Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-11-22 / 47. szám
► * é *■ ármennyire folklórosan hangzik, hosszú őszi és téli esték márpedig manapság is vannak. Ezekben a csontos tranzit időkben. Merthogy a Föld, a Hold és a többi bolygó meg a csillagok, hála Istennek, nem úgy forognak, fordulnak, mint az ember, egyszer keletnek, máskor nyugatnak, és még csak nem is úgy, mint az emberi sors, melyet rossz hatalmak kényük- kedvük szerint irányíthatnak, taszíthatnak akár örök sötétségbe. Az űrben minden pontosan megy a maga útján, millió évek óta. Senki ott fent bele nem szól ebbe, nem is szólhat. Szerencsénk ez. Amikor amúgy is van elég bajunk, lenne itt a földön haddelhadd, ha egy reggel alkonyaira ébrednénk, augusztusban havazásra, januárban elviselhetetlen hőségre, vagyis ha összekeveredne minden, a napszakok, az évszakok, a fények és árnyak, az idő. Az Idő. Ha az állatokkal és növényekkel egyetemben, valamilyen csoda folytán, tudnánk is alkalmazkodni a kozmikus káoszhoz, vajon kibírná-e szívünk azt a mérhetetlen félelmet, hogy a fészkét elhagyó Nap, a pályájáról letért, elszabadult Föld, Hold és a többi bolygó meg a csillagok bármely pillanatban egymásba csapódhatnak? Mondom, szerencsénk, hogy legalább a világegyetemben rend van, törvényes rend. így továbbra is, ezekben a csontos tranzit időkben is vannak hosszú őszi és téli estéink. A rügyfakadást késleltető tavasz és az agyforraló nyár után. Ránk férnek. De mit kezdjünk velük? Tollat fosztani, kalákában énekelve közben, kosarat fonni, szőni nem nagyon akar senki, évtizedek óta. Bár, ki tudja? Visszatérőben mostanság sok szokása, munkaformája a régi időknek, tészta, mézeskalács, derékszíj, tormapép, seprű, bútor, ruha készül piacra magánházaknál, éjszakai órákig; mások autót szerelnek, sírkövet faragnak, házuk alatt nyitott borozójukban vendéget szolgálnak ki, üzletet kötnek, áru után futnak. Szórakoznak is sokan, természetesen, ki a kocsmában, ki otthon, tévézve, videózva. Vagyis valamiképpen, valamivel mindenki számára elfogy a hosszú este. Bűncselekményekkel, tragédiákkal is, sajnos. Végeredményben: van itt már majdnem minden, nem unatkozik az ember, mint a nagy kollektív papucsban. Csak éppen továbbra is üresek a falvak, városok utcái, csak éppen a kultúrára nincs se idő, se pénz. Az elsők között szerepel már a hiánycikkek listáján. De mit beszélek? Hisz egyre kevesebben keresik, minthogy a kultúrához kedv is, hangulat is kellene, a könyvhöz, az olvasáshoz, a szellem világához, és bizony az se nagyon van mostanság errefelé az embereknek. Azonban ne keseregjünk, egyszer majd csak megszedjük és összeszedjük magunkat, lesz itt minden, mindenütt, mint Amerikában. Még talán a gyerekekre is jut majd egyszer több idő, figyelem, türelem és pénz. Mert, tegyük szívünkre a kezünket, ki törődik úgy istenigazából velük? Az ország nem, se azelőtt, se most, sőt, eme újabb híres-hírhedt pénzpolitikának leginkább ők isszák meg a levét. Na és mi, szülők, vajon jobbak vagyunk-e, mint az ország, gyermekeinkkel szemben? Nem mellőzzük-e őket ugyanúgy, nem küldjük-e őket tévézni, vagy „hátra“, magányba. Hosszú őszi és téli estéken is. Mintha a gyerek tehetne róla, hogy t. szülei nem tudják rendben tartarii, vagy rendbe hozni például családi, házastársi, biológiai életüket. Vagy hogy látástól vakulásig a pénzt keresik, mert kénytelenek, vagy mert ez vált életformájukká. így nőhet magányosnak, gátlásosnak, sérülékenynek, rosszabb esetben durvának és agresszívnek a jövő. Hosszú őszi, téli esték. Égiek ajándéka, természetnek és embernek egyaránt. Az előbbi él vele, ha hagyjuk, és meg is hálálja. De vajon mi tudunk-e élni ezzel az ajándékkal? És mikor majd úgy ezzel is, ahogy a Föld, a Hold, a többi bolygó meg a csillagok mennek az égen? Maradjon, maradjon bizony ez a hasonlat, mert aligha a világ- egyetem törvényeiből következik, hogy nekünk így kellett élnünk e tájakon. És kell még, ki tudja, meddig. Békét, nyugalmat, meleget, jó szót óhajtó estéken is. Bodnár Gyula EJ, HA JOBBAN FEJTENÉNEK... TALÁN A LAKÁS MELEGÉT PÓTOLJA EGY JÓ KÖNYV? Könözsi István felvétele
