Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-19 / 29. szám
KÉTSZER EGY ÓRA TOMÁS BAtÁVAL Neve fogalom ebben az országban; az idősebbekben személyes élményeket is ébreszthet a család egykori csehszlovákiai ténykedése, bennünk, fiatalabbakban meg annyi maradt, hogy akarva-akaratlanul is gyakran kicsúszik a szánkon: „megyünk a bat'ába“, pedig voltaképpen a cipőboltba indulunk. És ez nem kevés, mert az elmúlt évtizedekben nálunk sokat tettek azért, hogy a Bat'a-jelenséget kitöröljék az emberek tudatából. Mégis túlélte a szocializmust: miközben szinte alig hallhattunk róla, cipőhatalommá nőtte ki magát a világban. VISSZATÉRÉSEK AZ ÓHAZÁBA Rögtön a gyengéd forradalom után Tomás Bafa, a cipőgyártó dinasztia korelnöke az elsők között jelentkezett egykori hazájában. S azóta is minden visszaérkezése csupa várakozás és rejtély. Visszakerülünk Bafa cipővilágába? Vajon mi hajtunk fejet neki? Esetleg ő segít rajtunk? Hány ilyen kérdés merült fel az elmúlt másfél évben! De eredmény: semmi. Egészen június elejéig... Bártfán, a Kelet-Nyugat biztonsági csúcson egy nap kétszer is sikerült találkoznom a patinás világcég tulajdonosával. Bár jócskán eljártak fölötte az évek, mégsem a pihenés tölti ki hétköznapjait. Vállalkozói szelleme sodorja, megállás nélkül viszi az üzleti élet sűrűjébe. A keletszlovákiai fürdővárosba is azért érkezett, mert volt mondani- és hall- gatnívalója a Keletnek nyújtott nyugati gazdasági támogatásról. Az egyik munkacsoportban kézmozdulatokkal tarkított, a hallgatóságban gyakran derűt keltő kiselőadást tartott vállalkozói tapasztalatairól. Közvetlenül utána sikerült szóra bíznom.- Hogyan ítéli meg a tanácskozást?- Úgy gondolom, nagyon jó irányban halad. Átgondolt vitaindítókat hallottunk, amelyek sokat segíthetnek mindazoknak, akiknek van közük a gazdaság piaci alapokra való helyezésére. Volt szó a privatizációs módszerekről, arról, hogyan fogjanak hozzá a privatizációhoz, honnan lehetne hozzá tőkét szerezni...- Gondolom, ötletek is születtek jócskán...- Mindegyiket aligha tudnám gyorsan és röviden elmondani.- És az értekezleten szerzett benyomásai?- Újra csak azt mondhatom: nagyon jók.- Személy szerint mit becsül itt a legtöbbre?- A személyes kapcsolatfelvétel lehetőségét, azt, hogy véleményt cserélhetünk, s megismerkedhetünk számos olyan emberrel, aki országában a döntésekbe is beleszólhat. Ráadásul áttekintést kapunk a három érintett állam: Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország gazdasági tevékenységéről. Ez fölöttébb hasznos számomra, mert a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetben (OECD) is dolgozva bőven kamatoztathatom itteni tapasztalataimat.- Eddigi meglátásaiból kiindulva mennyire elégedett a csehszlovákiai vállalkozók színvonalával?- Sok nagyon jó menedzsere van az országnak, csak képességeik kibontakoztatásához hiányzik a piac- gazdasági környezet, s az ebből adódó világszemléletük, akárcsak az a lehetőség, hogy önálló vállalkozóként önállóan döntsenek. Mert az itteni emberek tapasztaltak, jó képességűek, műveltek, csak gyakorolniuk kell a piaci életet.- Ha már ennyire nagyra becsüli vállalkozóinkat, akkor mégis, mi hiányzik belőlük a legjobban?- Hogy nem ők a vállalatok tulajdonosai - válaszolja, és a rá jellemző módon hangosan fölnevet, majd ebédre sietve elköszön. „JÓ MEGÁLLAPODÁST KÖTÖTTÜNK“ Késő délután már nyugodtabb körülmények között társalogva inkább róla és cipőbirodalmáról esik szó. A laza, közvetlen beszélgetés közben válaszaiból leleményessége, vállalkozói furfangja is előbújik. Az örökséggel kezdjük.- Emlékszik még, mikor hagyta el Csehszlovákiát?- Napra pontosan: harminckilenc augusztus 13-án. Akkor családi tulajdonban voltak a gyáraink, aztán jött a háború, a nagy szovjet hadsereg általi felszabadítás...- ... ez már ismert. Inkább a cégről beszéljünk. Milyen forgalmat bonyolított le akkoriban?- Összehasonlításképpen inkább azt árulnám el, hány ember dolgozott nálunk. Csak a cipőgyártásban 30 ezren, de ezenkívül gyártottunk szerszámgépeket, fonalakat, sőt repülőgépeket is. Még mindegyik létesítmény megvan. Persze, épültek új cipőgyárak is. Például itt, Bártfán a partizánskei üzem részeként. És akkor még nem említettem egykori üzlethálózatunkat.- Most mire számít?- Június elején kötöttünk egy szerződést, tán visszaszerezhetem vagyonunk egy részét: a cipőüzleteket, és kiválasztottunk egy közepes méretű vállalatot is. De egyelőre csak a boltokra összpontosítunk, az üzemek elavultak, több közülük nagyon rossz állapotban van. Ezeket most nem kívánom átvenni, de vezetőinek műszaki tanácsot adunk, együttműködünk velük. Ha képesek lesznek versenyképes árut előállítani, mi eladjuk. Mert, sajnos, teljesen elveszítették a nyugat-európai piacaikat. Különben óriási a vetélkedés a világ cipőkereskedelmében, iszonyú mennyiségű lábbelit gyártanak mindenfelé. Ahová korábban szállított Csehszlovákia, ott többnyire maguk építettek gyárakat. Mindent eláraszt az olcsó kínai portéka. Csak egyetlen országban telítetlen a piac: a Szovjetunióban. Oda lehetne exportálni, persze, ha tudnának fizetni érte. Mert a csehszlovák cipőiparban - de más iparágakban is - sok függ attól, miként alakul a szovjet piac. Ezért kell támogatni a hatalmas ország gazdaságát. így nagyobb az esély, hogy túltegye magát a káoszon. Reménykedjünk...- Nem egészen világos, amit a visszaszerzésről mondott...- Vártam, hogy nem hagyja szó nélkül - nevet fel jókedvűen, de többet nem mond.- Es Ön hogyan értelmezi a va- gyonvisszaszerzést? Eltöpreng. Hosszú másodpercekig fontolgatja a választ.- Nehéz kifejezni. Pillanatnyilag bizonyos tevékenységeket vagyonértékelés alapján akarunk visszaszerezni, majd elvégezzük az így tulajdonunkba került eszközök korszerűsítését.- Fizet is érte?- Részben igen, részben menedzsmentet és technológiai berendezéseket hozunk be.- A reprivatizáció szerint nem kaphatja vissza a vagyonát?- Nem. Mert a törvény negyven- nyolc február 25-e utánra vonatkozik, s a mi gyárainkat akkor vették el, amikor a csodálatos vörös hadsereg betette a lábát az országba. Ezért még nem fizetnek. De úgy érzem, jó megállapodást kötöttünk a kormánynyal, nem szeretnénk többet. Semmi olyan nincs benne, ami elfogadhatatlan lenne. ÉVENTE 300 MILLIÓ PÁR CIPŐ- Jelenleg mekkora a Bafa-cég?- Világszerte 65 ezer embert foglalkoztatunk, évente 300 millió pár lábbelit állítunk elő.- Nézzem csak. milyen cipőfelsőrészeket gyártanak? (Tomás Bata partizánskei látogatásakor). (CSTK - Magda Borodácová felvétele)- Részvénytársaságként tevékenykednek?- Központi vállalatunk családi tulajdonban van. Tőzsdén bejegyzett leányvállalatainkban, melyek szerte a világon megtalálhatók, már csak a kisebbik tulajdonrész maradt a kezünkben. Csupa mosoly, korára nehéz lenne rátiooelni.- Hány éves?- Tizennégyben születtem. Köny- nyű megjegyezni, akkor tört ki az első világháború. Cégünk ügyeit már nem én intézem, hanem a fiam. Nagyon jó csapata van, csak dicsérhetem észjárását.- Közgazdász?- A Harvard Business School-ban (csúcs a menedzserképzésben, aki elvégzi, általában nem ússza meg, hogy milliomos legyen - a szerző megj.) végzett.- Kanadai állampolgár létére visz- sza akar települni Csehszlovákiába?- Ha azt kérdezné, el akarom-e hagyni Kanadát, válaszom: nem. Ha arra lenne kíváncsi, akarok-e egy ideig itt tartózkodni, azt felelném, igen.- Amikor majd átveszi az itteni gyár(ak)at, hol lesz a központjuk? Kanadához tartozik majd ez is?- Természetesen. De - mint említettem - minden országban külön bejegyzett cégünk van. Itt is úgy lenne.- És visszahelyezné a központot Csehszlovákiába ?- Nem.- Most az a divat; sok egykori hazánkfia visszajön, és elkezd magyarázni. ..- Én is mondjam? Nagyon egyszerű az egész. Olyan cipőket kell gyártani, hogy eladhassuk, és akkor az emberek is jól járnak. Nem hiszem, hogy ne tudnék kijönni a munkásokkal és a kormánnyal. Persze, az egész a makroökonómiai dolgoktól is függ. Olyan iparágban dolgozunk, ahol közvetlenül a fogyasztóval állunk szemben. Sikerünk pedig a képességeinken múlik elsősorban. Búcsúzóul még megkérdezem: vajon milyen lábbelit koptat? Gondolkodás nélkül a bal lábához nyúl, lehúzza sötét félcipőjét, s mutatja a bűvös négy betűt: Bata. Erre aztán úgy felkacag, mintha az évszázad viccén derülne. J. Mészáros Károly VASÁRNAPI ELMÉLKEDÉS Újságírói pályám kezdetén- néhány évtizeddel ezelőtt- idősebb kollégám a következő tanácsot adta útravalóul: — Bármilyen elvont témáról írsz, jól jegyezd meg, hogy a százezernyi olvasó között legalább egy mindig akad, aki ehhez is ért. A legkisebb melléfogás is az olvasók bizalmának elvesztését jelentheti. Már pedig régen rossz, ha az újságíró nem élvezi olvasói bizalmát... Lehet, e bölcs tanácsnak köszönhető, hogy az olvasók leveleit, észrevételeit mindig nagyra becsültem. Ma is gyerekes izgalommal várom a levelek elosztását. Közben azt is tapasztaltam, hogy nem mindig a leghozzáértőbbek, mondanám: a legilletékesebbek hallatják hangjukat. S ha igen, ezt tárgyilagosságuk, mérsékelt hangvételük rögtön elárulja. A másik csoportba tartozók általában nyersebben fogalmaznak, a pontosabb érvelést harsány- sággal pótolják. Abban a bitben, hogy senki másnak, kizárólag nekik lehet igazuk. Az elmúlt évtizedekben a sajtót a hatalom szócsövének szerepére alacsonyították. Ellenvélemény (ha lett volna is) nem kapott nyomdafestéket. Manapság ellenkező a helyzet. A véleményekkel szemben szinte túlsúlyba kerültek az ellenvélemények. Lassan már senki senkinek semmiben se ad igazat. Ez az érem egyik oldala. A másik pedig az, hogy az elmúlt évtizedek folyamán nem szoktuk meg a higgadt, mások nézetét is tiszteletben tartó véleménycserét. Hetekkel ezelőtt a Vasárnapban ismertettük a Tiso-per- ról szlovák nyelven megjelent, a könyvpiacon is nagy sikert aratott könyvet. Egyik olvasónk (aki nem óhajtja nevének újbóli említését) az íráshoz megjegyzéseket és kérdéseket fűzött. Bizonyos dolgokat másképp látott vaev meekérdőielezett. Leveléből a legkisebb rossz szándék se érződött, csupán kételyeit mondta ki hangosan. Levelére válaszként a napilapban cikk jelent meg Tiso miért? Horthy miért nem? címmel. Néhány nap múlva elkeseredett levelet kaptunk levelezőnktől. Másolatban egy másik levelet is mellékelt, amelynek írója az idézett cikkre reagált. A levélen név ugyan szerepelt, cím nem. Feltehetően a név se igazi... Az ismeretlen szerző olvasónkat fasisztának, magyarellenesnek és ki tudja, mi mindennek nevezi. Azért, mert véleményt mondott, kérdéseket tett fel, és nem mindenben értett egyet a cikkben foglaltakkal. Mi az, ami megdöbbentő? A durva megbélyegzés. Ha valaki nem ért velem egyet, az talán szükségszerűen ellenségem is? S ha valaki velünk szemben ellenszenvvel viseltetik, nem lenne jó a magunk háza táján is jobban körülnéznünk, vajon magatartásunkkal nem mi váltottuk-e ki az ilyen érzéseket? Mások nézetét akkor is illik tiszteletben tartani, ha a miénktől eltérő. A vélemény, nézet kialakulásában sok minden közrejátszik. Elsősorban is az ismeretek vagy éppen azok hiánya. Sok információt csak közvetve kapunk. A közvetíté sen pedig sok múlik. Például Tiso (vagy Horthy) szerepét másképp magyarázták ötven, húsz évvel ezelőtt és másképp ma. A róluk alkotott vélemény is jobbára ennek megfelelő. Nincs mindenkinek módjában egy-egy jelenség alapos, közvetlen megismerése. Épp ilyen esetekben segít a vélemény- csere. Mindenkinek megvan a maga igazsága. Ám csak a sok-sok „saját igazság“ összevetésével kristályosodhat ki az objektív igazság. Aki mások véleménye elől elzárkózik, aligha ismeri meg a valóságot. Vitázzunk, védjük nézeteinket akár körmünk szakadtáig, de kulturált emberhez méltóan. S nem kudarc az, ha elismerjük mások igazát. Sőt! Zsilka László Vitázzunk, de...
