Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1991-07-19 / 29. szám

... állítja Könyves Kálmán Árpád-házi királlyal ellentétben Mészáros Mária, ne- gyedi jósnő. Hosszú életet jövendölt ne­kem, meg a kamocsai tudákos asszonyok és boszorkányok prakti­káiról is elmondott egyet s mást. Hallgat­tam történeteit a rég­múlt időkről és a ren­geteg „kuncsaftról“, akik közt voltak üz­letemberek, színész­nők, orvosok, sőt még egy ítélő bíró is. Látogatásomkor a dátum „nem jött össze“ - péntek volt ugyan, de 14-e! - A vígjátékokból is­mert jósnői „kelléke­ket“, az üveggömböt, a fekete macskát, a vállon ülő baglyot sem leltem Maris néni kelléktárában.-Én sem üveggömbből, sem ká- vézaccból, de még csak tenyérből sem jövendölök; egyedüli, jól bevált munkaeszközöm a kártya. Jól megy a bolt, amit az is bizo­nyít, hogy olykor órákat kell várni. Legtöbben a közeli járásokból jár­nak hozzá, de magyarországi érdek­lődők sem hiányoznak. Sőt.- Már amerikai ügyfelem is akadt - dicsekedett Maris néni. * * * A Vág-parti töltés szomszédságá­ban álló kis családi ház kapuja előtt egy meghatározhatatlan fajtájú ház­őrző barátságosan fogad, majd Maris néni megkérdi, egyedül jöttem-e? Aztán dolgozószobájába, azaz a konyhába vezet. A szerényen be­rendezett helyiség falán néhány csa­ládi fénykép és egy szentkép lóg.- Tessék, koppintson az egyik kártyarakásra. Jobb kezem mutatóujjával rábö­kök a legtávolabbi kupacra, a másik kezemmel pedig észrevétlenül be­kapcsolom az elrejtett magnót. A 76 éves jósnő olykor segédkér­déseket tesz fel, s válaszaim alapján további részleteket tudhatok meg arról, mi vár rám, és mitől kell óvakodnom. Nem.akarom untatni az olvasót a jövendölés részleteivel, mégis né­hány mondat erejéig idézem Maris néni szavait. „Nagyon szerencsétlennek érzi magát. Nincs bírósági ügye, netán valamilyen károsodása? Nem érez betegséget? Nem? Pedig valamilyen kór környékezi. Ne féljen, nem lesz halálos kimenetelű. Felesége hű ma­gához. Néha összezördülnek, de a nézeteltérések mindig elsimulnak. Nincs valami dolguk egyenruhás fér­fival? Hamarosan megjelenik, de nem hoz bajt. Víg társaságban név­napot vagy kerek évfordulót fog ün­nepelni. Szerencséje lesz. Nagyon vágyik valamire, amiről nem beszél. Kívánsága teljesül. Legyen óvatos, ne bízzon senkiben. Se a munkahe­lyén, se máshol. Az emberek rava­szak, ne higgyen el mindent, amit mondanak. Egy nő, aki szívébe zár­ta, jóindulattal gondol magára. Halá­lozás is lesz a családban. Egy férfi, de az magát nem nagyon érinti. Meg­hívják valami víg társaságba, ahol jól fogja magát érezni. Nem tudom, az egyenruhás mit akar, de megint meg­jelent. Úgy látom, ajándékkal jön. Szerencséje lesz és öröm éri. Az is lehet, hogy nyer a Sportkán vagy örököl. Jó a lapja, nyugodt lehet, öreg kort fog megérni. Lehet, ha legközelebb eljön, jobbat mutat majd a kártya, de lehet, hogy megint ugyanezt, netán rosszabbat.“ (Hát ez az egy biztos. Negyedik lehetőség nincs.) • Mondja, Maris néni, de őszin­tén - kérdezem a változatosság ked­véért én - hisz is abban, amit jósol?- Hiszek, persze hogy hiszek. Az emberek gyakran visszajönnek és mondják: ez egyszerűen csodálatos, minden valóra vált, amit jövendölt. Egyszer például bekopogott hozzám egy orvos, aki elgázolt valakit. Azt akarta tudni, becsukják-e? Mondtam neki: megússza pénzbüntetéssel, de kértem, hogy a tárgyalás után jöjjön el, és tudassa velem az ítéletet. Más­nap megjelent a férfi menyasszonya az anyával. Ugyanarra voltak kíván­csiak. A lány kijelentette: ha a vőle­génye rács mögé kerül, felakasztja magát. Aztán arról beszélt, hogy nagyon szereti, de nem lehet egy börtöntöltelék felesége. Erre föl mondtam az anyósjelöltnek: ne fél­Maris néni különös történetei • Magának és családjának nem jósol* Aki akarja, elhiszi jen asszonyom, a doktor urat nem ültetik le, de a lánya nem lesz a fele­sége. így is lett, a tervezett házasság meghiúsult. Vagy egy másik eset. Komáromban eltűnt egy 18 éves fiú. Felkeresett a keresztanyja, és így szólt: Maris néni ¡pár többször vol­tam magánál, és minden beteljese­dett, amit megjósolt. Mondja, él-e vagy nem a fiú? Él, és rövidesen visszajön. A csendőrök fogják haza­hozni - válaszoltam. Később meg­tudtam, hogy minden úgy történt, ahogy a kártyából kiolvastam. Más­kor egy szentpéteri fiúnak meg­mondtam, hogy nyer a Sportkán. Hamarosan 90 000 korona ütötte a markát. Vagy egy további eset. Múltkor felkeresett egy bánatos apa azzal, hogy a lánya nagyon beteg. Az orvosok állítólag már lemondtak róla. Megjósoltam: a kislány nem hal meg. Az illető örömében mindjárt pénzt adott. Nem akartam elfogadni. Majd akkor jöjjön — mondtam -, ha a lánya meggyógyul. Nem vette visz- sza a borítékot. „Nekem az is sokat ér, hogy reményt adott, megvigasz­talt.“ Képzelje, a múlt héten beállí­tott valaki és kérdi, nem ismerem-e meg? Én vagyok az, aki akkor itt járt, és a lányáról akarta megtudni... Meggyógyult, és már táncol - mon­dotta boldogan látogatóm. Az az aszparágusz - mutatott Maris néni a vázára - még abból a csokorból van, amit tőle kaptam. Kötetlenül csevegünk, mikor az idős jósnő váratlanul rám szól: - Nyugodtan kiteheti a magnót az asztalra, engem nem zavar. Beszél­tem én már a rádióban, voltak nálam a televízióból is... • Azt is meg szokta mondani a lá­togatóinak, ha netán halált mutat a kártya?- Már arra is volt példa. Egyszer, régen, a barátnőmnek azt jósoltam, hogy a férje, aki katonai gyakorlaton volt, nem tér haza. Megharagudott rám, és sértődötten elment. Sajnos, a jóslás bevált. Azóta persze kibé­kültünk, sőt, az asszony sokszor fel­keres, hogy megtudja, mi vár rá. • Maris néni említette, hogy bo­szorkányokkal is volt dolga...- Igen, bár vannak olyanok, akik engem tartanak annak. Pedig láthat­ja, fekete macskám sincs. Első ízben fiatalkoromban találkoztam a ba­nyákkal. Akkoriban szegénység volt, jegyre kaptuk a zsírt, és az én adagom, az üzletből jövet a nagy melegben elolvadt. Kamocsai szüle­tésű szomszédasszonyom ajánlotta, menjük a volt falujába, ott majdnem mindenki öl disznót! Jegy nélkül is kapunk zsírt. Többször hallottam az öregektől, hogy Kamocsán sok a bo­szorkány, de nem féltem. Elmentünk egy házhoz, ott feküdt betegen Já­vor Pál édesanyja. Okos és szép asszony volt. Elbeszélgettem vele, majd néhány asszonynak, akik összegyűltek, jósoltam. Adtak egy kis aprópénzt, de egyikük 100 koro­nával jutalmazott. Amikor hazaér­tem, eldicsekedtem a keresetemmel, és büszkén kitettem a pénzt az asz­talra. Akkor hirtelen, mintha a szél fújta volna el, meglibbent a bankó, eltűnt az asztalról és soha többé nem lett meg. Amikor ezt elmeséltem a szomszédasszonyomnak, mindjárt azt kérdezte: kitől kaptad a pénzt? Kisült, hogy az illető boszorkány volt és amit adott, mindjárt vissza is vette. Másik alkalommal is jártam az említett faluban. Odajött hozzám egy vénasszony, és ennyit mondott: „Nemcsak maga tud ám valamit, de én is.“ Egyszeriben, ahogy beszél­gettünk, rettenetes bűz lett a szobá­ban. Hát láttam, hogy a szoba köze­pén döglött, nyűves kutya fekszik. „Fuj, ezt nem lehet elviselni“- mondtam, és az orromhoz kaptam. Nemsokára az egész szoba megtelt rózsaillattal, a kutyának meg nyoma veszett. „Na, látja, megmondtam, én is tudok valamit“ - mondta büszkén a banya -. Nem szóltam semmit, csak magamban gondoltam: egye meg a fene az ilyen tudományt. E boszorkányságnak egy kislány is- valószínűleg az öregasszony uno­kája - szemtanúja volt. „Mama, ta­níts meg engem is erre“ - kérlelte a vénasszonyt. - „Lányom - vála­szolta az - a te lelked még olyan tiszta, mint az a rózsa, amit a kezem­ben tartok. Ha tudnád azt, amit én tudok, úgy bűzlene, mint az a nyű­ves kutya. Bár én sem érteném ezt a mesterséget!“- Nemrég egy asszony azzal kere­sett fel, hogy a lányát megrontották, próbáljak rajta segíteni. Kérdeztem, miért nem viszi orvoshoz. Volt ő, de a doktor nem tudott segíteni - vála­szolta. A hétéves gyerek továbbra is felébred éjjelente, és eszeveszetten menekül otthonról, alig tudják visz- szatartani. Azt ajánlottam neki, vi­gye a beteget egyik ismerősömhöz. Egy vak öregemberhez, aki még tő­lem is idősebb. Ó kitapintja az illető ütőerét és a szív lüktetéséből jósol. Talán tud segíteni. Maris néni kapujánál közben megjelent néhány új, jósiára váró ügyfél. Mielőtt elbúcsúztam volna, még megkérdeztem vendéglátómat: Mi volt a civil foglalkozása, és hogy fedezte fel magában a jóstehetséget?- Nem voltam én mindig jósnő. Egy időben Pozsonyban a katonai kórházban az orvosoknak főztem. De szakácskodtam én szólömunká- soknak is, sőt, egy időben a politikai foglyok is az én kosztomat ették. Hogyan lettem jósnő? Anyám gyak­ran mondogatta: lányom, te burok­ban jöttél a világra. Úgy látszik, igaza volt, mert fiatalkoromban- akkoriban egy gazdánál voltam napszámos -, véletlenül összeakad­tam egy kártyavető jóssal. Amikor sor került volna rá, hogy megmondja jövendőmet, váratlanul így szólt: furcsa, de neked képtelen vagyok jósolni. Te olyan tudomány birtoká­ban vagy, hogy ezért még majd ál­modból is felvernek. És jól jegyezd meg, olyan csillagzat alatt születtél, hogy az átkod is fog, meg az áldásod is. Amikor a férjem a második világ­háborúban eltűnt, még nem nagyon mertem a kártya után nyúlni. De mivel nagyon izgatott a sorsa, mégis­csak megpróbáltam. Mindig a halál jött ki. Nem is tért többé haza. • Saját magának is szokott jó­solni?- Soha. Még csak a családomnak sem. Ordódy Vilmos * Néha megéri malacnak lenni. Az elégedetten röfögő Mister Pig a távoli Ausztráliából most már gondtalanul élhet s nem kell félnie a hentestől. Nemrég ugyanis 81 éves korában elhunyt Margó Lamp asszony, s egymillió márkát érő vagyonát a rózsaszinű sertésre és társára, a Bili névre hallgató far­kaskutyára testálta. Az emberek egyre gyakrabban hagyják végrendeletükben egész vagyonukat kedvenc állataikra. Sybille Weber pszichológusnő erről a következőket mondja: „Az em­berek számára az állat a gyerme­ket, a barátot vagy a partnert pó­tolja. A hagyományozással fejezik ki hálájukat az állatnak hűségéért, azért, hogy nem csapja be őket, hogy nem neheztel. Ennek a jelen­ségnek a terjedése abban rejlik, hogy az idős emberek egyre ma­gányosabbak, elhagyatottabbak. De néha ez a bosszú a leszárma­zottaknak, akik lesik az örökséget, annak ellenére, hogy hozzátarto­zójukkal soha sem törődtek“. Az állatörökösök „királya“ a Musketeer névre hallgató borz kutya volt. Eleanor Ritchey olajbá- rónö egyszer az utcán találta, ami­kor Cadillacjén Floridában a Fort Lauderdale-en sétakocsikázott. Ettől a pillanattól különböző finom húskészítményeket tálalt fel neki a libériás inas. Ritchey asszony 58 éves korá­ban meghalt, de időben gondosko­dott róla, hogy Musketeer élete hátralevő részében nehogy éhez­zen. 40 milliót örökölt, s így a viág leggazdagabb kutyája lett! De a fényűző életmód végze­tessé vált Musketeer számára. Előbb reumával küszködött, majd annyira legyöngült, hogy köhögni kezdett, s ebbe belepusztult. Pén­zét Alabama állam egyeteme örö­költe. így rendelkezett ugyanis a bölcs és előrelátó olajbárónő arra az esetre, ha Musketeernek netalán valami baja esne. Ámbár, mint azt egy másik ku­tya, a chicagói Pinky esete is bizo­nyítja, az adóhivatal az állatokkal sem kíméletes. Pinky ugyanis 100.000 márkás örökségéből 40.000 márkát volt kénytelen fizet­ni adó címén a következő oknál fogva: „Nem volt a megboldogult Vanesse Jonesszal vérrokon­ságban.“ Ha valaki Németországban az aranyhalacskájának örökségként egy Porschét szándékszik hagyo­mányozni, figyelembe kell vennie, hogy az ország törvényei nem te­szik lehetővé állatokat megjelölni örökösként. De arra van lehetősé­ge, hogy vagyonát valamilyen ál­latvédő egyletre testálja, azzal a kikötéssel, hogy az a kedvenc állatot majd élete végéig gon­dozza ... (A hamburgi Bild am Sonntag nyomán) 1991, VII. 19. ÚEUJ?SBH Q MARIS NÉNI ÉS KÉT FIATAL ÜGYFELE (A szerző felvétele) A leggazdagabb kutya

Next

/
Thumbnails
Contents