Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1991-07-19 / 29. szám

Vasárnap 1991. július 21. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 05.00 - nyugszik 20.29 Közép-Szlovákia: 05.07,- nyugszik 20.36 Nyugat- Szlovákia: 05.13 - nyug­szik 20.42 órakor A HOLD kel - Kelet-Szlová­kia: 16.43 - nyugszik 00.14 Közép-Szlovákia: 16.50- nyugszik 00.21 Nyugat- Szlovákia: 16.56 - nyug­szik 00.27 órakor Névnapjukon szeretettel köszóntjük DÁNIEL - DÁNIEL valamint Angelina, Daniella, Elina, Helén, Julietta nevű kedves olvasóinkat • A héber eredetű Dániel je­lentése: Isten a bírám. • 1811-ben született Dmitrij DEMETER horvát nemzetéb- resztö, drámaíró (f 1872). A VASÁRNAP következő számának tartalmából AZ ELNÖK FIA, AVAGY HOGYAN GONDOLKODOTT JAN MASARYK? E. Fehér Pál írása HOGY ÉLHESSÜNK Ozorai Katalin riportja A KASSAI CSALOGÁNY ÉS A TÁTRA SCHUBERTJÉNEK TÖRTÉNETE Kulcsár Tibor Írása KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK KÉT BŰNÜGYI REGÉNY ÜRÜGYÉN Petróci Bálint öninterjúja ELEKTROSOKK Antoni Garcia Porta novellája KÁTYÚBAN Szabó G. László beszélgetése Lukáá Vaculíkkal Nyár a parkban (Krascsenits Géza felvétele) A rosszindulat A filmcsillagok úgy tartják, hogy teljesen mind­egy, mit imák, mondanak róluk, csak közszájon forogjanak, mert szerintük a botrány is jobb, mint a néma csend. Lehet, hogy a sztárok esetében ez így van, ám nem hiszem, hogy közülünk bárki is szereti, ha a háta mögött összesúgnak, „megtár­gyalják“ ügyeit, főként akkor nem, amikor pletyka- ízű mendemonda az egész. Érdekes, hogy az emberek mégis szeretik művelni ezt a „műfajt“. Ezt gyakran levélíróinkon, telefonálóinkon is lemérhe­tem. Mondanivalójukból sokszor kicseng a rosszin­dulat, az elfogultság, az ártani vágyás, a rosszmá­júság. Amikor lapunkban egy sikeres ember törekvésé­ről, szorgalmáról, céltudatosságáról és munkássá­ga eredményeiről számolunk be, másnap üzenet­rögzítőnkön ezt hallottuk vissza: „Apja fasiszta volt (különben nem igaz), ó meg Bil'akot szolgálta (ez sem igaz, csupán a kommunista párt sorkatonája volt), és a maguk szerkesztője ilyen valakit dicsér. Azt megírta, hogy a gyerekei tudnak magyarul, bár Prágában élnek, de azt már nem, hogy nem apjuk, hanem a Csallóközben élő nagyanyjuk jóvoltából. És tudják, hogy (itt következett a név) hónapokig nem fizetett gyerektartást? Hát máskor érdeklődje­nek a falu polgármesterénél (ahol mellékesen ri­portunk alanya már harminc éve nem él).“ Aztán az újságírót támadta a - természetesen névtelen - telefonáló, hogy „olyan hangnemben ír, mint 1968-ban és még egy ideig, míg nem jutottak szóhoz a „rendes emberek", kik hál’ istennek, legalább húsz évre elhallgattatták. “ Amikor egy szerencsétlen asszonyka súlyos beteg fia miatti aggodalmáról írtunk, ilyen volt egy olvasónk (és névtelen levélírónk) reakciója: „Meg­érdemli a sorsát, mert nem imádkozik, nem fohász­kodik. Elérte a sors keze, megverte az Isten. Az alázatos templombajáró keresztényeket kellene propagálni, nem a pogány anyákat. “ Amikor egy sikeresen beinduló fiatal vállalkozó­ról számoltunk be, szintén nem maradt el a reakció: „Apja is »kseftelt«, hát ő is ezt teszi, meg akar gazdagodni. De miből vehette meg az üzletét? Évekig fóliázott, virágait »Csehbe« szállította, ba­rackjával már hajnalban elment egészen Ceské Budéjovicébe. Hát ebből kaparta össze a pénzét. “ Amikor arról írtunk, hogy nem minden cigány egyforma, hogy talán több toleranciával kellene kezelnünk a beilleszkedni vágyókat, hogy meg kellene értenünk azokat, akiket minden igyekvésük ellenére napjaink perifériájára szorítunk (mert pozi­tív példákat soroltunk fel), akkor ilyen levelet kap­tunk. „Az újságíró biztos cigány (bár nem az, és ha az is lenne, nem szégyéllené, nem tagadná le), hogy így pártjára áll azoknak a tróger gazembereknek. Ha annyira szereti őket, vegye az ágyába azt a piszkos népséget. Azt kívánom annak az újságí­rónak, hogy jól elverjék, megkéseljék, mert nekem is ellopták a tyúkomat. “ Lám, lám, egy tyúk miatt mennyi gyűlölet, milyen általánosítás csírázik egy „feddhetetlen fehérben". Amikor egy szegény, rokkant, vak Öregember életútját ecseteltük, valaki (ismét névtelenül) azt írta, hogy riportalanyunk gyerekkorában elcsent egy libát, és nem is olyan rossz a sorsa, mert többet van állami költségen kórházban, mint rogya­dozó házacskájában. Es nem véletlen, hogy hat gyerekéből egy sem törődik vele. Mindaz, amit leírtam (és amit itt fel sem sorol­tam), rendkívül foglalkoztat. Azon elmélkedem, mi készteti az embereket arra, hogy tollat ragadjanak, felemeljék a telefonkagylót, és rosszindulatúan, rosszmájúan, bosszúvágytól fűtve elmondják azt, amit elmondanak. Azon is töprengek, hogy miért nem mutatkoznak be? Gondolom, hogy maguk is érzik, véleménynyilvánításuk, hozzáállásuk valahol nincs rendjén. Mert ugye, mi konkrét emberekről írunk, és a szerzők a cikkek alá odaírják a nevüket. Csupán a reagálók maradnak ismeretlenek. Azért mi továbbra is úgy tesszük dolgunkat, ahogy azt jónak látjuk. És elébe állunk a rosszindu­latú kioktatásoknak is... Ozorai Katalin JÓ HÍR KELET-SZLOVÁKIAI OLVASÓINKNAK PÉNTEKEN A Vasárnap Június elején kaptuk az első panaszos leveleket és bosz- szús hangú telefonhívásokat Kelet-Szlovákiából, hogy hét­végi mellékletünk, a Vasárnap csak késve: péntek helyett hétfőn (!) jut el Kassára és környékére, illetve a még távo­labbi bodrogközi és Ung-vidé- ki tájak olvasóihoz, őszintén szólva, eleinte csupán a szinte napirenden lévő kisebb-na- gyobb mulasztások egyikének véltük a dolgot, de amikor na­ponta már tucatszám jöttek a panaszok, akkor az Új Szó 1991. június 24-ei számában kassai szerkesztőnk megszó­laltatta a lapterjesztés kelet­szlovákiai illetékeseit, ök egybehangzóan abban látták a hibát, hogy a június 1-jétöl érvényes vasúti menetrend szerint Pozsony és Kassa kö­zött nem közlekedik az a sze­relvény, amelyik a Vasárnapot eleddig Kelet-Szlovákiába szállította. Már ebben a cik­kecskében megállapítottuk, hogy az olvasó, az előfizető - teljes joggal - magyarázko­dás helyett lapot akar! Mivel a lapkiadó: az Apol- iopress nem tudott kellő rugal­massággal intézkedni az ügy­ben, így 1991. június 27-én mi kerestük fel Milán Maczoszek mérnököt, a Postai Hírlapszol­gálat lapelosztási részlegének újonnan kinevezett igazgató­ját, s arra kértük őt: haladékta­lanul intézkedjen, hogy a ke­let-szlovákiai olvasóink ne há­rom-négy napos késéssel kap­ják a Vasárnapot. Örömmel közölhetjük olvasóinkkal, hogy válaszképpen jó hírt kap­tunk a hírlapszolgálat igazga­tója által megbízott Ján Macik úrtói, aki azt közölte velünk, hogy a Vasárnapot ezentúl új­ra csütörtökön, a Pozsonyból 14 óra 05 perckor induló 507- es számú vonattal szállítják Kassára, s így a 28. számtól már újra péntekenként árusít­ható, kézbesíthető lesz. Kérjük olvasóinkat, a jövő­ben is tájékoztassák szerkesz­tőségünket, ha valahol akado­zik a lapterjesztés. fOOJát a destabilitásról Elnézést kérek a kedves olvasótól, hogy már megint egy idegen szót halász­tam ki a napi politika megannyi időszerű kifejezése közül és megpróbálom össze­foglalni, miért írnak oly gyakran róla a lapok és a világ vezető politikusai miért figyelmeztetnek veszedelmes kö­vetkezményeire. A szó nyelvi kialakulásának magyará­zatát a nyelvészekre bízom, én csak tartalmi jelentésével foglalkozom. Rövi­den: a stabilitás megszilárdulást jelent, amely biztonságérzetet vált ki az embe­rekben. A destabilítás ennek az ellenté­te, vagyis a szilárd helyzet felbomlása, a bizonytalanság, a kiismerhetetlenség felülkerekedése. Tehát olyasmi, amit senki sem akar, amely mindenki számá­ra rossz. (Kivéve néhány zavarosban halászó politikai csoportot.) Az utóbbi néhány hónapban nem akadt egyetlen jelentős nyugati politikus sem, akinek szájából el ne hangzott volna, hogy a közép-európai rendszer- váltásra a legsúlyosabb veszedelmet a destabilizáció jelenti, mert az veszé­lyezteti a demokratizálódást és olyan helyzetet teremthet, ahol elszabadulnak a szenvedélyek, ahol lehetetlenné válik a gazdaság békés átépítése. Ha elgondolkodunk a figyelmezteté­seken, megállapíthatjuk, hogy főleg két területet érintenek: 0 egyik a gazdaság, amely az infláci­óval, a piacgazdaság megteremtésével, a termelési szerkezet átalakításával küszködik. E folyamat legveszedelme­sebb kísérőjelenségei a drágaság, a bér- stabilizáció és a munkanélküliség. Az átalakuló Közép-Európában már előfor­dultak figyelmeztető sztrájkok, tünteté­sek (Németországban, Romániában, Ma­gyarországon), azonban ezeket kölcsö­nös kompromisszumokkal eddig sikerült rendezni. Ezért ez a kisebbik destabili­záló tényező. 0 A másik a nacionalizmus, szepara­tizmus, az önállóságért folyó nemzeti törekvések. Ez súlyos probléma, és sen­ki sem tudhatja, hogy „a repülő nehéz kő hol áll meg, és kit hogyan talál meg". Jugoszláviában fegyveres harcok rob­bantak ki, Szlovénia és Horvátország kiválása és önállósulása miatt. A világ megdöbbenéssel figyeli a testvérgyilkos gyűlölködést, és mindent elkövet azért, hogy a nemzeti önmegvalósítást tárgya­lásokkal és ne fegyverekkel oldják meg. A másik nagy kérdőjel Európában a Szovjetunió esetleges széthullása, amely még jobban destabilizálná a hely­zetet. Külpolitikai megfigyelők szerint a balti köztársaságok tényleges kiválása után láncreakció következik be, és egye­lőre még senki sem tudja, hány köztár­saság léphet az önállóság útjára. Számunkra a destabilizáció legna­gyobb veszélyét a szlovák nemzeti önál­lósodási törekvések jelentik. A felméré­sek szerint az ország lakosságának 80 százaléka az egységes Csehszlovákia hí­ve. Persze, vannak pártok, mozgalmak, amelyek nyíltan hirdetik az önálló szlo­vák állam kikiáltását. De ettől veszedel­mesebbek a nagy tömegbázissal rendel­kező és az új alkotmány előkészítésében kétértelmű követeléseket támogató pár­tok, amelyek egy adott helyzetben szin­tén a köztársaság széthullását okoz­hatják. Milyen ragyogó távlatokkal biztatták a bölcs államférfiak a rendszerváltásnak nekibuzduló népeket: Egyesült Európa. A határok jelképessé válása, gazdasági fellendülés, az életszínvonal kiegyen­lítődése. Jó volt hinni benne. Sajnos, az elmúlt egyetlen év is alaposan megté­pázta ezt a hitünket. Úgy tűnik, a vén Európában előbb még sok mindent rend­be kell tenni, s ez nem a nemzeti álla- ^ mok sokaságának megalakulásával és a gyűlölködés terjedésével érhető el. Pedig sajnos, napjainkban Bush elnöktől Mitterrandon át Cossigáig mindenki a destabilizációtól fél. Mi, kisebbségi magyarok pedig sokszorosan tartunk tő­le, a történelem tanúsága szerint eddig még minden nemzeti torzsalkodásban, villongásban rajtunk verték el a port. Reméljük, ezúttal Európa ezt nem enge­di meg. Szűcs Béla • Méry Gábor felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents