Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-12-13 / 50. szám
Túl messzire megy a kommunista kollaboránsok felderítése? * Jan Káván húsz éven át a cseh ellenzékiek egyszemélyes támogatócsoportja volt. Londonból szervezte a „felforgató“ irodalom számtalan szállítmányát Csehszlovákiába, közzétette az emberi jogok megsértéseit, és többször még vissza is osont hazájába álnéven, hogy találkozzon Václav Havellal és más kiemelkedő aktivistákkal. Amikor a kommunista rezsim 1989-ben kezdett fölbomlani, Prágába repült, részt vett a „bársonyforradalomban“, majd helyet nyert az új szövetségi parlamentben. De Káván minden esetleges győzelmi érzése elszállt márciusban, amikor egy parlamenti bizottság nyilvánosan kommunista kollaboránsH°9V?"'aJja a • nak nevezte. A bizonyíték: 1969-ben Londonban találkozott egy csehszlovák diplomatával, akiről később kiderült, hogy az StB, a rettegett csehszlovák titkosrendőrség ügynöke. Káván most küzd neve tisztaságáért az általa határozottan tagadott vád alól, és küzd azzal az-eljárással szemben, amely szerinte fenyegeti országa újra meglelt demokráciáját. „Itt a bűnösséget védelmezik - mondja. - Demokratikus államot nem lehet sztálinista elvekre építeni. “ Közel két évvel a bársonyforradalom után a kommunista örökség leküzdésének feladata még igen fájdalmas erkölcsi döntéseket igényel. Fennáll-e a veszélye annak, hogy az új rendszernek az ügynököktől és együttműködőktől való megtisztítására törekedve a régi rendszer módszereit vagy legalábbis pszichológiáját veszik át? Már a kételyek is sok keservet okoznak. Václav Vales miniszterelnök-helyettes, a csehszlovák gazdaságpolitika fő koordinátora és a hatvanas évek kommunista reformmozgalmának veteránja lemondott, olyan találgatások közepette, hogy kapcsolatban állt azt StB-vel. „így nem tudom tovább csinálni“ - mondta megtört hangon. Havel elnök elítélte a Vales elleni „rágalomkampányt“, amely semmilyen konkrét bizonyítékot nem produkált. De az állítólagos együttműködők kifüstölésére irányuló kampány tovább erősödik. A folyamat cseh neve lustrace, ami megtisztítást, tisztázást jelent. Aki támogatja, az megelőző műtétnek tekinti: szükség van a kormánytisztviselők átvilágítására, nehogy StB-ügynökök és -kollaboránsok fertőzzék az ország új, demokratikus intézményeit. Parlamenti bizottságot hoztak létre a titkosrendőrségi akták vizsgálatára és az „StB- pozitívok“ gondos azonosítására. Őket lemondásra szólítják fel, és ha ezt megteszik, akkor múltjuk nem kerül nyilvánosságra. A parlament kemény új törvényt fogadott el, amely öt évre megtiltja az ügynököknek és együttműködőknek, valamint volt magas rangú kommunista párttisztviselőknek és a milícia tagjainak, hogy vezetőállást töltsenek be az állami közigazgatásban, az állami tájékoztatási eszközökben és állami vállalatoknál. A bírálók szerint a törvény a „boszorkányüldözés“ légkörét teremti meg. Hét dollárnak megfelelő díj ellenében bármely 18 éven felüli személy okmányt kérhet egy új ¡gazolóbizottságtól arró, hogy ő „StB-pozitív“ vagy sem Ez valószínűleg az ilyen kérelmek áradatát indítja majd el, független újságíróktól, tanároktól és másoktól, akik bizonyítani akarják tiszta múltjukat. ,,Hacsak nincs szív- infarktusod, most nem hagyhatod ott a munkádat anélkül, hogy rád ne süssék, ügynök voltál" - jegyzi meg Jaroslav Veis, a Lidové noviny című napilap főszerkesztője. A kollaboránsok miatti aggodalom aligha meglepő Csehszlovákiában. Az StB sokkal ügyesebben terjesztette a félelmet és kényszerítette ki a konformizmust, mint lengyel vagy magyar megfelelője. Az StB dosz- sziéi, amelyek a működéséről szóló információk elsődleges forrásai, 140 ezer nevet tartalmaznak; listán vannak a rendszer „ellenségei“ is, de a többség az olyan ember, aki információkat vagy segítséget nyújtott. A neveket számos kategória szerint osztályozták, az ügynökhálózatokat irányító „rezidensektől“ a „megbízhatókig“, akik talán akaratlanul szolgáltak információs forrásként. Jirí Rumi, a szövetségi parlament tisztázó bizottságának elnöke közölte a Newsweekkel, hogy ő és kollégái 16 ezer olyan személyt azonosítottak, aki tudott a maga ügynöki vagy együttműködői szerepéről. Nyilvánosság été áttítás Rumi hangsúlyozza, hogy a bizottság szigorúan a tények alapján dolgozik. „Mindaz, ami az aktákban van, nagyon megbízható anyag -mondja. -Lehetetlen volt meghamisítani. A háromszáz parlamenti képviselő közül a bizottság tizenhat együttműködőt azonosított. Mindegyiküknek felajánlották, hogy elkerülhetik a nyilvánosság elé állítást, ha lemondanak. Hat így is tett, de tíz visszautasította. Amikor nevüket felolvasták a parlamentben, ők tiltakoztak, ártatlanságukat hangoztatva - és többen eljárást indítottak az aktákat kezelő belügyminisztérium ellen, követelve a vádak nyilvános visszavonását. Számos vezető kormányhivatali tisztviselőt is azonosítottak; akik nem voltak hajlandók lemondani, azokat elbocsátották. A tisztogató kampány etikai irányelvei jóval zavarosabbnak bizonyultak, mint bárki előre látta volna. Nézzük Bedrich Moldan esetét, akit ez év elején menesztetlek a Cseh Köztársaság környezetvédelmi miniszteri posztjáról. Elismeri, hogy többször beszélt StB-ügynökökkel. »Nem dobtam ki őket az ajtón, mert meggyőződésem volt, hogy ez az élet normális része egy kommunista rendszerben« - mondja. De hangsúlyozza, hogy nem volt hajlandó az együttműködésre, és az StB listáin csak mint »jelölt« szerepel. A cseh kormány, amikor elbocsátotta őt, elismerte: semmi bizonyíték sincs arra, hogy informátorként működött volna. De mint a kormány eléggé homályosan megfogalmazta, Moldan és az StB kapcsolatainak bizonyos vetületei olyan természetűek, hogy azok rossz célra való felhasználása nem zárható ki. Még az együttműködés bizonyított esetei is fölvethetnek zavaró kérdéseket. 1961-ben, ausztriai diákösztöndíjasként Rudolf Zukal először visszautasította egy csehszlovák diplomata kérését, hogy számoljon be találkozásairól amerikai diákokkal. De amikor a diplomata azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hozza a fiú viszonyát egy osztrák férjes asszonnyal, Zukal hajlandó volt beszélni. Mint mondja, figyelmeztette az amerikai diákokat, hogy figyelik őket, és a diplomatának semmi inkriminálót nem mondott róluk. Ez volt az egyetlen eset, amikor Zukal közgazdász együttműködőként szerepelt az StB listáján, mivel később az ellenzéki mozgalom ismert tagja lett, így „ellenség“ besorolást kapott. Zukal, akit többször letartóztattak, zaklattak és megvertek a kommunista rendszerben, az első szabad választásokon parlamenti képviselő lett. Azután a tisztázó bizottság követelte, hogy mondjon le 1961-es együttműködése miatt; amikor erre nem volt hajlandó, neve odakerült a tíz nyilvánosan azonosított közé. „Ha olyan sok évvel ezelőtt megöltem volna valakit, azt nem említenék - mondja, utalva a köztörvónyes bűnök elévüléséről szóló törvényre. - Kafka országában élünk, és ez kafkai dolog. “ Egyik ügy sem keltett több vitát, mint Jan Kavané. Rumi bizottsága azon az alapon minősítette kollabo- ránsnak, hogy 1969-ben kapcsolatai voltak egy Zajicek nevű csehszlovák diplomatával. Akkoriban Káván a Csehszlovák Diákszövetség vezetője volt Nagy-Britanniában, Zajicek pedig a londoni követség kulturális tanácsosának mondta magát, így találkozójuk nem volt szokatlan. De Csehszlovákia egy évvel korábbi szovjet megszállása fényében bármilyen hivatalos kapcsolatfölvétel gyanús lehetett. Káván elismeri, hogy könnyű „elítélni“ egy huszonkét éves diák naivitását, aki nem látott át Zajicek „álarcán“, de hangsúlyozza, hogy ez volt az egyetlen bűne. Hamis Jelentések Egyes kollaboránsokként bejegyzett emberek azt hangoztatják, hogy túlbuzgó toborzók hamis jelentéseket írtak. Jaromír Gebas kommunista képviselőről, egy nemzeti park korábbi igazgatóhelyetteséről két ügynök a bíróság előtt tanúsította, hogy tudomása nélkül „szervezték be“: odahamisították aláírását az együttműködési megállapodásra. Rumi és más bizottsági tagok érvelése szerint az StB bombabiztos keresztreferencia-rendszert dolgozott ki, az ügynököknek a többi ügynök után is kémkedniük kellett, hogy hamis jelentések ne készülhessenek. De visszaemlékezve azokra az esetekre, amikor maga is összeakadt az StB-vel, miután 1969-ben kizárták a pártból, Rumi felidézte, amikor állítólagos 1953- as svájci útjáról kérdezték. ,, Sohasem jártam Svájcban“, - nevetett. Nem azt bizonyítja ez, hogy az StB aktái tévesek is lehetnek? Rumi láthatóan zavarba jött a kérdéstől, de nem volt hajlandó elismerni, hogy így van. A bizottság tagjai szerint igazságtalan minden utalás holmi sztálinista boszorkányüldözésre, mivel akiket együttműködőként azonosítanak, azokat csak lemondásra kérik fel, további büntetés nem vár rájuk. Petr Tornán bizottsági szóvivő odáig megy, hogy még ha egy ártatlan személyt neveznek is meg, inkább csöndben mondjon le, mintsem vitassa a megállapítást. Mert ha visz- szavág, azonnal „kételyeket támaszt az egész átvilágítási folyamat iránt" és „segíti az igazi ügynököket". A refrén ismerős: egyéni igazságtalanságok szükségesek lehetnek az ügy sikere érdekében. Mint Jan Havranek történész' rámutat, a tisztogatás új erőt ad az StB-nek, mivel a titkosrendőrségi bizonyítékok tönkretehetik emberek jó hírét. „Befolyásosabbá válhatnak, mint valaha" - figyelmeztet. Az ügy iróniája nem kerülte el Havel figyelmét, aki eddig vonakodott keményen kiállni az ügyben, de fölismeri benne a jó drámai anyagot. „Pontosan az érdekelne engem egy színdarabban, egy olyan ember helyzete, aki úgy érezte, sértetlenül végigcsinálta a (kommunista) rendszert, és hirtelen rádöbben, hogy végül talán mégsem" - mondta nemrég a Mlady svet című cseh hetilapnak. A probléma csak az, hogy a tisztogató kampány a való életben folyik. (NEWSWEEK AMERIKAI HÍRMAGAZIN) % *1 % E lkerülhetetlenül nagy aggodalmakat okoz szomszédainak a birodalom összeomlása, még azoknak is, akik örülnek, hogy végre eltűnt a történelem süllyesztőjében. A szovjet pucss utáni fejlemények Kelet-Európábán is nagy zavarokat okoztak. Október 8-án bejelentették, hogy a jövő év végére a Lengyelországban állomásozó szovjet csapatok legnagyobb részét kivonják, és ezzel lehetőség nyílik új lengyel -szovjet szerződés megkötésére. A szovjet-csehszlovák egyezményt már szeptemberben parafálták, hamarosan megkötik a szovjet-magyar szerződést is. 1994-ben tehát, mikor az utolsó szovjet katona is elhagyja Németországot, a megszállás keserű emlékein kívül alig marad nyoma a negyven éven át tartó moszkvai uralomnak. De a kelet-európai biztonság és védelem kérdései továbbra is nagy gondokat okoznak, így a NATO-nak is, mely pillanatnyilag nem tudja eldönteni, milyen mértékben járuljon hozzá a térség katonai megszilárdításához. Az egykori Varsói Szerződés országainak a hatalmas szomszéd helyett rövidesen tucatnyi újabb szomszéddal kell számolniuk, melyek közül szinte mindegyik határki-, igazítást akar. A Szovjetunió máris felvette a formális diplomáciai kapcsolatokat Litvániával és Észtországgal. Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország az október elején Krakkóban tartott csúcsértekezletén megismételte, teljes jogú tagja kíván lenni a nyugat-európai szervezetnek, nemcsak gazdasági és politikai, de honvédelmi téren is. Antall József szorgalmazta, a NATO terjessze ki védelmi ernyőjét Kelet- és Közép-Európára, sőt azt is javasolta, hogy ezek az országok idővel teljes tagjai lehessenek az Észak- Atlanti Szerződés szervezetének. Ezt azonban a NATO nem ajánlotta föl. Még Németország sem mutatja jelét, hogy szívesen látná a NATO keretein belül ezeket az országokat, noha eddig a németek mutattak nagyobb fogékonyságot a kelet-európai szomszédok problémái iránt. De mind a NATO-n belül, mind kívül erős nyomás észlelhető, hogy a szervezet valamiféle kapcsolatot teremtsen Lengyelországgal, Csehszlovákiával és Magyarországgal. Ezzel némileg hozzájárulhat a közép-európai helyzet megszilárdításához. E meggondolás vezethette Genscher német külügyminisztert és amerikai kollégáját, James Bakert, akik egy észak-atlanti együttműködési tanács felállítását javasolták. Ennek lenne a feladata, hogy összeegyeztesse a NATO-val a kelet-európai és szovjet békés együttműködést. A krakkói csúcsértekezleten örömmel fogadták az indítványt, noha a franciák ellene vannak, mert szerintük mindez fölösleges, hiszen az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia éppen erre hivatott. A francia aggodalmak mögött meghúzódó aggályok a NATO keretén belül elkerülhetetlen nagyobb méretű amerikai beavatkozás lehetőségére utalnak. Mert az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia szervezetében az USA-nak csak egyetlen szavazata van a harmincnyolc szerződő állam között. A német kormány kétségbeesetten igyekszik elkerülni, hogy az Amerikával való honvédelmi szövetség és a Franciaországgal való politikai együttműködés között kelljen választania, tehát úgy érvel, hogy mindez simán összeegyeztethető, mert megteremtette az együttműködésen álapuló biztonságot és megszilárdulást. Kérdés az, meddig mehet el a NATO, amely tagjainak védelmére alakult. Elmehet-e odáig, hogy egy ködösen megfogalmazott védelmi és biztonsági rendszerben próbáljon segíteni a szervezeten kívül álló országoknak? (ECONOMIST) 1991. XII. 13. ÚBUJBSéfl B- S zerkesztő úr, ha van egy kis tőkéje, betársulhat hozzám. ÁTVILÁGÍTÁS? Va» boszorkányüldözés?
