsége tíz év alatt jól megszedte magát: többmilliós vagyonra, luxusvillákra tettek szert. Most majdnem mindegyikük kétségbe van esve. Megszokták a mamutjövedelmet? Nem tudnak leszokni a luxuséletmód- ' ról? Nos, nem mindegyik szereplőt izgatja a busás jövedelem, hanem félnek, hogy a közönség elfelejti őket. Megszokták a hozsannázást, a százával érkező leveleket, a si- ■ kert és dicsőséget. Erről még nehezebb lemondani, mint a pénzről. Anyagi gondja talán csak a szemtelenül csinos Lucynek - azaz Char- lene Tiltonnak - van, aki család- fenntartó. Szüleit és férjét a jelenleg állás nélküli Nick Capaldit tartja el. Gyermeke nevelése is sok pénzt emészt fel. Barbara Bel Geddes - azaz Miss fiié - sem érzi magát jól. Bár egyik lányával áilatklinikát alapitott, és házában nyüzsögnek a négylábúak, mégsem boldog. A 70 éves sztárt még újabban kötött házassága sem köti le. Stebe Kanaly felajánlott ugyan neki egy filmszerepet egy új szériában, de nem vállalta el. Az „Okavango" nevű film ugyanis Afrikában játszódik, és orvosai szerint az ottani klíma árthat neki. „Azt hittem, életünk végéig játszhatunk a Dallasban.“ Jockynak nincsenek gondjai. Bár neki sem jött rosszul a.gázsi, de az ő nevével és képével ellátott társaságjátékok, kalapok forgalomba hozatala sem rossz üzlet. Lány Hagman népszerűségéről még tucatnyi reklámfilm is gondoskodik. Jockey, vagyis Larry Hagman kacsalábon forgó villájában foteljában ülve, pezsgőt szopogatva egy gombnyomással szétnyithatja villája tetejét. Van egy farmjuk Santa Eében, lakásuk Manhattanben és most építenek egy újabbat Malibu- tól egy órányira, a csodálatos pa- norámájú hegy tetején. Hogy mekkora a vagyona? - Halvány fogalmam sincs róla! - válaszolta nevetve Larry Hagman. 1991. XII. 13 ¡lasárnap * — , ■ . - ■ , , ---------■ — - ■—....................................... ■ “ ■ ■ ■ ■ ■ ■■ - • —....~------~ r ■ , _____
